39. Hóviharban a csúcson síeltünk

Ez a kép azért emlékezetes, mert egyik éjjel Dienten am Hochkönig nevű kedvenc kis sífalumban annyi hó esett, hogy ki kellett ásni az autónkat. Már jórészt végeztünk, amikor kiderült mi eggyel arrébb parkolunk, sikerült a szomszéd kocsiját körbeásni! Szerencsénkre, a német tulaj, akinek ilyen szívességet tettünk, nevetve viszonozta a lapátolást és mindegyikünk kiszabadult a hó fogságából!

A síoktatás idegtépő munka, mert minden csoportban van legalább egy olyan tanítvány aki lehetetlenné teszi a többiek előrehaladását. Igaz a rafinált Csokinak rögtön ő lett a kedvence, mert mindig hozzácsapódott és követte a legügyetlenebbet, mert persze vele kellett a leglassabban futni. Ennél csak az volt rosszabb amikor egyetemista lányokból verbuválódott csapat vállalkozott a síelés tudományának elsajátítására. Csoki nagyon élvezte a társaságukat, mert mindegyikük kényeztette és etette őt. Egyikük már az első naptól fogva szorgalmasan gyakorolt, de a többiek csak a harmadik napon dél körül szánták rá magukat, hogy kimerészkedjenek a sípályára. Tanácsom ellenére a tanuló pálya alján kezdték a készülődést a teteje helyett, és persze azonnal a felvonóval akartak felhúzódzkodni a csúcsra. Hiába próbáltam rávenni őket, menjenek autóval fel a dombocska tetejére, mire onnan leevickélnek, már talán a felvonóra is fel tudnak majd kapaszkodni, de ők hajthatatlanok voltak, mondván, ha már egyszer rászánták magukat, akkor innen el is indulnak. Csoki nagyon élvezte a nagy nyüzsgést és mindenkinek kedveskedett egy friss tobozzal. Boldog volt amikor eldobták neki és visszahozhatta. Mire mind a tizenöt lány sícipőjét becsatolgattam, már el is fáradtam. Végre indulhattunk volna, de a sítalpak túl csúszósnak bizonyultak a lányoknak, ezért kezdtek rájönni, talán mégse olyan egyszerű ez mint ahogy ők gondolták. Végre eljutottunk mindannyian a jó tíz méterre lévő felvonóhoz, amikor többen is jelezték hogy nekik most pisilni kell menni! Feladtam… Ölbe kaptam Csokit és pihenésként felhúzódzkodtunk a lejtőn. Kaján pofával nézett hátra a távolodó lánycsapatra a kényelmes utazó pozíciójából. Néha annyira tetszett neki az utazás a két síbotomon fekve, hogy szinte elaludt, annyira elernyedt, ilyenkor még nehezebbnek tűnt a 33 kilója. Kicsit meg kellett ráznom, hogy felébredjen és segítsen tartani magát ő is. A többiekkel visszacsúsztunk a kezdő lánycsapatunkhoz akik addigra már kipisilték magukat és újra a szerelésüket próbálták igazgatni. Megint becsatoltam egy tucat női sícipőt, közben minden alkalommal kaptam egy gyors nyelves puszit az arcomra amikor lehajoltam és Csoki magasságába kerültem. Avval szórakoztatta magát, hogy amint tehette becserkészett és arcon nyalt hirtelen és kivédhetetlenül. Mindig megdorgáltam érte, de ezt ő sem vette komolyan, a nézőközönség meg mindig jókat derült rajta. Amikor már ügyeltem a kis terrorista támadására, stratégiát váltott és minden lehajoláskor, amikor egy sícipőt próbáltam sipákoló gazdája lábára rögzíteni, pajkosan beleharapott a fenekembe. Kis csapatunknak és Csoki produkcióinak köszönhetően már senki sem akart felmenni, inkább jókora nézősereg hahotázott a burleszk filmbe illő teljesítményünkön. Végre elindult az első versenyző párosunk. Egy frissen kialakult kapcsolat ment tönkre a szemünk láttára az első húsz méteren. Az egyik lovagias férfiú újdonsült kedvesét próbálta maga mellett felvontatni a felvonóval, de szinte azonnal a hölgy összekaristolta a fiú új kedvenc féltve őrzött sílécét. Mire kiestek a felvonóból már vége is lett a kapcsolatnak. Még az sem békítette ki őket hogy a veszekedésüket enyhítendő Csoki azonnal elszaladt nekik egy-egy tobozért és még ott a földön fekve megkapták a nyelves puszijukat tőle az arcukra. Még szerencse hogy én az egészet szemfülesen videóra rögzítettem, bár a kép kissé ugrálósra sikerült, mert annyira nevettem közben. A többiek sem jutottak sokkal tovább, még szerencse hogy az olasz személyzet türelmes volt hozzánk és ők is jót szórakoztak az egész csapat teljesítményén. Ennél jobban csak este a hotel társalgójában nevettek az emberek a házi videónkon. Miután kiszórakoztuk magunkat pihenésként elindultunk egy körre Csokival. A csúcson sikerült olyan ködbe keverednünk, hogy a sílécem orrát sem láttam. Az előző nap esett fél méteres friss hó élvezetes lett volna, de semmit sem lehetett látni. Folyamatosan beszéltem Csokihoz, nehogy elkeveredjen mellőlem, de szerencsére mindig előkerült időben. Térképpel a kezünkben is sikerült elkeverednünk és fekete pályára tévedni. Ha láttam volna valamit jobban élveztem volna, de így sem volt rossz. A középállomásnál megpihentünk a menedékházban egy teára. Ezek a hangulatos kis házikók kedvenc helyei voltak a labradoromnak. Mindenütt nagy szeretettel fogadták és kapott valami finomságot. A legnagyobb sikerünk egy másik helyen Svájcban volt, amikor a ránk fagyott jéggel a ruhámon és Csoki bundáján érkeztünk a melegedőbe. Ott mindenki kiszállt a felvonóból a végállomás előtt eggyel. Mi persze nem, gondoltam is, milyen vattacukrok ezek a síelők, akik nem mennek fel a csúcsra! Meg is bántuk amikor megérkeztünk. A szél úgy süvített hogy alig tudtunk kimenni az ajtón. Mínusz 20 húsz fok alatt volt a hőmérséklet és még orkánszerű szél is tombolt, ami átfújt az összes ruhámon. Csoki is fázott, amit ritkán láttam tőle, mert jól bírta a hideget. A szél annyira lefújta a havat a pályáról, hogy korcsolyával jobban lehetett volna haladni, mint sível. Jó meredek szakasz volt, de annyira jeges, hogy sokszor segítenem kellett a kutyának, nehogy lecsússzon és begyorsuljon lefelé, mert akkor nem tud megállni. Féltem, nehogy a sível elvágjam a lábát, amikor nekem támaszkodva araszolgatunk lefelé a kritikus szakaszokon. Nem vagyok túl félős, de itt nagyon egyedül éreztem magam, arra gondoltam, ha itt baleset ér, el tudom-e küldeni Csokit segítségért? Szerencsére erre nem került sor. Sikerült mindkettőnknek ép bőrrel megérkezni a jó meleg menedékházba ahol már szelídebb volt az idő. Csak akkor vettem észre milyen komikusan nézünk ki, amikor beléptünk és hirtelen csend lett, mindenki felénk fordult. Ránéztem Csokira és nevettem rajta annyira viccesen nézett ki ahogy ráfagyott a jég az egész testére és csak a szeme villogott sötétbarnán, az egész kutya hófehér volt. Ő meg rajtam nevetett, mert én ugyanígy néztem ki, a sapkám, maszkom, kabátom megtartotta a formáját amikor levettem, úgy ráfagyott a jeges hó, amíg leértünk. Olyanok voltunk, mint a sarkkutatók a Delta című műsor főcímében. Megszárítkoztunk és Csoki begyűjtötte az adományait mind a vendégektől, mind a személyzettől. Itt még jobban is ment neki a dolog, mert nem kellett sokat színészkednie és kunyerálni, volt elég önkéntes adakozó anélkül is. Még egyszer nem jutott eszünkbe felmerészkedni a csúcsra a hóviharban, megelégedtünk aznapra a lejjebbi pályákkal. Este otthon bekenegettem a talppárnáit és a finom bőrt közötte, ahol a jeges pálya feltörte. Ezt a műveletet mindig nagyon élvezte, és ez volt az egyetlen dolog amit nem sikerült megtanítanom neki, ő sosem kente be az én talpamat, legfeljebb nyalogatni kezdte ha már fel akart kelteni…

Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

Tetszett az írásom? Akkor nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

38. Jégszánon

Sajnos mostanában már nem volt ilyen hideg tél, de régebben, amikor a Velencei tó, vagy a Balaton simára, jól fagyott be, elmentünk jégvitorlázni. Ha még a szél is kedvezett, szédítően tudott száguldani a kis lélekvesztő szerkezet. Három jól kiélezett korcsolya, egy vitorla és a pilóta hanyatt fekve, mint a forma egyes autókban... Egyszer Agárdon olyan tükör sima és jó vastag jég volt, hogy még a korcsolya pályákon is megirigyelték volna. Nagyon hideg volt, de szépen sütött a nap, a jég meg szikrázott mindenfelé. Még rianások nem voltak, ezért biztonsággal lehetett egészen Agárdról Velencéig robogni. Csokit kint hagytam a parton, ott játszott a többiekkel és be is tudott menni a melegedőbe ha akart. Mielőtt elindultam mondtam neki, várjon, nemsokára jövök. Az egyik barátommal jól elvolt, őt jól ismerte és szerette, ilyenkor csak mondani kellett kivel maradjon és biztosan nem mozdult el amellől. Már egy órája száguldoztam és élveztem ahogy dübörög alattam a jég, liftezik a szán és kikapcsolt körülöttem a világ. Visszafelé jövet egyszer csak messze bent a tükörjégen megláttam Csokit ahogy fekszik jó messze a parttól. Odaálltam mellé és szóltam neki, de annyira kimerült volt, hogy próbálkozott ugyan felállni, de a sima jégen nem sikerült neki, annyira elfáradt már a sok próbálkozástól. Láttam hogy az ereje már nagyon fogytán, mert szinte lehetetlen volt a tappancsaival a  sima jégen sétálni, még akkor is ha a körmeit kimeresztette. Az egyszemélyes jégszán nem egy kényelmes és tágas jármű, még egyedül is csak nehezen fekve lehet utazni benne, de itt fel kellett vennem még egy potyautast is. Az elhelyezkedés kissé körülményes volt. Miután befeküdtem a helyemre, Csokit is az ölembe fektettem, de őt orral a menetiránynak. Nekem fordítva kellett elhelyezkednem ahhoz hogy vezetni tudjam a szerkezetet. Ennek megfelelően a feneke szinte az orromban volt, a farkát félre kellett hajtani ahhoz hogy ne az arcomba legyen. Ráadásul annyira fázott hogy remegett az egész teste, ezért levettem a kabátomat és miután elhelyezkedett, még avval be is takartam. Szerencsére olyan jó szél volt hogy nem kellett belökni a szánt induláskor, csak rá kellett húzni a vitorlát és már indultunk is. Féltem hogy esetleg kiugrik az ölemből amikor elkezdünk robogni és dübörögni fog a jég a korcsolyák alatt. Ezért nyugtatgattam, beszéltem hozzá, ne féljen. Alulról a lábam és a hasam melegítette, fölülről a kabátomnak köszönhetően rövidesen megszűnt a reszketése és szorosan lesunyta a fejét a térdeimre. Fokozatosan egyre jobban ráhúztam és növekedett a sebességünk, amikor láttam hogy esze ágában sincs kiugrani. Egy-egy pöffnél a szélfelőli korcsolya a híddal együtt megemelkedett, liftezett, mint egy repülőgép. Kicsit aggódtam, nehogy valamitől megijedjen a potyautasom és kiugorjon a száguldó szánból. Amikor szóltam hozzá, elkezdett eszeveszett farkcsóválással válaszolni, még szerencse hogy bukósisakban kell művelni ezt a sportot, így azon csapódott a farka jobbról és balról, mintha pofozna. Az egyik kezem a kormányon, a másik a vitorla sottján, nem volt helyem még elhajolni sem. Hátulról csak a lobogó füleit láttam amint az állát a térdeimre szorította a farkával meg folyamatosan dobolt az arcomon. A farkcsóválást még akkor sem hagyta abba, ha nem szóltam hozzá. Egyre jobban élvezte az utazást, nem fázott már, bár megfordulni kicsit körülményes volt, de amint elindultunk, máris folyamatosan kaptam a farkával a pofonokat. Nem mondom hogy a legrövidebb úton mentünk ki a partra, de mindketten nagyon élveztük ezt a száguldó játékszert. A szárazföldre érve kiderült miért jött be a jégre Csoki. A barátom akivel hagytam szintén elindult egy kölcsönkapott jégszánnal röviddel utánam. Amíg ott volt a parton Csoki ugyan megpróbálkozott a jégen pár lépést, de hamar feladta mert nagyon csúszós volt neki. Miután ő is elindult, Csoki utánunk szaladt, hiába hívták vissza a többiek. Eleinte még volt ereje egyensúlyban tartania magát, de amikor rátaláltam már nem tudott felállni és jól le is hült, mert sokat feküdt a jégen és jóval mínusz 15 fok alatt volt a levegő hőmérséklete is. Miután segítségemmel kikecmeregtünk a partra, újra el akartam indulni, mert ritka jó volt a jég és szél is. Hiába bíztam rá az ottmaradókra a labrador lányt, amint beültem a szánba, Csoki máris ott állt mellettem, mellső lábaival már be is szállt mellém és félreérthetetlenül jelezte, nem akar a parton maradni! Így nem volt más választásom nehézkesen bár, de elhelyezkedtünk és egész délután oda-vissza száguldoztunk a Velencei tavon, miközben megszámlálhatatlan pofont kaptam cserébe a labradorom farkától. Így aztán a jégvitorlázás sem maradt ki Csoki kutya "unalmas" hétköznapjaiból!

http://shop.pettbull.com/

37. Fiorellával az éjjel is csak játék

Megszakítva az utat a sípályára beugrottunk látogatóba az egyik kis keresztlányomhoz Fiorellához aki akkor még egyedül nem tudott járni sem, csak maximum a járókája rácsába kapaszkodva ácsorgott. A szülei mosolyogva fogadtak, de a lakásuk annyira patinánsan tiszta volt, hogy kényelmetlenül éreztem magam, nehogy összekoszoljunk valamit, vagy netán egy szál Csoki-szőrszálat találjanak utánunk ha elmegyünk. Ráadásul a padló parafa volt, amin aggódtam, nehogy lenyomatokat hagyjunk magunk után a kis labrador karmokkal! Mivel csak egy éjszakáról volt szó, hát nem engedtem kóricálni szanaszét a lakásban, hanem egyből a szobába vittem ahol aludtunk. Játszottunk sokáig a kicsivel, nehezen sikerült végre elaltatni, későig beszélgettünk, mire mindenki ágyba került. Szerették Csokit és tudták hogy nélküle úgysem jövök vendégségbe, de láttam a kényszeredett mosolyt a háziasszony arcán akire a másnapi takarítás várt és féltette a picit is aki másnap csúszva-mászva összeszedi majd az elhullajtott szőrszálakat, esetleg felnyalja a tappancsok nyomait. Ennek megfelelően Csokit a lehető legrövidebb útvonalon a szobába parancsoltam, tettem alá egy saját pokrócot és lefektettem. Amikor a traccsparti után benyitottam hozzá hangosan dobolt a farkával a padlón, de zokon vette hogy kimaradt a buliból ezért tüntetőleg nem hízelgett és nem játszott velem, hiába próbálkoztam a kedvenc gumi sünikéjével felvidítani. Megsimogattam, kicsit magyarázkodtam neki miért nem lehetett az este velünk, de nem sok sikerem volt nála. Ha nem tetszett neki valami, pontosan ki tudta mutatni és képes volt lelkiismeret-furdalást okozni a viselkedésével. Gyorsan elaludtam és csak reggel akartam felkelni, de valamiért éjjel három körül felébredtem. Hirtelen az lett furcsa, miért van nyitva az ajtó? És hol van a kutya mellőlem? Azonnal kitisztult a fejem és már láttam magam előtt a szép lakás padlószőnyegén virító pisi vagy kaki foltot, amivel el kell majd számoljunk a ház úrnője felé. Nem jutott más eszembe amiért Csoki az éjjel kellős közepén kinyitná az ajtót és elmenne mellőlem. Furdaló lelkiismerettel indultam megkeresni lábujjhegyen, nehogy felverjem a családot. A folyosóra kis fény szűrődött ki a gyerekszoba ajtajánál. Az az ajtó is nyitva volt! Csendben odaértem és bekukucskáltam. Legnagyobb meglepetésemre az én Csoki kutyám éppen önfeledten játszott a kislánnyal aki ücsörgött a rácsos ágyában, dobálta a gumisünit ki onnan, majd a kutya visszavitte neki. Szerencsénkre a süni már régen nem sípolt, azt már korábban kivégezte belőle a Labradorom! Felállt a két hátulsó lábára, benyújtotta a gumisünit a kicsinek, amikor ő megfogta akkor finoman, játékosan húzgálták egymástól, majd a kicsi megkapta. Ezen jót kacarászott, majd újra kihajította a sünit, evvel a játék kezdődött előröl. Néztem őket egy darabig, ahogy egymást szórakoztatták avval a sünivel, amivel elalvás előtt Csoki nem volt hajlandó velem játszani… Az idilli hangulatnak a Mama vetett véget, aki szintén felébredt és jól kiosztott mindannyiunkat. Nem volt könnyű dolga a kislányát újra elaltatni, jól feldobta ez a kis apportírozós játék az újdönsült éjszakai szórakoztatópartnerével. Valahogy úgy alakult, hogy többet nem aludtunk náluk... Nem is értem miért?

