Csoki a macskák és a kiscicák...

Csoki rengeteg macskával találkozott minden nap a rendelőben. Ezek persze nem szabadon, hanem ketrecbe zárva voltak. Ilyenkor közömbösen elsétált előttük, legfeljebb amikor a harcos macskák ráfújtak és kipofoztak a ketrecükből, akkor ellentámadásba lendült és látványosan megugatta őket. Csak színház volt az egész, tudta, hogy nem szabad piszkálni a macskákat, de gyakran kiprovokálta bosszantóan incselkedő viselkedésével a cicatámadást. Sokszor én is észrevettem, hogy kiszúrt magának egy-egy ketrecben lévő barátságtalan macskát, majd flegmán ártatlanul beszagolt a ketrecbe, mire a bebörtönzött már kénytelen volt támadni. Látszólag úgy rendezte a dolgot, mintha a macska lenne a kezdeményező, de szerintem ilyen sosem fordult elő. Más volt a helyzet a szabadon járkáló cicákkal. A családnak mindig volt néhány macskája a háznál, akikkel igazi kutya-macska barátság volt Csokival közöttük. A Nagymama hófehér egyik smaragdzöld, a másik borostyánsárga szemű "Hópihe" nevű cicája volt a nagy kedvence. Látszólag jól elvoltak együtt a házban és a kertben is, de gyakran felborult ez az idill és kergetődzés lett belőle. A kiszemelt Hópihe cica mentette az irháját, ameddig egy fára nem tudott felkapaszkodni. Ott már nem sietett tovább, hanem szembe fordult a kutyával és bosszantóan illegette magát a biztos magasságban. Más kutya ilyenkor ész nélkül ugat a fa alatt, de Csoki maximum egy-két vakkantással elintézte az utómunkálatokat és látványosan visszavonult a hadszíntérről. Egyszer az ablakból figyeltem a jelenetet és meg is lepődtem a korai visszavonulás miatt. Nem kellett azonban sokáig várnom, mert az üldözött cica komótosan lemászott a fáról. Amikor földet ért, szinte a semmiből megérkezett Csoki is teljes sebességgel és újra felkergette a fára a macskát! Megint ugatott néhányat, majd flegmán elsétált. Ezután már kicsit hosszabb ideig trónolt a cica a büntetőhelyén. Ki is mentem leszidni a kutyát, ezt minden alkalommal meg is kapta, lecsalogattam a cicát és megvigasztalgattam. Látványosan kapott egy kis sonkát egesztelésként, amiből persze Csoki nem! A sértett cica evvel elégtételt vett a labradoron. Ez a kis műsor sokszor megismétlődött, egészen addig ameddig egy alkalommal rajta nem kaptam a kis párocskát. Csoki mélyen aludt és még horkolt is a lakásban. A cica lassan a szemem láttára becserkészte és eleinte csak behúzott karmokkal megmancsolta a kutya farkát. Erre még semmi reakció sem volt, de nem hagyta abba a piszkálódást. Addig settenkedett körülötte és eredménytelenül inzultálta, amíg végül már kieresztett karmokkal két jókorát le nem pofozott a szundikáló Csokinak. Erre már felébredt, sőt felriadt az áldozat, a cica még kihasználva a pillanatnyi helyzeti előnyét, jókorát ráprüszkölt a kutyára közvetlen közelről, az arcába fújt! Ezután vette a nyúlcipőket és menekülőre fogta a dolgot a nyomában Csokival. Nem vették észre, hogy tanúja voltam az egésznek, leállítottam a veszekedést, mint a rossz gyerekeknél, majd ez egyszer Csoki kapta meg a vigasztaló sonkát a cica szeme láttára! Látni kellett az elégedett arcát és a macska csalódott pofáját, aki hízelgéssel és dörgölődzéssel próbálta menteni a menthetőt, de én hajthatatlan voltam. Rájöttem, legalább 50%-ban nem Csoki volt a kezdeményező... Legközelebb, ha beavatkoztam inkább mindketten leszidást kaptak és elmaradt a sonka. Egyik alkalommal Hópihe és Csoki is a bejárati ajtóban kéredzkedtek be a lakásba. Legnagyobb egyetértésben voltak, épp jó testvérelkent viselkedtek. Benyitottam és velem együtt a lábam mellett suhantak be a lakásba. Keresztanyukám épp szembe találta magát a kis csapatunkkal és ölbe kapta a hófehér cicát. Dédelgetni, becézgetni kezdte, hol volt, merre csavargott, stb... Nekem az tűnt fel, hogy Csoki kutya próbál felágaskodni a macskát szagolgatni... Nem értettem miért viselkedik így? Jobban szemügyre vettem a macskát Vera ölében! Mi lógott ki a cica szájából, aki közben hangosan dorombolt? Egy egérke farkincája! Kérdeztem is tőle: "Mi van hópihe szájában?" Mire a keresztmama úgy fordította, hogy láthassa a pofáját! Abban a pillanatban, amint konstatálta, hogy egy egér van a dédelgetett, doromboló macska szájában, filmcsillagokat megszégyenítő sikításban tört ki, eldobta a vadászt az öléből! Szaladt egészen a konyháig, ott felugrott az asztal tetejére és ott üveghangon sikított tovább! Csak amikor kissé lenyugodott, bár még mindig teljes testében reszketett, vallotta be: Fóbiája van pici kora óta az egerektől! Szegény Hópihe hazahozta megmutatni a zsákmányát és ez alkalommal nem kapott dícséretet, hanem szájában az egérrel együtt kipenderítették vissza a teraszra, ahonnan jött... Még helyre sem állt a család rendje, Csoki is kikérdzledett a macska után, mert akár a testvérek, se vele, se nélküle... Szinte minden nap hallottam a műtőben amint megállás nélkül monotonul ugatott Csoki a kertben, vagy a teraszon. Ezért ki kellett küldenem egy asszisztenst, vagy magam jártam utána a dolognak. Mindig ugyanaz a kép fogadott. A kiszemelt Hópihe cica összegömbölyödve feküdt a kerti széken, vagy napozott a teraszon, a kutya meg centiméterekkel a fülétől már percek óta ugatta. Amikor már elfogyott a cica türelme, felhúzta a csúzlikat kierezette tű éles karminckáit és fenyegetőleg megmutatta Csokinak mire számíthat. A kutya azonban ügyesen mindig a megfelelő biztonságos távolságot tartotta. A bosszantó ugatást végül megelégelő cica kilőtte a rakétáit és menekülőre fogta a dolgot. Végre! Üldözőbe lehetett venni! Elől a macska, utána a kutya, a végállomás a fa teteje. Nehéz volt igazságot szolgáltatni közöttük, ezért inkább meg sem próbáltam. Az egész cirkusz csak arra volt jó, hogy kicsit meg lehessen sportoltatni a nagymama kövér macskáit. A kis kölyök macskákat viszont nem bántotta, sőt kifejezetten szerette őket. Gyakran születtek császármetszéssel macskakölykök, akik ébredeztek és nyervogtak, amíg a mama fel nem ébredt. Csoki pátyolgatta őket, nyalogatta, bökdöste az orrával, ha nem figyeltem, még képes volt óvatosan a szájába is venni és elcipelni őket. Első ilyen alkalommal mire végeztem a macskamama császármetszésével és bevarrtam a sebét, eltűntek az újszülött kismacskák! Nem értettem a dolgot! Hova lehettek? Csoki a másik helységben feküdt a szivacságyában és extrán dobolt a farkával, amikor meglátott! Gyanús lett ez a kitörő lelkesedése, ezért közelebbről is megnéztem. Hol voltak szerinted a kismacskák? Pontosan! Csoki kutya összegömbölyödve védte őket és mintha csak szoptatná őket ott nyervogtak szegény elrabolt cickák! Szerencséjükre az éhségtől sírdogáló újszülöttek hangja elárulta a hollétüket! Erről sürgősen leszoktattam, de később is figyelni kellett rá, hogy ne lopjon el észrevétlenül kismacskát...

