Képeket Dr. Perényi János állatorvos Kollégám készítette.

Az egész úgy kezdődött, hogy az utolsó nyári egyetemi gyakorlatomra megérkeztem Sarlóspusztára. Vittem magammal Lódítót (Az okos telivért, akinek már olvashattad a történetét...), Csoki kutyát a Labradorom és nagy reményekkel telve megkerestem az ottani állatorvos Kollégát, aki a gyakorlatvezetőm lesz. Addig még személyesen nem találkoztunk, így bemutatkoztunk és rögtön azt mondta: "De jó, hogy megérkeztél, mert nekem el kell már indulnom! Itt alul a rendelő, fölötte a lakásod, a házhoz tartozik a lovadnak box és kifutó karám. Érezd magad jól!" Legmerészebb álmaimat is felülmúlta ahova csöppentem! Olyan volt, mint egy megvalósult álom! Udvariasan megkérdeztem, mikor fog visszajönni? Mit mondjak? A válasza mellbevágott! "1 hónap múlva!" Szerintem az arcomra volt írva, hogy meglepődtem és erre nem számítottam... "Ne aggódj! Sietnem kell, mert lekésem a repülőm, Amerikába utazom... Használj mindent nyugodtan a rendelőből, itt a Niva dzsipem, avval ki tudsz menni a méneshez. Na léptem!" Evvel elviharzott... Darabig lefagytam, mert arra számítottam sokat fogok tanulni tapasztalt Kollégámtól ezen a gyakorlaton. Ehelyett ott maradtam végzősként, de még az államvizsgák előtt 150 angol telivérrel legalább 30 túra lóval és még ki tudja milyen állattal... 

Nem volt mese, magamra maradtam. Kipakoltam, beköltöztettem Lódítót a boxba, megetettem és elfoglaltam az emeleti lakást. Sarlóspusztán egy gyönyörű kúria fogadja a vendégeket. Pazar tereplovaglási lehetőséggel a pusztában. Medence és minden, ami a kikapcsolódáshoz kell. Hajnalban lovagoltam le Lódítót, mert akkor még elviselhető volt a hőség, utána körülnéztem a túra istállóban, van-e valami teendőm? Eleinte nem sok volt, de naponta egyre több lett, amint a lovászok a bizalmukba fogadtak és elkezdték kezeltetni velem reggelente a csüdsömörös, nyeregtöréses, nyírrothadásos és egyéb sebeket a lovakon. Néhány látványos eredmény után, amikre olyan kezelést adtam, amiket ők nem ismertek, "bevettek a bandába"! Ehhez az is kellett, hogy Lódító díjló lévén másként mozgott, mint az ottani lovak. Reggelente egyre többen támasztották a karámot, egyre nagyobb közönségem lett. Ez is olyan elismerést okozott náluk, hogy a Koch ötös hajtójával egyik nap cseréltünk, de erről is már olvashattál... 