http://shop.pettbull.com/

36. Süni a fürdőkádban

Sikerült hozzájutnom olcsón egy igencsak lelakott lakótelepi lakáshoz a Klinika közelében, amelyik előtte semmilyen karbantartást nem kapott. Amikor beköltöztünk csak a csupasz beton falak voltak leszaggatott tapétával, az eredeti linóleum csak nyomokban, a konyhában se bútor, se csapok, csak a fürdőszobája volt használható, de az is siralmas állapotban. Két és fél szobában semmi bútor sem volt, ezért felcipeltem egy nagy franciaágynyi szivacsot és a Csoki kosarát. Szereztem a kisebbik szobába egy szoláriumot, ami akkor még a Világ hetedik csodájának számított és jelentősen növelte a lakásom népszerűségét a barnulni vágyó gyengébb nem egyetemista korosztályánál. Evvel be is rendezkedtünk. A tágas terek tetszettek Csokinak, jókat tudott szaladgálni körbe-körbe és mindig másik sípolós játékával érkezni hozzám. Tanulásra az államvizsga előtt abszolút alkalmas volt a hely, mert senki sem tudta hogy ott lakunk, így nem háborgattak... Ráadásul ha éjjel véletlen elaludtam volna, ami elég nehéz volt, mert a panel lakás úgy ontotta nyáron a meleget, mint egy kályha, akkor megszólalt a hangosbemondó a szemközti pályaudvarról: ”Tíninininininí…Vigyázat, vigyázat, tolatás, kettes vágányon szerelvény érkezik…” azután bumm, bumm, bumm… összecsapódtak a kocsik nagy robajjal, amire felriadtam és megint olvasgattam a tankönyveimet. Egyik éjjel érkeztünk haza és a lakótelep parkolójában Csoki lemaradt tőlem, hiába hívogattam nem jött. Többszöri próbálkozásomra csak egy halk vakkantás volt a válasz, ami szokatlan volt tőle, evvel szokta jelezni, ha talál valamit, ezért elindultam megkeresni. A sötétben büszkén mutatta nagy farkcsóválással a vadászzsákmányát egy picike sünikét! Nem bántotta, nem fogta meg, csak néha finoman megbökdöste az orrával, de teljesen felpörgette magát, nagyon izgatott lett, főleg amikor a tenyerembe vettem a sünigyereket. Ugrált mellettem mindenáron látni akarta a zsákmányát. Leguggoltam, szétnyitottam a tenyerem, megmutattam neki és megértettem vele, nem szabad bántani a kicsit. Azon gondolkoztam itt nincs jó helyen ez a kis tüskés, mert biztosan előbb-utóbb el fogja ütni valami autó, ezért másnap kiviszem magammal a lovardába, ott elengedem, mert az igazi süni paradicsom lesz neki. Ezért aztán felcipeltük magunkkal az addigra már barátságos kigömbölyödött kis sünit. A lakásban ivott egy kis vizet és egy jókora almaszeletet kezdett majszolgatni Csoki felügyelete mellett, aki őrangyalként figyelte az új jövevényt. Már késő éjjel volt, hajnalban meg indulnom kellett a lovardába, ezért bezártam a sünit a fürdőszobába, ne kelljen reggel az egész lakást felkutatnom miatta, és nehogy leessen a teraszról. Csoki azonnal megette az almaszeletet, szerintem csak irigységből, megitta a tálkából a vizet és vigyorgott rám. A lovardában is gyakran lopott a lovaktól, sárgarépát az etetőjükből, vagy evett a zabjukból, de amikor én próbáltam meg adni neki répát, vagy almát, teljesen hülyének nézett, mit képzelek ő ilyeneket nem eszik?! Vízszintesbe kerülve azonnal el is aludtam. 4 órányi alvás után kegyetlenül megszólalt a vekker… Azt sem tudtam hol vagyok hirtelen, amíg az arcomba nem kaptam egy nyálas plüss játékot Csokitól. Neki úgy látszik elég volt ennyi alvás ellentétben velem. Kibotorkáltam a fürdőszobába rendbe szedni magam és a kis védencemet kiszabadítani. Csakhogy a fürdőszoba üres volt! Sünike sehol! Az ajtó be volt csukva, az egész helység kicsi, de akárhogy keresgéltem sehol sem volt a sünike. A kád borítása valami igénytelen dekorit lemez volt, amit még le is feszegettem, de a kád alatt sem találtam meg a kis tüskést. Miután meggyőződtem róla, hogy nincs sehol süni a fürdőben, tisztálkodás közben azon tűnődtem, lehet hogy kicsit vissza kéne vennem a tempómból, mert a süni kalandot csak álmodtam, bár nekem olyan valószínűnek tűnt, mintha meg is történt volna. Az utóbbi időben a tanulás, a munka és a lovak miatt átlagban csak négy órákat aludtam, de kicsit elbizonytalanított az hogy nem tudom az álmaimat a valóságtól elkülöníteni… Aznap délután hazaugrottam átöltözni, amikor megszólalt a csengő. Meglepődtem, mert senki sem tudta hol lakom ezért nem értettem ki kereshet? Kikukucskáltam a kémlelőlyukon és egy idősebb férfi ácsorgott az ajtóban. Ismerős volt az arc, mert ez a vénember már két nappal a beköltözésem után ugyanígy nyomta a csengőt! Akkor az volt a panasza: "Kibírhatatlan ételszag terjeng a házban, mióta maguk a feleségével ideköltöztek!" Erre udvariasan betessékeltem a konyhába, amiben semmi bútor sem volt, még a csapok is hiányoztak, a falból kilógva ledugózva árválkodtak. Amikor lefagyott a látványtól, felvilágosítottam: Nekem nincs feleségem, egyedül lakom itt, a konyhát láthatja, nem elég, hogy nem tudok főzni, de itt, ha akarnék se tudnék! A látvány és a válaszom végleg visszaverte a támadását,  vigyorogtam az arcába, így Csokival megfutamítottuk! Ma megint ő csengetett, gondoltam, a vén dinka megint kitalált valami ételszag panaszt, hát beengedem és megint jót fogunk szórakozni! Házőrző labradorom már egy-két vakkantással válaszolt a csengőszóra, ezért nehéz is volt letagadni az ottlétünket, ajtót nyitottam. Tessék?- "Nem hiányzik valamije?" – Nem, köszönöm! Avval a lendülettel már akartam is becsukni az ajtót, gondoltam megint valami eszelős ötlettel talált rám, mire azt kérdezte: „És egy sün sem hiányzik?!” Erre már elbizonytalanodtam és újra kinyitottam az ajtót. Próbáltam összerakni a képet, de nem sikerült. „Miért kérdezi?” Próbálkoztam bizonytalanul. „Miért, azért mert reggelre egy sün volt a nyolcadik emeleten a fürdőkádunkban, a feleségem halálra rémült tőle, azóta egész nap engem üldöz miatta. Azt mondja: direkt tettem oda a sünt, mert halálra akartam vele ijeszteni!” Hirtelen nem tudtam hogy kerülhetett az én sünim egy emelettel lejjebbi fürdőkádba, de gondoltam hogy nem lehet olyan nagy a süni invázió egy lakótelepi panel lakásban, hogy ez egy másik süni legyen. Az öregember egyre jobban üvöltözött és rángatott magával le a lépcsőn, be a lakásukba ahol a fürdőkádban tényleg ott ücsörgött a sünike! Rögtön kiderült az is hogy került oda! A kád fölött egy kerámia szellőzőrács volt eredetileg, amit kiszedtek onnan és csak egy csempényi lyuk tátongott a helyén. A süni ott csúszdázott le egy emeletnyit és bepottyant az alattunk lévő kádba. A szellőző bejárata az én fürdőkádam alatt a falon volt, ahova bemászott a kis tüskés, de én a kád miatt azt nem láttam. Az addigra a süni miatt válófélben lévő családfőt kevés sikerrel próbáltam kimagyarázni házsártos feleségénél és gyorsan mosolyogva kisomfordáltam a lakásukból a sünivel a kezemben. "Ez egyáltalán nem nevetséges!" - kiabálták utánam... Csoki várt a folyosón és boldogan ugrált körülöttem, amikor megérezte a kis sünit a kezemben. Felszaladtunk egy emeletet, azonnal bekukucskáltam a kád mögé és csak nevettem, nevettem, nevettem… Szerintem nem volt igazuk, mégiscsak nevetséges volt! Szerinted is?

