Csoki Potter - labdradorom kalandjai

PettBull.Com

PettBull.Com

Nagy buli volt nálam! Doki Potter - Velem történt!

Voltál már büszke magadra, mekkora buli volt Nálad? Én igen!

2019. november 19. - assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

melltarto_a.jpg

Emlékszel még olyan felejthetetlen bulikra a fiatal korodból, amire büszke vagy? Olyan is jó lesz amire nem!

Én a minap büszkén kihúztam magam amikor kiderült az egyik, azaz lebuktam...

Gengszer Junior, bocsánat, #PettBullJunior "Juni" a Jack Russell Terrierem fogadta a minap a szerelőt, aki a TV és a számítógép kábeles összeköttetését és beállítását jött összerakni a lakásunkba.

Juni szerencsére nem agresszív az emberekkel, de ez alól kivétel, ha "betolakodó" próbál behatolni a lakásba! Ennek megfelelően tisztességes fogadtatásban részesült a szerelő! Oroszlánok is meghátrálnának attól a hangtól és fenyegető testtartástól, amit képes kiadni, demonstrálni egy 5 kg körüli Jack Russell Terrier. Ezek után nehéz még a legbátrabbakkal is elhitetni, hogy jöhet nyugodtan, nem bánt a kutyuska! Pláne olyannal, aki alapból is fél a kutyáktól! Na, az én emberem, pont ez a típus volt! Ez persze olaj a tűzre! Juni kieresztette az oroszlánkergető hangját és élvezettel a pofáján nyugtázta: Győzelem! Beszart a pali! Alap esetben szófogadó a kutyám, de ilyenkor azért többszöri felszólítás is kell, hogy csöndbe maradjon és beengedje a lakásba az "ellenséget". Miután csend lett végre, már csak meg kellett győznöm a szerelőt, bejöhet, a kis zseboroszlán nem fogja felfalni. Tudod mivel sikerült eloszlatnom a kétségeit? Avval, hogy ő kb. 100 kiló, Juni meg csak 5, ezért lehetetlen, hogy szőröstül-bőröstül megegye, mert egyszerűen nem férne el a pocakjában! Erre az érvemre kényszeredett mosolyt eresztett el és szigorú szemkontaktust tartva Juni kutyámmal, lassan befelé araszolt a szobába. Juni ilyenkor már közelebb merészkedik a verbálisan már legyőzött áldozataihoz és azok legnagyobb rémülete közepette körbeszagolgatja a lábukat. Ez itt is pont addig tartott, míg a szerelőnk le nem vette a cipőjét! Lehet, hogy az előző percek félelme pont a talpán távozott a hős szerelőmnek, de még az én orrom is megcsapta a penetráns lábszaga, sőt Juni is azonnal tartott tőle pár lépés távolságot a továbbiakban...

Elkezdődött az izgalmas előzmény után végre a szerelés! Előkerült a kábel, szerszámok, stb., közben ilyenkor szinte mindig kiderül állatorvos vagyok és ez valahogy érdekli az embereket. Sokszor kérdezik ilyenkor milyen érdekes eseteim voltak, illetve milyen különleges állatokat láttam már el?

Itt is így zajlott a munka, én néztem, illetve próbáltam segíteni, de a mester fontosabbnak tartotta, hogy szórakoztassam őt munka közben. Ez nem nehéz, mert rengeteg vicces esetünk volt az utóbbi 30 év praxisa során.

Kezdve attól, hogy kisiskolás lehettem amikor cipelhettem a szomszéd gazdaságba érkező idős állatorvos orvosi táskáját... Ez is meghatározó élmény volt nekem, meg is jegyeztem pár emléket róla. Ő egy kicsit dadogós volt, de a beszéde, kifinomult úri modora mai is előttem van. Ebben az időben még nejlon, vagy gumikesztyű sem volt az állatorvosnak a tehenek rectális vizsgálatához. Tudod pontosan mi az a rektális vizsgálat? Amikor vállig bele kell nyúlni a tehén fenekébe, kitapogatni a petefészkeit, vagy a méhét! Ehhez persze ki kell kotorászni a a híg tehéntrágyát, ami a tapintást akadályozza... Egy alkalommal azonban, amikor végig vizsgálta a teheneket, majd az istállóba hozott lavórban kimosakodott és felvette újra az elegáns zakóját, az elengedhetetlen csokornyekkenőjét, már indultunk volna kifelé. Én ámulattal csodáltam a gyógyító munkáját és cipeltem a táskáját büszkén lépdelve mögötte. Ekkor azonban a gazdaasszony azt mondta:

- Doktor Úr! Nézze mán meg, vemhes-é az az üsző!?

Az én doktorbácsimnak azonban nem volt kedve zakóról újra félmeztelenre vetkőzni, könyékig, vállig belenyúlni a fiatal tehén végbelébe, majd újra kimosakodni és felöltözni, ezért azt válaszolta:

- Mamamaajd legkökököközelebb mmmegnézzük Szatai néni, mamamaajd legkökököközelebb!

A tésasszony azonban teljes terjedelmével elállta az istállóajtót, csípőre tette a kezeit és nem tágított!

-Doktor Úr! Addig innejt ki nem megy, amíg azt nem mondja vemhes az az üsző!!!

A nyomaték kedvéért még toppantott is egyet a lábával, ami nem is lett volna feltétlenül szükséges ahhoz, hogy komolyan vegyük a kérését, mert hát jókora darab asszony volt, nem sok fény jött be mellette az istállóajtón, ahogy ott terpeszben elhelyezkedett.

Sosem fogom elfelejteni a választ a kérésére!

- Mámámá, mmmegmegbocsásson Szatai néni, de meg nnnem foogom bbbababaszni azt a tehenet!

Dobbantott egyet az én példaképem is a nyomaték kedvéért, bár ő csak fele akkora volt kb, mint a néni...

Kábel húzás közben jókat nevettünk az ilyen történeteken, közben haladtunk a munkával is, Juni pedig tisztes távolból, de a szemét le nem véve az idegenről asszisztált nekünk.

Szóba kerültek a hírességek is, akik közül Tordy Géza színművész asszisztált nekem egy kutya bélmetszéséhez és közösen operáltunk ki egy jókora követ a kutya beléből, Tihanyban egy konyhaasztalt átalakítva tábori műtővé! Igaz ehhez némi szíverősítőre szüksége volt a Művész Úrnak, hogy elég bátorsága legyen a feladathoz! Sajnos egy kicsit túllőttünk a dózissal a célon, mert végül sok hasznát nem vettem a segítségének, de a műtét ennek ellenére jól sikerült! Még évtizedek múlva is vidám történetként emlékszünk rá vissza mindketten, illetve a tulajdonosok is. Ez még a hőskorban volt...

Előfordult olyan Karácsony Szentestém is, amikor Balázsovits Lajos és Almássy Éva színművészek hozták Edit lányuk macskáját és külön mellé csomagolva újságpapírban annak beleit! Így csúszott pár órát a családi ajándékozás, de a cica megmaradt!

Szaladt az idő a szerelés közben, ahogy felelevenítettem a mesternek, amint egy rottweilerre fordítva húzta rá a gallért a gazda, szegény két napig az arcán csúszott, de ő azért reklamált, hogy a műtét miatt lebénult a kutyája, végül avval védekezett: Nem mondtam neki melyik vége merre legyen a kutyájának a gallérban! Vagy amikor a tulajdonosnő fogta meg nekem a macskáját a tabletta beadásához, de legmegfelelőbb pillanatban elengedte, nekem meg az ujjperc ízületembe akasztotta be a karmát, épp elájulni készültem, de a gazda avval mentett meg, hogy megszólalt: Szegény cica bepisilt! Ennek köszönhetően állt vissza a vérnyomásom!

Miután így a munka közben összebarátkoztunk, kissé bizalmasabb lett közöttünk a viszony, a szerelőm cinkos kacsintás közepette azt kérdezte: Doktor! Biztosan járnak magához jó bringák is! Persze azonnal rájöttem, nem kerékpárra gondolt!

Érdeklődésére az a történet jutott eszembe, amit rögtön meg is osztottam vele, miközben már hangolgatta össze a tv-t a számítógéppel, amikor egy feltűnően csinos és kihívóan öltözött hölgy hozta a cicáját hányásos panaszokkal. A cicán kívül mindig magával hozta a pénztárcáját is, ami egy Armani öltönyös úriember formájában volt becsomagolva mellette... Kontraszt anyagos röntgenen kiderült, a cica bélelzáródás miatt hány, meg kell operálni! A műtét rendben zajlott, utána a kioperált idegen testet mutattam meg a hölgynek, miközben a pénztárcáját épp letartóztatták a számla kiegyenlítése miatt a recepciónkon. Mosogattam, mosogattam, próbáltam tippelni mi lehet amit kivettünk a cica beléből... A cicababa is segítségemre volt a tippelésben, de én nyertem!

-Asszonyom! Ez egy egészségügyi gumi! (Nehogy másfajta egészségügyi gumira gondolj! Ez bizony egy használt kotongumi volt, jó adag perzsa macska szőrrel csomagolva!)

Amint ezt kimondtam, bevallom Neked szemlesütve tettem, pedig nem vagyok egy szégyellős típus és mindig a szemébe nézek a beszélgető partnereimnek, de ez esetben kivételt tettem! Meglepetésemre a hölgy megragadta a karom, erre nem számítottam, ezért szemébe néztem! Az övében rémületet láttam és így szólt:

-Doktor Úr! Csak a férjemnek el ne mondja!!!

- Akkor mégis mit mondjak neki, hogy szőrgombóc miatt operáltuk?

- Azt, azt az az az ... szőrgombóc!!!

Amint ezt kimondta, belépett az Armani pénztárcája!

- Képzeld Drágám! A Doktor Úr sikeresen kioperált egy csomó szőrt a Cirmikénkből!

- Ez igaz? Szegezte nekem a kérdést a pénzeszsák!

Na itt jött el a második kivétel ideje, neki sem néztem a szemébe...

- Igaz... Itt van, meg tudom mutatni... Tudja ilyen hosszú szőrű cicáknál gyakran előfordul, hogy annyi szőrt lenyelnek, hogy elzárja a belüket...

Tudományos magyarázatom nem várt dühkitörésre sarkallta a férfit!

- Micsoda egy szemét hely ez, maguk csalók! Rendszeresen itt vásárolom azt a ku.va szőrgombóc oldó pasztát és sza.t sem ér ezek szerint! Szóval maguk engem rendszeresen minden hónapban átb..tak!

Próbáltam volna megszólalni, de sarkon fordult, úgy bevágta az ajtót, hogy leomlott körülötte egy darab vakolat és kiviharzott!

Leforrázva álltam ott, kettesben a csinos cinkostársammal, aki rávett erre a hazugságra... Mivel épp szemlesütött pozícióban voltam az iménti affér miatt, eleinte a csinos magassarkújait és  formás lábait pásztáztam végig, majd egyre feljebb tanulmányoztam a mini szoknyája méretét, aztán egyre feljebb értem, a dereka, a balkonjai, majd végül a szeme következett... Néztem a szemébe, láttam benne a riadalmat és megsajnáltam...

- Csókolom, Drága! Most a házasságát mentsük meg, vagy inkább a praxisunk becsületét?

Lesütötte a műszempillás szemeit, finoman, anélkül, hogy rám nézett volna megfogta a kezeimet és csak ennyit mondott:

- Köszönöm Doktor Úr! Köszönöm...

A "szívesen-t" már nem várta meg, soha többet nem láttam egyiküket sem... Sajnos a havi adag szőrgombóc oldó pasztáért sem jött el többet az Armani öltönyös!

Tetszett ez a kis pikáns történetem a szerelőmnek, miközben ketten próbáltuk elhúzni a faltól a jókora ülőgarnitúrát. Én húztam, ő a falnak feszülve tolta, mire végre lett annyi hely, hogy be tudjon férni a garnitúra mögött a falban lévő tv kábelhez. A mester leguggolt, eltűnt a kanapé mögött, majd váratlanul felállt és egy vörös csipke melltartót lóbálva a kezében ezt mondta:

- Doktor Úr! Azért magánál jó kis buli lehetett!

Mielőtt valami frappáns választ adhattam volna, Juni kutyám, aki egész idő alatt le nem vette a szemét az idegenről, dobbantott az ülőrészről a fejtámlára és a levegőben úszva kapta ki a melltartót a szerelő kezéből! Annak annyi ideje sem volt, hogy felfogja mi történt, majd elviharzott a zsákmánnyal a másik szobába!

Evvel a kis incidenssel helyzeti előnyhöz jutottam! Büszkén kihúztam magam, hagy irigyeljen csak engem a Mester! Persze ő nem tudhatta, hogy a melltartó nem nekem köszönhetően került a kanapé mögé, hanem Juni csínytevésének hála! Ő ugyanis kedvenc rosszalkodásának hódolva időnként ellop egyet-egyet a női fehérneműkből és az ágy, vagy a kanapé mögé rejti el a csipkés darabokat!

Nálatok is tűnik el időnként így női bugyi, vagy melltartó? Nyugi! Már operáltam ki ilyeneket kutyákból, sőt volt egy skót juhász kutya paciensem is, aki rendszeresen megette a gazdi csipkés bugyiját, majd minden alkalommal ki is hányta... Szóval csak bátran! Ne sumákolj, nálad is történnek ilyenek?

Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

Tetszett az írásom? Akkor nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

Neked is segítettek a pályaválasztásban? Doki Potter - Velem történt!

Te mikor döntötted el, "Mi leszel, ha nagy leszel?"?

csabahubalizi.jpg

Ne most mosolyogj, csak majd a végén, ha elolvastad!

Te mikor döntötted el, "Mi leszel, ha nagy leszel?"?

Nekem szerencsém volt! Már az óvodában elhatároztam, állatorvos leszek! Mi motivált, azt már nem tudom megmondani, de a későbbiek során senki és semmi nem tudott eltéríteni ettől az elhatározásomtól. Talán ezért is támogatom azoknak a gyerekeknek a törekvéseit, akik pici korukban már érdeklődnek az állatorvoslás iránt. Még ma is emlékszem, amikor kb. 6 évesen cipelhettem a hozzánk és a szomszéd gazdaságba látogató idős állatorvos orvosi táskáját!

Kolléganőm Dr. Mészáros Patrícia nyaranként állatorvos táborokat szervez érdeklődő gyerekeknek, ahol tartok egy-egy előadást is. Nagy népszerűségnek örvend az ötlete, bár az állatorvos Kollégák részéről sok irigykedő támadás, kritika érte... Számomra a sikerét az mutatja, hogy a gyerekek nagy része a következő nyári szünetét is nála, az állatorvos táborban tölti!

te17.jpg

A műtétek közül olyan "egyszerű" és gyorsan kivitelezhetőeket választunk a bemutatásra, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a sterilitás fogalmával, a műtétek menetével. Bonyolultabb teljes steril beöltözést igénylő műtéteket csak a szomszéd helységből monitoron, vagy ma már a telefonjukon tudnak követni.

te16.jpg

Van már több olyan állatorvos Kollégám, aki általános iskolás kora óta rendszeresen járt hozzám egészen a diplomája megszerzéséig! Ők friss diplomájukkal már komoly gyakorlattal rendelkeztek szorgalmuknak köszönhetően.

A minap egy alsó tagozatos, cserfes kislányt hozott a nagymamája hozzám, hogy megnézhessen egy napunkat a rendelőben. A jeles napon szünet volt az iskolájában, így már reggel megérkezett jegyzetfüzettel, ceruzával a kezében, "munkaruhában", azaz igazi egyszer használatos pont a méretére igazított kék orvosi köpenyben, nadrágban. A sors útjai kifürkészhetetlenek, így történhetett, hogy édesapja pont aznap délelőtt a saját cicájukat sérülten találta hazatérni! Szegény kis "Doktornőm" megrémült, amikor kedvenc cicája hozzánk került vizsgálatra! Próbáltam nyugtatni, de a cica az egyik hátulsó lábát egyáltalán nem terhelte... Fájdalmai miatt nem volt vizsgálható, ezért kis bódítót kapott, hogy röntgenezni tudjuk.