Szívesen vezettem túra lovaglást, mivel németül beszélek, Osztrákok, Németek, Svájciak jöttek utánam lóháton a pusztába. Ezeket még én is annyira élveztem, hogy vittem őket a szélrózsa minden irányába. Egyik alkalommal már nem nagyon tudtam merrefelé kellene hazajutnunk, épp egy ritkás akácerdőben jártunk, amikor dübörgő gépek zaja jött egyik irányból. Gondoltam, traktorok, vagy kombájnok lehetnek, ezért a hang irányába lovagoltunk. A meglepetés akkor jött, amikor vége lett az erdőnek! Nem mezőgazdasági gépek, hanem a Vörös Hadsered tankjai hangját hallottuk! Nem messze tőlünk robogtak el a tankok, sőt még lőni is elkezdtek! Csapatom azt hitte kitört a harmadik világháború! Gyorsan megnyugtattam őket ez csak az Orosz csapatok gyakorlótere! Szerencsémre a lovak nem izgatták fel magukat, már hozzá voltak szokva ezekhez a zajokhoz! Parancsot kiadtam: Visszavonulás! Így aztán megfordultunk és elindultunk hazafelé... Egy idő után gyanús volt, hogy fogalmunk sincs merre van a hazafelé vezető út... Ránk sötétedett... A pusztában voltak olyan vízlevezető árkok, amiken nem lehetett átgázolni, mert körülötte süppedős ingovány volt. Ezeket csak megkerülni lehetett, de sokszor ehhez nagy plusz utat kellett megtenni... Ezért aztán egyre sötétebb lett... Kezdtem elveszteni a reményt, hogy hazataláljunk... A gondviselés sietett a segítségemre! Sarlóspusztára megérkezett vacsorára Dóra elvtárs az Ócsai Vörös Október Tsz elnöke és utána - szerencsénkre - egyre hangosabb dalolásba kezdett cigány muzsikát húzatva a fülébe! A puszta csendjét felverte a tivornya hangja! Már csak a hang után kellett fordítanom a csapatom és bandukoltunk lóháton a megfelelő irányba! A túránk lényegesen hosszabbra sikerült, mint azt terveztük, de a vendégeim ezt nem vették zokon, sőt lelkendezve mesélték a kúriában maradt családtagjaiknak, életük lovas élményében volt részük! Ez alkalommal jól le voltak sétáltatva a lovak, nem zihálva értek be az istállóba. Ez a legfőbb szabály volt, amit mindenki szigorúan betartott. Ki szegte meg egyszer? Persze hogy én... Az történt, hogy a Nivával kimentem a pusztába megnézni a ménest, akikre Bandika a csikós vigyázott. Tetszett a rodeózás a pusztában, csak éppen az egyik drifteléssel küszöbig elsüllyedtem az autóval az ingoványban... Próbáltam előre, hátra, de beragadtam... Az istálló jóval messzebb volt, mint a ménes, amit már láttam onnan, hát elballagtam hozzájuk a fehér kabátomban, hónom alatt az orvosi táskával. Megkértem Bandikát, lovagoljon be, hozzon segítségül egy traktort, ami ki tud húzni a mocsárból. Ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. Bandika azonban azt mondta, ő még sosem hagyta magára a ménest! Velük van éjjel-nappal! Ellenben itt van az ő csikós hátasa a Csillag, menjek én be lóháton segítségért! Próbáltam kibújni a feladat alól, hogy nem találok haza! Erre az volt a válasza: "Ne aggódjon! A Csillag tuggya az utat!" A ménes éppen a déli hőségben szanaszét heverészett. Bandika két ujjával fülsüketítőt füttyentett, mire az egyik gyönyörű telivér kanca felkapta a fejét! A következő füttyszóra lazán odavágtázott hozzánk! Bandika megcirógatta, becézgette, a ló meg viszonozta! Olyan volt, mint egy igazi western filmben... Előkerült egy gyönyörű csikós kantár és egy panyóka! Tudod mi az? Nyereg. Igen, csak a panyókának nincs hevedere! A csikósok használják, ez jutott ott nekem is... Nem lovagoltam rosszul, díjlovagoltam, díjugrattam, még militaryban is versenyeztem, de panyókát még nem próbáltam! Mondtam Bandinak, ilyenre még nem szálltam fel! Ezt is megoldotta! Láthatatlan parancsára Csillag lefeküdt, hátára vetette a panyókát és mutatta ülhetek a lovára! Amint ez megtörtént, felpattant alattam a lovacska, próbáltam megfogni a szárral, de olyan átváltozáson ment át alattam az addig szelíd paripa, olyan érzésem lett, nem is ló, hanem sárkány van a fenekem alatt! Hó-Hó-Hó próbáltam csitítani! Bandika azonban azt mondta: "Ne is próbálja meg visszafogni! Van annak egy menetje! Csillag