1. Csoki Foxival a Füttyösön

Csokival és barátaimmal vitorláztunk a Balatonon egy fából készült vitorláshajón, a „Füttyös”-ön amelyiknek két tőkesúlya volt egymás mellett. Ezt a vitorláshajó típust a tengereken olyan helyeken használták, ahol az apálykor visszahúzódó vízálláskor a vitorláshajó a két tőkesúlyán, mint két lábon megállt a parton, majd dagálykor újra úszott a vízen. Ebből egyet eredeti tervrajzok alapján az EVIG gyár vitorlásklubjának építették hazai hajóépítők. Ezt a hajót sikerült többször megkapnom és rengeteg kalandom fűződik hozzá a Balatonon. Ezek mind, mind vidám és pozitív élmények egyet kivéve... Na, jó, ha ennyire kíváncsi vagy rá elmesélem... Szóval korombeli (akkori korombeli...), azaz fiatal csapattal indultunk Balatonfüredről kirándulni Tihanyba Füttyössel, amin csak vitorlák voltak, motor nem. Tehát a kikötőkbe be és kiállni a szél és a vitorlák segítségével kellett. Ez egy 10 személyes, tehát nem kis hajó volt, amelyikkel bármilyen nagy Balatoni viharban lehetett vitorlázni. Ennek megfelelően a súlya meglehetősen nagy volt, tehát a partot csak nagyon lassan, óvatosan lehetett megközelíteni vele. Gyorsan elérve esetleg a partot, emberi erővel nem lehetett lelassítani, megtartani a hajót elkerülendő az ütközést. Meg is tanultunk vele profin ki-beállni mindenhonnan, ismertük az össze kikötőt a tavon. Ezen az ominózus túrán Tihany a nagy hajókikötő volt a célállomás, hogy fagylaltozzunk egyet az Apátság melletti a cukrászdában. A Balatoni kikötők az uralkodó széliránynak megfelelően az északi oldalról védettek hullámtörővel, a déli fele például ennek nyitott. Esetünkben azonban éppen déli szél fújt, ráadásul be is dudált rendesen! A hajón ketten voltunk akik tudtak vitorlázni, ezt a hajót ismerték, tehát kellett a turistáink közül egy matróz segítséget toboroznunk, mert egyikünk kellett a kormányhoz, én pedig a hajó orrában szolgáltam a kikötési manőverhez. Az erős déli szél miatt a hajók hosszú farhorgonyon voltak rögzítve a déli végüknél, míg az orruk az északi oldalon a parthoz volt kötve. Egyetlen szabad hely volt a kikötéshez a szorosan egymás mellett parkoló hajók között. A terv egyszerű volt. A kikötő előtt jóval elcsomagoljuk a nagyvitorlát. Utána irányba álltunk és minimális orrvitorlával és plusz a hullámok hátán robogtunk a kikötőhelyünk felé. Ezért kellett felesketnünk még egy matrózt! A kiszemeltünk egy állatorvos Kollégánk volt, akit a legalkalmasabbnak tartottunk a farhorgony leengedésére... Ő lelkesen vállalta is részvételét a manőverben! Többször is átvettük vele mi lesz pontosan a feladata: "Kiállsz a hajó farába a kezedben a hatalmas farhorgonnyal. Nem kell bedobnod, csak le kell majd eresztened, amikor megkapod rá tőlünk a parancsot! Menni fog? "Persze, persze... sima ügy!" Te vagy a legfontosabb ember most, mert evvel a farhorgonnyal tudjuk csak lelassítani a hajót ahhoz, hogy ne romboljunk neki a partnak! "Értem, értem, értem..." Tehát irány a part! Vitorlákat bevontuk, elcsomagoltam, ne fogjanak szelet, pontosan irányba álltunk, már-már beértünk a két szomszédos parkoló vitorláshajó közé horgonykötelei közé, innen már nem volt visszaút, a hajó orrában állva kiadtam a parancsot! "Farhorgonyt leengedni!" Hallottam a csobbanást, nyugtáztam, hogy minden rendben, be is férünk a kiszemelt helyre és vészesen közeledett a part! Épp velünk együtt kötött ki az utasszállító katamarán motoros és pár száz ember csodálta, fényképezte a mi vitorlás manőverünket, mintegy díszletnek használva a tihanyi kirándulásuk emlékeként. Kiadtam az újabb parancsot: "Fékezzétek le a sebességet a farhorgonnyal!" Erre a feladatra az újonnan avatott matrózom visszakérdezett! "Milyen horgonnyal?" Megdöbbenéssel láttam, hogy a farhorgony nincs a hátulsó bikához rögzítve, pedig én személyesen kötöztem oda és a húsz méteres úszó horgonykötelet is én szedtem össze ahhoz, hogy ne gubancolódjon össze miután matrózunk leengedi a vízbe! Nem volt több időm gondolkodni hol lehet a farhorgony kötele, mert vészesen közeledett a betonpart! Az nem volt opció, hogy a mellettünk lévő két hajón csökkentsük a sebességünket, az sem, hogy lábbal megtartom majd a partra kiugorva a robogó vitorláshajónkat. Lefagyva álltam az elején, ráadásul az érkezésünk helyénél két csinos lányt láttam napozni, ők pedig eleinte fekve, majd ahogy közeledtünk felülve, amint már majdnem ütköztünk menekülőre fogva nézték végig a kikötésünket! Társaságuk is akadt hozzá bőven, mert egyre többen szálltak ki a kirándulókat szállító katamaránból! Ledöbbent arcok suhantak el mellettem a szomszédos hajókon ücsörgőkről... Kiálltam az orrba, de felmértem, semmi esélyem megfogni a partnak rontó hajónkat... Tudtam, mert láttam már ilyen balesetet, amikor ennél jóval kisebb hajó orrához tette valaki a lábát, avval próbálta lassítani, aminek az lett a vége, hogy a sípcsontja szilánkosra tört. Ehhez nem volt sok kedvem, de lehetőségem sem, mert amint a parthoz ért a hajónk lerepültem róla pont az imént még napozgató hölgyek törölközőin gyönyörűen kivitelezett gurulással landolva. Mire felpattantam, már recsegve-ropogva lassult a hajónk a betonpart segítségével... Nincs mit szépíteni, a gyönyörű fa hajó orra kinyílt, mint egy cápa szája a vízvonal fölött úgy fél méterrel... Az a hang még most is gyakran cseng a fülembe! Hasonlít ahhoz, amikor autóval karambolozol és a gyűrődő fémnek van tipikus fültépő hangja, csak ez fából volt, állíthatom Neked, ez még rosszabb! Ráadásul, vagy szerencsénkre az élén egy arasznyi széles rézlemez borítás is volt, pont ott, ahol