7 Autóban az ülésen vagy lent?

Amíg kicsi volt, rendszeresen az ölemben utazott és ott simogattam az út közben. Ahogy megnőtt kénytelen voltam leszoktatni és az anyós ülés előtti lábhoz ültetni. Ha kiszálltam az autóból, mire visszajöttem már fent trónolt valamelyik első ülésen. Miután párszor kikapott érte, ügyelt rá, ha közeledek az autó felé, vagy a távirányítóval kinyitom a kocsit, gyorsan lepucolt a helyére. Szerettem volna, ha nem csak akkor van az amit én szeretnék, ha ott vagyok, hanem akkor is ha nem, ezért egy olyan rövid pórázt tettem az ülés lábához, amitől nem tudott felmászni az ülőkére. Első alkalommal alulmaradtam és ő győzött, mert mire visszaértem elrágta a pórázt és fent trónolt tüntetőleg az én helyemen! Ha harc hát legyen harc! Súlyosabb fegyvert kellett hát bevetnem! Fém pórázt eszkábáltam az elrágott helyére! Ezzel megtanulta, hol kell maradnia, még visszajövök, de később is szeretett fent ülni az ülésen és bámészkodni kifelé az ablakon. Leszűrte azonban a tanulságot és mindig megkért, ha fel akart ülni. Ez nála úgy ment, hogy a legkedvesebb pillantása mellett a pracliját kétszer rátette a kezemre, vagy a combomra. „Megkarminckázott”, mire kétszer meg kellett ütögetnem az ülést és már fel is pattant oda a tiltott zónába nagy boldogan! Máshová is két ilyen kis mozdulatomra gondolkodás nélkül felugrott, lehetett az bármilyen álló vagy mozgó eszköz.

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

6. A szökevény

Ahogy cseperedett egyre rafináltabb lett. Szeretett a közelemben lenni. Mindegy volt hogy hol, csak lásson engem. Ezért rászokott hogy a rendelésnél is ott fekszik a kosarában, a műtéteknél meg a lábamnál szundikál, amíg végzek. Egy idő után azonban általában elunta magát, ilyenkor én sem tudtam állandóan vele foglalkozni, ezért keresett elfoglaltságot. Vagy észrevétlenül kisomfordált a műtőből, mikor látta, hogy steril kabátba már beöltöztem, vagy csak flegmán arra járt és felmérte a terepet. Ilyenkor rendszeresen meglógott! Jött is nemsokára a telefon a lakótelep két iskolája közül valamelyikből a tanári irodából: „Már megint itt játszik a gyerekekkel az udvaron a labradorjuk! Jöjjenek érte!” Erre bevezettem egy új finanszírozási formát, amelyik gyerek visszahozta a kutyát, az kapott egy fagyit a sarki cukrászdában. Ennek a híre gyorsan elterjedt. Szorgalmasan hozták vissza a csavargót egy fagyiért. Valószínű hogy evvel a karitatív tevékenységemmel és persze Csoki szorgalmas csavargásainak köszönhetően jócskán növeltem a cuki bevételét.

Megpróbáltam figyelni rá, ne tudjon elmenni ezért rendszeresen lefektettem mellém, míg dolgoztam és két műtét között mindig játszottunk egyet a kertben. Testvérem nem kedvelte hogy állandóan ott sertepertél körülöttünk és ezért állandóan kitessékelte a kertbe. Az unszimpátia kölcsönös volt… Ravasz kis Csoki rájött az ellenszerre! A háznak három bejárata volt, ahol a műtőhöz lehetett jutni. Ha az egyik ajtón kidobta, a másik kettő közül valamelyiken lespurizott, hogy mire Tamás visszaér, már kaján pofával fogadhassa szépen elnyúlva mellettem! Ehhez persze ki kellett nyitni néhány ajtót, de ez igazán nem volt akadály a számára! A károsult ezen jót bosszankodott, mi meg jót nevettünk rajta! Később is megfigyeltem, ha valamiért kinevettük, pontosabban tetszett a „produkciója” azonnal megtanulta azt és soha többet nem felejtette el, sőt ha kellett, a kellő időben használta is.

