Csoki Potter - labdradorom kalandjai

PettBull.Com

PettBull.Com

Ma már semmi sem biztos! Doki Potter - Velem történt!

Telefonos segítség műtét közben!

2018. június 06. - assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

8.jpg

"Segítség, bajban vagyok!" Ma hívott egy Kollégám, nem mellesleg jó barátom, de épp indultam volna, ezért le akartam rázni, hogy majd visszahívom az autóból. Nem hagyta magát, hiába próbálkoztam, hogy nem lesz térerőm kifelé menet...

Ő volt az aki néhány éve már egyszer szintén kért tőlem telefonos segítséget, de akkor éppen terepen ló hátán ért utol... Azt azóta is emlegetjük, amikor találkozunk! Épp átadtam magam a teljes kikapcsolódásnak, élveztem, ahogy a friss levegő simogat, miközben csak a ló dobogását, a madarak énekét hallottam. Lizi a Jack Russel kutyám a nyomunkban egy jókora ággal szaladt, kísért minket. Na, pont ekkor csörrent meg a telefonom! Fel voltam készülve az ehhez hasonló orvhívásokra és fülesen keresztül bonyolítottam a praxis ügyes bajos dolgait. Mivel a hívó nevét kiírja a telefon, láttam ki az aki megzavarta az idilli lovaglást, így vettem fel: "Tessék! Női napozó!" A másik oldalról azonban nem a várt reakciót kaptam, hanem "In medias res!" Szabad fordításomban: A rés közepébe vágva! - Izgatott hangú Kollégám szólalt meg: Tudsz segíteni? Nem engedtem tovább kibontakozni, azonnal közbevágtam: Persze hogy tudok, de nincs felvétel, telt házunk van! A poén nem talált célba, mert így folytatta: Műtét közben vagyok, egy szuka kutyát ivartalanítok éppen... Megint bepróbálkoztam a helyes mederbe terelni a beszélgetést: Én meg épp a ló hátán ülök, itt vagyok a semmi közepén, csak a lovacskám prüszkölése hallatszik, lakott terület pár kilométerre... Nem sikerült azonban a beszélgetést nekem irányítani, mert Kollégám ott folytatta, ahol én megszakítottam: Jó, fa..a, de ez itt kurv..a vérzik! Leszakadt az egyik oldali petefészke a lekötés közben! Telik a hasürege vérrel, mit a hét szentség! Most mi a fa..t csináljak? Na erre már én is felvettem lépésbe a lovamat, hosszú szárat engedtem neki és megkomolyodtam! -Na figyelj, a segítőd nyomja le azt az oldali hasfalat, ahonnan vérzik... - Ne bassz!!! Egyedül vagyok! - Nincs segítséged?! - Nincs... - Én sosem végzek egyedül ilyen műtétet, de az egy más kérdés, mert elkényeztetett a sors és műtősnő, illetve aneszteziológus is volt nálunk már akkor egy szuka ivartalanításnál is. Vidéki praxisban azonban más volt a helyzet, ott egyedül kellett az állatorvosnak mindent megoldani! Irigyeltem is őket, mert mindenhez kellett érteniük baromfi, sertés, szarvasmarha, de persze a kutya macska is napi beteg volt náluk! Könnyű volt nekem, aki csak kutya macskával foglalkozott egész nap... - Akkor kezdjük előröl:Sebészeti szívóval takarítsd ki szárazra a hasüreget, hogy lásd, honnan vérzik!? - Milyen szívóval? Itt csak én szívok, de nagyon!!! Nincs itt más szívó rajtam kívül! - Akkor töröld ki a hasüreget szárazra, hogy láss is valamit! - Már az összes steril törlőt elhasználtam! - Remélem nem dobtad ki?! - Nem... Mázli! Akkor csavard ki az összest és törölgess vele! A vese mögött keresd a vérző csonkot, de ügyelj, húgyvezetőre, nehogy lekösd azt is! - Nem részletezem tovább, végül "közösen" megtaláltuk a vérző artériát, szakszerűen lekötöttük, a vérzés megszűnt! A királyi többesszámot azért használom, mert én lettem az asszisztense a műtéthez! Igaz, csak virtuálisan a telefonon keresztül, de a kutya végül megmaradt! Kapott egy kis extra infúziót, plazma expandert, de minden jó, ha a vége jó! Ez a kis kitérő, már régen volt, ma csak újra eszembe jutott, mert a Kollégám nem volt ma sem vicces kedvében a vonal másik végén, csakúgy, mint a fenti esetnél.

De térjünk vissza a mai hívásához! Ma sem hagyta magát eltéríteni, azonnal feltette a kérdését, mielőtt lerázhattam volna, hogy pár perc múlva az autóból visszahívjam: Van-e olyan, hogy egy nőstény macskának nincsenek se petefészkei, se méhe? Lehet ilyen fejlődési rendellenesség? - Még nem vettem fel teljesen a komolyság fonalát, így ezt jutott először eszembe: Akkor ki van már ivartalanítva! - Nincs! - hangzott a határozott válasz! Nem látszik rajta semmilyen műtéti heg! - Pillanatra gondolkodnom kellett, mit lépjek erre, de gyorsan rávágtam én is: Akkor kandúr! - Ne bassz! Jött a válasz, majd hosszú csend... Én nyertem meg a hangszórót? Kérdeztem... Kis idő múlva kaptam csak meg a választ, miután válogatott káromkodást kellett végighallgatnom a háttérből: Te! Ba..d meg! Nem sokára visszahívlak! - Ne fáradj, nem feltöltős kártyám van, mondhatod nyugodtan! Gondoltam elütöm egy kis humorral a feszültséget, de válaszként csak annyit jött: Na menj a pi..ába!

Szeretem, ha hálásak a segítségemért, ezért ezt köszönömnek vettem, meg a vonal is elnémult, a másik oldalon kinyomták...

Vidáman ültem be az autóba és mosolyogva indultam el, kavarogtak a fentiek a fejemben és igencsak jó hangulatom lett tőle! Eszembe jutott, hogy a praxis elején velem is előfordult már ilyen baki! (Akivel nem, az még nem ivartalanított elég macskát, vagy hazudik!)  Még mindig emlékszem: Szakadt már rólam a víz, de csak nem találtam a kis horgas kampómmal a petefészkeket! Mire rájöttem, hogy kandúr, éveket öregedtem! Nálam is a gazda állítása szerint nőstény volt a macskája, még a neve is Manci, amit utána Marcira javítottunk közös megegyezéssel! Az én gazdám hangosan hahotázott, amikor töredelmesen bevallottam neki, miért is lett felnyitva a macskája hasa is egy heréléshez...

Pár perc múlva újra a Kollégám csöngetett! "Virtuális műtő asszisztencia!" - vettem fel a telefont neki! Már vigyorgott a másik oldal is! Rögtön elnézést kért az iménti káromkodásokért, de "stressz helyzetben kijön belőle az állat"! Most gondoltam csak át, valóban nem hallottam még káromkodni, csak ebben a két esetben!

Magyarázatként még annyit, miután illendően megköszönte a segítségem, bár én már az eredetit is köszönetnek tekintettem, hogy el tudom képzelni mi volt a hibázásának az oka? Hát az úgy volt, hogy egy osztrák lány XXL méretű keblekkel és ahhoz tartozó XXL méretű dekoltázzsal hozta a cicát... Állítása szerint nőstény macskát ivartalanítani! Mertem volna kételkedni a szavában, miközben le sem tudtam venni a szemeimet a csöcseiről? Hogy vehettem volna észre a nőstény macska heréit, amikor a tőgyekre koncentráltam?

Megértettem és azonnal el is fogadtam a magyarázatát! Vigasztalásként elmeséltem neki, ami erről eszembe jutott: Egy alkalommal Pesten az Erzsébet hídról jöttem nyáron a belső sávban. Mellettem a középsőben hátulról beleszállt az előtte lévőbe egy autó. Kiszállt a két sofőr, mindkettő először a saját kárát nézte meg, majd a vétkes kezet nyújtott az áldozatának, látható módon elnézést kért és a járda felé mutatott, mintegy magyarázatként, ahol két nehézbombázó szemlélte éppen a balesetet. A hölgyek kurta szoknyát, mély dekoltázst és erős sminket viseltek, nem lehetett egészséges férfi embernek nem megbámulni őket! El is fogadta azonnal a magyarázatot a vétlen sofőr és elkezdték a papírmunkát! Én csak arra eszméltem, hogy dudálnak rám hátulról, mert közben zöldre váltott a lámpa, én pedig bámultam a baleset okozóit! Na nem ám a sofőrt, mert hetero vagyok!

Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

Tetszett az írásom? Akkor nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

Nekem ki fogja megmondani mikor? - Doki Potter - Velem történik!

Mikor van az a pillanat, amikor el kell majd engedjem 14 éves Öreg Barátomat, Családtagunkat?

32976200_10215683455300997_7719769922863104000_n.jpg

Nekem ki fogja megmondani mikor? Mikor van az a pillanat, amikor el kell majd engedjem 14 éves Öreg Barátomat, Családtagunkat?
Állatorvosként ezt a döntést sosem hagyom a gazdáknak! Én szoktam javasolni mikor engedjék humánusan elaltatni Kedvencüket. Helyettem ki fog nekem ilyen felelős tanácsot adni? Házi kedvenceinknél egyetlen szempont, ami alapján a javaslatom megalapozott: Tudunk-e a következőkben fájdalom mentes, méltó életet biztosítani az állatnak, vagy nem? Ne kelljen méltatlanul, csillapíthatatlan fájdalmakkal együtt élnie... Náluk vagyonról nincs szó, náluk egyszerűbb, mint az embereknél, ahol gyakran a vagyon öröklése bonyolítja, vagy tisztátalanná teheti a helyzetet...
Ő "PettBull Lizi" elmúlt 14 éve a TÁRSAM minden jóban és rosszban... Már nagyon beteg a szíve... Támogattam az utóbbi időben amivel csak lehet, reggel este szed szív gyógyszereket... Az utolsó egy évben kezdett romlani az állapota...
13 évig olyan volt, mint a vídia! Kőkemény! Most szegény már nehezen mozog, az utóbbi napokban láthatóan növekszik a hasa is, kezd a hasvízkór kialakulni... Itt szuszog most is a lábamnál... Már az is nehezére esik, hogy kitotyogjon a kertbe és vissza...
14 évig jött velem mindenhová! Amikor kaptam, fele volt egy kólásüvegnek! 1 hétig a zsebemben is elfért!

lizi.jpg

Az egész alom nálam született, de akkor még nem gondoltam, hogy egyikük elválaszthatatlan társam lesz... Az apját egyszer ketten stoppoltuk hosszú órákon keresztül, miután a kotorékban két borzzal végzett! Kijönni, már nem is volt ereje, kiásták és csodával határos módon meg is gyógyult, pedig, amíg az egyikkel harcolt, a másik súlyos sérüléseket okozott rajta! Hat és fél kilóval a két huszonöt kilós borz ellen és nyert! Na Ő volt a papa... A mama pedig az embereket nem kedvelte... Pontosabban utálta őket! Na ebből a párosításból született az én Lizim!