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. Színház

Egyik télen a „Hofélia” éjjeli előadását akartam megnézni a Madách téren, ami 22 órakor kezdődött, ehhez a kocsiban hagytam Csokit. Kiszálltam a jó meleg autóból és arcomba vágott a szokatlanul hideg levegő. Jó mínusz húsz fok volt. Lehetetlen lett volna otthagyni, mert az autó pillanatok alatt lehűl, mire vége az előadásnak, csak az összefagyott kutyát találtam volna. Nem volt mit tenni, be kellett őt is vinni a színházba. Amúgyis pótszéken ültem, ezért ez még megkönnyítette a helyzetet. Faarccal a jegykezelő nénikékhez mentem oldalamon Csokival, pórázon vezetve. Kezeltettem a jegyet, amikor tiltakozni kezdtek a kutya miatt. Erre azt mondtam, legyenek kedvesek vigyázni rá addig, amíg kijövök, mert kint túl hideg van, nem hagyhatom az autóban. A jelentre több jegyszedő is kíváncsi volt, így egyre nagyobb lett a velem szemben állók hada. Már már vesztésre álltam, amikor megjelent a megmentőm! Ő is jegyszedő néni volt, aki megismert és így kiáltott fel: "Doktor Úr! Jaj, de örülök, hogy látom! A cicám remekül van, tudja, amelyiknek megmentette az életét! Az aztán komoly műtét volt ám!" Elrebegtem egy kissé bizonytalan "Emlékszem rá..." választ, de persze fogalmam sem volt róla ki lehet a néni és legfőképp mit operálhattam a macskáján! Őrangyalomban úgy látszik kifogtam valami különleges kutyaszeretőt, mert Csokival együtt szépen beültettek a harmadik-negyedik sor mellé egy pótszékre. Kutyám boldogan nyúlt el a lábam mellett fejét a cipőmön nyugtatva. A lelógó kezemmel cirógattam, amiért nagyon hálásan szuszogott. Az előadás közben békésen szunyókált mellettem, de egy hirtelen hang effektre Csoki felriadt, megijedhetett és felugatott! Hofi Géza erre azonnal bevont minket is a műsorba. Lejött hozzánk a nézőtérre és felvitte magával Csokit a színpadra! Rögtönzött pár kutyás poént, majd azt kérdezte az ügyelőtől: "A kutya is kap gázsit?" Addig nem tágított, amíg a hangosbemondón meg nem jött a válsz: "Kap akkor, ha a sajátjából ad neki a Művész Úr!" Erre persze megint poénnal válaszol, és azt mondta: "Komám, ingyen ne dolgozz, menj inkább vissza a helyedre!" Erre sziszegtem neki egy köztünk behívásra használt dallamot, mire az én Labradorom már szaladt is hozzám a színpadról! A közönség persze jót derült a rögtönzött fellépésünkön. Kiderült hogy Csoki lett Hofi Géza első kutya-hallgatója. Jó poénokat gyártott belőle, de végül Csoki kutyául viselkedett, mert amikor visszajött hozzám, a jó melegben szinte végig horkolta az egész előadást. Egy csendes résznél meghallotta a Művész Úr! Mondhatom, nem hagyta megjegyzés nélkül... Utána még sokszor meg kellett kicsit ráznom, felébresztenem, nehogy az újabb horkolást meghallja Géza bácsi, mert akkor végig pellengére lettünk volna állítva! 

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. 