Az hogy csavargott nem zavart különösebben, mert néhány közeli helyet kellett csak megnéznem és valamelyiken biztosan megtaláltam. Jó esély volt hogy focizik a gyerekekkel, vagy egy kuvasz esetleg egy óriás schnauzernél szomszédol. Csak amiatt aggódtam, nehogy elüsse valami autó, ha forgalmasabb útra is elkóborol. Egyszer éppen indulni akartam a városba és sehol sem találtam meg, még a szokott helyein sem Csokit! Rövid kis utca van a praxisunk előtt, ahol már jó negyed órája fel alá sétáltam és hívogattam, de nem került elő…

Korábban is feltűnt már, ha keresem sehol sincs, egyszer csak a semmiből előkerül. Nem értettem hogyan lehet ez? Valahogy átver, de nem jöttem rá, hogyan?! Amikor megtalálom fekszik valamelyik bejáratnál (ahol néhány perccel ez előtt már jártam, csak éppen akkor még nem volt ott) ártatlan pofával azt kérdezi: Kerestél talán kisgazdám? Hát én itt voltam! Amikor egy-egy csavargásból haza transzportáltam, a kapuban mindig leszidtam, sőt néha kapott is egy-egy makarenkói taslit… Ebben az esetben azonban sehol sem találtam meg, hiába jártam be az összes szokott helyét és végigkiabáltam már 15-20 perce a környező utcákat. Kezdtem aggódni, mert meg volt az a jó tulajdonsága hogy egy hívó szavamra és egy füttyömre a föld alól is de mindig azonnal előkerült. Csak nem lett meg. Mennem is kellett volna, de féltem is netán valami baja esett… Amikor már sokadszor jártam körbe-körbe a házat, ellenőriztem a bejáratokat, végül sétáltam le a lépcsőn a rendelőbe, ami a pince szinten volt. Még egyszer utoljára félúton hátrafordultam és fütyülni akartam egy utolsót neki, de torkomon akadt a fütty, mert megláttam a bejárat előtt a műtősnőnk trabiját parkolni, és alatta az én kis Csokikámat kényelmesen heverészni!!! Azonnal rájöttem hogyan vert át eddig! Piszok pipa lettem! Szépen bementem az ajtón, jó hangosan becsaptam és az ablakon át néztem a banditát! Ő csak épp erre várt! Kikukucskált a rejtekhelye mögül és bespurizott a kertbe egyenesen megcélozva a másik bejárati ajtót! Azaz csak spurizott volna, mert a kapuba érve az én edzőcsukámmal karambolozott össze! Én is kiléptem a rejtekemből és egy életre megbeszéltük a dolgot! Soha többet nem szökött el, pontosabban egyszer, amikor tüzelt, de az egy későbbi történet lesz. Utólag rekonstruáltam, hogyan tudott átverni annyiszor? Amikor elkaptam valahol és hazacipeltem természetesen leszidtam vagy akár ki is kapott. Ezt pedig nehezen viselte. Erre találta kis azt, amikor háttal vagyok neki, kommandósokat megszégyenítő ügyességgel autóról autóra követett, amikor szembe fordultam, meghúzta magát valamelyik takarásában. Amikor végre bementem az egyik bejáraton, ő gyorsan átspurizott egy másikhoz, lefeküdt elé és mire odaértem már csak az ártatlan ábrázatát kellett mutatnia…Ez hatékony módszer volt, mert így sosem kapott ki a szökésekért, egész addig még egyszer le nem bukott.