Életem nem épp könnyű szakaszában került hozzám... Ősszel született meg a kisfiam, Lizi pedig utána tavasszal érkezett. Gyakorlatilag úgy nőttek fel, mint a testvérek. Lizi az életét áldozta volna Hubáért! Egy alkalommal a Hűvösvölgyi repülőtéren bringáztunk, hátul gyerek ülésbe bekötve a kisfiam. Lizinek volt a kormányon egy kosara, ahol Ő utazott. Elöl a kutya, középen én, hátul a gyerek... A reptéren rengeteg kutyát sétáltatnak mindig. Most is így volt, ezért a közepe felé tartottunk, amikor üldözőbe vett és megtámadott minket öt nagy kutya! Le kellett szálljak, megálltunk, de a bekötött kicsivel nem lehet letámasztani, elengedni a bicajt, mert eldőlne! Próbáltam elzavarni a falkát, de közülük mindig volt, amelyik hátulról próbált támadni! Lizinek nem volt szabad verekedni, de ez alkalommal kiadtam a parancsot: Lizi! Zavard el őket! Tudod mi történt? Rárontott egy dobermannra, elkapta a lábtövét, úgy megfogta, hogy az azonnal három lábú lett! Volt közöttük kaukázusi és csupa nagydarab mind az öt! Lizi húzott a képzeletbeli kb. húsz méteres kört és a maga 5 azaz öt kilós súlyával távol tartotta a támadóinkat! Amíg a gazdáik meg nem érkeztek, sakkban tartotta a kutyáikat, nekem csak támaszkodnom kellett a bringára és a megijedt gyereket vigasztalni... Amikor visszaparancsoltam szabályosan mosolygott! Gondolkoztam, adjak-e névkártyát a dobermann gazdájának, de ingyen ezek után nem volt kedvem ellátni a kutyáját!

Már nézni is fárasztó volt, amikor Huba ledobta a teniszlabdát az emeletről a lépcsőn és Lizi fáradhatatlanul vitte neki vissza! Mivel minden nap elkísért lovagolni, rendkívüli kondíciója volt. Ráadásul egy kar vastagságú 1-1,5 méter hosszú ággal jött mellettünk. Olyan volt, mit egy kigyúrt izomkolosszus!

iphone_2_6_975.jpg

Itt még csak pár hetesen egy csirkecsonttal a szájában, morogva közlekedett egész nap!

iphone_6_430.JPG

Ez egy jellemző kép róla! Minimum ekkora botocskával közlekedett, akár lovagoltunk, akár bringáztunk, akár csak sétáltunk valahol!

Na jó, a bringázásnak volt számára később egy speciális formája is a "Kutyámfutó", ami Huba bicajának elválaszthatatlan része lett.

balcsi_2014_001.JPG

iphone_4s_utolso_2014_dec_001.JPG

Cikáznak a gondolataim, ahogy nézegetem a képeket róla, miközben törölgetem a könnyeimet... Ha hiszed, ha nem Lizi nézte a TV-t! Na nem mindent, de a 101 kiskutyát, vagy az állatos természetfilmeket órákig! Sőt kommentálta is! Bele-beleugatott, morgott, ha épp úgy érezte részt kell vennie egy-egy vadászatban is! Animal Planet a kedvence! Ha azt bekapcsolod képes órákig nézni!

14_640.jpg

Egészen elképesztő tulajdonsága az is, hogy idegen helyen azonnal tudja hol a mi helyünk és oda vissza is talál! Rendszeresen utaztunk lovas versenyekre, ahol egyforma mobil boxokat építettek fel. Én is csak úgy találtam vissza, ha megjegyeztem melyik sor, hányas box a miénk. Lizi hogy talált mindig vissza az rejtély számomra! Lehet hogy olvasni is tud?

kutyus002x640.jpg

Pálya bemutatón jellemzően egy ló vezetőszáron lógva kísért és így memorizáltam merre kell majd lovagolni...

Na jó, van gyenge pontja is! Az úszás...

_mg_5058.jpg

Ezt a problémát azonban a műtősnőm áthidalta! Mivel kurta lábaival tud ugyan úszni, de nem túl hatékonyan, ezért, hogy javítsuk a vízben is az esélyeit mentőmellényt varrt neki! Ebben már szívesen lubickolt, ráadásul könnyen kiemelhető volt a vízből is!

19875177_623735741083804_9067632859733384133_n.jpg

Gyakorlatilag hajón nőttek fel minden nyáron. Nem mondhatom, hogy bármikor félt volna!

iphone_6_2015_08_15_058.JPG

Együtt voltunk jóban, rosszban...

img_9006_jpgpettbull_1.jpg

Otthon a betegágyban az infúzió mellett Lizi és a hörcsögök segítették a gyógyulást! A hörcsög projektünk elég veszélyes volt Lizivel... Egy alkalommal jelzett is a gyerekszobában a szekrény mögött valamit! Amikor bekukucskáltam egy hörcsög kukucskált vissza rám! Valahogy kiszökött... Még mázli, hogy Lizi nem tudta elkapni! Nem úgy az egereket a lovardában! Gyorsabb egér vadász volt, mint a macskák! Képes volt a térdig érő szalmában elkapni az egeret!

Még nem volt egy éves, amikor fiatal csikón ültem és Lizi kijött velünk terepre. Nem figyeltem rá, amikor hátranéztem és hívtam nem találtam! Lóháton keresgéltem, hiába hívtam, nem jött! Kezdtem aggódni érte és magamat hibáztattam! Egyszer csak megláttam, hátrafelé vonszolt egy rókát! Nehezen tudtam rábeszélni, hogy hagyja ott! Végül le kellett szálljak és együtt sétáltunk haza, én a lovat vezetve, mert a csikóra a terepen nem tudtam visszaülni, Ő a szájában a rókájával, mert nem mondott le róla...

Pontosan tudta mit szabad a lovakkal neki és mit a lovaknak! A Tattersaalban egyszer sakkban tartott és nem engedett kiszökni egy jókora csődört, akinek nyitva maradt a boxa! Igaz, véresre harapdálta az orrát a renitens pacinak, de jóval nagyobb lett volna a sérülés, ha ott, akkor kiszabadul!

Árnyékként jött a ló mellett. Rövidke lábaival tudta tartani a tempót egészen munka vágtáig! Ha kicsit nagyobb tempót vettünk fel, folyamatosan ugatott a vágtázó lovam bal válla előtt! Féltem, hogy egyszer rátaposunk, de olyan ügyes volt, ebből sosem lett baleset, csak reggel 6-kor az Ő csaholásával ébresztettük a Pasarét környékén lakókat, mert visszhangzott tőlünk a lovarda...

Egy lovas balesete azért mégiscsak volt! Futószáron rendszeresen kergette a lovaimat, meg is harapdálta a mozgás közben a bokájukat! Nem lehetett lebeszélni erről a rossz szokásáról, sőt megtanulta elkapni a futószárazó ostor csapóját is, így elvette minden fegyverem... Egyszer viszont elvétette a távolságot, vagy megcsúszott és az ügető ló hátulsó patájával állon találta! Azonnal kimerevedve elfeküdt és a nyaki gerinc sérültek tipikus pózát vette fel, öntudatlanul rángott a teste! Ölembe vettem és láttam lelki szemeim előtt: Itt a vége! Eltelt 10 perc, mire kezdett magához térni! Mi történt fél óra múlva, mire újra kihoztam a lovat futószárra? Full vágtában érkezett az istállók felől és megpróbálta újra hangos csaholás közepette elkapni az ügető ló bokáját! Jack Russel Terrier. Kemény, mint a vídia!

Sokat köszönhetek Neked Öreg Lizi kutyám! A legfontosabb: Soha ne adjam fel!

iphone_6_2015_08_15_011.JPG

Síelni is elkísért minket! Egyszer szánkó pályán szaladt utánunk és eltévesztett egy elágazást! Elvesztettük! A friss hóban látszottak a nyomai, de esélytelenek voltunk megtalálni, ezért a következő állomásnál kérdeztük a felvonó kezelőjét, aki megnyugtatott a kutyánk a középállomásnál vár minket! Ott is ült  lift kezelő ölében a jó melegben! Alaposan meglepte az osztrák személyzetet, amikor a félállomáson az ajtóban ugatott, mert be akart menni!

Mindenhova velem jött. Az autóban az ölemben utazott, ráfeküdt az alkaromra, onnan kukucskált kifelé. Amíg én aludtam Ő is! Ha hajnalban keltünk, addig aludt, ha délig, addig.

Ki nem állhatja a kutyákat, inkább csak elviseli őket. Ha találkozik eggyel, azonnal betámadja, jelezvén neki, ki lesz a főnök! Ha kicsi azért, ha nagy azért, ha kan azért, ha szuka azért szeretné megtépni... Ennek ellenére komoly verekedésbe ritkán bonyolódtunk, mert nagyon fegyelmezett és én már hamarabb visszahívtam, mielőtt bemutatkozott volna a maga módján általában. Volt persze kivétel is! Legnagyobb trófeája egy kan rottweiler, aki Lizi erő demonstrációjára visszatámadott, mire a Kisasszony torkon fogta és ha nem veszem le róla meg is fojtja, mert már lilult a nyelve a behemótnak!