Amíg vártunk a hatására, jött egy páciens a következő kéréssel:

- "Dottor Úr! A süngyesznós konzervbül aggyon mán nekem pár dobozkáva, legyen mán olyan drága! Hogy az Isten ággya mán meg a jósááért!" Na, gondoltam, ma is kifogtam az ügyeletes hü..ét, vagy netán be van lőve valamivel a néni!

- Sajnos sündisznós konzervet nem tartunk! Próbáltam udvariasan kifelé tessékelni, ne tartson fel feleslegesen.

- "Mán hogy ne vóna! Mindig ilyen süngyesznósat veszek az én kis Buksikámnak a Dottornőtő!"

- Kicsit elbizonytalanodtam, mert legutóbb egy hasonló vevő nálunk "Krokodilhúsos" kutyatápot szeretett volna venni! Akkor is csak nagy nehézségek árán derült kis, hogy száraz tápot szeretne, amelyikre nagy betűkkel van ráírva: "Croc", azaz száraz krokett darabkák, de az ő olvasatában ez "Krokodilhúst" jelent! Nem akartam összezavarni, kapott krokodilhúsos száraz tápot a kutyájának, ha már az a kedvence! Átvillant ez az eset az agyamban, ezért próbáltam több információhoz jutni a süngyesznós konzerv ügyben is! Kicsi, közepes, vagy nagy volt? Milyen színű?

- "Hát olyan ződ vót, oszt rája a süngyesznóva!"

- Zöld, zöld, az csak egyféle van nálunk konzervben, hát elővettem egyet mutatóba. Ilyen volt esetleg? ( http://pettbull.com/pettbulldog-adult-vaddiszno-800-g )

- Há mondom én! Süngyesznós, ez a kedvence tuggya a Buksinak! Régen mink is szerttük a süngyeszó húsát! Lerántottuk a bundáját tüskéstő eggyütt és más sütöttük is kifele! Tuggya Dottor milyen finom a húsa? Evett mán belőlük?

- Néztem a zöld címkét és elképedve fedeztem fel rajta a sündisznó sziluettjét! Mégis igaza van a vevőnknek! Tényleg árulunk sündisznós konzervet! Igaz, mi vaddisznósnak írtuk a címkére, de a sziluett, akár lehet sündisznó is, csak kis fantázia, vagy alkohol kell hozzá! Győződj meg erről magad is!

1_2.jpg

cimke.jpg

Így aztán mindenki boldogan ment a dolgára! Alkalmi kis Doktornőm elképedve kérdezte: Tényleg megeszik az emberek a sündisznókat? Megnyugtattam, hogy az csak régen fordult elő, ma már védettek nálunk a sünik.

Nekiláthattunk a cica vizsgálatának, mert az altató már hatott. Kis könnycseppet véltem felfedezni kis Doktornője szeme sarkában, ezért megpróbáltam elterelni a figyelmét és rengeteg feladattal láttam el! Hoznia kellett a fertőtlenítőt, a nyírógépet, a vénaszorítót, a ragtapaszt és mindent, ami csak szükséges volt... Éreztem a cica bokája fölött, valami nem stimmel! Irány a röntgen! Beállítottuk közösen a cicát és elsőnek egy oldal irányú felvételt készítettünk.

te10a.jpg

Első blikkre nem lenne nagy hiba erre a felvételre azt mondani, nincs törés a cica végtagján! De egyrészt, már régóta, 30 éve nézegetek naponta kisállatokról röntgen felvételeket, másrészt tapintással valami rendelleneset éreztem! Nézd csak meg Te is ezt a következő képet!

iphone_6_2015_08_15_030_1.JPG

Felületes szemlélőnek ez egy idillikus kép! Nekem legalábbis az! Látok egy fiatal párt egy pazar autóban, diszkréten összebújva! Fantáziám máris a folytatásra gondol, ráadásul, bár ezt ma már nem sok helyen merem bevallani, hetero vagyok, irigykedve gondolok a történetük folytatására! Mi jut eszedbe Neked róla? "Porsche, szerelem, száguldás..." Pontosan, de, ha alaposabb akarsz lenni, ami sosem árt, ha nem akarsz meglepetéseket, akkor nézd meg mindig a dolgok másik oldalát is! Remélem meg tudlak erről győzni a a következő képpel!

iphone_6_2015_08_15_031_1.JPG

Ennek megfelelően röntgen felvételt is mindenképpen két irányból kell lőni, mert gyakran előfordul, amikor az egyik irányból úgy látszik, minden rendben van, a másikból már ez nem lesz igaz! Annak ellenére, hogy alkalmi Doktornénim, kis segítőm, a cica gazdája láthatóan fellélegzett, mikor meglátta, hogy cicája lába nincs darabokban, nekiláttunk a másik irányú felvételnek.

Közben a következő páciensem vizsgálgattuk, amelyik gyakran kezdett hányni és bágyadt lett reggelre... A gazdája már nekem is kellemetlen módon minden második szava helyett a "Drága Doktor Úr!" kifejezést használta! Ezt még a kötőszavak és minden egyéb helyett is tudta alkalmazni: "Drága Doktor Úr"!, "Drága Doktor Úr"!, "Drága Doktor Úr"!, "Drága Doktor Úr"!, "Drága Doktor Úr"!, "Drága Doktor Úr"!, "Drága Doktor Úr"!, "Drága Doktor Úr"!, "Drága Doktor Úr"!... Ez a sok "Drága Doktor Úr"!, annyira zavaró volt, hogy még azt sem tudtam megjegyezni pontosan a sok "Drága Doktor Úr"!, között mit is akart mondani! Kutyáját sok sok "Drága Doktor Úr"!, közepette otthagyta megfigyelésre és távozott. Vérvétel, labor, infúzió, röntgen kontraszt, ultrahang vizsgálat után visszatértünk a cicánk második röntgenfelvételéhez. Emlékszel a második porschés képre? Na, ez pont ilyen csak röntgen felvételen! Tudod, amikor az első képen minden rendben van, de a másodikon...

te10.jpg

Puff neki! Ez bizony eltörött! A cica jobb lábszárcsontja eltörött, de a szárkapocs csontja még nem, ezért nem nagy az elmozdulás. Ezek a tört végek azonban összecsúsztak, helyreállításukhoz operációra lesz szükség. Na, ezt látva az én kis Doktornénim arcocskáin kövér könnycseppek gurultak végig... Letette a jegyzetfüzetét és könnybe lábadt szemekkel nézett rám.

- "Meg tudjuk menteni?"

- Ketten? Még szép! Jobb lesz, mint előtte! Tudsz segíteni?

- "Persze, csak kell egy zsepi!"

Adtam neki egyet, de úgy megsajnáltam szegénykémet, ahogy a sors fintorának köszönhetően egyből a mély vízbe került, hogy nekem is kellett egy...

Egyébként maga a műtét ennyi rutinnal már nem egy nagy kihívás nekem, ráadásul a csapatom is profi, de persze minden műtétnek van kockázata!

Előkészítettük a műtéthez a cicát. Igyekeztem a kis Gazdáját a Doktornénim bevonni, minél több feladatot adni neki, hogy eltereljem a figyelmét a rossz kedvéről!

te3.jpg

Ez már komoly csontműtét, ami maximális sterilitást igényel a humán műtétekhez hasonlóan. Mindenki talpig sterilbe öltözve, maszkban, sapkában lehet csak jelen. Kis tanítványom is vállalta, bent szeretne lenni az operációnál! Mivel egy aneszteziológus is részt vesz a csapat munkájában megbeszéltem vele, nem csak a cica altatása lesz ez úttal a feladata, hanem a kislány felügyelete is! (A következő kép csak illusztráció, nem a szóban forgó cica műtétén készült!)

img_3057_3.jpg

Végig kommentáltam mit és miért csinálunk, időnként sikerült egy-egy választ is kicsikarnom a kis Doktornénimből. Ahogy haladtunk előre a műtéttel, láttam, hogy újra magához veszi a jegyzetfüzetét és írogat bele az elhangzottak közben! Ezt jó jelének gondoltam, kezdett a nyomott hangulat oldódni.A végén már csak a kontroll röntgenek - tudod, két irányból - maradtak hátra. A cica ébredezett szépen, a monitorok mindent rendben mutattak. A könnyek helyett újra a mosolygós, cserfes kislány lett a segítségemből, pont olyan, amilyennek a nagymama reggel átadta!

te14.jpg

Az egyik irány, rendben! Nézzük a másikat!

te15.jpg

Ez is! Szuper lett! Amikor ezt megmutattam a Gazdájának, rám nézett, elmosolyodott és bár csak a derekamig ért, hálásan átölelt! Ezt szó nélkül megismételte a műtősnőmmel, az aneszteziológusunkkal és a "parton lévő" asszisztenssel, mindenkivel, aki részt vett Kedvence műtétében! Senki sem szólalt meg. Szinte egyszerre mindegyikünknek ki kellett fújni az orrát és persze diszkréten megtörölgetni a szeme környékét is!

Az élet persze egy rendelőben nem áll meg, a cica az őrzőbe került, mi pedig folytattuk a betegek vizsgálatát. Jutott aznapra minden érdekes! Volt nyuszink fülrühösséggel, tengerimalacka túlnőtt fogakkal, kutyák és macskák tömegével mindenféle panaszokkal. Így aztán nem unatkoztunk, Doktornénim szorgalmasan rajzolt és jegyzetelt. Nagyon talpraesett volt, amit tudott segített, már kérni sem kellett, mi a feladata! Időnként megsimogattuk a cicáját, aki vidáman, de még szédelegve fogadott minket.

Megérkezett a "Drága Doktor Úr"!, gazda is a rendelés vége felé! A kommunikációnk semmit sem változott a reggelihez képest! A "Drága Doktor Úr"!, volt most is túlsúlyban, a többi mondandója elenyésző volt közötte... Kiderült a röntgen alapján, elakadt idegen test nincs a kutyában, a laborja viszont Babezia fertőzést mutatott ki! Annak ellenére, hogy a kutya nem volt lázas, sem délelőtt, sem délben, sem a gazda érkezésekor, ez kellett legyen a panasza fő oka! Megkezdtük ebbe az irányba a megfelelő kezelését. Estére haza akarta vinni a gazdája, teátrálisan hálálkodva, számtalan "Drága Doktor Úr"!, megszólítás közepette... Mikor végre kitessékeltem a váróba és becsuktam az ajtót, az én kis segítőmhöz fordultam, rákacsintottam és megszólítottam őt az előző nénitől tanultak szerint: "Drága Doktornő!" hogy érezte magát ma nálunk?

- "Ez volt eddig életem legszebb és legnehezebb napja!" Mosolygott rám a csillogó nagy szemeivel!

Ezért most tőlem kapott egy kis ölelést! Hamarosan végeztünk és megérkezett érte a nagymamája. Ő is azt kérdezte az unokájától, milyen volt a napja és mi szeretne lenni, ha nagy lesz? A válasz még engem is meglepett!

- "Mama, tudod én "Drága Doktornő!" szeretnék lenni, olyan mint a Doktor Úr!"

- "Az jó lesz, mert akkor sok-sok pénzed lesz kisunokám! Ez okos gondolat!" Helyeselt a nagyi!

Próbáltam helyretenni a nagymamát, hogy nem úgy érti a gyerek, nem annyira sok pénzt kaszáltunk ma, hogy vasvillával kell majd forgatni, nehogy befülledjen, hanem hát ez a "Drága Doktor Úr"!, úgy volt, hogy... , de nem hallgatott meg, csak azt hajtogatta: - "Az jó lesz, mert akkor sok-sok pénzed lesz kisunokám! Ez okos gondolat!" 

Nem volt kedvem vele tovább küzdeni, indultunk becsomagolni az operált cicájukat a hordozójába, de az kapott egy kis nasit a lányoktól és éppen jó ízűen falatozott!

te1.jpg

Megvártuk, amíg jól lakik és útjára bocsátottam őket! Mit mond erre a nagyi?

- "Mivel tartozunk a műtétért "Drága Doktor Úr"?"

- Az én kis Drága Doktornőmnél tetszik fizetni! Kacsintottam cinkosan a kis segítőmre!

Ezért mindegyikünk kapott még egy-egy ölelést a kis Drága Doktor Néninktől! A nagyit pedig egy kézmozdulattal leállítottam, ne rontsa el a pillanatot, ami megkoronázta a napunkat!

Búcsúzóul még annyit mondott: - Köszönjük "Drága Doktor Úr"!

Ahogy mentek kifelé a váróban még hallottam: Látod, látod drága kis unokám, érdemes volt ma ide eljönnöd, mert Te is nagyon sok pénzt fogsz keresni, ha állatorvos Doktor Néni leszel!

te2.jpg

A fenti kép azért érdekes, mert a kivetítőn is én vagyok, bár akkor még volt hajam és jobb volt a kondim is, ez volt a kép, ami a Nők Lapja állatorvos válaszol rovatomhoz készült (Fotós: Díner Tamás), a konzerven is én vigyorgok, ott már ritkább hajjal, ezért rövidebb frizurával, de a kettő között eltelt 30 év! 

Igyekszem én is továbbadni azt a motivációt, amit kaptam, ahhoz, hogy megvalósíthassam a gyerekkori álmom és végül állatorvos lettem!

Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

Tetszett az írásom? Akkor nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

 

Doki Potter - Velem történt! (Sajnos!)

Amikor elgurul a gyógyszere egy cicának a rendelőben!

macskakarmolas.jpg

Lesérültem! Ráadásul nem is egyedül! Hogyan? Üzemi baleset... Vigasztal, hogy hős, vagyok, mert mentő akcióm közben történt! Érdekel?