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

5. Betegszoba a lakásban

A légmell kialakulásának veszélye miatt a teljes mellkasát bepólyáztam. Kapott alá vattaréteget is, átkötöttem a szügyén rugalmas fáslival, óvatosan hogy levegőt azért tudjon venni, de a bőre alá nehogy az átszúródott borda miatt gáz nyomuljon. Kapott egy katétert a vénájába, azon lehetett infúziózni. Minden kezelés ellenére nem akart a tudata visszatérni. Élt, de nem kommunikált a környezetével… Mintha kómában lett volna…Még a máskor olyan pajkos barna szemei is csak élettelenül meredtek a nagyvilágba…A fején volt kis horzsolás, de egyéb nem látszott. Talán nagyon beütötte és agyrázkódása van? A pupillái fényre reagáltak, de nem lehetett mást látni. Reggelre még mindig ugyanígy volt, csak annyi változott hogy minden légvételkor fájdalmasan nyögött szegény. Délutánra, anélkül hogy megmozdult volna végre visszatért a szemébe az élet kis szikrája! Forgattam egyik oldaláról a másikra rendszeresen, de olyan volt mintha egy rongybabát próbálnék felállítani…Még két nap telt így el, miközben tartósan csöpögött a vénás infúzió, és ahogy telt az idő egyre aggasztóbb volt, vajon egyáltalán rendbe jön-e, vagy olyan koponya sérülése van, ami végleg megpecsételi a sorsát? Szerencsére a következő nap már vidámabban indult! Megcsóválta a farkinckáját amikor meglátott és a régi pajkos tekintet is visszatért, bár rettentő fájdalmat tükrözött! Nehezére esett minden légvétel, ráadásul, ha hozzányúltam még fájdalmasabb hangot hallatott…Alig mertem átforgatni, miközben magyaráztam neki, erre is szükség van, csak tartson ki! Minden szavamat hangos dobolással válaszolta meg a farkával az ágyam szivacsán, mert hát épp ott volt az ő betegágya is…Még egy nap telt el így, kétségek között. Csak a szemével kommunikált és a farkával. A fejét csak épphogy emelte fel, nagy nehezen hagyta megetetni magát, de nem mozdult, sőt próbálkozásaimra fájdalmasan válaszolt. Még mindig nem tudtam nincs-e valami maradandó sérülése? Szívbemarkoló volt ahogy minden légvételkor fájdalmasan felnyögött…Már hosszú idő telt el a baleset óta, illet volna már talpra állni, de ez csak nem akaródzott a kis betegemnek. Akárhányszor bementem szinte élettelenül nyúlt el az ágyamban, ha meglátott dobolt azonnal a farkával és csak a szeme sarkából kukucskált megindítóan…Kezdtem aggódni, talán hiábavaló lesz minden küzdelem az életéért…Egyszer azonban mikor kimentem és becsuktam magam mögött az ajtót, zajt hallottam! Nem tudtam mi lehetett az ezért visszamentem. Mintha hirtelen oldalra vágta volna magát, de nem voltam biztos benne, mert mire beértem már megint a napok óta megszokott pózban feküdt. Valami azonban gyanús lett nekem, ezért szépen megsimogattam és az udvar felől bekukucskáltam az ablakon! Mit láttam?! A kis büdöske mit csinált?! Szépen ücsörgött az ágyamban és harapdálta az infúziós készülék műanyag csövét, mert éppen avval szórakoztatta magát! Pár percet vártam és ahogy szoktam, bementem hozzá. Megint hibátlanul feküdt a már megszokott pózban és csak a farkincája dobolt ütemesen. Megpróbáltam felültetni és felállítani, de nem engedte, csak fájdalmasan nyavajgott… Mérgemben, mert rájöttem hogy valószínűleg átver, kiszedtem a véna katéterét, hónom alá csaptam és kivittem az udvarra! Letettem a szép zöld fűbe és jól kiosztottam! Vége a betegállománynak Te táppénzcsaló! Tessék bemutatni, hogy tudsz mozogni! Ha nem, akkor itt hagylak! Sarkon is fordultam és elindultam befelé a házba. Ha akarsz, jössz, ha akarsz, maradsz! Aki az ágyban tud ücsörögni, amikor nem vagyok ott az most is tud menni, csak tessék megpróbálni! Kicsit megszeppent és egy darabig nem mozdult, de amikor látta, hogy ennek fele sem tréfa, végre feltápászkodott, megrázta magát és végre elindult felém! Leguggoltam, széttártam a karjaimat és egyre gyorsabban szaladt felém! Felkaptam és lenyomtam egy csókot a feje búbjára! Amit utána kapott tőlem szidalmazást azt inkább nem írom le, de ő tudta hogy nagyon szeretem…

