50. A Tattersaalban és idegen lovardákban

Mai napig sem tudtam megfejteni Csoki egyik titkát. Évekig jártam a Nemzeti lovardába lovagolni minden nap, ahová persze mindig elkísért Csoki is. Amint beléptünk a kapun, eltűnt a szemem elől és vidáman lobogó fülekkel elszaladt játszani. Ha éppen volt kedve, feljött velem az öltözőbe, bejött a boxokhoz és a pályán is kísérgetett. Voltak kedvenc lovai, amelyekkel szeretett szaladgálni mellettem, ha azon ültem. Érdekes módon ezeket a lovakat akkor is kísérte szorgalmasan, ha más lovas ült rajtuk, de a többi ló után még véletlenül sem ment el. Láthatóan megismerte őket és voltak különös kedvencei is. Csak hozzájuk ment be a boyukba, tőlük lopott maccsot, sárgarépát, lótápot amit úgy falt fel, mint aki nem kap otthon enni... A patamosót ki nem hagyta volna, neki ez a nap fénypontja volt, ahogy nekem is, mert nem csak a lovamat, a kutyámat is rendbe kellett tenni egy-egy lovaglás után! Mindig talált magának kutyákat, vagy embereket akik elszórakoztatták. Idegen helyeken, amikor versenyre mentünk más lovardákba, amíg lepakoltunk és elfoglaltuk a nekünk kijelölt boxot a lovunkkal, mindig velünk maradt, csak utána lépett le... Ezeken a helyeken gyakran ideiglenes sátorboxokban helyezték el a lovakat. Ezekből volt több, akár három vagy hat teljesen egyforma is. Úgy találtad meg a helyedet, hogy ABC betűkkel jelölték az istállót és abban számokkal a boxajtókon minden lónak a helyét. Ha éppen kimentem a melegítőbe lovagolni, mire visszajöttem biztosan a saját boxunkban várt a kutyám! Hogy talált oda? Ehhez tudnia kellett az A, a B, a C, a D, az E és az F betűket olvasnia, valamint a számokat is ismerni ahhoz, hogy a saját boxunkhoz visszataláljon! Nem sikerült megfejtenem, tud-e olvasni, vagy a csalhatatlan szimata segítette? Amint Csoki lelépett, az volt a legjobb, hogy sosem kellett rá figyelnem és nem kellett aggódnom merre járhat éppen. Nem lehetett tudni, mennyi ideig maradok a lovardában aznap. Ez mindig teljesen változó volt. Előfordulhatott, hogy épp csak beugrottam valamiért, esetleg egy, vagy akár öt lovat lovagoltam aznap le. Ennek megfelelően az indulás ideje is teljesen bizonytalan volt. Még ma is azon tűnődöm, hogyan tudta időzíteni azt, hogy mire az autóhoz értem, mindig ott volt mellette, sosem kellett szólnom neki! Egyszerűen megérezte, vagy tudott gondolatátvitellel kommunikálni? Ritkábban már az öltözőben megjelent, földig érő nyelvvel, fáradtan, ha volt pocsolya akkor sárosan és megviselten a sok szaladgálástól... Otthon nem kellett ezek után aggódnom, hogy unalmában szétrágcsál valamit, mert hangosan horkolva aludt nagyokat! Ha Neked is élénk, nyüzsgő, szófogadatlan kutyád van, szerezz be mellé egy biciklit, vagy egy lovat! Meglátod meg fog javulni a magaviselete!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. A kutyatársas élet, ágyban alvás és új társ…

Csoki nem csak a kutyákkal volt meglehetősen antiszociális, hanem az emberekkel is. Bár ennek a tulajdonságának gyakran vettem hasznát, mert gyorsan rájöttem, aki szimpatikus volt, avval érdemes volt foglakozni, akár férfi volt, akár nő, de aki nem, avval kár volt az időmet tölteni… Neki elég volt egy perc felmérni, milyen az illető, még nekem esetleg évekbe tellett volna. Igaz, nem mindig halgattam rá, de kár volt, mert sosem tévedett… A legkellemetlenebb az volt, amikor Csoki az első udvariassági protokoll után betolakodónak ítélte meg az új jövevényeket. Hiába volt a kedvenc kosara, mégiscsak az volt az igazi, ha szép csendben bekúszott mellém az ágyba. Sokszor nem is vettem észre, csak reggel amikor már arra ébredtem hogy mellettem egy nagy fekete szőrös labrador lány szuszog. Mivel nem voltam eléggé következetes a leszoktatásban, ezért nem is vette zokon, ha néha kiparancsoltam mellőlem. Ilyenkor csak addig kellett betartania a parancsot, amíg el nem szundítottam, aztán észrevétlenül visszacsúszott mellém. A gond csak akkor kezdődött, ha az ő fekhelyére esetleg más pályázó is akadt. Azt méginkább zokon vette, ha az új jövevény a kutyáját is magával hozta a lakásunkba! Amint megérezte, ez a szőrös állat nem csak ideiglenesen tervez itt tartózkodni velünk, kifejezetten utálatosan kezdett viselkedni vele! Lefekvéskor még csak illedelmesen elvonult a kosarába, de reggelre biztosan befurakodott közénk és ott szuszogott a párnámon. Persze ezt a „vetélytársai” nem vették mind túl jó néven… Bár a leggonoszabb húzása Csokinak az volt, amikor észrevétlen közénk csúszott a hátát nekem vetette és a lábait szépen kinyújtotta, amivel egyszerűen lelökte az ágyból az új jövevényt! Első alkalommal azt gondoltam, véletlen... A másodiknál már gyanakodtam, de amikor ezt minden kapcsolaton kezdetén eljátszotta, a kétségeim eloszlottak: Mégiscsak gonosz egy kutyám van! Ilyenkor sikerült tompa puffanásra, esetleg halk sikolyra ébrednem. Mellettem még kajánul vigyorgott ártatlan pofával a labrador lánykám elnyújtózva az Ő helyén az ágyamban! Magyarázkodásként nem fogadta el a sértett, hogy tulajdonképpen ő feküdt be Csoki helyére az ágyba mellém és nem fordítva, ezért ne csodálkozzon a dolgon. Nem is láttuk többet… Így visszagondolva, van akiért nem is kár, sőt hálás lehetek Csokinak, mert megspórolt nekem sok mindent, ami egy rossz kapcsolattal járt volna...

http://shop.pettbull.com/

50. Ricsi a pitbull "barátunk"

Csoki a kutyákkal csak kevés kivételt tett, általában felsőbbrendűen keresztülnézett rajtuk. Az egyik kivétel Ricsi a kis pitbull volt. Lehet hogy eleinte nem is a kölyök, hanem a gazdája lett neki szimpatikus. Gyula egy profi kutyakiképző volt, aki bármilyen vad, kezelhetetlen kutyával megtalálta a hangot. Ezért sok olyan kutyát közvetítettem ki hozzá, amelyek megtámadták a családjukat és végleg el akarták altatni emiatt őket. Nála mindegyik jól bevált és igaz, csak neki, de kezelhetőek lettek. A kis Ricsi igazi verekedő családból származott a pesti Harlemből. Csoki pici kora óta érdeklődést mutatott iránta. Felállt két lábra a vizsgálóasztal széléhez, szagolgatta, bökdöste és amikor megkapta játszani, pajkos kergetőzésbe kezdett vele. A kis pitbullt én is nagyon kedveltem, alig tudtam megvizsgálni, mert úgy örült nekem, hogy szinte csak futtában lehetett az asztalon is kezelni. Ahogy növekedett, egyre fegyelmezettebb lett, de Csokinak és nekem viharos fogadtatásban volt részünk, ha meglátott. Lenyűgözően nézett ki! Olyan izmos volt, mint egy kigyúrt budy billder. Rövid kis fülei és ráncos homloka volt. A szája széles és nagy kilógó nyelve miatt, mintha mindig mosolyogna. Nem értette miért kerülnek át az emberek a járda másik oldalára, amikor ő csak üdvözölni akarta őket? Ja kérem, akinek ilyen „jó” sajtója van! A fajta rossz híre ellenére Ricsi nem volt goromba, csak parancsra támadott és nagyon fegyelmezett volt. Az eredeti terv szerint volt a gazdájának egy idősödő pitbull szukája, aki semmilyen kutyát nem tűrt meg maga mellett. Gyula azt gondolta, ha egy kis kölyök kant összeszoktat vele, talán azt majd befogadja a családba. Ellikéről elég annyit kell elmondani, hogy a telefon üzenetrögzítőjén a következő üzenet volt hallható: „Pillanatnyilag csak Elli van itthon, ne próbálj meg bejönni a lakásba! Még hazajövök, halgass egy kis Republikot!” Ezután szólt egy komplett Republik kazetta, nem is lehetett üzenetet hagyni, még kevésbé volt érdemes megpróbálni bemenni ilyenkor a lakásba… Sajnos amint Ricsi elérte az egy éves kort, Ellike nem tűrte tovább. Valószínűleg konkurrenciát látott benne és kihívta egy meccsre. Még szerencse hogy Gyula is otthon volt, így csak kis sérülésekkel megúszta a vesztes is. Ezután meglepetésemre beállított hozzám, hogy nekem adja Ricsit! Meg is indokolta, avval, én vagyok az egyetlen, akit kölyök kora óta elfogad a kutya, Csokit is imádja, jól el lesznek együtt. Tetszett az izomkolosszus és az érveket is megértettem, ráadásul egy maximálisan kiképzett pitbull került hozzám, gondoltam megpróbáljuk… Csoki Labradorom előtt óriás Schnauzer kutyáim magas szinten képzettek voltak, őrző-védőre, nyomkövetésre és minden trükkre. Főszerepet kaptak a "Kismaszat és a gézengúzok" című mozifilmben is, ahol Bodrogi Gyula mellett ők voltak végig a vásznon. Mivel a labrador nem volt egy őrző-védő típus, gondoltam Ricsi elláthatná a védelmünket... Eleinte Csokinak is nagyon tetszett a társaság. Sokat játszottak, mindenhová együtt mentek, mint egy árnyék. Az első éjjel még Csoki kosarában is együtt aludtak. A második éjjel már Csoki tüntetőleg nem aludt a helyén. A következő napokban nem evett semmit és egyre szomorúbb lett. Ricsi próbált vele játszani, úgy, mint régen, de nem engedte, kezdtem aggódni miatta. Vérlaborból nem derült ki semmi kóros. A többi vizsgálat is eredménytelen volt. Azt vettem még észre, az autóban nem a megszokott pózában utazik az én hercegnőm, könyökölve a karfán, kibámulva az ablakon, hanem nekem háttal a kalaptartón nyugtatva a fejét, pontosabban a seggével az arcomba! Nagy nehezen egy hét fejtörés után arra jutottam, talán Ricsi lehet az oka? Aznap Ricsit nem vittük magunkkal haza, hanem a praxisban hagytuk. Csoki még este változatlanul viselkedett, de reggel már a sípolós sünikéjével keltett fel, mint régen és befalta a reggelijét is, amit egy hete már elutasított! Aznap megint hazavittük Ricsit. Ennek megfelelően Csoki tüntetőleg nem evett és még csak rám sem nézett! Az autóban megint a nagy papolóját mutatta felém! Nem volt mit tenni engednem kellett a zsarolásának! Meg kellett válnunk Ricsitől. Találtam is egy jó helyet neki, ahol kapott egy szuka társat is és boldog hosszú élete volt. Már első éjjel az új helyen megfogott két betörőt, ezért nagy becsben tartották. Mármint nem a betörők, akiket egész éjjel őrzött, miután ártalmatlanította őket! Reggeli nyitáskor találtak rájuk, kicsit összeharapdálva, mert a ruha raktárból szerettek volna zárás után "bevásárolni", csak pechjükre Ricsi bácsi volt a pénztárnál! Ezek után kevesebb dolga akadt Ricsikének, mert evvel a fogással megalapozta a jó hírét az új helyen és csak ritkán próbálkoztak a betöréssel a ruhás cégnél. Sokszor találkoztunk, oltásokkor, kezelésekkor, én mindig kitüntetett figyelmet kaptam Ricsikémtől. Minden egyes látogatása alkalmával Csokival viharosan üdvözölték egymást és jókat játszottak, de ezután is sikertelen volt, ha valamilyen kutyával társbérletbe akartam költöztetni Csokit! Meg is bukott néhány párkapcsolatom, mert Csoki mindent megtett, hogy elüldözze mellőlem a betolakodót sokszor a gazdájával együtt, de ez már egy másik történet lesz...