Épp szerettem volna behívni a következő páciensem, amikor megláttam, hogy a Kolléganőm és az asszisztense Laokoón szoborcsoportként mozdulatlanul áll a vizsgálóasztaluk körül. Feltűnt ez a szoborcsoport a rendelőben, ami nem megszokott látvány, de őket nem kígyó, hanem egy fehér cicamica rögzítette! A doktor néninket az összes elülső lábán lévő karmaival, azokat tövig beleeresztve, míg a hátulsókat az asszisztensünk fixálására használta! Azért nem tudott épp hangot kiadni, mert tele pofával a fogait is belemélyesztette, de azt nem tudnám megmondani, melyiküket kóstolta meg? Azonnal átvillant, jól jönne nekik most Superman! Mivel rá nem számíthattak, hát magam kezdtem el a mentést! Nagyon utálom, ha macska harap, vagy karmol meg, de most az adrenalin annyira dolgozott bennem, hogy még ezt a félelmem is legyőztem! Megkezdtem hát a mentést! Valahogy a doktor néni tenyere esett jobban kézre, ezért abból kellett félkörívben finoman kihajtogatnom egyesével a belemélyedt karminckákat, amik tövig eltűntek az áldozat bőre alatt! Fél szemmel az asszisztens megmentési tervét kezdtem már kidolgozni, amikor sikerült béklyóitól megszabadítani az első áldozatot, ám ekkor a cica felülírta azt, mert elszabadult a két elülső mancsa és pechemre a helyes kis arcocskája is! (Ezt a kifejezést a T. Gazdájától kölcsönöztem!) Mivel a két hátulsót még hősiesen fogta az asszisztens lánykánk, viszonzásul a cicamica is fogta az ő teljes alkarjait, hát gondolta, keres új kapaszkodni valót! Sajnos a nagy haváriában elfelejtettem bemutatkozni neki, hogy én a megmentő lennék, ez kis félreértésre adott okot, mert a hófehérke ráharapott a tenyerem élére és úgy rázta, marcangolta, hogy egy PittBull kutya is megirigyelte volna! Nekem viszont ez az akciója az újratervezést jelentette! "Ezt elkúrtuk!" Kezdett villogni a GPS útvonal tervezőm... Szánom, bánom, de cserben hagytam az asszisztenciánkat és a saját megmentésemre siettem! Szerettem volna grabancon ragadni a PittBull cicát, de olyan gyors volt, hogy meg kellett várnom, még egy pillanatra pihenőt tart, na ekkor sikerült! Erre szorított még egy jókorát a harapásán! A fogai már ínyéig mélyedtek bele a húsomba! Azonnal átvillant az agyamon egy állatorvos Kollégám esete, akinek macska karmolás miatt amputálták a hüvelykujját! Hogy kell majd az én tenyerem amputálni? Nem volt időm ezen tovább gondolkodni, mert folytatnom kellett a mentő expedíciót! Siettem volna a magam mentésére, de elfogytak az erre a célra alkalmas kezeim! A bal a cica grabancát fogta, a jobb tenyeremet, pedig a cica rögzítette, azért nem voltam cselekvőképes! Újratervezés! Már megint? De hát csak ilyen már egy-egy komoly mentő expedíció! Megmentőből áldozat lettem! Hol van Superman? Őt nem láttam még mindig körülöttünk, a doktor nénim erősen szorította az imént kiszabadult tenyerét, amiből már aktívan csöpögött a vér, az asszisztensünk még gúzsba kötve, de már jelentős vérveszteséggel a cica fogságában... Kilátástalan lett a helyzet... Szerencsére a "Jó tett helyében jót várj!", igazolást nyert, a doktor nénim besegített a megvadult bestia megfékezéséhez! Amikor felé nyúlt, a cica elengedte a tenyerem és őt akarta megharapni! Még mázli, hogy fogtam a grabancát, így nem érte el még egyszer! Itt a pillanat! Mint mentésvezető kiadhattam a parancsot! "Engedd el! Engedd el!" - Ezt ilyenkor legalább kétszer kell elismételni a nyomaték kedvéért! (Azt hiszem ezt a katasztrófafilmekben láttam!) Lényeg a lényeg, sikerült! Az áldozatokat kiszabadítottam! Már csak én maradtam kettesben a cicával... Sajnos neki szabad volt mind a négy lába harckész állapotban 18 tűéles karmával, a harapásra kész fogairól már nem is beszélve! Ilyenkor a macskák meglehetősen hajlékonyak! Olyan pozícióban is meg tudnak karmolni, amire nem is számítasz! Például simán tud a füle mögé nyúlni egyszerre mind a négy lábával és a kezedet eléri a tarkóján! Ráadásul a harci pozícióit olyan gyorsan képes változtatni, hogy szemmel nehéz még csak követni is! Kerestem egy hordozót amibe betehettem volna, de csak egy "piac talicskát" találtam, amiben hozták! Tudod milyen az? Amivel az öreglányok a piacon kóricálnak, két kereke van, húzzák maguk után és arra használják, hogy csukóból úgy fordítsák be eléd a sorban, hogy tuti a lábadon végiggurítsák, arra használva a szerkezetet, hogy eléd furakodhassanak! Na egy ilyenben hozták... Ennek a szatyor része petyhüdten lógott, abba esélyem sem volt betenni a megvadult macskát! Ha elengedem sosem fogjuk meg, illetve összetör mindent amerre jár a következő pár percben! Saját tapasztalatból tudom, az ilyen cica, amelyiknek "elgurult a gyógyszere", mindenre képes! Volt már hozzá szerencsém! Képes fejjel nekiugrani az ablaküvegnek, leverni mindent, de végül kard ki kard neki támadni bárkinek, amint szorult helyzetbe kerül! Hosszú perceknek telt az a pár másodperc, amíg egyik áldozatom meg nem jelent egy macska hordozó ketreccel! Addig én igazi macskasuttogó voltam! Animal Planet csatornán sem láthatsz profibbat a szemüveges, szakállas szét tetovált profitól! Szerintem, minden szerénység nélkül, én sokkal jobb voltam ebben a helyzetben! Ismered azt a reflex játékot, amikor a másik két tenyerét kell lecsapni, úgy, hogy ő megpróbálja elrántani? Na ilyen reflexjátékot játszottunk a cicával, amíg meg nem érkezett a ketrec! Képzeld! Én nyertem! Végre vége! Cica az alkalmi ketrecbe került, még csak el sem szabadult, hogy egy második menetet is lenyomjunk!

Kihúztam volna magam, jogosan várva a hősi akciómért járó kitüntetést, de kínomban csak görnyedten tudtam állni! Hülyén nézhettem ki, mert így visszaemlékezve, már nem tudom miért, de egy lábon álltam, a másikat térdből felhúzva, mint aki mentem bepisil, de még próbálja visszatartani, miközben szorítottam a tenyerem, amiből erősen csöpögött a vér! Amikor végre felnéztem, látom a másik két áldozat sem néz ki jobban, mint én! Mindkettőjükből folyik a vér és hozzám hasonlóan kevés sikerrel próbálják leszorítani a sebeiket! A leglátványosabb szegény asszisztens lánykánk kezei voltak! Neki az alkarjain hosszirányban olyan barázdák lettek, mintha Gilette pengével szabdalták volna fel amatőr öngyilkossági szándékkal!

Néma csendet a hősies harc után a cica gazdája törte meg, aki az egész jelenetet a járókeretére támaszkodva élvezte végig egy széken ülve: "Otthon is ilyen kis vadócka szokott lenni!"

Matt. Erre nem tudtunk értelmes választ adni! Illetve lehetett volna, de az nem lett volna szalonképes! Esetleg a macska repülhetett volna hordozóstól az ölébe lehetőleg nagy sebességgel? Nem. Negligáltuk a választ...

Már csak a romeltakarítás maradt hátra! Körbe fertőtlenítgettük egymás sebeit! Én az asszisztensét, ő a doktor néniét, a doktor néni az enyémet! Közben nem szalonképes kifejezéseket is használtunk, persze a másikat nem sajnálva töltögettük meg az ő sebeit csípős fertőtlenítővel!

Én csak azt mantráztam: "Kurva macska, kurva macska, kurva macska!" Közben a kezem amputációján gondolkodtam...

Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

Tetszett az írásom? Akkor nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

fullsizerenderlogo_2.jpg

Ma már semmi sem biztos! Doki Potter - Velem történt!

Telefonos segítség műtét közben!

8.jpg

"Segítség, bajban vagyok!" Ma hívott egy Kollégám, nem mellesleg jó barátom, de épp indultam volna, ezért le akartam rázni, hogy majd visszahívom az autóból. Nem hagyta magát, hiába próbálkoztam, hogy nem lesz térerőm kifelé menet...

Ő volt az aki néhány éve már egyszer szintén kért tőlem telefonos segítséget, de akkor éppen terepen ló hátán ért utol... Azt azóta is emlegetjük, amikor találkozunk! Épp átadtam magam a teljes kikapcsolódásnak, élveztem, ahogy a friss levegő simogat, miközben csak a ló dobogását, a madarak énekét hallottam. Lizi a Jack Russel kutyám a nyomunkban egy jókora ággal szaladt, kísért minket. Na, pont ekkor csörrent meg a telefonom! Fel voltam készülve az ehhez hasonló orvhívásokra és fülesen keresztül bonyolítottam a praxis ügyes bajos dolgait. Mivel a hívó nevét kiírja a telefon, láttam ki az aki megzavarta az idilli lovaglást, így vettem fel: "Tessék! Női napozó!" A másik oldalról azonban nem a várt reakciót kaptam, hanem "In medias res!" Szabad fordításomban: A rés közepébe vágva! - Izgatott hangú Kollégám szólalt meg: Tudsz segíteni? Nem engedtem tovább kibontakozni, azonnal közbevágtam: Persze hogy tudok, de nincs felvétel, telt házunk van! A poén nem talált célba, mert így folytatta: Műtét közben vagyok, egy szuka kutyát ivartalanítok éppen... Megint bepróbálkoztam a helyes mederbe terelni a beszélgetést: Én meg épp a ló hátán ülök, itt vagyok a semmi közepén, csak a lovacskám prüszkölése hallatszik, lakott terület pár kilométerre... Nem sikerült azonban a beszélgetést nekem irányítani, mert Kollégám ott folytatta, ahol én megszakítottam: Jó, fa..a, de ez itt kurv..a vérzik! Leszakadt az egyik oldali petefészke a lekötés közben! Telik a hasürege vérrel, mit a hét szentség! Most mi a fa..t csináljak? Na erre már én is felvettem lépésbe a lovamat, hosszú szárat engedtem neki és megkomolyodtam! -Na figyelj, a segítőd nyomja le azt az oldali hasfalat, ahonnan vérzik... - Ne bassz!!! Egyedül vagyok! - Nincs segítséged?! - Nincs... - Én sosem végzek egyedül ilyen műtétet, de az egy más kérdés, mert elkényeztetett a sors és műtősnő, illetve aneszteziológus is volt nálunk már akkor egy szuka ivartalanításnál is. Vidéki praxisban azonban más volt a helyzet, ott egyedül kellett az állatorvosnak mindent megoldani! Irigyeltem is őket, mert mindenhez kellett érteniük baromfi, sertés, szarvasmarha, de persze a kutya macska is napi beteg volt náluk! Könnyű volt nekem, aki csak kutya macskával foglalkozott egész nap... - Akkor kezdjük előröl:Sebészeti szívóval takarítsd ki szárazra a hasüreget, hogy lásd, honnan vérzik!? - Milyen szívóval? Itt csak én szívok, de nagyon!!! Nincs itt más szívó rajtam kívül! - Akkor töröld ki a hasüreget szárazra, hogy láss is valamit! - Már az összes steril törlőt elhasználtam! - Remélem nem dobtad ki?! - Nem... Mázli! Akkor csavard ki az összest és törölgess vele! A vese mögött keresd a vérző csonkot, de ügyelj, húgyvezetőre, nehogy lekösd azt is! - Nem részletezem tovább, végül "közösen" megtaláltuk a vérző artériát, szakszerűen lekötöttük, a vérzés megszűnt! A királyi többesszámot azért használom, mert én lettem az asszisztense a műtéthez! Igaz, csak virtuálisan a telefonon keresztül, de a kutya végül megmaradt! Kapott egy kis extra infúziót, plazma expandert, de minden jó, ha a vége jó! Ez a kis kitérő, már régen volt, ma csak újra eszembe jutott, mert a Kollégám nem volt ma sem vicces kedvében a vonal másik végén, csakúgy, mint a fenti esetnél.

De térjünk vissza a mai hívásához! Ma sem hagyta magát eltéríteni, azonnal feltette a kérdését, mielőtt lerázhattam volna, hogy pár perc múlva az autóból visszahívjam: Van-e olyan, hogy egy nőstény macskának nincsenek se petefészkei, se méhe? Lehet ilyen fejlődési rendellenesség? - Még nem vettem fel teljesen a komolyság fonalát, így ezt jutott először eszembe: Akkor ki van már ivartalanítva! - Nincs! - hangzott a határozott válasz! Nem látszik rajta semmilyen műtéti heg! - Pillanatra gondolkodnom kellett, mit lépjek erre, de gyorsan rávágtam én is: Akkor kandúr! - Ne bassz! Jött a válasz, majd hosszú csend... Én nyertem meg a hangszórót? Kérdeztem... Kis idő múlva kaptam csak meg a választ, miután válogatott káromkodást kellett végighallgatnom a háttérből: Te! Ba..d meg! Nem sokára visszahívlak! - Ne fáradj, nem feltöltős kártyám van, mondhatod nyugodtan! Gondoltam elütöm egy kis humorral a feszültséget, de válaszként csak annyit jött: Na menj a pi..ába!

Szeretem, ha hálásak a segítségemért, ezért ezt köszönömnek vettem, meg a vonal is elnémult, a másik oldalon kinyomták...

Vidáman ültem be az autóba és mosolyogva indultam el, kavarogtak a fentiek a fejemben és igencsak jó hangulatom lett tőle! Eszembe jutott, hogy a praxis elején velem is előfordult már ilyen baki! (Akivel nem, az még nem ivartalanított elég macskát, vagy hazudik!)  Még mindig emlékszem: Szakadt már rólam a víz, de csak nem találtam a kis horgas kampómmal a petefészkeket! Mire rájöttem, hogy kandúr, éveket öregedtem! Nálam is a gazda állítása szerint nőstény volt a macskája, még a neve is Manci, amit utána Marcira javítottunk közös megegyezéssel! Az én gazdám hangosan hahotázott, amikor töredelmesen bevallottam neki, miért is lett felnyitva a macskája hasa is egy heréléshez...

Pár perc múlva újra a Kollégám csöngetett! "Virtuális műtő asszisztencia!" - vettem fel a telefont neki! Már vigyorgott a másik oldal is! Rögtön elnézést kért az iménti káromkodásokért, de "stressz helyzetben kijön belőle az állat"! Most gondoltam csak át, valóban nem hallottam még káromkodni, csak ebben a két esetben!

Magyarázatként még annyit, miután illendően megköszönte a segítségem, bár én már az eredetit is köszönetnek tekintettem, hogy el tudom képzelni mi volt a hibázásának az oka? Hát az úgy volt, hogy egy osztrák lány XXL méretű keblekkel és ahhoz tartozó XXL méretű dekoltázzsal hozta a cicát... Állítása szerint nőstény macskát ivartalanítani! Mertem volna kételkedni a szavában, miközben le sem tudtam venni a szemeimet a csöcseiről? Hogy vehettem volna észre a nőstény macska heréit, amikor a tőgyekre koncentráltam?

Megértettem és azonnal el is fogadtam a magyarázatát! Vigasztalásként elmeséltem neki, ami erről eszembe jutott: Egy alkalommal Pesten az Erzsébet hídról jöttem nyáron a belső sávban. Mellettem a középsőben hátulról beleszállt az előtte lévőbe egy autó. Kiszállt a két sofőr, mindkettő először a saját kárát nézte meg, majd a vétkes kezet nyújtott az áldozatának, látható módon elnézést kért és a járda felé mutatott, mintegy magyarázatként, ahol két nehézbombázó szemlélte éppen a balesetet. A hölgyek kurta szoknyát, mély dekoltázst és erős sminket viseltek, nem lehetett egészséges férfi embernek nem megbámulni őket! El is fogadta azonnal a magyarázatot a vétlen sofőr és elkezdték a papírmunkát! Én csak arra eszméltem, hogy dudálnak rám hátulról, mert közben zöldre váltott a lámpa, én pedig bámultam a baleset okozóit! Na nem ám a sofőrt, mert hetero vagyok!

Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

Tetszett az írásom? Akkor nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

Nekem ki fogja megmondani mikor? - Doki Potter - Velem történik!

Mikor van az a pillanat, amikor el kell majd engedjem 14 éves Öreg Barátomat, Családtagunkat?

32976200_10215683455300997_7719769922863104000_n.jpg

Nekem ki fogja megmondani mikor? Mikor van az a pillanat, amikor el kell majd engedjem 14 éves Öreg Barátomat, Családtagunkat?
Állatorvosként ezt a döntést sosem hagyom a gazdáknak! Én szoktam javasolni mikor engedjék humánusan elaltatni Kedvencüket. Helyettem ki fog nekem ilyen felelős tanácsot adni? Házi kedvenceinknél egyetlen szempont, ami alapján a javaslatom megalapozott: Tudunk-e a következőkben fájdalom mentes, méltó életet biztosítani az állatnak, vagy nem? Ne kelljen méltatlanul, csillapíthatatlan fájdalmakkal együtt élnie... Náluk vagyonról nincs szó, náluk egyszerűbb, mint az embereknél, ahol gyakran a vagyon öröklése bonyolítja, vagy tisztátalanná teheti a helyzetet...
Ő "PettBull Lizi" elmúlt 14 éve a TÁRSAM minden jóban és rosszban... Már nagyon beteg a szíve... Támogattam az utóbbi időben amivel csak lehet, reggel este szed szív gyógyszereket... Az utolsó egy évben kezdett romlani az állapota...
13 évig olyan volt, mint a vídia! Kőkemény! Most szegény már nehezen mozog, az utóbbi napokban láthatóan növekszik a hasa is, kezd a hasvízkór kialakulni... Itt szuszog most is a lábamnál... Már az is nehezére esik, hogy kitotyogjon a kertbe és vissza...
14 évig jött velem mindenhová! Amikor kaptam, fele volt egy kólásüvegnek! 1 hétig a zsebemben is elfért!

lizi.jpg

Az egész alom nálam született, de akkor még nem gondoltam, hogy egyikük elválaszthatatlan társam lesz... Az apját egyszer ketten stoppoltuk hosszú órákon keresztül, miután a kotorékban két borzzal végzett! Kijönni, már nem is volt ereje, kiásták és csodával határos módon meg is gyógyult, pedig, amíg az egyikkel harcolt, a másik súlyos sérüléseket okozott rajta! Hat és fél kilóval a két huszonöt kilós borz ellen és nyert! Na Ő volt a papa... A mama pedig az embereket nem kedvelte... Pontosabban utálta őket! Na ebből a párosításból született az én Lizim!