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

4. Keressünk új gazdát!

A praxisban dolgoztam aznap, úgy hogy a nyomomban árnyékként követett a kis Csoki, anélkül hogy megkötöttem volna. Már évek óta nem volt kutyám, mert az előző garnitúra óriás schnauzerek kiöregedtek és elpusztultak. Utánuk nem vállaltam másikat, mert igen jól képzettek voltak és egy fegyelmezett kutya után idegesítő egy fegyelmezetlen, ahhoz meg sok idő kell hogy az új is ki legyen képezve, tehát éppen nem volt kutyám. Telefonon elkezdtem ajánlgatni a kis labrador lányt, de hirtelen nem volt ötletem, kihez lehetne elhelyezni ezt a kedves kis kutyát? Az gyorsan kiderült hogy a mozgás szabadságában nem engedi magát korlátozni, mert ha egy ketrecbe próbáltam betuszkolni, úgy el kezdett üvölteni, mintha nyúznák. Még a végén azt hiszik itt a rendelőben kínozzuk szegényeket, ezért gyorsan ki kellett engedni. Önelégült kaján pofával peckesen lépdelt ki a börtönéből és azt mondta a szemeivel: Nesze nektek! Úgysem maradok ott bent! Érdekes módon senki máshoz nem csapódott hozzá, csak mellettem kullogott, akár merre is mentem aznap! Persze ez nekem is nagyon hízelgett, de még ekkor sem merült fel bennem hogy megtartsam. Este svájci vendégeim voltak, akikkel munka után kis városnézést és vacsorázást terveztünk. Ők is megdögönyözték a kis kövér gombócot, majd zárás után be akartuk tuszkolni éjszakára egy ketrecbe, mondván, majd a közeljövőben biztosan találok neki megfelelő gazdát. Csakhogy ezt a kis kölyök másképp gondolta! Azonnal torkaszakadtából üvölteni kezdett, olyan fájdalmas hangon, hogy a szíve szakadt meg az embernek. A vendégeim, főleg a hölgy ezt nem vette jó néven és azonnal az ölében vigasztalgatta. Onnan pislogott rám szemlesütve, de győzedelmesen: Na látod! Én győztem! Azt csinálják a négylábúak körülöttem, amit én akarok! Nem felejtem el ezt a pillantását! Nemsokára az életem része lett…Éjszaka Budapest gyönyörű. Jót csavarogtunk. Csoki árnyékként követett mindenhova. Volt ugyan póráz nálunk, de nem volt rá szükség, mert nem bóklászott el. Miután begyűjtötte a simogatásokat, sarkon fordult és loholt utánam, mókásan lobogó füleivel, esetlen, csámpás kölyök mozgásával. A Halászbástyán gyönyörködtünk az éjszaka fényeiben és a mellvédről a csigalépcsőn elindultunk felfelé a bástyára a Hilton mögött. Mire felértünk a néhány lépcsőn, a kutya eltűnt, pedig azonnal visszaszaladtunk és keresni kezdtük a sötétben. Furcsa volt, hogy szívódhatott fel ennyi idő alatt, ezen a helyen, ahol minden csupa kő és jól be lehet látni mindenfelé. Hiába hívogattuk, nem jelentkezett. Nem értettem, mi történhetett vele, amikor el nem mozdult a lábam mellől reggel óta, mióta elhoztam a régi gazdáitól?! Végül arra jutottunk, talán leugrott a bástyáról a mélybe?! És egyre jobban kezdtem aggódni, amikor a bástya és a mellvéd találkozásánál megláttam egy kő padot! Ez jobbra van, mi meg balra mentünk fel a lépcsőn! Ez pont olyan mint egy lépcső! Csak nem!? Hiába meresztgettem a szememet lefelé nagyon sötét volt és legalább 15-20 méter mélység… Körbe kellett leszaladni, ami igénybe vett néhány percet, a kereséssel együtt. Végül rátaláltam szegényre! Ott feküdt mozdulatlanul az avarban! A szívem szorult össze! Ez a pár perccel ez előtt még életvidám kis ördögöt máris elvesztettem! Eszembe jutott az anyjából kilógó kis farkincája és minden eddigi bűne…Csak azt kívántam: meg tudjam menteni! Annyi állatnak segítek naponta, de ez az egy különösen megérintett és most pont ezt kell elveszítenem? Nem vagyok egy sírós típus, de ez a kutya akkor is és most is könnyeket csalt a szemembe…Ölbe vettem és szaladtam vele a kocsihoz, mert láttam, éppen hogy ugyan, de lélegzik még! A rendelőben sokktalanítani kellett, de nem tért magához, csak rendeződött a keringése, elfogadhatóan, bár nehezen de lélegzett, nem lehetett eldönteni mennyire komoly sérülései vannak. Még nagyon a kezdetén voltam a praxisnak és jó lett volna a fülétől a farkáig végig röntgenezni a sérültet, ami ma már nem lenne probléma, de akkor ezt úgy hidaltam át, hogy felhívtam egy nagyon jó barátomat, aki szintén állatbolond és humán kórházban dolgozik, segítsen! Így kerültünk egy sportszatyor álcázásával éjjel egy kórház röntgen osztályra! Monitoros képerősítő röntgen segítségével végig pásztáztuk az egész beteget. Meglepetésünkre egy bordatörésen kívül mást nem találtunk! Se a végtagjai, se a medencéje, se a gerince láthatóan nem törött el! Hihetetlen volt ennyivel megúszni ezt a zuhanást! Ráadásul éppen az osztályon feküdt egy kisfiú, akit az édesanyja akart lefényképezni, ugyanazon a kő padon, ahonnan Csoki is leesett, de ő nem úszta meg ilyen szerencsésen, mert több törése is lett a zuhanástól. A kő pad ma is ott van, mindig megnézem ha arra járok és lekukucskálok a mélybe… Reménykedve vittem haza új társamat a sportszatyorban, bíztam benne, csak felépül, ha már ennyi kis töréssel megúszta!

