Az állatorvosnak könnyebb, mint a humán Kollégáinknak, ha embert kell kezelni, mert az ember is csak egy állat... Fordítva már nem olyan könnyű a helyzet, ezért a humán Kollégák nem értenek minden állathoz, csak egyhez, az emberhez, kedvenceiket az állatorvosokkal kezeltetik! A legrosszabb verzió, amikor az állatorvos sérülését magának kell ellátnia, a legeslegrosszabb, amikor nekem kellett magamat ellátni! Mi történt? Egyik karácsony szentestére készülődtem otthon egyedül, pontosabban Csoki labrador kutyámmal, gyönyörűen berendezett legénylakásomban. Képzeld! Még a "Szép Házak" folyóirat is megjelentetett róla egy képes beszámolót! De ez most mindegy is... Pontos időre kellett mennem, mert a testvérem gyerekeit kellett volna videóznom, amikor megérkezik hozzájuk az angyalka... Ráadásul volt egy meglepetés ajándékom Zsodónak a kislányuknak! Abban biztos voltam, hogy a gyerek örülni fog neki, de abban már nem, hogy a szülei is... Az előzménye az volt, hogy többször hallottam, amikor a őseit kérlelte, szeretne egy kerékpárt. Minden ilyen alkalommal valami számomra elfogadhatatlan magyarázattal utasították el ezt a kérését... A szívem szakadt meg minden alkalommal, amikor ezt a párbeszédet hallgatnom kellett! Meg is kérdeztem, miért nem kaphatja meg, amire annyira vágyik! Az volt a válasz: "Nem kell mindent megkapjon, amit kitalál magának!" Jó, jó, de egy bicikli egy gyereknek?! Azt mondanom sem kell persze, hogy nem azért nem kaphatott új bringát, mert nem engedhették volna meg maguknak... Mivel nem értettem egyet velük, ezért titokban megvettem a legmenőbb megfelelő méretű lányos bringát ami csak létezett! Rózsaszín váz, fehér gumi kerekkel, fehér gumi fogantyúkkal, minden extrával... Nagyon menő volt! Nem tudom Zsodó emlékszik-e még erre a kerékpárjára? (Azt hiszem én azon a karácsonyon találkoztam vele utoljára... Néha eljutnak hírek róla, hozzám, anélkül, hogy érdeklődnék, tudom például, hogy ma már ő is állatorvosként dolgozik, de köszönhetően a szüleinek, a kapcsolatunk itt megszakadt...) Szóval izgatottan készülődtem a Lónyay utcai lakásomban. Lezuhanyoztam, ránéztem az órára, pont időben voltam, elkezdtem öltözködni. Húztam magamra egy alsónadrágot, zoknit és ahhoz, hogy patika rend legyen megszakítottam az öltözés rituáléját el akartam tenni még pár tiszta törölközőt a fürdőszobában. Ehhez fel kellett állnom a kád szélére, a fölötte lévő szekrényeket csak így érhettem el és bepakoltam a őket a helyükre. A fürdőszobám is pazarul nézett ki, a méretei ellenére pont elfért benne minden. A fali csempe a padlón folytatódott, ami ugyan gyönyörűen mutatott, de meglehetősen csúszós volt a sima, csillogó felületével. Ne ilyen padlót tegyél a fürdőszobádba! Miért? Mert, amikor a kád széléről hátrafelé leléptem a bal lábammal, véletlenül túlléptem a kád elé helyezett színben pont passzoló fürdőszoba szőnyeget! Innen már nem volt visszaút! A bal lábam menthetetlenül csúszott hátrafelé, mintha spárgázni akarnék, a jobb még a kád szélén ragadt... A kezeimmel, mint a Tom Jerry rajzfilmben megpróbáltam kieresztett körmökkel a fali csempén megkapaszkodni, de nem sikerült... Menthetetlenül csúszott egyre messzebb alólam a bal lábam! Sajnos valahogy olyan egyensúlyi helyzetben voltam, hogy jobb meg ragaszkodott a kád széléhez! Így kezdtem érkezni a végállomáshoz, mint Jean-Claude Van Damme a filmjeiben, de és nem voltam eléggé bemelegítve, így egy hatalmas reccsenéssel landoltam a padlón! A hang olyan volt, mint mikor egy öles száraz faágat kettétörnek. Nem éreztem semmi fájdalmat, de a hangtól megijedtem! Rögtön elkezdtem a vizsgálatot magamon. Nem kellett nagy gyakorlat hozzá, hogy észrevegyem a bal térdem után az alsó lábszáram nem a megszokott irányba mutat. Konkrétan jó 30 fokkal kifelé áll és a térdkalácsom sincs a helyén, hanem kificamodott és a külső oldalon található. A diagnózisom gyorsan felállt: "Luxatio patellae laterale sinistri"! (Bal oldali külső térdkalács ficam) Ez nem sok jót jelentett... Átgondoltam a helyzetem. Karácsony Szenteste van. A második emeleti lakás ajtaja bezárva, a folyosón lévő rácsos