Kutyaiskolában
Csoki kiképzése az első találkozásunk óta tartott. Előzőleg foglalkoztam kutyakiképzéssel, ezért otthon és mindenfelé jártunkkor szépen megtanulta a fegyelmi dolgokat. Volt nálunk egy egyszerű szabály: Amit szabad, azt mindig szabad, amit nem, azt nem! Amikor egyszer kutyaiskolába kerültünk és beálltunk a többiek közé a gyakorlatokra, nem volt gondunk a haladó csoportban sem. Póráz nélkül élvezettel csinálta az összes menetgyakorlatot, jól és szabályosan apportírozott, az összes akadályon, létrán átjutott, mintha minden héten oda jártunk volna. A tárgyválasztás elsőre is tökéletesen sikerült. Láthatóan élvezte a munkát, játéknak vette az egészet. A végén az őrző-védő részen nem akartam vele beállni és kissé hátrébb a kutyanebulóktól beszélgettünk páran. Amikor azonban a kutya társak elkezdték ugatni a csibészt, az én kis labradorom is mély hangon morogni kezdett és ugatta! Játékból beálltunk a kezdő csoportba. A csibész kezéből a rongyot úgy kirántotta, hogy az nem is számított ilyen erőre egy labradortól. Nem tudta, hogy a lovardában a lovászok edzésben tartották, naponta húzatták vele a lovak vezetőszárát, amit morogva próbált elvenni tőlük! Ezután puha karral jött a támadó a mi csoportunkhoz. Csoki a többiektől elleste a feladatot, morogva küzdött a csibésszel, amíg az el nem menekült. A kart ott hagyta Csokinál és jött vissza bosszantani a kutyát. Ez már nem sikerült! Csak a karra volt mérges az én kis őrző-védőm, az emberek nem tudták felingerelni. Beazonosította a védőkart, amire szerinte támadtak a többi kutyák és ezt a mókát ő is szívesen átvette tőlük. Otthon szeretett játszani valami ronggyal vagy fával, amit húzni lehetett, sőt fel lehetett emelni, vagy körbe forgatni a levegőben. Jó erős fogása volt. A profi kiképzőknek is feltűnt a labrador őrző-védő munkája, ezért kemény karral is kipróbáltuk Minden feladatot szabályosan végzett el, ahogy a többiektől látta, egészen addig, amíg kar nélkül nem akarta valaki bosszantani. Ez még a legprofibbaknak sem sikerült! A védőkar volt számára a cél! Azt nézte árgus szemekkel, mikor lehet jókorát beleharapni? A küzdelem közben a segéd próbálta elijeszteni, kiabált rá, annál inkább morgott és fogta őt, de amikor azt mondta: „Milyen okos kutya!” – akkor elengedte és csóválta neki a farkát! Ha újra támadott és kiabált vele, megint megfogta, de ha kicsit becézgette, azonnal levette a lábáról az én őrangyalomat. Ez nagyon komikus volt, jót nevettünk rajta, de Csoki ennek ellenére élvezte a mókát, bár nem sok segítségre számíthattam tőle ha véletlenül engem megtámadtak volna. Máskor is megfigyeltem nála, ha valamit lát más kutyáktól, vagy az embereknek tetszik amit csinált, azt azonnal megtanulta, ennek köszönhetően egy nap alatt haladtunk több évnyit előre a kutyaiskolában. Ha nem árultuk volna el a titkot a segédnek, hogy nem szabad becézgetni, szépen beszélnie Csokival, akkor még akár őrző-védő versenyre is mehettünk volna! Sajnos azonban elég volt egy kedves szó a támadótól és az én őrző-védőm rögtön megszelídült... Szerencsénkre élesben nem kellett kipróbálnunk ezt a tudományunkat!
