Csoki Potter - labdradorom kalandjai

PettBull.Com

PettBull.Com

Csoki Potter 27-ik rész a 84-ből

2015. október 15. - assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

sivonat.jpg

  1. Kolbászkaland

A mai napig sem értem, hogy tudott annyi egyforma síelő közül kiválasztani, sosem tévesztett el. Nem kellett hívnom, mindig mellettem volt. A második naptól már mindig tudta, kik tartoznak hozzánk. Csak meg kellett kérdezni, hol van az utolsó és máris jelezte fölfelé vagy lefelé induljunk tovább. Egyszer egész délelőtt egy pályán síeltünk, mert odasütött a nap. A felvonó négy ülőszékes volt és rengeteg ember állt sorba, de nagyon gyorsan sorra kerültünk. Már átjutottam a jegykontrollon, Csoki pedig sehol sem volt. Hiába szólítgattam, nem láttam sehol. Lecsatoltam és az emberáradattal szemben próbáltam magam visszafelé verekedni, de nem sok sikerrel. Mérges is voltam, mert a jegykezelés után jónéhány percig nem lehet újra átjutni ugyanavval a jeggyel a kontrollzónán. Szerencsére megláttam amint az emberek lábai között cikázva rohan felém a Fekete Ördög! Gyorsan visszacsatoltam, összefogtam a síbotokat, arra ráhasalt és már ültünk is a felvonó bal szélén. A feje balra nézett, mellettünk egy magyar barátunk és még két olasz síelő ült. Szidtam szegényt, hol tekergett ennyi ideig, gondoltam azért sunyja le a fejét és nem úgy viselkedik mint máskor. Ehelyett kiderült, hogy egy jókora zsíros kolbász van a szájában. Miután a síruhám már a vörös színű kolbász-szafttól jócskán átitatódott, a lábunk alatt jó mélyen volt a talaj, hát elkértem tőle a mellettem ülők nagy derültségére és végül mindannyian közösen fogyasztottuk el a zsákmányt. Hárman jót nevettek, én meg sirattam egy garnitúra síruhát, kesztyűt és egyebeket. A csúcson, miután mindenki a hasát fogta nevettében, végül megegyeztünk, hogy a következő körben a pálya aljánál megállunk enni-inni valamit. Ehhez azonban nem a már megszokott felvonóhoz kellett csúsznunk, hanem a mellette levőhöz, ahol egy kis hangulatos étterem is üzemelt. Miután mindenki megérkezett, lecsatoltunk és bementünk a helyiségbe. Legnagyobb meglepetésemre az egyik balra nyíló ajtót Csoki kutya otthonosan kinyitotta, ami neki a kilincset illetően nem volt probléma, de mégsem értettem, mi lehet ott és, hogy hogy olyan otthonosan mozog itt, ahol még nem jártunk. Benéztünk utána mindannyian kíváncsian és kiderült, hogy a konyha van az ajtó mögött, ahol már ismerősként üdvözölték Csoki kutyát. A szakácsok elmesélték az előbb is járt már itt a szokásos buffogó ugatásával elmagyarázta nekik, miket kér, majd miután a jókora kolbászt is megkapta, hiába próbálták visszatartani, szájában a kolbásszal elszaladt. Hát evvel a kolbásszal ült fel a sífelvonóra, az ölembe.

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

xmas_fb_ad_2.jpg

 

http://shop.pettbull.com/img_4080.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://pettbull.blog.hu/api/trackback/id/tr277842156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása