27. Kolbászkaland

A mai napig sem értem, hogy tudott annyi egyforma síelő közül kiválasztani, sosem tévesztett el. Nem kellett hívnom, mindig mellettem volt. A második naptól már mindig tudta, kik tartoznak hozzánk. Csak meg kellett kérdezni, hol van az utolsó és máris jelezte fölfelé vagy lefelé induljunk tovább. Egyszer egész délelőtt egy pályán síeltünk, mert odasütött a nap. A felvonó négy ülőszékes volt és rengeteg ember állt sorba, de nagyon gyorsan sorra kerültünk. Már átjutottam a jegykontrollon, Csoki pedig sehol sem volt. Hiába szólítgattam, nem láttam sehol. Lecsatoltam és az emberáradattal szemben próbáltam magam visszafelé verekedni, de nem sok sikerrel. Mérges is voltam, mert a jegykezelés után jónéhány percig nem lehet újra átjutni ugyanavval a jeggyel a kontrollzónán. Szerencsére megláttam amint az emberek lábai között cikázva rohan felém a Fekete Ördög! Gyorsan visszacsatoltam, összefogtam a síbotokat, arra ráhasalt és már ültünk is a felvonó bal szélén. A feje balra nézett, mellettünk egy magyar barátunk és még két olasz síelő ült. Szidtam szegényt, hol tekergett ennyi ideig, gondoltam azért sunyja le a fejét és nem úgy viselkedik mint máskor. Ehelyett kiderült, hogy egy jókora zsíros kolbász van a szájában. Miután a síruhám már a vörös színű kolbász-szafttól jócskán átitatódott, a lábunk alatt jó mélyen volt a talaj, hát elkértem tőle a mellettem ülők nagy derültségére és végül mindannyian közösen fogyasztottuk el a zsákmányt. Hárman jót nevettek, én meg sirattam egy garnitúra síruhát, kesztyűt és egyebeket. A csúcson, miután mindenki a hasát fogta nevettében, végül megegyeztünk, hogy a következő körben a pálya aljánál megállunk enni-inni valamit. Ehhez azonban nem a már megszokott felvonóhoz kellett csúsznunk, hanem a mellette levőhöz, ahol egy kis hangulatos étterem is üzemelt. Miután mindenki megérkezett, lecsatoltunk és bementünk a helyiségbe. Legnagyobb meglepetésemre az egyik balra nyíló ajtót Csoki kutya otthonosan kinyitotta, ami neki a kilincset illetően nem volt probléma, de mégsem értettem, mi lehet ott és, hogy hogy olyan otthonosan mozog itt, ahol még nem jártunk. Benéztünk utána mindannyian kíváncsian és kiderült, hogy a konyha van az ajtó mögött, ahol már ismerősként üdvözölték Csoki kutyát. A szakácsok elmesélték az előbb is járt már itt a szokásos buffogó ugatásával elmagyarázta nekik, miket kér, majd miután a jókora kolbászt is megkapta, hiába próbálták visszatartani, szájában a kolbásszal elszaladt. Hát evvel a kolbásszal ült fel a sífelvonóra, az ölembe.