    

    Bemutató a kollégáknak

Csoki is mindig részt vett a szakmai előadásokon, akár én voltam a hallgató, akár az előadó. Többször is szerveztem olyan szemináriumokat állatorvosoknak sebészeti esetimből, ahol egész napos volt a rendezvény. Ezeken két óránként a szünetben volt tízórai, ebéd, uzsonna, majd vacsora is önkiszolgáló rendszerben. Ez maga volt a kánaán a kutyámnak! Mindegyik állatorvos kényeztette és adott is neki pogácsát, vagy valami kis finom falatkát. Kunyerált is rendületlenül! Mindenkinek nem szólhattam érte, hogy ne etessék a kutyámat. Feltűnt néha, amint ül valaki mellett a szünetben a tömegben és buffog, vagy karminckázik a lábával, majd megkapja az áhított nasikát. Nem volt ilyenkor időm törődni vele, hát csak konstatáltam eddig már jókora mennyiséget ehetett meg... Vacsorát azért aznap meg sem próbáltam adni neki! A meglepetés csak másnap ért, amikor össze kellett pakolni az előadás után a holmijainkat. Amint a takarítók elhúzták a fal mellől az asztalokat, amin előző nap az ennivalók voltak, meglepődtünk a látványon! A fal mellett tömérdek pogácsa és szendvics volt „elásva”, illetve betuszkolva a padlóba. Csoki igazán szorgalmas munkát végzett, még én az előadással voltam elfoglalva! Nem zavarta, hogy nem fért már a pocakjába több! A labrador vére és előrelátása elraktározta rosszabb időkre az asztalok alá a kikunyerált elemózsiát! Mivel földig érő terítők lógtak mindegyikről, csak így utólag raktam össze magamba, miért is láttam párszor előző nap előbukkanni az asztalok alól úgy, hogy az abrosz lógott Csoki orrán, hátán amikor felbukkant... Itt történt az az ominózus bemutató is, amikor csokin demonstráltam egy speciális úgynevezett Robert-Johnes kötést a kollégáknak bemutató gyanánt. Ehhez a teljes elülső végtagot kell több rétegben bepólyálni, ami alkalmas arra, hogy a könyököt, a felkart és a lapockát fixálni lehessen sérülés esetén. Az előnye, hogy a lábvég az ujjak és a talpa kimarad a kötésből a betegnek, ennek megfelelően tudja használni a lábát. Épp ezt az előnyt ecsetelgettem a hallgatóságnak, miközben Csoki egyre nagyobb kötést kapott és látható módon egyre jobban zokon vette. Végül megkértem, mutassa be, milyen jól lehet közlekedni a spéci kis kötéssel. Letettük az asztalról, de nem csak a kötött lábára, hanem a másik elülsőre sem volt hajlandó ráállni, mintha mindkettő lebénult volna! Komikusan nézett ki, amint az eleje maga alá hajtva hátrafelé állt, a hátulja kitámasztva az égnek meredt, miközben a farkát barátságosan csóválta. Ebben a pozícióban csúsztatta magát előre, amikor hívtam és nem volt hajlandó ráállni egyik elülső lábára sem többszöri próbálkozásom és segítségem ellenére se. A hallgatóságom harsány nevetésben tört ki! Ez a siker annyira tetszett az és kis Csokikámnak, hogy el is dobta magát az oldalára, nem volt hajlandó talpra állni, csak a farkával dobolt vadul a színpadon! Jól lejáratott a közönségem előtt, akik a hasukat fogták a nevetéstől a balul sikerült bemutató miatt. Így azután meg kellett szabadítanom a kötésétől és mehettünk az egész csapattal a vacsorára! Itt teljesedett ki a nap végére a Labradorom! A Budai Várban a Cafe Miro-ban hajnalig mulattunk. Előtte áll a Hadik lovas szobor. Hajnal felé a vidám állatorvosok társaságában, akik rituálisan a bronz ló heréit simogatták egy jól sikerült emlék fotóhoz természetesen Csoki is a talapzaton pózolt mellettük...

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

Csoki Potter. Csoki kutya hihetetlen kalandjai (Szerző: assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba)

1. Csoki és én

„Mit csináljak? Kilóg a kiskutya farka az anyjából, de nem jön tovább!” – Szólt a telefonba egy aggódó női hang. - Nemsokára már a rendelőasztalon láttam a mama kutyát, és valóban egy kölyök farka lógott ki élettelenül a labrador szülőcsatornájából. Gyorsan segítettem megszülni a kicsit, de nem volt remény rá, hogy még feléledhet, ezért nem is nagyon foglalkoztunk vele. Néztem tovább a szukát, mi lehet a többi kis jövevénnyel, de közben fél szemmel rápillantottam a farfekvéses kiskölyökre, aki már hideg volt és szívszorítóan nézett ki az asztalra fektetve. Sajnáltam, mert ráadásul csoki színű volt, ami ritka ebben a fajtában. Egyszercsak valami halvány mozdulatára lettem figyelmes! Mintha megmozdult volna! Gyorsan kézbe vettem és éreztem a jéghideg kis test élettelenségét…Rosszul láttam, gondoltam…Azért nem adtam fel és megpróbáltam élesztgetni. Dörzsöltem a szívtájékát, lélegeztettem, kapott légzés fokozó cseppeket a nyelvére, de nem sok minden történt. Meglóbáltam, hogy a magzatvíz a tüdejéről távozzon, mégsem mutatott életjeleket. Már-már feladtam, mikor újra halványan megremegett a kölyök a tenyeremben! Kimondhatatlan érzés, mikor a reménytelenségből és a szomorúságból villámcsapásként átszaladt rajtam: van remény! Nem szoktam egyszerűen megadni magamat, de akkor minden akaratommal csak azt kívántam, végre vegyen már levegőt ez a kis jövevény itt a tenyeremben! Hátborzongató volt mikor végre slukkolt egy jókorát! Ez az! Csak így tovább kis Csoki! Közben már szárazra dörzsölgettem… Így visszagondolva Rá, patakokban hullanak a könnyeim itt a számítógép előtt…Hát így kezdődött. Ez volt az első találkozásunk.Végül született három fekete, három zsemle és egy csoki színű kis labrador kölyök. Legközelebb 20 naposan láttam őket, amikor féreghajtó pasztát kaptak. Jó kövérek voltak! Majdhogynem elgurultak. A lábuk alig ért a földre, mert a pocakjukon csúszkáltak. Mindegyiknek selymes finom szőrzete nőtt addigra. Csoki kilógott a színe miatt az alomból. Jó érzés volt kézbe venni! Eszembe jutott, milyen nehezen született! Még szerencse hogy egyikünk sem adja fel könnyedén a dolgot, de ez csak majd ezután derült ki igazán! 6 hetesen kapták az első oltást. Ilyenkor mindegyik kölyök szép és aranyos, de a labrador kölykök különlegesek! Olyanok, mint egy kis fóka bébi. Nagy sötét intelligens szemekkel és orrokkal, arányos testformákkal, állandóan barátságos viselkedésükkel meglágyítják még a nem kutyások szívét is. Azután szétszéledt az alom. Találkoztam még néhányukkal rendszeresen, sőt a szuka kutyát hosszú élete folyamán kezeltem is folyamatosan. Akárhányszor megláttam, mindig eszembe jutott a belőle élettelenül kilógó kis farkinca, amiből végül Csoki kutya született. Folytatása következik...