haza! Evvel rácsapott a ló farára!" Mellesleg megjegyzem, hogy egy ilyen ló farán csattanó tenyeres miatt nemrég törölték az olimpiákról az öttusából a lovaglást... Hát Csillagnak tényleg volt egy "menetje"! Hiába próbáltam visszafogni a szárral, repültünk a pusztában vágtatva, lobogott a fehér köpenyem a hátán. Szerintem nosztalgiázott alattam a régi szép időkre gondolhatott, amikor a galopp versenyeken indult és beleadott mindent, most is nyerni akart! Eleinte azt sem tudtam merrefelé megyünk, csak avval voltam elfoglalva, le ne forduljak a hátáról, de végre kezdett ismerős lenni a táj, közeledtünk az istállók felé. Mögöttünk porfelhőt felverve, már messziről észrevették a közeledtünket. Hiába próbáltam a vége felé kisebb tempóra, netán lépésre bírni Csillagot, őt már elkapta a versenyszellem és ő győzött... Nem hogy lépésben, leszárított lóval érkeztem, hanem tajtékzó, egész testén fehér habos telivérrel, aki még az utolsó métereken is vágtázott. Kezem, lábam remegett, mikor leszálltam róla! A lovászok hangosan röhögtek rajtam, mikor már kaptam annyi levegőt, hogy el tudjam mesélni, mi történt?! Csillagról lehúzták a siccet és kézen sétáltatták legalább egy órát, mire lenyugodott és visszaállt a légzése, pulzusa... Majdnem ennyi idő kellett nekem is hozzá... Gondolhatod, mikor a következő napokban a túrát engedtem ki és utasítottam a lovas túravezetőt: Szépen lesétáltatva, száraz lovakkal jöjjenek haza! Szerinted ezek után miket szóltak be? "Úgy gyűjjünk bé mind a múltkó a Csillaggal gyüttek?" Evvel a respektem kicsit csorbult, de az tetszett a lovászoknak, hogy végig fent maradtam Csillag hátán!

Mondhatom, hogy egy idő után a lovászok a barátaikként kezeltek, de rendkívül tisztelettel bántak velem. Nekik köszönhetem a másik lovacskámat Líviát is, aki végül az egyik kedvenc ugrólovam lett. Az ő történetét is olvashattad már korábban... Egyik este, már sötét volt, zörögtek az orvosi ajtaján. Lebotrokáltam az emeletről, az ajtóban a lovászok! Megijedtem, mi lehet, amiért felzörgettek? Meglepetésemre azt kérdezték elvinném-e őket a csatornára? Miért ne? Így a Skodámba ültek mellém még négyen és robogtunk a töltésen, egyik oldalon a csatorna, a másikon kukorica és búza táblák. A reflektor fényébe egy nyúl cövekelt le, hiába satuztam, koppant! Puff... Utasaim csatakiáltásban törtek ki! Hurra egy nyuszi! Nem volt mese, csomagtartóba vele! Óvatosabban mentem tovább, de elénk ugrott még egy öngyilkos nyúl! Én egyre szomorúbb, a csapatom egyre vidámabb lett tőle... Azt hittem pecázni megyünk, de kiderült nem! Rabsicok lettünk! Kerítőhálót húztak ki a vízbe, a parti sást kellett felverni és meglepetésemre rengeteg halat fogtunk egészen rövid idő alatt! Hajnalra vidám hangulatban értünk haza... Délre óriási üstben főtt a halászlé és a másik bográcsban a nyúl paprikás! Épp akkor ért be két busznyi német vendég. Néhányuk kérdezgette, mit főznek a fiúk? A bátrabbak azt kérdezték tőlem, vásárolhatnának-e belőle? Fordítottam a kérésüket az illetékesek felé, akik egy adagot 10 márkára áraztak be! Tudod mi lett a vége? Sorban állt a két busznyi turista és perkálták a 10 márkákat! Annyian kértek, hogy egy fél vödör vizet még kellett a halászléhez önteni, de így is ízlett mindenkinek! A készülődő lakoma híre még Bandikáig is eljutott, aki ezért behajtotta a ménest, ő sem szeretett volna lemaradni a halászléról és a nyúl paprikásról! A végére már erősen bepálinkázott, ilyenkor pár márkáért a karikásostor tudását fitogtatta a vendégeknek. Elképesztően tudott durrogtatni vele. A vállalkozókat, akik ki akarták próbálni, tanítgatta, de persze kevés sikerrel... Gyakran magukat csapták meg az ostorral, vagy körbetekerték a testükön az ügyetlenebbek... A legnagyobb attrakció, amiért már minden nézőnek fizetnie kellett, amikor az egyik lovász a szájában tartott égő cigarettát Bandika eloltotta a csapódó karikásával! Én biztosan nem mertem volna odaállni, az más kérdés, hogy nem is cigarettáztam, de persze nem ez volt a fő oka!