http://shop.pettbull.com/

35. Felvonó nélkül a csúcsra!

Minden évben sikerült csúszkálnunk együtt a sípályákon néhány napot, amit mindketten nagyon élveztünk. Felfelé az ülőszékes felvonókon az ölemben ücsörgött Csoki, a csúszkálósokon pedig a két síbotomat összefogva hasalt a kezemben. Lefelé ügyesen jött a pálya szélén, mindig esésvonalban és sosem zavarta a többi síelőt. Számomra is meglepő, ahogy képes volt megjegyezni egy-két nap alatt akik a mi csoportunkhoz tartoznak. A második nap már csak meg kellett kérdezni tőle a lejtő közepén, hol van az utolsó ember aki még hiányzik lejjebb vagy feljebb? Azonnal elindult a helyes irányba! Nem tudom hogy jegyzett meg minket annyi egyformán öltözött síelő között, de sosem tévedett! A kételkedők minden alkalommal elvesztették a fogadást és fizették az ennivalónkat a legközelebbi menedékházban amiért nem bíztak Csoki kutya képességeiben! Egyik reggel a kedvenc ausztriai falunkban Dienten-ben sétáltunk egyet az egyik barátommal. Ez a falu olyan mint egy kis ékszerdoboz, minden háza különlegesen kedves, az emberek köszönnek egymásnak, az egész atmoszféra szinte leírhatatlan. Szépen sütött a nap, éjszaka egy kis friss hó esett, szikrázott minden a fényben, Csoki meg vidáman szaladgált és hempergett. Miután reggeliztünk egyet, hazafelé vettük az irányt. A házunk mellől indult egy kétszemélyes felvonó, amivel mi is el szoktunk indulni felfelé a hegyre. Nem is nagyon figyeltem a kutyára, csak akkor vettem észre, amikor már szaladt felfelé a húzós meredeken egy pár síelő mellett, akiket a felvonó húzott. Hiába kiabáltam neki, nem hallotta, mert elég messze volt már, a gépház zaja is elég erős volt és még ráadásul egy közöttünk robajló sebes patak zúgása is elnyomta a hangomat. Csak azt láttam, az én kis fekete labradorom lobogó fülekkel és vidáman szalad a két fiatal mellett, akik csalogatják is, mindenki nagyon élvezte a helyzetet, csak én nem… Ott álltunk farmerben, egy szál pulóverben, síléc nélkül, csak néztük ahogy távolodik az a fekete pont, amelyik végül nem fordult vissza, hanem az erdő eltakarta a szemünk elől. Haza kellett szaladni a sílécemért, gyorsan felcsatolni a sícipőt és már csúsztam is a felvonóhoz. Felöltözni nem volt idő, ami az elején még nem volt zavaró, de ahogy egyre magasabbra értem, éreztem hogy „kissé” alul vagyok öltözve az időjáráshoz képest. Szerencsére a friss hóban jól lehetett látni a tappancsok nyomát, amit üldözőbe vettem. Az elindulás után jó meredeken indult a felvonó, néhány száz méterrel feljebb egy tehénistálló mellett csúsztunk el, ahonnan csalhatatlan trágyaszag ütötte meg az orrom, de mégis szépen illett az amúgyis idillikus környezetbe. A nyomok azonban a hóban nyílegyenesen felfelé vezettek, az én kis szökevényem nem tért be a tanyára pihenni. Csodálkoztam hogy bírja szuflával ilyen hosszú meredek úton, végig azt néztem, mikor adta fel és fordult vissza vagy be a sűrű fenyőerdőbe. Amikor felértem a felvonó tetejére, az ott dolgozó már széles gesztikulálással mutatta, merre ment tovább Csoki. Én már próbáltam felfelé gyalogolni a sípályákon és pontosan tudom milyen fizikum kell hozzá, nem is lehet megsaccolni lentről, milyen nehéz felmászni a látszólag közel lévő csúcsra. Ez a csúcs meg ráadásul nem is volt közel! A következő felvonó indulásához pár perc alatt lehetett lecsúszni, a nyomok arra tartottak, nem volt mit tenni, elindultam mint egy nyomkereső indián. Már kezdett vacogni a fogam egy szál farmerban és könnyű pulóverben a hegytetőn. Félúton megláttam ahogy a fekete veszedelem a másik felvonó mellett követi felfelé a síelőket! Hiába kiabáltam neki, nem hallotta, jó messze volt már és egyre csak szaladt felfelé. Megint le kellett csúsznom az indulásig, majd üldözőbe venni a szökevényt a felvonó segítségével. A felvonó tetején már megint tovább irányított a kezelője és láttam a tappancs nyomok folytatását is a következő lesiklópálya felé. Egyre mérgesebb lettem és egyre jobban fáztam. A pálya elején utolértem egy középiskolás csoportot, akikhez hozzácsapódott alkalmi kísérőnek az én kiskutyám. Megálltam tőlük jó húsz méterre és néztem mit csinál. Erre azért is szükség volt, nehogy mérgemben jól elruházzam ezt az ördögöt. Nagyon fáztam egy szál vékony öltözetben, dühös voltam, de láttam Csoki milyen jól szórakozik, a gyerekek egymáshoz hívogatták, ő meg avval játszott, aki szólt neki ahhoz gyorsan odaszaladt és finoman a combjába vagy a fenekébe harapott, majd szaladt a következő jelentkezőhöz. Kacagott az egész osztály. Amikor végre induláshoz készülődtek, szóltam a kutyuskámnak. Megpróbáltam a lehető legközömbösebb hangot használni, mintha mi sem történt volna. Hirtelen felkapta a fejét a hangomra és el is indult felém, de hirtelen megtorpant. „Mit csinálsz te itt!?” Erre lehasalt a hóba ott ahol volt az állát is lenyomta és várt, csak bűnbánóan pillantott rám mozdulatlanul. Körülötte a gyerekek is elhallgattak és néztek csendben minket. Lassan odacsúsztam mellé és szelíden kérdezgettem hogy képzeli a szökést, én meg itt rohanok utána és dorgálni kezdtem. Erre elkezdte beásni magát a hó alá és bebújni a hirtelen készült lyukba, de úgy hogy az arcát eltakarta a hóban, a mellső lábaival lefeküdt, a hátulsókkal állt, a fenekét az égnek tartotta és vadul csóválta a farka az egész kutyát! Olyan komikus volt a látvány hogy az egész társaságból kitört a nevetés. Persze belőlem is. Hát ennyi volt a szigorú büntetés. Hazafelé már vidáman csúsztunk, ő szaladta mellettem, közelebb, mint szokott és folyamatosan kapta a dorgálást, de csak folyamatos farkcsóválással konstatálta, vigyorgott rám, néha finoman beleharapott a fenekembe engsztelésként és láthatóan nem vette zokon a szavaimat. Meglepődtem rajta milyen jó kondícióban van, nem gondoltam volna, hogy fel tud szaladni két felvonónyit abban a tempóban ahogy a lift húzza fel az embereket. Meg is ígértem neki, legközelebb nem fogom a karomban felfelé cipelni, van neki lába, majd szépen fog futni felfelé is mellettem ahogy ma reggel tette, de ez az az ígéretem, amelyet sosem tartottam be… http://shop.pettbull.com/

