- Futás a védőoltás elől
Injekciót adni jó dolog, de kapni már nem annyira! Így gondolta ezt Csoki is, aki legalább annyira félt a tűtől, mint én. Pontosabban én el is ájulok, ha tőlem kell vért venni... Ez nem vicc! Miért? Van egy gyerekkori élményem, ami a mai napig kísért... Az úgy történt, hogy még óvodás voltam és valami oknál fogva vért kellett vegyenek tőlem. Az egészre pontosan emlékszem a mai napig! Természetesen valami ismerőshöz vittek a szüleim, ne féljen a szuritól a picike! Nagy csillogó csempézett fehér falak, fehér minden... Kedves, mosolygós néni fehér köpenyben vesz át és visz magával egy helységbe, ahol leültet egy asztal mellé. Eddig nagyon izgalmas volt, mert már akkor is állatorvos akartam lenni, a laborban ahol voltunk, mindenféle csillogó misztikus tárgyat láttam, amikkel én is fogok majd dolgozni, ha Doktor leszek! Nekikészülődtünk a vérvételnek. Akkor még nem a mai protokoll szerint ment a dolog, hanem egy gumival leszorították a felkarod középtájt, az alkarodba meg egy jó vastag tűt döftek és kémcsőbe csurgatták ki a véred. El is kezdtük az akciót! "Csabika bátor, nem fél a szuritól!" - azaz a bíztatás sem maradt el, én meg a bátor kis óvodás, aki élveztem a helyzetet, mert ez olyan doktoros volt, de igaz, több annál, mint amit az oviban szoktunk játszani! Na itt nem a bokor mögött elbújós játékra gondolok, amiért behívatták a szüleinket és megszégyenítettek minket az egész csoport előtt... Az egy másik történet... Szóval, épp csurog a vérem az első kémcsőbe, amikor a másik helységben csörögni kezdett a telefon! Fiatalabbaknak itt meg kell jegyezzem, akkor még nem volt mobil, hanem zsinóron lógtak a készülékek, ha nem vetted fel, örök rejtély maradt ki kereshetett?! Hogy tudtunk így élni, mobil nélkül? Elképzelhetetlen ma már ugye? Valahogy csak túléltük... Az én nővérkém sem akart lemaradni a hívásáról, ezért így szólt: "Csabika! Ügyes nagy fiú vagy, tartsd meg ezt a kémcsövet így, rögtön jövök, csak fel kell vennem a telefont!" Villámgyorsan kicserélte egy újra csöpögő vérem gyűjtésére a kémcsövet és elviharzott! Ezt a boldogságot! Büszkén tartottam az átlátszó üvegcsövet, csurgattam bele a vérem! Én a már majdnem Doktor! A néni elkezdett közben szerelmével csacsogni a telefonon a szomszéd szobában. A kémcső megtelt a véremmel... Mit volt mit tenni, Csabika bátor, hát kicseréltem a csövet egy újra, ügyesen, alig folyt mellé, a kezemre és a ruhámra is csak szerintem elenyésző mennyiség... Semmi gond, mert egy teljes kémcsőtartó állvány volt az asztalon amibe így már két véremmel telt üvegcse sorakozott, de üresből volt benne még bőven. Én már akkor is szorgalmas voltam, töltögettem meg szép sorba véremmel lassan az egész állványt! Már a végefelé tartottam, amikor átkiabált a rózsaszín ködből két szerelmes évődés között az én fehér köpenyes menyecském: "Csabika! Jövök rögtön!" Én ugyan nem siettem, mert remekül cserélgettem a vérvételi csöveket kicsurgó vérem alatt, de muszály volt válaszolnom neki, mivel lassan elfogytak az üresek... Amikor ez meghallotta, kis sikítással fejezte be a szerelmi életét, szirénázva érkezett, rányomott egy gézlapot a tű helyére a karomra, leragasztotta, engem lefektetett a szobában lévő ágyra, kiabálva hívott segítséget, pedig nekem addig semmi bajom sem volt! Azon kívül, hogy "kis" vér azért csurgott a ruhámra és a jobb kezem is, amivel cserélgettem a csöveket piroslott a vértől! Na, jó, a ruhámon sem kis vér, hanem jelentős piros folt volt már addigra... Összeszaladtak a szobába orvosok, nővérek és mind bepánikolt, amikor megláttak véres kézzel, véres ruhában feküdni az ágyon, addigra sírógörcsben vallomást tevő szerelmes nővérkémmel... Mérték a vérnyomásom, a homlokom tapogatták, nyakamon a pulzusom nézegették, ezek amikre konkrétan emlékszem, meg arra hogy a pánikot rám is átragasztották! Pedig nem kellett volna! Simán megtöltöttem egy teljes kénycsőyllványt a véremmel, abból bőven tudtak volna labort csinálni, nem is értem mi volt a problémájuk! Az utolsó képem erről a szüleim halálrávált arca, amikor beengedték őket hozzám! Ez a kis jelenet olyan jól sikerült, hogy azóta, ha tőlem vért kell venni, inkább vízszintes pozíciót kérek a művelethez! Volt már, ahol nem vették komolyan ezt a jogos igényemet, meg is bűnhődtek érte, mert az akció közben csak kiérdemeltem, hogy lefektessenek! Egy szóval: A tű másik végén én sem vagyok bátor, ahogy Csoki kutyám sem volt az! Évente néhány alkalommal mégiscsak meg kellett szúrnom, hogy a védőoltásait beadhassam. Épp lejárt az egy éve, következett újra a szuri ideje. Végeztünk este a praxissal, elment már az utolsó beteg is, Csoki feküdt a helyén a lábamnál a vizsgáló asztal mellett. Eszembe jutott és szóltam a műtősnőmnek így: "Adjuk be neki is az éves oltását!" A nevét nem is említettem, csak pontosan ennyit mondtam, mire felpattant és pánikszerűen elmenekült a rendelőből! Csak azt nem tudom, honnan vette, hogy pont róla van szó?! Utána kellett vinni a lakásba az oltását, mert nem volt hajlandó visszajönni, hiába hívogattam. Mindig pontosan tudta, mikor kerül fel ő a vizsgálóasztalra, ha csak megneszelte, hogy ő jön, azonnal lelépett és elbújt. Amikor a többieket vizsgáltuk, vagy kezeltük, az nem zavarta, sőt volt amelyiket szinte bátorította, két lábra állt, orrával megbökdöste az áldozatot, de volt olyan, is amelyiket direkt bosszantotta és mutogatta magát, ő mennyire bátor, a nagy vagány meg az asztalon mennyire be van rezelve. Élvezte az ilyen helyzeteket, csak azt nem tudtam soha, honnan sejti meg, amikor ő jön, akárhogy próbáltam nem elárulni a tervet?! Lehet, hogy olvasta az én vérvételes történetem? Esetleg félbehagytam valami vizsgálatot rajta és szerelmes telefonom kellett végighallgassa? Nem, ilyen biztosan nem történt! Akkor miért félthetett a tűtől?
Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a shop.pettbull.com webáruházam!
Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com