ajtó is zárva, ahhoz hogy valaki bejusson hozzám ezeket legalább ki kellene nyitnom. A fájdalom kezdett csengetni, éreztem ez a feladat nem lesz könnyű. Csoki kutya levette, hogy valami nem stimmel, mert nyalogatni kezdte az arcomat. A következő gondolat, ami átvillant az agyamon, Szenteste lévén a mentők sem fognak túl hamar kiérni hozzám... A következő, hogy ki lehet a traumákon ilyenkor ügyeletben? Hát persze! A lúzerek! Tehát összegeztem az esélyeim: Jó darabig várnom kell, mire megérkezik a mentő, utána kezei közé kerülök egy nem túl nagy gyakorlattal rendelkező humán Kollégának, aki ráadásul csak egy állatfajhoz ért! Nem volt mese saját kezembe kellett vennem a sorsomat! Szerencsémre a design miatt talpas mosdókagyló volt épp a sérült bal lábam sarkánál! Nincs mese, avval az eszközzel kell dolgozni, ami van! Ki is neveztem a mosdótalpat segédműtősnek, bakaszottam mellé a bal sarkam. Jobb kezemmel megfogtam a kiugrott térdkalácsom, miközben egy nagy elhatározás után a bal kezemmel lenyomtam a térdem, visszarántottam a helyére az összes berendezést a térdemben! Itt másodszor hallottam azt a bizonyos faág szerű reccsenést! Utána nem tudom mi történt, mert egy órácskára képszakadás volt, pedig nem is voltam ittas! Arra ébredtem, hogy Csoki kutya vadul nyalja az arcom, dideregve fázom, vacogok! Kezdtem magamhoz térni. Arra tisztán emlékeztem, hogy a fürdés után megtörölköztem, ami nem is lehetett kétséges, mert alsógatya és zokni is volt rajtam, ezt meg ugye nem vizesen húzza magára azt ember fia. Csak azt nem értettem, akkor hogy létezik, hogy egy komplett tócsa kellős közepén fekszem és a testem is csupa víz? A térdem akkor már kegyetlenül fájt!

Ez a térdem már volt korábban is sérült, az érettségi előtt porcleválással Dr. Árky Nándor operálta a Sportkórházban, szerencsémre azóta sem volt vele panasz gyakorlatilag. Elvileg az persze más kérdés, mert ennek a műtétnek köszönhetően úsztam meg a sorkatonaságot! Mivel szorgalmasan felvételizgettem az Állatorvosi Egyetemre, háromszor is, hiába vettek fel a Vendéglátóipari Főiskolára, én állatorvos akartam lenni. Kaptam is egy behívót, amivel a Budaörsi laktanyába be kellett mennem, de vidáman vittem a felvételi papíromat, engem pont felvettek állatorvosnak, sajnos nem mehetek katonásdit játszani! Gondoltam én... De nem így egy őrmester, aki a kopaszokat navigálta, ordítva próbált valami rend félét kialakítani közöttünk. Hiába mutattam neki a papíromat, leüvöltötte a fejemet: "Mindenkinek van ilyen papírja, álljon a sorba kopasz és kussoljon!" Nem volt mese, beálltam, sőt egy éjszakát bent is kellett aludjak, mert csak másnap érdeklődtek, kinek van egészségügyi felmentő, vagy egyéb papírja? Majdnem mindenkinek volt! Akkoriban ez így ment. Végül délutánra csak két embernek kegyelmezett a sors, egy cigánygyereknek, akinek addigra igazoltan 5 gyereke volt és nekem! Füttykoncert közepette hagytuk el kettesben a laktanyát! Mivel én annyira biztos voltam benne, hogy nem fogok bennmaradni, természetesen autóval voltam, sorstársamat a győzelem örömére hazavittem Miskolcra, ahol a családja úgy fogadott engem, mintha én lennék a megmentője! Ennem, innom kellett, nem volt mese, ennyi jutott a katonásdiból nekem... Illetve még egy behívó, ami az egyetem elvégzése után friss diplomával a kezemben ért utol! Tudni illik, hogy az állatorvosokat, a gyógyszerészeket és az orvosokat csak a végzés után vitték el katonának. Friss diplomával a kezemben, pont amikor elkezdtem a praxist, nem volt kedvem 18 hónapig katonásdit játszani! A gond az volt, evvel a három diplomával akkor is elvittek katonának, ha tolószékben ültél! Én azért gondoskodtam róla, hogy nem vagyok egészégügyileg alkalmas, "F" kategóriám volt, ami azt jelentette, csak ülő munkát végezhetek! Volt egy két oldalas lista, amin a katonák tevékenységei voltak felsorolva, mentegyakorlat, fegyver használat, stb., ezek nálam mind át voltak húzva egy árva tevékenység maradt, amit végezhetek, az ülő munka... Sajnos azonban a seregben állatorvosként még így is szolgálhattam volna, például laboratóriumban... Szóval ez sem