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. 

    

    Az év kutyája a kiállításokon

Csoki mindig szerette mutogatni magát, evvel sikerült elérnie, hogy valakit mindenütt találjon, aki ezért dédelgeti őt. Már kölyök korában volt velem kiállításokon és láttuk a többi labradort ott. Ahogy elkezdett velem a lovakkal kijárni, olyan jó kondíciója lett és annyira térölelő, légies lett a mozgása, ami mindenkinek feltűnt. A fajtájának reprezentatív képviselője lett. Nem sok küllemi hibát lehetett felfedezni rajta. Mozgásban nem volt ellenfele a sok kövér labrador, de főleg amikor meg kellett állni, úgy tudott szoborrá merevedni, mint egy modell. Persze ehhez kellett egy kis segítség is. A körön kívülről valaki sípoltatott egy gumisünit, amire beállt pózolni. Egy éven keresztül, ahol elindultunk, kitűnőt kapott és sokszor nyert is. Szerette ezeket a nagy felfordulással járó kutya bulikat. Végül meglepetésünkre az év végén ő lett az „Év labradorja” büszke cím tulajdonosa, mert neki ítélték a legtöbb előkelő helyet a bírák. Én tudtam, hogy ő a legszebb, most már legalább mindenki megtudhatta!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. Éttermek vendége