Életem nem épp könnyű szakaszában került hozzám... Ősszel született meg a kisfiam, Lizi pedig utána tavasszal érkezett. Gyakorlatilag úgy nőttek fel, mint a testvérek. Lizi az életét áldozta volna Hubáért! Egy alkalommal a Hűvösvölgyi repülőtéren bringáztunk, hátul gyerek ülésbe bekötve a kisfiam. Lizinek volt a kormányon egy kosara, ahol Ő utazott. Elöl a kutya, középen én, hátul a gyerek... A reptéren rengeteg kutyát sétáltatnak mindig. Most is így volt, ezért a közepe felé tartottunk, amikor üldözőbe vett és megtámadott minket öt nagy kutya! Le kellett szálljak, megálltunk, de a bekötött kicsivel nem lehet letámasztani, elengedni a bicajt, mert eldőlne! Próbáltam elzavarni a falkát, de közülük mindig volt, amelyik hátulról próbált támadni! Lizinek nem volt szabad verekedni, de ez alkalommal kiadtam a parancsot: Lizi! Zavard el őket! Tudod mi történt? Rárontott egy dobermannra, elkapta a lábtövét, úgy megfogta, hogy az azonnal három lábú lett! Volt közöttük kaukázusi és csupa nagydarab mind az öt! Lizi húzott a képzeletbeli kb. húsz méteres kört és a maga 5 azaz öt kilós súlyával távol tartotta a támadóinkat! Amíg a gazdáik meg nem érkeztek, sakkban tartotta a kutyáikat, nekem csak támaszkodnom kellett a bringára és a megijedt gyereket vigasztalni... Amikor visszaparancsoltam szabályosan mosolygott! Gondolkoztam, adjak-e névkártyát a dobermann gazdájának, de ingyen ezek után nem volt kedvem ellátni a kutyáját!

Már nézni is fárasztó volt, amikor Huba ledobta a teniszlabdát az emeletről a lépcsőn és Lizi fáradhatatlanul vitte neki vissza! Mivel minden nap elkísért lovagolni, rendkívüli kondíciója volt. Ráadásul egy kar vastagságú 1-1,5 méter hosszú ággal jött mellettünk. Olyan volt, mit egy kigyúrt izomkolosszus!

iphone_2_6_975.jpg

Itt még csak pár hetesen egy csirkecsonttal a szájában, morogva közlekedett egész nap!

iphone_6_430.JPG

Ez egy jellemző kép róla! Minimum ekkora botocskával közlekedett, akár lovagoltunk, akár bringáztunk, akár csak sétáltunk valahol!

Na jó, a bringázásnak volt számára később egy speciális formája is a "Kutyámfutó", ami Huba bicajának elválaszthatatlan része lett.

balcsi_2014_001.JPG

iphone_4s_utolso_2014_dec_001.JPG

Cikáznak a gondolataim, ahogy nézegetem a képeket róla, miközben törölgetem a könnyeimet... Ha hiszed, ha nem Lizi nézte a TV-t! Na nem mindent, de a 101 kiskutyát, vagy az állatos természetfilmeket órákig! Sőt kommentálta is! Bele-beleugatott, morgott, ha épp úgy érezte részt kell vennie egy-egy vadászatban is! Animal Planet a kedvence! Ha azt bekapcsolod képes órákig nézni!

14_640.jpg

Egészen elképesztő tulajdonsága az is, hogy idegen helyen azonnal tudja hol a mi helyünk és oda vissza is talál! Rendszeresen utaztunk lovas versenyekre, ahol egyforma mobil boxokat építettek fel. Én is csak úgy találtam vissza, ha megjegyeztem melyik sor, hányas box a miénk. Lizi hogy talált mindig vissza az rejtély számomra! Lehet hogy olvasni is tud?

kutyus002x640.jpg

Pálya bemutatón jellemzően egy ló vezetőszáron lógva kísért és így memorizáltam merre kell majd lovagolni...

Na jó, van gyenge pontja is! Az úszás...

_mg_5058.jpg

Ezt a problémát azonban a műtősnőm áthidalta! Mivel kurta lábaival tud ugyan úszni, de nem túl hatékonyan, ezért, hogy javítsuk a vízben is az esélyeit mentőmellényt varrt neki! Ebben már szívesen lubickolt, ráadásul könnyen kiemelhető volt a vízből is!

19875177_623735741083804_9067632859733384133_n.jpg

Gyakorlatilag hajón nőttek fel minden nyáron. Nem mondhatom, hogy bármikor félt volna!

iphone_6_2015_08_15_058.JPG

Együtt voltunk jóban, rosszban...

img_9006_jpgpettbull_1.jpg

Otthon a betegágyban az infúzió mellett Lizi és a hörcsögök segítették a gyógyulást! A hörcsög projektünk elég veszélyes volt Lizivel... Egy alkalommal jelzett is a gyerekszobában a szekrény mögött valamit! Amikor bekukucskáltam egy hörcsög kukucskált vissza rám! Valahogy kiszökött... Még mázli, hogy Lizi nem tudta elkapni! Nem úgy az egereket a lovardában! Gyorsabb egér vadász volt, mint a macskák! Képes volt a térdig érő szalmában elkapni az egeret!

Még nem volt egy éves, amikor fiatal csikón ültem és Lizi kijött velünk terepre. Nem figyeltem rá, amikor hátranéztem és hívtam nem találtam! Lóháton keresgéltem, hiába hívtam, nem jött! Kezdtem aggódni érte és magamat hibáztattam! Egyszer csak megláttam, hátrafelé vonszolt egy rókát! Nehezen tudtam rábeszélni, hogy hagyja ott! Végül le kellett szálljak és együtt sétáltunk haza, én a lovat vezetve, mert a csikóra a terepen nem tudtam visszaülni, Ő a szájában a rókájával, mert nem mondott le róla...

Pontosan tudta mit szabad a lovakkal neki és mit a lovaknak! A Tattersaalban egyszer sakkban tartott és nem engedett kiszökni egy jókora csődört, akinek nyitva maradt a boxa! Igaz, véresre harapdálta az orrát a renitens pacinak, de jóval nagyobb lett volna a sérülés, ha ott, akkor kiszabadul!

Árnyékként jött a ló mellett. Rövidke lábaival tudta tartani a tempót egészen munka vágtáig! Ha kicsit nagyobb tempót vettünk fel, folyamatosan ugatott a vágtázó lovam bal válla előtt! Féltem, hogy egyszer rátaposunk, de olyan ügyes volt, ebből sosem lett baleset, csak reggel 6-kor az Ő csaholásával ébresztettük a Pasarét környékén lakókat, mert visszhangzott tőlünk a lovarda...

Egy lovas balesete azért mégiscsak volt! Futószáron rendszeresen kergette a lovaimat, meg is harapdálta a mozgás közben a bokájukat! Nem lehetett lebeszélni erről a rossz szokásáról, sőt megtanulta elkapni a futószárazó ostor csapóját is, így elvette minden fegyverem... Egyszer viszont elvétette a távolságot, vagy megcsúszott és az ügető ló hátulsó patájával állon találta! Azonnal kimerevedve elfeküdt és a nyaki gerinc sérültek tipikus pózát vette fel, öntudatlanul rángott a teste! Ölembe vettem és láttam lelki szemeim előtt: Itt a vége! Eltelt 10 perc, mire kezdett magához térni! Mi történt fél óra múlva, mire újra kihoztam a lovat futószárra? Full vágtában érkezett az istállók felől és megpróbálta újra hangos csaholás közepette elkapni az ügető ló bokáját! Jack Russel Terrier. Kemény, mint a vídia!

Sokat köszönhetek Neked Öreg Lizi kutyám! A legfontosabb: Soha ne adjam fel!

iphone_6_2015_08_15_011.JPG

Síelni is elkísért minket! Egyszer szánkó pályán szaladt utánunk és eltévesztett egy elágazást! Elvesztettük! A friss hóban látszottak a nyomai, de esélytelenek voltunk megtalálni, ezért a következő állomásnál kérdeztük a felvonó kezelőjét, aki megnyugtatott a kutyánk a középállomásnál vár minket! Ott is ült  lift kezelő ölében a jó melegben! Alaposan meglepte az osztrák személyzetet, amikor a félállomáson az ajtóban ugatott, mert be akart menni!

Mindenhova velem jött. Az autóban az ölemben utazott, ráfeküdt az alkaromra, onnan kukucskált kifelé. Amíg én aludtam Ő is! Ha hajnalban keltünk, addig aludt, ha délig, addig.

Ki nem állhatja a kutyákat, inkább csak elviseli őket. Ha találkozik eggyel, azonnal betámadja, jelezvén neki, ki lesz a főnök! Ha kicsi azért, ha nagy azért, ha kan azért, ha szuka azért szeretné megtépni... Ennek ellenére komoly verekedésbe ritkán bonyolódtunk, mert nagyon fegyelmezett és én már hamarabb visszahívtam, mielőtt bemutatkozott volna a maga módján általában. Volt persze kivétel is! Legnagyobb trófeája egy kan rottweiler, aki Lizi erő demonstrációjára visszatámadott, mire a Kisasszony torkon fogta és ha nem veszem le róla meg is fojtja, mert már lilult a nyelve a behemótnak!

Rengeteget szerepelt velem TV műsorokban, sőt Ő lett velem a reklám arca is a saját márkás termékemnek a PettBull Funkcionális Állateledel Termékcsaládnak.

A rendelésen türelmesen várt, míg végzünk, amint lehetett kiapadhatatlan jó kedvvel bandáztunk mindenhova együtt.

Sok minden történt ebben a lassan 15 évben velünk. A bíróság nekem ítélte a válás után Hubát. A válóper négy és fél évig tartott, miközben a testvérem pereskedett velem, aminek köszönhetően elvesztettem mindent amit gyerek korom óta megálmodtam és fel is építettem a Klinikámat. Volt egy nap, amikor ott álltam az épület előtt Hubával és annyi cuccunk maradt, amennyi az autóban volt, és annyi pénzünk, ami a pénztárcámban maradt... Gyakorlatilag az utcára kerültünk... Nem volt könnyű időszak. Lizi sokat segített az állandó jó kedvével! Azóta fordult a kocka! Bár akkor mindent elvesztettem, most utólag azt mondom megérte! Újra felépítettem az életemet, a tudásomnak köszönhetően vészeltük át a legnehezebb éveket. Ma már csak rossz emlékek maradtak erről az időszakról, de biztos vagyok benne Lizi segített átvészelni mindezt! Megszabadultam a gonosz testvéremtől, aki amióta az eszemet tudom, kisebbségi komplexuma miatt állandóan bizonyítani akarta, ő okosabb, ügyesebb nálam, aki nekem és mindenkinek a környezetében ártani, gonoszkodni próbált, beleértve az állatokat is, annak ellenére, hogy ő is állatorvos lett. Neki szerintem az élete egyik legnagyobb büntetése, hogy egy sérülése miatt nem lehetett hivatásos pilóta és kényszerből állatorvosként kell az állatokkal naponta foglalkoznia, akiket nem, hogy nem szeret, hanem..., de ezt inkább nem részletezném! Megszabadultam a feleségemtől és a családjától is, legfőképpen a gonosz anyósomtól, akinek köszönhetjük, hogy tönkrement a házasságunk és az unokája elvált szülőkkel nőtt fel...

Hajnalban arra ébredtem fel, hogy lebénult a bal oldalam! Kabaréba illő volt az a pénteki napom 8 éve... Stroke!!! Nekem? Aki nem iszik alkoholt, nem dohányzik, nem túlsúlyos és sportol minden nap? Na jó, stressz az volt bőven abban az időben... Akkor megijedtem! Nem gondoltam volna, hogy ez velem előfordulhat! Szerencsém volt, délután már Lizivel és Hubával sétáltunk az ovi után. Hab a tortán, hogy a nyakamba akart ülni, de úgy voltam vele: Tartsunk egy terheléses próbát! Ja, ehhez meg kellett szöknöm a kórházból és kezembe venni a saját gyógyításom sorsát! Na de ez egy másik történet... Attól a naptól másképp látom a Világot és másképp élem az életem! Azóta minden nap ünnep. Nem lehet tudni lesz-e még holnap! A mai napot viszont ki kell használni! Én nagyon igyekszem ennek megfelelően élni azóta!

Mitől volt a stressz? Na, jó, röviden elmondom... Óvodás korban kitaláltam, hogy állatorvos leszek. Szerencsémre, vagy inkább az akaratomnak köszönhetően ettől senki nem tudott eltántorítani! Meglepetésemre a testvérem is ezt a pályát választotta, miután megsérült és nem lehetett pilóta! Tehát együtt építettük fel a rendszerváltás után az első magán praxist. Ennek előzménye egy kutyakozmetika volt, ami azt eredményezte, hogy az induláskor már jelentős pacientúránk volt. Kezdetnek ki kellett állni a családi autóval és állatorvosi rendelő lett a garázsból... Később elfoglaltuk a ház alatt a teljes pince részt... Eljutottunk odáig, hogy napi 100-150 betegünk volt, amit 8 állatorvos és 25 főnyi személyzet látott el. Mivel gyerek korunk óta finoman szólva is "nem jöttünk ki egymással", ezért egyik héten én, a másik héten a testvérem dolgozott. Tehát volt 23 hét szabadságunk és minden hobbinkra elegendő pénzünk is! Az "idilli" állapot akkor borult fel, amikor megtudtam, hogy tőlünk egy utcányira a tudtom nélkül a testvérem épített egy konkurens állatorvosi rendelőt! Na, ez kiverte a biztosítékot nálam! Pár hét múlva meg is nyitottak, nem tehettem semmit ellene... Eljött a nap, amikor a személyzetünknek, állatorvosainknak dönteni kellett, ki, hol kezdi meg másnap, hétfőn a munkát? Ki meg, ki marad nálam? Meglepetésemre az egész csapat engem választott, senki nem kezdett másnap Tamás rendelőjében!!! Túl azon, hogy ez persze hízelgett is a lelkemnek, de azonnal megkezdtem a "Kék-Fehér Klinika" építését, aminek az engedélyei már a cégünk birtokában voltak. Ez 600 négyzetméter, arra a forgalomra, funkcióra tervezve, optimalizálva... Ekkor kezdte a testvérem perelni az építési engedély jogosságát, ami perek 6 évig tartottak... Ráadásul édesanyámtól, inkább nem írom le hogyan, (ezt hívják családon belüli erőszaknak), kikényszerítettek egy ajándékozási szerződést, így az én Klinikám alatt lévő telekrész a testvérem tulajdonába került, persze nem is tudtam róla! Sőt, a Budai Kisállat Klinika Kft. cégünknek a tulajdoni hányadát is elajándékoztatta magának anyánktól, ha lehet mondani, azt sem szép szóval, így a cég 101 %-os lett, ami ugye patt helyzet! Nem részletezem tovább, már csak azért sem, mert szerencsémre már évek óta ez eszembe sem jutott, de a végeredmény az lett: Jelenleg az egész épület, a cég és minden amit gyerek korom óta megálmodtam, felépítettem az izraeli társam tulajdonába került... Nagyjából 300 millió forint lenne, ha ezt újra össze kéne raknom... Kaptam a CIB Banktól egy szabad felhasználású hitelkeret ajánlatot 246 millió forintra. Ebből kb. 100 millió kellett volna, hogy teljesen befejezzem az épületet, berendezzem és akkor nem kellett volna társulnom sem senkivel. A másik 146 milliót, vagy nem veszem fel, vagy megszervezem belőle egész Budapestre és Pest megyére a Kék-Fehér Klinika hálózatot! Természetesen elkezdtem a tárgyalásokat! Létesült volna belőle több olyan felvevő pontja a Klinikának, ahonnan az ott nem ellátható betegeket, műtéteket saját állatmentő autóval a Központba hozzuk-visszük. Ha ez megvalósul, másképp rendeződik az állatorvosi piac, mint most! Miért nem valósult meg? Mert a 6 évig tartó per miatt az épületnek nem volt használatba vételi engedélye, így nem kaphattam hitelt rá! Miért nem bánom? Mert ez Svájci Frank alapú hitel lett volna! Ha sikerül felvenni, akkor most a Bank tulajdona lenne, így a társamé lett... Az, hogy ő nem tudott élni evvel a lehetőséggel és a napi 100-150 betegből ma már csak 1-2 van, az szomorú, de már nem nekem...