http://shop.pettbull.com/

50. Lehet-e csirkecsontot adni a kutyának?

Csoki nagyon szeretett a rendelés alatt sertepertélni és flegmán lenézni a gyógyításra váró kutyatársait. Soha sem volt kellemetlen a jelenléte, szinte észrevétlen tudott maradni. Meglátogatta néha a várótermet, kunyerált magának ennivalót, vagy begyűjtötte az emberektől a napi simogatás adagját. Ha épp elunta magát kiment a kertbe, és elfoglalta magát. Ha éppen megtalálta a Nagymama hófehér cicáját a teraszon a kertszéken szunyókálni, akkor addig ugatott közelről a fülébe, amíg az feltápászkodott és spurizott egyet előtte, így meg lehetett kergetni a legközelebbi mandulafáig... Amikor újra kedve támadt, visszajött meglátogatott a rendelőben. Nekidörgölődzött ilyenkor a lábamnak, megbökdösött az orrával, ha még így sem vettem róla tudomást, akkor megnyalogatta a kezemet, vagy finoman meghúzgálta a nadrágszáram. Éppen egy család vette körbe a vizsgáló asztalomat és az új kutyakölykükkel kapcsolatban kérdezősködtek. Már túl voltunk a kicsi vizsgálatán és megkapta a féreghajtóját, megírtam az oltási könyvét, csak a tanácsadás maradt hátra. A két gyermek és a szülők is kitartóan bombáztak a kérdéseikkel. Türelmesen válaszolgattam, milyen csonterősítő kell a kedvencüknek és legfőképpen mit ehet? Végigtárgyaltuk a kapható összes kutyatáp előnyeit és hátrányait, de ők még azt is tudni akarták milyen csontokat kaphat a kutyuskájuk? Éppen arra tértünk rá, a csirke és baromfi csöves csontjai milyen veszélyeket rejthetnek? Nagyon felkészült volt az egész família, szinte vizsgahelyzetben éreztem magam. Alaposan utánaolvastak mindennek, de várták tőlem is a tanultak megerősítését. Megvallom őszintén kicsit már kezdtem unni őket, mert négyük közül mindig volt egy akinek akadt újabb kérdeznivalója. Még mindig mosollyal az arcomon magyaráztam nekik, a baromfi csöves csontjai éles szélei miatt esetleg okozhat kárt a kutyákban. Előfordulhat, hogy szilánkosan törik és megsérti a szájüreget, elakadhat a nyelőcsőben, de ez főleg a mohón evő kutyáknál lehet, bár ott is ritkán. Ha nagyon óvatosak akarnak lenni, vágják le a csöves csontok két végét, a közepét ne, de a két végét nyugodtan adják oda a kicsinek! Látszólag kifogytak a kérdésekből és meg is feleltem az elvárásaiknak, amikor éreztem a puha kis bökdöséseket a combomon, de nem akartam rá reagálni, mert inkább már hívtam volna be a következő betegemet. A családfő azonban új témát talált, lenézett a lábam mellé és meglátta Csokit, aki közben megérkezett a körútjáról és jelezte, hogy ő is itt van! „Kié ez a kutya?”- kérdezte. „Az enyém!” "És ilyen csontot nem szabad adni a kutyának?” Erre már le kellett néznem, mi lehet az én éhenkórász koldusom szájában?! Hát egy jókora liba, vagy kacsa combcsontját mutogatta büszkén mindenkinek! Mit is mondjak? Mattot kaptam… Kényszeredetten be kellett vallanom: „Igen ilyet… De tudják a nagymamával nem lehet megértetni…” Tovább már nem hallgatták meg a magyarázkodásom, de azóta sem láttam őket többet a Klinikánkon… Sikerült elvesztenem a nehezen felépített bizalmukat Csoki segítségével egy szemvillanás alatt. Amikor láthatóan vérig sértve távoztak, leguggoltam Csokihoz hogy jól leszúrjam a kártékony viselkedéséért. Ő azonban büszkén mutogatta a szerzeményét, vadul csóválta a farkát, morgott pajkosan, incselkedett, vegyem el tőle, de persze esze ágában sem volt igazából oda is adni. Végül a leszúrásból nem lett semmi, inkább jól megpaskolgattam és beparancsoltam mögém a kosarába a trófeájával együtt. http://shop.pettbull.com/