A diplomamunkámhoz is Sarlóspusztán gyűjtöttem lovakból vért. Heti két alkalommal 60 lóból kellett mintát venni... Az ötletem az volt, ha a tojó csirkéknél fény programmal lehet a ciklusukat befolyásolni, miért ne lehetne a lovaknál is? Kiderült, előttem ezt még senki sem próbálta! Huszenicza Prof. a Szülészeti tanszéken felkarolta az ötletemet és vér mintákból progeszteron szintet mértek. Az én ötletem, mivel angol telivérek voltak a ménesben, azok a csikók, amelyek korábban születtek jókora előnnyel futottak az 1 évesek versenyében. Tehát, előre hozzuk a boxukban a tavaszt! Ehhez beállítottam egy 60-as izzólámpát időzítő kapcsolóval, meghosszabbítva így mesterségesen a nappalokat. Ebbe a csoportba 20 vemhésítésre váró kanca volt, a másik 20 szintetikus gesztagént kapott sárgarépa kockába rejtve, a harmadik volt a kontroll csoport. A tervem bevált a fény programmal kezeltek jóval korábban kezdtek sárlani, mint a másik két csapat! Hamarabb vemhesültek, hamarabb születtek meg 11 hónap múlva a csikóik! Ebből lett a TDK munkám és egyben a diploma munkám is. Büszke vagyok rá, hogy a világ leghíresebb angol telivér tenyésztő helyén Newmarket-ben Angliában azóta is használják ezt az egyszerű módszert! Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy egyik alkalommal belefutottam autóval egy másik tank hadgyakorlatba, várakoztam pár órát, mire átengedtek a katonák az egy szál aszfalt csíkon, ami Sarlóspusztára vezetett, de keresztül haladt a gyakorló téren. Amikor megérkeztem több órás késéssel a megbeszéltekhez képest, kedvenc lovászaim már levették helyettem a véreket és vigyorogva kérdezték: "Útlevél nem volt nálad?" Útlevél? Az ország kellős közepén? Hát nem volt... Egyikük felajánlotta, visszafelé elkísér, mert nála van útlevél. Meg is örültem neki, nem volt kedvem megint pár órácskát ácsorogni az aszfaltcsíkon... Sarlóspusztáról nem lehetett más úton kijutni a civilizáció felé... Bele is botlottunk megint az útlezárásba! Egy orosz katonai dzsip magas antennáján egy kis háromszögletű piros zászlóval állta el az utat. A két kiskatona a fűben heverészett. Már összegyűlt pár autó. Az én kísérőm vigyorogva kiszállt, azt mondta, ha int guruljak előre, kerüljem meg a sort! Odament a bakákhoz, valamit beszélgettek, majd intett, mehetek! Visszaült mellém, a katonai dzsipbe beült az egyik orosz katona és elindult előttünk keresztül a gyakorlótéren. A másik kiskatona nem engedte a többi autót utánunk. Száguldottam a felvezető autó után, de mindenütt mellettünk tankok jöttek, mentek, volt amelyik kicsit távolabb bár, de lőtt is! A legdermesztőbb az volt, mikor fékezett a felvezetőm, megálltunk egymás mögött, előttünk meg keresztbe az aszfaltcsíkon átrobogott teljes gázzal pár tank! Végre elértük a túloldali úttorlaszt! Zdrasztvujtye, tovaris! Köszöntünk illendően és robogtunk tovább Ócsa felé! Kezem, lábam remegett, kísérőm, meg a térdét csapkodta úgy nevetett rajtam! Amikor megtudtam, milyen útlevéllel jutottunk át az orosz tankok éleslövészetén, már a könnye is kicsordult, úgy röhögött! Elővett egy "útlevelet". Tudod mi volt az? Meztelen nőt ábrázoló kártyanaptár!!! Mindjárt adott is kettőt, ha legközelebb belebotlanék egy hadgyakorlata és át akarnék jönni anélkül, hogy kivárnám amíg vége a lövészetnek... Ilyen meztelen nős kártyanaptárral mindent el lehetett intézni az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatoknál! Gondolhatod, hogy azonnal vásároltam egy tucattal a kedvenc trafikos nénimtől, aki elég megvetően nézett rám, amíg kifizettem...