Csokival csak olyan étterembe jártam, ahová őt is beengedték. Pontosabban nem mentem olyanba ahová a kutyával nem lehetett bemenni. Érdekes módon evvel csak itthon volt problémánk, mert külföldön a kutyát sokszor előbb kiszolgálták, mint engem, legalábbis akkor ha az ehhez a hozzáálláshoz megfelelő irányba indultunk… Ha épp nem nézett valaki a lábam mellé, nem is vette észre, hogy Csoki is ott somfordál mellettem és eltűnik az asztal alatt. Nagyon jól lehetett szinte észrevétlenül kommunikálni vele. Ha megütögettem a combom, azonnal igazodott mellém szorosan, ha egyet csettintettem az ujjammal, leült, ha kettőt, lefeküdt. Amikor elindultam, vagy hívtam, a fogaim között sziszegni kellett és már pattant is. Ezek a közöttünk lévő kommunikációs jelek a figyelmetlen kívülállóknak fel sem tűntek. Még kölyök korában előfordult párszor hogy elunta magát, vagy a lehullott ennivalók nyomában egy szomszéd asztal alól kellett visszahoznom, ahol váratlan riadalmat keltett a hívatlan látogatásával. Később leszokott erről, de csak azután, miután sokszor kellett már exkluzálni magam miatta és persze mindig ki is kapott a szökésért. Igaz, utána rögtön engesztelésként kapott is pár jó falatot az asztal alá… Ezt a módszert odáig fejlesztettük, hogy miközben a villámról lehúzta a falatot, nem ért az evőeszközhöz. Ennek megfelelően kettőnknek éppen elég volt egy villa is. Ezt sokan rosszallóan nézték, de minket nem túlzottan zavart. Az egyik legemlékezetesebb történetünk erről az, amikor Svájcban Davos-ban, pazar szálloda esti fogadásra is Csokival mentem. Szépen leültem a helyünkre, ahova elkísért a teremfőnök, majd szorgalmasan el kellett sétálni a különböző fogásokért. Olyan fantasztikusan volt megterítve mindegyik asztal, hogy taktikusan minimális adagokat vettem, mert kíváncsi voltam mindegyik ízére. Minden kör után persze Csoki is megkapta a részét az asztal alatt a villámról. Velem szemben egy norvég állatorvos és a felesége ült. Vacsora közben sokat beszélgettem velük, elmesélték, az ő kedvenc szálkás tacskójuk viselt dolgait, én is megnevettettem őket Csoki bűneivel. Miközben mindegyik fogásból szép kis falatkát leengedtem az asztal alá, anélkül hogy lenéztem volna, ahonnan a villa üresen tért vissza a tányéromhoz. Ezt észrevette a szemben ülő kollégám és felhajtva a földig érő terítőt meglátta ott Csokit a búvóhelyén a lábunknál. Ő erre azonnal oda is fordult és az ölébe tette a fejét egy kis simogatásra. Egy szemvillanás alatt elkomorult az idősödő férfi, haragosan ránézett a feleségére, aki láthatóan még az elhangzottak előtt tudta mi fog következni. Valószínűleg a körülmények, vagy a jó modor miatt, csak annyi hangzott el: „Látod én megmondtam! Ez volt az utolsó eset!” Evvel ledobta a tányérja mellé a szalvétát az öléből, majd felpattant és elviharzott. A feleség szemlesütve megsemmisülve ült ott. Finoman megérdeklődtem, mi baja lett a férjének, amikor szerintem semmi oka sem volt rá. A hölgy Csokira mutatott! Kiderült, hogy a tacsijukat ő nem engedte elhozni az étterembe a férjének, aki nem akart a kedvence nélkül jönni. Ezen jót veszekedtek, így érkeztek a fogadásra. Csak néhány perc telt el, mire a bejáratban megjelent a férj, diadalittasan az oldalán egy peckesen lépkedő kis szálkás tacskóval. A protokollnak megfelelően az asztalhoz kísérték őket, sőt szinte azonnal megjelent még három pincér is körülöttük. Az egyik egy furcsa magasított széket hozott a kollekcióhoz illőt, mint a gyerekeknek való, a másik egy gyönyörű, a mi terítékünkkel harmonizáló tálat tett le az asztalra a házaspár közé, míg a harmadik evőeszközöket rakott köré precízen. Végül az új vendéget finoman felsegítették a trónjára és megkérdezték mit hozhatnak a kis szálkásnak! Ezen a szervizen még én is elámultam, de a norvégok sem győztek csodálkozni rajta. A személyzet elszaladt a rendelésért, addig a párocska folytatta a veszekedést. A férfi boldog volt, hogy neki lett végül igaza, a hölgy továbbra is azt mondta ez nem egészen normális dolog… Nem tudom melyiküknek volt igaza, de a tacsika hibátlanul lakmározott a székéből az asztalon lévő tálkából a finomabbnál finomabb falatokból. Ráadásként vacsora után egy jót sétáltunk és hancúroztak a friss hóban Csokival... Nem kedvelem, sőt már volt olyan is, akinek szóltam érte, mert a kutyája úgy viselkedett egy étteremben, kávézóban, hogy még engem is zavart, nem beszélve azokról, akik esetleg nem is kedvelik a kutyákat! Ha magával viszi valaki ilyen nyilvános helyre a kedvencét, akkor azt tessék pórázon tartani, nem engedni oda a másik kutyákhoz, emberekhez! Ne szagoltassák meg vele a többi vendéget és ne ültessék maguk mellé a székre, etessék az asztalról tányérjukból! Ha ilyet látok, én szólok érte! Megtehetem, mert az én kutyáim nem zavarják a környezetükben élőket, ilyen helyeken, ha nem nézel az asztalom alá, észre sem veszed, hogy kutya is van velem! Ja, hogy Svájc kivétel volt? Igaz... Ott fel voltak készülve, bár csak részben, mert labrador méretű széket nem kaptunk, de a kis szálkás bezzeg pöffeszkedett az asztalnál!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. Görög reptéren

A taxival pár plusz darchmáért, de végül eljutottunk a reptérre. A következő meglepetés a Mykonoson a jegyellenőrzésnél várt ránk. Csokival bebandukoltunk a váróba és a pultnál átadtam a jegyünket, természetesen a napszemüveg álcám mögül kukucskálva... Pillanatok alatt beütötték a kódom és láttam a monitoron, amint megjelent a nevem, mellette a kutya is feltűntetve. A pult mögött álló összes hölgy azonban félreérthetetlenül kezdett mutogatni a kutyára és magyarázták, ő nem mehet fel a gépre, csak ketrecben. Én hirtelen elfelejtettem minden nyelvet és nem értettem mit akarnak. Hiába mutogattam nekik a monitoron a becsekkelt kutyát, hajthatatlanok voltak. Még az sem zavarta meg őket, hogy segítettem nekik a monitorjukon eligazodni vak létemre! Erre a gépre nem akartak felengedni a kutyával együtt. Ráadásul mindannyian egyszerre beszéltek és nem is halkan, de előbbre nem jutottunk, az idő meg egyre csak telt-múlt. Megjelent mellettem egy görög férfi, a főnök, mire elcsendesedett az addig zsibongó velem szemben álló női görög hadsereg és röviden tájékoztatták a helyzetről. Végül átadták neki a jegyem és az útlevelem. A szigorú tekintetű főnökféle felém fordult, átnyújtotta nekem az irataimat és közölte, fel is út, le is út, de nem szállhatunk fel a gépre, őt nem érdekli mi van oda becsekkelve! Ennek már fele sem tréfa - gondoltam! Még a végén itt ragadunk és nem érjük el az athéni járatot! Hirtelen mentő ötletem támadt! Mereven elnéztem a kis görög mellszobor válla fölött, mellett és két-három alkalommal mellényúltam a kezében tartott iratoknak, mire végre megfogtam őket. Varázsütésre csend lett a pult másik oldalán is! Majdnem elnevettem magam a hatástól! Az addig határozott katonás ellenfelem elbizonytalanodott és sarkon fordulva invitált magával. Kihasználva a pillanatnyi helyzeti előnyömet, belekaroltam és Csokival a másik oldalamon elvezettettem magunkat a váró másik végébe, ahová addigra egy targonca érkezett. Jó közelről szemügyre vettem a rakományát, meg is tapogattam, amin egy jókora kutyaketrec volt. Látványosan megköszöntem a figyelmességet, de jeleztem, hogy erre nem lesz szükségünk, mert idefelé is jól megvoltunk nélküle! Újra belekaroltam a pártfogónkba, aki ettől a gaztusomtól láthatóan megszeppent és az elvezetett a beszállóhelyig. Ott átadott egy igen csinos stewardessnek, aki felkísért egészen a gépre, ahol már az összes utas a helyén ült. Ott megkérdezte tőlem: ”Ablak mellé akarok ülni, vagy középre?” Elég komikus volt a kérdés ebben a helyzetben, de azért az ablak melletti ülést választottam! A mellettem lévő ülés pedig Csoki kutyának volt befoglalva... Végül az utolsó udvariassági kérdésre, miszerint van-e még valami kívánságom, meglepetésére igennel válaszoltam! „Üljön le ide mellém!” kértem. Kösse be magát és majd Pesten meghívom egy kávéra, közben levettem a varázslatos napszemüvegem és mélyen a szemébe néztem! „Most lát, vagy nem lát?” – kérdezte. „Van amikor látok, és van amikor nem!” Erre elnevette magát és jó utat kívánt! „A főnök üdvözletét küldi!” – mondta végül és távozott. Ennek köszönhetően simán eljutottunk Athénba, ahol nem vacakoltak velünk, sőt a stewardessek Csokit még az ülésre is felültették, amit nagyon élvezett, végig a fejét az ölembe hajtotta és simogathattam egész úton, így simán hazaértünk, körülbelül úgy, mint a japán férfi az étlapjával! Emlékszel rá? Ő volt az aki fogadásból egy japán étlappal utazta körbe a földet útlevél gyanánt! Innentől kezdve már rutinos utazók lettünk együtt Csokival a repülőkön, be is jártuk szerte szét a világot kettesben! Voltak persze faramuci helyzetek, de azokról majd később mesélek!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. Görög taxis