segített, hogy megússzam... Mit volt mit tenni, a hadkiegészítő parancsnokságon történetesen szolgált egy csinos katonalányka, aki szolgálati idején kívül éppen nálam állomásozott, így segítségével nagyjából tudtam mikor kapom a behívóparancsot. Ehhez időzítve be is vonultam súlyos térd sérüléssel a Honvéd kórházba. Be is fektettek. Sőt a reggeli vizitnél kivert a víz! Bevonult egy sereg orvos, élükön a "Magyar Néphadsereg Vezető Sebésze" cím birtokosa egy idősebb úr. Na, gondoltam, bukta... Persze hogy semmi baja sem volt a térdemnek! Elkezdte vizsgálgatni. Jeleztem neki, minden mozdulatára hogy fáj! Büszkén mutatta a Kollégáinak: "Látják? Tipikus fiók-tünet!" Minden fehér köpenyes bólogatott, csak az az egy kacsintott rám, amelyikük tudott a svindliről! Amikor kivonultak a kórteremből már nem a fájdalomtól mosolyogtam. Kaptam két hét fekvő, majd négy hét járógipszet! Szépen hazamentem és vártam a behívómat. Csak nem jött, hiába telt-múlt az idő! Végre megérkezett, de már csak két hét volt hátra a járógipszes rögzítésemből... Nem volt mese, be kellett mennem az Ács utcába. Szerencsémre automata golfom volt, így tudtam megint autóval menni a seregbe, mert biztos voltam, hogy nem maradok bent! Persze a gipszemet nem hordtam, de reggel fel kellett tennem, csakhogy eltört, amikor ráálltam! Gyorsan tehettem rá erősítésként újabb gipsz rétegeket, de ugye az vizes és nem akart száradni! Mit volt mit tenni, hajszárítóval próbáltam gyorsítani a dolgot! Foltokban még vizes volt, de időre menni kellett, hát betekertem jól fáslival... Az autóba csak a beülés nehéz, ha a bal térded gipszben van, a vezetés már egy automatával sima ügy. Meg is érkeztem, mankókat a hónom alá csapva vártam a soromra. Ott találkoztam egy gimnáziumi osztálytársammal, aki nem tudom mi okból, de fizikálisan csapnivalóan nézett ki, szinte csak csont és bőr volt, de mindig sportolni akart... Álma volt, hogy katona legyen, ahogy az én álmom az, hogy ne legyek! Ezen jót nevettünk! Végre sorra kerültem. Mankóimmal az egészségügyi felülvéleményező bizottság elé járultam. A falon fölöttük Lenin kép, a bordó terítővel borított asztal mögött öt "százezredes" akiknek ugyan most sem tudom a pontos rangjukat, de a két piros csík oldalt a nadrágjukon megértette velem, nem tizedesek... A középső borvirágos orrú alkoholizmustól pirospozsgás arcú szólított meg: "Kedves Csaba! Maga tanult inteligencs ember! Miért nem akar maga katona lenni?" Akkoriban még egy kiskatona írógéppel ütötte a billentyűket, az elhangzottakat jegyzőkönyvezte. Az amit gondoltam, nem mondhattam, hogy miért, miért, mert utoljára az óvodában játszottam katonásdit és ha most 18 hónapra kivonnak a forgalomból az teljes anyagi katasztrófa! Ehelyett rámutattam a mankóimra támaszkodva a kiskatonára és azt mondtam: "Elnézést kérek! Ezt kérem jegyzőkönyvbe venni! Én szeretném teljesíteni hazafiúi kötelességem..." Nem tudom mi lett volna a mondatom vége, de a borvirágos orrú két csíkos Adidas gatyás mindkét öklével rávágott az asztalra, a kávék kiborultak, a papírok a levegőbe repültek, a feje céklavörös lett és ezt üvöltötte: "Milyen hazafiúi kötelességről beszél maga? 5 behívója volt! 5!" Ehhez, hogy jobban megértsem mutatta is a kezével az ötöst... Kár volt fáradnia én is tudtam, hogy öt behívóm volt... Nem is emiatt aggódtam, hanem az járt az eszemben, már csak két hét van hátra a gipszemből, a kiképzés ugye hat hét, amit meg kellene úsznom, mert anélkül nem tudnak felesketni... Szóval most bedugnak két hétre a gyengélkedőre, lábamon a gipsszel, aminek semmi baja, majd négy hét alatt kiképeznek és jól rábas..am! Szerencsémre azonban az én százezredesnek annyira felment a pumpája, hogy nem gondolta át a dolgot, hanem a kiadta a az első és egyetlen parancsot amit végre kellett hajtanom a seregben: "Takarodjon innen!" Ezt a feladatot hibátlanul végre is hajtottam! Az autómba még gipsszel másztam be a tettét fogva segítségül, de pár utcával arrébb már leparkoltam, teljes hangerőre kapcsoltam Celine Dion D'eux CD-jét és ünnepélyesen gyógyulttá nyilvánítottam magam, levettem magamról a gipszem!