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

26. Szörfön

Mindenféle közlekedési eszközt kipróbáltunk közösen, akár a földön, akár a levegőben vagy a vízen. Így történt ez a szörfözéssel is. Nem én találtam ki, hogy szörfözzünk együtt, hanem amikor ott akartam hagyni a parton és én elindultam, ő utánam úszott. Egészen kis szél volt, hát felemeltem a deszkára, a végén lefeküdt és megtanulta hogyan lehet ott fennmaradni. Ezt a mutatványt addig tökéletesítettük, amíg viharos szélben is meg tudtuk csinálni. Egy alkalommal a vihar után még maradt elég erős szél ahhoz, hogy szörfözni induljak. Kemény vihar csapott le a Balatonra a semmiből. Mi is kint vitorláztunk Csokival, amikor a kikötői motoros mellénk robogott, figyelmeztetett a közelgő veszélyre, de intettek, ránk bízzák a döntést, inkább mennek a kevésbé tapasztalt hajósokat is értesíteni, ha kell benavigálni a kikötőbe. Mi reffeltünk egyet a vitorlákon, bár alig fújt még a szél és a nap is szikrázóan sütött, de észak felől már lehetett látni a gyülekező sötét fellegeket! Épp csak készen lettünk a vitorláink kurtításával, amikor elemi erővel lecsapott rám a vihar! Addigra Csokit a cockpvtba parancsoltam, a hajó maximumon dőlt és vidáman robogtunk a Balatonon, miközben a kutyám a lábamra tette a fejét és mindig a szél alatti oldalra helyezkedett. A hajónk egy Balaton 31-es volt, amelyik Balatonfüreden a híres Bruckner műhelyben készült. Testvér hajója lett Kopár Ist vannak, aki kikötés nélkül megkerült egy ugyanilyennel a földet! Előzőleg Fa Nándor és Gál József is pont ilyennel ment föld körüli kalandra a Szt. Jupáttal. Szóval a hajónk alkalmas volt a balatoni viharokra, amik azért nem érnek föl egy Horn-fok 12 méteres hullámaival...  A Balatonon a viharok első pár perce jön a legnagyobb széllel, amikor a meleg, párás levegő összeütközik a hideg, esőssel. Ha el tudja söpörni a tó felett páraburokként lebegő réteget a front, akkor jön az Armageddon! Gyakran ez nem sikerül, ilyenkor látni, hogy észak, vagy dél felöl megkerüli a tavat a zivatar. A veszélye abban van a balatoni viharoknak, hogy a hullámok tetejét porlasztja a szél, ezért sokszor jól úszók is megfulladnak, mert a tüdejük telítődik vízzel... Amikor már csillapodott a szél, meguntuk a kalandot, a kikötőbe vettük az irányt. A parton már vártak a kikötőmesterek, segítettek a kikötésnél. Cinkos mosollyal megjegyezték: Doktor Úr maradt csak kint, ráadásul egyedül, többi hajós full gázon menekült be a vihar elől... "Milyen egyedül?" - kérdeztem tőlük. Csoki is a fedélzetemen volt, nem voltam egyedül! Ezen jót derültek! Évek múlva, miután a hajónk már nem Tihanyban állt, vendégekkel kötöttem ki egy kis kirándulásra Tihanyban, a régi kikötőnkben. Lajos bácsi az éjjeliőr evvel fogadott: "Doktor Úr! Nincs mozgás a kikötőben mióta elvitték innen a hajójukat!" Ami igaz, az igaz, mi éjjel-nappal kihajóztunk, ha fújt, azért, ha nem fújt azért, ha éjjel Alsóőrsre a discóba mentünk, azért... A többit el sem merem itt mesélni! A vihar elől az összes nagy hajós bemenekült már a kikötőbe és a személyzetük a büfében mesélte megmenekülésüket. Szóval ott tartottunk, hogy pont jó volt a szélirány, a viharos szél már csillapodott, de azért maradt elég egy szörfözéshez. Így a hajónk mögött állandó készenléti helyzetben lévő szörf deszkára álltam és Tihanyból Zamárdiba vettem az irányt.Csoki erről sem akart lemaradni és felkapaszkodott mögém a deszkára. Ha akar jönni, hát jöjjön, bár ez nem lesz egyszerű, mert kicsit göröngyös lett a pálya... Sokszor mentünk viharos szélben Csokival, aki hátul feküdt, sosem esett véletlenül le, csak amikor avval játszott, hogy az egyik mellső lábát mélyen lelógatta a vízbe, a rohanó surf spriccelve vetett hullámot a mancsától, amit rendkívül élvezett. Időnként azonban azt vettem észre, hirtelen könnyebben repül a deszkám! Ilyenkor hátranéztem és kiderült Csokika addig szórakozott a vízbe lógatott lábával, amíg egy nagyobb hullám le nem mosta a deszkáról!! Bünteteésként kellett jó pár métert úsznia a háborgó hullámokon, amíg elérte a deszkánkat. Felsegítettem rá, kellően megszídtam, ami persze egy kis paskolás és becézgetés volt, majd indultunk tovább. Most azonban pont félszélben tudtunk repülni Tihanyból Zamárdiba, ahol kikötöttünk. A déli parton különösen Zamárdi előtt rengetegen szörföznek, mert pont kedvező a szél és a hullámzás is. Már mi is láttuk, ahogy közeledtünk a déli part felé, nem leszünk egyedül, amit a part közelébe érünk. Ahogy húztam fürdőlépcső felé a deszkámat, a végén hasaló Csokival együtt, oda jött hozzám egy szörfruhába öltözött sporttárs. "Na Öreg! Miattad vesztettem el a fogadást! Fogadtunk ugyanis a haverokkal, amikor megláttuk, hogy Tihany felől rombolsz erre. Én arra tettem a voksom: Biztos el fogsz perecelni! Nem elég, hogy nem estél el, mi bezzeg csetlettünk-botlottunk a deszkáinkon ebben a marha nagy szélben, de még egy kurva kutya is kucorog neked ott hátul! Ez annyira megalázó, én mára össze is csomagolom a szörföm!" Ezen jót nevettünk, Csoki "szárazon" partot ért, tudniillik elegánsan a fürdőlépcsőig tolatta magát és úgy hagyta el a deszkát... Begyűjtötte a simogatásokat, az elismerő szavakat,  vettünk magunknak palacsintát, sőt a többieknek is, majd visszaszáguldottunk hozzájuk a szörffel, karomon 20 palacsintával egy nylon zacskóban és megvendégeltük a klubházban vígan kvaterkázó "hajótörötteket". Kiderült, itt is fogadásokat kötöttek ránk! Ugyanaz volt a tét! "Biztos beesnek, vagy nem?" A biztonságos klubház menedékéből pont látni lehetett az utunkat, oda és vissza is. Esés nélkül partrászálltunk Tihanyba a kikötőnkben. Abba is hagyták az élménybeszámolóikat, nem elég, hogy többen elvesztették a személyzettel kötött fogadásukat, de azon aztán végképp csodálkoztak, hogy a labrador milyen ügyesen szörfözik ráadásul még palacsintát is hozott nekik!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

25. 

    

    

    Siklóernyővel

Életünkben először jártunk Apc nevű falucskában, mert egy silóernyős találkozót hirdettek meg ott. Délután az útról már lehetett látni a levegőben keringő színes ernyőket. Autóval felmentünk a dombtetőre, ahonnan startolni lehetett. A szél pont kedvezően fújt a lemenő nap már vöröses volt és legalább tizenöten egyszerre a levegőben szálltak. Gyorsan kiterítettem és beöltöztem, majd a többiek közé szálltam az ernyőmmel. Több alkalommal is olyan közel kerültem az indulási ponthoz, hogy beszélgetni tudtunk az ott levőkkel. Láttam, ahogy Csoki is a barátaimmal ott játszadozik. Mivel a játék kezdett számomra veszélyes lenni, egyesek túl közel merészkedtek, féltem, nehogy összeütközzünk, ezért inkább leszállás mellett döntöttem. Alattunk egy sűrű erdő húzódott, amire nem éppen optimális leszállni. Kirepültem hát egy erdőirtás felé, majd onnan a domb lábánál lévő tarlóra érkeztem . Innen nem lehetett látni az elindulás helyét és egyenesen nem is lehetett megközelíteni azt. Miközben hajtogattam össze a silóernyőmet és gyömöszöltem vissza a hátizsákjába, egyszer csak megjelent Csoki kutya! Nagyon megdöbbentem, nem értettem hogy találhatott meg? Visszafelé már együtt másztunk fel a dombtetőre, majd két napig minden egyes leszálláskor ott volt mire én földet értem. Nagyon élvezte ezt a játékot, én meg csak csodálkoztam, hogy tud megkülönböztetni annyi szinte egyforma színű ernyő közül engem. Az utolsó nap kedvező volt a szélirány és úgy döntöttünk, ha már ilyen szorgalmasan gyakorolt Csoki is az elméleti részt illetően, most a gyakorlatot is átvesszük. Kértem egy nagyobb ernyőt, kis utasomat hátizsákjában a hátamra csatoltam és közösen rugaszkodtunk el életünkben először siklóernyővel a földről. Közvetlenül az indulás után a 33 kilója majdnem hanyatt rántott, de gyorsan rendeztük sorainkat és mindkettőnk nagy élvezetére szerencsésen földet is értünk. A levegőben kapaszkodott a vállamba, ha szóltam hozzá, erős farkcsóválással válaszolt. A földön, miután kiszabadítottam a hátizsákból, behúzott farokkal, mint egy vadmalac, futkározott körülöttem.

