49. Pocsolyák, az autó és a fürdőkádban

A pocsolyák mindig a gyenge pontjai voltak Csokinak! Nem tudtunk úgy sehol sem végigmenni, hogy egyetlenegyet is ki ne hagytunk volna! Még a jobbik esetben csak végigtrappolt a közepükön, mint egy rossz gyermek, de a rosszabb verzió az volt, ha bele is hempergett. Ez a koreográfia minden esetben lezajlott, ha véletlenül nem én vettem észre előbb a víztócsát, hanem ő. Szerintem vízfüggő volt. Ennek megfelelően élveztem ennek a hátrányait is, mert nem volt túl válogatós, ha vízről volt szó, így aztán gyakran lett koszos, ráadásul vizes változatban. Kínos volt így bemenni valahová, vagy kimosdatni, ha nem volt rá lehetőség a közelben. Többször kihasználta lankadó éberségem, és mire észrevettem volna a veszélyesen ránk leselkedő koszos pocsolyát, már benne is hasalt és onnan kuksolt rám vigyorogva. Még ki is nevetett és rá volt írva a pofájára: „Én voltam a gyorsabb!” Még kínosabb volt, ha kissé kiszáradt vízparton hűsítette le magát az iszapos dagonyában. Ennek aztán ragaszkodó illata volt, amit nem lehetett a bundájából egykönnyen kimosni. Nem beszélve az autóról… Nem egy alkalommal emiatt olyan penetráns dögszag uralta az utasteret, hogy hazaérve első dolgom volt a mosodába vinni a járgányt. Otthon miután a kádban alapos samponos mosással tisztába tettem a koszos-büdös labradoromat, megtörölgettem, a fürdőkád, az egész fürdőszoba koszos lett. Amíg ezt feltakarítottam lefektettem a bűnöst száradni a közepére. A jól végzett munka jutalmául végre rám is sor került és kimerülten elengedtem magam egy kád jó forró vízben. Épp azon tűnődtem, nem sikerült kutyás híveket szereznem az autómosóban, ahol a kutyakoszos autót kitisztították, ráadásul a szemük láttára a tiszta autóba újra beszállt Csoki és még annyira pofátlan is volt, hogy egyenesen az ülésre ugrott fel. Ekkor odajött és hozott a kád széléhez egy gumi sünikét, amit tuszkolgatott a pereméhez, én meg nem értem el. Ebben a meggondolatlan pillanatomban ráparancsoltam: „Csoki, hopp!”, de sajnos félreértettük egymást! Én csak azt szerettem volna, ha a két elülső lábával a kád peremére felágaskodik és el tudom venni tőle a játékot, hogy eldobhassam, ő viszont ezt nem így értelmezte… Még annyi időm sem volt, hogy a szememet behunyjam és hopp, már be is ugrott a labradorom a kádba, egyenesen az ölembe a szájában a sípolós sünikéjével, mind a 33 kilójával! Olyan gyors volt, hogy nem győztem mosogatni a szememből a habot, ami annyira csípte, hogy én sem tudtam eldönteni, sírjak, vagy nevessek, mert közben úgy összekarmolt a landoláskor, hogy senki sem hitte el, ez ő volt, amíg be nem gyógyultak a karmolásai rajtam. Ezek után nem fordult elő hogy meggondolatlanul invitáljam mellém a kádba, pedig gyakran próbálkozott hozni a sünikét, bedobni mellém a vízbe, de ezt a hibát még egyszer nem követtem el!http://shop.pettbull.com/