Hydrán a kikötőből hajnalban kellett indulunk, hogy elérjük a repülőnket. Fel is pakoltam a cuccokat és Csokival elbúcsúztunk a hajótól és gazdájától. Kisétáltunk a kihalt kikötőből és megpróbáltunk leinteni egy taxit. Miután már a harmadik lassított, de a mikor a kutyát meglátta, ráugrott a gázra és továbbhajtott, cselhez kellett folyamodnunk. Megértettem, hogy a görögök nem szeretik a kutyát a sok kóbor miatt, de nekünk el kellett jutni a reptérre, az meg gyalog igencsak messze volt. Lefektettem hát a kutyát az árokba, kitettem a csomagokat kicsit előbbre az útszélre, majd fogtam egy taxit. Az első meg is állt, mert nem látta a kutyát! A sofőrrel berakattam a csomagokat, a csomagtartóba, közben gyorsan beültem előre és intettem Csokinak spurizzon be a lábamhoz. Ott lefektettem, majd ráterítettem a térdemre egy jókora vitorláskabátot, amivel eltakartam a kutyát. Hibátlanul el is indultunk, szólt a görög zene és igyekeztem jól álcázni a potyautast. Ennek ellenére egyszercsak blokkolva fékeztünk, látszólag indokolatlanul. A sofőr kézzel-lábbal mutogatott a kutyára, akinek közben annak az orra kilógott a rejtekhelyről, ezért lebuktunk. Fröcsögött az öreg harcos, alig tudtam megfékezni a dühét néhány megfelelő ütemben előhúzott drachmával. Ennek köszönhetően azért csak eljutottunk időben a reptérre, bár igaz, hogy az egész utat végig méltatlankodta a sofőr, de nem izgatott minket, mert időben odaértünk. A reptéren sem ment a becsekkorás olyan olajozottan, mint az ódaúton... De az már a következő kalandunk...

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. 

    

    

    

