15. Jeges fürdő

Sebészeti tanfolyamot a svájci Davosban is együtt végeztük el Csokival. Nagyon tetszett neki, mert a havat imádta és abból ott jutott bőven nekünk. Néhány nap alatt egy méter friss hófehér lepel szakadt ránk. A házikónkból reggelente sível mentünk le egészen a konferencia termig. Ez jó buli volt! Vidáman rohant mellettünk mosolygott, úgy hogy egészen a füléig ért a szája, földig lógott a nyelve és cikázott, harapdálta a havat. Jó volt ránézni, milyen vidám és boldog lehet egy ilyen kis labrador lány. A jóleső kis reggeli testmozgás után gyors reggeli volt önkiszolgáló rendszerben. Ez maga volt a paradicsom Kokinak! Mindenki adott neki valami finomságot! Édes süti, sós süti, ilyen szendvics, olyan szendvics, sőt egy alkalommal láttam még tejeskávét is kunyizott magának. Szerencsére nem lógtunk kis a sorból mert a világ minden tájáról hozzám hasonlóan „őrült” állatorvosok voltak ott, ráadásul sokan hozták a kutyájukat is. Az egyik előadónak a mondókája közben a felesége bejött a terembe, mire a kis szálkás tacsija meghallotta a gazdi hangját, hát usgyi és nekifutásból felugrott az előadói pulpitusra! Repült szét minden papír, mire a professzor ölében landolt a kis hosszúkás a hallgatóság nagy derültségét okozva. Nem felejtem el azt sem hogy rezzenéstelen arccal folytatta az előadását az úri ember, még csak a hangja sem bicsaklott meg, és miután teljesen felborult a teremben a fegyelem, rendre intett minket, azt mondta: nem ezért fizettek ide be uraim, hanem azért hogy tanuljanak! Én 15 percet kaptam erre a témára, nincs időnk a nevetgélésre! Már-már majdnem csend lett és fegyelem, mire Csoki elvakkantotta magát, erre a kis tacsi egy nagy nyelvessel arcon csókolta a gazdáját és éktelen csaholással kiszabadította magát az ölelő karok fogságából és elkezdett spurizni a teremben! Erre aztán elszabadult a pokol! Hirtelen mindenhonnan különböző kutyák kerültek elő az állatorvos gazdik lábai alól és óriási party kezdődött! Mire feleszméltem már Csoki is régen a gézengúzok között hancúrozott! Vége is lett az előadásnak, nem sikerült többé helyreállítani a rendet…Mintha csak egy jelre vártak volna az addig napokig fegyelmezetten viselkedő kutyák! Hogy mit mondott nekik a megfelelő pillanatban egy vakkantásával az én kis Csokoládé Királynőm, nem tudom, de az biztos, az ő vezényszavára hirtelen sztájkba lépett az egész kutya kavalkád!