A legnehezebb időkben kezdtem el foglalkozni az "ImmiVet Béta 1,3-1,6 Glükán" engedélyezésével gazdasági haszonállatoknak. Ennek köszönhető az új saját márkás állateledelem a PettBull is. Ha nem kényszerülök rá a körülmények és a körülöttem lévő irigyeim, rossz akaróim miatt az életmód váltásra, még most is a Klinika mókuskerekét hajtanám napi 24 órában! Ehelyett a sorsom kárpótolt! Lizi végig asszisztált velem minden jót és rosszat is.

1a.jpg

Kétszer kellett operálnom Őt... Mindkét alkalommal a szívem a torkomban dobogott az egész műtét alatt... Egyszer a medencéje törött rommá, amikor a nyomdában rátolatott egy dzsip, miközben ücsörgött a napon... Másodszor pedig begyulladt a méhe, de akkor már a szíve miatt fokozottan rizikó páciensnek számított az altatás szempontjából! Nagy volt rá az esély, hogy nem éli túl a műtétet már ezért nem vittem magammal Hubát a rendelőbe aznap. Meglepetésemre utánunk jött és végig ott volt velünk a műtőben. Alig tudtam visszafogni magam, hogy ne sírjak előtte! Tudtam, hogy szereti Lizit, de akkor tudatosult bennem, mi lesz vele, ha elpusztul a kutya?

Minden kép egy emlék... Mindegyiknél hullanak a könnyeim a klaviatúrára, pedig most is itt szuszog a lábamnál, időnként a talpammal megsimizem, ahogy gyakran a már 14 éve... Mindig úgy fekszik le, hogy hozzám érjen... Kedvence, ha hanyatt fekszem és függőágyat csinálok neki a paplanból a térdemnél. Egy idő után irtó kényelmetlen ez a póz nekem, de mégis minden éjjelt így kezdünk!

32936087_10215682079946614_9102917368346050560_n.jpg

32944464_10215683738228070_1348523682590359552_n.jpg

3 hete hoztam mellé egy kölyköt. Ő lesz az utódja. Junior. Véletlenek sorozata volt, hogy hozzám került... Miért is hoztam el a kölyköt Lizi mellé? Mert tudom, hogy nemsokára meg kell válnunk egymástól és talán a kicsi segít elviselni Lizi hiányát Hubának is, de ha őszinte akarok lenni majd nekem is!

De ki fogja nekem megmondani mikor engedjem el Lizit? Még idegen kutyákat sem szívesen altatok el, de hogy altathatnám el a Társamat? Napról napra nehezebb neki, látom. De nekem is! Napok, vagy hetek vannak még hátra nem lehet tudni... Hónapokban már nem lehet gondolkodnunk együtt... Vajon megteszi a természet nekünk azt a szívességet, hogy békésen elalszik az mi Lizink? Remélem... Addig is minden együtt töltött nap ajándék! Nézegetem tovább a fényképeit a kalandjainkról... Nehéz, küzdelmes lassan 15 év, de mindent legyőztünk! Együtt! Köszönöm Neked Lizi! Nélküled nem lettem volna ilyen erős! Most felkelt vizet inni! Várj Lizi! Közelebb hozom a tálat... És letörlöm a könnyeim 56 évesen... Pedig már nagyon régen sírtam utoljára, azt hittem már sosem fogok... Sajnos lassan vége, de addig minden nap ajándék!

Te találkoztál Lizivel? Megírod nekem mi jut eszedbe most róla? Köszönöm!

Ritkán írok szomorú történeteket. Nem akartam elszomorítani a napod! Olvasd el a vidámabb írásaimat is!

Ha tetszettek, nézz be a PettBull oldalamra, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

Doki Potter - Velem történt... Nőnap margójára!

Utólagosan Nőnapra a Hölgyeknek! (És persze az Uraknak is!)

2_1.jpg

Nőnap előtt nálunk otthon súlyos munkahelyi baleset történt! Háztartásunk legszorgalmasabbjának derékba tört a karrierje! Pont derékba! Történt ugyanis, hogy "aktuális Özvegyem" addig tekergette, csavargatta a felmosó mopját a vödrébe, míg az megunta és a nyele eltörött!

Rendeztem is emiatt egy komolyabb jelenetet, de szerencsénkre a szomszédok nem hívták ránk a rendőrséget... A jelenet persze nem volt nagyon hangos, bár háromszor is mondtam: "Nem! Nem! Nem! - Nem jövök ki az asztal alól!"

Próbáltad már nyél nélkül használni a mopot? Én kénytelen voltam... Mondhatom nem vidám dolog! A derekamról azóta nem is beszélve! De legalább jól megmondtam: Nem!

Ma Nőnap lévén ezek után kézenfekvő volt mi is lehetne a legkedvesebb ajándék! Brill gyűrűvel ugyebár nem lehet felmosni a lakást, ezért ezt elvetettem, pedig folyamatosan jöttek az arcomba a Facebook erre sarkalló bejegyzései... A többi haszontalanság, mint méregdrága retikül, parfüm, ruha ötlete is eltörpült a leghasznosabb és legaktuálisabb az új mop mellett!

Rokkant derékkal - a tegnapi nyeletlen mop felmosás miatt - tértem be a Tesco-ba új, ajándék mopért!

Nehogy azt hidd, hogy egyszerű volt! Van legalább ötféle! Nem csak színben és árban különböznek, hanem még anyagukban és formájukban is! Szóval 5 az 1-hez az esélyem, hogy a megfelelőt válasszam... A lovin ez nem is olyan rossz, gondoltam, így voksomat a pirosra tettem le! Bevallom sokat nem kockáztattam, mert a favoritot választottam, lévén a többi márkát nem ismertem!

Kicsit szégyelltem is magam, amiért nem mertem ismeretlen márkát választani, inkább azt, aminek a reklámját úton, útfélen látom, hallom a Viledát! Pedig lehet, sőt biztos, hogy a többi is van olyan jó minőségű, ha nem jobb! Arra gondoltam, kezemben a kiválasztottal, mit várok én a kutya, macska tulajdonosoktól, ha én is így választok? Hiába csináltam meg a a PettBull Funkcionális Állateledel termékcsaládot jobb minőségűre, mint bármelyik forgalomban lévő, ha ők is inkább így választanak, mint most én...

Gondolataim ellenére, lándzsaként tartva, harcosan vonultam piros moppommal az önkiszolgáló kasszához, lássa mindenki milyen kemény vagyok! Lehúztam a vonalkódját és mit ír ki? "Kérjen segítséget az eladótól!" Hát kértem... "Magának lesz?" - tiport a földbe a "segítség"... Nem elég, hogy a rikító sárga trikóján is ez virított: "Segíthetek?" Na ez aztán szép kis segítség volt! "Nem! Ajándékba lesz!" - vágtam ki magam a szorult helyzetemből! - "Szép kis nőnapi ajándék!" - semmisített meg végleg a "Segíthetek?" trikós boszorka, mellette még tetőtől talpig végig is mért, mintha valami megvásárolható árucikk lennék! Vagy nem hallotta meg, hogy megköszöntem a segítségét, vagy annyira halkan mondtam, de két lépés után visszapördült és jó hangosan rám kiabálta: "SZÍVESEN!" Na, még mázli, hogy mást nem vettem... Szerencsémre így nem kellett több segítséget kérnem ettől a kellemetlen lénytől! Még tüntetőleg keresztbe font karokkal szúrós tekintettel engem méregetett, ezért én is próbáltam kedveskedni neki: "Boldog Nőnapot kívánok!" - gondoltam ennek csak örülni fog! Meg hát meg is érdemli, ha már ilyen rossz napja van! Nem vártam meg a reakcióját, hanem hátra arc és spuri!

Ezek után már nem dárdaként tartottam a piros nyeles mopomat, hanem legszívesebben elrejtettem volna a pulcsim alá, de sajna nem fért be...

Eléggé megalázottnak éreztem magam, így bandukoltam kifelé... Szerencsémre a bejárat bal oldalán rám mosolygott a szerencse! Ott volt egy virágbolt! Rögtön mosoly ült ki az arcomra! Be is álltam a sorba, de a boldogságom nem tartott sokáig, mert felmértem, itt annyian állnak előttem, hogy csak a jövő évi Nőnapra kapok virágot...

Irány, hát haza... Szerencsémre tudtam a közelünkben egy másik virágboltot, ahol nem is értem miért, de "Törzsvásárlói kártyám" van! Szerintem mindenkinek adnak, de akkor is jól esik, hogy nekem van! Törzsvásárlónál nem illik meglepett arcot vágni, ha belép a virágboltba, de lehet, hogy az új piros nyeles mopom lepte meg a lányokat! A második meglepetést akkor láttam átsuhanni az arcukon, amikor a virágcsokrot a mopra kötözve rendeltem meg!

Első traumájukból felocsúdva, igazán szép bokrétát kapott a Vileda mopom illatos fehér liliomból! Celofán, masni, zöld, és kész!

"Szuper jó lett! Kár hogy nem mi kaptuk, biztosan nyernénk vele!" - mondta az egyik virágárus lány a másiknak.

"Mit lehet nyerni és hol?" - érdeklődtem. "Két személyre masszázst! Fel kell csak tenni a nőnapi csokrok képét és ott versenyeznek a virágosok egymás között." Így hát kölcsön adtam a mop csokromat egy fotó erejéig, nevezzenek vele a versenybe a lányok! 

Jópofa csokrom feltettem a Facebook oldalamra, "Boldog Nőnapot!" felirattal. És meglepődtem mennyire népszerű lett! Megszámlálhatatlan "Köszönöm!" jött commentben! Kicsit meg is ijedtem! Én csak egy mopot vettem, ennyit nem! Minden nő szeretne egy mop csokrot tőlem? Még mázli, hogy nem gyémánt gyűrűs, vagy retikülös képet tetem ki!

Itthon a mop csokrom megtalálta a gazdáját! Képzeld! Nem kellett mondanom ma hogy nem! Egyszer sem! Sőt! Anya arcára még mosolyt is csalt a tréfás, hasznos kis csokrom! Kaptam puszit meg minden... Még én is vigyorogtam, mert így majd nem kell előtte négykézláb csúsznom, mint tegnap!

Este még be kellett mennem a rendelőbe. Ekkor került fel a hab a tortára! Megálltam a virágboltomnál, hogy vegyek a rendelőben dolgozó lányoknak egy-egy szál virágot. Hát mivel fogadnak a virágárus lányok visongva, vigyorogva? Doktor Úr! Nyertünk, nyertünk!

A mop csokrunk nyert! A két virágárus lány megy a masszázsra! Meg is érdemlik! Amennyi csokrot ma megkötöttek, rájuk fér egy masszázs! Ezek után nem engedték kifizetni a két szál virágomat...

Boldog Nőnapot így a vége felé Neked is! Kaptál mopot Te is, vagy csak virágot, retikült, netán gyémánt gyűrűt?

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

20374591_10208117589610944_6219803946202071439_n.jpg

Doki Potter - Velem történt! Sziámik és a mobil veszélyes az egészségre?

Sziámi cicáim és a mobil telefon kompatibilis egymással szerinted?

sziamikkal.jpg

Szerinted a sziámiak veszélytelenek? A képen látható két kis boxos az én saját "tenyésztésem"! A lovardába mindig szükség volt bio rágcsálóirtásra, ezért tartottunk egy pár keleti sziámi cicát Don Carlos-t és Jozsó-t. Jozsó a neve ellenére nőstény volt...

A két kis gengszter akiket a képen látsz a főszereplői lesznek az alábbi történetemnek!

Előtte azonban kicsit képbe hozlak, hogy is viselkednek a szabadon tartott sziámi cicák, akik egy lovardában őrködnek az egér és patkány létszám visszaszorításán! (Mostanában ezt a fajtát thai macskának nevezik, már nem sziáminak, de nekem ők már csak sziámik maradnak az emlékeimben...)

Természetesen Don Carlos a kandúr volt a főnök! Volt 5 nagy kutyánk, akikkel együtt kellett őrizniük a rendet. Volt köztük amputált lábú, aki előtte benzinkúton élt, de miután elütötte egy autó, elvesztette a lábát már nem fogadták vissza, mondván így már rontja az üzletet... Volt egy hatalmas jól képzett német juhász is, akit egy páciensem szedett össze, amikor látta hogy Gánt környékén az erdei országúton kidobták a kocsiból és addig futott a "gazdája" után, amíg össze nem esett... (Ő hónapokig megállított minden autót az úton és be akart szállni, vagy ha lehúzva felejtette valaki az autója ablakát, egyszerűen beugrott!) Volt egy pittbull is, aki a sajtóhíre ellenére a legjobban nevelt, szófogadó kutya volt... Szóval komoly banda őrizte a tanyát, de a főnök mégiscsak Don Carlos a sziámi macska volt!

Amikor ugyanis a kutya banda a placcon napozott, "Karcsika" (ez volt a beceneve a hivatalos mellett) lassú, de határozott léptekkel égnek meredő farkincával célba vette az első kutyát, aki amint érezte, hogy lassan lőtávolba és a kandúr, feltápászkodott és kénytelen, kelletlen arrébb ment... Ezután vette célba a következő kutya áldozatát az én cicuskám, majd végül mind az öt kutyának fel kellett kelnie a kényelmes pozíciójából és kicsit arrébb új helyet keresni magának! Kandúrkám pedig ilyenkor diadalittasan leheveredett a felkeltett kutyák helyére és megkezdte a rituális mosakodását, természetesen a legnemesebb szervénél kezdve és mintegy mutatva a megalázott kutya bandának: Mit bámultok? Bekaphatjátok!

Szóval nagy volt nálunk a kutya-macska barátság, ami abban is megnyilvánult, hogy a kutyák minden más macskát elüldöztek a lovarda területéről, csak a két sziámit nem bántották. Cserébe pedig a két sziámi nem engedett be más kutyákat a lovarda területére, csak a mi öt kutyánkat. Volt pár gyenge próbálkozó a falusi ebek közül, aki bemerészkedett a területünkre, de azok igencsak pórul jártak! A két sziámi összehangolt támadást intézett azonnal a betolakodókkal szemben! Két irányból teljes sebességgel rontottak rá a kíváncsiskodó kutyára. Ilyenkor üvegmosó kefe lett a villámhárítóként meredező farkincájuk! Lehetett az kicsi, nagy, akár kuvasz is, úgy elpáholták, hogy vonyítva menekült vissza a falu felé mindegyik!

