- A hajón
Már gyermekkoromban megadatott az a szerencse, hogy vitorlázhattam. Később összekuporgattunk egy nagy Balaton 31-es vitorlást a Nagymama segítségével, ezért volt „Mami” a neve. Ehhez a hajóhoz sok kutyaszőr tapadt, mert a gimnázium és az egyetem alatt kutyakozmetikából éltem, nem is rosszul, mert lassacskán a hajó is megépült belőle. A kutyaszőr végigkísérte ezt a hajót a pályafutása során is, mert Csoki volt rajt a Kapitány! Imádta a hajót! Úgy közlekedett a fedélzeten, mint egy gyakorlott matróz. Nem csak a kabinba tudott le és fel járni a meredek lépcsőn, hanem a decken is szívesen sétálgatott, vagy napozott. Kitalálta magának, hogy a hajó orrában lévő kilépő korlátra fel tud ülni és ott órákig képes volt nézelődni. A fenekét letette a szék szerű fa részre, itt oldalról pont tartotta a korlát, az elülső lábait pedig egy fokkal lejjebb támasztotta meg. Ezen a neki kényelmes helyen szertett még komoly szélben és dülöngélő hajón is gyönyörködni a Balaton szépségében és hallgatni a hullámok nyugtató csobogását, amint a lábai alatt rohannak tova a hajó alatt. Megjegyzem ez nekem is az egyik kedvenc helyem lett volna, de nem tudtunk cserélni, mert a hajóvezetést nem sikerült Csoki kapitánynak elsajátítania… Az idillikus hangulatot főleg Csoki kutya számára Axi a dobermann ellenség tette elviselhetetlenné. Ennek megfelelően gondoskodott róla, hogy Axi ne érezze magát felhőtlenül, hanem állandó stresszben legyen ha már ott van! Az nem elégítette ki, hogy körbe-körbe sétáltatta a csúszós műanyag fedélzeten, ahol ő nagy biztonsággal járkált, míg a dobermann kimeresztett karmokkal, láthatóan bizonytalanul és ügyetlenül közlekedett. Egy idő után azonban ez már nem volt elég, ilyenkor kiült előre az orrban lévő kis székére és hátat fordított tüntetőleg a szépfiújának. Gondolom jó ideig törhette a fejét az igazi kibaltázáson, mert a kis csínytevései már nem hoztak nagy eredményeket…Egy alkalommal egyedül hagytam őket a hajón. Ilyenkor a parthoz tartozó deszka padlót elvettem, nehogy önállósítsák magukat és netán elmenjenek bulizni a parton. Mire hazaértem avval fogadtak a kikötőben, hogy a dobermannt ki kellett menteni, mert beleesett a vízbe és nem tudott kijönni sehol sem a kikötőben a vízből. Még szerencse hogy észre vették, mert már fáradt és belefulladt volna! Másnap megint! Nem értettem hogy lehet ilyen béna ez az Axi? Tükör sima a víz, a hajó ki van kötve és mégis beesik állandóan! Másnap megint elindultam, a padlót szépen elvettem a partról, a kocsival is kigurultam már majdnem a kapuig, de valakivel leálltam beszélgetni. Traccsoltunk egy darabig, miközben épp odaláttam a hajó orrához, ahogyan sorakozott a többi között. Elég messze voltunk, de egyszercsak azt vettem észre, hogy a kutyák buliznak a fedélzeten! Csoki szaladgál és fogócskázik Axival, ahogy velem is szokott. Incselkedik vele, cselezi, és kergetődznek. Még mosolyogtam is magamban, gondoltam, se vele, se nélküle… Ha ott vagyok rá sem néz, ilyenkor meg kölyökként játszadozik vele. Ezután olyan történt, amire végképp nem számítottam! Teljes sebességgel futtából, a hajó orrából egy nagy csobbanással Csoki vetette be magát a tóba. Ezen még nem láttam volna semmi rendkívülit, de ezután szinte rögtön Axi is a vízben landolt! Kettőjük között fényévnyi különbség volt az