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

http://shop.pettbull.com/

24. Avokádó és Csoki

Avokádó a világbajnok angol agár kan azon kevesek egyike volt, akit Csoki kutya elfogadott és különösen szeretett. Ha nem a versenypályán kellett teljes gőzzel vágtázni, akkor inkább csak feküdt, aludt, s rendkívül lusta kutya volt. Mivel a gazdája nálunk volt asszisztens, ezért a klinikán gyakran találkoztak. Csoki megtanulta Avokádót sétáltatni, ami úgy zajlott, hogy a pórázát a szájába fogva a rendelőből a várótermen keresztül az utcára vitte magával. Nagy derültséget okozva evvel a pacienseknek, akik látták. Ezt a mutatványt bármikor vezényszóra képes volt megcsinálni, csak annyit kellett mondani: Csoki, vidd ki Avokádót egy kicsit sétálni. Volt olyan, hogy a nagy melák angol agárnak semmi kedve sem volt ehhez, de ilyenkor is erőszakosan végig cibálta a várótermen, majd vissza is hozta az utcáról. St. Moritz-ban havas világbajnokságot nyert Avokádó. A versenyt végig drukkoltuk Csokival az elődöntőt, középdöntőt és a döntőt, így a győzelem részesévé váltunk, amit a labrador úgy mutatott ki, hogy a fényképezéskor az első három helyezett mellett a dobogó legfelső fokára ő is felugrott, amikor egy pillanatra nem figyeltem oda rá. Nevetett az összes fotoriporter és a közönség is remekül mulatott rajta.

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

23. Cukrászda

Nyáron megálltunk egy cukrászda előtt, az ilyen alkalmat sosem mulasztottuk el, mindketten elfogyasztottunk egy kis fagyit és egy kis sütit. Voltak kedvenc helyeink, de ez most csak véletlenül esett útba, ezt sem akartuk kihagyni, hát kipróbáltuk.

Csokit leültettem a bejárat mellett, nem messze a lépcsőnél. A sorban előttem egy idős, láthatóan szegény hölgy kért egy sütit és egy gombóc fagyit. A fizetéskor kiderült, hogy a fagyira már nincs pénze, akárhogy számolgatják az eladóval az aprópénzét. Így aztán kénytelen-kelletlen maradt csak a süti. Irtó kínos volt a szituáció, hosszú sor kígyózott még mögöttem is mire az eladó visszadobta a kifizetetlen gombóc fagyit a többi közé. Utána én kerültem sorra és vettem magunknak is és neki is két-két gombóc fagyit. A kijáratnál még utolértem és odaadtam, a láthatóan ápolt, de szegény idős asszonynak.

Hálásan megköszönte, majd otthagytam és a másik irányba indultam Csoki kutyám felé, hogy neki is odaadjam a nyári hűsítő fagyiját. Amikor visszanéztem, azt láttam, hogy a néni leguggolt az ajtó másik oldalán kucorgó kis keverék kutyájához, szépen elnyalogattatta vele a fagyit, ő meg boldogan majszolta a sütit. Hálásan rám néztek, mindenki nagyon meg volt elégedve, nekem meg szereztek egy vidám délutánt.

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

22. Az első szív műtétes kutyánk

A rengeteg kutya közül, akikkel Csoki élete során találkozott, csak kevés nyerte el a szimpátiáját. Ezek közül az egyik számomra különösen kedves, mert ő volt az első, akit szív fejlődési rendellenesség miatt operáltam meg.