34. Lehet így motorozni?

Egyik nyáron volt nálam egy 750-es Yamaha verseny motor. A szemközti szomszéd megkért, ha lehet, ne előtte indítsam be éjszakánkét mikor útra kelek vele, hanem toljam ki az utca végére, ahol már nem ébred fel a hangjától. Igaz, ami igaz beleremegtek az ablakok, amikor beindítottam és húztam egy gázfröccsöt... Amikor eleinte elindultam vele, megmagyaráztam Csokinak evvel nem tud velem jönni, ezért most itthon kell maradjon. Nem tetszett neki túlzottan az ötlet, szomorú szemekkel nézett rám és lelkiismeret furdalásom lett a nagy meleg barna szempár pillantása után. Egyik alkalommal munka után már jó későn este elbúcsúztam Csokitól és toltam ki a motort az utca végére, nehogy Pista bácsit a szomszédot felébresszem a bömbölő Yamaha indításával. Az egész motorozásban ez volt mindig a legnehezebb rész, tisztára leizzadtam mire azt a nehéz vacakot kituszkoltam a starthelyig. Egyszer már jó félúton jártam, leizzadtam a motor tologatásban, amikor megjelent mellettem Csoki! Vigyorgott, fülig ért a szája és a nyelve földig ért! Szerintem rajtam nevetett, mert elég komikus lehettem a nagy motort tologatva az utcában. Most hogy induljak el? Vissza kellett vinnem a szökevény kutyalányomat a házba, mert elfelejtettem kulcsra zárni a kertkaput, kilincsek meg nem jelentettek akadályt a labradoromnak, közben magyaráztam neki, ne jöjjön utánam, várjon meg, nemsokára jövök! Szegénynek egy csapásra elszállt a jó kedve és behúzva a farát maga alá, somfordált mellettem haza. Nagyon tudta sajnáltatni magát, és amit akart mindig el is ért ezekkel a szívszaggató színészi képességeivel. Láttam, hogy hiába ígérgetek neki gyors visszajövetelt, nem hatotta meg már semmi sem. Kötelességtudóan bement a kosarába, de a földreszegett állal a szeme sarkából pillantott csak fel rám. Ilyenkor kilátszott a szeme fehérje a sarokban, ami még jobban kihangsúlyozta a meleg barna szemeit. Ennyi szomorúság mellett egy tekintetben nehéz elmenni észrevétlenül. Nekem nem is sikerült! Megint győzött a fekete veszedelem! Szóltam neki, na jól van, ha annyira akarod, gyere velem a motorozni! Ahhoz képest, ahogy bevonszolta magát az imént a kosárba, egész fürgén pattant ki onnan és ugrándozott körülöttem, amikor lehajoltam hozzá, hirtelen végignyalta az arcom, olyan gyorsan, hogy időm sem volt megmozdulni. Előszedtem a neki készült hátizsákot, amivel a sípályán a felvonón hordtam, vagy siklóernyőztünk vele a hátamon és visszaszaladtunk az utca felénél hagyott motorhoz. Megint a régi vidám labrador volt. Ugrált, vigyorgott, nevetett mellettem, feszített boldogan a színes hátizsákjában. Kicsit macerás volt az indulás, mert be kellett csomagolni a kutyalányt, mind a 33 kilójával fel kellett vennem, mint egy nagy hátizsákot a hátamra és csak ezután pattanhattunk fel a motorra. Végre elindultunk. Nem mentünk gyorsan, beszéltem hozzá, odasimult a vállamra és lobogtak a fülei, a farkával meg ütemesen dobolt az ülésen mögöttem. Ha élvezett valami őrültséget, vagy játékot, mindig jelezte a vidraszerű farkincájának csóválásával. Az idilli motorozás nem sokáig tartott, mert az első rendőrpáros máris leintett minket. Már hozzá voltam szokva, mert a kipufogóm agresszív hangja miatt minden rendőr leállított eddig is, de ez volt az első eset hogy a kutya ott kucorgott a hátamon… Volt olyan motoros rendőr, aki értett is a motorokhoz, elhűlve nézegette a sportkipufogóm, a különleges fékeket, egyebeket a motoromon, sőt elkérte egy körre hagy próbálja ki! Cserébe én is szerettem volna egy kört tenni az ő rendőrmotorján, de sajnos ebbe nem egyezett bele! Szabályos igazoltatásnak indult ez is, a megfelelő hivatalos párbeszéddel, átnézték a papírjaimat, visszaadták, de egyikünk sem célzott a potyautasra a hátamon. Amikor visszakaptam, akkurátusan eltettem a papírjaimat, azt kérdezte az egyikük: „Mondja, lehet így motorozni a kutyával a hátán maga szerint?” Szerencsére járt a motor, ezért csak annyit kérdeztem vissza: „Megmutassam?” – avval húztam egy kövér gázt és Csoki lobogó füleivel, vigyorgó pofájával elszáguldottunk a rendőröktől. Remélem meggyőztem őket, bár nem biztos hogy szabályos volt a hátamon a kutyával motorozni…Ennek ellenére ezután már a motoron is rendszeresen velem utazott Csoki a fekete labrador!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