50. Benzinkútnál

Csokival és Ricsi barátjával éjjel tértünk be tankolni Budán egy "kagylós" benzinkúthoz. Másnap sok dolgom volt, nappal sokkal többet kell várni, ezért, bár nem volt üres a tank, mégis úgy döntöttem, inkább most tele töltjük az autót. Tikkasztó meleg nyár volt, ezért mindkét elülső ablak nyitva maradt, elkezdtem tölteni a benzint. A kutas előzékenyen átvette tőlem töltőpisztolyt, majd akkurátusan letörölgette a kifolyó benzincseppeket, nagyon udvarias volt és indultam volna fizetni. Ekkor láttam meg, hogy sikerült a 60 literes tankomba 62 litert töltenie, ami ráadásul nem is volt üres! Nem volt kedvem sokat vitatkozni, ezért csak egy áfás számlát kértem, de annyit nyugodt hangon hozzátettem, elég lesz csak 50 literről, mert nem hiszem, hogy több ment bele! Erre aztán vége lett az addigi udvarias hangnemnek! Lettem minden, csak tisztességes nem! Kaptam fenyegetést verésre, emlegették az anyukámat is, nem volt mese segítségre volt szükségem. Csoki elöl ült az ülésen, addig addig hátráltam, még melléértem és ki tudtam hívni az ablakon keresztül. Szerencsére azonnal kiugrott és mellém állt. Pillanatra meglepte a nagyszájú kutast az új ellenfél, mert ugatott és támadott felé mély öblös hangján Csoki. Szerencsére nem tudta, ha elengedem, nem fogja bántani, sőt valószínűleg össze-vissza nyalogatja majd. Evvel pillanatnyi lépéselőnyhöz jutottam, nem kaptam meg a beígért pofonokat, de tudtam hogy az előnyöm csak átmeneti, mert a bódéból megindult felénk a másik kutas fenyegető tempóban. Nem tudták hogy még egy adu ász van nálam! Ő Ricsi kutya a Pitbull terrierem volt! Az akció elején még szerényen szunyókált a hátulsó ülésen, de őt nem tudtam volna egy szóval mellém parancsolni, mert nemrég volt még csak nálam és nem viccnek vette, ha egy kis affért el kellett simítani. Így hát kinyitottam neki a szabad kezemmel az ajtót, a másikba Csokit fogtam és uszítgattam egyre kevesebb sikerrel a kutasra, de szerencsére időben jött az erősítés! A bal kezembe fogtam a pitbull szegecses nyakörvét és amint felmérte a helyzetet, nem kellett többet uszítgatnom! Ő már elrettentőbb volt, mert a másodiknak érkező kutas visszaszaladt a kasszába! Az eredeti ellenfelünk nem mert megütni, amikor már a testőreim mellettem voltak, hát leköpött! Egyenesen a pofámba csulázott! Na, ezt már személyes sértésnek vettem és a földre parancsoltam! Nem sok ellenvetése volt, mert nyomatékként Ricsikét kicsit közelebb engedtem hozzá... Ott feküdt szitkozódva előttünk és hiába fröcsögött nyomdafestéket nem tűrő szavakat, mi voltunk nyerő pozícióban. Ebben az idilli helyzetben vártam, hátha jön még valaki tankolni, így éjjel 1 óra után, mert a két kutas ellen hiába is mondanék bármit, ha le akarják később tagadni. Nem kellett sokat várnom, miközben néha centiméterekről a földön fekvő nagyképű kutas fülébe ugattattam a kutyákat. Egyre erősödő szirénázást hallottam, gondoltam jöhetnének erre is, és jöttek! Ketten is! Mindkét irányból szirénázó Zsiguli rendőrautók érkeztek és csikorogva megálltak a kútnál előttem és mögöttem is. Mindkettőből kiugrott két-két rendőr és remegő kézzel pisztolyt fogtak rám! Kissé nevetségesnek tartottam amikor a „Kezeket fel!” elhangzott. Megkérdeztem a földön fekvőt, ő is akarja-e hogy elengedjem a kutyákat? Márpedig ha engedelmeskedek a hatóságnak, nem lesz más választásom. Eddigre Ricsike kezdete komolyan venni a feladatát, Csoki meg farkcsóválva ugyan, de szorgalmasan asszisztált hozzá. Ordított is a rendőröknek a foglyom, nehogy elengedjem a „dögöket”! Ezért aztán szép lassan visszatettem Csokit és Ricsit a helyükre az autómba, egy kis szócsata után, mikor már a rendőrök adrenalinja kicsit alacsonyabb szintre került és végre nem szegezték nekem reszkető kezeikkel a pisztolyaikat! A "hős", bár felettébb udvarias benzinkutasunk is feltápászkodott a flaszterról, miközben végig engem átkozott, ekkor láttam csak meg a gatyáján éktelenkedő pisafoltot! Ez magas labda volt, le kellett ütnöm! "Mi van, fa..szfej, bepisáltál a kutyáktól, vagy a gatyádba is töltöttél benzint?" Igaz, hogy ez olaj volt a tűzre, de nekem jól esett egy kis elégtételnek... Végül nagy nehézségek árán sikerült csak tisztáznom, nem akartam kirabolni a kutat, csak az autómba töltött benzin mennyiségét kifogásoltam. Kiderült, hogy őket a kút kirablása miatt hívta ki a kuckóban maradt kutas kolléga, aki az üvegen keresztül nézte, ahogy két kutyával a kezemben hasrafektettem a társát az aszfaltra... Nekem meg felajánlották, tegyek feljelentést a kapitányságon... Hiába követeltem, valahogyan ellenőrizzük azt a kutat amivel jó 10 literrel át lehet verni a vevőt, ezt nem tudták biztosítani. Nem is foglalkoztam tovább a dologgal, de se annál a kútnál, se az ugyanolyan tulajdonúaknál nem szoktam tankolni azóta…Bosszúból meg is álltam a konkurenciánál és a megspórolt benzinpénzből megajándékoztam a védelmezőimet egy jó csomó csokival! Nem néztek nagyon hülyének éjjel 3 óra körül, amikor nem vettem benzint, csak egy halom csokit, amit ráadásul a kutyákkal etettem meg... 

 http://shop.pettbull.com/

Csoki Potter. Csoki kutya hihetetlen kalandjai (Szerző: assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba)