Amikor hozzám került egy kis bőregérnek nézett ki, pedig magyar vizsla volt. Csoki rögtön pártfogásába vette és anyáskodott fölötte, játszott vele és mindig „látogatta”. Kis hősünk hat alomtestvérével együtt látott napvilágot . Másnap az egész "család " állatorvosi vizsgálaton esett át . Szépen fejlődtek mindannyian egészen négy hetes korukig . Ekkor már kezdtek a szopás mellet szilárd ételt is enni is . Artúr élénksége , étvágya kifogástalan volt , de az etetések után egyre gyakrabban hányt . Szerencséjére a gondos tenyésztői időben felfigyeltek a kiskutya panaszára . Vizsgálatakor kiderült , hogy " lokomotív zörej " hallható a szív fölött . Kontraszt anyag etetése mellett készítettünk oldal irányú röntgen felvételt a mellkasáról . A diagnózis ez alapján már egyértelmű volt , amelyet a szív ultrahangos vizsgálata is megerősített , mert a szívből kiinduló fő verőér ( aorta ) és a tüdőartéria között embrionális korban összeköttetést fenntartó Botallo-vezeték nem záródott el . Ennek következménye hogy az artériás és a vénás rendszer nem különül el egymástól és a betegnek emiatt „kevert” vére van , ami az artériás vér oxigén szegénységét eredményezi . Ez az oka a kis kutyák fáradékonyságának. Ez a fejlődési rendellenesség , a szív bázisa fölött nyelőcső szűkületet okoz . Következményesen a szívtől előrefelé , szinte a teljes mellüreget kitöltő nyelőcső tágulat figyelhető meg , kontrasztanyaggal megetetett állat röntgen felvételén . A folyékony táplálék akadálytalanul továbbjutott , de a szilárdabbat a kiskutya mindig kihányta , majd rendületlen mohósággal próbálta éhségét csillapítani . Néhány nap alatt alomtársai mellett elmaradt a növekedésben . Csak a sürgős műtéti beavatkozás menthette meg az életét . Műtét előtti antibiotikum védelemben részesült . Másnap került sor az operációra . A rendkívül élénk és játékos kis állat azonnal a Klinika és Csoki kedvence lett . Artúr súlya nem érte el a 2 kg-ot . Ezért csak fokozódott az aggodalmunk , amelyet az ilyen kis állat altatásának és a mellüreg megnyitásának a kockázata okozott . Az előkészítés és a műtét alatt folyamatosan csepegett az infúzió a cérnavékony kis vénájába . A szokásosnál is feszültebben figyeltük az altatógép légzésmonitorjának ütemes sípolását . A mellkas megnyitása a bal oldalon a 4-ik bordaközben , a két lekötés felhelyezése a kezünkben lüktető szívre , majd közöttük a Botallo-vezeték átvágása és a mellkas zárása az összeszokott csapatmunkának köszönhetően komplikáció mentesen öt percen belül sikerült . A mellüreg zárása után újra vákuumot létesítettünk a mellkas fala és a tüdő között , megszűntetve evvel a kialakult légmellet . Páciensünk első spontán légvétele , majd a légzésmonitor újra ütemessé váló hangja egyre több reményt adott . Az izmok és a bőr zárása már sokkal vidámabb hangulatban telt el , mint a megnyitásuk .Ébredezését Csoki kutya is végigasszisztálta. Bökdöste az orrával, mikor kábán kezdte már felemelni a fejét. Az aggódó tulajdonosok délután érkeztek a kiskutyáért . Lelkükre kötöttük , hogy két óránként fordítsák át a másik oldalára a még félig alvó állatot , nehogy tüdővizenyő alakuljon ki . Csak másnapra rendeltük vissza kontrollra . Estefelé csöngött a telefon . Kétségbeesve panaszolták , hogy nem tudják a kiskutyát ketten sem lefektetni , fekve tartani , pláne átforgatni , mert Artúrka szaladgálni szeretne ... A kérdésük az , hogy most mitévők legyenek , mert már fárad a család és a másnapi kontrollig biztosan nem tudják fekve tartani az egyre inkább szabadulni kívánó Artúrkát ? Örömömben majdnem elejtettem a telefon kagylót ... Az elkövetkező két hétben még sokszor találkoztunk . Aminek Csoki rendkívül örült, majd szétverte a farkcsóválásával a berendezést, de még nem volt szabad játszani a kis pártfogoltjának. Ahogy az állapota egyre javult , élénksége , játékossága is visszatért , mindannyiunkat jókedvre derítve a vizitek alkalmával . Még a nagymama is meglátogatta - nem kis büszkeséggel - állatorvos unokájának művét . Első rövid kapcsolatunk két hétig tartott , majd a varratszedéssel egy időre be is fejeződött . Ennek örömére már nagy játékot csaptak a kertben. Hancúroztak és verekedtek önfeledten, ők így ünnepelték meg a gyógyulást. Artúrka szépen fejlődött , csak a védőoltásokra járt vissza hozzánk . Minden vizit alkalmával már szinte rituálissá vált egy kis hancúrozás Csokival. Lassan a dolog feledésbe merült . Mígnem egy jó év múlva jól fejlett vizsla fiú Fickó néven nem került a Klinikánkra . Ekkor még nem fogtam gyanút, miért is tüsténkedik körülötte Csoki, amikor ez nem volt szokása a bekerülő balesetes kutyákkal…Alkar törés . A műtét szépen sikerült . Az orsó csontra egy 7 lyukú DCP lemezt , a sing csontba egy tűző drótot kapott . 2 hétig sínezni kellett a lábát . Két-három naponta kötés cserére hozták a betegünket . Kötözéskor az egyikünk észrevette az alig látható műtéti heget a mellkas bal oldalán . Így derült ki Fickóról , hogy ő tulajdonképpen Artúr , csak most új gazdával és új névvel él . Szépen vadászik , nem fáradékony , nem hány , fajtája egyik reprezentánsa lett , most éppenséggel a lábát törte , de mi az egy olyan szívós magyar vizsla fiúnak , aki már egy Botallo műtétet is túlélt ? Csoki rögtön megismerte, csak épp nem értettem mit akar mondani, amikor újra meglátta őt hosszú idő után! Ennyi idő után elárulhatom , Artúr-Fickó volt az első betegünk , akit diagnosztizáltunk és sikeresen meg is operáltam , azóta jó néhány év eltelt és évente körülbelül 5-10 Botallós eset kerül a Klinikánkra . Még a mai napig is minden újabb ilyen operáció előtt eszembe jut az első kis kedvencünk és a torkomban érzem a szívem , amikor a soron következő szerencsétlen kis beteg pacienseim mellkasát felnyitva picurka szívük dobbanásait a saját szemünkkel láthatjuk ... Most azonban , hogy Fickó , már mint öreg harcos aggkori panaszokkal szorul kezelésre , újra jót derültünk a kedves történeten , amikor a kétségbeesett tulajdonosok mindenáron be akarták tartani az utasításunkat és néhány órán keresztül viaskodtak a már igen élénk és felébredt kiskutyával , de semmiképpen sem tudták fekve tartani őt ... Hihetetlen, ahogy megismerték egymást, még akkor is, ha időközben sokáig nem találkoztak!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

http://shop.pettbull.com/

21. A hajón

Már gyermekkoromban megadatott az a szerencse, hogy vitorlázhattam. Később összekuporgattunk egy nagy Balaton 31-es vitorlást a Nagymama segítségével, ezért volt „Mami” a neve. Ehhez a hajóhoz sok kutyaszőr tapadt, mert a gimnázium és az egyetem alatt kutyakozmetikából éltem, nem is rosszul, mert lassacskán a hajó is megépült belőle. A kutyaszőr végigkísérte ezt a hajót a pályafutása során is, mert Csoki volt rajt a Kapitány! Imádta a hajót! Úgy közlekedett a fedélzeten, mint egy gyakorlott matróz. Nem csak a kabinba tudott le és fel járni a meredek lépcsőn, hanem a decken is szívesen sétálgatott, vagy napozott. Kitalálta magának, hogy a hajó orrában lévő kilépő korlátra fel tud ülni és ott órákig képes volt nézelődni. A fenekét letette a szék szerű fa részre, itt oldalról pont tartotta a korlát, az elülső lábait pedig egy fokkal lejjebb támasztotta meg. Ezen a neki kényelmes helyen szertett még komoly szélben és dülöngélő hajón is gyönyörködni a Balaton szépségében és hallgatni a hullámok nyugtató csobogását, amint a lábai alatt rohannak tova a hajó alatt. Megjegyzem ez nekem is az egyik kedvenc helyem lett volna, de nem tudtunk cserélni, mert a hajóvezetést nem sikerült Csoki kapitánynak elsajátítania… Az idillikus hangulatot főleg Csoki kutya számára Axi a dobermann ellenség tette elviselhetetlenné. Ennek megfelelően gondoskodott róla, hogy Axi ne érezze magát felhőtlenül, hanem állandó stresszben legyen ha már ott van! Az nem elégítette ki, hogy körbe-körbe sétáltatta a csúszós műanyag fedélzeten, ahol ő nagy biztonsággal járkált, míg a dobermann kimeresztett karmokkal, láthatóan bizonytalanul és ügyetlenül közlekedett. Egy idő után azonban ez már nem volt elég, ilyenkor kiült előre az orrban lévő kis székére és hátat fordított tüntetőleg a szépfiújának. Gondolom jó ideig törhette a fejét az igazi kibaltázáson, mert a kis csínytevései már nem hoztak nagy eredményeket…Egy alkalommal egyedül hagytam őket a hajón. Ilyenkor a parthoz tartozó deszka padlót elvettem, nehogy önállósítsák magukat és netán elmenjenek bulizni a parton. Mire hazaértem avval fogadtak a kikötőben, hogy a dobermannt ki kellett menteni, mert beleesett a vízbe és nem tudott kijönni sehol sem a kikötőben a vízből. Még szerencse hogy észre vették, mert már fáradt és belefulladt volna! Másnap megint! Nem értettem hogy lehet ilyen béna ez az Axi? Tükör sima a víz, a hajó ki van kötve és mégis beesik állandóan! Másnap megint elindultam, a padlót szépen elvettem a partról, a kocsival is kigurultam már majdnem a kapuig, de valakivel leálltam beszélgetni. Traccsoltunk egy darabig, miközben épp odaláttam a hajó orrához, ahogyan sorakozott a többi között. Elég messze voltunk, de egyszercsak azt vettem észre, hogy a kutyák buliznak a fedélzeten! Csoki szaladgál és fogócskázik Axival, ahogy velem is szokott. Incselkedik vele, cselezi, és kergetődznek. Még mosolyogtam is magamban, gondoltam, se vele, se nélküle… Ha ott vagyok rá sem néz, ilyenkor meg kölyökként játszadozik vele. Ezután olyan történt, amire végképp nem számítottam! Teljes sebességgel futtából, a hajó orrából egy nagy csobbanással Csoki vetette be magát a tóba. Ezen még nem láttam volna semmi rendkívülit, de ezután szinte rögtön Axi is a vízben landolt! Kettőjük között fényévnyi különbség volt az úszó stílusukra nézve. Csoki egész háta és a fara is magasan kint volt a vízből, alig kellett mozgatnia a lábát és akkor is gyorsan haladt, olyan könnyed volt , mint egy kis vidra. Evvel szemben Axi tiszta erőből csapkodott a mellső lábaival, fröcskölt össze-vissza, nem haladt túl gyorsan előre, de még nézni is fárasztó volt , amit csinált. Elkezdett érdekelni, mi lesz ez után? Csoki kutya szépen megkerülte a kikötött hajót és a hátulján leeresztett fürdőlétrán egyszerűen kimászott a vízből! Megállt a pihenő részen, jólesően megrázta magát, kajánul visszanézett Axira és tovább ment a hajó fedélzetre. Ott kényelembe helyezte magát és lelógó fejjel nézte, amint Axi nyüszkölve úszkál a hajó körül, egyre kétségbeesettebben, mert nem tud kijönni a vízből! A part függőleges beton, amin nem volt sansza, a fürdőlétra neki szóba sem jöhetett, hát nem volt mese, úszni kellett, ha nem akart megfulladni! Csoki meg vigyorogva figyelte, ahogy tréningezik az ellenfél, bár nem éppen önként! Azonnal megértettem hogy „eshetett” bele előzőleg már többször is Axi a vízbe az álló hajóról! Persze kellett hozzá Csoki kis segítsége is! Addig incselkedett vele, ahogy elkezdett játszani, végül a nagy mamlaszt becsalogatta egy fejesel a vízbe! Utána meg jót mulatott rajta, hogy az nem tud kijönni onnan! Amikor nyáron a Balatonnál még a levegő sem mozdul, csodálatosan tükörsima tud lenni az egész vízfelület. Ilyenkor szívesen ácsorogtunk a közepén és hűsítgettük magunkat a kellemes vízben. Gyermekkoromban néhányszor úsznom kellett az életemért, ami nem túl jó emlékeket hagyott bennem. Nem szeretek messze elúszni a hajótól és ezekre a kis csobbanásokra Csoki is rendszeresen velem tartott. Szabadalmaztattam magamnak egy biztonságos megoldást! Ha a polyform matracot is magammal viszem, azon ücsörögve, vagy fekve eltekinthetek az úszás fáradalmaitól és csak lebegnem kell a víz színén. Csoki is igénybe vette a találmányomat, bár igen könnyedén és szinte korlátlan ideig tudott úszni, mégis élvezte, ha a karomban tartottam, meg sem kellett mozdulnia és ketten lebegtünk a háborítatlan sima víz tetején. Mivel minden őrültségre hajlandó volt, ezért kipróbáltam mit szólna egy saját mentőmellényhez? Ez az ötletem osztatlan sikert aratott nála! Mentőmellénnyel felszerelve képes volt hosszú ideig dagonyázni a víz tetején. Csak ritkán mozdult, akkor is csak a legszükségesebbet. A nap felhevítette a víz felső rétegét és igazán fejedelmi szórakozás volt, amit én legalább annyira élveztem, mint Csoki. A Balaton másik arcát is szerettük. Amikor elfeketedett minden és az ég a földdel lett egyenlő. Félelmetes egy vihar a Balatonon, de Csoki ilyenkor sem félt. Tudta hol lehet biztonságban, fegyelmezetten feküdt a lábamnál, vagy ha kellett a cockpitban. Sokszor száguldottunk keresztbe-kasul a háborgó Balatonon. Mindegy volt neki, hol vagyunk, csak mellettem lehessen. Olyan volt, mintha a nagy semmiség kellős közepén lennénk. Érezni lehetett, milyen kis jelentéktelen pontok vagyunk a természetnek kiszolgáltatva. Néha láttam félelmet a szemében, de ilyenkor elég volt csak szólnom hozzá és rátette a fejét a lábamra, evvel erőt adtunk egymásnak.

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

20. Pitt Bull kaland

Szeretem a Pitt Bullokat, annak ellenére hogy a sajtójuk nem a legjobb. Jár hozzám sok olyan Pitt Bull, amelyik igen jól nevelt, semmi veszélyforrást nem jelent a környezetére. Nagyon intelligens és jó kutyák szakértő kézben, de sajnos sokan tartják státusszimbólumként olyan emberek, akiknek nem csak kutya de főleg Pitt Bull nem lenne való! Mi sajnos egy pont ilyen párossal futottunk össze. Balatonfüreden a mozinál sétáltunk kellemes nyáreste a hömpölygő tömegben. Csokin sosem volt póráz és úgy jött a bal oldalt a lábam mellett, mintha oda lenne ragasztva. Különösképpen simult hozzám, ha nagy tömegben kellett mennünk. Ha megálltam, leült, ha én akartam hogy leüljön, egyet dobbantottam a lábammal, vagy egyet csettintettem az ujjammal, ha le akartam fektetni, akkor kettőt. Sosem kellett lenéznem, biztosan ott volt mellettem. Itt azonban észrevettem hogy lemaradt és mögém került. Lenéztem rá és láttam, hogy bebújt mögém, riadt tekintetén azt vettem észre, valami nem stimmel! Azonnal megpróbáltam én is kiszúrni, mi lehet az amitől itt megijedt és mögém bújt védelmet keresve? Amint tekintetemmel abba az irányba néztem, amerre ő is, észrevettem úgy 10 méterre a helyi talponálló késdobáló pléh asztalos utcai álló büfétől ránk startoló Pitt Bullt! Ennek fele sem tréfa! Szerencsére ilyenkor, ha bemérte az áldozatát a Pitt Bull, se lát, se hall, csak a cél lebeg a szeme előtt! Ennek megfelelően nagy sebességgel cikázott át a lábak között és el akart mellettem is spurizni. Még mázli hogy időben észrevettem a szándékát, és mert nem figyelt rám, el tudtam kapni a két hátulsó lábánál fogva! A nagy lendülettől azonban tovább kellett pördülnöm és rigispilhez hasonlóan pörgettem a közben acsarkodó és éles visító hangot adó támadót. Két kört kellett forognom vele, nehogy rám tudjon fogni, mert zokon vette, hogy keresztülhúztam a tervét, gondolta, ha nincs fincsi labrador husi, akkor az enyémmel is beéri… Ahhoz hogy erről a szándékáról is lebeszéljem, párszor földhöz kellett menet közben vágni, mire végre meggondolta magát! Az utolsó kanyarban elengedtem őt és elcsúszott majdnem a gazdája lábaiig az idő közben körülöttünk pánik szerűen szétnyíló tömeg mellett. Az egész jelenet pillanatok alatt lezajlott, de a visító Pitt Bull hang még annak is felhívta magára a figyelmét, akit ez különösebben nem érdekelt. Csak akkor láttam meg a kétajtós szekrény nagyságú teletetovált kigyúrt rosszarcú gazdáját a legyőzött ellenfelemnek! Hoppá gondoltam! Nem volt okos dolog King Kongot ingerelni… A sokkoló előző jelenet szerencsére leblokkolta őt és valamit szólt is hozzám kissé bizonytalanul, mert ilyen gyorsan még nem tudta feldolgozni, hogyan lehetett ártalmatlanná tenni az ő büszkeségét egy ilyen kis emberkének, hiába próbálta hozzá használni mind a két agysejtjét… Én viszont helyzeti előnyben voltam, mert az adrenalin szintemnek jót tett az előző kis affér, úgyhogy helyre tettem a dolgot, nehogy már a nyúl vigye a puskát! Határozottan utasítottam hát: „Kösd meg a dögödet és ne ugass, kopasz, mert Te leszel a következő!” Mondanom sem kell, hogy nem vártam sokat a válaszra! A tisztelettel előttem szétnyíló tömeg sorfala között folytattam az utamat tovább, mintha mi sem történt volna… Már csak a kutyám hiányzott! Nem állhattam le keresgélni! Nem így láttam a klasszikus cowboy filmekben. Mire a sarokig elértem, észrevettem, hogy az én kis bátor labradorom az utca túloldalán van, velem pont párhuzamosan, de biztos távolságban a veszélyes Pitt Bulltól! Szépen letiplizett és rám bízta az ügyet! Sziszegtem neki, mire átszaladt úton hozzám és rendkívül boldog volt hogy elmúlt a veszély! Mondtam neki, szépen otthagyott a slamasztikában, de csak ugrált körülöttem, mintha már régen látott volna, így fejezte ki milyen hálás nekem és mennyire büszke a kisgazdájára!!! A nagy ijedtségre el is mentünk este a kertmoziba egy vacak filmmel vigasztalódni…Persze hogy Csokival! Jó hogy!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

