Társ választás kutyáddal Nálad is így működik?

Csoki a labrador lányom nem csak a kutyákkal volt meglehetősen antiszociális, hanem az emberekkel is. Bár ennek a tulajdonságának gyakran vettem hasznát, mert gyorsan rájöttem, aki szimpatikus volt, avval érdemes volt foglakozni, akár férfi volt, akár nő, de aki nem, avval kár volt az időmet tölteni… Neki elég volt egy perc felmérni, milyen az illető, még nekem esetleg évekbe tellett volna... Igaz, nem mindig hallgattam rá, de utólag megbántam, mert sosem tévedett… A legkellemetlenebb az volt, amikor Csoki az első udvariassági protokoll után betolakodónak ítélte meg az új jövevényeket. Hiába volt a kedvenc kosara, mégiscsak az volt az igazi, ha szép csendben bekúszott mellém az ágyba. Sokszor nem is vettem észre, csak reggel amikor már arra ébredtem hogy mellettem egy nagy fekete szőrös labrador lány szuszog. Mivel nem voltam eléggé következetes a leszoktatásban, ezért nem is vette zokon, ha néha kiparancsoltam mellőlem. Ilyenkor csak addig kellett betartania a parancsot, amíg el nem szundítottam, aztán észrevétlenül visszacsúszott mellém. A gond csak akkor kezdődött, ha az ő fekhelyére esetleg más pályázó is akadt. Lefekvéskor még csak illedelmesen elvonult a kosarába, de reggelre biztosan befurakodott közénk és ott szuszogott a párnámon. Persze ezt a „vetélytársai” nem vették mind túl jó néven… Bár a leggonoszabb húzása Csokinak az volt, amikor észrevétlen közénk csúszott a hátát nekem vetette és a lábait szépen kinyújtotta, amivel egyszerűen lelökte az ágyból az új jövevényt! Ilyenkor sikerült tompa puffanásra, esetleg halk női sikolyra ébrednem. Mellettem még kajánul vigyorgott ártatlan pofával a labrador lány elnyújtózva az Ő helyén az ágyamban! Magyarázkodásként nem fogadta el a sértett hölgy, hogy tulajdonképpen ő feküdt be Csoki helyére az ágyba mellém és nem fordítva, ezért ne csodálkozzon a dolgon. Nem is láttuk többet… Csoki számára kellemetlen korszak volt, mikor Axival az éppen „aktuális özvegyem” dobermann kutyájával volt kénytelen együtt együtt utazni az autóban. Nem csak a gazdáját utálta, a kutyáját is, mert nagyon durván akart mindig játszani vele. A dobermann nagyon gyors volt és gyakran nekifutásból fellökte, vagy egy jókora bodicseket adott szegény kis labrador lánynak. Harapdálta, persze nem rosszindulatból, csak puszta játékból. Ez a játék azonban nem feküdt a kis princessinnek! Szabályosan gyűlölte ezért. Ki nem állhatta. Ennek megfelelően kitalálta hogyan törlesztheti ezeket a sérelmeit! Rendszeresen úgy utaztak, ha egyszerre jöttek velem a kocsiban hogy a hátulsó ülésen ültek. Csoki mindig a jobb oldalon ücsörgött, a jobb lábával a kartámaszon könyökölt, mint egy ember és tüntetőleg az ablakon kifelé nézegetett, még véletlenül sem fordította a tekintetét Axinak, mintha az ott sem lenne… Csak a hátulsó felét mutatta neki. Axi pedig bal oldalon rendszeresen feküdt mögöttem. Általában még aludt is. Mindketten nagyon szerették az autózást, mindenhova jöttek velem. Egymással úgy viselkedtek, mint mi a testvéremmel. Kénytelenek voltak együtt lenni, de alapjában véve utálták egymást. Rendszeresen előfordult egy számomra idegesítő jelenet, pedig eléggé higgadt típus vagyok, valamint nem túl ijedős. Még akkor sem nagyon ijedek meg, ha rám ijesztenek, vagy valami váratlan zajt hallok. Az autóban mégis gyakran összerezzentem, amikor mögöttem közvetlen közelről a békés idilli utazás közben váratlanul és hirtelen Axi felpattant, kan dobermannhoz méltó mély hangon ugatni kezdett! Nem csak simán ugatni, hanem úgy őrjöngeni, mint aki azonnal szét akarja tépni az ellenfelét! Öt centire a fülemtől ez nem éppen hagyta érintetlenül az amúgy kiegyensúlyozott idegrendszerem. Be kell vallanom őszintén, volt hogy majdnem összecsináltam magam eleinte… Próbáltam rájönni mi lehet az ok, amiért támad Axi valamit, vagy valakit