- Jégszánon
Sajnos mostanában már nem volt ilyen hideg tél, de régebben, amikor a Velencei tó, vagy a Balaton simára, jól fagyott be, elmentünk jégvitorlázni. Ha még a szél is kedvezett, szédítően tudott száguldani a kis lélekvesztő szerkezet. Három jól kiélezett korcsolya, egy vitorla és a pilóta hanyatt fekve, mint a forma egyes autókban... Egyszer Agárdon olyan tükör sima és jó vastag jég volt, hogy még a korcsolya pályákon is megirigyelték volna. Nagyon hideg volt, de szépen sütött a nap, a jég meg szikrázott mindenfelé. Még rianások nem voltak, ezért biztonsággal lehetett egészen Agárdról Velencéig robogni. Csokit kint hagytam a parton, ott játszott a többiekkel és be is tudott menni a melegedőbe ha akart. Mielőtt elindultam mondtam neki, várjon, nemsokára jövök. Az egyik barátommal jól elvolt, őt jól ismerte és szerette, ilyenkor csak mondani kellett kivel maradjon és biztosan nem mozdult el amellől. Már egy órája száguldoztam és élveztem ahogy dübörög alattam a jég, liftezik a szán és kikapcsolt körülöttem a világ. Visszafelé jövet egyszer csak messze bent a tükörjégen megláttam Csokit ahogy fekszik jó messze a parttól. Odaálltam mellé és szóltam neki, de annyira kimerült volt, hogy próbálkozott ugyan felállni, de a sima jégen nem sikerült neki, annyira elfáradt már a sok próbálkozástól. Láttam hogy az ereje már nagyon fogytán, mert szinte lehetetlen volt a tappancsaival a sima jégen sétálni, még akkor is ha a körmeit kimeresztette. Az egyszemélyes jégszán nem egy kényelmes és tágas jármű, még egyedül is csak nehezen fekve lehet utazni benne, de itt fel kellett vennem még egy potyautast is. Az elhelyezkedés kissé körülményes volt. Miután befeküdtem a helyemre, Csokit is az ölembe fektettem, de őt orral a menetiránynak. Nekem fordítva kellett elhelyezkednem ahhoz hogy vezetni tudjam a szerkezetet. Ennek megfelelően a feneke szinte az orromban volt, a farkát félre kellett hajtani ahhoz hogy ne az arcomba legyen. Ráadásul annyira fázott hogy remegett az egész teste, ezért levettem a kabátomat és miután elhelyezkedett, még avval be is takartam. Szerencsére olyan jó szél volt hogy nem kellett belökni a szánt induláskor, csak rá kellett húzni a vitorlát és már indultunk is. Féltem hogy esetleg kiugrik az ölemből amikor elkezdünk robogni és dübörögni fog a jég a korcsolyák alatt. Ezért nyugtatgattam, beszéltem hozzá, ne féljen. Alulról a lábam és a hasam melegítette, fölülről a kabátomnak köszönhetően rövidesen megszűnt a reszketése és szorosan lesunyta a fejét a térdeimre. Fokozatosan egyre jobban ráhúztam és növekedett a sebességünk, amikor láttam hogy esze ágában sincs kiugrani. Egy-egy pöffnél a szélfelőli korcsolya a híddal együtt megemelkedett, liftezett, mint egy repülőgép. Kicsit aggódtam, nehogy valamitől megijedjen a potyautasom és kiugorjon a száguldó szánból. Amikor szóltam hozzá, elkezdett eszeveszett farkcsóválással válaszolni, még szerencse hogy bukósisakban kell művelni ezt a sportot, így azon csapódott a farka jobbról és balról, mintha pofozna. Az egyik kezem a kormányon, a másik a vitorla sottján, nem volt helyem még elhajolni sem. Hátulról csak a lobogó füleit láttam amint az állát a térdeimre szorította a farkával meg folyamatosan dobolt az arcomon. A farkcsóválást még akkor sem hagyta abba, ha nem szóltam hozzá. Egyre jobban élvezte az utazást, nem fázott már, bár megfordulni kicsit körülményes volt, de amint elindultunk, máris folyamatosan kaptam a farkával a pofonokat. Nem mondom hogy a legrövidebb úton mentünk ki a partra, de mindketten nagyon élveztük ezt a száguldó játékszert. A szárazföldre érve kiderült miért jött be a jégre Csoki. A barátom akivel hagytam szintén elindult egy kölcsönkapott jégszánnal röviddel utánam. Amíg ott volt a parton Csoki ugyan megpróbálkozott a jégen pár lépést, de hamar feladta mert nagyon csúszós volt neki. Miután ő is elindult, Csoki utánunk szaladt, hiába hívták vissza a többiek. Eleinte még volt ereje egyensúlyban tartania magát, de amikor rátaláltam már nem tudott felállni és jól le is hült, mert sokat feküdt a jégen és jóval mínusz 15 fok alatt volt a levegő hőmérséklete is. Miután segítségemmel kikecmeregtünk a partra, újra el akartam indulni, mert ritka jó volt a jég és szél is. Hiába bíztam rá az ottmaradókra a labrador lányt, amint beültem a szánba, Csoki máris ott állt mellettem, mellső lábaival már be is szállt mellém és félreérthetetlenül jelezte, nem akar a parton maradni! Így nem volt más választásom nehézkesen bár, de elhelyezkedtünk és egész délután oda-vissza száguldoztunk a Velencei tavon, miközben megszámlálhatatlan pofont kaptam cserébe a labradorom farkától. Így aztán a jégvitorlázás sem maradt ki Csoki kutya "unalmas" hétköznapjaiból!