33. Ha éhes volt és fogta az edényét…

Délelőttönként gyakran unatkozott Csoki, amikor a műtőben dolgoztam. Kénytelen voltam fogyókúráztatni, mert mindig túlsúlyos volt, 33 kg alá sosem került. Hiába jött velem minden nap a lovak mellett, a tipikus labrador formáját megtartotta... Nem nézett ki rosszul, a kondíciója is kiváló volt, de az a kis túlsúly mindig megmaradt! Végtére is Peter Paul Rubens is csak a teltkarcsú nőket festette, neki pont ideális modell lett volna, csak pár évtizedet elcsúsztak egymás mellett az idősíkokban... Akárhogy igyekeztem, mindig megtalálta a módját hogy kiegészítse az én tudományosan kiszámított adagomat. Akkoriban a "Frolic" nevű száraz táp volt a sláger. Aki még emlékszik rá, kerek, középen lyukas vörös színű hús illatú táp volt. Amikor például Rosenbergerben álltunk meg Ausztriában az autópálya mellett, mindig előbb kérdezték meg, "Mit szeretne a kutyuska enni?", mint engem kiszolgáltak volna! Itt mindig volt a kedvence! Sőt ez Svájcban sem volt gond, mert mindenhol a kínálat része volt. Otthon ebből szigorúan reggel és este is 5, azaz öt szemet adtam neki. A lovardában mindig elcsórta a lovak elől a sárgarépát és jóízűen jelentős mennyiséget evett is belőle. Mellé szintén a lovaknak beáztatott roppantott zab, müzli szerű lótápból naponta jól belakott. Amikor azt gondoltam, ha ennyire szereti a nyers sárgarépát, otthon is adok neki! Szépen megpucoltam, felszeleteltem és kínálgattam vele a vacsoraidőben. Hülyén nézett rám: "Te normális vagy? Ez nem grillcsirke!" Beláttam a répa csak akkor ízlik neki, ha el lehet csenni a lovak etetőjéből, nincs megpucolva, nincs felszeletelve, ebben maradtunk... Az én szigorú diétám már jó ideje tartott, csak épp az eredmény nem látszott a dundi Labradoromon! Gyakran besomfordált délelőtt megnézni, hogy áll a helyzet és amikor konstatálta, szabad a pálya, mert a gazdi még egy darabig nem fog szabadulni a műtőasztal mellől, akkor elindult koldulni. A kilincsekkel nyíló ajtók nem jelentettek akadályt, a várakozó pacienseink között flegmán végigsétált. Látszólag céltalanul. Időnként azonban leült valamelyikük elé és tipikus labrador nézéssel elkezdett szemezni az áldozatával! Ilyenkor azonnal meglágyult kiszemelt! "Jaj, de aranyos, hogy tud nézni, milyen szép, okos kutya, stb..." Ebből még nem lett kaja, de bevetette a második hullámú fegyverét! Elkezdett úgy ugatni, amit én csak bufogásnak neveztem. (Ha a Te kutyád tud ilyet produkálni, küldj nekem róla egy videót hanggal!) Ez már elég egyértelmű volt, hogy akar valamit, de az értetlenebbek kedvéért a megfelelő zsebet meg is bökdöste, karminckázott hozzá a lábával. Ez már telitali lett! Elő is került a jelzett zsebből a jutalomfalat! Volt ott a palettán minden, száraz rágcsika, virsli darabkák, néha más finomság is... Én meg nyugodtan operálgattam a műtőben, vártam a kutyadiétám eredményét! Ha épp a váróban nem volt senki, akkor átlátogatott a nagymamához a szomszéd lakásba. Neki ki volt adva a szigorú parancs: A kutyát etetni tilos! Egy darabig ment is ez a  kúra, mert megegyeztünk, reggel és este csak tőlem kap a kutya enni. Így aztán hiába ment kunyizni a konyhába, nem kapott semmit. Miután már többször megfordult a nagymamánál és a megszokottól eltérően nem kapott kis finomságokat, hát elszaladt a kertbe a tálkájáért, megfogta azt és bevitte  szájában a konyhába a nagyinak. Odavágta a lába elé, jelezve, mi az oka az ő látogatásának! „Szegény kis kutyám, biztosan elfelejtett adni a gazdád reggelit!” – amikor ezt még egy vakkantással is megerősítette, hát nem kerülhette el a tálka megtöltését különböző ínycsiklandó falatkákkal. Ment is ez a trükkje napokig, amíg egyszer a nagymama meg nem kérdezte: „Miért nem adok reggelente enni szegénykének?!” Végül bele kellett törődjek, labrador lánykám fogyasztani hiába is próbálom az ő versenysúlya 33 kg és kész! Ehetett akármennyit, hiába adtam neki keveset, a többit rafináltan kipótolta... Egy alkalommal a Nagymama megelégelte, hogy a hófehér macskája az ebédhez elkészített húst rendszeresen elcsórja az asztalról. Elég volt hozzá elfordulnia csak a tűzhely felé, amit hátat fordított a húsnak, az szinte azonnal eltűnt! Ha a telefon szólalt meg és el kellett hagynia a konyhát, akkor az sem volt akadály ha fedővel lefedett edényben volt a husi! Ezen a délelőttön két barátnője látogatta meg a Mamát. Csöngött a telefon, hóna alá kapta a karajt, avval szalad át a másik helyiségbe felvenni a kagylót. Mire visszajött, a barátnők halálosan megsértődtek: Nem gondolja, hogy előlük kell a hús őrizni! Csak kicsit engesztelődtek ki, amikor megtudták, hogy Hópihe miatt van ez az óvintézkedés. A következő telefonnál aztán ott maradt előttük az asztalon a már felszeletelt karaj. Annyira elmerültek a pletykálkodásban, hogy az orruk elől Hópihe a 10 szeletből 5-öt elcsórt és az asztal alatt dézsmálta, amíg a Mama visszaért a telefon mellől! Így sikerült kiengesztelni őket... Ezt az arcátlanságot megelégelte a Nagyi! A három öreglány elegáns bosszút eszelt ki! Darált marhahús volt a csali, amivel az volt a tervük, addig adnak enni Hópihének, amit csak bírja! Ez büntetés felettébb tetszett a hófehér egerészünknek! Falta is a darált marhát, amíg csak bírta. A boszorkák elégedetten konstatálták, sikerült a bünti, amikor a macska hordónyi hassal kikéredzkedett. Meglepődtek, mikor szinte azonnal vissza is jött a konyhába és újra követelte a kaját! Darálthús volt bőven, hát újra megetették. Ez megismétlődött még párszor, amikor épp átmentem a Mamához. A teraszon találtam Csoki kutyám, aki megint a tiltott időben evett valamit! Mérgesen nyitottam be a Mamához a konyhába. Amint én be, a macska meg kifelé viharzott a lábam között. Kérdőre vontam a hölgykoszorút, miért tömik megint a diétázó kutyámat? Ők a kutyát nem is látták, de nevetve mesélték, először összevesztek, hogy a Mama karajjal a hóna alatt megy telefonálni, utána meg az orruk elől csórta el a cica a húst, most meg éppen a pukkadásig etetés projekt folyik! Már leesett, hogy mit falhatott be Csoki a teraszon! Ki is mentem megnézni. A ajtórésen én ki a macska meg befelé viharzott. Csoki meg komótosan falatozta azt a marhahúst, amit Hópihe hozott ki neki a gyomrában, mivel tényleg pukkadásig ette magát a macska, azonnal kihányta a kutyának és spurizott be a következő adagért! A balekok a konyhában meg várták, mikor fog eltelítődni a hófehér veszedelem! Leállítottam a bosszúhadjáratot, csalódottan vették tudomásul a nénik, hogy vesztettek... Mivel Csoki szinte korlátlan ideig tudott futni a lovak mellett terepen, bármennyi ideig képes volt úszni, igaz az nem volt megterhelő neki, más kutyákkal ellentétben, mert szinte lebegett a víz felszínén, alig kellett tempóznia. Ellenben amikor versenyt úszott, belehúzott, csapásszámot váltott és se ember, se más kutya nem tudta legyőzni a vízben. A diétánk végső csődjét a szomszédunk jelentette, aki Milka csokival etette délelőttönként, amit nem volt a szigorú felügyeletem alatt, de az már egy másik történet...

