Csoki Potter - labdradorom kalandjai

PettBull.Com

PettBull.Com

Doki Potter (Velem történt!) Baromfi oltás Somogy megyében...

Baromfi oltás Somogy megyében...

2024. május 27. - assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

img_6321.jpeg

Egyetemistaként az ország minden szegletében megfordultam, mert segíteni kellett az állatorvosoknak rövid határidő alatt ellátni a körzetükben élő baromfikat baromfipestis védőoltással. (Akkor még minden falusi háznál volt baromfi, sertés és tehén is!) Ez nem volt könnyű munka, pláne a nyár derekán, amikor nagy hőség volt és a többiek a Balatonon lógatták a lábukat... Ellenben jól fizetett! Pontosabban akkor fizetett csak jól, ha nagyon szorgalmas voltál és legalább napi 12 órát dolgoztál érte... Mit kellett csinálni, hogy fillérekből összejöjjön egy már kézzel fogható összeg a zsebpénzünkhöz? Ehhez a falu minden házba be kellett mennünk, bebújni a baromfiólba, ahova előző nap végén értesítést tettünk ki, egyesével összefogdosni a baromfikat és a szárnyuk belső oldala alá beadni a baromfipestis vaccinát. Ez ugye nem túl bonyolult feladat? A gyakorlatban azonban nem mindig ment egyszerűen... Például a baromfiólak, ahol összezsúfolódva vártak minket az áldozataink, nem voltak épp patyolat tiszták... Nem volt bennük klíma sem... A harcosabb vágni való kakasok amelyek szépen tudtak már repülni is, simán megtámadtak és a sarkantyújukkal hosszú sebeket ejtettek rajtunk, rosszabb esetben az arcunkon is! Hiába kezdtük a munkát reggel 6-kor az első háznál, mindenki az első akart lenni, mert a szűk helyre bezsúfolt állomány könnyen befulladhatott a nappali hőségben az ólban... Volt ahol igénybevettem a gyerekek segítségét is! Gyakran kísérte mezítlábas barna bőrű gyereksereg a munkánkat, ezért volt a fehér köpenyem zsebében mindig egy doboz kockacukor is. A "Ki a legjobb róka?" kérdésemre minden kéz a magasba lendült és ki kellett választanom közülük azt a két  kiváltságost, akik bejöhettek velem a portára, be az ólba és összefogdosták a megriadt baromfikat, ügyesen adogatták ki nekem az oltáshoz. A kockacukros jutalmazás kiválóan működött, minden házhoz a következő két "rókámat" vittem magammal, így nagyon gyorsak és hatékonyak voltunk. Egészen addig, amíg az egyik portán a gazda nem engedte be az én barna bőrű kis csirkefogóimat! "Ide be nem jöhetnek, mert ezek mindent ellopnak!" Hiába mondtam, csak egy szál gatya van rajtuk, mezítlábasok, hova tudnák eltenni a lopott bármit is... "Ide még meztelenül sem jöhetnek be, mert lopnak..." Nem volt több érvem, ebben a házban magamnak kellett összefogdosni a csirkéket az oltáshoz... 

