Én 1980-ban érettségiztem a Kaffka Margit gimnázium biológia-latin tagozatos osztályában. Akkor még kötelező volt az orosz nyelv tanulása, bár nem fektettem nagy energiákat bele, de azokat a nyúlfarknyi olvasmányokat a GUM áruházról, egyebekről a szünetekben óra előtt bevágtam, így nagyobb gondok nélkül átevickéltem a negyedik osztály végéig. Már az óvodában elhatároztam, hogy állatorvos leszek! Miért? Erre nem tudom a választ...

Így amikor a nyolcadik után felvételt nyertem ebbe az elit tanulókból összeválogatott osztályba, izgatottan ültem be az első órára. Ilyenkor mindenkinek be kell mutatkoznia, honnan jött, mit szeretne, stb... Amikor rám került a sor, nem kis büszkeséggel meséltem, amellett, hogy állatorvos szeretnék lenni, vitorlázom is! Nagy dolog volt ez akkor egy 14 éves fiúnak a Magyar Válogatott Keret tagja lenni! Volt sötétbordó melegítőm, nemzeti csikkal az oldalán és ami ennél is nagyobb érték volt, a "szolgálati útlevelem"! Akkor a szüleim csak 3 évente kaphattak útlevelet, ha kaptak, de evvel mindig lehetett utazni. Szerintem ma is elismerésre méltó, ha egy fiatal a tanulmányai mellett eléri a válogatott szintet, mindegy milyen sportágban... Ellenben az én gimnáziumi osztályfőnököm ezt nem így gondolta! Bemutatkozásom után azt kérdezte: "Az meg mi?" - mármint a vitorlázás... "Az egy sport!" - válaszoltam... Meglepő és egyben sértő kérdéssel folytatta: "Olyan, mint a foci?" - Na ez kiverte nálam 14 évesen a biztosítékot! "Nem, még csak nem is hasonlít rá!" - Az osztályfőnök, csak nem hagyott békén és próbált nevetség tárgyává tenni az osztály előtt, így folytatta: "Azért, mert nincs labda a hajókban?" - Evvel sikerült egy megszégyenítő nevetést kicsikarnia a többiektől, kivéve engem, akinek az önérzetébe gázolt! Miután elcsendesedett az osztály, erre is illett válaszolnom: "Nem azért nem hasonlít a focira a vitorlázás, mert a hajókban nincs labda, hanem azért, mert a foci az egy proli sport!" - Többet nem kérdezett tőlem, jött a következő áldozata...