a kocsiban. Nem találtam semmi indokot erre. Próbáltam megnyugtatni, beszélgetni hozzá, de nehéz volt lecsillapítani. Azt tudtam, hogy nem rám támad és nem is merült fel bennem, hogy esetleg féljek tőle, de nem esett jól hirtelen a kellemes zene hallgatásba feledkezve egy kemény őrjöngő dobermann rendszeresen… Mivel ez gyakran előfordult és továbbra sem találtam meg az okát, hát váltottam a nevelési stratégián és gondoltam Dallos Gyula díjlovagló edzőm szavaira: „Amikor elfogy a tudás, akkor jön az erőszak! Kinél előbb, kinél később…” Hát nálam elfogyott! Ezen az alapon szegény Axi, ha spontán a fülembe mert legközelebb üvölteni, bizony kapott visszakézből két jókora taslit… Csoki ezalatt mindig a popsiját mutatva az ellenségnek, lenézően végigmérte a bűnöst, majd rám vetette a legbájosabb és legártatlanabb ábrázatát, amivel elérte, hogy őt viszont megdicsérgettem, megsimikézzem, becézgettem és megnyugtattam, mert gondoltam ő is megijedt biztosan, ahogyan én is a hülye Axi miatt. Elkönyveltem magamban, ez a dobermann sajna nem egy nagy lumen, semmi oka rá és támadja a nagy semmit, de bezzeg ha tényleg kéne támadni, egyet előre, kettőt hátra ugrana… Igen hosszú idő múlva egyszer az történt Pesten a Rákóczi úton a busz sávban meg kellett állnom a lámpánál. Gyönyörűen sütött a napocska, lengén öltöztek már a lányok, szólt hangosan a zene, igen jól éreztem magam. Amíg ott ácsorogtam és nézelődtem, meguntam a rádiót, mert elkezdtek a jó zene helyett valamit hablatyolni, hát benyomtam egy kazettát, (Akkor még kazettás magnó volt az autókban! Ez még fiatal korom korszaka…) mire hirtelen csönd lett egy pillanatra az addig elég hangos zenebona helyett… Abban a pillanatban arra lettem figyelmes, egy kis halk morrantás ütötte meg a fülemet! Még ma is ezer közül megismerném ezt a hangot! Csoki volt az! Úgy jelzett, mint mikor valami ellenséget érez valahol. Sokszor hívta fel evvel a figyelmemet valamire, ha akarta. Ok nélkül ilyet sosem csinált, mindig meg volt rá az oka. Most azonban erre a kis apró jelre felborult az addigi idilli hangulat a kocsiban! Előtte éppen bepillantottam a tükörbe, nehogy valaki hátulról megcsókolja a kocsimat, ha megállok és láttam a két kutyát is. Csoki könyökölve kifelé bámészkodott, Axi meg behunyt szemmel aludt békésen mögöttem. Ekkor azonban felpattant, felhúzott ínyekkel vicsorogva, őrjöngve ugatni kezdett, majd leharapta a fejemet, pörgött körbe és minden irányba támadott, csak épp nem volt mit! Csokika meg flegmán végigmérte lenéző mosollyal a szeme sarában, mondván már megint fölöslegesen strapálja magát a kis hülye, majd mindjárt megkapod érte a beosztásodat a kisgazdámtól! Pechjére azonban most az egyszer rájöttem miért támad Axi! A kis kurva keze volt a dologban! A megfelelő pillanatban morrantott egyet-kettőt, mire a dobermann sietett a segítségére visszaverni az ellenséget! Ha nem lesz csend egy pillanatra a kocsiban, pont akkor amikor ezt a kis trükköt bedobta Csokesz, akkor még ma sem jövök rá, miért csaholt gyakran Axi a fülembe… Az már egy más kérdés, hogy Csoki nem kapott ezért taslit, hanem jót nevettem a dolgon, bár megdorgáltam a ravaszságáért és mea culpáztam Axinál, na meg ez alkalommal elmaradt az ő szokásos taslija is!!! Ezt a kis turpisságot ezután soha többet nem dobta be, hanem kitalált helyette másikakat…

Ha tetszett az írásom, oszd meg az ismerőseiddel!

A PettBull Funkcionális állateledelekről az információt itt találod:
http://pettbull.com/?affiliate=973
Kattints a linkre és olvasd el!
Váljék kedvenceid egészségére!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba „Dr.PettBull”
PettBull Kft. R&D director / ügyvezető

Tel.: +36209887766

Email office.: info@pettbull.com
Email private.: info@drjuhaszcsaba.hu
Home page: www.pettbull.com
Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/
Blog: http://pettbull.blog.hu/