Végül tényleg befogadtak a lovászok, elismerték a munkám, szívesen segédkeztek, ha kellett lovat rögzíteni a kezelésekhez. Egyik éjjel megint felzörgettek. Megint rabsickodni akarnak, gondoltam... Egyet megúsztunk, én még egyszer nem kísértem a sorsot az tuti! Evvel nyitottam nekik ajtót, de ezúttal a faluba hívtak, ahol az egyik kománál nem tudott megelleni a tehén! Mondhatom, hogy tehén elletésben nem volt nagy gyakorlatom, pontosabban addig még egyetlen tehenet sem ellettem meg... Lovakkal már volt tapasztalatom, a tehenek meg tudásom szerint nagyjából úgy ellenek mint a lovak... Ezt az apró részletet persze nem közöltem a fiúkkal, hanem összeszedtem az orvosiból, ami kellhet és magabiztosan útnak indultunk. Tehén elléshez vidéken amikor kihívják az állatorvost, akkor már nagy a baj!  Itt sem éjjel kezdett elleni a tehén... Mi mentünk négy markos lovásszal, a helyszínen már volt a gazda, a szomszédok és ki tudja még kik, de hogy mindenki tök részeg volt már az fix! A tehén zihálva a lapján feküdt. Ez nem sok jót jelentett! Kiderült, már órák óta próbálkoztak, de elfogyott a tudásuk, ezért hívtak engem... Ezekben az istállókban a fényt egy madzagon lógó 40-es izzó biztosította... Ezen az egy szál villanydróton himbálódzó lámpa fényét nem emelte, hogy róla lógott mindig egy légypapír, amin már annyi belaragadt légy volt, hogy több már nem fért el, ezért a következők az izzólámára kakáltak, szerintem bosszúból a társaik halála miatt, de evvel a légykaka bevonattal homályosítva el az izzólámpa üveg búráját... Hát mit mondjak, műtőlámpának nem volt mondható... Nekivetkőztem félmeztelenre, szerencsémre legalább a mínuszok és a hó nem süvített be az ajtó alatt. Lehasaltam a tehén mögé, alatta a híg trágya tessék-lássék el volt kotorva, de jutott belőle rám is elegendő... Amint benyúltam a tehénbe egyértelmű lett, a méhe meg van csavarodva! Ez nem fog megelleni. Császármetszés kéne, de ahhoz semmi felszerelésünk, műszerünk nincs. Akkor be kellene vigyük Ceglédre az állatkórházba, de szállító járgányunk sincs... Bevillant egy megoldás! Mivel óvodás korom óta állatorvos akartam lenni, James Herriot Brit állatorvos összes könyvét olvastam. "Az állatorvosi pályám kezdetén" és az összes többit. Ha Te még nem, kezdd el pótolni! Szóval valamelyikbe írt egy ilyen méhcsavarodásos eset megoldásáról. Ez ugrott be! Máris mozgósítani kezdtem a csapatomat! Van ugye 4 jó fizikumú józan lovászom és van még 6 kevésbé hadra fogható tök részeg másik, Meg ugye én... Még szerencse, hogy ennyien elférünk a tehén körül! Egyre jobban emlékeztem az angol Kollégám esetére! Kellett hozzá egy nagy széles palló. Ezt keríttettem a gazdával. Pörgött az agyam hogy is legyen a végrehajtás? Tehát a tehén ugye lapján fekszik, benne a születni készülődő borjú is lapos. A méh meg van csavarodva, ezért a borjú nem tud világra jönni. A pallót rá kell fektetni keresztben a tehén hasára. Kiválasztottam két-két jó súlyban