    A görög tengerjárók

Athénból Hydrára szárnyashajóval jutottunk el. Piszokul dübörgött az egész és rezonált a talpunk alatt. Csokin ennek ellenére nem láttam félelmet, hanem kíváncsian nézegetett meg mindent, ami még új volt neki. Körbejártuk az egész hajót, de legjobban az orrban érezte magát, ahol lobogó fülekkel leült és nézte, ahogy rohan alattunk el a víz, néha kaptunk egy kis permetet és a sóvárogva figyelte a sirályokat, akiket nem lehetett kicsit sem megkergetni. Dávid Tamás professzor a tanítómesterem már várt a hajóján. Csokit azonnal kinevezte kapitánynak! Be is vezette a hajónaplóba, hogy hivatalos legyen. Myconosra kellett eljutnunk a hajóval egy hét alatt. Olyan orkán volt a szigeten, hogy a halászok sem tudtak kimenni a kikötőből, pedig ha nekik is nagy a szél és a hullámzás, akkor már tényleg nagy! Emiatt dekkoltunk a kikötőben 3 napig, ahol feltöltöttük az élelmiszer, ivóvíz és gázolaj készletünket. Feltűnt, hogy az ivóvíz litere dupla annyiba került mint a gázolajé! Kiderült, ott a víz nagyobb kincs, mint bármi más, mert tartályhajóval hozzák a szigetre! Volt mindenféle időjárásban részünk. Időnk nagy részét a halászokkal és a beatrekedt vitorlázókkal töltöttük a kocsmában. Csoki ezt nagyon élvezte! Mindenki körülötte forgott, simogatták, kényeztették egész nap! Már attól tartottam, elkopik a hasán a szőr! Vezényszóra, ami így szólt: "Hogy csinálnak a Pesti lányok?" Azonnal hanyatt vágta magát és a pocakját ajánlotta fel simikézésre! Egyik este a kocsma felbolydult! A kikötőmester beszédet mondott: "Reggelre el fog állni a szél, mindenki kifuthat, aki akar!" Mindenki kapott egy pontos időpontot, amikor indulnia kell. Nekünk reggeli 5.15 perc volt megadva. Elmagyarázták, a szűk kikötőszáj miatt merre kell full gázon lendületből kifutni, ha nem tartjuk az irányt a sziklákon fogjuk végezni! Kimentem megnézni, mi a helyzet? Olyan hullámok voltak, hogy átcsaptak a hullámtörőn! Na, gondoltam, ebből nem lesz reggeli indulás... Orkánszerű szél volt egész éjjel, ami hajnalra teljesen leállt, de a hatalmas szembe jövő hullámok megmaradtak. Kifutottunk a kikötőből és csak motoroztunk a hatalmas hullámokon, a szél nullára csökkent. Ez még nem volt kellemetlen. Találkoztunk delfinekkel is, akik felfalták először a konyhai hulladékot, majd szervíroztam nekik más, szerintem nem annyira fontos élelemből is. Amikor elfogyott az ennivaló, el is tűntek rögtön mellőlünk. Nemsokára megéhezett a vendéglátónk. Akkor derült, ki mik azok amik hiányoznak a konyhából, mert a delfineknek adtam… Az Emi nevű ciklon viszont már igen kellemetlen volt, mert ellenkező irányból, mit ahonnan a hullámok jöttek, feltámadt a szél. Ráadásul nemsokára viharos erősségű lett. Én gyerekkorom óta versenyszerűen vitorláztam, de igencsak megcsavarta a gyomromat, amikor egyedül az orrban le kellett cserélnem a génuát egy viharfokkra, miközben a régi hullámzás és az új szélirány miatt hánykolódtunk, mint egy dióhéj. Ki kellett kötözni magunkat a korláthoz, mert sokszor úgy átcsapott a víz a fedélzeten. Nagy nehezen végeztem a munkával és kimerülve, megszabadulva a reggelimtől, amit a delfineknek ajánlottam fel újrafogyasztásra, végre hátra tudtam vergődni a kormányhoz. Közben Csoki a kajütben ücsörgött és vidám jókedvvel fogadott. Nyoma sem volt rajta rosszullétnek, vagy pánik hangulatnak! Egyszerűen csak unatkozott, ezért hozta is rögtön a kedvenc sípolós sünikéjét és tuszkolta az ölembe. A kajütben még rosszabb volt a helyzet, olyan volt mint egy elvarázsolt kastélyban. Minden mindenfelé mozgott és imbolygott. Eszem ágában sem volt vele sünikézni! Szomorúan konstatálta, hogy otthagyom őt egyedül, de ki kellett mennem a levegőre, hogy túléljem ezt a kalandot. Végül helyreállt a rend, a szél is onnan kezdett fújni, ahonnan a hullámok jöttek, ez meg már kellemes volt. Rohantunk is 10-12 csomóval a cél felé. Ahol megálltunk éjszakára, ott mindig kieveztünk, vagy kiúsztunk a partra Csokival. Vigyázni kellett, mert akkoriban Görögországban a rengeteg kóbor kutya és macska miatt hivatalosan mérget helyeztek ki csaliban az állomány gyérítésére. Figyeltem, nehogy egy ilyet felegyen az én kis Kapitányom! Hogy jöttünk vissza a repülővel Hydráról Athénba? Na az nem volt zökkenőmentes! Elmeséljem? Majd a következő részben...