A sziámiak mindenre vadásztak ami csak mozgott! Reggeli után sportolni mentek, ami nekik a vadászat volt. Rendszeresen hoztak is zsákmányt, amit persze be is mutattak! Egér, patkány minden nap került a placcra. A postagalambokra reggelente vadásztak, amikor azok csapatostul a füvön magokat csipegettek. Ezt a műveletüket többször megcsodáltam! Két irányból lapos kúszásban közelítették meg a galambokat, majd amikor azok megneszelték a a vadászokat, felrepültek, de a kezdő sebességük nem volt elegendő ahhoz, hogy Don Carlos és Jozsó majd két méter magasból is felugorva el ne kapjon egyet-egyet!

Persze hogy jó volt a kondijuk, amikor egész nap bandáztak, sőt ha séta terepre mentünk a csikókkal akkor a két macska is gyakran jött velünk! A nagy fűben sokszor csak az antennaként meredező farkincájukat láttam! Jó kis csapat volt az öt kutya a két macska, a kiscsikók szabadon az anyjuk mellett!

Volt olyan is hogy nyáron pár kilométerre otthonról a tarlón találtuk Karcsikát, amint éppen vadászott a pockokra! Amikor odalovagoltunk és szóltam neki, nemes egyszerűséggel felszaladt a lábamon a ló hátára és elhelyezkedett az ölemben! Egész hazáig a lóháton velem utazott!

Kérdezték is a faluban, tudom-e mi lehet az oka, hogy mostanában már nem születnek tirke-tarka kiscicák, csak mind olyan kis füstös fülű, füstös orrú és krém színűek? Hát én, bár tudtam a választ, de nem mertem elárulni...

Azt is kérdezték, jár-e nálunk a róka? Mivel nem volt baromfink, így ez minket nem érintett. Nem így a falubelieket, ahol el-eltűnt egy-egy szárnyas... Egyik hajnalban épp az első buszra vártak a munkába induló emberek, amikor Don Carlos a fűút kellős közepén előttük vonszolt hátrafelé tolatva egy jókora hízott kacsát! Épp csak vállon nem veregették, mert kizártnak tartották, hogy ő fogta volna meg, hanem a rókára fogták! Biztosan megzavarta valami a rókát és otthagyta a kacsát! Na én erre nem vettem volna mérget, de szerencsére nem merült a gyanú árnyéka Karcsira, mert ott helyben a saria törvényeinek megfelelően egy lapáttal agyon is csapták volna!

Ez még mind semmi, ahhoz képest, hogy emberekre is képesek voltak támadni, ha úgy ítélték meg, az illető betolakodó!

Egyik éjjel kiscsikónk született. Február lehetett, kint zimankó, talán még kis hó is volt, de hogy csípős mínusz, az biztos. Nagy esemény egy kiscsikó születése, ráadásul 11 hónapot és 3 napot kell várni rá a fedeztetéstől számítva! Szóval mindannyian az új jövevénnyel voltunk elfoglalva, a méhlepényt pedig a trágyarakásra meggondolatlan módon kitettük, mondván majd nappal ráérünk elpakolni... Mire reggel lett, a csikó már magától tudott szopni, a kanca is elfogadta, kimerülten dolgunk végeztével mentünk volna a virrasztást kipihenni. Horrorisztikus látvány fogadott, amint kiléptünk az istállóból! Az öt kutya belakmározott a meleg, friss, véres méhlepényből! Úgy néztek ki, mint a National Geografikon az oroszlánok egy sikeres vadászat után jól lakva! Na, erre már nem volt energiánk, hogy lemossuk őket, hát maradtak véresek... A világos bundájukon nem is lehetett tagadni, szétmarcangoltak valamit, valakit!

Aznap hívtak a városi központból, hogy volt nálunk a szerelőjük bekötni az internetet, de nem tudott bemenni, nem talált ott senkit! Az lehetetlen, mivel hárman is ott laktak, de új időpontot egyeztettem velük és én is odamentem.

Az egyik lovászfiúnk, rendkívül szorgalmas, becsületes gyerek volt, de fölöslegesen nem beszélt... Őt kérdeztem: Voltak itt a telefonszerelők? Itt nem voltak Doktor Úr! Így aztán el is könyveltem, csak sántított az információ a központból, de mindegy, lassan jönnie kell a szerelőnek!

Meg is érkezett egy kis furgon, amit azonnal körbevettek a kutyáink.

A sofőr nem mert kiszállni, kérte, kössem meg őket! Nem bántanak! Bátorítottam, de erre meglepő választ adott! Tegnap is itt voltam és nem tudtam tőlük bemenni!!!

Micsoda? Tegnap itt volt? Na mindegy, ezt majd később tisztázzuk... Bezártam a kutyákat és betessékeltem a tett színhelyére a kétségekkel küszködő szerelőt. Folyamatosan csak azt kérdezgette: Be vannak zárva a kutyák? Be, be...nyugtattam...

Be is tessékeltem a kis faházba, ahol letette a táskáját, megfordult és a lépcsőfordulóban "Don Carlos" alias Főnök szunyókálását zavarta meg a jöttével! Én mögötte álltam és csak a viharos támadás hangját hallottam, de ez is elég volt, hogy leessen a tantusz! Addigra "Karcsika" már a szerelő mellkasán dolgozott hegyes karmaival és fogaival! Félelmetes sziámi harci nyávogások és prüszkölések, fújások közepette! Lépéshátrányban voltam, de gyorsan reagáltam, így sikerült megmentenem az ember arcát a sérülésektől és csupán a munkaruhája bánta kicsit a támadást... Elkaptam a házőrző macskám grabancát és letéptem a kővé dermedt szerelőről, majd avval a lendülettel ki is hajítottam a házból! Gyorsan kellett becsukni az ajtót, mert amint földet ért, már fordult is vissza a harctérre, de csak az ajtó üvegjét fejelgette le, miközben folytatta a harci kiáltásait! Az embert nem volt könnyű megnyugtatnom, de végül otthagytam dolgát végezni és elkezdte bekötni az internetet, végül is ezért jött...

Leballagtam a fiúkhoz és újra megkérdeztem: Csak járt itt ez az ember, miért mondtátok, hogy nem?

Ja, ez vót itt tennap Doktor úr! Azt nem monta miért jött... Azt hittük, megint valami cigány kupec érdeklődik, van-e eladó csikó? Tudja ezeket nem is engedjük be, mert azonnal el is tűnik velük együtt valami a tanyáról... Ez az ember csak azt kérdezte, bántanak-e a kutyák?

Na, és mit feleltetek?

Hát, azt, hogy csak nézzen rájuk! Maga szerint bántanak? Mink aztán nem tudjuk épp mit marcangoltak széjjel! Vigyorogtak cinkos mosollyal mindketten!

Szóval ezért nem mert kiszállni az emberünk, és ezért kérdezgette folyamatosan: Be vannak-e zárva a kutyák?

Ezen jót mulattunk, meglátogattuk az éjjel született kiscsikónkat és én eljöttem a lovardából.

Nemsokára megint a telefonos központból hívtak, hogy az emberüket nem engedik ki a kutyák szerszámért a házból!

Fel kellett hívnom, hát a lovászaimat, akiknek rendkívül tetszett a helyzet, harsányan nevettek a telefonba és azt mondták: Nyugodt lehet Doktor Úr! Ez az ember addig innen el nem megy, ameddig nem működik az internet! Úgy is lett! Adogatták be az ajtórésen a szerszámokat a szerelőnek, aki halálra volt rémülve, mert az ajtó üvegén kukucskált be az oroszlánnak maszkírozott öt nagy fenevadunk!

Én közben az egész éjszakás virrasztás és ló elletés után végre hazaértem. Ott várt négy kis keleti sziámi kölyök macska! Ők azért voltak a lakásomban elszállásolva, mert az időjárás nagyon zord volt még akkor, amikor születtek, de az anyjuk a szoptatás után már visszakerült a lovardába, csak ők négyen maradtak nálam, hogy egy kicsit megerősödjenek és amint jobb idő lesz kiköltöznek tőlem.

A riasztás miatt előző este nem mentem haza, így kimaradt egy vacsorájuk. Amikor beestem reggel a lakásba már tiltakozó nyávogással fogadtak, tudtomra adva, hogy mennyire éhesek! Nem volt teljesen jogos a panaszuk, mert száraz táp és víz volt előttük bőven, alomtálca is annyi, hogy akár napokra is otthon maradhattak volna egyedül, de a reggeli és a vacsora számukra szent dolog volt, így hát nálam nyújtották be a panaszt...

Megengedtem a kádba a forró vizet, ledobáltam magamról az istálló szagú és az ellés miatt nem épp makulátlan ruházatom, miközben mind a négyen testőrként követtek.

Annyira erőszakosak voltak, hogy megadtam magam és meztelenre vetkőzve  a konyhában elkezdtem kiadagolni négy kis tálkába az ínycsiklandó konzervet! Nem is lett volna evvel baj, bár a kis cickák még jobban rázendítettek, amint megcsapta az illat az orrukat! A bajt az okozta, hogy épp a művelet közben egy páciensem felhívott telefonon! Ráadásul pont az a fajta, akit nem lehet egykönnyen lerázni, csak mondja, csak mondja, csak mondja... Hát ez mondta! Vállammal szorítottam a fülemhez a mobilom, közben adagoltam igazságosan négyfelé a macskakaját...

A képen látható kis vadorzóknak ekkor elfogyott a türelmük! Ebben az időben gyerekökölnyiek voltak, de semmi nem volt nekik akadály, simán felmásztak a szalagfüggönyre, vagy bárhová, a csempén kívül, de most az én szőrös lábaimon kezdtek el a tálkáikhoz eljutni!!! Ráadásul mind a négyen egyszerre támadtak! Vállammal a telefont szorítottam és próbáltam kommunikálni, közben sikerült két támadót komoly fájdalmak árán letépni magamról! Sajnos erre a célra csak két kezem volt, ők meg négyen voltak túlerőben! Egyszóval vesztésre álltam! Volt olyan kis rafkós is közöttük, amelyik a seggemen keresztül már a hátam közepéig jutott! Na ott végképp nem értem már el! Sokszor szívesen üvöltöttem volna fájdalmamban, ahogy 72 tű éles karmocska mélyedt egyszerre a bőröm alá test szerte...

Végül sikerült befejeznem a telefonbeszélgetést, így már mozgékonyabb és gyorsabb lettem, de igazából nem evvel nyertem meg a csatát, hanem avval, hogy sikerült a négy teli tálkát végre a padlóra helyeznem!

Még rendet kellett tennem közöttük, a tálakkal együtt egymástól megfelelő távolságra elhelyezni őket, hogy mindenkinek egyformán jusson! Úgy faltak, mint akik ki vannak éheztetve...

Fáradtságtól és fájdalomtól elcsigázva vonszoltam magam egy tükör elé, ahol tetőtől talpig láthattam magamat. Nem kellett volna! Komikusan néztem ki! Ha nem fájt volna annyira, még nevettem volna rajta! De fájt! Ráadásul úgy néztem ki, mint akit Gilette pengével összekaszaboltak! Száz sebemből csurdogált a vérem...

A sebek persze nem voltak mélyek, így hát a forró fürdő mellett döntöttem. Na ezt sem kellett volna! Hatványozódott a fájdalom ahhoz képest, mikor a kis rohadékokat tépdestem le magamról! Na ezen a ponton elszakadt a cérna! Még aznap összepakoltam őket és kiköltöztettem a csapatot a lakásomból a lovardába!

A Klinikán szétröhögte magát mindenki, amikor félmeztelenre kellett vetkőznöm és bebújni a steril kabátba a műtét előtt! Aktuális özvegyem is kétkedve fogadta a magyarázatot, hogy ezt a rengeteg vágott sebet a macskák csinálták! Még arra is célozgatott nem-e valami szado-mazo buliban voltam az éjszaka? Hiába bizonygattam, hogy ez távol áll tőlem, láthatóan nemigen hitt nekem...

Pedig tényleg a sziámi harcosaim voltak, és be kell valljam legyőztek... De végül azért megbosszultam a vereséget, mert még aznap kihajítottam őket! HiHiHi!

A fentiek alapján kell eldöntened: A mobil sziámi kombináció veszélyes-e valóban az egészségre, vagy csak én látom így?

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

20374591_10208117589610944_6219803946202071439_n.jpg

Megmentsünk egy házasságot, vagy inkább a praxis becsületét? - Doki Potter, velem történt!

Az Óév marójára! Még egy utolsó nagy dilemma: Te hogyan döntenél?

600x600_szilveszter_udvozlet.JPG

Szilveszter napja mindig kicsit más mint a többi. Hogy mitől, azt inkább most ne firtassuk, de Te sem tagadhatod le, más, mint a hétköznapok! Legfőképpen abban más, hogy ünnepnap lévén az emberek általában nem dolgoznak. Nem így egyesek, mint például az állatorvos...

Szilveszterre is mindig jutott érdekes eset, sőt azt sem mondhatom, hogy kevés!

A szolidaritás jegyében az egész csapatnak be kellett jönnie nálam dolgozni, egyrészt, mert így "hamar" végeztünk, másrészt, mert jó hangulatú volt a csapat. (Lehet, hogy csak én gondoltam így?) Elvileg 9-től 12-ig voltunk rövidített nyitvatartással, hogy azokat az állatokat is el tudjuk látni, akiknek az utókezelése ezt igényli és mindig volt hozzá balesetes, vagy sürgős műtéti ellásra szoruló is.

Így kerültünk egy alkalommal a Gellért szállodába VIP belépővel mindannyian, mert Szilveszter napján meg kellett operálnunk Az Old Boys együttes egyik tagjának törött lábú kutyáját! A gazdája könnyelmű ígéretet tett: Hálából meghívta az egész csapatomat a szilveszteri buliba, ahol az együttese játszott! Szerencsére nem rettent meg, amikor a létszámot megtudta, így mindannyian részt vehettünk egy fergeteges bulin a Gellértben. Még a színpadra is felinvitált minket és a publikumnak bemutatva, megköszönte a szilveszteri lábtörés műtétet!

Na, de ez még nem annyira extra eset volt a praxisunkban, hogy megérdemelne egy külön fejezetet, hanem a következő már igen!

Járt hozzánk perzsa cicájával rendszeresen egy rendkívül dekoratív fiatal hölgy. Ma úgy tudnám legjobban leírni, hogy mindenki maga elé tudja képzelni: Luxusfelesleg Luxusfeleség volt! Balkonok a kirakatban, kurta szoknya, mély dekoltázs, erős smink... és persze egy hozzá tartozó Boss öltönyös pénztárca is, aki a kasszát rendezte a végén.

Egy alkalommal a kis hölgy épp Szilveszterkor jött még a rendelési időnkben, hogy a cica bágyadt, elesett, nem eszik és hányt... A hasi röntgen felvételen látszott valami gyanús, nem odavaló képlet, ráadásul tapintani is tudtam rendelleneset a beleinél, így hát azonnali műtét mellett döntöttem. Szegény majdnem beájult, amikor épp csak bejött, meghallgattam a kórelőzményt tőle, megtapintottam, megröntgeneztük, még fel sem ocsúdott a sokkból a gazda, már nyitottuk is ki a macskája hasát. Szilveszter lévén mi is szerettünk volna mihamarabb végezni...

Ezalatt a váróban a pénzeszsákjának beszámolt a fejleményekről, aki nem vette túl jó néven, hogy a cica miatt még várnia kell és nem fizethet végre...

Közben az összeszokott stábnak köszönhetően pikk-pakk kivettünk egy jókora elakadt idegentestet a cica vékonybeléből. Annak rendje, módja szerint összevarrtuk, így egy "sima" bélmetszéssel megoldottuk a macska összes gondját. A színház része ilyenkor, hogy behívjuk a gazdát a műtőbe és bemutatjuk neki mit találtunk?

Kiszóltam hát érte a recepcióra és be is topogott a kopogós tűsarkain egyensúlyozva. Az időfaktor, vagy egy fontos üzleti telefon akadályozta meg a pénztárcáját is, hogy bejöjjön, nem tudom, de ez úttal a hölgy egyedül érkezett a műtőbe.