Rengeteget szerepelt velem TV műsorokban, sőt Ő lett velem a reklám arca is a saját márkás termékemnek a PettBull Funkcionális Állateledel Termékcsaládnak.

A rendelésen türelmesen várt, míg végzünk, amint lehetett kiapadhatatlan jó kedvvel bandáztunk mindenhova együtt.

Sok minden történt ebben a lassan 15 évben velünk. A bíróság nekem ítélte a válás után Hubát. A válóper négy és fél évig tartott, miközben a testvérem pereskedett velem, aminek köszönhetően elvesztettem mindent amit gyerek korom óta megálmodtam és fel is építettem a Klinikámat. Volt egy nap, amikor ott álltam az épület előtt Hubával és annyi cuccunk maradt, amennyi az autóban volt, és annyi pénzünk, ami a pénztárcámban maradt... Gyakorlatilag az utcára kerültünk... Nem volt könnyű időszak. Lizi sokat segített az állandó jó kedvével! Azóta fordult a kocka! Bár akkor mindent elvesztettem, most utólag azt mondom megérte! Újra felépítettem az életemet, a tudásomnak köszönhetően vészeltük át a legnehezebb éveket. Ma már csak rossz emlékek maradtak erről az időszakról, de biztos vagyok benne Lizi segített átvészelni mindezt! Megszabadultam a gonosz testvéremtől, aki amióta az eszemet tudom, kisebbségi komplexuma miatt állandóan bizonyítani akarta, ő okosabb, ügyesebb nálam, aki nekem és mindenkinek a környezetében ártani, gonoszkodni próbált, beleértve az állatokat is, annak ellenére, hogy ő is állatorvos lett. Neki szerintem az élete egyik legnagyobb büntetése, hogy egy sérülése miatt nem lehetett hivatásos pilóta és kényszerből állatorvosként kell az állatokkal naponta foglalkoznia, akiket nem, hogy nem szeret, hanem..., de ezt inkább nem részletezném! Megszabadultam a feleségemtől és a családjától is, legfőképpen a gonosz anyósomtól, akinek köszönhetjük, hogy tönkrement a házasságunk és az unokája elvált szülőkkel nőtt fel...

Hajnalban arra ébredtem fel, hogy lebénult a bal oldalam! Kabaréba illő volt az a pénteki napom 8 éve... Stroke!!! Nekem? Aki nem iszik alkoholt, nem dohányzik, nem túlsúlyos és sportol minden nap? Na jó, stressz az volt bőven abban az időben... Akkor megijedtem! Nem gondoltam volna, hogy ez velem előfordulhat! Szerencsém volt, délután már Lizivel és Hubával sétáltunk az ovi után. Hab a tortán, hogy a nyakamba akart ülni, de úgy voltam vele: Tartsunk egy terheléses próbát! Ja, ehhez meg kellett szöknöm a kórházból és kezembe venni a saját gyógyításom sorsát! Na de ez egy másik történet... Attól a naptól másképp látom a Világot és másképp élem az életem! Azóta minden nap ünnep. Nem lehet tudni lesz-e még holnap! A mai napot viszont ki kell használni! Én nagyon igyekszem ennek megfelelően élni azóta!

Mitől volt a stressz? Na, jó, röviden elmondom... Óvodás korban kitaláltam, hogy állatorvos leszek. Szerencsémre, vagy inkább az akaratomnak köszönhetően ettől senki nem tudott eltántorítani! Meglepetésemre a testvérem is ezt a pályát választotta, miután megsérült és nem lehetett pilóta! Tehát együtt építettük fel a rendszerváltás után az első magán praxist. Ennek előzménye egy kutyakozmetika volt, ami azt eredményezte, hogy az induláskor már jelentős pacientúránk volt. Kezdetnek ki kellett állni a családi autóval és állatorvosi rendelő lett a garázsból... Később elfoglaltuk a ház alatt a teljes pince részt... Eljutottunk odáig, hogy napi 100-150 betegünk volt, amit 8 állatorvos és 25 főnyi személyzet látott el. Mivel gyerek korunk óta finoman szólva is "nem jöttünk ki egymással", ezért egyik héten én, a másik héten a testvérem dolgozott. Tehát volt 23 hét szabadságunk és minden hobbinkra elegendő pénzünk is! Az "idilli" állapot akkor borult fel, amikor megtudtam, hogy tőlünk egy utcányira a tudtom nélkül a testvérem épített egy konkurens állatorvosi rendelőt! Na, ez kiverte a biztosítékot nálam! Pár hét múlva meg is nyitottak, nem tehettem semmit ellene... Eljött a nap, amikor a személyzetünknek, állatorvosainknak dönteni kellett, ki, hol kezdi meg másnap, hétfőn a munkát? Ki meg, ki marad nálam? Meglepetésemre az egész csapat engem választott, senki nem kezdett másnap Tamás rendelőjében!!! Túl azon, hogy ez persze hízelgett is a lelkemnek, de azonnal megkezdtem a "Kék-Fehér Klinika" építését, aminek az engedélyei már a cégünk birtokában voltak. Ez 600 négyzetméter, arra a forgalomra, funkcióra tervezve, optimalizálva... Ekkor kezdte a testvérem perelni az építési engedély jogosságát, ami perek 6 évig tartottak... Ráadásul édesanyámtól, inkább nem írom le hogyan, (ezt hívják családon belüli erőszaknak), kikényszerítettek egy ajándékozási szerződést, így az én Klinikám alatt lévő telekrész a testvérem tulajdonába került, persze nem is tudtam róla! Sőt, a Budai Kisállat Klinika Kft. cégünknek a tulajdoni hányadát is elajándékoztatta magának anyánktól, ha lehet mondani, azt sem szép szóval, így a cég 101 %-os lett, ami ugye patt helyzet! Nem részletezem tovább, már csak azért sem, mert szerencsémre már évek óta ez eszembe sem jutott, de a végeredmény az lett: Jelenleg az egész épület, a cég és minden amit gyerek korom óta megálmodtam, felépítettem az izraeli társam tulajdonába került... Nagyjából 300 millió forint lenne, ha ezt újra össze kéne raknom... Kaptam a CIB Banktól egy szabad felhasználású hitelkeret ajánlatot 246 millió forintra. Ebből kb. 100 millió kellett volna, hogy teljesen befejezzem az épületet, berendezzem és akkor nem kellett volna társulnom sem senkivel. A másik 146 milliót, vagy nem veszem fel, vagy megszervezem belőle egész Budapestre és Pest megyére a Kék-Fehér Klinika hálózatot! Természetesen elkezdtem a tárgyalásokat! Létesült volna belőle több olyan felvevő pontja a Klinikának, ahonnan az ott nem ellátható betegeket, műtéteket saját állatmentő autóval a Központba hozzuk-visszük. Ha ez megvalósul, másképp rendeződik az állatorvosi piac, mint most! Miért nem valósult meg? Mert a 6 évig tartó per miatt az épületnek nem volt használatba vételi engedélye, így nem kaphattam hitelt rá! Miért nem bánom? Mert ez Svájci Frank alapú hitel lett volna! Ha sikerül felvenni, akkor most a Bank tulajdona lenne, így a társamé lett... Az, hogy ő nem tudott élni evvel a lehetőséggel és a napi 100-150 betegből ma már csak 1-2 van, az szomorú, de már nem nekem...

A legnehezebb időkben kezdtem el foglalkozni az "ImmiVet Béta 1,3-1,6 Glükán" engedélyezésével gazdasági haszonállatoknak. Ennek köszönhető az új saját márkás állateledelem a PettBull is. Ha nem kényszerülök rá a körülmények és a körülöttem lévő irigyeim, rossz akaróim miatt az életmód váltásra, még most is a Klinika mókuskerekét hajtanám napi 24 órában! Ehelyett a sorsom kárpótolt! Lizi végig asszisztált velem minden jót és rosszat is.

1a.jpg

Kétszer kellett operálnom Őt... Mindkét alkalommal a szívem a torkomban dobogott az egész műtét alatt... Egyszer a medencéje törött rommá, amikor a nyomdában rátolatott egy dzsip, miközben ücsörgött a napon... Másodszor pedig begyulladt a méhe, de akkor már a szíve miatt fokozottan rizikó páciensnek számított az altatás szempontjából! Nagy volt rá az esély, hogy nem éli túl a műtétet már ezért nem vittem magammal Hubát a rendelőbe aznap. Meglepetésemre utánunk jött és végig ott volt velünk a műtőben. Alig tudtam visszafogni magam, hogy ne sírjak előtte! Tudtam, hogy szereti Lizit, de akkor tudatosult bennem, mi lesz vele, ha elpusztul a kutya?

Minden kép egy emlék... Mindegyiknél hullanak a könnyeim a klaviatúrára, pedig most is itt szuszog a lábamnál, időnként a talpammal megsimizem, ahogy gyakran a már 14 éve... Mindig úgy fekszik le, hogy hozzám érjen... Kedvence, ha hanyatt fekszem és függőágyat csinálok neki a paplanból a térdemnél. Egy idő után irtó kényelmetlen ez a póz nekem, de mégis minden éjjelt így kezdünk!

32936087_10215682079946614_9102917368346050560_n.jpg

32944464_10215683738228070_1348523682590359552_n.jpg

3 hete hoztam mellé egy kölyköt. Ő lesz az utódja. Junior. Véletlenek sorozata volt, hogy hozzám került... Miért is hoztam el a kölyköt Lizi mellé? Mert tudom, hogy nemsokára meg kell válnunk egymástól és talán a kicsi segít elviselni Lizi hiányát Hubának is, de ha őszinte akarok lenni majd nekem is!