a part merőleges élével találkoztunk. Ez talán valamelyest csökkentette a kárt, de maga a réz veret áldozatul esett a kikötési manőverünknek! Az az igazság, hogy nem kaptunk tapsot az összesereglett nézőközönségünktől! Kikötöttem elől a hajót, majd siettem hátra, de addigra a két mellettünk parkoló, bár megrémült hajóstársak már kikötötték Füttyöst a sajátjukhoz, így a délről süvítő szél ellenére a hajónk orra bár sérülten, de legalább nem verődött tovább a partnak. Próbáltam megtudni, miért nem fogta vissza, miért nem lassította a farhorgonyunk kötelével újdonsült matrózunk a hajónkat, ahogy azt előtte megbeszéltük? Meglepetésemre azt mondta, nem volt a kötél vége a hajónkhoz rögzítve, ő meg a horgonnyal együtt bedobta a kötelet is a Balatonba! Amikor értetlenkedtem, mondván én kötöttem rá a bikára, meglepetésemre azt mondta: Ö elkötötte onnan, hogy ne gubancolódjon össze a kötél, mert az ugye nagyon fontos, ezt hangasúlyoztam neki a rögtönzött kiképzése folyamán... Állatorvosból lett matrózunk pedig, hogy ne hibázzon, ne legyen gubanc, eloldotta a kötelet és horgonyostul leengedte a vízbe, nem dobta, mert az ugye tilos volt! Ez a magyarázata nálam kiverte a biztosítékot... Arra már nem emlékszem, hogy fagyozni elmentünk-e ezek után, de arra igen, hogy két napot kellett várni, mire mire elállt a süvítő szél, tükörsima lett a Balaton és haza tudták vontatni Füttyöst javításra Balatonfüredről. Arra azért pontosan emlékszem, hogy nem dicsérték meg... Szerencsémre a hajóépítő mesterek tökéletesen restaurálták a hajót, a javítás után nem is lehetett észrevenni rajta a sérülést! Igaz, ehhez valószínűleg segített nekik az az ipari mennyiségű kerítésszaggató pálinka is, amit vittem nekik a műhelybe, hogy jobban menjen a munka! Azóta eltelt negyven év, de amikor Tihanyban járok a nagy hajókikötőben, mindig lesétálok a tett színhelyére, amit nem nehéz megtalálni, mert a parti betonból kitörtünk egy kétökölnyi darabkát az érkezésünkkel, pont ott ahol a pipikék napoztak az ominózus napon... Ezek után szerinted aggódok, amikor a most húsz éves Huba fiam a haverjaival nélkülem vitorlázik ilyen nagy hajókkal a Balatonon? Vagy most a hétvégén, amikor felhívott: "Apa leállt a motor, nem indul újra itt vagyunk a kikötő előtt!" Így aztán nekik is vitorlával kellett bejönni a kikötőbe! Annyi azért változott mára, hogy telefonon tudtam navigálni őket, bár ez valószínűleg csak az én megnyugtatásomra kellett, ő nélkülem is simán behozta volna a hajót széllel, vitorlával motor nélkül is! Büszke is voltam rá! Na, jó, igaz az is, hogy amikor picike volt már akkor is kivittem magammal és előfordult, hogy a délutáni szundikáláshoz az orrkabinban ki kellett támasztani vitorlákkal, nehogy elguruljon olyan hullámzás és szél támadt ránk... De kanyarodjunk csak vissza az eredeti kalandunkhoz, amiről kezdtem mesélni! Akkori csapatomból az egyik fiú korábban rövidtávon úszásban Európa-csúcstartó volt, de a természetes vízbe semmi pénzért sem ugrott volna be. Kaptunk kölcsön, pontosabban kölcsönvettünk egy fél napra egy drótszőrű foxi kölyköt a csinos gazdájától, akit megpróbáltunk evvel a csellel is becserkészni! Csokinak nagyon tetszett a kis játékkutya, mindenki megcsodálta, akármerre vittük, hát a hajót is kipróbáltattuk vele. Vagány kis kutya volt. A fedélzeten biztonsággal sétálgatott, a hajó gyorsan haladt az élénk szélben. Csoki mindig a szél felőli oldalon feküdt, ahol kényelmesen elnyújtózhatott, nem kellett félni tőle, hogy beesik a vízbe. Fordulás előtt szólni kellett neki, erre átköltözött a másik oldalra. A kis foxi pedig lehasalt a hajó orrába és hosszú ideig nézte, amint szaladnak el alattunk a hullámok. A Balaton közepén ránk szakadó idilli csendben csak a szél zúgása és a hullámok csobogása maradt velünk. Boldog semmittevés közepette haladtunk a másik part felé, amikor hirtelen csobbanással a kis kölcsön foxink egy merész elhatározással bevetette magát a vízbe a hajó elé! Valószínűleg már hosszú percek óta kacérkodott a gondolattal, mert már gyanúsan régóta hasalt az orrban figyelve az elhaladó habokat. Megelégelhette a tehetetlenségét, és üldözőbe vette a vele incselkedő fehér hullámokat. A kormánytól csak azt láttam, hogy hirtelen eltűnik előttünk. Néztem mellettünk mindkét oldalon, hol lehet a vízbeesett, mikor még egy nagyobb csobbanás jelezte, amint Csoki is bevetette magát a kölyök után. Meglepődtem, mert soha sem ugrott még be menet közben és főleg engedélyem nélkül a vízbe. Még fel sem ocsúdtam, a vitorlát kezdtem volna kiengedni, amikor a harmadik még nagyobb csobbanással az úszó barátunk vetette be magát harmadikként a vízbe. Ez pedig azért volt meglepő, mert a fiú bár korábban úszó európabajnok volt rövidtávon mellúszásban, de a Balaton közepén fóbiás volt és nem volt hajlandó sosem bemenni úszni! Ekkor nemsokára jóval mögöttünk feljött a víz alól a kis foxi is végre! Mire visszafordultam értük, már mindhárman vártak minket, a kölyök a fiú kezében, Csoki meg mellettük asszisztált. Amikor kimentettük mindhármukat, kiderült, hogy a foxi fehér háta sötétzöld lett a hajó alján lévő az algától, amikor átúszott a hajófenék alatt a két kiel között. Hazafelé próbáltuk a zöld árulkodó foltot eltűntetni a bátor kiskutyáról, de kevés sikerrel. Végül töredelmes vallomást kellett tennünk a visszaadásakor, ennek megfelelően többet nem is kaptuk kölcsön. Hiába büszkélkedtünk avval, hogy két önkéntes mentő is rögtön utána ugrott, semmivel sem tudtuk enyhíteni a bűnünket... Ezek után nem is alakult ki szorosabb kapcsolat a hölggyel... 