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

3. Megint egymásra találtunk.

Szombaton reggel kaptam ez ügyben az utolsó telefont. „Azonnal jöjjek el a kutyáért, vigyem innen még ma törzskönyvvel együtt, mert ha nem, legalább Vácig elviszik és elengedik a Duna parton, csak az a félő, mire hazaérnek esetleg már az ajtóban fogja várni őket…” Kedveltem a kis ördögöt, hát elszaladtam érte. Megdöbbentett a látvány! Ilyen leamortizált lakást már régen láttam. A tapéta és minden ami egy méteres magasságban volt, az lerágcsálva, vagy legalábbis megkóstolva…A kis tűfogak nyomai mindenütt ott voltak, a temérdek használhatatlan cipőről nem is beszélve…Engem kitörő örömmel fogadott és mindjárt hozott egy csomó ereklyéjét bemutatni, cipőket, játékokat. Azt sem tudta hirtelen mivel kedveskedjen még? Könnyezett a család, de a reggelire elfogyasztott autó ülések megkeményítették ingatag elhatározásukat: Ez a kutya nem nekik való! Annyit még hozzáfűztek útmutatónak, azonkívül hogy minden addigi csínytevését felsorolták, ez nem egy kutya, hanem egy zseni, mert olyan okos, majd meg fogom látni! Legyek kedves jó helyet és jó gazdát szerezni neki, de itt náluk nem tombolhatja ki igazán magát, ezért talán más környezetben nem lesz vele semmi gond…

Hazafelé az autóban az ölemben feküdt és aludt. Jó volt simogatni a vezetés közben. Beszívni a nyitott ablakon a tavasz illatát és érezni a szuszogó kölyök szagát a kocsiban. Jókat mosolyogtam az úton a hallottakon és kárörvendő vigyorral az arcomon cikáztunk át a városon a szombati csendes forgalomban Csokival. Akkor még nem sejtettem, hogy én is rövidesen áldozata leszek ennek a csoki színű veszedelemnek!

