- Majdnem lebuktatott!
Látod az első képet? Azon látszólag minden rendben van! És a másodikon, ami ugyanarról a "párról" készült csak más szögből? Meglepődtél? Na ugye! Mindig van másik oldala is a dolgoknak! Pont így jártam én is! Elmesélem: Csoki az emberekkel általában közömbösen viselkedett. Learatta mindenkitől a neki kijáró simogatást, esetleg ennivalót kunyerált, de ha megunta, nem foglakozott senkivel sem. Voltak azonban olyanok, akikkel ha hosszú ideig nem találkozott, akkor is rögtön felismerte, ha végre újra összekerültek. Meglepő volt minden alkalommal amikor az általában flegmán viselkedő kutyám meglátta valamelyik kedvencét és, mintha az ördög bújt volna bele, ugrálni kezdett, játszott és pillanatok alatt teljesen kicserélődött. Gyakran voltunk sok ember között, ahol mindig nagyon kultúráltan viselkedett, nem tévesztett szem elől engem, nem keveredett el és nem csapódott máshoz sem. A legnagyobb forgatagban is szinte észrevétlen volt a lábam mellett. Ilyenkor valószínűleg unatkozott, vagy a nagy zaj is zavarhatta, ezért külön boldog volt, ha talált egy ismerősét, akit kedvelt. Egy alaklommal Németországban hivatalosak voltunk egy puccos fogadásra. Olyan volt a hely, a kastélyszerű épület, mintha egy filmbe csöppentünk volna. Rengeteg embernek bemutattak, végül egy idősebb úr invitált minket, ismerjük meg a feleségét is. Át is cibált minket a vendégek között egy másik terembe, ahol egy fiatal nagyon csinos hölgy elé állított minket. Mindketten rezzenéstelen arccal fogadtuk a ceremóniát. Pesten már volt ugyanis szerencsénk jó párszor találkozni a hölggyel, csak éppen akkor "elfelejtette" közölni velünk, van egy idős férje is... Gondoltam ennek nem feltétlenül kellene itt kiderülni, mert még a végén meggyanusítanak vele! Csoki azonban semmibe vette az etikettet, végre felfedezett egy jó ismerősét az unalmas társaságban és ennek megfelelően vad üdvözlésbe kezdett. Elkezdett körbe-körbe szaladni behúzott farokkal a vendégek lábai között, felugrált a hölgyre, bökdöste az orrával, majd a végén a lábára feküdt hanyatt és szélesen vigyorgott rá. Hiába próbáltam megfékezni, pillanatok alatt kihancúrozta magát. A férj csak annyit kérdezett: „Mindenkivel ilyen barátságos a kutyuska?” Hirtelen nem tudtam túl frappáns választ adni, kissé zavarba is voltam, gondoltam, ha egy kicsit is ért a kutyához, esetleg talál magának rá magyarázatot, de szerencsénkre beérte az enyémmel. Abban maradtunk, előfordul, mert ez alapjában véve barátságos kutyuska. Utána jó messze elkerültük a hölgyet, hiába volt szimpatikus Csokinak, hátha mást is elfelejtett esetleg velünk közölni, nem csak a férjét…
