Koldus a váróteremben
Állandó fogyókúrára kellett ítélnem kedvencemet, mert folyamatosan súlyfeleslege volt, ahogy az egy igazi labradorhoz illik. Szerencsére sokat mozgott, naponta futott egy-két órát a lovak mellett, de ez még mindig kevés volt ahhoz képest, amennyit enni tudott! Folyamatosan kunyerált…Egy idő után önellátó lett. Rendszeresen kisomfordált a váróterembe, flegmán végigmérte a várakozó kutyákat, macskákat, mintha azok ott sem lennének, majd leült egy ott ücsörgő tulajdonos elé. Eleinte csak ártatlan szemekkel bámulta és elkezdett szemezni vele. Olyan rafkós volt, hogy ilyenkor szoborrá válva ült és még kacsintani is képes volt huncutul. Ha ebből még nem találta ki az áldozata, mit akar, akkor elkezdett neki „buffogni”. Ez olyan egész halk ugatásféle volt, amikor csak levegő jött ki a zárt fogazata közül, úgy hogy a pofáját közben felfújta. Minimális hangot adott így, de általában elérte vele a célját. Amennyiben még ekkor sem, és elfogyott a türelme, hát támadásba lendült! Neki a keksszel, vagy jutalom falattal teli zsebnek! Jól megbökdöste az orrával, vagy megmancsolta! „Na Te nehéz felfogású! Érted már hogy mit akarok Tőled?!” Jaj milyen kis aranyos, és milyen éhes szegény! Ezt a kis színházi jelenetét naponta többször is előadta, de sosem játszotta el fölöslegesen. Kifinomult szaglásával előbb szép alaposan felderítette a terepet, majd csak azután ült le a megfelelő gazda elé, akinél az ő ízlését is kielégítő ennivaló volt. Ennek megfelelően sosem volt éhes és mindig éhes volt… Engem meg a guta ütött meg, mert szinte csak jelképesen adtam neki enni, de ennek ellenére állandóan a túlsúlyával küszködtem… A személyzet külön büntetésre számíthatott, ha Csokit etetni merték, de persze ennek ellenére szépen mindenkit mindig levett egy kis falatkára. Nem lehetett nem adni neki, ha bedobta az éhező kutya ábrázatát…Ez azonban mind semmi ahhoz képest, hogy pontban 10 órakor rendszeresen hallottam ugatni. Eleinte nem tudtam mi lehet a kertben amit ennyire kell csaholni, de ez a hang nem a macskának szólt, mert az egészen másmilyen volt. Néhány nap után kimentem a kertbe ennek utánajárni. Látom hogy Csoki hercegnőm ül a szomszéd kerítésnél és ütemesen ugat. Megnéztem senki és semmi sem volt ott, hát elhívtam. Másnap megint pont 10-kor. Nem értettem mit ugathat? Pár nap múlva, megint odamentem, mert nem értettem mi lehet ott, amit állandóan 10-kor meg kell ugatni? Végre ez a rejtély is megoldódott! A szomszédasszony kiabált ki a konyha ablakán! Sziasztok! Jövök már! Jó, de hová jön? – gondoltam, amíg odaért hozzánk? Mikor megláttam a kezében egy tábla Milka csokit, még meg is örültem és nagyot nőtt a szememben, mert azt hittem nekem hozza… Csalódnom kellett mikor Csokiba kezdte betömködni a szeletkéket. Mikor szerényen megjegyeztem, nem tévesztette-e el a csoki adománnyal a házszámot, éles kacajok közben elmesélte: Minden nap pontban 10 órakor Csoki megjelenik a kerítésnél, vakkant néhányat és bepuszil egy tábla Milkát! 1 egész táblát minden nap! Én meg fogyóztatom! Nem egy két kockát, nem egy egész táblát! És ráadásul Milkát… Na mindegy… Kérdeztem nem lehetne-e csak egy kis kockát adni neki? Hogy gondolom, mikor szegényke úgy szereti? Egyébként pedig elnézést akar kérni, na nem tőlem, hanem Csokitól, mert pár napra elutaztak és elfelejtette a házvezető nőt tájékoztatni a 10 órás kötelezettségéről! Legközelebb nem fogja elfelejteni! Ha nem lesznek itthon majd a személyzet gondoskodik szegény kis labradorról! Így aztán nem volt mit tennem a bestia bevágta a napi tábla csokiját…Nem lehetett jól lakatni. Ha már nem fér el végkép több a hasában, hát elspájzolta! Gyakran voltunk olyan konferenciákon, ahol valami kis ennivaló is volt a hallgatóságnak. Ez volt csak a kánaán az én kis bélpoklosomnak! Csak másnap láttam milyen szorgalmasan dolgozott előző nap! Amikor elhúzták az asztalokat és leszedték a terítőket, akkor döbbent meg mindenki a fal mellé benyomkodott pogácsák, szendvicsek és egyéb finomságok mennyiségétől! Ezeket mind Csoki kunyizta össze a résztvevőktől és rakta el szorgalmasan a nehezebb napokra is gondolva…Voltunk egyszer legkedvesebb svájci ismerőseinknél, ahol a nassoltatás szintén tilos volt, de Csoki környezetében ezt a szabályt senki sem tudta betartani. Olgi a háziasszony is lebukott egy alkalommal. Már legalább pár hete itthon voltunk, amikor felhívott. Kacagott nagyon, alig tudta elmesélni, mi történt. Nemsokára az ott jártunk után valami büdösre lettek figyelmesek a lépcsőházukban. Eleinte nem is voltak biztosak, de később egyre inkább erősödött a szag, hát elkezdték keresni az okát. Napokig nem találták, pedig már jól feltúrták miatta a lakásukat. Végül eljutottak a szag forrásához a lépcsőfordulóban lévő nagy virágládához! Látszólag semmi különös nem volt rajta, a virágok pompáztak benne, a nagy zöld növények beborították az egész ablakot, de kegyetlen bűzt árasztottak főképp a gyökereik felől… Elő is került a földbe gondosan elásott jókora velős csont, amit én nem engedélyeztem odaadni, de Olgi stikában lepasszolta a kis kunyerálónak, csak éppen pechjére az ő orra alá ásta el a hálószobája bejáratához! Kegyetlen dögszag volt a patináns házban hetekig utánunk!
Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a shop.pettbull.com webáruházam!
Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com