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

1. Tengerimalac kalandunk Csokival

Csokival minden este későig elhúzódott a rendelés. Sajnos ez a mai napig így van, nem mintha a késő estéket nem tudnám mással tölteni, de sajnos az emberek dolgoznak és csak utána tudnak kedvenceikkel az állatorvoshoz menni. Nem egy családbarát szakma a miénk... Én nem iszom alkoholt, mert mindenhova autóval mentem, sokszor kell felkelnem éjjel és operálni mennem, de a legfőbb okom erre az hogy, nekem nem kell innom hozzá, hogy jó kedvem legyen, így is mínusz kettő a gátlásom... Erről jut eszembe, amikor az Állatmentős barátom Gyula egyik éjjel 2 körül hívott, hogy egy erősen vérző balesetes kutya van nála, azonnal meg kellene operálni! Ilyenkor ki az ágyból és száguldás át az üres Budapesten egészen a műtőig! Fiatalon szerettem a sportos autókat, amik rendesen el voltak látva lóerővel, akkoriban is büntettek a sebesség túllépéséért, de még nem olyan szigorúan, mint manapság. Így aztán a tűzpiros mérges kis autómmal elindultam a Petőfi hídon Pestről Budára egy kövér padlógázzal... A híd tetején, amikor a felénél a púpjára értem, megláttam a végénél a lámpát, ami éppen zöldre váltott! Ez az enyém lesz, gondoltam és tövig nyomtam a gázpedált, nehogy pirosat kapjak, mire odaérek! Sikerült! Csak én voltam egyedül a hídon, nyár volt, meleg éjszaka, tombolt a zene az autóban, mellettem Csoki kutya és száguldottunk a műtő felé... Ezt az idillt egy zseblámpával köröző hatósági személy törte meg a következő lámpa előtt... "Jó estét kívánok! Tudja miért állítottam meg?" Vége lett az idillnek... Húszezer forint lesz! Próbáltam alkudozni, akkor még ez lehetséges és "legális" szinte kötelező volt, de a szerv nem volt túl alkuképes... Épp így tárgyalgattunk egymással, de az adu ász az ő kezében volt, ami az irataimat jelentette ez esetben, ekkor megcsörrent a telefonom! Ezek a korai mobilok még nem mindenkinek voltak megengedhetők, de nekünk nagyon megkönnyítette a munkánkat, ezért amint lehetett vettünk is, először személyi hívót (Emlékszel még rá az mi volt?), majd jött a Motorolla és a társai... Rendőrünk meg is lepődött, amikor felvettem a telefonom épp az alku közepette! Gyula az állatmentősöm hívott, érdeklődött miért kések, hol vagyok? Mondtam neki épp a szervvel próbálok egyezkedni, de sikertelenül. "Add a telefonhoz!" - kaptam tőle a szigorú parancsot! "Magát keresik!" - nyújtottam ki az ablakon erre a készüléket! "Engem?" - értetlenkedett a rendőröm. De azért a füléhez emelte a telefont és meglepett arcot vágott. Visszaadta a készülékem, az irataim, elnézést kért hogy feltartott, jó utat kívánt és azt kérte siessek! Nem értettem mit mondhatott neki Gyula barátom az állatmentős, de láthatóan az hatotta meg! Nem kérdeztem meg tőle, hanem megköszöntem neki és indultam volna, de még behajolt az ablakon és annyit mondott cinkosan kacsintva: "Doktor Úr ma maga a csúcstartó! 198-al jött át a Petőfi hídon! Vezessen óvatosan, de siessen ám, mert várják a műtőben!" Ezt utasításnak vettem: Nyomtam egy padló gázt és elfüstöltem a szerv szeme láttára! Hívtam is rögtön a megmentőmet, Gyulát, mit mondott a rendőrömnek? Mit, mit, hát azt, hogy ne tartsa fel ilyen hülyeségekkel a Professzor urat, mert elvérzik a betege a műtőben! Ez hatott! Azt az apróságot nem árultuk el a rendőrömnek, hogy nem a humán műtőbe, hanem az állatorvosiba tartok éppen! Szóval indulhattam utamra... Ennek megfelelően még csak ezután jutott időnk szórakozásra. Rendszeresen lemaradtunk a mozifilmek és a házibulik elejéről. Ráadásul már sokszor olyan fáradtan érkeztünk, hogy nem sok hasznunkat vették. Ez alkalommal is belecseppentünk egy vígadó társaság kellős közepébe, ahol már a házibuli a tetőfokára hágott. Hirtelen nem volt kedvem a sok alkoholtól fűtött mulatozó hullámhosszára érkezni, ezért kerestem egy jókora fotelt a lakásban. Szóval kényelembe helyeztem magam, Csoki meg elnyúlt a lábamnál, fejét az ölembe tette. Másra nem is emlékszem a nagy hangzavaron kívül, mert szinte azonnal el is aludtam. Nem zavart a hangos zene, a részeg mulatozók kiabálása, egy órás szunyóka alatt feltöltöttem újra a telepeimet. Így már frissen vetettem be magam a buli forgatagába. A társaság velem ellentétben egyre fáradtabb lett, lassan szétszéledt a társaság. A buli házigazdája viszont kivetette rám a hálóját én meg gyanútlanul aláléptem! Így történt, hogy bár teljesen ártatlan voltam az ügyben, de mégis én egyedül maradtam idegenként a lakásban, a többiek hazamentek... A lényeg, hogy hölgy, a házigazda amíg Csokit kényeztette, felajánlotta, érezzem magam otthon, húzzuk meg magunkat éjszakára nála! Mivel fenotípusosan kedvemre való formákkal rendelkezett, nem utasítottam vissza az ajánlatát... Jó, jó, fiatal voltam és amúgy is aludtam már egy órácskát nem sokkal előtte! Ezért aztán hiába kerültem (kerültünk) ágyba, nem sikerült azonnal elaludni, de anélkül hogy a részletekkel untatnálak, annyit elárulok, hasznosan töltöttük az elalvás előtti időnket! Nem, nem olvastunk könyvet, nem nyomkodtuk az okos telefonunkat némán egymás mellett, mert akkor még nem is volt... Na, de mindegy is, végül mindketten elaludtunk, miután elájultunk... Tehát: Csokival és egy friss kapcsolattal egy idegen lakásban, ahol előtte még sosem jártunk, békésen szunyókáltunk... Csak arra riadtam fel, hogy egy nő sikoltozik mellettem az ágyban, de olyan meggyőző erővel, amivel bármelyik filmben szerepet kapott volna. Felriadva legszebb álmomból végre kezdett derengeni hol vagyok, de nehezen fogam fel a sikoltozás okát. Mellettem ült magára húzva a takarót a félelmében a friss kapcsolatom, a félhomályban csak a sziluettje derengett, és legszebb álmomból próbáltam átváltani a valóságra, de nehezen ment... Próbáltam összerakni a képet, abból a kevés információból, ami előz estéről maradt... Oké, az ágy megvan, abban aludtam el, a szobaajtó csukva, az ablakok is csak azokon szűrődik be némi fény... Már leesett, hogy kerültem ide... Kerestem a támadót a szobában, de nem volt ott senki, csak mellettem egy ágyon a sikoltozó nő és én. Na és persze Csoki. A sötétben csak nehezen fogtam fel, nem csak a hölgy sivalkodik, hanem még valami más is! Hiába kérdeztem mi a baj, nem kaptam kibogozható választ, ezért odahívtam mellőle a kutyát. Az meg is érkezett a sötét félhomályban riszálva az egész testét. Nem tudtam minek örül annyira? Ekkor vettem észre a szájában egy jókora kövér tengerimalacot, aki éktelenül sivalkodott! Hallottál már tengerimalacot sivalkodni? Na az felér egy női halálsikollyal! Esetemben pedig egyszerre kaptam a nőiből és a malackából a fültépő magas hangokat! Amint odapottyantotta a malackát nyálasan, de sértetlenül az ölembe, az abbahagyta a visítást. A hölgynek ez nem sikerült olyan gyorsan, pedig őt nem is fogta Csoki a szájában! Kiderült, hogy Csoki kiszedte a tengerészt a terráriumából és a visító zsákmányát szépen a hölgy arcába tuszkolta, mire az felébredt. Szerencsére a malackának az ijedtségen kívül más baja nem lett, csak egy kicsit nyálas volt a bundája. Amint konstatáltam, hogy nincs támadónk, nem kell hősként birokra kelnem senkivel, aki hívatlanul behatolt a lakásba és az életünkre tör, már fel is ébredtem, nincs mit szépíteni a dolgon: Hangos nevetésem nehezen tudtam csak csillapítani! Ez a házigazdámnak nem nagyon tetszett, mert ő egész testében reszketett, törölgette az ölében a nyálas tengermalackáját, én meg csak nevettem, nevettem... "Ez egyáltalán nem vicces!" Dörgött rám barátságtalanul, mire végre meg tudott szólalni! Szerintem meg az volt, de ebben nem értettünk egyet! Felajánlottam neki kárpótlásként, hogy Csoki szívesen vissza apportírozza a malackáját a terráriumba ahonnan vette, csak kérje meg rá! Ez végleg kiverte nála a biztosítékot! Nekünk azonnali hatállyal  távoznunk kellett, pontosabban fogalmazva az éjjel kellős közepén ki lettünk hajítva a lakásból az utcára. Csoki jól elintézte azt a kevés alvásomat is, ami járt volna, ehelyett egy jót sétáltunk hajnalban a Duna parton... Csokinak köszönhetően ez a kapcsolatom véget is ért még mielőtt elkezdődött volna! Talán jobb is így, mert nem kellett tengerimalaccal élnünk közösen a hátralévő életünket... Maradtak a lovaim és Csoki kutya..

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

Vadmalac

Csoki a Klinikán minden évben találkozott kis csíkos vadmalacokkal. A születési szezonban mindig hoznak be hozzánk sérült, vagy elárvult malackákat. Az egyik legkedvesebb kis csíkost az erdőben kutyák megtépázták, de valószínűleg a mamája segítségére sietett, majd egy paciensünk behozta. Ekkor már nagyon rossz állapotban volt. A mellkasi sérülései miatt légmelle alakult ki. Minden légvétel nehezére esett, már járni sem tudott. Szerencsénkre a kezelés még épp időben eredményes lett, mert lassacskán a malacka kezdett javulni. A mellkasán bepólyálva parkolt napokig egy ketrecben, közben már az étvágya is visszatért, egyre élénkebb lett. Már nem kellett infúziózni, ki lehetett engedni sétálni is. Ennek Csoki is nagyon örült, mert már a ketrecen keresztül is felkeltette a figyelmét az új betegünk. Meg is látogatta minden nap több alkalommal. Farkcsóválva fogadta az első sétát a füvön a kertben a malackával. Kíváncsian szagolgatta a csíkos kis bűzbombát, mert bizony be kell vallani, hiába tartottuk tisztán, fertelmes szaga volt. A következő gondot ezután lehetett kezdeni csak kezelni. A malacka rühösen került be, de más gondjai miatt ez csak később volt gyógyítandó. Csúnyán nézett ki a kopasz teste, száraz korpázó bőrével. A parazita irtószer hatására a bőre kezdett javulni, de ennek megfelelően rettentően viszketett is. Csokival annyira összebarátkoztak, hogy játszottak egymással, bár a kis malac durván neki-nekirontott a labradornak. Az ügyesen kitért előle és kezdődött a fogócska elölről. Amikor már javult az állapota, rendszeresen szabadon járt a rendelőben a kis csíkos vadmalac. Szeretett cumizni, amire az asszisztenseim jól rákapatták. Ment is utánuk, mint egy kiskutya és gurgulázó hangon kunyerált tőlük. Lassan a második mamájának Csokit választotta. Végül már annyira otthonosan mozgott a rendelőben, hogy nem kellett a ketrecébe sem becsukni. Egészen addig, amíg rá nem szokott a gazdik megtámadására! Sokan már akkor is furcsán néztek, amikor a malacka viszkető hátát az üveg műszeres szekrények lábán vakarászta, amitől a polcokon zörögve táncoltak a fém eszközök túlvilági zajt csapva. Ilyenkor hozzá még jóleső malacröfögés is társult, ami nem volt összeegyeztethető egy rendelőhöz, legalábbis a kívülállónak. A malac randalírozásának a rendelőben akkor kellett véget vetni, amikor váratlanul leszegett fejjel az asztal alatt nekiszaladva felöklelte a szemben álló gazdák lábát. Meglehetősen értetlen arcot vágtak, amikor nekirontott a bokájuknak a kis csíkos, majd kis apró sivítások közepette el is tűnt a szekrény alatt. Én már hallottam sokszor, amint indultak a kis paták a padlólapon, majd egyre felgyorsultak és ilyenkor már érdemes volt az áldozat arcát nézni. Sokan úgy meglepődtek, vagy megijedtek, hogy már tarthatatlan volt tovább a szemtelen malacka. Az egyik állatbolond kutyás család a csínytevései ellenére befogadta a cseperedő vaddisznócskát. Eleinte csak a fertelmes szagára panaszkodtak, de ezt még elnézték neki. Egy reggel azonban gyanútlanul a papa kiengedte a malacot a gyönyörűen ápolt kertbe az úszómedence mellé. Néhány óra múlva nem akartak hinni a szemüknek. A golfpályához hasonló fű végig fel volt túrva. Legalább úgy, mintha felszántották volna. Az újdonsült kertészük meg vidáman csemegézte a gyeptéglák alatt talált gilisztákat és lótetveket. Evvel a tettével kiváltotta innen is az útlevelét. Egy vaddisznós parkba vittük, ahol látszólag boldogan fogadták. Csoki is elkísért és nem értette, hogy lehet, hogy ezeknek az ijesztő szőrös állatoknak ugyanolyan a szaguk, mint az ő kis barátjának. Kíváncsiságból megpróbált volna a közelükbe menni, de azok ezt a közeledést nem fogadták barátsággal, ezért inkább behúzott farokkal a lábam közé bújt. Kénytelenek voltunk itthagyni a malackánkat, avval a meggyőződéssel, hogy itt lesz a legjobb helye. Két nap múlva véletlenül újra arra jártam Csokival, gondoltam meglátogatjuk a kis védencünket. Meglepetésemre már nem találtuk ott, sőt a gondozók nem is akartak tudni az új jövevényről. Senki sem volt ott a két nappal előző személyzetből, de sajnos a malackánknak is rejtélyes módon nyoma veszett… Nagyon sajnáltam, mert sokat küzdöttünk az életéért és végül megszerette az embereket. Lehet hogy pont ez lett a veszte?

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

Kacsavadászat

Csoki vadásztudományát nem volt lehetősége mellettem kamatoztatni. Egyszer azonban mégis belekeveredtünk egy kacsavadászatba. Telepített kacsákat lövöldöztek le fizetős vadászok, a profik pedig a kutyáikkal szedték össze a terítéket. Kevés kutya volt, így Csokit is bevették a csapatba. Minden egyes sorozat után csónakokkal indultunk kutyákkal együtt a megfelelő irányba. Három magyar vizsla, akik rendszeresen végezték ezt a munkát nagyon fegyelmezetten viselkedett. Abban a pillanatban, hogy megkapták a parancsot, izgatottak lettek, beugráltak a hideg vízbe és elkezdtek úszni. Csokit is utánuk küldtem és fogd, hozd, vezényszavakkal biztattam. Igaz hogy nem tudta mit kell hoznia, de ment a falka után. Evezgettünk utánuk, de a sásban és a nádban eltűntek előlünk. Pár perc múlva mind a négyen a szájukban egy-egy kacsával úsztak vissza a csónakhoz. Meglepetésemre Csoki is! A gond akkor kezdődött, amikor fogytak a kacsák, vagy csak egy volt és négyen versenyeztek érte. A három profi már tudta merre kell indulni és hol lehet megtalálni a kacsákat. Csoki ezt úgy használta ki, hogy velük úszott addig, ameddig a célt meg nem látta, majd belehúzott és lesprintelte őket. A vízilabdásokat megszégyenítő csellel lefordult a támadójáról és büszkén hozta vissza a zsákmányt. A harmadik ilyen alkalommal a többiek megelégelték az előkelő idegen szemtelenségét és mind a hárman nekiugrottak. Jókora verekedés tört ki szerencsére nem messze tőlünk a tó kellős közepén. Nekünk kellett rendet teremteni az evezők segítségével. Még szerencse hogy nem kellett közéjük ugrani a hideg vízbe! Csokit sikerült megvédeni a vizslák haragjától, és riadtan bár, de büszkén tartotta a szájában még ekkor is a kacsát. Többet nem engedtük őket egyszerre keresni, de már nem is kellett, mert egyedül is ügyesen boldogult Élvezte ezt a jó mókát. Én kevésbé, mert sajnáltam a kacsákat… Nem is mentünk többet ilyenre...

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

Csoki a nagy vadász

Csoki tisztességes labrador kutyához illően, mellettem a vadászat tudományát is el kellett sajátítsa. Én ugyan nem vadászom, sőt nem is nagyon tudok azonosulni a vadászokkal, de ez legyen az ő dolguk. Ennek ellenére vadász barátomtól kaptam egy tréningezni való fácánt kifejezetten Csokinak valót. Ez egész pontosan úgy nézett ki, mint egy összsortűzön átesett szerencsétlen, akiben több volt a sörét, mint a madár. Megkaptuk a kellő utasítást is a kiképzéshez és hozzá a nylon zacskóban a fácánkakast. Elindultunk hát a praxisból sétálni Csokival, másik kezemben a zacskóban a madárral. Alig tudtam betuszkolni a kilógó farktollait, nehogy a járókelőket megbotránkoztassuk. Elsétáltunk az Apenta keserűvíz forráshoz egy kietlen helyre, ahol jókora fű volt a réten és egy nádas húzódott mellette. Kivettem a vadat a zacskóból és felhecceltem vele Csokit. Ugrált érte jó magasra, de mindig az utolsó pillanatban feljebb emeltem. Már nagyon mérges volt és mindenáron meg akarta fogni. Ekkor eldobtam pár méterre, mire utána vetette magát és ráugrott. Abban a pillanatban hogy megfogta, el is engedte szinte azonnal. Leült elé, nézte egy pillanatig, majd elkezdte a szájába és a pofájára ragadt apró tollakat a mancsával kiszedegetni. Hiába hívogattam, nem jött vissza és méginkább nem volt hajlandó visszahozni az eldobott madarat. Oda kellett sétálnom és újra próbálkozni. Nem sikerült a figyelmét felkeltenem még egyszer, csak azután, miután segítettem neki a tollpihéket kiszedegetni a szájából. Mondtam neki, szép kis vadászkutya vagy te finnyás kis labrador királykisasszony! Sokszori próbálkozásomra végül mégiscsak játszani kezdett újra velem. Pajkosan ugrált a kezemben lévő fácánért, amit végül odaadtam neki, amikor már nagyon felhúztam vele. Amint megfogta, rögtön el is vettem tőle, ami nem volt túl nehéz, mert szinte azonnal ki is köpte. Hamar letörölgettem a szájáról a tollakat, majd folytattam a játékot. Egyre inkább kezdte érdekelni a madár, amit csak pillanatokra kapott meg és egyre inkább nem a sok pihetoll, ami mindig beleragadt a pofájába. Nemsokára eljutottunk odáig, hogy eldobhattam és vissza is hozta. Egyre messzebbre is utánament, kereste nagy lelkesen a magas fűben. Végül lefektettem és jó messze eldugtam a nádasban is. Pár perc alatt megtalálta és büszkén hozta hozzám. Idő közben a fácán kezdett elfogyni, Pontosabban cafatokra szakadt, ezért abba kellett hagyni a kiképzést, de addigra már hibátlanul vadászott az én kis labradorom. Jól kiszaladgálta magát és földig érő nyelvvel baktatott mellettem hazafelé a rendelőbe. A fácán maradványait elrejtettem a nádasban, a nylon zacskót meg zsebre vágtam. Eleinte szomorúan nézegetett vissza és újra el akart érte menni, de nem engedtem, erre bökdöste az orrával a zsebem, ahol a zacskón a fácán szagát érezte. Dolgoznom kellett, ezért otthon a lakásban hagytam a kutyát. Gyorsan átöltöztem és elkezdtem a rendelést. Nem is figyeltem Csokira, csak akkor, amikor egy jó húsz perc múlva benyitott az ajtón és megérkezett. Szájában a fácán maradványaival leült a lábam elé, tartotta elém a madarat, én meg zavartan álltam a vizsgáló asztal mellett a kezemmel egy beteget vizsgálva, körülöttem az értetlenül nézelődő gazdákkal. Nem tudtam mit mondhatnék nekik magyarázatként… Az igazat nem valószínű, hogy elhitték volna. Még én is meglepődtem, hogy ilyen messzire képes volt visszamenni érte és el is hozta. Még akár vadászkutyának is jó lett volna Csoki kutya. Azt gondoltam, ha ennyire tetszik neki a vadászat, hát szervezek neki egyet! Ráadásul, mivel szeretett úszni, kacsavadászatra vittem! Egy barátom szervezett be minket, ahol olasz vadászok egy vadregényes tó körül a vadkacsákra vadásztak. A gyülekezőn eligazítás után mi két profi magyar vizslával, a gazdájukkal kerültünk egy csapatba. Kaptunk láthatósági mellényt, sőt a kutyáink is, ebben foglaltuk el a kijelölt helyünket. Amint eldördültek a lövések, a vizslák már izgatottan figyelték a leeső madarakat. Egy jókora klasszikus fa ladikban ücsörögtünk a három kutyával a sunyásban. Amint jelt kaptunk, beeveztünk a nyílt vízre, ahonnan indíthattuk a kutyáinkat. A profi vizslák alig várták a parancsot és izgatottan vetették a vízbe magukat. Csokinak sem kellett kétszer mondani, úszott utánuk, mi pedig eveztünk abba az irányba, amerre a kutyák haladtak. Nemsokára a vizslák megtalálták az első kacsát, az egyikük már fordult is a csónak felé vele. A másik kereste a következőt. Csokit is bíztattam, keresse a vadkacsákat, de mivel még közelről nem is látott ilyen madarat, kétségeim voltak, érti-e a feladatot... Megkerült a második kacsa is, de persze a másik vizsla találta meg... Amint elvettük tőlük a csónakból, már fordultak is a következőért. Néhány kacsa apportírozása után láttam, hogy Csoki kezd csalódott lenni, megpróbálja elvenni a vizsláktól a kacsájukat, de persze azok nem adták át neki... Néhány sikertelen kör után Csoki taktikát váltott! Szorosan, szinte egyvonalban úszott a vizslákkal, egészen addig, amíg meg nem látták a lelőtt vadat. Akkor aztán belehúzott, csapásszámot váltott, mint az úszók a célegyenesben az Olimpián és állva hagyta a vetélytársait! Sokkal gyorsabban tudott úszni, mint a vizslák, így bevált a taktikája! A továbbiakban kiegyenlítette a számláját! Minden következő kacsát ő tudott elsőnek elkapni! Hozta is a csónakhoz a vizslák kíséretében. Most a vizslák próbálták elvenni Csoki szájából a madarakat, de persze nem adta át nekik, ahogy ők sem az elején. Ebből lett egy kis feszültség, ami egyre fokozódott! A vége az lett, hogy a vizslák megelégelték a dolgot, történetesen hogy ők megkeresik a kacsát, Csoki meg elorozza előlük! A következő körben szerencsére a csónakunk közelében találták meg a lelőtt kacsát. Majdnem egyszerre értek oda, pedig sprinteltek rá mindhárman! Csak azért nem kellett célfotó a győztes kihirdetéséhez, mert a kacsa Csoki szájába került! Ez már kiverte a vizsla biztosítékot! Csoki evvel kihúzta a gyufát náluk! Mindketten nekiestek a Labradornak, hatalmas bunyó vette kezdetét a vízben! Időnként felszínre került a kacsa, de azt Csoki nem engedte el, így a harapásokat nem tudta viszonozni! Ellenben a vizslák kétoldalról osztották szegénykémet, nyomták le a víz alá és oroszlánhangot kiadva verekedtek egy kupacban. A csónak evezőit is be kellett vetnünk, hogy rendet teremtsünk a vízi pankrációnak! Ettől a kis affértól kezdve nem lehetett együtt engedni a vizslákkal az én Csokimat, de nem is kellett, mert rájött mi a feladat és már nem volt szüksége segítségre, hogy megtalálja a lelőtt vadkacsát! Nem maradtunk alul a vizslákkal szemben, ők ketten együtt tudtak annyit gyűjteni, mint az én vadászom egyedül! A munkánkat pár vadkacsával honorálták a vadászok, azokból a Nagymama sütött ebédet, természetesen Csokinak külön készített belőle egy porciót! A vadkacsa lakomával ünnepeltük meg az első és utolsó vízi vadász kalandunkat. Miért volt ez az utolsó? Mert a Nagymama azt mondta: "Legközelebb megpucolva hozzuk haza a madarakat, ha vadászni megyünk!" Pucolt vad keresésre sajnos később senki sem hívott meg minket, na ezért nem mentünk több vadászatra!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

Csoki a macskák és a kiscicák...

Csoki rengeteg macskával találkozott minden nap a rendelőben. Ezek persze nem szabadon, hanem ketrecbe zárva voltak. Ilyenkor közömbösen elsétált előttük, legfeljebb amikor a harcos macskák ráfújtak és kipofoztak a ketrecükből, akkor ellentámadásba lendült és látványosan megugatta őket. Csak színház volt az egész, tudta, hogy nem szabad piszkálni a macskákat, de gyakran kiprovokálta bosszantóan incselkedő viselkedésével a cicatámadást. Sokszor én is észrevettem, hogy kiszúrt magának egy-egy ketrecben lévő barátságtalan macskát, majd flegmán ártatlanul beszagolt a ketrecbe, mire a bebörtönzött már kénytelen volt támadni. Látszólag úgy rendezte a dolgot, mintha a macska lenne a kezdeményező, de szerintem ilyen sosem fordult elő. Más volt a helyzet a szabadon járkáló cicákkal. A családnak mindig volt néhány macskája a háznál, akikkel igazi kutya-macska barátság volt Csokival közöttük. A Nagymama hófehér egyik smaragdzöld, a másik borostyánsárga szemű "Hópihe" nevű cicája volt a nagy kedvence. Látszólag jól elvoltak együtt a házban és a kertben is, de gyakran felborult ez az idill és kergetődzés lett belőle. A kiszemelt Hópihe cica mentette az irháját, ameddig egy fára nem tudott felkapaszkodni. Ott már nem sietett tovább, hanem szembe fordult a kutyával és bosszantóan illegette magát a biztos magasságban. Más kutya ilyenkor ész nélkül ugat a fa alatt, de Csoki maximum egy-két vakkantással elintézte az utómunkálatokat és látványosan visszavonult a hadszíntérről. Egyszer az ablakból figyeltem a jelenetet és meg is lepődtem a korai visszavonulás miatt. Nem kellett azonban sokáig várnom, mert az üldözött cica komótosan lemászott a fáról. Amikor földet ért, szinte a semmiből megérkezett Csoki is teljes sebességgel és újra felkergette a fára a macskát! Megint ugatott néhányat, majd flegmán elsétált. Ezután már kicsit hosszabb ideig trónolt a cica a büntetőhelyén. Ki is mentem leszidni a kutyát, ezt minden alkalommal meg is kapta, lecsalogattam a cicát és megvigasztalgattam. Látványosan kapott egy kis sonkát egesztelésként, amiből persze Csoki nem! A sértett cica evvel elégtételt vett a labradoron. Ez a kis műsor sokszor megismétlődött, egészen addig ameddig egy alkalommal rajta nem kaptam a kis párocskát. Csoki mélyen aludt és még horkolt is a lakásban. A cica lassan a szemem láttára becserkészte és eleinte csak behúzott karmokkal megmancsolta a kutya farkát. Erre még semmi reakció sem volt, de nem hagyta abba a piszkálódást. Addig settenkedett körülötte és eredménytelenül inzultálta, amíg végül már kieresztett karmokkal két jókorát le nem pofozott a szundikáló Csokinak. Erre már felébredt, sőt felriadt az áldozat, a cica még kihasználva a pillanatnyi helyzeti előnyét, jókorát ráprüszkölt a kutyára közvetlen közelről, az arcába fújt! Ezután vette a nyúlcipőket és menekülőre fogta a dolgot a nyomában Csokival. Nem vették észre, hogy tanúja voltam az egésznek, leállítottam a veszekedést, mint a rossz gyerekeknél, majd ez egyszer Csoki kapta meg a vigasztaló sonkát a cica szeme láttára! Látni kellett az elégedett arcát és a macska csalódott pofáját, aki hízelgéssel és dörgölődzéssel próbálta menteni a menthetőt, de én hajthatatlan voltam. Rájöttem, legalább 50%-ban nem Csoki volt a kezdeményező... Legközelebb, ha beavatkoztam inkább mindketten leszidást kaptak és elmaradt a sonka. Egyik alkalommal Hópihe és Csoki is a bejárati ajtóban kéredzkedtek be a lakásba. Legnagyobb egyetértésben voltak, épp jó testvérelkent viselkedtek. Benyitottam és velem együtt a lábam mellett suhantak be a lakásba. Keresztanyukám épp szembe találta magát a kis csapatunkkal és ölbe kapta a hófehér cicát. Dédelgetni, becézgetni kezdte, hol volt, merre csavargott, stb... Nekem az tűnt fel, hogy Csoki kutya próbál felágaskodni a macskát szagolgatni... Nem értettem miért viselkedik így? Jobban szemügyre vettem a macskát Vera ölében! Mi lógott ki a cica szájából, aki közben hangosan dorombolt? Egy egérke farkincája! Kérdeztem is tőle: "Mi van hópihe szájában?" Mire a keresztmama úgy fordította, hogy láthassa a pofáját! Abban a pillanatban, amint konstatálta, hogy egy egér van a dédelgetett, doromboló macska szájában, filmcsillagokat megszégyenítő sikításban tört ki, eldobta a vadászt az öléből! Szaladt egészen a konyháig, ott felugrott az asztal tetejére és ott üveghangon sikított tovább! Csak amikor kissé lenyugodott, bár még mindig teljes testében reszketett, vallotta be: Fóbiája van pici kora óta az egerektől! Szegény Hópihe hazahozta megmutatni a zsákmányát és ez alkalommal nem kapott dícséretet, hanem szájában az egérrel együtt kipenderítették vissza a teraszra, ahonnan jött... Még helyre sem állt a család rendje, Csoki is kikérdzledett a macska után, mert akár a testvérek, se vele, se nélküle... Szinte minden nap hallottam a műtőben amint megállás nélkül monotonul ugatott Csoki a kertben, vagy a teraszon. Ezért ki kellett küldenem egy asszisztenst, vagy magam jártam utána a dolognak. Mindig ugyanaz a kép fogadott. A kiszemelt Hópihe cica összegömbölyödve feküdt a kerti széken, vagy napozott a teraszon, a kutya meg centiméterekkel a fülétől már percek óta ugatta. Amikor már elfogyott a cica türelme, felhúzta a csúzlikat kierezette tű éles karminckáit és fenyegetőleg megmutatta Csokinak mire számíthat. A kutya azonban ügyesen mindig a megfelelő biztonságos távolságot tartotta. A bosszantó ugatást végül megelégelő cica kilőtte a rakétáit és menekülőre fogta a dolgot. Végre! Üldözőbe lehetett venni! Elől a macska, utána a kutya, a végállomás a fa teteje. Nehéz volt igazságot szolgáltatni közöttük, ezért inkább meg sem próbáltam. Az egész cirkusz csak arra volt jó, hogy kicsit meg lehessen sportoltatni a nagymama kövér macskáit. A kis kölyök macskákat viszont nem bántotta, sőt kifejezetten szerette őket. Gyakran születtek császármetszéssel macskakölykök, akik ébredeztek és nyervogtak, amíg a mama fel nem ébredt. Csoki pátyolgatta őket, nyalogatta, bökdöste az orrával, ha nem figyeltem, még képes volt óvatosan a szájába is venni és elcipelni őket. Első ilyen alkalommal mire végeztem a macskamama császármetszésével és bevarrtam a sebét, eltűntek az újszülött kismacskák! Nem értettem a dolgot! Hova lehettek? Csoki a másik helységben feküdt a szivacságyában és extrán dobolt a farkával, amikor meglátott! Gyanús lett ez a kitörő lelkesedése, ezért közelebbről is megnéztem. Hol voltak szerinted a kismacskák? Pontosan! Csoki kutya összegömbölyödve védte őket és mintha csak szoptatná őket ott nyervogtak szegény elrabolt cickák! Szerencséjükre az éhségtől sírdogáló újszülöttek hangja elárulta a hollétüket! Erről sürgősen leszoktattam, de később is figyelni kellett rá, hogy ne lopjon el észrevétlenül kismacskát...

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. Színház

Egyik télen a „Hofélia” éjjeli előadását akartam megnézni a Madách téren, ami 22 órakor kezdődött, ehhez a kocsiban hagytam Csokit. Kiszálltam a jó meleg autóból és arcomba vágott a szokatlanul hideg levegő. Jó mínusz húsz fok volt. Lehetetlen lett volna otthagyni, mert az autó pillanatok alatt lehűl, mire vége az előadásnak, csak az összefagyott kutyát találtam volna. Nem volt mit tenni, be kellett őt is vinni a színházba. Amúgyis pótszéken ültem, ezért ez még megkönnyítette a helyzetet. Faarccal a jegykezelő nénikékhez mentem oldalamon Csokival, pórázon vezetve. Kezeltettem a jegyet, amikor tiltakozni kezdtek a kutya miatt. Erre azt mondtam, legyenek kedvesek vigyázni rá addig, amíg kijövök, mert kint túl hideg van, nem hagyhatom az autóban. A jelentre több jegyszedő is kíváncsi volt, így egyre nagyobb lett a velem szemben állók hada. Már már vesztésre álltam, amikor megjelent a megmentőm! Ő is jegyszedő néni volt, aki megismert és így kiáltott fel: "Doktor Úr! Jaj, de örülök, hogy látom! A cicám remekül van, tudja, amelyiknek megmentette az életét! Az aztán komoly műtét volt ám!" Elrebegtem egy kissé bizonytalan "Emlékszem rá..." választ, de persze fogalmam sem volt róla ki lehet a néni és legfőképp mit operálhattam a macskáján! Őrangyalomban úgy látszik kifogtam valami különleges kutyaszeretőt, mert Csokival együtt szépen beültettek a harmadik-negyedik sor mellé egy pótszékre. Kutyám boldogan nyúlt el a lábam mellett fejét a cipőmön nyugtatva. A lelógó kezemmel cirógattam, amiért nagyon hálásan szuszogott. Az előadás közben békésen szunyókált mellettem, de egy hirtelen hang effektre Csoki felriadt, megijedhetett és felugatott! Hofi Géza erre azonnal bevont minket is a műsorba. Lejött hozzánk a nézőtérre és felvitte magával Csokit a színpadra! Rögtönzött pár kutyás poént, majd azt kérdezte az ügyelőtől: "A kutya is kap gázsit?" Addig nem tágított, amíg a hangosbemondón meg nem jött a válsz: "Kap akkor, ha a sajátjából ad neki a Művész Úr!" Erre persze megint poénnal válaszol, és azt mondta: "Komám, ingyen ne dolgozz, menj inkább vissza a helyedre!" Erre sziszegtem neki egy köztünk behívásra használt dallamot, mire az én Labradorom már szaladt is hozzám a színpadról! A közönség persze jót derült a rögtönzött fellépésünkön. Kiderült hogy Csoki lett Hofi Géza első kutya-hallgatója. Jó poénokat gyártott belőle, de végül Csoki kutyául viselkedett, mert amikor visszajött hozzám, a jó melegben szinte végig horkolta az egész előadást. Egy csendes résznél meghallotta a Művész Úr! Mondhatom, nem hagyta megjegyzés nélkül... Utána még sokszor meg kellett kicsit ráznom, felébresztenem, nehogy az újabb horkolást meghallja Géza bácsi, mert akkor végig pellengére lettünk volna állítva! 

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. 

    

    Bemutató a kollégáknak

Csoki is mindig részt vett a szakmai előadásokon, akár én voltam a hallgató, akár az előadó. Többször is szerveztem olyan szemináriumokat állatorvosoknak sebészeti esetimből, ahol egész napos volt a rendezvény. Ezeken két óránként a szünetben volt tízórai, ebéd, uzsonna, majd vacsora is önkiszolgáló rendszerben. Ez maga volt a kánaán a kutyámnak! Mindegyik állatorvos kényeztette és adott is neki pogácsát, vagy valami kis finom falatkát. Kunyerált is rendületlenül! Mindenkinek nem szólhattam érte, hogy ne etessék a kutyámat. Feltűnt néha, amint ül valaki mellett a szünetben a tömegben és buffog, vagy karminckázik a lábával, majd megkapja az áhított nasikát. Nem volt ilyenkor időm törődni vele, hát csak konstatáltam eddig már jókora mennyiséget ehetett meg... Vacsorát azért aznap meg sem próbáltam adni neki! A meglepetés csak másnap ért, amikor össze kellett pakolni az előadás után a holmijainkat. Amint a takarítók elhúzták a fal mellől az asztalokat, amin előző nap az ennivalók voltak, meglepődtünk a látványon! A fal mellett tömérdek pogácsa és szendvics volt „elásva”, illetve betuszkolva a padlóba. Csoki igazán szorgalmas munkát végzett, még én az előadással voltam elfoglalva! Nem zavarta, hogy nem fért már a pocakjába több! A labrador vére és előrelátása elraktározta rosszabb időkre az asztalok alá a kikunyerált elemózsiát! Mivel földig érő terítők lógtak mindegyikről, csak így utólag raktam össze magamba, miért is láttam párszor előző nap előbukkanni az asztalok alól úgy, hogy az abrosz lógott Csoki orrán, hátán amikor felbukkant... Itt történt az az ominózus bemutató is, amikor csokin demonstráltam egy speciális úgynevezett Robert-Johnes kötést a kollégáknak bemutató gyanánt. Ehhez a teljes elülső végtagot kell több rétegben bepólyálni, ami alkalmas arra, hogy a könyököt, a felkart és a lapockát fixálni lehessen sérülés esetén. Az előnye, hogy a lábvég az ujjak és a talpa kimarad a kötésből a betegnek, ennek megfelelően tudja használni a lábát. Épp ezt az előnyt ecsetelgettem a hallgatóságnak, miközben Csoki egyre nagyobb kötést kapott és látható módon egyre jobban zokon vette. Végül megkértem, mutassa be, milyen jól lehet közlekedni a spéci kis kötéssel. Letettük az asztalról, de nem csak a kötött lábára, hanem a másik elülsőre sem volt hajlandó ráállni, mintha mindkettő lebénult volna! Komikusan nézett ki, amint az eleje maga alá hajtva hátrafelé állt, a hátulja kitámasztva az égnek meredt, miközben a farkát barátságosan csóválta. Ebben a pozícióban csúsztatta magát előre, amikor hívtam és nem volt hajlandó ráállni egyik elülső lábára sem többszöri próbálkozásom és segítségem ellenére se. A hallgatóságom harsány nevetésben tört ki! Ez a siker annyira tetszett az és kis Csokikámnak, hogy el is dobta magát az oldalára, nem volt hajlandó talpra állni, csak a farkával dobolt vadul a színpadon! Jól lejáratott a közönségem előtt, akik a hasukat fogták a nevetéstől a balul sikerült bemutató miatt. Így azután meg kellett szabadítanom a kötésétől és mehettünk az egész csapattal a vacsorára! Itt teljesedett ki a nap végére a Labradorom! A Budai Várban a Cafe Miro-ban hajnalig mulattunk. Előtte áll a Hadik lovas szobor. Hajnal felé a vidám állatorvosok társaságában, akik rituálisan a bronz ló heréit simogatták egy jól sikerült emlék fotóhoz természetesen Csoki is a talapzaton pózolt mellettük...

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

Csoki Potter. Csoki kutya hihetetlen kalandjai (Szerző: assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba)

1. Csoki és én

„Mit csináljak? Kilóg a kiskutya farka az anyjából, de nem jön tovább!” – Szólt a telefonba egy aggódó női hang. - Nemsokára már a rendelőasztalon láttam a mama kutyát, és valóban egy kölyök farka lógott ki élettelenül a labrador szülőcsatornájából. Gyorsan segítettem megszülni a kicsit, de nem volt remény rá, hogy még feléledhet, ezért nem is nagyon foglalkoztunk vele. Néztem tovább a szukát, mi lehet a többi kis jövevénnyel, de közben fél szemmel rápillantottam a farfekvéses kiskölyökre, aki már hideg volt és szívszorítóan nézett ki az asztalra fektetve. Sajnáltam, mert ráadásul csoki színű volt, ami ritka ebben a fajtában. Egyszercsak valami halvány mozdulatára lettem figyelmes! Mintha megmozdult volna! Gyorsan kézbe vettem és éreztem a jéghideg kis test élettelenségét…Rosszul láttam, gondoltam…Azért nem adtam fel és megpróbáltam élesztgetni. Dörzsöltem a szívtájékát, lélegeztettem, kapott légzés fokozó cseppeket a nyelvére, de nem sok minden történt. Meglóbáltam, hogy a magzatvíz a tüdejéről távozzon, mégsem mutatott életjeleket. Már-már feladtam, mikor újra halványan megremegett a kölyök a tenyeremben! Kimondhatatlan érzés, mikor a reménytelenségből és a szomorúságból villámcsapásként átszaladt rajtam: van remény! Nem szoktam egyszerűen megadni magamat, de akkor minden akaratommal csak azt kívántam, végre vegyen már levegőt ez a kis jövevény itt a tenyeremben! Hátborzongató volt mikor végre slukkolt egy jókorát! Ez az! Csak így tovább kis Csoki! Közben már szárazra dörzsölgettem… Így visszagondolva Rá, patakokban hullanak a könnyeim itt a számítógép előtt…Hát így kezdődött. Ez volt az első találkozásunk.Végül született három fekete, három zsemle és egy csoki színű kis labrador kölyök. Legközelebb 20 naposan láttam őket, amikor féreghajtó pasztát kaptak. Jó kövérek voltak! Majdhogynem elgurultak. A lábuk alig ért a földre, mert a pocakjukon csúszkáltak. Mindegyiknek selymes finom szőrzete nőtt addigra. Csoki kilógott a színe miatt az alomból. Jó érzés volt kézbe venni! Eszembe jutott, milyen nehezen született! Még szerencse hogy egyikünk sem adja fel könnyedén a dolgot, de ez csak majd ezután derült ki igazán! 6 hetesen kapták az első oltást. Ilyenkor mindegyik kölyök szép és aranyos, de a labrador kölykök különlegesek! Olyanok, mint egy kis fóka bébi. Nagy sötét intelligens szemekkel és orrokkal, arányos testformákkal, állandóan barátságos viselkedésükkel meglágyítják még a nem kutyások szívét is. Azután szétszéledt az alom. Találkoztam még néhányukkal rendszeresen, sőt a szuka kutyát hosszú élete folyamán kezeltem is folyamatosan. Akárhányszor megláttam, mindig eszembe jutott a belőle élettelenül kilógó kis farkinca, amiből végül Csoki kutya született. Folytatása következik...

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/

50. 

    

    Az év kutyája a kiállításokon

Csoki mindig szerette mutogatni magát, evvel sikerült elérnie, hogy valakit mindenütt találjon, aki ezért dédelgeti őt. Már kölyök korában volt velem kiállításokon és láttuk a többi labradort ott. Ahogy elkezdett velem a lovakkal kijárni, olyan jó kondíciója lett és annyira térölelő, légies lett a mozgása, ami mindenkinek feltűnt. A fajtájának reprezentatív képviselője lett. Nem sok küllemi hibát lehetett felfedezni rajta. Mozgásban nem volt ellenfele a sok kövér labrador, de főleg amikor meg kellett állni, úgy tudott szoborrá merevedni, mint egy modell. Persze ehhez kellett egy kis segítség is. A körön kívülről valaki sípoltatott egy gumisünit, amire beállt pózolni. Egy éven keresztül, ahol elindultunk, kitűnőt kapott és sokszor nyert is. Szerette ezeket a nagy felfordulással járó kutya bulikat. Végül meglepetésünkre az év végén ő lett az „Év labradorja” büszke cím tulajdonosa, mert neki ítélték a legtöbb előkelő helyet a bírák. Én tudtam, hogy ő a legszebb, most már legalább mindenki megtudhatta!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

http://shop.pettbull.com/