Egy másik alkalommal az egész évfolyamunkat, mint egyetemistákat rendelték ki, Solymárra ahova busszal érkeztünk és párba állva indultunk neki a falu összes házát végigjárni. Én egy évfolyamtársnőmet kaptam mellém, aki az öt év alatt egyetlen előadást, gyakorlatot sem mulasztott, mindig az első sorban ült, gyöngy betűkkel jegyzetelt, amit otthon még ki is egészített a könyvekből... A vizsgáim jó részét neki köszönhetem, mert még azt is leírta, ha valami vicceset mondott az előadó, nekem csak fénymásolnom kellett a jegyzeteit és kiválóan fel tudtam készülni, akkor is ha mondjuk az előadás helyett épp lovagolni voltam... Az egyik Professzorunk meg is jegyezte, amikor vizsgáján elsütöttem egy olyan poént, amit ő az előadásán mondott: "Nem is emlékszem magára, bent volt az előadásomon?" Persze, hogy nem voltam bent, de mivel a poénját tudtam, máris kettesről indultunk neki a vizsgámnak! Szóval evvel a Kolléganőmmel kezdtük meg a solymári csirkék oltását. Nekem már jó pár ezer csirkén volt előtte gyakorlatom, ő valószínűleg akkor fogott először tollas, élő, rikoltozó, csapkodó, verdeső baromfit a kezében. Amíg én beoltottam az ötvenből negyvenkilencet, ő még mindig az elsővel bajlódott! Összefogta a két szárnyánál fogva, a viccinával töltött fecskendőjét addig a mellényzsebébe tette, a másik kezével próbálta kitépkedni a tollakat az áldozata hónaljából, de amint az rúgkapált egyet, újra kellett kezdenie az egészet. Amikor már úgy ítélte, tiszta a terület elővette a fecskendőjét, amiből addigra kinyomódott a fekete színű vaccina, jókora foltot hagyva a fehér köpenyének mellényzsebénél... Megszántam és helyette beoltottam az ötvenediket is, megmutattam neki, hogyan kell megfogni, nem kell a tollakat tépkedni, csak a szárny bőre alá beadni az oltást. Amint végeztünk a gazda kérdezte mivel tartozik? Erre a helyes válasz az volt: "Ahogy tetszik gondolni!" Legalábbis a részemről... A baromfipestis oltás akkoriban ingyenes, de kötelező volt az állattartóknak. Nekünk filléreket fizettek a beoltott darabszámuk után. A Kolléganőm, akinek végül egy csirkét sem sikerült beoltania, mielőtt megszólalhattam volna, azonnal rávágta: "Nem tetszik tarozni semmivel, ingyenes az oltás!" Ez persze nem tetszett nekem túlzottan, meg el is tért az én megszokott protokollomtól, de mentésként a tulaj azt javasolta, írjunk be az ötven helyett százat! Ez a megoldás már enyhítette a bosszúságomat, de a Kolléganőm ragaszkodott az ötvenes létszámhoz... Ezért aztán, amint kiléptünk az utcára elváltak az útjaink, ő az utca egyik oldalán folytatta a munkát, én a másikon... Nem fogod kitalálni, hol találkoztunk legközelebb! Én maradtam a már bevált módszeremnél, az "Ahogy tetszik gondolni!" egészen jól jövedelmezett, támogatták a gazdák a szegény egyetemistát, majdnem mindenhol írtak egy kis plusz létszámot is a csirkékhez, amikor megtudták, darabra kapjuk értük a fizetségünket. Itt is hozzám csapódott pár gyerek, de ők Solymáron fehér bőrűek voltak, ennek ellenére a kockacukros motivációm hatékonyan működött. Amikor szép tiszta fehér köpenyemben, köszönhetően a kis rókáimnak, mivel egy ólba sem kellett bebújnom, az utca mindkét oldalával végeztem, előkerült a Kolléganőm is, aki a bokájától a feje búbjáig csirkeszaros, tollas volt és boldogan újságolta, ez már a harmadik ház, ahol nemsokára végez! Ezek után nem lett belőle gyakorló állatorvos, de az egyik legjobb labor állatorvossá képezte magát!

Somogy megyében Lengyeltóti, Öreglak és Hács falvakat egyedül oltottam be az egyik nyáron, azaz ebben a három faluban minden háznál személyesen csengettem... 5-kor kelés, 6-kor az első háznál csengetés, délután kiértesítése a következő napi házaknak, hogy tartsák zárva a baromfikat, mert jövünk! Azért többes számban, mert mindenhol kaptam magam mellé egy fogó embert, akinek megfelelő helyismerete is volt. Itt ő volt "Jani" a Mekk Elek ezermester... Minden háznál, ahova betértünk kapott valami munkát. Hol a tetőt kellett, javítani, hol a kutat, hol a kertet kellett ásni, mindenütt volt valami amit rábíztak. Sajnos azonban kötelező módon kellett pálinkát is innunk! Az én Janim ebben profi versenyző volt, bár a második háznál jeleztem neki: "Ebbű baj lesz more!" - Nem hallgatott rám és délre már mata részegen bringázott mellettem, amikor az úton szembe jött velünk egy zetor, a platón pedig a falu asszonyai visongva köszöntek róla Janinak... A hallottak alapján az én Janim nem csak a ház körüli dolgok javításában jeleskedett, hanem még a háziasszonyokat is szervízelgette... Ő viszonozta is illendően a köszöntésüket, de közben nem előrefelé az utat nézte, hanem a menyecskéket, lekanyarodott az útról, egyenesen az árokba bucskázott a bringájával együtt! Akkorát zakózott, azt gondoltam biztos nyakcsigaolya, medence, koponya, vagy gerinctörése lett! Megállt a zetor is, elcsitultak az asszonyok... Lementem utána az árokba, felsegítettem, bizonytalanul imbolyogva felállt és széles vigyorral akadozó nyelvvel közölte a fehérnéppel: "Direkt vót ám! Igazi kas, kas, kaskadőr vaok, vaok... Hukk! Hukk! Hukk!" Amikor mindenki konstatálta, hogy a részegek védőszentje épp Janira koncentrált, újra felbolydult az asszonyok hada és csivitelve folytatták útjukat a zetor platóján... Az én Janim még vizelt egy egészségeset a tett helyszínén, közben integetett a távolodó zetor után, majd gyalog hazakísértem, lefektettem és aznap egyedül folytattam a munkát. Másnap reggel Jani gyűrött ábrázattal várt és amikor az első háznál pálinkával kínálták, meglepetésemre elutasította! Pechemre így nekem kellett helyt állnom! Mivel én amúgy sem iszom alkoholt, a visszautasítás a gazdáknak a legnagyobb sértés volt, ezért kidolgoztam egy megfelelő stratégiát ezekre a helyzetekre! Sajnos az állattartó helyeken a munkát nem lehetett elkezdeni egy áldomás nélkül... Hiába mondtam, előbb a munka, csak utána az áldomás, a gazdáknak a sorrend más volt... Szóval nem volt mese, kaptam egy kupica pálinkát, ráadásul mindenki szerint az övé volt a legjobb... Szerintem meg ezek a kerítés szaggatók olyan erősek voltak, hogy simán alkalmas lett volna sebek fertőtlenítésére bármelyik... Tehát az én taktikám szerint a stampedlit úgy kellett fogni, hogy a kisujj lazán eláll, a könyök merőleges és az "egészség" vezényszóra fenékig kellett (volna) kiinni a tüzes vizet nekem is. Arra a pillanatra koncentráltam, amikor az ivócimborám az ég felé néz, száján a pálinkáspohárral, na pont ekkor kellett a vállam fölött hátam mögé önteni a nekem szánt adagot! Volt amikor annyira jól sikerült, hogy hiába tiltakoztam, kellett egy második kört is innunk... Így gyakran került pár csepp pálinka a fehér köpenyem hátára, amitől úgy bűzlöttem a nap végére, mint egy profi kocsmatöltelék. Az én Janim azonban megtért! Az említett incidens hatására annyira elszégyellte magát, pláne, miután azt is közöltem vele, nem tudunk a továbbiakban együtt dolgozik, ha már délelőtt használhatatlanul részeg, hogy további egy hónap alatt amíg mellettem segédkezett, egy korty alkoholt sem fogyasztott! Sőt! Évtizedekig minden karácsonyra kaptam tőle egy-egy kézzel írt üdvözlőlapot, igaz, hogy hemzsegett a helyesírási hibáktól, de amiben nekem hálálkodott, hogy végleg leszokott az alkoholról! Becsültem érte, nem lehetett könnyű leszoknia, mert profi alkesz volt... 

Én meg, augusztus révén, a Balaton déli partjához közel oltogattam a csirkéket napi 12 órában, amíg a többiek a Balaton parton henyéltek... Az éjszakai bulikból már nem akartam kimaradni, ezért estére kivakartam magam a csirkeszarból és irány Fonyód, a Dexion disco, ahol akkoriban nagy bulik voltak hajnalig. Ment is ez a "8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás" kicsit eltolva nálam a munka és a pihenés rovására... Pár hét múlva az lett az eredménye, hogy hajnalban visszafelé a szántóföldön zötyögő autómban ébredtem, mert sikerült két fa között letérni az útról, átugratni az árkot és a rázkódásra ébredni, mert elfogyott alólam a sima út... Ezt a hirtelen ébresztőt ne próbáld ki! Alig tudtam visszaevickélni az útra! A két fa között ébren is csak nehezen fértem volna át, még mázli, hogy álmomban sikerült! Azt mondják, a Jóisten vigyáz rám időnként. Szerintem hozzám legalább háromra van belőlük szükség, mert adok nekik munkát bőven! Adok annyi munkát folyamatosan, hogy az én felügyeletemmel, egynek mindig szolgálatban kell lennie... Ez után az éjszakai bulik mennyiségén vissza kellett vegyek egy kicsit, nem mertem tovább kihívni a sorsot magam ellen...

Egyik nap Jani navigálásával egy kukoricatábla föld útján haladtunk már jó ideje. Mondtam is neki, itt nincs senki, minek meógyünk egy tábla közepe felé? Erősködött, hogy itt lesz egy ház, menjek csak tovább! Meg is érkeztünk egy kis tisztásra, amit magasra nőtt kukoricás vett körül. A beígért ház helyett három düledező vályog tákolmány fogadott, jelentős mennyiségű lakóval a tisztáson temérdek kapirgáló baromfi társaságában. Kicsit letekertem az ablakot és kérdőre vontam a gyülekezőket, miért nincsenek bezárva a baromfik, amikor az oltásukra érkeztünk? Hogy is fogalmazzak diszkréten? Lényeg az, rövid úton elküldtek a picsába! "Itt nincs semmiféle ól, itt aztán nem lesz semmiféle ojtás!" Közben Jani a jobbomról morogta a fülembe: "Gázt neki! Húzzunk innen, mert elásnak minket a kukorica alá!" Hogy menjek tovább csomóan állnak az autó előtt is? "Gázt neki, vagy mi halunk meg!" Szót fogadtam, pár gázfröccs után az autó elől utat nyitott a hirtelen barnult társaság... Munka végezetlen távoztunk... 

Egy hónap múlva következett a pót oltás. Azokra a portákra kellett kimennünk, ahol nem voltak otthon, vagy nem zárták be a baromfikat és nem tudtuk beoltani őket. Nézem a napi címlistát, amiből egy nem volt ismerős. Jani segített: Ez kukoricás közepe! Basszus! Ki nem megyek oda még egyszer! De sajnos muszáj volt, mert az önkormányzat dörgedelmes levelet írt a pót oltás időpontját megjelölve benne: "Amennyiben a megadott időpontban a baromfik nincsenek bezárva, vagy megakadályozzák az állatorvos munkáját, az állatok hatósági elkobzása, leölése, a gazda pénzbírsága, vagy börtön büntetése lesz a következmény..." Nem volt mese, irány a kukoricás közepe! 

Amint odaértünk, az tűnt fel, hogy a tisztáson a vályog putrik körül egy csirkét sem látok. A közeledők is nem a legutóbbi hordához hasonlóan viselkedtek, hanem illedelmesen köszöngettek... Letekertem az ablakot és a legközelebbi lakótól kérdeztem: "Hol a Vajda?" "Gyün, mán, gyün!" Elő is került egy bajuszos, kalapos idősebb ember, aki tisztelettel köszöntött, ezért nekibátorodtam és kiszálltam az autóból. Még ki sem léptem, amikor az egyik harminc év körüli nagymama letérdelt mellém és a fehér köpenyemet, a kezemet csókolgatva jajveszékelve kérlelni kezdett: "Jáj az Istenyke áldja mán meg a Doktor Urat, csak meg ne büntessen minket! Jáj, neho má a börtönbe csukassa az Uramat! Jájj, pízünk se ninycseny!" Alig bírtam megszabadulni tőle, de lehet, hogy nem is sikerült volna, ha az öreg Vajda rá nem szól. Tőle kérdeztem meg: "Hol vannak a tikok?" "Gyűjjön Doktor! Ott vannak-e a ház megett!" Elballagtunk arra és amikor beláttam a ház mögé, meglepő látvány fogadott! Legalább 150 csirke bálamadzaggal szárnyánál, lábánál megkötözve, mint egy vadászteríték sorakoztak, annyi különbséggel, hogy ezek éltek! Igyekeztem megőrizni a komoly arcomat és intettem Janinak, kiszállhat, ez úttal nem vagyunk életveszélyben, mint legutóbb ugyanitt! Nekiláttunk az oltásuknak. Közben megtudtam, hogy nincs baromfióljuk, ezért így oldották meg a levél hatására a szárnyasok bezárását. Amelyik csirke be lett oltva, annak a bal szárnya alatt egy fekete folt mutatta, hogy már megkapta a baromfipestis oltását, csak az mehetett a piacra. Itt azonban a baromfik felének már volt oltása, tehát az utóbbi 1 hónapban már a kezeim között volt... Őket külön kupacba gyűjtöttük és természetesen nem kaptak még egy dózist! Amikor készen voltunk, feltettem a kérdést! "Honnan vannak ezek a tikok?" Erre válasz helyett megint jajveszékelő, siránkozó asszonyok csókolgatták a fehér köpenyem sarkát és csak egyre jajveszékeltek... "Jáj az Isteny ággya mán meg, csak meg ne bünytesseny! Ámiótá megkaptuk a levelet, apraja, nagyja csak a csirkéket fogdozza össze az egísz kukoricába!" Nehezen, de kiderült, hogy az egész kompániában csak egy olyan volt, aki tudott olvasni... Igaz a finomságok neki sem mentek, csak a kulcsszavakat értette! Tehát a leölést, az elkobzást, a pénzbírságot és a börtönbüntetést! Az olyan finomságokat már nem értették meg, mint például az "akkor, majd, ha... stb..." Szóval ők fix x-re vették: Kutyákat elkobzom, kapnak pénzbírságot és mennek a kaptárba a rokonság mellé! Nem mondom, így már nagyobb tisztelettel bántak velem, mint előzőleg! Lényeg az hogy végül győzedelmesen kerültünk ki ebből a csatából is! Sőt! Távozáskor még itt is megkínáltak pálinkával, ahogy az errefelé illik! Szerinted elfogadtuk? 

Ha tetszett az írásom, oszd meg az ismerőseiddel!

A PettBull Funkcionális állateledelekről az információt itt találod:
http://pettbull.com/?affiliate=973
Kattints a linkre és olvasd el!
Váljék kedvenceid egészségére!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba „Dr.PettBull”
PettBull Kft. R&D director / ügyvezető

Tel.: +36209887766

Email office.: info@pettbull.com
Email private.: info@drjuhaszcsaba.hu
Home page: www.pettbull.com
Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/
Blog: http://pettbull.blog.hu/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pettbull.blog.hu/api/trackback/id/tr3018411081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása