4. Keressünk új gazdát!

A praxisban dolgoztam aznap, úgy hogy a nyomomban árnyékként követett a kis Csoki, anélkül hogy megkötöttem volna. Már évek óta nem volt kutyám, mert az előző garnitúra óriás schnauzerek kiöregedtek és elpusztultak. Utánuk nem vállaltam másikat, mert igen jól képzettek voltak és egy fegyelmezett kutya után idegesítő egy fegyelmezetlen, ahhoz meg sok idő kell hogy az új is ki legyen képezve, tehát éppen nem volt kutyám. Telefonon elkezdtem ajánlgatni a kis labrador lányt, de hirtelen nem volt ötletem, kihez lehetne elhelyezni ezt a kedves kis kutyát? Az gyorsan kiderült hogy a mozgás szabadságában nem engedi magát korlátozni, mert ha egy ketrecbe próbáltam betuszkolni, úgy el kezdett üvölteni, mintha nyúznák. Még a végén azt hiszik itt a rendelőben kínozzuk szegényeket, ezért gyorsan ki kellett engedni. Önelégült kaján pofával peckesen lépdelt ki a börtönéből és azt mondta a szemeivel: Nesze nektek! Úgysem maradok ott bent! Érdekes módon senki máshoz nem csapódott hozzá, csak mellettem kullogott, akár merre is mentem aznap! Persze ez nekem is nagyon hízelgett, de még ekkor sem merült fel bennem hogy megtartsam. Este svájci vendégeim voltak, akikkel munka után kis városnézést és vacsorázást terveztünk. Ők is megdögönyözték a kis kövér gombócot, majd zárás után be akartuk tuszkolni éjszakára egy ketrecbe, mondván, majd a közeljövőben biztosan találok neki megfelelő gazdát. Csakhogy ezt a kis kölyök másképp gondolta! Azonnal torkaszakadtából üvölteni kezdett, olyan fájdalmas hangon, hogy a szíve szakadt meg az embernek. A vendégeim, főleg a hölgy ezt nem vette jó néven és azonnal az ölében vigasztalgatta. Onnan pislogott rám szemlesütve, de győzedelmesen: Na látod! Én győztem! Azt csinálják a négylábúak körülöttem, amit én akarok! Nem felejtem el ezt a pillantását! Nemsokára az életem része lett…Éjszaka Budapest gyönyörű. Jót csavarogtunk. Csoki árnyékként követett mindenhova. Volt ugyan póráz nálunk, de nem volt rá szükség, mert nem bóklászott el. Miután begyűjtötte a simogatásokat, sarkon fordult és loholt utánam, mókásan lobogó füleivel, esetlen, csámpás kölyök mozgásával. A Halászbástyán gyönyörködtünk az éjszaka fényeiben és a mellvédről a csigalépcsőn elindultunk felfelé a bástyára a Hilton mögött. Mire felértünk a néhány lépcsőn, a kutya eltűnt, pedig azonnal visszaszaladtunk és keresni kezdtük a sötétben. Furcsa volt, hogy szívódhatott fel ennyi idő alatt, ezen a helyen, ahol minden csupa kő és jól be lehet látni mindenfelé. Hiába hívogattuk, nem jelentkezett. Nem értettem, mi történhetett vele, amikor el nem mozdult a lábam mellől reggel óta, mióta elhoztam a régi gazdáitól?! Végül arra jutottunk, talán leugrott a bástyáról a mélybe?! És egyre jobban kezdtem aggódni, amikor a bástya és a mellvéd találkozásánál megláttam egy kő padot! Ez jobbra van, mi meg balra mentünk fel a lépcsőn! Ez pont olyan mint egy lépcső! Csak nem!? Hiába meresztgettem a szememet lefelé nagyon sötét volt és legalább 15-20 méter mélység… Körbe kellett leszaladni, ami igénybe vett néhány percet, a kereséssel együtt. Végül rátaláltam szegényre! Ott feküdt mozdulatlanul az avarban! A szívem szorult össze! Ez a pár perccel ez előtt még életvidám kis ördögöt máris elvesztettem! Eszembe jutott az anyjából kilógó kis farkincája és minden eddigi bűne…Csak azt kívántam: meg tudjam menteni! Annyi állatnak segítek naponta, de ez az egy különösen megérintett és most pont ezt kell elveszítenem? Nem vagyok egy sírós típus, de ez a kutya akkor is és most is könnyeket csalt a szemembe…Ölbe vettem és szaladtam vele a kocsihoz, mert láttam, éppen hogy ugyan, de lélegzik még! A rendelőben sokktalanítani kellett, de nem tért magához, csak rendeződött a keringése, elfogadhatóan, bár nehezen de lélegzett, nem lehetett eldönteni mennyire komoly sérülései vannak. Még nagyon a kezdetén voltam a praxisnak és jó lett volna a fülétől a farkáig végig röntgenezni a sérültet, ami ma már nem lenne probléma, de akkor ezt úgy hidaltam át, hogy felhívtam egy nagyon jó barátomat, aki szintén állatbolond és humán kórházban dolgozik, segítsen! Így kerültünk egy sportszatyor álcázásával éjjel egy kórház röntgen osztályra! Monitoros képerősítő röntgen segítségével végig pásztáztuk az egész beteget. Meglepetésünkre egy bordatörésen kívül mást nem találtunk! Se a végtagjai, se a medencéje, se a gerince láthatóan nem törött el! Hihetetlen volt ennyivel megúszni ezt a zuhanást! Ráadásul éppen az osztályon feküdt egy kisfiú, akit az édesanyja akart lefényképezni, ugyanazon a kő padon, ahonnan Csoki is leesett, de ő nem úszta meg ilyen szerencsésen, mert több törése is lett a zuhanástól. A kő pad ma is ott van, mindig megnézem ha arra járok és lekukucskálok a mélybe… Reménykedve vittem haza új társamat a sportszatyorban, bíztam benne, csak felépül, ha már ennyi kis töréssel megúszta!

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/