http://shop.pettbull.com/

50. Hurrá repülünk!

Nyár volt, az aszfalt is olvadozott a hőségtől. Csokival elmentem repülőjegyet venni a MALÉV jegyirodába a Dorottya utcába. Ilyen hőségben nem lehet a kutyát az autóban hagyni, mert 5 perc alatt hőgutát kap. Természetesen vittem magammal a jegyirodába is. Pontosabban csak vittem volna, mert az utcán ácsorgó a biztonsági őr nem akart beengedni kutyával. Szerencsémre a tűző nap miatt napszemüveg volt rajtam, ezért megkértem hogy akkor fogja meg Csokit! Azzal a lendülettel fordulatból, igaz, véletlenül, de felkenődtem az üvegajtóra nagy igyekezetemben. „Nem lát jól?” - kérdezte gúnyosan. „Mivel elvette a vakvezető kutyámat, sajnos nem valami jól!” – válaszoltam. Én ezt viccnek szántam, de ő komolyan vette, sűrű elnézések közepette karon fogott és a kutyával együtt a pulthoz vezetett. Ott Csoki leheveredett a lábam mellé és hűsölt a jól klímatizált helységben. Az ügyintéző hölgy nagyon kedves volt, hamar talált nekem megfelelő járatot Görögországba. Prof. Dávid Tamás állatorvos tanítómesterem vitorláshajóját kellett ugyanis Hydráról Mykonosra átvinnünk... Mivel elég sokáig piszmogott a jegy foglalással a pult mögötti hölgy, Csoki elunta magát és  elkezdte bökdösni a lábam. Megütögettem kétszer finoman a pultot, sziszegtem alig hallhatóan, erre Csoki felágaskodott két praclijával megkapaszkodva a pult szélén és bekukucskált a hölgyre. Rögtön levette a lábáról! Megkapta a szokásos „de aranyos kutya” szlogent, pár pillanatig gépelt, majd közölte:” A foglalás kész! Mehetek fizetni. - Jó, de mennyibe kerül a jegyem? - Már mondtam! - És a kutyáé? – Kiderült, hogy a kutyáé duplája lenne az enyémnek! Vicces kedvemben voltam, meg amúgy is rajtam volt a "vakvezető" napszemüvegem, felháborodásomnak adtam hangot! Egy vakvezetőnek drágább a repülőjegy, mint a gazdájának?! Erre a pult mögött exkuzálta magát szegény megviccelt alanyunk és közölte: "Vakvezetőnek nem kell fizetnie!” "Akkor be is tudná foglalni nekem?" - "Természetesen!" És máris sebesen verte a kalviatúráját! Én pedig az újdonsült csökkent látó, próbáltam bekukucskálni a monitorjára, de le nem buktathattam magam! Láttam, hogy mindkét jegyet befoglalta, a kutyáét ingyen! Jót mosolyogtam magamban, de eszmélni sem volt sok időm, mert a mögöttem álló biztonsági őr karon ragadott és elcipelt a pénztárig Csokival együtt. Fizetés után karonfogva kicincált az utcára és jó utat kívánt! Még a kutyát is megcirógatta búcsúzásként! Akkoriban olvastam, hogy egy japán turista fogadásból bejárta a világot egy japán étlappal útlevél gyanánt. Gondoltam, Csoki is megérdemel egy ingyen utat! Így került potyautasként a gépre az én labradorom. Lehet hogy ez nem túl szép húzás volt, így utólag, de akkor jó balhénak tűnt! Erről jut az is eszembe, amikor Csehszlovákiában a lovas edzőm Ferdinandy Géza a feleségével és a barátaival vásárolni akart valami apróságokat, de a pénztárnál nem volt elég a pénzük és forinttal szerették volna kipótolni a hiányt. A szigorú pénztárosnő azonban kérte az útlevelüket a hatalmas tranzakcióhoz, ami sajnos mindenkinek a parkoló autóban maradt. Mentő ötletként a kutyájuk sárga nemzetközi oltási könyvét adták oda! Ezt a könyvecskét magyar, angol, német és francia nyelvűre fordíttattam és evvel láttam el a Budai Kisállat Klinikámon kezelt betegeimet. A szigorú pénztáros matrónán ez a komoly hivatalos okmány már kifogott, mert hibátlanul kitöltötte a valutaváltási papírt az én nevemre, mert az szerepelt a hátoldalon a reklámban. A társaság majdnem bepisilt nevettében és ereklyeként hozták megmutatni a valutaváltási igazolást, ami az én nevemre szólt, lám, lám milyen jól sikerült a kis nemzetközi könyvecském!De térjünk vissza az eredeti történethez!  Biztonsági okokból ezt a kis csínytevésemet megosztottam Editkével, aki a kutyáival gyakori páciensem, amúgy pedig ő volt a MALÉV vezető stewardesse... Könnyei folytak úgy nevetett, amikor elmeséltem neki a a kalandunkat a biztonsági őrrel, a jegyárusukkal... Azt mondta, nyugi, intézkedik... Nem vagyok túl izgulós típus, tudok fa arccal bármit abszolválni, de a reptér felé utazva, már nem tűnt olyan jó ötletnek ez a kis tréfám... Ezek után nem sokkal a reptéri váróban ücsörögtem indulásra készülődve Ferihegyen és Csoki kutya nyakában egy jókora vöröskereszttel a lábamnál feküdt. Természetesen megint napszemüvegben voltam! Egyszercsak a hangosbemondóban hallom a nevemet angolul, németül, magyarul! Fáradjak a jegykezelőhöz! Felálltam, mire mellém ugrott egy csinos stewardess és karonfogva felkísért a gépre! Amikor leültetett minket elsőnek az első osztályra, (mellesleg nem oda, hanem a turista osztályra szólt a jegyünk) a fülembe súgta: Editke az üdvözletét küldi és jó utat kíván! Ettől mondattól elillant minden aggodalmam! Csoki lefeküdt a lábamhoz, majd jöhettek a többi utasok. Nem mondom tetszett a dolog! Az én kiskutyám legalább annyira élvezte, mint én! A felszálló utasok megjegyzéseit rezzenéstelen arccal kellett fogadnunk: Milyen fiatal, sportos szegény és nem lát, még szerencséje, hogy van ilyen okos kutyája, stb... Mire mindenki elhelyezkedett, a gépen elmesélték, hogy kell a vészkijáratokhoz menni, mentőmellényt, oxigén maszkot használni, stb... A végén mit hallok? "Dr. Juhász Csabát várja a Kapitány!" Na, most mit csináljak? Lebuktunk! Kínomban feltettem a kezem! Erre máris érkezett az őrangyalom, aki felkísért a gépre! "Jöjjön velem kérem, várja a Kapitány Úr!" Felálltam és ráparancsoltam Csokira, maradjon a helyén! "Legyenszíves hozza Csokit, is, mert őt is szeretné látni a Kapitány Úr!" Akkoriban még nem volt terror veszély, lazán ment az utazás a repülőkön. Így történt hogy Csoki kutyával a pilótafülkében utaztunk Athénig! A hab a tortán az volt, hogy felszállás után, amikor már robotpilótával repültünk, benyitott valaki mögöttem és mindkét vállam megfogta, hogy nem tudtam hátrafordulni! "Milyen az utazás Doktor Úr?" A hangja lebuktatta! Editke volt az! Üdvözölte Csokit is, neki roston csirkemellet hozott a pilótafülkébe, nekünk pedig egy üveg pezsgőt! Én ugyan sosem iszom alkoholt, anélkül is mínusz kettő a gátlásom, itt kivételt tettem! Koccintottunk, a pilótákkal, és az egész személyzettel! Azt mondták: Ez az első olyan útjuk, ahol kutya utazik a pilótafülkében, ezt meg kell méltón ünnepelni! Beadtam a derekam... Extra kiszolgálást kaptunk végig. Mindkettőnket kényeztették maximálisan. Athénig egészen kellemes volt az utunk, az éjszakai leszállást, Athén fényeiben gyönyörködve néztem végig! Az út során, csak erre a kis időre mertem levenni a napszemüvegem! Amikor toltam kifelé a csomagjainkat a vámvizsgálat után már az utcára, eszembe jutott a vicces japán Úr az étlappal a kezében, aki buliból a Világot körbeutazta vele, legalább olyan jót mosolyoghatott, mint mi, amikor a MALÉV repcsin blicceltünk! A visszautunk, bár a jegyünk érvényes volt, már közel sem volt olyan zökkenőmentes, mint az oda, de az már egy következő történet...

 http://shop.pettbull.com/