19. Lovas falka utánam!

A balesete után Csoki mozgása nehezen rendeződött, de mégis sikerült odáig eljutni, hogy ki tudott jönni velem terepre a lovak után. A hátulsó testfele még gyenge volt, de pont ezért mozgatni, erősíteni kellett. Régebben mindenfelé szaladgált és nem kellett rá várni, bármilyen tempót diktálhattam, meg sem kottyant neki. A gerinc bénulása után azonban csak annyit futott amennyit feltétlenül muszáj volt és nekem is figyelnem kellett rá, ha lemaradt, lassítottunk, de szépen haladtunk és egyre többet bírt. Beállt szépen mögénk és pont a nyomunkban haladt, ahogy csak bírt. Axi ilyenkor száguldozott és cikázott mindenfelé. Élvezte a szabadságot és azt hogy végre itt kitombolhatja magát. Sokszor szomorúan juttatta eszembe, amikor még Csoki is így tudott szaladgálni, most pedig még az is megerőltető szegénynek hogy végig tudja valahogy szaladni a távot. Becsültem az akaraterejét, a kitartását és azt, hogy felfogta bármilyen fájdalmas is csak úgy javulhat, ha minden nap kicsit többet és többet tréningezünk, ezért pedig meg kell szenvednünk… Mindig tíz-húsz méterre lemaradva, de kitartóan követett. Láthatóan minden erejét és tűrőképességét igénybe vette a lovaglás.

Gyakran pillantottam hátra, nehogy lemaradjon és összeszorult szívvel drukkoltam neki minden újabb méter megtételéért. Szomorú látvány volt, mert láttam előtte is és most, amikor láthatóan kínlódott, de tette mert én azt kértem tőle… Biztatgattam, szünet végig beszéltem hozzá, bátorítgattam és szépen de igen lassan azért milliméterenként azért volt eredménye is a munkánknak. Ennek ellenére kellemes része volt ez a napjainknak. Nem tudtam közben a napi gondjaimra figyelni, ez az egy-két óra naponta felért egy agymosással, csak a ló volt alattam akire minden érzékszervemmel kellett koncentrálni, a környezet csodálatos volt, minden nap más, változott a növényzet, más és más állatokkal találkoztunk. Volt ismerős nyuszink, őzikéink, különböző madarak, szép ragadozók is, sőt még saját róka családot is meglátogattunk rendszeresen! Ott a mama rókát annyira megszelídítettük, hogy aránylag közelről lehetett megnézni! Vittünk neki veszettség vakcinát csalétekben a rókavárhoz, amit a repülőgépekről szoktak leszórni nekik. Az egyik évben még a vadászokkal is volt egy kis afférom, mert megpróbáltam megértetni velük, hogy ez a róka saját, és a védelmünk alatt áll, de szerintük „dúvad” és ki kell lőni… Nem tudtunk egy nevezőre jutni ebben a kérdésben és ez egy kis afférhoz vezetett… Abban az évben sikerült megmentenünk őt, és született is három kis aranyos róka kölyök, akiket gyakran csodáltunk meg játék közben, bár közel sem voltak olyan szelídek, mint a mamájuk… A következő évben sajnos eltűnt a rókickánk… Ami azonban rendszeresen megzavarta ezt az idilli hangulatot az Axi volt! Mindig arra lettem figyelmes, hogy szegény kis Csoki kutya jajveszékelve fekszik a földön, vagy éppen tápászkodik onnan fel és keservesen sírva panaszkodik! Axi meg ezerrel szalad keresztbe mögöttünk! Nem elég baja van ennek a szerencsétlen kis labrador lánynak, alig tud még stabilan menni a gyenge hátulsó lábaival és ez a hülye Axi meg még fel is löki!!! Ilyenkor gyorsan visszakanyarodtam a kis árva panaszkodó kutyámhoz a lóval és vigasztalgattam, ő meg jól kipanaszkodta magát… Amikor végre összeszedte Csoki magát, és tovább indulhattunk, nem feledkeztem meg a tettes büntetéséről sem!!! Utána eredtem Axinak és a lovagló pálcával bizony ráhúztam mérgemben párat, majd visszalovagoltunk a sértetthez és büszkén biztosítottam róla: a bűnös megkapta a méltó büntetését a gaztettéért! Hálás szemekkel jutalmazta meg a hősies védelmezőjének és újult erővel állt be utánunk hogy folytathassuk az utunkat… Gondolom vérszemet kapott és kicsit túlzásba vitte azonban a trükköt Csokika és egyszer lebukott!!! Pechjére pont akkor fordultam hátra amikor nem kellett volna! És mit láttam?! Csoki baktatott a nyomunkban a szokott távolságra lemaradva a lótól. Axi pedig előtte úgy 2-3 méterrel keresztbe vágtázott teljes sebességgel. Amint elé ért Csokinak, az a földre dobta magát és szívszaggató jajveszékelésbe kezdett! Axi a közelében sem járt, nemhogy fellökte volna!!! Pedig hányszor kapott ki szegény ártatlan dobermann!!! Szégyelltem is magam miatta, de nem volt mit tenni, jól kibaltázott az ellenségével már megint rendszeresen az én kis kedvencem…