1. Csoki és én

„Mit csináljak? Kilóg a kiskutya farka az anyjából, de nem jön tovább!” – Szólt a telefonba egy aggódó női hang. - Nemsokára már a rendelőasztalon láttam a mama kutyát, és valóban egy kölyök farka lógott ki élettelenül a labrador szülőcsatornájából. Gyorsan segítettem megszülni a kicsit, de nem volt remény rá, hogy még feléledhet, ezért nem is nagyon foglalkoztunk vele. Néztem tovább a szukát, mi lehet a többi kis jövevénnyel, de közben fél szemmel rápillantottam a farfekvéses kiskölyökre, aki már hideg volt és szívszorítóan nézett ki az asztalra fektetve. Sajnáltam, mert ráadásul csoki színű volt, ami ritka ebben a fajtában. Egyszercsak valami halvány mozdulatára lettem figyelmes! Mintha megmozdult volna! Gyorsan kézbe vettem és éreztem a jéghideg kis test élettelenségét…Rosszul láttam, gondoltam…Azért nem adtam fel és megpróbáltam élesztgetni. Dörzsöltem a szívtájékát, lélegeztettem, kapott légzés fokozó cseppeket a nyelvére, de nem sok minden történt. Meglóbáltam, hogy a magzatvíz a tüdejéről távozzon, mégsem mutatott életjeleket. Már-már feladtam, mikor újra halványan megremegett a kölyök a tenyeremben! Kimondhatatlan érzés, mikor a reménytelenségből és a szomorúságból villámcsapásként átszaladt rajtam: van remény! Nem szoktam egyszerűen megadni magamat, de akkor minden akaratommal csak azt kívántam, végre vegyen már levegőt ez a kis jövevény itt a tenyeremben! Hátborzongató volt mikor végre slukkolt egy jókorát! Ez az! Csak így tovább kis Csoki! Közben már szárazra dörzsölgettem… Így visszagondolva Rá, patakokban hullanak a könnyeim itt a számítógép előtt…Hát így kezdődött. Ez volt az első találkozásunk.Végül született három fekete, három zsemle és egy csoki színű kis labrador kölyök. Legközelebb 20 naposan láttam őket, amikor féreghajtó pasztát kaptak. Jó kövérek voltak! Majdhogynem elgurultak. A lábuk alig ért a földre, mert a pocakjukon csúszkáltak. Mindegyiknek selymes finom szőrzete nőtt addigra. Csoki kilógott a színe miatt az alomból. Jó érzés volt kézbe venni! Eszembe jutott, milyen nehezen született! Még szerencse hogy egyikünk sem adja fel könnyedén a dolgot, de ez csak majd ezután derült ki igazán! 6 hetesen kapták az első oltást. Ilyenkor mindegyik kölyök szép és aranyos, de a labrador kölykök különlegesek! Olyanok, mint egy kis fóka bébi. Nagy sötét intelligens szemekkel és orrokkal, arányos testformákkal, állandóan barátságos viselkedésükkel meglágyítják még a nem kutyások szívét is. Azután szétszéledt az alom. Találkoztam még néhányukkal rendszeresen, sőt a szuka kutyát hosszú élete folyamán kezeltem is folyamatosan. Akárhányszor megláttam, mindig eszembe jutott a belőle élettelenül kilógó kis farkinca, amiből végül Csoki kutya született. Folytatása következik... http://shop.pettbull.com/

50. 

51. 

    Emma meg én címlapja Egyik kedvenc könyvem ebben a műfajban az „Emma meg én” című, amelyet Sheila Hocken egy angol vak lány írt a csoki színű vakvezető kutyájáról. Érdemes elolvasnod! Keresd könyvtárban, vagy antikváriumokban! Éppen ennek a könyvnek az újbóli megjelenéséhez kellett a címlapra egy labradorról kép. Így került Csoki a címlapjára. A fotót Alex készítette, aki akkoriban a legprofibbak egyike volt a kutya fotózásban. Az azonban még őt is meglepte, ahogyan tudott az én kutyám pózolni a kamera előtt! Igaz hogy szükség volt hozzá némi segédanyagra is, nevezetesen egy kis csokoládéra. Először kellett adni neki egy kis szeletkét, majd leültetni és elé tartani. Olyan igéző tekintetet amit ilyenkor tudott vágni, már nem volt nehéz lefényképezni. Készült is jónéhány , amiből végül egy került fel a könyv borítójára. Az az egy azonban olyan, amit érdemes megnézni! Ennek a könyvnek köszönhetően sokan felismerték Csokit a legkülönbözőbb helyeken. Ezek közül az egyik legmulatságosabb az volt, amikor Berlinbe utaztunk állatorvosi konferenciára néhány kollégánkkal. A csapat nagyobb része már elrepült a közvetlen járattal, de páran délután indultunk Ferihegyről Bécsbe egy kis kávédarálóval. Abban az időben még jóval lazábban kezelték a kutyát az utazás során, ma már nem lehetne így utaznunk a szigorodó rendszabályok miatt. Pontosabban csak indultunk volna, mert annak ellenére, hogy a jegyünk rendben volt, kis mikrobusszal kiszállítottak a betonra a géphez, ott egy szigorú tisztviselő nem engedte fel Csokit a gépre! Az volt a gondja, hogy nem volt rajta szájkosár! Az nem zavarta, hogy rajtunk kívül senki más idegen nem akart utazni evvel a géppel és mindenki állatorvos volt, persze ismerték is Csokit. Ő ott a kezében a rádiójával a hatóság volt maga. Nem is engedte magát semmilyen érvvel meggyőzni. A huzavona kezdett kínossá válni és meg volt rá az esély hogy tényleg nem engednek fel a gépre a kutyával. Valószínűleg a személyzet is megunta, miért nem érkeznek meg az utasok, mert a lépcső tetején megjelent a másodpilóta és megkapta az ellenfelünktől a felvilágosítást, miért toporognak az utasaik a lépcső alján és nem szállhatnak be a gépbe? A szigorú ellenőrünk elpanaszolta a szájkosár hiányát, amikor a pilótánk meglátta Csokit. Hirtelen abbahagyta a diskurzust és leszólt hozzánk a lépcső tetejéről: „Ez egy labrador? Pont olyan mint az Emma!” Persze hogy pont olyan, mert éppen ő van a könyv címlapján! – válaszoltam gyorsan. Erre megfordult és a rádióján lelkendezve beszólt a kapitánynak: „Kapitány! Kapitány! Képzeld az Emma van itt a lépcsőnél! Nem engedik be, mert nincs rajta szájkosár!” Erre aztán szinte azonnal megjelent az ajtóban a kapitány is és intézkedett az érdekünkben. Felkísért minket a gépre, ráadásul pont a pilótafülke mögött kaptunk helyet, aminek az ajtaja végig tárva-nyitva volt. Akkoriban még nem kellett a terroristák miatt aggódni, ennek megfelelően eléggé családiasra sikerült a repülésünk. A felszállás után ráadásul beinvitálták Csokit a pilótafülkébe is. Eltekintve attól, hogy végig Emmának hívták, Csoki nagyon élvezte amint végig vele foglalkozik a személyzet. Láthatóan a névcsere nem zavarta őt, mint ahogy a pilótákat sem izgatta különösebben hogy Emma története jó 10 évvel korábbi, mint ahogy Csoki megszületett… A kis félreértés ellenére mindenki nagyon meg volt elégedve, mi azért, mert szájkosár nélkül a pilótafülkében utazhattunk, ők meg azért, mert egy ilyen hírességgel repülhettek, mint Emma-Csoki! http://shop.pettbull.com/