Még beöltözve gumikesztyűben voltam és büszkén mutattam meg neki itt a corpus delicti! Emiatt hányt a cicája! Ez akadt el a vékonybelében, és még szerencse, hogy ma megoperáltuk, mert holnap lehet, hogy nem úszta volna meg egy bélmetszéssel, hanem ki kellett volna venni egy jókora bélszakaszt is! Az ennél mennyivel nagyobb műtét a cicának is (nekünk is), milyen mázli, hogy kinyitottuk ma...blablaba... próbáltam nála növelni az ázsiónkat!

- Jó, jó, de mi lehet ez? Kérdezte a cicababa.

- Nézzük meg! És evvel a lendülettel a kezemben lévő bűzös valamit a csap alatt folyó vízzel elkezdtem lemosni, hogy azonosítható legyen. Rengeteg szőr között láthatóan volt más is! Ahogy a víznek köszönhetően tisztult a helyzet, egyre világosabb lett, mit nyelhetett le a cica! Amikor rájöttem, nem mertem meg sem szólalni, pedig nem vagyok egy félénk, könnyen zavarba hozható típus!

- Mi az? Csilingelt a fülembe a kérdéssel olyan közelről, hogy még a maszk alatt is éreztem a drága parfümje illatát!

- Ez? Ez egy egészségügyi gumi! Mit volt mit tenni, válaszoltam a kérdésére, miközben lányos zavaromban tovább mosogattam a csap alatt a trófeánkat, csak hogy ne kelljen a hölgyike szemébe nézzek...

Váratlanul megragadta a karom! Erre már kénytelen voltam felé fordulni! Pánikot láttam az arcán átsuhanni! Rebegő hangon szólalt meg: "Doktor Úr! Csak a férjemnek el ne mondja!" Éreztem, hogy szinte az életéért könyörög...vagy a pénztárcáért...

- Jó, jó... szántam meg, de akkor mit mondjak neki, hogy szőrgombóc volt?!

- Azt, azt! Szőrgombóc volt! Lelkendezett, közben visszatért az állandó mosolya is az arcára, de már hallottam amint a pénzeszsák is jön a műtő felé.

Meglepetésemre még egyszer megszorította a könyökömnél a kezem, mire ránéztem és bátorítóan pislantott rám, majd megfordult és fogadta a párját.

- Képzeld, Drágám, minden rendben, Cirmike meg fog gyógyulni! Evvel a lendülettel egy puszit is nyomott a férfi arcára, már csak a nyomaték kedvéért.

Így kaptam meg én az előkészített terepet... A kezemben még markolásztam egy jó csomó gusztustalan bűzös szőrt, a koton gumi pedig szerényen meghúzta magát a mosogatóban, hát döntenem kellett!

- Az a helyzet, hogy a műtét sikeres és abszolút indokolt volt, mert a cicában elakadt egy nagy adag szőr, ami bélelzáródást okozott. Ennyi jött ki belőlem egy szuszra és a földet bámulva folytattam volna tovább, de a kassza közbeszólt!

- Micsoda egy szemét csaló banda maguk! Fel fogom jelenteni minden fórumon magát! Én tudom hogy kell pénzt csinálni, de maguk csalók! Förmedt rám miután kegyes füllentésem meghallotta...

Próbáltam volna megszólalni, de leintett és folytatta: Minden hónapban megveszem maguknál azt a kurva szőrgombóc oldó pasztájukat, ami ezek szerint szart sem ér! Szerezzen magának egy jó ügyvédet, mert ki fogom csinálni!!!

Mielőtt bármit is szólhattam volna, sarkon fordult, bevágta úgy a műtőajtót, hogy a keretnél lepotyogott a vakolat és kiviharzott...

Ott maradtam a cicababával és a műtősnőmmel. Meglepetésemre nem én léptem elsőnek, hanem megint, de most már két kézzel szemből fogta meg a két csuklómat a maca! Szemembe nézett és hálás tekintettel annyit nyögött ki: "Köszönöm Doktor Úr!"

Én azonban még nem találtam lezártnak az ügyet, mert a fenyegetést komolyan vettem, ráadásul nem éreztem jogosnak!

- Csókolom, most döntsük el, a házasságát mentsük meg, vagy a praxis becsületét?

- Könyörgöm, Doktor Úr, a házasságomat!

Vajszívem lévén beadtam a derekam... Így veszett el a praxisunk becsülete éppen Szilveszter napján és elveszett egy jól fizető páciensünk is, mert soha többet nem jöttek a cicával hozzánk...

A műtét árát is a menyecske fizette, amire addig sosem volt példa, sőt taxit kellett hívni neki, mert a lovagja faképnél hagyta, csikorgó kerekekkel távozott...

Még örültem, hogy végül nem perelt be! Biztosítékként azért készítettem pár fényképet az igazi bűnösről a mosdóban lapulóról és még sokáig őrizgettem, mire ki mertem dobni, mikor már úgy éreztem elmúlt a per veszélye.

Nem tudom, hogy mi, vagy ki győzte meg az úriembert, hogy végül nem perelt be, de nem tartom valószínűnek, hogy a cinkostársam tett otthon töredelmes vallomást!

Soha többet nem találkoztam egyikükkel sem!

Ma éjfélkor újabb évet kezdünk. Talán majd jövőre! Addig is Boldog Új Évet Nekik is és Neked is!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

drjcsoplogo.jpg

Állatorvosi Karácsony Szenteste - Doki Potter/ velem történt

Mit csinál egy állatorvos Szenteste?

600x600_karacsonyi_udvozlet.JPG

Karácsonykor eddig minden alkalommal kezelnem, gyógyítanom vagy éppen operálnom kellett az arra éppen rászoruló pácienseimet... Pontosan fogalmazva ez már a 30-ik ilyen alkalom lesz... (Idén is 10 órától a rendelőben leszek...)

Van közülük mégis néhány emlékezetes! Az egyik a következő:

Épp Szentestére voltam hivatalos, ráadásul az elsőre, amit az új családommal töltöttünk. Aki már átélt első Szentestét az új családjával, az biztosan emlékszik arra az érzésre, ami ilyenkor természetes! Nálunk a lányos Nagypapa volt a családfő, a maga 90 + évével, két világháborúval és három hadifogsággal a háta mögött... Szerencsére szellemileg teljesen ép maradt, és ontotta magából a történeteit, főleg a kalandjairól! Néha a lánya és az unokái elhűltek, amikor kiderült hogy a női partnerek kis átfedésben voltak a Papa történeteiben, de ilyenkor csak hamiskásan mosolygott és ránk férfiakra kacsintott egyet!

Az este kellemesen telt, a karácsonyfa fénye beragyogta a szobát, alatta az ajándékok díszes csomagolásban várták az angyalkát... Mindenki szépen felöltözve, az asztalhoz ült az ünnepi vacsorához. A háziasszony kitett magáért! A teríték, a menü még egy 5 csillagos szállodának is büszkeségére vált volna!

A kapcsolatunk aktuális Özvegyemmel még aránylag friss volt, de így együtt az egész nagy családdal még talán nem is mutatkoztunk. Sokszor gondolkodtam már azon, min múlik az, hogy valaki megtalálja végre az élete párját? Van akinek ez soha nem is sikerül! Nekem sem elsőre... Sőt, de ezt inkább hagyjuk... Hálás vagyok, hogy ekkor már, ha hosszas keresgélés után is, de nekem sikerült! Kisfiam járt a fejemben, akinek még nehezebb lehetett a szituáció, mert nem az édesanyjával, hanem új családunkkal kellett ismerkednie... Sajnos egy válásnál egy lehetetlen dolog adódik, mégpedig a közös gyereket nem lehet kettéosztani, mint a többi vagyontárgyat! Nálunk is 4 és fél év válóper után ítélte a Bíróság az én gondozásomba a előző házasságomból a gyermekemet. Ma már szerencsénkre közös kisfiunk is van, ráadásul a 11 év korkülönbség ellenére a fiúk nagyon jó testvérek lettek! Ennek külön örülök, mert nálunk csak két év korkülönbség volt, de amióta az eszemet tudom a bátyám kisebbségi komplexussal küszködött, mindig okosabb, ügyesebb akart lenni nálam... Együtt értünk el minden sikert, de amint a felesége közénk állt, csak a Bíróságokon találkoztunk, az utóbbi évtizedben, pedig, mintha nem is lenne testvérem... Sikerült is lerombolni, amit addig közösen felépítettünk... Remélem az én gyermekeim sosem fognak ide eljutni! Részemről mindent meg is teszek érte, hogy ez velük elő ne fordulhasson!

Na, de ne kalandozzunk el az ünnepi asztalunktól! Előétel és a leves után épp a fő fogásról kellett dönteni, mert abból is több választási lehetőség volt. Ebben a szent pillanatban megcsörrent a mobilom! Nem volt mit tenni, elő kellett venni, mert makacsul csöngött volna tovább a zsebemben... Röstelkedve húztam elő, miért is nem némítottam le?! Miért, miért? Mert sosem szoktam lenémítani! Amióta a diplomámat megkaptam a leglehetetlenebb időpontban is hajlandó voltam kikászálódni az ágyból és ellátni a rászoruló állatokat. Ehhez persze az is kellett, hogy a lakás és a rendelő egy helyen legyen, bár ez később már nem így alakult, de akkor is mindig felvettem a hívásokat. Most azonban az ünnepi asztalnál, az új Család gyűrűjében épp Papa egyik története kellős közepén, nem volt mit tenni, elővettem a makacsul csengő mobilom. Épp azon gondolkodtam küldök a hívó félre egy beállított udvarias sms-t, miszerint később visszahívom. Éreztétek már azt a kellemetlen helyzetet, amikor hirtelen csend lesz körülötted és mindenki rád szegezi a tekintetét? Na ez pont az volt! Mielőtt lenyomhattam volna, Életem Párja megkérdezte, megtörve a feszült csendet: Ki keres? Mivel kiírja a nevet, válasz helyett megmutattam neki a még mindig csengő mobilom kijelzőjét. "Almási Éva & Balázsovits Lajos" - ez villogott, csengett, és ők várták a másik oldalon, hogy felvegyem... Vedd fel! Vedd fel! Követelte a család, miután az sms küldési szándékomról tájékoztattam őket. Biztosan indokolt, ha ilyenkor hívnak! Biztosan valami nagy baj van! Megadtam magam... Felvettem.

A művésznő izgatott hangját rögtön megismertem. "A lányom macskája, most jöttünk, haza, jaj Doktor Úr, borzasztóan néz ki, ránk van bízva, jaj, mi lesz, ha a lányom hazajön, ez a cica a mindene..." Pontosan mi van vele? "Jaj, nem is tudom, annyira borzasztó, inkább adom a férjemet!"

A művész úr hangja is ismerősen csengett, de ő legalább összeszedett volt, lehetett vele kommunikálni.

Megtudtam, a lányuk cicájára ők vigyáznak, a macskát egy pár napja operáltak. Most értek haza, és úgy találták, hogy kinyílva a hasi sebe és kilóg belőle az összes hasi szerve!

Laikusnak ez nem lehet épp egy felemelő látvány! De a cica élt még, ezért azt kértem, csomagolják az alkatrészeit egy nejlon zacskóba és induljanak a cicával azonnal a rendelőbe!

Így hát a Szenteste vacsora főfogása nekem, pontosabban nekünk a Balázsovits család cicája lett!

Nem panaszkodhattam az alkalmi asszisztenciám lelkesedésére sem, ami az enyémnél ebben az esetben jóval nagyobb volt! Attól eltekintve, hogy a képesítése nem pont ez irányúra sikerült, a hozzáállása bőven pótolta! Szabályosan kirángatott az asztal mellől és látható módon cseppet sem zavartatta magát, hogy faképnél hagyjuk a családot a szent pillanatban, megyünk életet menteni! Szerencsésnek éreztem magam! Én az óvodában határoztam el, hogy állatorvos leszek. Szerencsém van, hogy teljesült is ez az álmom! Még szerencsésebbnek éreztem magam, hogy pont ma Szenteste először nem egyedül megyek a rendelőbe, hanem újdonsült lelkes asszisztensemmel együtt!

Sűrű elnézések közepette kaptuk a kabátunkat és bevágódtunk az autóba. A város legszebb részein száguldottunk át. A karácsonyi hangulatról nem csak a fényár, hanem a hatalmas pelyhekben hulló hó is gondoskodott. Szeretem ezt a várost. Van szerencsém minden nap a Budai Várhoz, a Lánchídhoz, a belvároshoz, a Hősök teréhez, az Andrássy úthoz... Így a havazásban, a karácsonyi fényekkel borított Budapesten Szenteste gurulva a rendelő felé, igazán ünnepi hangulatú volt. Ráadásul az a ritka szituáció, amikor még forgalom is csak igen gyér a városban! Az automata váltó előnye, hogy az anyós ülés felőli keze szabad a sofőrnek, aki jelen esetben én voltam, így átkarolhattam az asszisztenciám, aki cserébe a vállamra hajtotta a fejét... A Szenteste hangulata így nem illant el, sőt ez az utazás még különlegesen meghitté is tette!

A rendelőnél már vártak a cicával. Mindegyikünk puccparádéban! Ők is nagyestélyiben, mi is nyakkendőben, az alkalomhoz illően öltözve! A cica a kezükben egy hordozóban.

Bejutottunk, kivettük a cicát, aki be volt csomagolva utasításomnak megfelelően. És valóban! Külön érkezett a cica és külön a belei! Nem épp jók ilyenkor a kilátások a túlélésre! Ráadásul a cica jóval 10 év felett volt már akkor is.

Ki sem vettem a zacskóból, csak bekukucskáltam alá és azonnal kis altató-fájdalomcsillapító injekciót szívtam fel a kis sérültnek. Kiszabadítottam a vállát és beszúrtam az altatószert. Néhány perc kellett csak és lassacskán erőtlenebbé vált a fájdalmas nyávogás, a fejét leeresztette és elernyedt a teste a cicának...

Így már nem érzett fájdalmat, hát nekiláthattam a vizsgálatnak. Amint kivettem az asztalra, megdöbbentem, hogy a belei konyhai papírtörlőbe is be voltak csomagolva, nem csak a nejlon zacskóba! Ezen a ponton a Művésznőt és a Művész Urat leültettem a váróban, mert nem akartak hazamenni, mindenképpen meg akarták várni, tudok-e segíteni a családjuk szent állatán? Az ő Szentestéjük a váróban, a miénk a műtőben folytatódott...

Beöltöztünk mindketten, maszk, sapka, kesztyű... "Ez olyan izgi!" Hallom a lelkesedést és a biztatást. Az én aggályaim azonban sötét felhőket rajzoltak az optimista kilátások elé, amint tisztogattam a kilógó hasi szerveket és infúzióval locsolgattam, nehogy kiszáradjanak. A konyhai papírtörlő pucolgatása jó egy órával hosszabbította meg az előkészítést. Persze laikus létükre jót akartak, csak hát nem a legalkalmasabb anyagot választották, de ilyen helyzetben még csak panaszom sem lehetett rájuk, mert hősiesen viselték a látványt és drukkoltak nekünk.

Óvatosan kellett borotválgatni, fertőtlenítgetni és azt kerestem, van-e sérülés a szerveken, beleken? Szerencsére nem találtam! Bekötöttem egy véna katétert, csepegtettem az infúziót, tettem bele a található leggorombább antibiotikumból és meglepetésemre a cica szívverése és légzése normalizálódott! Az első csatát megnyertük! Sokktalanítottuk! Be is jelentettem a teljes műtéti stábomnak ezt a jó hírt. "És az jót jelent?" - kaptam rá a szakasszisztenciámtól a meglepő választ! Nagyon jót! És egymásra vigyorogtunk, de csak a szemünkkel, mert a sebészi maszk takarta az arcunkat...

