- A baleset Rudival
A délutánt Törökbálinton egy lovardában töltöttük Csokival. A munka után még meg is kellett patkolni a lovat. Közben szépen ránk is esteledett. Jól kiszaladgálta magát a ló mellett a kutya, majd rendbe tettük a pacit és kisétáltunk az otthagyott szerelésünkért a pályára. Ott összefutottunk egy csinos lánnyal, aki hozzánk járt a rendelőbe, de ide nem éppen a legalkalmasabb öltözetben jelent meg. Csokinak botocskákat dobált, amitől a tenyere nem maradt makulátlanul tiszta, a fehér ruhája is kicsit kezdett koszolódni már. Gondoltam, megtréfáljuk a kedvenc kovácsmesterünket és megkértem a lányt, sétáljon le a műhelybe, a ló már ott áll, jelentkezzen a kovácsnál, hogy ő lesz a segédje a lábfogó! Nem kis meglepetést okozott amikor határozottan megérkezett, magas tűsarkúban tipegve, kurta szoknyában mély dekoltázzsal, de mivel lovas lány volt, felvette a nagydarab csődör lábát és az elámult mestert kérdezet miért nem kezdi a munkát? Jó tíz perc múlva értünk vissza a patkolószínbe, ahol addigra már az egész lovarda összegyűlt, csak éppen a munka nem akart haladni. A csinos lábfogó, kihívóan csinos ruhában, magas sarkú cipőben és hosszú műkörmökkel nem volt éppen a legalkalmasabb erre a feladatra. Ennek ellenére a mester érthető módon ragaszkodott hozzá, hogy segítsen neki… Hiába tagadtam, hogy közöm lenne a dologhoz, nem is ismerem a lányt, mert ő Csokit a nevén szólította, amivel lebuktatott minket. Elfelejtettem mondani hogy világosszőke festett haja volt… Mindenesetre jót nevettünk a tréfán és jókedvvel hagytam ott a vidám társaságot patkolni a lovat. Elindultunk a szürkületben az autónkhoz. Csoki még gyorsan feltankolt a lecsípett patadarabokból és belakmározott belőlük, biztonságképpen még a szájában is hozott magával. Egy szűk alagútszerű átjárón kellett átmennünk. Telefonáltam és már majdnem a végén jártam, amikor egy sebesen haladó autó vágódott ki a kanyarból a bejáróba. Alig tudtam elugrani előle és a falhoz lapulni, el ne üssön. Kihallatszott belőle mennyire üvölt a zene bent, ezért hiába kiabáltam a sofőrnek Csoki miatt, aki valamennyivel mögöttem baktatott. Amikor mellém ért, a telefonnal ráütöttem többször a tetejére, amit szerencsére meghallott a vezetője és erre megállt. Sajnos már későn, mert addigra az autó maga alá gyűrte csokit, aki beszorult a műanyag lökhárító és a kerék alá. Elvesztett fejjel üvöltöttem nem csak szép szavakat a kiszálló sofőrnek, de nem tudtam kiszabadítani a fájdalmasan siránkozó kutyámat az autó alól. Végül megemeltem a műanyagot, kicsit hátra kellett tolatni és úgy szabadult ki Csoki. Az ijedtségtől láthatóan sokkos lett és bepánikolt. Nem tudott felállni… Ölembe kaptam és rohantam vele a fényre hogy megvizsgálhassam. Az egész lovarda összeszaladt a hangzavarra. A vétkes vezető Rudi jókora kigyúrt izmos fiú volt, akinek annyi szidalmat és sértést vágtam tehetetlen dühömben a fejéhez, hogy annyit valószínűleg egész élete során nem mertek neki mondani, de szerencsére ebben a helyzetben nem vette zokon amiket hallott tőlem. A sérült kutyámnak láthatóan nagy fájdalmai voltak és bár megnyugodott, de igen rosszul nézett ki. Gyorsan betettem a kocsimba és elszáguldottunk a Klinikáig, ami szerencsére nem volt messze. Az első ijedtség után kicsit jobban lett, ezért nem fogtam bele ott komolyabb kezelésbe, inkább nyomtam a gázt. A vizsgálatkor kiderült megint eltörött két bordája. Szerencsére más nem sérült, a zúzódásokon és horzsolásokon kívül. Ebben már volt gyakorlatunk. Megint kötést kapott a mellkasára, véna katéter, infúzió, gyógyszerek, de azért megúsztuk mindketten! Két nap alatt a krízisen túlesett, de jó két hétig még mindegyik légvételnél szúrt az oldala. Nagyon hálás volt a kezelésért és hősiesen tűrte a fájdalmat. Mihamarabb fel akart kelni, büntetés volt neki egyhelyben feküdni. Még akkor is látszott az akarat a szemében amikor csak a farkát tudta csóválni és a fájdalom miatt fölösleges mozdulatot nem tett, csak feküdt. A lábadozó fázisban már vigyázni kellett vele, mert hagyta magát kényeztetni és visszaélt a kivételezett helyzetével. Ennek ellenére sok gyógyító Milka csokit megetettem vele, amit kockánként és szinte szívességet téve fogadott el tőlem. Egy hét múlva lehetett levenni a kötést a mellkasáról, de a törött bordáit mindig ki lehetett tapintani a bőre alatt. Szerencsére csak ennyi maradt vissza ebből a balesetből emlékeztetőül.