50. TV műsorban

Gyakran szerepeltünk különböző televíziós műsorokban. Ide szívesen jött velem Csoki is. Mindig tetszett neki a nagy nyüzsgés és kényeztette őt a stáb, lehetett kunyerálni is, előkerültek a finom ennivalók, egyszóval ez jó buli volt egy labradorlánynak. Szerettem benne azt, hogy nem kell állandóan figyelnem rá, amint idegen környezetben voltunk, eltűnt a szemem elől, szinte észrevétlen volt, de ő mindig figyelt rám, ha csak halkan sziszegtem neki, máris előkerült. Gyorsan megszokta a kamerákat és a vele járó felfordulást. Amint leültettem mellém, persze ha lehetett a fotelba, de ha nem akkor a lábamhoz, szinte kicserélődött. Ahogy beállítottam, úgy maradt, ameddig csak kellett. Abba a kamerába nézett, amelyikbe akartam. Végig nagyon fegyelmezetten viselkedett. Sokszor voltak más kutyák is a műsorban, akiket nem nagyon kedvelt az én kis királykisasszonyom. Szinte lenézte őket. A nagyobbaktól félt egy kicsit, ha lehetett megtartotta a megfelelő távolságot tőlük. Amikor úgy érezte, védelmemre szorul, akkor gyorsan mögém somfordált és úgy helyezkedett, hogy közé és az ellenfele közé kerüljek. Az „Ebugatta” című műsorban Harcsás Mártával évekig élőben kellett szerepelnünk, különböző meghívott kutyák és gazdáik társaságában. A kölyök kutyák tűhegyes fogacskáikkal harapdálták Csoki lábait és füleit, amit nem nagyon szeretett, ha lehetett elkerülte őket. Egy alkalommal a műsorvezetőnőt lepisilte egy kis kölyök, amit széles mosollyal rezzenéstelen arccal tűrt, csak azután fagyott le a mosoly az arcáról, miután már a kamera mást mutatott. Máskor az egyik kölyök olyan irgalmatlanul büdös hasmenéses híg csomagot rakott le a lábunk elé, hogy nehéz volt az orrfacsaró bűztől befejezni a műsort. Csoki megoldotta ezt a szorult helyzetet is a maga módján. Egyszerűen távozott a hadszíntérről és mire mi kimenekülhettünk a nyilvános WC szagú stódióból, addigra ő már régen ott sétálgatott a vezérlőben. Lelépett az első menekülőkkel együtt, akik szintén megtehették, mert nem a kamera túlsó oldalán álltak. Mártának nem csak a kutyákkal gyűlt meg a baja, egyszer velem is! Történt ugyanis, hogy mindenhonnan gyűjtöttem a kutyás-macskás nyakkendőket, ezekben ültem be hozzá a stúdióba. Épp az "Ebugatta" főcím dala ment már, amikor Márta megjegyezte: "De klassz! Nem csak a nyakkendőd, a zoknid is kutyuskás mintájú!" Mivel közöttünk baráti viszony volt, gondoltam megtréfálom! Kihúztam az alsónadrágom egy kicsit, hogy megmutassam neki, azon is ugyanez a kutyás minta van, ami a nyakkendőmön és a zoknimon! Márta erre úgy elkezdett röhögni, hogy a könnyei is kicsordultak! Vészesen közeledett a főcímdal vége... Be kellett jelentkezni az "Ebugatta" műsorba élőben... Ez volt az egyetlen alkalom, amikor én jelentkeztem be, mert szegény Márta nem tudott megszólalni... Amint volt egy kis reklámszünet, restaurálni kellett a sminkjét, mert a könnyei lecsurgatták a színeket, úgy nézett ki, mint egy Pierot baba! A legrosszabb mégis az volt, amikor szintén Harcsás Mártát nézte ki magának egy hatalmas termetű közép ázsiai kan. Kettőnk között állt, cérnavékony pórázon egy vékonyka hölgy gazdival összekötve. Valószínűleg minket túl fenyegetőnek ítélt meg és elkezdte védeni a gazdáját. Szerencsémre én kijjebb estem az ő szemszögéből, ezért Mártát nézte a fő ellenségének. Fenyegetően felborzolt sörénnyel felhúzott ínyekkel támadó állást vett fel, amit észre sem vettem volna, mert nem arra figyeltem. Csak arra lettem figyelmes, amikor Csoki pánikszerűen, váratlanul lecsúszott mellőlem a pamlagról, amit nem szokott indokolatlanul sohasem a műsor közben megtenni. Ilyenkor nem lehetett rászólni, vagy visszaparancsolni, ezért csak néztem mi lehet az oka a távozásának? Láttam rajta, nagyon fél valamitől és a nagy kan kutyát jócskán elkerülve eltűnt a szemem elől. Akkor már láttam a fenyegető pózban vicsorgó kutyát előttem, majd egyszercsak a könyökömön érztem amint a fotel mögül Csoki megbökdös az orrával, majd a tenyeremet nyalogatja bátorításként. Felmértem a helyzetet, konstatáltam, hogy a vékonyka gazdi nem fogja tudni megfékezni a jókora kutyát, ha netán támadásba lendül. Azon gondolkoztam, ha megindul, hogyan fogom megpróbálni úgy ártalmatlanná tenni, hogy lehetőleg se bennem, se Mártában ne tegyen kárt. Közben néha éreztem a bátorító bökdöséseket a könyökömön és a tenyeremen a nedves kis nyaldosásokat. Szerencsére nem került sor nagyobb balesetre, mert egyikünk sem mozdult meg, csak annyi lett a vége, hogy mindketten jól elzsibbadtunk, mert szoborrá merevedve kellett végigbeszélni a hátralevő részt. Végre a gazdi felállhatott, megpaskolta a jókora budy guard-ját az meg fordultában majd fellökött és méltóságteljesen távoztak. Ekkor aztán előkerült Csoki is a biztonságos búvóhelyéről, boldogan megböködte Mártát is és engem is, láthatóan felszabadultan viselkedett, az elmúló veszély után. Mártának a sminkje szépen leolvadt, becsületére legyen mondva, csak a műsor befejeztével, de akkor kijött rajta az ijedtség. Szép kis műsor lett volna, ha ott az élő adásban meg kell küzdenünk a jókora kutyával. Jó kis kutya volt, a vékonyka gazdájának biztosan nem kell félnie, ha vele van a kutyája, szerintem jöhet még akár a grizzly medve is velük szembe… Megnézed az Ebugatta Tv első adását, amiben Csokival szerepeltünk? Nem mostanában volt... Itt láthatod: https://youtu.be/IzBM0bM9Ux4?si=KTC5yJBFtnFRPNrV