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

2. Labrador kölyök a háznál

Kéthetente láttam az egyre elragadóbb kis Csokit, aki mindig túláradó örömmel fogadott a vizsgáló asztalon, az egész kutyát csóválta a farka, annyira örült és össze-vissza nyalogatott. Nehéz volt futtában megvizsgálni, mert egy szemvillanásra sem akart egyhelyben maradni. Mindig jó napot szerzett, ha megláttam és mosolyt csalogatott az arcomra. Szerelem volt ez első látásra mind a két oldalról. Minden vizsgálatkor volt panasz a kicsire. Nem egészségügyi, hanem, magaviseleti… Ráadásul egyre több…Röviden összefoglalva: piszok rossz kutya volt! Eleinte csak megrágcsált ezt azt, majd ebből komoly sportot űzött. Mindenkitől kaptak az új gazdik tippeket, mit is kell csinálni egy ilyen kis kölyökkel, de csak nem javult a barna veszedelem. Megpróbálták többet mozgatni. Eleinte sikerrel is járt ez a terápia. Csakhogy cseperedett a picike és egyre jobban bírta a mozgatást. Ha egyedül maradt, bosszúból valami kárt okozott. Annak ellenére, hogy már szinte az első pillanattól kezdve szobatiszta volt, mégis bepisilt, vagy bekakilt valahova, ha úgy döntött, hogy unatkozik. Esetleg szétrágott valamit. Mondjuk egy cipőt, vagy ruhát, vagy bármi mást, de lehetőleg a család személyes vagyontárgyai közül választott. Meg kell mondani, jó érzékkel, mert sikerült neki felbosszantania az áldozatát vele. Egy idő után, gyakorlatilag nem lehettet egyedül hagyni, mert rájött, hogy olyankor úgy tud bosszút állni, ha valami kárt csinál. A másik oldal is okosodott, megpróbálták többet futtatni, csakhogy ilyenkor otthon igen rövid idő alatt kipihente magát és ha netán egyedül maradt, nem hagyta megtorlatlanul ezt a merényletet ellene. Ilyenkor egy cipő, egy ajtófélfa, egy darabka tapéta, vagy esetleg egy kis pisike, netán kakika lett a család büntetése. A legrosszabb az volt hogy a veszekedések egyre gyakrabbak lettek a kutya miatt. A sértett útilaput akart kötni a kis terrorista talpai alá, de ilyenkor csak elég volt a másik félre ártatlan nagy barna szemeivel ránézni és kis hízelgéssel máris talált magának védelmezőt. A fő veszekedés azon ment, ki hagyja nyitva az ajtókat?! Közös megegyezésre ugyanis megpróbálták korlátozni a mozgásterét a kis ördögnek. Szobaajtók becsukva, mikor csak a kis házőrző maradt otthon, így nagy baj nem lehet, az előszoba már úgyis felújításra szorul, az elrágott cipők is ott sorakoztak, hát legyen ez a kijelölt dühöngője a kölyöknek. Csakhogy mire hazaért a família, a szobában az ágy kellős közepén ott éktelenkedett egy nagy rakás kaki! Esetleg pisi! De valami kis meglepetés volt az biztos! Senki sem értette hogy lehet ez? Mindenesetre a kutyával nem sokat törődtek, inkább egymással veszekedtek, ő meg ártatlan szemekkel nézte és szerintem jót mulatott a veszekedő kétlábúakon. Miután a futtatások és labdázások nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy a kölyök energiáját lekössék, szakértők az úsztatást javasolták. Ez kézenfekvő volt, mert végülis labradorról van szó és a Duna is csak egy kis kellemes sétányira folyt. Az első ilyen próba kis hősünknél persze nem végződött simán. Nem volt éppen meleg a víz, de ez őt cseppet sem zavarta. Néhány rövid próbálkozás után rájött, milyen vidám dolog nagy csobbanással, hasassal a vízbe vetni magát, majd kihozni onnan a bedobott botocskákat és újra fejest ugrani! Nem is volt gond, míg meg nem látott egy úszó fadarabot valahol a folyó közepe felé…Utána! Hiába kiabáltak a gazdik! A botocska sokkal izgatóbb volt, ők meg úgyis szép türelmesen megvárják majd, ahogy eddig…Tehát rásprintelt a zsákmányra. Különlegesen jól úszott. Ilyenkor az egész háta és a fara is jócskán kint volt a vízből, a farka volt a kormány és a lábai, még ha lomhán is dolgoztak, nemigen lehetett tartani vele a tempót. Pláne ha rákapcsolt! Itt aztán kellett is, mert a Duna sodrása a közepe felé már elég erős, a botocska pedig úszott egyre lejjebb! A család meg kiabálva szaladt lefelé a parton…Már ameddig tudott! Egy idő után nem lehetett tovább menni az akadályok miatt, csak látták az egyre távolodó kedvencüket sodródni lefelé az árral, amint konokul próbálja utolérni a kiszemelt zsákmányát, a botocskát. Volt ám sírás… Mindenki elfelejtette a szétrágott holmijait, a tönkretett lakást, az összes bosszúságot, csak a nagy meleg szempár hiányzott nekik, ami most eltűnni látszott az életükből az egyre távolodó fekete ponttal, ami úszik lefelé a Dunán megállíthatatlanul…