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

32. Sportszatyorban becsempészve

Nagyon szeretett Csoki utazni, mindenhová el is vittem, illetve ahova nem lehetett, oda inkább nem mentem el… Testvérem apósa volt az egyik rendszeres síelő partnerünk, illetve mi voltunk az ő partnerei. Egészen pontosan ez úgy volt, hogy együtt indultunk el és együtt érkeztünk, de maximum a határig mentünk együtt, utána, ki-ki a maga útjára, majd újra együtt haza. El is volt ájulva a család, a Papa hogy szeret bennünket, mindig „elvisz magával minket”! Mondanom sem kell csak alibinek kellettünk, de így segítettük a családi harmóniájukat evvel a karitatív tevékenységünkkel. Egy alkalommal miután már egy hete elváltunk egymástól Hegyeshalomnál, a Wörthi-tó partján kellett találkoznunk. A papa rokonsága ott adott egy szép apartmant télre, ahonnan közel voltak a sípályák Grelitzen. A gond akkor jelentkezett, mikor be akartam menni a megadott címen az ajtón, de bent egy portás, vagy biztonsági őr legnagyobb meglepetésemre nem engedett be, mondván hogy ide kutyát nem lehet behozni! Ez meglepett Ausztriában, ahol egyszer előfordult, a kedvenc autópálya étterünkben az egyik Rosenberger-ben, hogy amint leültünk, azonnal megkérdezte a felszolgáló, milyen tápot szeret a kutya, kér-e vizet? Csokit azonnal ellátták itallal, a kedvenc ételével, én meg türelmesen várakoztam… Miután ő már jóllakott, én meg egyre éhesebb lettem, megkérdeztem a pincért, lenne-e idejük rám is? Nem győzték exkluzálni magukat, amiért megfeledkeztek rólam, felvették a rendelést, a lehető leghamarabb kiszolgáltak, a számlát nagy elnézések közepette a cég átvállalta tőlem… Ja és plusz kárpótlásként Csoki kapott még egy csomag ennivalót a kedvencéből…Szóval ott sétáltunk a gyönyörű Worthersee partján a szikrázó havon, a hidegtől csak úgy csikorgott a szép fehér lepedő a talpunk alatt, de egyre hidegebb lett és nem lehetett az éjszakát az autóban tölteni. Valamit ki kellett találni, hogy észrevétlenül bejussunk a portás szeme láttára a jó meleg szobába! Bementünk egy sportboltba és kértem egy sportszatyrot. Az első kicsi volt, hát hozattam egy nagyobbat. Amikor a harmadik méretnél is méretesebbet kértem, az eladó megkérdezte: pontosan mekkorára gondoltam? Akkor mutattam neki a lábamnál heverésző koromfekete problémámat, aki miatt nem engednek be a portán. Ő a méret! Neki kell beférnie a szatyorba! Jót nevetett rajtunk, és máris hozott egy akkora sportszatyrot, amibe Csoki szépen befért! Ezt persze ott rögtön ki is próbáltuk, ami az eladónak természetes volt, nem aggodalmaskodott, amikor próbaképpen a kutyát betettem a szatyorba. Újonnan szerezett álcázó fegyverünkkel jutottunk be az árgus szemű portás szeme láttára az apartmanba és másnap reggel onnan ki. Nem mondom hogy egyszerű volt a 33 kilós kutyával a sportszatyorban, egyenes derékkal, észrevétlenül bemasírozni a szemfüles biztonsági őr szeme láttára, de nekünk sikerült. A szép lakás felfedezése után már nem volt gond észrevétlennek lenni, mert Csoki nem ugatott a neszekre, mindig mellettem aludt a földön, de ha megengedtem szívesen kucorodott föl mellém is az ágyba. Idegen helyeken nem engedhettük meg magunknak ezt a luxust, ezért most is mellettem az ágyam lábánál feküdt a jó melegben a kisebbik szobában. Kint mínusz 25 C fok volt, ezért be kellett hoznom az összes állatorvosi felszerelésem és a táskámat a gyógyszerekkel. Csoki miatt komplett műtőt hordtam magamnál az autóban, mert nem bocsátottam volna meg magamnak, ha valami történik vele és én ott állok felszerelés nélkül, amikor segíthetnék neki. Gyorsan elájultam, nem kellett ringatni, Csokinak meg megvolt az a jó tulajdonsága: Akkor aludt el és akkor ébredt, amikor én. Ha kellett, nem ment akár délig sem pisilni, sőt a városba vagy az aszfaltra még ekkor sem volt hajlandó piszkítani. Mindig el kellett vinni fűre, erre nagyon kényes volt. Nappal a sípályán jól elfáradtunk, így őt sem kellett altatgatni. A szobában olyan meleg volt, hogy meztelenül nyúltam el az ágyon rögtön el is szundítottam... A másik szobában Papa szundikált, akivel másnap hazafelé már együtt kellett mennünk. Na persze nem egyedül szunyókált, hanem a fiatal pipakéjével, aki miatt minket alibinek hordott magával... Az éjszaka közepén legszebb álmomból Csoki ébresztett fel! Addig lökdösött az orrával és karminckázott a mancsával, amíg magamhoz nem tértem. Soha sem szokott ilyet csinálni, ezért nem értettem, mit akarhat, ráadásul engem nem könnyű felébreszteni, ha egyszer alszom. Csoki azonban nem adta fel, csak ébresztgetett, amíg végül sikerrel járt. Amikor végre kezdett kitisztulni a világ körülöttem, épp azon gondolkodtam, mi lehet az ébresztésem oka? Hirtelen a másik szobából artikulált hörgő hangot hallottam! Fülelni kezdtem, mire megjött a következő hullám, amit már tisztán beazonosítottam, ez a Papából jön! Nagyon megijedtem és villámcsapásként ébredtem fel ettől a hangtól. Nem a legkellemesebb érzés így ébredni, de azonnal arra gondoltam, nagy baj lehet, mert a szomszédban a papa fullad, lehet hogy infarktusa van, mi van a táskámban és mit csináljak vele, amíg a mentők megérkeznek? Hónom alá kaptam az orvosi táskám, közben a hörgő hang ütemesen ismétlődött, átszaladtam a szomszéd szobába a vak sötétben, ott nagy nehezen megtaláltam a villanykapcsolót és sikerült fényt varázsolnom a szobába. Kár volt… Ott álltam anyaszült meztelenül, hónom alatt az orvosi táskámmal, hunyorogva a sötétből hirtelen szemembe vágódó fénytől, elszántan az életmentésre, labradorom a lábam mellett és közben a megmentendőmön meg lovagol a barátnője, a hörgés pedig nem kóros jellegű volt… „Papa jól vagy?” – kérdeztem kissé bizonytalanul. „Ha nem kapcsoltad volna fel a villanyt, már lehet hogy jobban lennék…” Hát nem mondom hogy nem éreztem nagyon hülyén magam, csak Csoki volt boldog amiért már felkelhettünk végre... Csalódást kellett okoznom neki, mert visszafeküdtünk és még ráadásul jól le is szidtam a téves riasztás miatt… Ehhez képest már gyerekjáték volt reggel a sportszatyorba kicsempészni kedvencemet a portás orra előtt. A hazaút már Papával együtt a szeretője nélkül vidáman telt, jókat nevettünk a hősi életmentő akciónkon!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

31. Futás a védőoltás elől

Injekciót adni jó dolog, de kapni már nem annyira! Így gondolta ezt Csoki is, aki legalább annyira félt a tűtől, mint én. Pontosabban én el is ájulok, ha tőlem kell vért venni... Ez nem vicc! Miért? Van egy gyerekkori élményem, ami a mai napig kísért... Az úgy történt, hogy még óvodás voltam és valami oknál fogva vért kellett vegyenek tőlem. Az egészre pontosan emlékszem a mai napig! Természetesen valami ismerőshöz vittek a szüleim, ne féljen a szuritól a picike! Nagy csillogó csempézett fehér falak, fehér minden... Kedves, mosolygós néni fehér köpenyben vesz át és visz magával egy helységbe, ahol leültet egy asztal mellé. Eddig nagyon izgalmas volt, mert már akkor is állatorvos akartam lenni, a laborban ahol voltunk, mindenféle csillogó misztikus tárgyat láttam, amikkel én is fogok majd dolgozni, ha Doktor leszek! Nekikészülődtünk a vérvételnek. Akkor még nem a mai protokoll szerint ment a dolog, hanem egy gumival leszorították a felkarod középtájt, az alkarodba meg egy jó vastag tűt döftek és kémcsőbe csurgatták ki a véred. El is kezdtük az akciót! "Csabika bátor, nem fél a szuritól!" - azaz a bíztatás sem maradt el, én meg a bátor kis óvodás, aki élveztem a helyzetet, mert ez olyan doktoros volt, de igaz, több annál, mint amit az oviban szoktunk játszani! Na itt nem a bokor mögött elbújós játékra gondolok, amiért behívatták a szüleinket és megszégyenítettek minket az egész csoport előtt... Az egy másik történet... Szóval, épp csurog a vérem az első kémcsőbe, amikor a másik helységben csörögni kezdett a telefon! Fiatalabbaknak itt meg kell jegyezzem, akkor még nem volt mobil, hanem zsinóron lógtak a készülékek, ha nem vetted fel, örök rejtély maradt ki kereshetett?! Hogy tudtunk így élni, mobil nélkül? Elképzelhetetlen ma már ugye? Valahogy csak túléltük... Az én nővérkém sem akart lemaradni a hívásáról, ezért így szólt: "Csabika! Ügyes nagy fiú vagy, tartsd meg ezt a kémcsövet így, rögtön jövök, csak fel kell vennem a telefont!" Villámgyorsan kicserélte egy újra csöpögő vérem gyűjtésére a kémcsövet és elviharzott! Ezt a boldogságot! Büszkén tartottam az átlátszó üvegcsövet, csurgattam bele a vérem! Én a már majdnem Doktor! A néni elkezdett közben szerelmével csacsogni a telefonon a szomszéd szobában. A kémcső megtelt a véremmel... Mit volt mit tenni, Csabika bátor, hát kicseréltem a csövet egy újra, ügyesen, alig folyt mellé, a kezemre és a ruhámra is csak szerintem elenyésző mennyiség... Semmi gond, mert egy teljes kémcsőtartó állvány volt az asztalon amibe így már két véremmel telt üvegcse sorakozott, de üresből volt benne még bőven. Én már akkor is szorgalmas voltam, töltögettem meg szép sorba véremmel lassan az egész állványt! Már a végefelé tartottam, amikor átkiabált a rózsaszín ködből két szerelmes évődés között az én fehér köpenyes menyecském: "Csabika! Jövök rögtön!" Én ugyan nem siettem, mert remekül cserélgettem a vérvételi csöveket kicsurgó vérem alatt, de muszály volt válaszolnom neki, mivel lassan elfogytak az üresek... Amikor ez meghallotta, kis sikítással fejezte be a szerelmi életét, szirénázva érkezett, rányomott egy gézlapot a tű helyére a karomra, leragasztotta, engem lefektetett a szobában lévő ágyra, kiabálva hívott segítséget, pedig nekem addig semmi bajom sem volt! Azon kívül, hogy "kis" vér azért csurgott a ruhámra és a jobb kezem is, amivel cserélgettem a csöveket piroslott a vértől! Na, jó, a ruhámon sem kis vér, hanem jelentős piros folt volt már addigra... Összeszaladtak a szobába orvosok, nővérek és mind bepánikolt, amikor megláttak véres kézzel, véres ruhában feküdni az ágyon, addigra sírógörcsben vallomást tevő szerelmes nővérkémmel... Mérték a vérnyomásom, a homlokom tapogatták, nyakamon a pulzusom nézegették, ezek amikre konkrétan emlékszem, meg arra hogy a pánikot rám is átragasztották! Pedig nem kellett volna! Simán megtöltöttem egy teljes kénycsőyllványt a véremmel, abból bőven tudtak volna labort csinálni, nem is értem mi volt a problémájuk! Az utolsó képem erről a szüleim halálrávált arca, amikor beengedték őket hozzám! Ez a kis jelenet olyan jól sikerült, hogy azóta, ha tőlem vért kell venni, inkább vízszintes pozíciót kérek a művelethez! Volt már, ahol nem vették komolyan ezt a jogos igényemet, meg is bűnhődtek érte, mert az akció közben csak kiérdemeltem, hogy lefektessenek! Egy szóval: A tű másik végén én sem vagyok bátor, ahogy Csoki kutyám sem volt az!  Évente néhány alkalommal mégiscsak meg kellett szúrnom, hogy a védőoltásait beadhassam. Épp lejárt az egy éve, következett újra a szuri ideje. Végeztünk este a praxissal, elment már az utolsó beteg is, Csoki feküdt a helyén a lábamnál a vizsgáló asztal mellett. Eszembe jutott és szóltam a műtősnőmnek így: "Adjuk be neki is az éves oltását!" A nevét nem is említettem, csak pontosan ennyit mondtam, mire felpattant és pánikszerűen elmenekült a rendelőből! Csak azt nem tudom, honnan vette, hogy pont róla van szó?! Utána kellett vinni a lakásba az oltását, mert nem volt hajlandó visszajönni, hiába hívogattam. Mindig pontosan tudta, mikor kerül fel ő a vizsgálóasztalra, ha csak megneszelte, hogy ő jön, azonnal lelépett és elbújt. Amikor a többieket vizsgáltuk, vagy kezeltük, az nem zavarta, sőt volt amelyiket szinte bátorította, két lábra állt, orrával megbökdöste az áldozatot, de volt olyan, is amelyiket direkt bosszantotta és mutogatta magát, ő mennyire bátor, a nagy vagány meg az asztalon mennyire be van rezelve. Élvezte az ilyen helyzeteket, csak azt nem tudtam soha, honnan sejti meg, amikor ő jön, akárhogy próbáltam nem elárulni a tervet?! Lehet, hogy olvasta az én vérvételes történetem? Esetleg félbehagytam valami vizsgálatot rajta és szerelmes telefonom kellett végighallgassa? Nem, ilyen biztosan nem történt! Akkor miért félthetett a tűtől?

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

30. Nehogy lemaradjak a síútról!

Szombat reggel elkezdtem felszerelni a sítartót az autóra, bepakolni az utazáshoz a szükséges holmikat. Már majdnem elindultam, amikor egy aggódó gazda beállított a balesetes kutyájával. Elhalasztottam az indulást és nekiláttam megoperálni a kutyát. Ráment az egész délelőttöm, mire végeztem vele és indulhattam. Látom, hogy az autó hátulsó ülésén fekszik Csoki, mellette a vizes tálja és a másikban ennivaló van. Kérdeztem a nagymamát, miért kellett a kutyát a kocsiba etetni-itatni? Talán nem tud kiszállni onnan? Kitudni ki tud, csak épp nem volt hajlandó, semmilyen módszerrel nem tudta kicsalogatni, akármilyen éhes és szomjas volt. Úgy döntött, nem kockáztat, a csalogatás és a finomságok lehet, hogy csak átverések lesznek és lemarad a készülő síútról. Ezért inkább egész délelőtt betelepedett a hátsó ülésre és megvárta, míg végzek a munkával. Amikor meglátott, boldogan ugrott ki onnan és rohangált körülöttem, jelezte, ő már kész az indulásra, felőle akár mehetünk is. Így aztán késve, de a boldog Csokival együtt elindultunk Bécs felé. Olyan későn értünk volna a sípályán lévő szállásunkra, hogy inkább kitérő mellett döntöttem és Bécsben megálltam meglátogatni a tanítómesterem Dr. Dávid Tamás állatorvost. Leparkoltunk az egyik belvárosi hotel mélygarázsában, kipattantunk Csokival és egy igazi bécsiszelet vacsorát fogyasztottunk el az Opera közelében Tamás társaságában. Átvettem a szobakulcsot és lefekvés előtt a csomagomért a garázsba még le kellett mennünk. Kivettem a táskám a hátulsó ülésről az autóból, amiben a neszesszerem, és a legszükségesebb dolgaim voltak, becsaptam a kocsi ajtaját és indultam volna... Csoki azonban jelzett a csomagtartónál! Nem lehetett félreérteni, ha akart valamit! Jellegzetes hangon bufogott, ha a közelében voltam, ha messzebb csaholt egy egészen más hangon, mint ahogy normálisan ugatni tudott. Mondtam is neki: Mit hülyéskedsz Csoki, talán kábítószer van az autónkban? Erre csak nem hagyott békén, megbökdöste a combom és a bufogásra még rá is erősített! Na, jó, megadom magam, mondtam neki, biztos hátul van a csomagtartóban valami fontos rágcsinka, labda, vagy húzogatós játékod... Hát kinyitottam a csomagtartó ajtaját... Na ott aztán volt némi meglepetés, mert a Nagymama hófehér cicája kacsintott ránk és dorombolva púpos háttal egy jót nyújtózott, amikor "kiszabadítottuk"! Nem kicsit lepődtem meg! Hófehérke, akivel Csoki a se veled, se nélküled életet élte, úgy döntött ő is eljön velünk síelni! Ott álltam Bécsben egy mélygarázsban egy hétre becsomagolva, de macska nem volt az utazási terveimben! Csoki nagyon örült, bökdöste a macska barátját, most bezzeg nem ugatott 10 centiről a fülébe hogy szaladjon, már, mert csak úgy lehet kergetőzni! Mit volt mit tenni, kiürítettem egy sporttáskát és elrejtettük benne Hófehérkét... Így csempésztük be a hotelszobánkba éjszakára. Eddig oké, de hogy tovább? Jön a macska is velünk síelni? Ő is a hátizsákomban lesz, amíg csúszkálunk a hegyen? Őket ez a kérdés egyáltalán nem foglalkoztatta, jól elnyúltak Csoki ágyában, sőt, amit még sosem láttam összebújva aludtak el! Nem tudom, a macska mikor és hogy került be a csomagtartómba a csomagok közé, úgy hogy észre sem vettem, de ez a közös alvás kicsit gyanússá tette nekem Csokit, nem kizárható, hogy van valami köze ehhez! Sajnos kamera felvétel nem történt, így a rejtély megoldatlan maradt... Reggelre sikerült a macska problémát orvosolni! Tamás állatorvosi rendelője a Margareten Strasse 2-ben volt, ott leparkoltuk Hófehérkét egy hétre. Szegénykém a sípálya helyett egy macska apartmant kapott, de nem járt nagyon rosszul, mert az egész személyzet kényeztette, mindig valakinek az ölében ücsörgött a recepción. Csak a Nagymama aggódott az elveszett macskája miatt, ezért naponta fel kellett hívni, jelenteni: Hófehérke jól érzi magát, ő is a megérdemelt téli szabadságát tölti Bécsben! Amikor érte mentünk sértődötten fogadott minket, nem akaródzott hazajönni a kirándulásából! Másnap otthon azután helyreállt a Világbéke! Délelőtt ütemes Csoki ugatást hallok! Kinézek az ablakon és látom Hófehérke fekszik a kerti széken, Csoki meg ugat már percek óta a fülébe, hogy felzavarja és fusson előle! A macska mintha csak süket lenne, nem reagál... Egyszer csak feltápászkodik, nyújtózik, púpozza a hátát, majd villámgyorsan kioszt egy sallert az ugató Csokinak és mint akit puskából lőttek ki uzsgyi elszaladt és a közeli mandulafa törzsén biztonságba kerülve az őt üldöző kutyától! A fa alatt már nem volt izgalmas a játék, Csoki visszaballagott a teraszra, elnyúlva napozott tovább, mint aki jól végezte dolgát! Ilyen volt nálunk a kutya-macska barátság.

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/