De ki fogja nekem megmondani mikor engedjem el Lizit? Még idegen kutyákat sem szívesen altatok el, de hogy altathatnám el a Társamat? Napról napra nehezebb neki, látom. De nekem is! Napok, vagy hetek vannak még hátra nem lehet tudni... Hónapokban már nem lehet gondolkodnunk együtt... Vajon megteszi a természet nekünk azt a szívességet, hogy békésen elalszik az mi Lizink? Remélem... Addig is minden együtt töltött nap ajándék! Nézegetem tovább a fényképeit a kalandjainkról... Nehéz, küzdelmes lassan 15 év, de mindent legyőztünk! Együtt! Köszönöm Neked Lizi! Nélküled nem lettem volna ilyen erős! Most felkelt vizet inni! Várj Lizi! Közelebb hozom a tálat... És letörlöm a könnyeim 56 évesen... Pedig már nagyon régen sírtam utoljára, azt hittem már sosem fogok... Sajnos lassan vége, de addig minden nap ajándék!

Te találkoztál Lizivel? Megírod nekem mi jut eszedbe most róla? Köszönöm!

Ritkán írok szomorú történeteket. Nem akartam elszomorítani a napod! Olvasd el a vidámabb írásaimat is!

Ha tetszettek, nézz be a PettBull oldalamra, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

Doki Potter - Velem történt... Nőnap margójára!

Utólagosan Nőnapra a Hölgyeknek! (És persze az Uraknak is!)

2_1.jpg

Nőnap előtt nálunk otthon súlyos munkahelyi baleset történt! Háztartásunk legszorgalmasabbjának derékba tört a karrierje! Pont derékba! Történt ugyanis, hogy "aktuális Özvegyem" addig tekergette, csavargatta a felmosó mopját a vödrébe, míg az megunta és a nyele eltörött!

Rendeztem is emiatt egy komolyabb jelenetet, de szerencsénkre a szomszédok nem hívták ránk a rendőrséget... A jelenet persze nem volt nagyon hangos, bár háromszor is mondtam: "Nem! Nem! Nem! - Nem jövök ki az asztal alól!"

Próbáltad már nyél nélkül használni a mopot? Én kénytelen voltam... Mondhatom nem vidám dolog! A derekamról azóta nem is beszélve! De legalább jól megmondtam: Nem!

Ma Nőnap lévén ezek után kézenfekvő volt mi is lehetne a legkedvesebb ajándék! Brill gyűrűvel ugyebár nem lehet felmosni a lakást, ezért ezt elvetettem, pedig folyamatosan jöttek az arcomba a Facebook erre sarkalló bejegyzései... A többi haszontalanság, mint méregdrága retikül, parfüm, ruha ötlete is eltörpült a leghasznosabb és legaktuálisabb az új mop mellett!

Rokkant derékkal - a tegnapi nyeletlen mop felmosás miatt - tértem be a Tesco-ba új, ajándék mopért!

Nehogy azt hidd, hogy egyszerű volt! Van legalább ötféle! Nem csak színben és árban különböznek, hanem még anyagukban és formájukban is! Szóval 5 az 1-hez az esélyem, hogy a megfelelőt válasszam... A lovin ez nem is olyan rossz, gondoltam, így voksomat a pirosra tettem le! Bevallom sokat nem kockáztattam, mert a favoritot választottam, lévén a többi márkát nem ismertem!

Kicsit szégyelltem is magam, amiért nem mertem ismeretlen márkát választani, inkább azt, aminek a reklámját úton, útfélen látom, hallom a Viledát! Pedig lehet, sőt biztos, hogy a többi is van olyan jó minőségű, ha nem jobb! Arra gondoltam, kezemben a kiválasztottal, mit várok én a kutya, macska tulajdonosoktól, ha én is így választok? Hiába csináltam meg a a PettBull Funkcionális Állateledel termékcsaládot jobb minőségűre, mint bármelyik forgalomban lévő, ha ők is inkább így választanak, mint most én...

Gondolataim ellenére, lándzsaként tartva, harcosan vonultam piros moppommal az önkiszolgáló kasszához, lássa mindenki milyen kemény vagyok! Lehúztam a vonalkódját és mit ír ki? "Kérjen segítséget az eladótól!" Hát kértem... "Magának lesz?" - tiport a földbe a "segítség"... Nem elég, hogy a rikító sárga trikóján is ez virított: "Segíthetek?" Na ez aztán szép kis segítség volt! "Nem! Ajándékba lesz!" - vágtam ki magam a szorult helyzetemből! - "Szép kis nőnapi ajándék!" - semmisített meg végleg a "Segíthetek?" trikós boszorka, mellette még tetőtől talpig végig is mért, mintha valami megvásárolható árucikk lennék! Vagy nem hallotta meg, hogy megköszöntem a segítségét, vagy annyira halkan mondtam, de két lépés után visszapördült és jó hangosan rám kiabálta: "SZÍVESEN!" Na, még mázli, hogy mást nem vettem... Szerencsémre így nem kellett több segítséget kérnem ettől a kellemetlen lénytől! Még tüntetőleg keresztbe font karokkal szúrós tekintettel engem méregetett, ezért én is próbáltam kedveskedni neki: "Boldog Nőnapot kívánok!" - gondoltam ennek csak örülni fog! Meg hát meg is érdemli, ha már ilyen rossz napja van! Nem vártam meg a reakcióját, hanem hátra arc és spuri!

Ezek után már nem dárdaként tartottam a piros nyeles mopomat, hanem legszívesebben elrejtettem volna a pulcsim alá, de sajna nem fért be...

Eléggé megalázottnak éreztem magam, így bandukoltam kifelé... Szerencsémre a bejárat bal oldalán rám mosolygott a szerencse! Ott volt egy virágbolt! Rögtön mosoly ült ki az arcomra! Be is álltam a sorba, de a boldogságom nem tartott sokáig, mert felmértem, itt annyian állnak előttem, hogy csak a jövő évi Nőnapra kapok virágot...

Irány, hát haza... Szerencsémre tudtam a közelünkben egy másik virágboltot, ahol nem is értem miért, de "Törzsvásárlói kártyám" van! Szerintem mindenkinek adnak, de akkor is jól esik, hogy nekem van! Törzsvásárlónál nem illik meglepett arcot vágni, ha belép a virágboltba, de lehet, hogy az új piros nyeles mopom lepte meg a lányokat! A második meglepetést akkor láttam átsuhanni az arcukon, amikor a virágcsokrot a mopra kötözve rendeltem meg!

Első traumájukból felocsúdva, igazán szép bokrétát kapott a Vileda mopom illatos fehér liliomból! Celofán, masni, zöld, és kész!

"Szuper jó lett! Kár hogy nem mi kaptuk, biztosan nyernénk vele!" - mondta az egyik virágárus lány a másiknak.

"Mit lehet nyerni és hol?" - érdeklődtem. "Két személyre masszázst! Fel kell csak tenni a nőnapi csokrok képét és ott versenyeznek a virágosok egymás között." Így hát kölcsön adtam a mop csokromat egy fotó erejéig, nevezzenek vele a versenybe a lányok! 

Jópofa csokrom feltettem a Facebook oldalamra, "Boldog Nőnapot!" felirattal. És meglepődtem mennyire népszerű lett! Megszámlálhatatlan "Köszönöm!" jött commentben! Kicsit meg is ijedtem! Én csak egy mopot vettem, ennyit nem! Minden nő szeretne egy mop csokrot tőlem? Még mázli, hogy nem gyémánt gyűrűs, vagy retikülös képet tetem ki!

Itthon a mop csokrom megtalálta a gazdáját! Képzeld! Nem kellett mondanom ma hogy nem! Egyszer sem! Sőt! Anya arcára még mosolyt is csalt a tréfás, hasznos kis csokrom! Kaptam puszit meg minden... Még én is vigyorogtam, mert így majd nem kell előtte négykézláb csúsznom, mint tegnap!

Este még be kellett mennem a rendelőbe. Ekkor került fel a hab a tortára! Megálltam a virágboltomnál, hogy vegyek a rendelőben dolgozó lányoknak egy-egy szál virágot. Hát mivel fogadnak a virágárus lányok visongva, vigyorogva? Doktor Úr! Nyertünk, nyertünk!

A mop csokrunk nyert! A két virágárus lány megy a masszázsra! Meg is érdemlik! Amennyi csokrot ma megkötöttek, rájuk fér egy masszázs! Ezek után nem engedték kifizetni a két szál virágomat...

Boldog Nőnapot így a vége felé Neked is! Kaptál mopot Te is, vagy csak virágot, retikült, netán gyémánt gyűrűt?

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

20374591_10208117589610944_6219803946202071439_n.jpg

Doki Potter - Velem történt! Sziámik és a mobil veszélyes az egészségre?

Sziámi cicáim és a mobil telefon kompatibilis egymással szerinted?

sziamikkal.jpg

Szerinted a sziámiak veszélytelenek? A képen látható két kis boxos az én saját "tenyésztésem"! A lovardába mindig szükség volt bio rágcsálóirtásra, ezért tartottunk egy pár keleti sziámi cicát Don Carlos-t és Jozsó-t. Jozsó a neve ellenére nőstény volt...

A két kis gengszter akiket a képen látsz a főszereplői lesznek az alábbi történetemnek!

Előtte azonban kicsit képbe hozlak, hogy is viselkednek a szabadon tartott sziámi cicák, akik egy lovardában őrködnek az egér és patkány létszám visszaszorításán! (Mostanában ezt a fajtát thai macskának nevezik, már nem sziáminak, de nekem ők már csak sziámik maradnak az emlékeimben...)

Természetesen Don Carlos a kandúr volt a főnök! Volt 5 nagy kutyánk, akikkel együtt kellett őrizniük a rendet. Volt köztük amputált lábú, aki előtte benzinkúton élt, de miután elütötte egy autó, elvesztette a lábát már nem fogadták vissza, mondván így már rontja az üzletet... Volt egy hatalmas jól képzett német juhász is, akit egy páciensem szedett össze, amikor látta hogy Gánt környékén az erdei országúton kidobták a kocsiból és addig futott a "gazdája" után, amíg össze nem esett... (Ő hónapokig megállított minden autót az úton és be akart szállni, vagy ha lehúzva felejtette valaki az autója ablakát, egyszerűen beugrott!) Volt egy pittbull is, aki a sajtóhíre ellenére a legjobban nevelt, szófogadó kutya volt... Szóval komoly banda őrizte a tanyát, de a főnök mégiscsak Don Carlos a sziámi macska volt!