Miután feladták a keresést, elvesztették szem elől a kutyát, átgázoltak egy csomó parti akadályon, végül feladták…Csoki nélkül kellett hazamenniük. A meglepetés csak ezután következett! Mire hazaértek a kis Csoki ott ült az ajtóban és büszkén mutatta a kimentett botocskáját! Bundája már jórészt száraz volt, ráadásul ki is pihente magát, tehát csalogatta pajkosan játszani a gazdikat és nem értette miért olyan szomorúak és vidámak egyszerre szegények?!Végül egyszer lebukott a kis terrorista! Nem volt türelme kivárni, amíg elmennek otthonról, hanem zokon vette, a mozgás korlátozását a lakáson belül, hát nekilátott kinyitni az ajtót. Nem egyszerű dolog ez egy négy hónapos labrador lánynak még! Tízből csak egyszer sikerült megkapaszkodni az ajtó kilincsének tengelyén, a másik praclival finoman lenyomni azt, majd a hátulsó lábacskákkal rugdalódzni, míg ki nem nyílik az ajtó! Kiderült hát, kár volt veszekedni, nem felejtette el senki sem becsukni az ajtókat, hanem ez a kis ördögfajzat tanulta meg kinyitni őket! Naponta egyre több gond lett vele. Engem is fel-fel hívtak, mi tévők legyenek? Mindenkitől csak azt hallották, többet kell vele foglalkozni, mert ha unatkozik csak akkor okoz kárt. Ebben egyet is értettünk, de nem lehet 24 órából 24-et egy kutyával tölteni, márpedig ha ez nem így volt, biztosan nem maradt el a megtorlás sem! Jött azonnal egy kis Csoki-ajándék! Pisi-kaki, vagy egy kis megrágott valami…Nem volt mese a kutyát mindenhova cipelni kellett magukkal és egyre többet futattni és úsztatni… A hab a tortán az utolsó eset volt, ami végleg kiborította a bilit! A família annak rendje és módja szerint elvitte a veszedelmet sétálni, labdázni, botocskázni, majd úszni a Dunára, utána addig apportíroztatták, még meg nem száradt, végül miután már teljesen elfáradt, – ami nem volt egyszerű, mert a kifárasztása már jó hosszú munkát igényelt - hát bent hagyták az autóban a szundikáló kis Csokikát, míg a hétvégi nagy bevásárlást elintézik. Ez hiba volt. Mire visszajöttek az autó mind a négy bőr ülése cafatokra volt rágva! Nem kevés volt az anyagi kár! A műve tetején meg ott mosolygott rájuk ártatlan nagy szemekkel és pajkosan kilógó nyelvvel a tettes: Csoki a labradorlány!

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/