http://shop.pettbull.com/

49. Pocsolyák, az autó és a fürdőkádban

A pocsolyák mindig a gyenge pontjai voltak Csokinak! Nem tudtunk úgy sehol sem végigmenni, hogy egyetlenegyet is ki ne hagytunk volna! Még a jobbik esetben csak végigtrappolt a közepükön, mint egy rossz gyermek, de a rosszabb verzió az volt, ha bele is hempergett. Ez a koreográfia minden esetben lezajlott, ha véletlenül nem én vettem észre előbb a víztócsát, hanem ő. Szerintem vízfüggő volt. Ennek megfelelően élveztem ennek a hátrányait is, mert nem volt túl válogatós, ha vízről volt szó, így aztán gyakran lett koszos, ráadásul vizes változatban. Kínos volt így bemenni valahová, vagy kimosdatni, ha nem volt rá lehetőség a közelben. Többször kihasználta lankadó éberségem, és mire észrevettem volna a veszélyesen ránk leselkedő koszos pocsolyát, már benne is hasalt és onnan kuksolt rám vigyorogva. Még ki is nevetett és rá volt írva a pofájára: „Én voltam a gyorsabb!” Még kínosabb volt, ha kissé kiszáradt vízparton hűsítette le magát az iszapos dagonyában. Ennek aztán ragaszkodó illata volt, amit nem lehetett a bundájából egykönnyen kimosni. Nem beszélve az autóról… Nem egy alkalommal emiatt olyan penetráns dögszag uralta az utasteret, hogy hazaérve első dolgom volt a mosodába vinni a járgányt. Otthon miután a kádban alapos samponos mosással tisztába tettem a koszos-büdös labradoromat, megtörölgettem, a fürdőkád, az egész fürdőszoba koszos lett. Amíg ezt feltakarítottam lefektettem a bűnöst száradni a közepére. A jól végzett munka jutalmául végre rám is sor került és kimerülten elengedtem magam egy kád jó forró vízben. Épp azon tűnődtem, nem sikerült kutyás híveket szereznem az autómosóban, ahol a kutyakoszos autót kitisztították, ráadásul a szemük láttára a tiszta autóba újra beszállt Csoki és még annyira pofátlan is volt, hogy egyenesen az ülésre ugrott fel. Ekkor odajött és hozott a kád széléhez egy gumi sünikét, amit tuszkolgatott a pereméhez, én meg nem értem el. Ebben a meggondolatlan pillanatomban ráparancsoltam: „Csoki, hopp!”, de sajnos félreértettük egymást! Én csak azt szerettem volna, ha a két elülső lábával a kád peremére felágaskodik és el tudom venni tőle a játékot, hogy eldobhassam, ő viszont ezt nem így értelmezte… Még annyi időm sem volt, hogy a szememet behunyjam és hopp, már be is ugrott a labradorom a kádba, egyenesen az ölembe a szájában a sípolós sünikéjével, mind a 33 kilójával! Olyan gyors volt, hogy nem győztem mosogatni a szememből a habot, ami annyira csípte, hogy én sem tudtam eldönteni, sírjak, vagy nevessek, mert közben úgy összekarmolt a landoláskor, hogy senki sem hitte el, ez ő volt, amíg be nem gyógyultak a karmolásai rajtam. Ezek után nem fordult elő hogy meggondolatlanul invitáljam mellém a kádba, pedig gyakran próbálkozott hozni a sünikét, bedobni mellém a vízbe, de ezt a hibát még egyszer nem követtem el!http://shop.pettbull.com/