Amikor ugyanis a kutya banda a placcon napozott, "Karcsika" (ez volt a beceneve a hivatalos mellett) lassú, de határozott léptekkel égnek meredő farkincával célba vette az első kutyát, aki amint érezte, hogy lassan lőtávolba és a kandúr, feltápászkodott és kénytelen, kelletlen arrébb ment... Ezután vette célba a következő kutya áldozatát az én cicuskám, majd végül mind az öt kutyának fel kellett kelnie a kényelmes pozíciójából és kicsit arrébb új helyet keresni magának! Kandúrkám pedig ilyenkor diadalittasan leheveredett a felkeltett kutyák helyére és megkezdte a rituális mosakodását, természetesen a legnemesebb szervénél kezdve és mintegy mutatva a megalázott kutya bandának: Mit bámultok? Bekaphatjátok!

Szóval nagy volt nálunk a kutya-macska barátság, ami abban is megnyilvánult, hogy a kutyák minden más macskát elüldöztek a lovarda területéről, csak a két sziámit nem bántották. Cserébe pedig a két sziámi nem engedett be más kutyákat a lovarda területére, csak a mi öt kutyánkat. Volt pár gyenge próbálkozó a falusi ebek közül, aki bemerészkedett a területünkre, de azok igencsak pórul jártak! A két sziámi összehangolt támadást intézett azonnal a betolakodókkal szemben! Két irányból teljes sebességgel rontottak rá a kíváncsiskodó kutyára. Ilyenkor üvegmosó kefe lett a villámhárítóként meredező farkincájuk! Lehetett az kicsi, nagy, akár kuvasz is, úgy elpáholták, hogy vonyítva menekült vissza a falu felé mindegyik!

A sziámiak mindenre vadásztak ami csak mozgott! Reggeli után sportolni mentek, ami nekik a vadászat volt. Rendszeresen hoztak is zsákmányt, amit persze be is mutattak! Egér, patkány minden nap került a placcra. A postagalambokra reggelente vadásztak, amikor azok csapatostul a füvön magokat csipegettek. Ezt a műveletüket többször megcsodáltam! Két irányból lapos kúszásban közelítették meg a galambokat, majd amikor azok megneszelték a a vadászokat, felrepültek, de a kezdő sebességük nem volt elegendő ahhoz, hogy Don Carlos és Jozsó majd két méter magasból is felugorva el ne kapjon egyet-egyet!

Persze hogy jó volt a kondijuk, amikor egész nap bandáztak, sőt ha séta terepre mentünk a csikókkal akkor a két macska is gyakran jött velünk! A nagy fűben sokszor csak az antennaként meredező farkincájukat láttam! Jó kis csapat volt az öt kutya a két macska, a kiscsikók szabadon az anyjuk mellett!

Volt olyan is hogy nyáron pár kilométerre otthonról a tarlón találtuk Karcsikát, amint éppen vadászott a pockokra! Amikor odalovagoltunk és szóltam neki, nemes egyszerűséggel felszaladt a lábamon a ló hátára és elhelyezkedett az ölemben! Egész hazáig a lóháton velem utazott!

Kérdezték is a faluban, tudom-e mi lehet az oka, hogy mostanában már nem születnek tirke-tarka kiscicák, csak mind olyan kis füstös fülű, füstös orrú és krém színűek? Hát én, bár tudtam a választ, de nem mertem elárulni...

Azt is kérdezték, jár-e nálunk a róka? Mivel nem volt baromfink, így ez minket nem érintett. Nem így a falubelieket, ahol el-eltűnt egy-egy szárnyas... Egyik hajnalban épp az első buszra vártak a munkába induló emberek, amikor Don Carlos a fűút kellős közepén előttük vonszolt hátrafelé tolatva egy jókora hízott kacsát! Épp csak vállon nem veregették, mert kizártnak tartották, hogy ő fogta volna meg, hanem a rókára fogták! Biztosan megzavarta valami a rókát és otthagyta a kacsát! Na én erre nem vettem volna mérget, de szerencsére nem merült a gyanú árnyéka Karcsira, mert ott helyben a saria törvényeinek megfelelően egy lapáttal agyon is csapták volna!

Ez még mind semmi, ahhoz képest, hogy emberekre is képesek voltak támadni, ha úgy ítélték meg, az illető betolakodó!

Egyik éjjel kiscsikónk született. Február lehetett, kint zimankó, talán még kis hó is volt, de hogy csípős mínusz, az biztos. Nagy esemény egy kiscsikó születése, ráadásul 11 hónapot és 3 napot kell várni rá a fedeztetéstől számítva! Szóval mindannyian az új jövevénnyel voltunk elfoglalva, a méhlepényt pedig a trágyarakásra meggondolatlan módon kitettük, mondván majd nappal ráérünk elpakolni... Mire reggel lett, a csikó már magától tudott szopni, a kanca is elfogadta, kimerülten dolgunk végeztével mentünk volna a virrasztást kipihenni. Horrorisztikus látvány fogadott, amint kiléptünk az istállóból! Az öt kutya belakmározott a meleg, friss, véres méhlepényből! Úgy néztek ki, mint a National Geografikon az oroszlánok egy sikeres vadászat után jól lakva! Na, erre már nem volt energiánk, hogy lemossuk őket, hát maradtak véresek... A világos bundájukon nem is lehetett tagadni, szétmarcangoltak valamit, valakit!

Aznap hívtak a városi központból, hogy volt nálunk a szerelőjük bekötni az internetet, de nem tudott bemenni, nem talált ott senkit! Az lehetetlen, mivel hárman is ott laktak, de új időpontot egyeztettem velük és én is odamentem.

Az egyik lovászfiúnk, rendkívül szorgalmas, becsületes gyerek volt, de fölöslegesen nem beszélt... Őt kérdeztem: Voltak itt a telefonszerelők? Itt nem voltak Doktor Úr! Így aztán el is könyveltem, csak sántított az információ a központból, de mindegy, lassan jönnie kell a szerelőnek!

Meg is érkezett egy kis furgon, amit azonnal körbevettek a kutyáink.

A sofőr nem mert kiszállni, kérte, kössem meg őket! Nem bántanak! Bátorítottam, de erre meglepő választ adott! Tegnap is itt voltam és nem tudtam tőlük bemenni!!!

Micsoda? Tegnap itt volt? Na mindegy, ezt majd később tisztázzuk... Bezártam a kutyákat és betessékeltem a tett színhelyére a kétségekkel küszködő szerelőt. Folyamatosan csak azt kérdezgette: Be vannak zárva a kutyák? Be, be...nyugtattam...

Be is tessékeltem a kis faházba, ahol letette a táskáját, megfordult és a lépcsőfordulóban "Don Carlos" alias Főnök szunyókálását zavarta meg a jöttével! Én mögötte álltam és csak a viharos támadás hangját hallottam, de ez is elég volt, hogy leessen a tantusz! Addigra "Karcsika" már a szerelő mellkasán dolgozott hegyes karmaival és fogaival! Félelmetes sziámi harci nyávogások és prüszkölések, fújások közepette! Lépéshátrányban voltam, de gyorsan reagáltam, így sikerült megmentenem az ember arcát a sérülésektől és csupán a munkaruhája bánta kicsit a támadást... Elkaptam a házőrző macskám grabancát és letéptem a kővé dermedt szerelőről, majd avval a lendülettel ki is hajítottam a házból! Gyorsan kellett becsukni az ajtót, mert amint földet ért, már fordult is vissza a harctérre, de csak az ajtó üvegjét fejelgette le, miközben folytatta a harci kiáltásait! Az embert nem volt könnyű megnyugtatnom, de végül otthagytam dolgát végezni és elkezdte bekötni az internetet, végül is ezért jött...

Leballagtam a fiúkhoz és újra megkérdeztem: Csak járt itt ez az ember, miért mondtátok, hogy nem?

Ja, ez vót itt tennap Doktor úr! Azt nem monta miért jött... Azt hittük, megint valami cigány kupec érdeklődik, van-e eladó csikó? Tudja ezeket nem is engedjük be, mert azonnal el is tűnik velük együtt valami a tanyáról... Ez az ember csak azt kérdezte, bántanak-e a kutyák?

Na, és mit feleltetek?

Hát, azt, hogy csak nézzen rájuk! Maga szerint bántanak? Mink aztán nem tudjuk épp mit marcangoltak széjjel! Vigyorogtak cinkos mosollyal mindketten!

Szóval ezért nem mert kiszállni az emberünk, és ezért kérdezgette folyamatosan: Be vannak-e zárva a kutyák?

Ezen jót mulattunk, meglátogattuk az éjjel született kiscsikónkat és én eljöttem a lovardából.

Nemsokára megint a telefonos központból hívtak, hogy az emberüket nem engedik ki a kutyák szerszámért a házból!

Fel kellett hívnom, hát a lovászaimat, akiknek rendkívül tetszett a helyzet, harsányan nevettek a telefonba és azt mondták: Nyugodt lehet Doktor Úr! Ez az ember addig innen el nem megy, ameddig nem működik az internet! Úgy is lett! Adogatták be az ajtórésen a szerszámokat a szerelőnek, aki halálra volt rémülve, mert az ajtó üvegén kukucskált be az oroszlánnak maszkírozott öt nagy fenevadunk!

Én közben az egész éjszakás virrasztás és ló elletés után végre hazaértem. Ott várt négy kis keleti sziámi kölyök macska! Ők azért voltak a lakásomban elszállásolva, mert az időjárás nagyon zord volt még akkor, amikor születtek, de az anyjuk a szoptatás után már visszakerült a lovardába, csak ők négyen maradtak nálam, hogy egy kicsit megerősödjenek és amint jobb idő lesz kiköltöznek tőlem.