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

18. Axi és Csoki az autóban

Csoki számára kellemetlen korszak volt, mikor Axival volt kénytelen együtt együtt utazni az autóban. Azért nem kedvelte őt mert nagyon durván akart mindig játszani vele. A dobermann nagyon gyors volt és gyakran nekifutásból fellökte, vagy egy jókora bodicseket adott szegény kis labrador lánynak. Harapdálta, persze nem rosszindulatból, csak puszta játékból. Ez a játék azonban nem feküdt a kis princessinnek! Szabályosan gyűlölte ezért. Ki nem álhatta. Ennek megfelelően kitalálta hogyan törlesztheti ezeket a sérelmeit! Rendszeresen úgy utaztak ha egyszerre jöttek velem a kocsiban hogy a hátulsó ülésen ültek. Csoki mindig a jobb oldalon ücsörgött, a jobb lábával a kartámaszon könyökölt, mint egy ember és tüntetőleg az ablakon kifelé nézegetett, még véletlenül sem fordította a tekintetét Axinak, mintha az ott sem lenne… Csak a hátulsó felét mutatta neki. Axi pedig bal oldalon rendszeresen feküdt mögöttem. Általában még aludt is. Mindketten nagyon szerették az autózást, mindenhova jöttek velem. Egymással úgy viselkedtek, mint mi a testvéremmel. Kénytelenek voltak együtt lenni, de alapjában véve utálták egymást. Rendszeresen előfordult egy számomra idegesítő jelenet, pedig eléggé higgadt típus vagyok, valamint nem túl ijedős. Még akkor sem nagyon ijedek meg, ha rám ijesztenek, vagy valami váratlan zajt hallok. Az autóban mégis gyakran összerezzentem, amikor mögöttem közvetlen közelről a békés idilli utazás közben váratlanul és hirtelen Axi felpattant, kan dobermannhoz méltó mély hangon ugatni kezdett! Nem csak simán ugatni, hanem úgy őrjöngeni, mint aki azonnal szét akarja tépni az ellenfelét! Öt centire a fülemtől ez nem éppen hagyta érintetlenül az amúgy kiegyensúlyozott idegrendszerem. Be kell vallanom őszintén, volt hogy majdnem összecsináltam magam eleinte… Próbáltam rájönni mi lehet az ok, amiért támad Axi valamit, vagy valakit a kocsiban. Nem találtam semmi okot erre. Próbáltam megnyugtatni, beszélgetni hozzá, de nehéz volt lecsillapítani. Azt tudtam hogy nem rám támad és nem is merült fel bennem, hogy esetleg féljek tőle, de nem esett jól hirtelen a kellemes zene hallgatásba feledkezve egy kemény őrjöngő dobermann rendszeresen… Mivel ez rendszeresen előfordult és továbbra sem találtam meg az okát, hát váltottam a nevelési stratégián és gondoltam Dallos Gyula díjlovagló edzőm szavaira: „Amikor elfogy a tudás, akkor jön az erőszak! Kinél előbb, kinél később…” Hát nálam elfogyott! Ezen az alapon szegény Axi, ha spontán a fülembe mert legközelebb üvölteni, bizony kapott visszakézből két jókora taslit… Csoki ezalatt mindig a popsiját mutatva az ellenségnek, lenézően végigmérte a bűnöst, majd rám vetette a legbájosabb és legártatlanabb ábrázatát, amivel elérte, hogy őt viszont megdicsérgettem, megsimikéztem, becézgettem és megnyugtattam, mert gondoltam ő is megijedt biztosan, ahogyan én is a hülye Axi miatt. Elkönyveltem magamban, ez a dobermann sajna nem egy nagy lumen, semmi oka rá és támadja a nagy semmit, de bezzeg ha tényleg kéne támadni, egyet előre, kettőt hátra ugrana… Igen hosszú idő múlva egyszer az történt a Pesten a Rákóczi úton a busz sávban meg kellett állnom a lámpánál. Gyönyörűen sütött a napocska, lengén öltöztek már a lányok, szólt hangosan a zene, igen jól éreztem magam. Amíg ott ácsorogtam és nézelődtem, meguntam a rádiót, mert elkezdtek a jó zene helyett valamit hablatyolni, hát benyomtam egy kazettát, mire hirtelen csönd lett egy pillanatra az addig elég hangos zenebona helyett… Abban a pillanatban arra lettem figyelmes, egy kis halk morrantás ütötte meg a fülemet! Még ma is ezer közül megismerném ezt a hangot! Csoki volt az! Úgy jelzett, mint mikor valami ellenséget érez valahol. Sokszor hívta fel evvel a figyelmemet valamire, ha akarta. Ok nélkül ilyet sosem csinált, mindig meg volt rá az oka. Most azonban erre a kis apró jelre felborult az addigi idilli hangulat a kocsiban! Előtte éppen bepillantottam a tükörbe, nehogy valaki hátulról megcsókolja a kocsimat, ha megállok és láttam a két kutyát is. Csoki könyökölve kifelé bámészkodott, Axi meg behunyt szemmel aludt békésen mögöttem. Ekkor azonban felpattant, felhúzott ínyekkel vicsorogva, őrjöngve ugatni kezdett, majd leharapta a fejemet, pörgött körbe és minden irányba támadott, csak épp nem volt mit! Csokika meg flegmán végigmérte lenéző mosollyal a szeme sarában, mondván már megint fölöslegesen strapálja magát a kis hülye, majd mindjárt megkapod érte a beosztásodat a kisgazdámtól! Pechjére azonban most az egyszer rájöttem miért támad Axi! A kis kurva keze volt a dologban! A megfelelő pillanatban morrantott egyet-kettőt, mire a dobermann sietett a segítségére visszaverni az ellenséget! Ha nem lesz csend egy pillanatra a kocsiban, pont akkor amikor ezt a kis trükköt bedobta Csokesz, akkor még ma sem jövök rá, miért csaholt gyakran Axi a fülembe… Az már egy más kérdés, hogy Csoki nem kapott ezért taslit, hanem jót nevettem a dolgon, bár megdorgáltam a ravaszságáért és mea culpáztam Axinál, na meg ez alkalommal elmaradt az ő szokásos taslija is!!! Ezt a kis turpisságot ezután soha többet nem dobta be, hanem kitalált helyette másikakat…

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/