Na, de térjünk vissza a katonaságtól a fürdőszobámba, ahol verejtékemben fekve Csoki kutyám élesztgetésére kezdtem magamhoz térni... Konstatáltam, hogy a térdem a helyén, finoman tudom mozgatni is, de kegyetlenül fáj és be is duzzadt. Elvonszoltam magam a mélyhűtőig, zacskós mirelit zöldborsót találtam a legalkalmasabbnak, hogy jegeljem a térdem, majd újra szárazra törölköztem. Mivel még én is éreztem a saját szagomat, újra lezuhanyoztam és kezdtem erőről az öltözködést. Amikor ránéztem az órára, akkor esett le, hogy egy órára elrabolhattak az UFO-k! Ennyi esett ki... Igyekeztem a beígért szentestére, ahová így sántikálva, mirelit csomaggal a térdemen érkeztem. Nem sajnáltak, hanem nekemestek, miért késtem?! Miért, miért? Még szerencse, hogy az angyalka legalább megvárt engem, így a beígért videózás nem maradt el! Zsodó igencsak meglepődött, az arcán a boldogság sugárzott, amikor meglátta a szuper bringát! A szülei nem voltak boldogok, náluk, ahogy gondoltam is, nem aratott osztatlan elismerést a meglepetésem, de ez engem nem zavart, nem nekik akartam örömet szerezni...

A következő napokat a Margitszigeten a Termál Hotel medencéiben töltöttem, mert Amerikából az egyik rokonunk ott lakott, így ott azonnal megkezdtem a térdem rehabilitációját. Kegyetlenül be volt duzzadva, szinte lötyögött, ahogy meglazultak a ficamtól a szalagok. A karácsonyi ünnepek után az első munkanapon a műtősnőim nem hagytak békén, mutassam meg a térdem egy humán orvosnak! Mivel őket a Honvéd kórházból csábítottuk el, ott mindenkit ismertek, megszervezték mehetek a vizsgálatra... Aki már járt a Honvéd Kórházban, ismernie kell Szőke Lacit a gipszelőt! Az ő kezében futott össze a parancsnokság! Amit el kellett intézni, azt Laci megoldotta! Ezt is. Bementem hozzá, azaz bebicegtem és alakiasan intézkedett! "Kopasz! Máris is egy hadvezér és megnézi a lábadat!" Megjött egy fiatal orvos, aki kikérdezett, mi történt velem? Amikor elmeséltem neki, hogy kificamodott a térdem, a térdkalácsom a mosdókagyló talp segítségével rántottam a helyére, majd egy órára az UFO-k elraboltak, azt mondta: "Ez lehetetlen! Akkor csak meghúzódott, de biztosan nem volt kiugorva a helyéről!" Nem esett jól, hogy kétségbe vonta a Kolléga a munkámat, ezért hozzá kellett tennem, ha nem karácsony szenteste lett volna, valószínűleg nem veszem a kezembe a sorsom, hanem rábízom a humán Kollégákra, csak hát szenteste ki lehet szolgálatban, ugye csak a legbénábbak, a kezdők, a zöldfülűek a lúzerek! Na ezért rántottam a helyére a berendezést! Monológom után kis hatásszünet jött, majd ennyit választ: "Én voltam az ügyeletes!" Mit mondjak? Nem lettünk barátok... A térdem napról nap javult, igaz pár hét volt, amíg teljesen rendbejött, de én tartottam azokat a protokollokat, amiket a lovaknál is alkalmaztam, ha nekik segít nekem is fog alapon... Sajnos a humán Kolléga nem tartott igényt több konzultációra esetemben, pedig lehet tudtam volna neki újakat mondani!