A riasztás miatt előző este nem mentem haza, így kimaradt egy vacsorájuk. Amikor beestem reggel a lakásba már tiltakozó nyávogással fogadtak, tudtomra adva, hogy mennyire éhesek! Nem volt teljesen jogos a panaszuk, mert száraz táp és víz volt előttük bőven, alomtálca is annyi, hogy akár napokra is otthon maradhattak volna egyedül, de a reggeli és a vacsora számukra szent dolog volt, így hát nálam nyújtották be a panaszt...

Megengedtem a kádba a forró vizet, ledobáltam magamról az istálló szagú és az ellés miatt nem épp makulátlan ruházatom, miközben mind a négyen testőrként követtek.

Annyira erőszakosak voltak, hogy megadtam magam és meztelenre vetkőzve  a konyhában elkezdtem kiadagolni négy kis tálkába az ínycsiklandó konzervet! Nem is lett volna evvel baj, bár a kis cickák még jobban rázendítettek, amint megcsapta az illat az orrukat! A bajt az okozta, hogy épp a művelet közben egy páciensem felhívott telefonon! Ráadásul pont az a fajta, akit nem lehet egykönnyen lerázni, csak mondja, csak mondja, csak mondja... Hát ez mondta! Vállammal szorítottam a fülemhez a mobilom, közben adagoltam igazságosan négyfelé a macskakaját...

A képen látható kis vadorzóknak ekkor elfogyott a türelmük! Ebben az időben gyerekökölnyiek voltak, de semmi nem volt nekik akadály, simán felmásztak a szalagfüggönyre, vagy bárhová, a csempén kívül, de most az én szőrös lábaimon kezdtek el a tálkáikhoz eljutni!!! Ráadásul mind a négyen egyszerre támadtak! Vállammal a telefont szorítottam és próbáltam kommunikálni, közben sikerült két támadót komoly fájdalmak árán letépni magamról! Sajnos erre a célra csak két kezem volt, ők meg négyen voltak túlerőben! Egyszóval vesztésre álltam! Volt olyan kis rafkós is közöttük, amelyik a seggemen keresztül már a hátam közepéig jutott! Na ott végképp nem értem már el! Sokszor szívesen üvöltöttem volna fájdalmamban, ahogy 72 tű éles karmocska mélyedt egyszerre a bőröm alá test szerte...

Végül sikerült befejeznem a telefonbeszélgetést, így már mozgékonyabb és gyorsabb lettem, de igazából nem evvel nyertem meg a csatát, hanem avval, hogy sikerült a négy teli tálkát végre a padlóra helyeznem!

Még rendet kellett tennem közöttük, a tálakkal együtt egymástól megfelelő távolságra elhelyezni őket, hogy mindenkinek egyformán jusson! Úgy faltak, mint akik ki vannak éheztetve...

Fáradtságtól és fájdalomtól elcsigázva vonszoltam magam egy tükör elé, ahol tetőtől talpig láthattam magamat. Nem kellett volna! Komikusan néztem ki! Ha nem fájt volna annyira, még nevettem volna rajta! De fájt! Ráadásul úgy néztem ki, mint akit Gilette pengével összekaszaboltak! Száz sebemből csurdogált a vérem...

A sebek persze nem voltak mélyek, így hát a forró fürdő mellett döntöttem. Na ezt sem kellett volna! Hatványozódott a fájdalom ahhoz képest, mikor a kis rohadékokat tépdestem le magamról! Na ezen a ponton elszakadt a cérna! Még aznap összepakoltam őket és kiköltöztettem a csapatot a lakásomból a lovardába!

A Klinikán szétröhögte magát mindenki, amikor félmeztelenre kellett vetkőznöm és bebújni a steril kabátba a műtét előtt! Aktuális özvegyem is kétkedve fogadta a magyarázatot, hogy ezt a rengeteg vágott sebet a macskák csinálták! Még arra is célozgatott nem-e valami szado-mazo buliban voltam az éjszaka? Hiába bizonygattam, hogy ez távol áll tőlem, láthatóan nemigen hitt nekem...

Pedig tényleg a sziámi harcosaim voltak, és be kell valljam legyőztek... De végül azért megbosszultam a vereséget, mert még aznap kihajítottam őket! HiHiHi!

A fentiek alapján kell eldöntened: A mobil sziámi kombináció veszélyes-e valóban az egészségre, vagy csak én látom így?

Szeretnél időnként egy jót mosolyogni? Akkor iratkozz fel a http://pettbull.blog.hu/ oldalamra!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

20374591_10208117589610944_6219803946202071439_n.jpg

Megmentsünk egy házasságot, vagy inkább a praxis becsületét? - Doki Potter, velem történt!

Az Óév marójára! Még egy utolsó nagy dilemma: Te hogyan döntenél?

600x600_szilveszter_udvozlet.JPG

Szilveszter napja mindig kicsit más mint a többi. Hogy mitől, azt inkább most ne firtassuk, de Te sem tagadhatod le, más, mint a hétköznapok! Legfőképpen abban más, hogy ünnepnap lévén az emberek általában nem dolgoznak. Nem így egyesek, mint például az állatorvos...

Szilveszterre is mindig jutott érdekes eset, sőt azt sem mondhatom, hogy kevés!

A szolidaritás jegyében az egész csapatnak be kellett jönnie nálam dolgozni, egyrészt, mert így "hamar" végeztünk, másrészt, mert jó hangulatú volt a csapat. (Lehet, hogy csak én gondoltam így?) Elvileg 9-től 12-ig voltunk rövidített nyitvatartással, hogy azokat az állatokat is el tudjuk látni, akiknek az utókezelése ezt igényli és mindig volt hozzá balesetes, vagy sürgős műtéti ellásra szoruló is.

Így kerültünk egy alkalommal a Gellért szállodába VIP belépővel mindannyian, mert Szilveszter napján meg kellett operálnunk Az Old Boys együttes egyik tagjának törött lábú kutyáját! A gazdája könnyelmű ígéretet tett: Hálából meghívta az egész csapatomat a szilveszteri buliba, ahol az együttese játszott! Szerencsére nem rettent meg, amikor a létszámot megtudta, így mindannyian részt vehettünk egy fergeteges bulin a Gellértben. Még a színpadra is felinvitált minket és a publikumnak bemutatva, megköszönte a szilveszteri lábtörés műtétet!

Na, de ez még nem annyira extra eset volt a praxisunkban, hogy megérdemelne egy külön fejezetet, hanem a következő már igen!

Járt hozzánk perzsa cicájával rendszeresen egy rendkívül dekoratív fiatal hölgy. Ma úgy tudnám legjobban leírni, hogy mindenki maga elé tudja képzelni: Luxusfelesleg Luxusfeleség volt! Balkonok a kirakatban, kurta szoknya, mély dekoltázs, erős smink... és persze egy hozzá tartozó Boss öltönyös pénztárca is, aki a kasszát rendezte a végén.

Egy alkalommal a kis hölgy épp Szilveszterkor jött még a rendelési időnkben, hogy a cica bágyadt, elesett, nem eszik és hányt... A hasi röntgen felvételen látszott valami gyanús, nem odavaló képlet, ráadásul tapintani is tudtam rendelleneset a beleinél, így hát azonnali műtét mellett döntöttem. Szegény majdnem beájult, amikor épp csak bejött, meghallgattam a kórelőzményt tőle, megtapintottam, megröntgeneztük, még fel sem ocsúdott a sokkból a gazda, már nyitottuk is ki a macskája hasát. Szilveszter lévén mi is szerettünk volna mihamarabb végezni...

Ezalatt a váróban a pénzeszsákjának beszámolt a fejleményekről, aki nem vette túl jó néven, hogy a cica miatt még várnia kell és nem fizethet végre...

Közben az összeszokott stábnak köszönhetően pikk-pakk kivettünk egy jókora elakadt idegentestet a cica vékonybeléből. Annak rendje, módja szerint összevarrtuk, így egy "sima" bélmetszéssel megoldottuk a macska összes gondját. A színház része ilyenkor, hogy behívjuk a gazdát a műtőbe és bemutatjuk neki mit találtunk?

Kiszóltam hát érte a recepcióra és be is topogott a kopogós tűsarkain egyensúlyozva. Az időfaktor, vagy egy fontos üzleti telefon akadályozta meg a pénztárcáját is, hogy bejöjjön, nem tudom, de ez úttal a hölgy egyedül érkezett a műtőbe.

Még beöltözve gumikesztyűben voltam és büszkén mutattam meg neki itt a corpus delicti! Emiatt hányt a cicája! Ez akadt el a vékonybelében, és még szerencse, hogy ma megoperáltuk, mert holnap lehet, hogy nem úszta volna meg egy bélmetszéssel, hanem ki kellett volna venni egy jókora bélszakaszt is! Az ennél mennyivel nagyobb műtét a cicának is (nekünk is), milyen mázli, hogy kinyitottuk ma...blablaba... próbáltam nála növelni az ázsiónkat!

- Jó, jó, de mi lehet ez? Kérdezte a cicababa.

- Nézzük meg! És evvel a lendülettel a kezemben lévő bűzös valamit a csap alatt folyó vízzel elkezdtem lemosni, hogy azonosítható legyen. Rengeteg szőr között láthatóan volt más is! Ahogy a víznek köszönhetően tisztult a helyzet, egyre világosabb lett, mit nyelhetett le a cica! Amikor rájöttem, nem mertem meg sem szólalni, pedig nem vagyok egy félénk, könnyen zavarba hozható típus!

- Mi az? Csilingelt a fülembe a kérdéssel olyan közelről, hogy még a maszk alatt is éreztem a drága parfümje illatát!

- Ez? Ez egy egészségügyi gumi! Mit volt mit tenni, válaszoltam a kérdésére, miközben lányos zavaromban tovább mosogattam a csap alatt a trófeánkat, csak hogy ne kelljen a hölgyike szemébe nézzek...

Váratlanul megragadta a karom! Erre már kénytelen voltam felé fordulni! Pánikot láttam az arcán átsuhanni! Rebegő hangon szólalt meg: "Doktor Úr! Csak a férjemnek el ne mondja!" Éreztem, hogy szinte az életéért könyörög...vagy a pénztárcáért...

- Jó, jó... szántam meg, de akkor mit mondjak neki, hogy szőrgombóc volt?!

- Azt, azt! Szőrgombóc volt! Lelkendezett, közben visszatért az állandó mosolya is az arcára, de már hallottam amint a pénzeszsák is jön a műtő felé.

Meglepetésemre még egyszer megszorította a könyökömnél a kezem, mire ránéztem és bátorítóan pislantott rám, majd megfordult és fogadta a párját.

- Képzeld, Drágám, minden rendben, Cirmike meg fog gyógyulni! Evvel a lendülettel egy puszit is nyomott a férfi arcára, már csak a nyomaték kedvéért.

Így kaptam meg én az előkészített terepet... A kezemben még markolásztam egy jó csomó gusztustalan bűzös szőrt, a koton gumi pedig szerényen meghúzta magát a mosogatóban, hát döntenem kellett!

- Az a helyzet, hogy a műtét sikeres és abszolút indokolt volt, mert a cicában elakadt egy nagy adag szőr, ami bélelzáródást okozott. Ennyi jött ki belőlem egy szuszra és a földet bámulva folytattam volna tovább, de a kassza közbeszólt!

- Micsoda egy szemét csaló banda maguk! Fel fogom jelenteni minden fórumon magát! Én tudom hogy kell pénzt csinálni, de maguk csalók! Förmedt rám miután kegyes füllentésem meghallotta...

Próbáltam volna megszólalni, de leintett és folytatta: Minden hónapban megveszem maguknál azt a kurva szőrgombóc oldó pasztájukat, ami ezek szerint szart sem ér! Szerezzen magának egy jó ügyvédet, mert ki fogom csinálni!!!

Mielőtt bármit is szólhattam volna, sarkon fordult, bevágta úgy a műtőajtót, hogy a keretnél lepotyogott a vakolat és kiviharzott...

Ott maradtam a cicababával és a műtősnőmmel. Meglepetésemre nem én léptem elsőnek, hanem megint, de most már két kézzel szemből fogta meg a két csuklómat a maca! Szemembe nézett és hálás tekintettel annyit nyögött ki: "Köszönöm Doktor Úr!"

Én azonban még nem találtam lezártnak az ügyet, mert a fenyegetést komolyan vettem, ráadásul nem éreztem jogosnak!

- Csókolom, most döntsük el, a házasságát mentsük meg, vagy a praxis becsületét?

- Könyörgöm, Doktor Úr, a házasságomat!

Vajszívem lévén beadtam a derekam... Így veszett el a praxisunk becsülete éppen Szilveszter napján és elveszett egy jól fizető páciensünk is, mert soha többet nem jöttek a cicával hozzánk...

A műtét árát is a menyecske fizette, amire addig sosem volt példa, sőt taxit kellett hívni neki, mert a lovagja faképnél hagyta, csikorgó kerekekkel távozott...

Még örültem, hogy végül nem perelt be! Biztosítékként azért készítettem pár fényképet az igazi bűnösről a mosdóban lapulóról és még sokáig őrizgettem, mire ki mertem dobni, mikor már úgy éreztem elmúlt a per veszélye.

Nem tudom, hogy mi, vagy ki győzte meg az úriembert, hogy végül nem perelt be, de nem tartom valószínűnek, hogy a cinkostársam tett otthon töredelmes vallomást!

Soha többet nem találkoztam egyikükkel sem!

Ma éjfélkor újabb évet kezdünk. Talán majd jövőre! Addig is Boldog Új Évet Nekik is és Neked is!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

drjcsoplogo.jpg

Állatorvosi Karácsony Szenteste - Doki Potter/ velem történt

Mit csinál egy állatorvos Szenteste?

600x600_karacsonyi_udvozlet.JPG

Karácsonykor eddig minden alkalommal kezelnem, gyógyítanom vagy éppen operálnom kellett az arra éppen rászoruló pácienseimet... Pontosan fogalmazva ez már a 30-ik ilyen alkalom lesz... (Idén is 10 órától a rendelőben leszek...)

Van közülük mégis néhány emlékezetes! Az egyik a következő:

Épp Szentestére voltam hivatalos, ráadásul az elsőre, amit az új családommal töltöttünk. Aki már átélt első Szentestét az új családjával, az biztosan emlékszik arra az érzésre, ami ilyenkor természetes! Nálunk a lányos Nagypapa volt a családfő, a maga 90 + évével, két világháborúval és három hadifogsággal a háta mögött... Szerencsére szellemileg teljesen ép maradt, és ontotta magából a történeteit, főleg a kalandjairól! Néha a lánya és az unokái elhűltek, amikor kiderült hogy a női partnerek kis átfedésben voltak a Papa történeteiben, de ilyenkor csak hamiskásan mosolygott és ránk férfiakra kacsintott egyet!

Az este kellemesen telt, a karácsonyfa fénye beragyogta a szobát, alatta az ajándékok díszes csomagolásban várták az angyalkát... Mindenki szépen felöltözve, az asztalhoz ült az ünnepi vacsorához. A háziasszony kitett magáért! A teríték, a menü még egy 5 csillagos szállodának is büszkeségére vált volna!

A kapcsolatunk aktuális Özvegyemmel még aránylag friss volt, de így együtt az egész nagy családdal még talán nem is mutatkoztunk. Sokszor gondolkodtam már azon, min múlik az, hogy valaki megtalálja végre az élete párját? Van akinek ez soha nem is sikerül! Nekem sem elsőre... Sőt, de ezt inkább hagyjuk... Hálás vagyok, hogy ekkor már, ha hosszas keresgélés után is, de nekem sikerült! Kisfiam járt a fejemben, akinek még nehezebb lehetett a szituáció, mert nem az édesanyjával, hanem új családunkkal kellett ismerkednie... Sajnos egy válásnál egy lehetetlen dolog adódik, mégpedig a közös gyereket nem lehet kettéosztani, mint a többi vagyontárgyat! Nálunk is 4 és fél év válóper után ítélte a Bíróság az én gondozásomba a előző házasságomból a gyermekemet. Ma már szerencsénkre közös kisfiunk is van, ráadásul a 11 év korkülönbség ellenére a fiúk nagyon jó testvérek lettek! Ennek külön örülök, mert nálunk csak két év korkülönbség volt, de amióta az eszemet tudom a bátyám kisebbségi komplexussal küszködött, mindig okosabb, ügyesebb akart lenni nálam... Együtt értünk el minden sikert, de amint a felesége közénk állt, csak a Bíróságokon találkoztunk, az utóbbi évtizedben, pedig, mintha nem is lenne testvérem... Sikerült is lerombolni, amit addig közösen felépítettünk... Remélem az én gyermekeim sosem fognak ide eljutni! Részemről mindent meg is teszek érte, hogy ez velük elő ne fordulhasson!

Na, de ne kalandozzunk el az ünnepi asztalunktól! Előétel és a leves után épp a fő fogásról kellett dönteni, mert abból is több választási lehetőség volt. Ebben a szent pillanatban megcsörrent a mobilom! Nem volt mit tenni, elő kellett venni, mert makacsul csöngött volna tovább a zsebemben... Röstelkedve húztam elő, miért is nem némítottam le?! Miért, miért? Mert sosem szoktam lenémítani! Amióta a diplomámat megkaptam a leglehetetlenebb időpontban is hajlandó voltam kikászálódni az ágyból és ellátni a rászoruló állatokat. Ehhez persze az is kellett, hogy a lakás és a rendelő egy helyen legyen, bár ez később már nem így alakult, de akkor is mindig felvettem a hívásokat. Most azonban az ünnepi asztalnál, az új Család gyűrűjében épp Papa egyik története kellős közepén, nem volt mit tenni, elővettem a makacsul csengő mobilom. Épp azon gondolkodtam küldök a hívó félre egy beállított udvarias sms-t, miszerint később visszahívom. Éreztétek már azt a kellemetlen helyzetet, amikor hirtelen csend lesz körülötted és mindenki rád szegezi a tekintetét? Na ez pont az volt! Mielőtt lenyomhattam volna, Életem Párja megkérdezte, megtörve a feszült csendet: Ki keres? Mivel kiírja a nevet, válasz helyett megmutattam neki a még mindig csengő mobilom kijelzőjét. "Almási Éva & Balázsovits Lajos" - ez villogott, csengett, és ők várták a másik oldalon, hogy felvegyem... Vedd fel! Vedd fel! Követelte a család, miután az sms küldési szándékomról tájékoztattam őket. Biztosan indokolt, ha ilyenkor hívnak! Biztosan valami nagy baj van! Megadtam magam... Felvettem.

A művésznő izgatott hangját rögtön megismertem. "A lányom macskája, most jöttünk, haza, jaj Doktor Úr, borzasztóan néz ki, ránk van bízva, jaj, mi lesz, ha a lányom hazajön, ez a cica a mindene..." Pontosan mi van vele? "Jaj, nem is tudom, annyira borzasztó, inkább adom a férjemet!"

A művész úr hangja is ismerősen csengett, de ő legalább összeszedett volt, lehetett vele kommunikálni.

Megtudtam, a lányuk cicájára ők vigyáznak, a macskát egy pár napja operáltak. Most értek haza, és úgy találták, hogy kinyílva a hasi sebe és kilóg belőle az összes hasi szerve!

Laikusnak ez nem lehet épp egy felemelő látvány! De a cica élt még, ezért azt kértem, csomagolják az alkatrészeit egy nejlon zacskóba és induljanak a cicával azonnal a rendelőbe!

Így hát a Szenteste vacsora főfogása nekem, pontosabban nekünk a Balázsovits család cicája lett!

Nem panaszkodhattam az alkalmi asszisztenciám lelkesedésére sem, ami az enyémnél ebben az esetben jóval nagyobb volt! Attól eltekintve, hogy a képesítése nem pont ez irányúra sikerült, a hozzáállása bőven pótolta! Szabályosan kirángatott az asztal mellől és látható módon cseppet sem zavartatta magát, hogy faképnél hagyjuk a családot a szent pillanatban, megyünk életet menteni! Szerencsésnek éreztem magam! Én az óvodában határoztam el, hogy állatorvos leszek. Szerencsém van, hogy teljesült is ez az álmom! Még szerencsésebbnek éreztem magam, hogy pont ma Szenteste először nem egyedül megyek a rendelőbe, hanem újdonsült lelkes asszisztensemmel együtt!