úszó stílusukra nézve. Csoki egész háta és a fara is magasan kint volt a vízből, alig kellett mozgatnia a lábát és akkor is gyorsan haladt, olyan könnyed volt , mint egy kis vidra. Evvel szemben Axi tiszta erőből csapkodott a mellső lábaival, fröcskölt össze-vissza, nem haladt túl gyorsan előre, de még nézni is fárasztó volt , amit csinált. Elkezdett érdekelni, mi lesz ez után? Csoki kutya szépen megkerülte a kikötött hajót és a hátulján leeresztett fürdőlétrán egyszerűen kimászott a vízből! Megállt a pihenő részen, jólesően megrázta magát, kajánul visszanézett Axira és tovább ment a hajó fedélzetre. Ott kényelembe helyezte magát és lelógó fejjel nézte, amint Axi nyüszkölve úszkál a hajó körül, egyre kétségbeesettebben, mert nem tud kijönni a vízből! A part függőleges beton, amin nem volt sansza, a fürdőlétra neki szóba sem jöhetett, hát nem volt mese, úszni kellett, ha nem akart megfulladni! Csoki meg vigyorogva figyelte, ahogy tréningezik az ellenfél, bár nem éppen önként! Azonnal megértettem hogy „eshetett” bele előzőleg már többször is Axi a vízbe az álló hajóról! Persze kellett hozzá Csoki kis segítsége is! Addig incselkedett vele, ahogy elkezdett játszani, végül a nagy mamlaszt becsalogatta egy fejesel a vízbe! Utána meg jót mulatott rajta, hogy az nem tud kijönni onnan! Amikor nyáron a Balatonnál még a levegő sem mozdul, csodálatosan tükörsima tud lenni az egész vízfelület. Ilyenkor szívesen ácsorogtunk a közepén és hűsítgettük magunkat a kellemes vízben. Gyermekkoromban néhányszor úsznom kellett az életemért, ami nem túl jó emlékeket hagyott bennem. Nem szeretek messze elúszni a hajótól és ezekre a kis csobbanásokra Csoki is rendszeresen velem tartott. Szabadalmaztattam magamnak egy biztonságos megoldást! Ha a polyform matracot is magammal viszem, azon ücsörögve, vagy fekve eltekinthetek az úszás fáradalmaitól és csak lebegnem kell a víz színén. Csoki is igénybe vette a találmányomat, bár igen könnyedén és szinte korlátlan ideig tudott úszni, mégis élvezte, ha a karomban tartottam, meg sem kellett mozdulnia és ketten lebegtünk a háborítatlan sima víz tetején. Mivel minden őrültségre hajlandó volt, ezért kipróbáltam mit szólna egy saját mentőmellényhez? Ez az ötletem osztatlan sikert aratott nála! Mentőmellénnyel felszerelve képes volt hosszú ideig dagonyázni a víz tetején. Csak ritkán mozdult, akkor is csak a legszükségesebbet. A nap felhevítette a víz felső rétegét és igazán fejedelmi szórakozás volt, amit én legalább annyira élveztem, mint Csoki. A Balaton másik arcát is szerettük. Amikor elfeketedett minden és az ég a földdel lett egyenlő. Félelmetes egy vihar a Balatonon, de Csoki ilyenkor sem félt. Tudta hol lehet biztonságban, fegyelmezetten feküdt a lábamnál, vagy ha kellett a cockpitban. Sokszor száguldottunk keresztbe-kasul a háborgó Balatonon. Mindegy volt neki, hol vagyunk, csak mellettem lehessen. Olyan volt, mintha a nagy semmiség kellős közepén lennénk. Érezni lehetett, milyen kis jelentéktelen pontok vagyunk a természetnek kiszolgáltatva. Néha láttam félelmet a szemében, de ilyenkor elég volt csak szólnom hozzá és rátette a fejét a lábamra, evvel erőt adtunk egymásnak.
Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a shop.pettbull.com webáruházam!
Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com