Másnap volt az első tornaóránk. Kiderült az én osztályfőnököm focibuzi! Össze is állított két csapatot, az egyikben maga mellé válogatta azokat, akik egyesületekben fociztak, a másikba kerültek a lúzerek velem együtt... Kergettük a labdát, de 16:0-nál már kezdtem unni, hogy mindenkinek a "Tanár Úr"-nak kellett passzolnia, nagy hangon közvetítette a cseleit, megalázott mindenkit, aki mellett elvitte a labdát, senki sem merte megállítani... Jött velem szemben a labdát vezetve és a vitorlázásomra tett közben sértő megjegyzéseket. Ha nem tette volna, elengedem magam mellett, de ez vért kívánt! Leblokkoltam a labdát, amire nem számított, amikor próbálta továbbvinni, felbotlott benne és avval a nagy lendülettel, ahogy jött, felnyalta a vörös salakos pályát, elterült a lábaim előtt! Mivel szabályos volt a szerelés, de lefagyott mindenki az egész pályán, kihasználtam ezt a pillanatot és fél pályáról a kapuba lőttem a labdát! A testnevelő tanárunk volt a bíró, aki azonnal megfújta a sípját és bekiabálta: "16.1! Szabályos volt a szerelés!" Ettől a pillanattól ő lett négy évig a védőszentem, az osztályfőnök, pedig esküdt ellenségem... Amikor ugyanis feltápászkodott, kiderült az én bosszúm jobban sikerült, mint terveztem! Lejött a klazúr rendesen a parasztjáról kezén, lábán! A vörös salak beleragadt a nedvedző horzsolásokba... Bevallom, nem sajnáltam és nem ijedtem meg, pedig megfenyegetett, hogy ezt még megbánom... Ezt az ígéretét be is váltotta, mert 4 évig szívatott, még szerencse, hogy nekem is voltak jó ötleteim az egyenlítéshez! Az utolsó leggonoszabb húzása az volt, amikor ráírta a jelentkezési lapomra: Nem javasolja, hogy állatorvosnak tanuljak! Ez akkoriban felért egy halálos ítélettel! Ennek is köszönhetően háromszor felvételiztem az Állatorvostudományi Egyetemre, ahol minden alkalommal a szóbelin megkérdezték, miért nem javasol engem állatorvosnak az osztályfőnököm? Ennek ellenére végül csak beverekedtem magam az egyetemre, bár az utolsó felvételimre csak előfelvételt nyertem, ami igen elkeserített, mivel még egy évet kellett várnom, mire megkezdhetem a tanulmányaimat. Kiderült ez lett életem egyik legjobb éve! Felvételire tanulnom nem kellett. Tele voltam pénzzel, mert a kutyakozmetikám addigra már dübörgött. Erre az évre az ukász szerint a szakmában kellett elhelyezkednem, ezért elszegődtem patkolókovácsnak a Tattersaalba és az Ügetőre napi 4 órában. Így reggel 6-tól délelőtt 10-ig patkót készítettem, segédkeztem, lovakat patkoltam, de már 10-kor végeztem! Utána Dallos Gyulánál díjlovagoltam naponta több lovat is, ez alatt az egy év alatt többet fejlődött a lovas tudásom, mint előtte 20 év alatt... Mindent összefoglalva: Eltelt ez az év is, nem is rosszul, míg végre beülhettem a hőn óhajtott egyetem padjára!

Az első napon mindjárt oroszból kellett egy szintfelmérőt írnunk. Én a tudásomnak megfelelően ráírtam a nevem és üresen beadtam a több oldalas ciril betűkkel teleirkált tesztet... Részemről a dolog letudva, megkopott, amúgy sem túl erős gimnáziumi orosz tanulmányaimból pont ennyi maradt meg bennem... Gondoltam én, de nem így a nyelvi tanszéken, akik ezt úgy értékelték: "Aha! Ezek a rafkósok! A legkönnyebb csoportba akarnak kerülni!" Így aztán az első egyetemi orosz órámon derült ki, sikerült egy olyan csoportba beosszanak, amiből 1 éven belül a nagy része nyelvvizsgát tett, a kisebb része, én és még 5 jómadár, egy kukkot sem tudott oroszul... Az orosz tanárnőnk "Szeifert mami" az egyik kedvencem lett, de az első bemutatkozásunk ezen az órán nem volt súrlódás mentes... Történetesen odajött hozzám és oroszul beszélni próbált velem... Mit mondjak, nem sikerült... Ő egy igazi kékvérű arisztokrata hölgy volt a maga akkor is már jóval 70 pluszos életkora ellenérre mindig csinosan öltözve, hibátlan frizurával és kivételes intelligenciájával kilógott a sorból a tanáraink közül. Több nyelven is perfektül beszélt, pechemre oroszul is... Miután befejezte, amiből semmit sem értettem, végül ő engedett a szorításból és magyarul próbált segíteni nekem, miközben az egész csoport már dőlt a röhögéstől. Ők tudták, amit Szeifert mami akkor még nem: Történetesen, azt a tényt, egy kukkot sem értettem abból amit addig mondott... Illetve a magyart értettem! "Tegye ezt szenvedő szerkezetbe!" - ez volt a segítség részéről... "Tanárnő kedves! Én magam vagyok szenvedő szerkezetben! Talán ha először átismételnénk az orosz ABC-t, nem ártana avval kezdeni, mert 4 éve nem láttam orosz szöveget, mivel felvételizgettem, de ott a biológia, kémia mellett az orosz nem volt felvételi tárgy!" Gondolhatod, hogy elszabadult erre a pokol! Alig tudott szegénykém rendet teremteni! Először láthatóan nagyon mérges lett! Azt hitte, szórakozom vele! Amikor azonban kiderült, ennek fele sem tréfa, megenyhült és németül kérdezgetett! Az szerencsémre egészen jól ment, köszönhetően "Tante Mini"-nek a a nevelőnőnk volt, gyakran vigyázott ránk, de ő egy mukkot sem beszélt magyarul, így neki köszönhetően én viszont megtanultam németül. Nála pontosítanom kell, mert hosszú évek kemény munkájával sikerült megtanítanom az "Egészseggedre!" hibátlanul kiejtésére, amit lelkesen használt is, amikor csak koccintania kellett nagy derültséget keltve magyar tudásával! De térjünk csak vissza az első egyetemi orosz órámra! Szeifert mami megenyhült és meg is sajnált minket mind az ötünket, akiket a kitöltetlen tesztjük alapján ebbe a csoportba tettek. Belátta, fényévekre vagyunk a csoport másik felétől... Így aztán kompromisszumot kötöttünk: Mi nem zavarjuk az orosz órákat, be kell ugyan járjunk, készülhetünk közben más tantárgyakra... Így békességben elröppent az a két év, amit az egyetemen az orosz tanulással kellett tölteni. Nagyon megkedveltük egymást, velem az orosz órákon csak németül volt hajlandó beszélni és cinkosan kacsintott, mondván ezt meg a többi oroszos nem érti! Mi voltunk az utolsó évfolyam az egyetemeken, akiknek még kötelező volt az oroszt tanulni. A gond csak akkor jött, amikor ebből szigorlat következett! Ezt a problémát nem csak mi öten éreztük, hanem a drága tanárnőnk is! Nem hiszem, hogy életében bármikor is csalt volna, de addig nyaggattuk, hogy az utolsó órák egyike után összehívta a csúcs oroszosait, élükön persze velem! Titkos tanácskozást tartottunk! Az én kedvenc tanárnőm pironkodva, szégyenkezve adta át nekünk az összes lefordítandó tételt, ami a szigorlaton húzható lesz! Ezek orosz szakszövegek voltak, amiket a vizsgabizottság előtt le kellett fordítanunk. 50 darab A4-es lap teleírva civil betűkkel... Mondanom sem kell, nem volt esélyünk még így sem megtanulni az összeset! Részemről a címeit bevágtam és hibátlanul el tudtam olvasni mindet, de persze nem értettem, miről is szól? Kénytelenek voltunk puskákat készíteni... Nem volt egyszerű a helyzet, mert a szigorlaton három fős bizottság előtt kellett ezeket az orosz szövegeket lefordítani magyarra! Egyszerre hárman voltunk bent, egy felelt, addig kettő felkészült. Amíg ketten lefeleltek előttem, sikerült kipuskáznom a kihúzott szövegem háromnegyedét, mire sorra kerültem. Büszkén ültem le a bizottság elé, ahol két idegen férfi és Szeifert mami várta a feleletem. Ment is flottul! A címet ugyanis oroszul is felismertem: A tüdő. Ehhez tartozó puskámmal gyönyörűen fordítottam nekik a szöveget. Pontosabban a háromnegyedéig... Ott boldogan hátradőltem és kezdtem ünnepelni magam! Szeifert mamira pillantottam, aki elégedett mosollyal nyugtázta a teljesítményem. A szembe velem középen ülő bizottsági elnök meglepetésemre a következőt mondta: "Nagyon jó! Folytassa!" Bátor nyugalommal annyit válaszoltam: "Eddig jutottam a fordítással!" Részemről az ügy lezárva, szigorlat sikeres, mehetek haza! A elnök azonban csak erőltette, folytassam! Kétségbeesve néztem, a kedvenc Tanárnőmre! Megdöbbenésemre, ahelyett, hogy mondta volna, köszönjük elég lesz, biztatólag bólogatott... Nem volt mese, folytatnom kellett a fordítást! Oké, de hogy? Nem vehettem elő a puskámat, az orruk előtt! Anélkül meg azt sem tudtam mit jelent a szöveg! Mivel a bizottság részéről egyre több bíztatást kaptam, hát nekifogtam elolvasni a következő orosz mondatot... Oroszul az olvasás flottul ment, a hallgatóságban azt a hamis érzést keltve, értem is, amit olvasok... Pörgött az agyam mit is jelenthet a leírt orosz szöveg, de semmi ismerős szó számomra nem volt, hát egy életem, egy halálom, rögtönöznöm kellett! Még ma is folyamatosan, szépen tudok olvasni orosz szöveget, csak az a szépséghibája, hogy nem értem a jelentését... Itt a szigorlatomon is pont ez volt a helyzet! Nem volt mit tenni, rögtönöztem! Megpróbáltam az addigi tanulmányaim alapján egy kb. hasonló hosszúságú magyar szöveget "lefordítani", de fölnézni a bizottságra utána csak kis hatásszünettel mertem... Végül muszály volt szembenézni az igazsággal, azaz a bizottsággal. Meglepetésemre a két idegen férfi megelégedetten bólogatott, szegény Szeifert mami meg falfehéren, halálra vált arccal nézett rám! Vérszemet kaptam! Rögtön levettem, a helységben csak Szeifert mami tud oroszul! Nekibátorodtam a fordításnak! A következő mondat már kicsit bátrabban ment! Mivel a a bizottság egyre elégedettebb volt a teljesítményemmel, a következő mondatok fordítása egyre magabiztosabban, lendületesebben sikerült! Igaz, hogy az orosz szövegnek köze nem lehettet az én fordításomhoz, de teljesítményem tetszett a bizottságnak! Meg is dicsérték, látják, hogy elmúlt a lámpalázaim, csak szegény tanárnőm volt infarktus közeli állapotban. Miután gratuláltak és végeztünk, kezet fogtunk, végre kimehettem a folyosóra a többiekhez, akik aggódva várták a híreket. Felvilágosítottam a bandát, ne izguljanak a rettegett bizottsági tagok nem beszélnek oroszul, nyugodtan mehetnek vizsgázni! Épp ekkor jött ki Szeifert mami a folyosóra. Hol fehér volt, hol vörös! Arról panaszkodott nekem: "Képzelje Csaba! Magának a bizottság ötöst akar adni!" Drága Tanárnő! Ne tartsa vissza őket! Nagyon jó lejsz az az ötös az átlagomhoz! Végül addig harcolhatott, hogy négyest kaptam, de nem haragszom érte! Nem csak a büféből, még a kollégiumból is összeverbuváltuk az összes orosz tudóst, aznap mindeni levizsgázott oroszból!

A délutánt a Gerbaud cukrászdában ünnepeltük Szeifert mami társaságában, flódnival, lattéval és emelkedett hangulatban. Addigra már a kedvenc Tanárnőnk is kiengedte a gőzt, túltette magát az izgalmakon, megbékélt a lelkiismeretével és ő azt ünnepelte: Többet nem kell oroszt tanítania az egyetemen!

Azóta már eltelt több mint 35 év, olvasni most is tudok oroszul, de sajnos nem értem mit...

Neked is volt emlékezetes vizsgád a tanulmányaid során? Nekem több is, ha érdekel, legközelebb azokról is írok!

Ha tetszett az írásom, oszd meg az ismerőseiddel!

A PettBull Funkcionális állateledelekről az információt itt találod:
http://pettbull.com/?affiliate=973
Kattints a linkre és olvasd el!
Váljék kedvenceid egészségére!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba „Dr.PettBull”
PettBull Kft. R&D director / ügyvezető

Tel.: +36209887766

Email office.: info@pettbull.com
Email private.: info@drjuhaszcsaba.hu
Home page: www.pettbull.com
Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/
Blog: http://pettbull.blog.hu/