Az én kis Hősöm elő kellett lépjen a ranglétrán, mert hát a szükség az szükség, különösen háborús helyzetben! A Papa is megmondta épp egy órával ez előtt, amikor indultunk, hogy ő bizony látott ilyet! Sajnos embereknél a háborúban... Így aztán sok választásunk nem volt, fel kellett avatni az új Műtősnőmet! Steril kesztyű ráadva, kezeket fel és nem nyúlni semmihez, csak amit majd mondok! Ez menni fog, nyugtatott meg!

Na, amikor eljutottunk oda, hogy nem csak műszert kell adogatni, hanem meg kell fogni az élő állat beleit és tartani, hogy precízen letisztogathassam, na akkor azért éreztem némi bizonytalanságot, de azt a nem kellő rutinjának tudtam be! Reméltem, nem lesz ájulás a vége és ott nehéz lesz helytállnom, mert momentán elég kihívás volt nekem a macska! Szerencsémre jól választottam, csak a macskát kellett gyógyítanom!

Miután mindent lemostunk, lefertőtlenítettünk és visszatettünk a helyére, új sebszélekkel bevarrtuk a cica hasát. A műtét végére már kezdett ébredezni is!

Még a végén túléli! Jegyeztem meg bizakodóan. "Hogyhogy túléli? Már készen vagyunk és minden rendben, nem?" Én azért még csak óvatosan fogadtam volna a sikerre, de hogy mindent megtettünk, amit csak lehetett az biztos.

Kellemes érzés egy sikeres műtét után közölni a várakozó gazdákkal, minden rendben, a műtét jól sikerült! Ez esetben azonban azt is hozzá kellett tennem, a következő két nap kritikus és nem garantálhatjuk a túlélését a cicának. Mivel már késő éjjel volt és más ellátást nem igényelt a meleg helyen kívül, úgy döntöttünk, hogy hazaviszik a cicát és reggel újra elhozzák a kezelésre. Ha netán feladja, legyen otthon a megszokott környezetében...

Bőven elmúlt már éjfél mire elbúcsúztunk és mi is ők is folytattuk a Szentestét ott, ahol abbahagytuk a cica miatt. Hazafelé az a jóleső érzés áradt bennem, ami az óvodás korom óta motivál. Történetesen az amikor a tudásommal egy állat életminőségén jelentősen tudok javítani. Most ráadásul az élete volt a tét! Reméltem, hogy sikerül és túlélő lesz a cica!

viber_image.jpg

 A képen: Murci cica már a műtét után.

A városban még az odaúthoz képest is gyérebb volt a forgalom, de a karácsonyi fényár nem csökkent még és a hóesés közben hangulatosan fehérre varázsolt mindent. A rádióból szelíd karácsonyi dalok szóltak és az automata váltó is szabad teret engedett a jobb kezemnek egy öleléshez az újdonsült Műtősnőmnek!

Ilyenkor akármilyen későn is végzek egy műtéttel, valószínűleg a koncentráció miatt, még ha ágyba is kerülök, pörög az agyam és nem tudok azonnal elaludni. Most is mindketten frissen, feldobott hangulatban, jó kedvűen érkeztünk vissza a családhoz.

Rajtuk ezt a lelkesedést már nem lehetett látni! Egyedül a Papa a 90 + évével volt még a toppon! A többiek jobbra, balra dőlve szunyókáltak már... Jöttünkre felébredtek, mert sportszerűen megvártak az ajándék osztással! Ráadásul még farkaséhesek is voltunk! Mi ünnepi hangulatban ott folytattuk, ahol a cica miatt abbahagytuk, a főételnél. Szerencsére a micro segített behozni a lemaradásunkat és utolértük a családot, mire ők is felébredtek!

Ezek után már csak az angyalkának kellett megérkeznie! Bár én úgy éreztem kettő már meg is érkezett személyünkben, legalábbis a mi mai jó cselekedetünk ki lett pipálva! "Földre szállt, mint egy angyalka, mint például én!"- gondoltam magamban... Így azután jöhetett a "Mennyből az angyal..."is, majd az ölelések és a várva várt, miattunk kissé megkésett ajándékok.

A család jól vette az első akadályt! Nem vették zokon ezt a kis kitérőnket, mi pedig kifejezetten élveztük, nem csak ezt a kalandot, hanem egymás társaságát is! (Azóta is...)

viber_image2.jpg

A képen: Murci cica egyik utolsó képei közül kb. 15 évesen.

Edit cicája Murci a főszereplőnk a történetben csodával határos módon túlélte a túlélhetetlent és több mint fél évig vidáman élt! 14 évig volt a Balázsovits család tagja. Egy éves kora körül került hozzájuk amikor találták és igazi családtag volt náluk élete végéig...

Szerencsés vagyok. Egész életemben avval foglalkozhatok, amit a legjobban szeretek. A munkám a hobbim is. Az új családom akceptálja, hogy az állatorvoslásban nem létezik munkaidő, pedig nem egy házasság barát szakma...

Szerencsés vagyok, hogy egyik napról a másikra mindent elvesztettem? Igen! Mert magamtól nem változtattam volna semmit az addigi életemen, de a sors másként akarta, rákényszerített. Nem mondom hogy könnyű volt az az időszak, amikor a kisfiammal, a válás közepén mindenem elveszett.

Szerencsés vagyok hogy akkor olyanoktól kaptam segítséget a túléléshez, az újrakezdéshez akiktől nem is számítottam rá? Furán is éreztem magam, mert addig csak én adtam, ahol tudtam, segítettem mindenkinek akinek csak szüksége volt rá...

Szerencsés vagyok, hogy a megszerzett tudásomnak köszönhetően túléltük kisfiammal a legnehezebb időszakot? Ennek köszönhetően minden nap volt annyi páciensem, műtétem, hogy ki tudtuk fizetni a számláinkat...

Szerencsés vagyok, hogy pont akkor találtam meg a nagy Ő-t? Igen! Mert amikor nem gurult a szekér, akkor is mellém állt!

Szerencsés vagyok, hogy évekkel ez előtt egyik hajnalban a bal oldalamra bénultan ébredtem, de ahogy jött, úgy el is múlt és azóta sincs semmi panaszom! Meg is ijedtem, mert nem gondoltam volna, hogy nekem bármi bajom lehet, aki nem iszik, nem dohányzik, nem túlsúlyos és akkoriban naponta lovagoltam, sőt versenyeztem is, ami jó kondíciót igényel. Na jó, stressz az volt bőven...

Akkor átértékeltem mindent!

Azóta nekem minden nap Karácsony!

Ma is egy újabb Szenteste lesz. Neked is azt javasolom, segíts akinek tudsz, ahol lehet! Én sem gondoltam volna, hogy valaha is én fogok segítségre szorulni! Az az érzésem, hogy visszakaptam mindent, sőt még többet is annál, amit elvesztettem!

Tudod mi a legmeglepőbb? Azok is megkapták mind a sorstól a "jutalmukat", akik meg is érdemelték! Sőt, ha én határoztam volna meg a büntetésüket, álmomban sem tudtam volna súlyosabbakat kitalálni nekik! Nem haragszom rájuk, de azon megdöbbenek, hogy pontosan azt kell átéljék, azokat a gonoszságokat, amilyeneket ők okoztak másoknak! Meggyőződésem, hogy mindenki pont azt kapja vissza a sorsától, amit adott előzőleg másoknak! Gondolkozz el ezen! Te is ismersz ilyet? Én többet is...

Nekem ma ráadásul két karácsonyfám lesz! Egyet vettünk pár napja, egyet pedig ma kaptam egy hajléktalantól! Behozta a rendelőbe nekem és azt kérdezte emlékszem-e rá? Persze azt válaszoltam neki: Igen! De be kell valljam mindenkinek ezt válaszolom, csakhogy nem igaz... A Kék-Fehér Klinikán ugyanis 45 ezer páciensünk volt a gépben nyilvántartva, lehetetlen mindre emlékeznem! Így aztán mindenkinek füllentek... Megköszönte, hogy "megmentettem a kutyáját" és hálából vett nekem egy karácsonyfát! Próbáltam szabadkozni, ne erre költse a pénzét, de kacsintott egyet és helyesbített: "Doktor Úr, nem vettem, hanem elvettem! De ne aggódjon Doktor Úr a Jóisten ezt meg fogja bocsájtani nekem, mert ez a fa a legjobb helyre fog kerülni, magához! Boldog Karácsonyt! Az Isten áldja meg magát! Ne haragudjon meg érte, de megölelhetem magát?" Nem is válaszoltam neki, csak kitártam a karom felé és megölelt... Messziről is éreztem az ápolatlanságából eredő illatát, de abban a pillanatban ez csak annyit juttatott eszembe: SZERENCSÉS VAGYOK! Meg még azt is: Megdolgoztam ezért a "Szerencsémért"!

Így lesz két fánk ma feldíszítve.

Boldog Karácsonyt kívánok Neked is!

Hallgasd meg a történet egyik részletét, amit karácsony előtt a Music Fm rádióban Bocsi így olvasott fel!:

https://fb.watch/2xh5DrDjtU/

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

40-kiralylany.jpg

A képen: Balázsovits Lajos, Balázsovits Edit és Almási Éva színművészek, Murci cica gazdái

 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

Skype name: prof.dr.juhasz.csaba

"Luxusfeleségek"-ről (Luxusfeleslegesek-ről...) jutott eszembe! - Doki Potter/ velem történt

Ami az egyik oldalról egészen jónak néz ki, nem biztos, hogy a másik irányból is rendben van! Azaz: Mindig minimum két irányból vizsgáld meg a dolgokat!

iphone_6_2015_08_15_030.JPG

Jól néz ki a párocska a cabrio Porsche-ban? Irigykedsz mi?

Az én korosztályom (50+-osok...) még emlékeznek arra az időszakra, amikor remegő térdekkel kellett órákig várakozni a határainkon, hogy be-, vagy kilépjünk az országunkból. Ez a történetem ebben az időben esett meg velem.

Miért jutott most eszembe? Annak ellenére, hogy próbáltam megkímélni magam a Viasat "Luxusfeleségek" című most futó műsorától, akaratom ellenére nagyjából képben vagyok, még úgy is, hogy csak a reklámokba, vagy a Facebook postokba szaladok bele, hangsúlyozom: akaratom ellenére! Nem minősítem a műsort, mivel be kell valljam becsülettel, még egy részt sem láttam, de az önkéntelenül összeszedet információmorzsáim a következőt juttatta eszembe:

Barátaimmal egy lepukkant klasszikusnak mondható VW mikrobusszal jöttünk hazafelé éppen sítúráról és ahogy az akkoriban normális volt Hegyeshalomnál ácsorogtunk pár órácskát a vámvizsgálatra várva... Tinédzser kisfiam már el sem tudja képzelni ezt amikor mostanában lassítás nélkül robogunk át a határon! Előbb-utóbb a migránsok miatt majd megtanítanak minket újra sorban állni, ahogy a terroristák már megtették a repülőtereken, de ne kalandozzunk el, térjünk a tárgyra!

Szóval az volt a szituáció, hogy mind a hatan támasztottuk a VW kisbuszunk lökhárítóját, a csapat dohányosai bőszen pöfékeltek, ennek megfelelően próbáltam a megfelelő oldalra húzódni, már ami a szélirányt illeti! Csoki labrador kutyám, aki addigra már vizsgázott lavinakereső volt, a lábunknál sertepertélt. A mikrobuszunk bármelyik hippi csapat büszkeségére válhatott volna, kívülről minden eleme más-más színben pompázott és mindegyiken volt kisebb-nagyobb horpadás is. Nekünk azonban tökéletesen megfelelt, elfértünk benne sícuccokkal együtt és csak ritkán, átlagosan utanként egy-két alkalommal robbantunk le vele! Ezek nem voltak nagy ügyek, szerszámunk, pótalkatrészeink voltak, szerencsémre olyan is a csapatban, aki be is tudta szerelni, így mindig eljutottunk a sípályáig és haza is!

Ütött-kopott autónk kontrasztjaként állt előttünk egy akkora tűzpiros Ferrari, amekkorát akkoriban még fényképen sem láttunk! Manapság is szinte csak a forma 1-es Ferrari pilótáinak adnak ekkorákat, de akkoriban ez igazi kuriózum volt!

Pont ezért is szálltunk ki a hidegben fagyoskodni, ami persze nem volt nagy kihívás, mert a mikrobuszban éppen nem volt fűtés... Diszkréten hát, minden feltűnés nélkül, mint a verebek leültünk a VW elejére és csodáltuk a tűzpiros csodát! Müncheni rendszáma volt és szakértői eszmecserét folytattunk, hány lóerős lehet, mennyit fogyaszthat, milyen lehet vezetni, stb...

Miközben épp ezen elmélkedtünk, kinyílt a Ferrari vezető oldali ajtaja! Elsőnek egy fekete térdig érő bal lábas női csizma jelent meg, majd rögtön utána a hozzá tartozó gazdája is! Mit mondjak? Hátulról hibátlan volt a sofőr! Ahogy azt illik, derékig érő barna sörényét egy rutinos fejrázással meglibbentette, ruháján igazgatott kicsit és mi beájultunk a látványtól! Ennek persze azonnal hangot is adtunk és a bajszaink alatt megegyeztünk abban, hogy a 10 pontos minősítő rendszerünk alapján 15 pontot érdemel a látvány! Na, jó! Lehet a plusz 5 pont kicsit a Ferrarinak is szólt, de ez most mindegy!

Ferrari pilótánk megfordult és felénk vette az irányt! Közben elmacskásodott macskatestét megnyújtóztatta, ami kis karkörzésből és magastartásból, illetve két törzskörzésből állt.

Magasan képzett, diplomás síelő társaim közül az egyikük nagyot slukkolt a cigarettájából erre a látványra és miközben fújta kifelé a füstöt, minket specialistákat kérdezett: "Szerintetek hány f...szt kellet le...opni ezért az autóért?"

Mindannyian a helyes válaszon törtük a fejünket, de lévén ebben a témában specialistának számítottunk, így előzetes fejszámolásokat végeztünk, nehogy helytelen válaszokat adjunk!

Nem így a kérdésre vonatkozó Luxusfelesleg! Persze arra nem számítottunk, hogy a müncheni rendszámú brutál Ferrari sofőrje ért magyarul!

Hát értett... Ezért aztán kihívóan felénk fordult, szemünkbe nézett és mivel neki nem kellett bonyolult számításokat végeznie a válaszhoz, elsőnek ő adta le a voksát: "Csak egyet, de azt sokszor!" Bingó! És ez volt a helyes válasz!

Ez a megsemmisítő válasz még nem is volt elég neki! Szinte még levegőt sem kaptunk, megkérdezte: "De aranyos kutya! Hogy hívják?"

Csak annyit tudtam kinyögni: "Csoki..."

Megsemmisülve, fejeket lehajtva, szigorúan a földet bámulva szinte azonnal somfordáltunk vissza a mi Ferrarinkba, azaz a VW buszunkba... Eközben az igazi Ferrari hátuljára ülve keresztbe tett lábakkal dohányzott és fújta felénk kacéran a füstöt a hosszú barna, sőt, még kihívóan a szemünkbe is bámult! Mi meg néztünk mindenfelé, csak arra nem, illetve csak ritkán és csak lopva egy-egy pillantást!

Azóta nagyon vigyázok, külföldiek előtt a magyar nyelvvel, nehogy beleszaladjak még egy ilyen kellemetlen szituációba!

Ti se irigykedjetek! Emlékeztek még az idillikus képre, amit az írás elején mutattam? Most nézzétek meg a másik irányból is! Na ugye, nem is annyira idilli, mit a másik irányból! Legalábbis nekem nem az! Bár én így 50 +-osan, megrögzött hetero vagyok, bár ezt már egyre kevesebb helyen merem bevallani, meg nem is divat már...

 

iphone_6_2015_08_15_031.JPG

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

20374591_10208117589610944_6219803946202071439_n.jpg

süti beállítások módosítása