Svájci pontossággal kezdődtek és végződtek az előadások. Közöttük mindig finomságokat lehetett enni a gazdáknak és a kutyáiknak is. Mindent időre kellett verseny tempóban végezni, ahhoz hogy ne késsünk sehonnan sem. Ebéd után futva kellett magunkra húzkodni a sí cuccot és délutánig a társaság nagy része megtámadta a havas lejtőket. A sí buszok is másodperc pontosan csukták be az ajtajaikat. Élvezte ezt a hirtelen nyüzsgést és forgatagot Koki, aki közben mindenkitől begyűjtött egy-egy mosolyt, vagy becézést. Az én kis fekete Csokoládémat felfelé mindig az ölembe vittem a felvonókon. Ezt hamar megszokta. A két síbotot keresztbe fogtam a végüknél, erre ráhasalt a nagy fenekével és én meg cígölhettem… Ha csákányos felvonóval mentünk, jobban elfáradt a lábam fölfelé, mint lefelé! A karjaimról nem is beszélve! Olyan lettem egy szezon végére mint a Popej a rajzfilmben. Beülős felvonón még el is aludt ha éppen jól érezte magát a karomban. Amikor felértünk egy nagy legalább 40 személyes lanovkával a csúcsra és kiszálltunk, hirtelen mindenkiben meghűlt a vér! Szinte mozdulatlanná merevedtek a kiszálló síelők, mert Csokesz a bedokkolt felvonó mellett kiment a korláton kívülre és kergette a fekete madárkákat a szikla párkányról. Az cseppet sem zavarta hogy alatta több száz méteres szakadék van, nyugodtan szaladgált a betonpárkány legszélén, vagy lazán lebámult a mélységbe, úgy hogy milliméterkre állt meg a perem szélén! Amikor először megláttam, nem mertem hirtelen rászólni, nehogy megforduljon, vagy miattam leessen… Már láttam magam előtt a Halászbástya ismétlését csak sokkal rosszabb kiadásban… Érdekes hogy a kölyökkori balesete ellenére semmi tériszonya sem maradt vissza. Lefelé aztán a méteres friss porhóban lavinaként hempergett és csúszott lefelé! Nagyon ügyes volt mert mindig esésvonalban közlekedett, így nem zavarta a síelőket. Egy nap zokszó nélkül lefutott akár 50 kilométert is! Később azonban csináltattam neki egy olyan spéci hátizsákot, ami pont passzolt a hurka forma testére, kilógtak belőle a lábai és a derekamnál egy övvel fixálni tudtam. Így együtt tudtunk mozogni és nem himbálódzott rajtam. A két mellső pracliját a vállamra tette, a hátulsókkal is átkarolt, ha kellett, ráadásul még a farkincája is kilógott a zsákból! Ha jeges volt a pálya, vagy már fáradt volt, sokszor utazott a hátamon így. Jó tréningbe voltam vele a plusz 33 kilója miatt, amikor száguldottunk lefelé, vagy vonszoltattuk fel magunkat a felvonóval. Mikor végre leszáguldott az állatorvos csapat és igyekeztünk a buszunkat elérni, Csoki bevetette magát a zúgó jeges hegyi patakba! Volt legalább mínusz 15 C fok! Nem lehetett lemeni segíteni neki, mert a partoldal meredek és havas volt, a patak meg igen mélyen folyt! Nem is nagyon igényelte, mert rendkívüli módon élvezte, hogy a sima jéggel fagyott sziklákon lehet a sodrással lefelé vitetnie magát. Hiába hívtam, esze ágában sem volt kijönni a jeges fürdőből! Ilyenkor alkalmi süket volt… A parton drukkoló szurkolók rögtön két táborra oszlottak: Az egyik szidta a felelőtlen gazdát, mert ezt engedte neki, a másik azt mondta, semmi baja nem lesz, mert ez egy LABRADOR! Nekik lett igazuk! Mikor megunta a játékos jeges csúszkálást, simán felmászott a partra. Jókat hempergett a puha hóban, ráfagytak a jégdarabok, de nem látszott hogy fázott volna. Rohangált egy jót, majd épphogy csak elértük a buszunkat…A délutáni előadáson szépen megszáradt, de semmi baja sem lett, pedig egy jó kis tüdőgyulladást borítékoltam volna neki… Később már nem aggódtam, mert szokásává vált a jeges fürdőzés. Ha éppen be volt fagyva egy kis víz, de már be lehetett törni, akkor képes volt nekifutásból ráugrani többször is, csak azért hogy beszakadjon! Ha ez végre sikerült, akkor önelégült vigyorral ült be a jéghideg vízbe! Itt lettem arra is figyelmes, milyen különlegesen jó szaglása van! Állandóan apportírozott valamit. Davosban jókora fenyőtobozokat gyűjtött, amit el kellett dobni neki. Ez a játék addig ment, amíg ő el nem fáradt. Csakhogy nem volt egy fáradékony típus. Mivel én már meguntam a folyamatos dobálgatást, hát szépen átdobtam az útról a mellette lévő 2-3 méteres hófalon a völgybe jó messze a friss porhóba. Ezután, mint akik jól végeztük dolgunkat besétáltunk az előadóba. Körülbelül 15 perc múlva mindenki legnagyobb megdöbbenésére megjelent Csocsika ugyanavval a tobozzal a szájába, amit előtte eldobtam a völgy felé!!! Innentől kezdve az egész csapat próbált eldobni, vagy eldugni neki tobozokat. Mindet megtalálta! Nagyon élvezte ezt az új játékot! Odáig fejlesztettük ezt a mókát, hogy ha egy neki idegen egy pillanatra megfogta a tobozt és valahogy megjelölte, utána rejthette akárhová, Csoki megtalálta! Később ennek a játéknak nagy hasznát vettük még.

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/