lévőt a segítők közül, igaz ők voltak a legrészegebbek. Nekik rá kellett ülniük a palló két végére, mint egy mérleghintára! Amikor vázoltam a tervet, volt pár ellenvetés, beszólás, de a lovászaim, akik addigra már megbíztak bennem, rendre utasították a renitenseket. Képzelheted, amikor 4 tök részeg mérleghintázik egy tehén hasán, mondhatni nem szótlanul... Addigra a tehén két-két lábát összekötöttük, sőt a hátulsókat az elülsőkkel is, nehogy kínjában megrúgjon valakit. Így jutott végül az elülső lábaihoz 2 józan és a hátulsókhoz is 2 használható segítőm. Akció indul! Ehhez le kellett hasalnom a tehén fara mögé a nem éppen makulátlan padozatra... Mindegy, ha már az óvodában is ezt akartam, most megkaptam! Azon kellett csak matekoznom, nehogy rossz irányba forgassuk át a tehenet, mert akkor nem hogy kicsavarjuk, hanem még egy kört rá is teszünk a méhcsavarodására! Miután jól átgondoltam és lemodelleztem magamban, mindenki a helyén volt, benyúltam, ameddig tudtam a tehén szülőcsatornájába és kiadtam az én kis seregemnek a parancsot! Libikókázók teljes súllyal a pallóra, a többiek háromra átfordítják a gerincén a tehenet! Elsőre ugyan nem sikerült, mert a mérleghintázóim nem voltak teljesen egyensúlyban és lepotyogtak a pallóról, újra hadrendbe kellett állítanom őket. Néha muszáj volt mosolyogni, amint a részegek kommentálták az eseményeket, de ez nem vonhatta el a figyelmem a feladatról. Másodszorra összehangoltan működött a csapat. A pallón lovaglók az akció közben nem estek le, a markos lovászfiúk simán átfordították a tehenet, mivel a borjút a palló helyben tartotta, a méhcsavarodás megoldódott. Éreztem a kezemmel ahogy kicsavarodik a szülőút és egyre beljebb tudok nyúlni a tehénbe! Igyekeztem is befelé, de közben a borjú is igyekezett kifelé! A tehén egy jókora bőgéssel nyomott egy erőteljeset, ettől szinte repült az arcomba az újszülött, de jött a másik lyukból is a fejem búbjára híg friss trágya is! A magzatvízről már nem is érdemes említést tenni! Így fürödtem én a sikerben, magzatvízben, tehéntrágyában, vizeletben fekve az istálló padlóján ölemben az első levegővételért szuszogó borjúmmal! Nincs ezen mit szépíteni ott a csapatom szerint azonnal hős lettem! Tudod mi volt a teendő vidéken ilyenkor? Eltaláltad! Áldomást kell inni! A helyi erők jelentős előnnyel indultak ebben a versenyben, de az én lovászfiaim kemény csávók voltak, igyekeztek utolérni őket, már ami a vér alkohol szintjüket illeti. Mire a borjú feltápászkodott, a tehén is a lábán állt, addigra mindenki részeg lett, csak én nem ittam, hivatkozva, hogy még autót kell vezetnem... A hazaút végig énekelve telt, még másnap is mindenki a libikókázó helyiekről beszélt. Én sem gondoltam hogy valaha így fogom az első tehenem megelletni, de hála James Herriot Brit Kollégámnak, még mázli, hogy leírta, nekem már csak el kellett olvasnom! Mivel a csúcson kell abbahagyni, hát nem is ellettem istállóban többet tehenet!