A tüzelés gyógyító hatása egy gerinces tacsira
A tüzeléséről jutott az eszembe Csoki másik kutyatársa egy kis tacskó. Gerincporc sérve volt, ezért került be a Klinikára. Egy idős házaspár gyermekpótló ebecskéje volt. Nagyon aggódtak érte, de nem volt sok esélye, mert mindkét hátulsó lába teljesen lebénult. Megoperáltam, de messze laktak, ezért bentlakó maradt a lábadozás idejére. Minden nap telefonon érdeklődtek miatta. Mindig szem előtt volt, óránként valamelyikünk próbálta állítgatni, tornáztatni és segíteni kellett neki a vizelet és a székletürítéshez is. Lassacskán de kezdett javulni, már segítséggel megállt. Pont ebben az időszakban jött meg Csoki első tüzelése. A bénult kis tacsit rendszeresen meglátogatta, de ő ebben az állapotában veszélytelen volt a lányra, ezért nem voltak eltiltva egymástól. A gazdái vállalták az otthoni ellátását és kezelését, ezért hazamehetett. Másnap hívtak, de nem sok biztatót mondtak. Pisil, kakil, tudja tartani mindkettőt, de nem hajlandó felállni még segítséggel sem. Furcsállottam, mert úgy adtuk haza, hogy segítséggel felállítás után már szépen megtartotta magát, innen már "csak" néhány hét és lassú, de biztos javulás szokott következni. Abban maradtunk, ha másnap sem jutnak előbbre visszahozzák. Lehetetlennek gondoltam a visszaesést, amikor a Klinikán már biztatóan kezdett mozogni. Ennek ellenére másnap elhozták, mert otthon nem működött a kutya. Én is megpróbáltam az asztalon felállítani, de nem sikerült. Semmilyen együttműködést, vagy akaratot nem láttam rajta. Már-már szomorúan konstatáltam a vereséget, amikor megjelent a tüzelő Csoki és odadugta az orrát az asztalon lévő tacskóéhoz. A piszok kis kan azonnal erőteljesen csóválni kezdte a farkát, amit eddig nem volt hajlandó! Lebukott a táppénzcsaló! Hirtelen ötletem támadt, hónom alá csaptam a kis tacsit és gazdástól, Csokistól együtt kivittem mindenkit a kertbe a fűre, ahol nem csúszós a pálya. Letettem a tacsit a gazdái lába elé, Csokival meg elsétáltam jó 5 méterre és ráparancsoljam maradjon ott. Visszamentem a tacsi mellé, felállítottam és közben szóltam Csokinak: „Játssz vele!” Erre elkezdett ugrálni előtte, a mellső lábaival lehasalt, a hátulsókkal állt, csóválta a farkát és halk morranásokkal csalogatta a haverját. Amikor aztán megfordult és majdnem az orrához nyomta a tüzelő hátulsó felét, megtört a jég! Életre kelt a kezemben a kis tacsi! Varázsütésre visszatért a lábaiba az élet! Nemcsak meg tudott állni, de futni is tudott! Igaz, még bizonytalanul össze-összeakadtak a lábai, de töretlen lelkesedéssel újra elindult és jellegzetes udvarló testtartással kihúzva magát tette a szépet a labrador lánynak. Ha elfáradt és leült, Csoki rögtön csalogatni kezdte. Egy ilyen csábításnak melyik kutyafiú tudna ellenállni? Könnyezett is a gazdaházaspár, én meg megköszöntem a hatékony asszisztensi segédletet Csokinak!