48. Vizisí, fejes, sapka, szemüveg…

Nyáron gyakran lógattuk a lábunkat vízpartokon, így vizisí pályán is gyakran megfordultunk. Amíg én köröztem a pályán, addig mindig rábíztam Csokit valakire aki szemmel tartotta, nehogy beússzon utánam és véletlenül elüsse valaki. Mindig kiválasztott magának neki szimpatikus embereket, akik hajlandóak voltak őt kényeztetni. Jó esélye volt erre annak, aki éppen evett valamit, fagyizott, netán kis csokit lehetett kiszimatolni a csomagjai között. Szerette a gyerekeket, akik fáradhatatlanul játszottak vele, dobálták a kiválasztott játékokat. Ha megengedték neki szorgalmasan kihozta a partra a leesett köteleket, amik a pályán maradtak. Ezt kifejezetten jó játéknak vette. Szájába vette a sárga köteleket és úszott velük ki a partra. Erre annyira rászokott, hogy figyelni kellett rá, nehogy akkor is beússzon értük, amikor veszélyes lett volna a síelők miatt. Itt mindig voltak kutyatársak is, de fensőbbséges lenézéssel vetette meg őket, csak igen kevés kiválasztott volt amelyikkel lealacsonyodott játszani. Inkább a vízben lubickolt, szinte többet volt ott, mint a parton. Először csak játékból tettünk fel rá napszemüveget, de ellentétben a többi kutyával, Csoki nem akarta lerázni magáról, vagy a mancsával levakarni, hanem felszegett állal egyensúlyozta, nehogy leessen róla! Amikor ezt észrevettem nála, szereztem neki egy megfelelő méretű napszemüveget, ráadásul kapott hozzá egy napellenzős sapkát is, amin a szemüveg szárainak tartó rész is volt. Ezt a kollekciót évekig viselte nyaranta. Ha véletlenül leesett róla, szájába vette és utánam hozta. Nem tudom hogy jobban esett-e neki napszemüvegben a tűző napon nézelődni, vagy csak női hiúságból ragaszkodott a viseletéhez, mert a többi kutyatársnak nem volt ilyen menő szerelése?! Itt a másik kedvenc szórakozása volt, amikor a mólóról nekifutott és minél messzebbre érkezve nagy csobbanással hasast ugrott a vízbe. Eleinte bedobtam neki valamit a vízbe, majd kis nekifutás után a „hopp!” vezényszóra eldobbantott. Ezt a mulatságot képes volt megszámlálhatatlanszor megismételni egymás után. Egyszer én is fejest ugrottam a kedvenc mólójáról és mire feljöttem a víz alól, addigra már Csoki is ott lubickolt mellettem. Amikor kikecmeregtünk, a barátaim lelkendeztek, milyen jópofa volt, mert szinte egyszerre ugrott velem a kutya is. Rögtön meg is ismételtük a mutatványt de most már előre eltervezetten. Innentől fogva már mindig sikerült egyszerre beugrani a mólóról, és bizony igyekeznem kellett hogy én érkezzek messzebbre, mert Csoki nem lebecsülendő ellenfél volt ebben a sportban sem. Egyszerre nekiszaladtunk, a hopp-ra eldobbantottunk és ha a levegőben repülve ránéztem, mindig láttam a szélesen vigyorgó pofáját, amint kajánul nevet rám és utána nagy csobbanással egyszerre a vízbe érkezünk. Ezek után a fejes ugrós napok után mindig ki kellett törölgetnem a füleit, mert előszeretettel merült le a víz alá is és mindig begyulladt a bekerülő víztől. A vízi sportok közül nem maradhatott ki természetesen a vízisí sem! Ennek megfelelően kitaláltuk hogyan mehetnénk együtt körbe a pályán. Erre a célra egy hydro volt a legalkalmasabb. Előttem ücsörgött a fenekén, át kellett őt karolnom, de még így is nehézkes volt az indulás. Beszéltem hozzá, nehogy meglepődjön amikor hirtelen el fogunk indulni, de én lepődtem meg milyen fegyelmezetten viselkedett. Igaz, már eleget látta előtte mit kell tenni, de nem gondoltam volna, hogy ez elsőre ennyire simán fog menni. Amikor meghúzta a karomat a kötél, azt hittem úgy járunk, mint a Tom és Jerry rajzfilmekben a szereplők: a karjaim csak nyúltak, de mi nem akartunk elindulni, majd mintha csúzliból lőttek volna ki, végre elkezdtünk száguldani a vízen! Vigyáztam, nehogy felboruljunk, különösen a kanyarokban, de később már összeszokott párosként biztonságban körbeértünk kényszerfürdő nélkül. Ha legközelebb bármikor kézbe fogtam egy hydrót, megkérdeztem Csokit, lenne-e kedve jönni velem, rögtön négylábasokat ugrált, vagy vadmalacozott körülöttem, szájába fogta a szerkentyűről lelógó tépőzárat és pajkosan húzkodott vele a starthely felé. Sokszor hallottam az emberektől, amikor valami kissé szokatlant láttak tőlünk: „Szegény kutya!” Én úgy gondolom azok a kutyatársai szegények, amelyek egy láncra verve töltik el az életüket. Csokit nem kellett kényszerítenem ezekre az extrém dolgokra, de nem is lehet egy kutyát arra rávenni, hogy szemüveget viseljen, ha ő nem akarja, mert akkor azonnal meg fog szabadulni tőle, amint a felügyeletünk alól kiszabadul és nem fogja utánunk hozni, ha véletlenül elvesztette. A többi bolondságokat is hajlandó volt számtalanszor megismételni, nem úgy látszott, mintha emiatt olyan szerencsétlennek érezné magát mellettem! Bevallom azért én is élveztem a sok bohókás hóbortját! http://shop.pettbull.com/