Sűrű elnézések közepette kaptuk a kabátunkat és bevágódtunk az autóba. A város legszebb részein száguldottunk át. A karácsonyi hangulatról nem csak a fényár, hanem a hatalmas pelyhekben hulló hó is gondoskodott. Szeretem ezt a várost. Van szerencsém minden nap a Budai Várhoz, a Lánchídhoz, a belvároshoz, a Hősök teréhez, az Andrássy úthoz... Így a havazásban, a karácsonyi fényekkel borított Budapesten Szenteste gurulva a rendelő felé, igazán ünnepi hangulatú volt. Ráadásul az a ritka szituáció, amikor még forgalom is csak igen gyér a városban! Az automata váltó előnye, hogy az anyós ülés felőli keze szabad a sofőrnek, aki jelen esetben én voltam, így átkarolhattam az asszisztenciám, aki cserébe a vállamra hajtotta a fejét... A Szenteste hangulata így nem illant el, sőt ez az utazás még különlegesen meghitté is tette!

A rendelőnél már vártak a cicával. Mindegyikünk puccparádéban! Ők is nagyestélyiben, mi is nyakkendőben, az alkalomhoz illően öltözve! A cica a kezükben egy hordozóban.

Bejutottunk, kivettük a cicát, aki be volt csomagolva utasításomnak megfelelően. És valóban! Külön érkezett a cica és külön a belei! Nem épp jók ilyenkor a kilátások a túlélésre! Ráadásul a cica jóval 10 év felett volt már akkor is.

Ki sem vettem a zacskóból, csak bekukucskáltam alá és azonnal kis altató-fájdalomcsillapító injekciót szívtam fel a kis sérültnek. Kiszabadítottam a vállát és beszúrtam az altatószert. Néhány perc kellett csak és lassacskán erőtlenebbé vált a fájdalmas nyávogás, a fejét leeresztette és elernyedt a teste a cicának...

Így már nem érzett fájdalmat, hát nekiláthattam a vizsgálatnak. Amint kivettem az asztalra, megdöbbentem, hogy a belei konyhai papírtörlőbe is be voltak csomagolva, nem csak a nejlon zacskóba! Ezen a ponton a Művésznőt és a Művész Urat leültettem a váróban, mert nem akartak hazamenni, mindenképpen meg akarták várni, tudok-e segíteni a családjuk szent állatán? Az ő Szentestéjük a váróban, a miénk a műtőben folytatódott...

Beöltöztünk mindketten, maszk, sapka, kesztyű... "Ez olyan izgi!" Hallom a lelkesedést és a biztatást. Az én aggályaim azonban sötét felhőket rajzoltak az optimista kilátások elé, amint tisztogattam a kilógó hasi szerveket és infúzióval locsolgattam, nehogy kiszáradjanak. A konyhai papírtörlő pucolgatása jó egy órával hosszabbította meg az előkészítést. Persze laikus létükre jót akartak, csak hát nem a legalkalmasabb anyagot választották, de ilyen helyzetben még csak panaszom sem lehetett rájuk, mert hősiesen viselték a látványt és drukkoltak nekünk.

Óvatosan kellett borotválgatni, fertőtlenítgetni és azt kerestem, van-e sérülés a szerveken, beleken? Szerencsére nem találtam! Bekötöttem egy véna katétert, csepegtettem az infúziót, tettem bele a található leggorombább antibiotikumból és meglepetésemre a cica szívverése és légzése normalizálódott! Az első csatát megnyertük! Sokktalanítottuk! Be is jelentettem a teljes műtéti stábomnak ezt a jó hírt. "És az jót jelent?" - kaptam rá a szakasszisztenciámtól a meglepő választ! Nagyon jót! És egymásra vigyorogtunk, de csak a szemünkkel, mert a sebészi maszk takarta az arcunkat...

Az én kis Hősöm elő kellett lépjen a ranglétrán, mert hát a szükség az szükség, különösen háborús helyzetben! A Papa is megmondta épp egy órával ez előtt, amikor indultunk, hogy ő bizony látott ilyet! Sajnos embereknél a háborúban... Így aztán sok választásunk nem volt, fel kellett avatni az új Műtősnőmet! Steril kesztyű ráadva, kezeket fel és nem nyúlni semmihez, csak amit majd mondok! Ez menni fog, nyugtatott meg!

Na, amikor eljutottunk oda, hogy nem csak műszert kell adogatni, hanem meg kell fogni az élő állat beleit és tartani, hogy precízen letisztogathassam, na akkor azért éreztem némi bizonytalanságot, de azt a nem kellő rutinjának tudtam be! Reméltem, nem lesz ájulás a vége és ott nehéz lesz helytállnom, mert momentán elég kihívás volt nekem a macska! Szerencsémre jól választottam, csak a macskát kellett gyógyítanom!

Miután mindent lemostunk, lefertőtlenítettünk és visszatettünk a helyére, új sebszélekkel bevarrtuk a cica hasát. A műtét végére már kezdett ébredezni is!

Még a végén túléli! Jegyeztem meg bizakodóan. "Hogyhogy túléli? Már készen vagyunk és minden rendben, nem?" Én azért még csak óvatosan fogadtam volna a sikerre, de hogy mindent megtettünk, amit csak lehetett az biztos.

Kellemes érzés egy sikeres műtét után közölni a várakozó gazdákkal, minden rendben, a műtét jól sikerült! Ez esetben azonban azt is hozzá kellett tennem, a következő két nap kritikus és nem garantálhatjuk a túlélését a cicának. Mivel már késő éjjel volt és más ellátást nem igényelt a meleg helyen kívül, úgy döntöttünk, hogy hazaviszik a cicát és reggel újra elhozzák a kezelésre. Ha netán feladja, legyen otthon a megszokott környezetében...

Bőven elmúlt már éjfél mire elbúcsúztunk és mi is ők is folytattuk a Szentestét ott, ahol abbahagytuk a cica miatt. Hazafelé az a jóleső érzés áradt bennem, ami az óvodás korom óta motivál. Történetesen az amikor a tudásommal egy állat életminőségén jelentősen tudok javítani. Most ráadásul az élete volt a tét! Reméltem, hogy sikerül és túlélő lesz a cica!

viber_image.jpg

 A képen: Murci cica már a műtét után.

A városban még az odaúthoz képest is gyérebb volt a forgalom, de a karácsonyi fényár nem csökkent még és a hóesés közben hangulatosan fehérre varázsolt mindent. A rádióból szelíd karácsonyi dalok szóltak és az automata váltó is szabad teret engedett a jobb kezemnek egy öleléshez az újdonsült Műtősnőmnek!

Ilyenkor akármilyen későn is végzek egy műtéttel, valószínűleg a koncentráció miatt, még ha ágyba is kerülök, pörög az agyam és nem tudok azonnal elaludni. Most is mindketten frissen, feldobott hangulatban, jó kedvűen érkeztünk vissza a családhoz.

Rajtuk ezt a lelkesedést már nem lehetett látni! Egyedül a Papa a 90 + évével volt még a toppon! A többiek jobbra, balra dőlve szunyókáltak már... Jöttünkre felébredtek, mert sportszerűen megvártak az ajándék osztással! Ráadásul még farkaséhesek is voltunk! Mi ünnepi hangulatban ott folytattuk, ahol a cica miatt abbahagytuk, a főételnél. Szerencsére a micro segített behozni a lemaradásunkat és utolértük a családot, mire ők is felébredtek!

Ezek után már csak az angyalkának kellett megérkeznie! Bár én úgy éreztem kettő már meg is érkezett személyünkben, legalábbis a mi mai jó cselekedetünk ki lett pipálva! "Földre szállt, mint egy angyalka, mint például én!"- gondoltam magamban... Így azután jöhetett a "Mennyből az angyal..."is, majd az ölelések és a várva várt, miattunk kissé megkésett ajándékok.

A család jól vette az első akadályt! Nem vették zokon ezt a kis kitérőnket, mi pedig kifejezetten élveztük, nem csak ezt a kalandot, hanem egymás társaságát is! (Azóta is...)

viber_image2.jpg

A képen: Murci cica egyik utolsó képei közül kb. 15 évesen.

Edit cicája Murci a főszereplőnk a történetben csodával határos módon túlélte a túlélhetetlent és több mint fél évig vidáman élt! 14 évig volt a Balázsovits család tagja. Egy éves kora körül került hozzájuk amikor találták és igazi családtag volt náluk élete végéig...

Szerencsés vagyok. Egész életemben avval foglalkozhatok, amit a legjobban szeretek. A munkám a hobbim is. Az új családom akceptálja, hogy az állatorvoslásban nem létezik munkaidő, pedig nem egy házasság barát szakma...

Szerencsés vagyok, hogy egyik napról a másikra mindent elvesztettem? Igen! Mert magamtól nem változtattam volna semmit az addigi életemen, de a sors másként akarta, rákényszerített. Nem mondom hogy könnyű volt az az időszak, amikor a kisfiammal, a válás közepén mindenem elveszett.

Szerencsés vagyok hogy akkor olyanoktól kaptam segítséget a túléléshez, az újrakezdéshez akiktől nem is számítottam rá? Furán is éreztem magam, mert addig csak én adtam, ahol tudtam, segítettem mindenkinek akinek csak szüksége volt rá...

Szerencsés vagyok, hogy a megszerzett tudásomnak köszönhetően túléltük kisfiammal a legnehezebb időszakot? Ennek köszönhetően minden nap volt annyi páciensem, műtétem, hogy ki tudtuk fizetni a számláinkat...

Szerencsés vagyok, hogy pont akkor találtam meg a nagy Ő-t? Igen! Mert amikor nem gurult a szekér, akkor is mellém állt!

Szerencsés vagyok, hogy évekkel ez előtt egyik hajnalban a bal oldalamra bénultan ébredtem, de ahogy jött, úgy el is múlt és azóta sincs semmi panaszom! Meg is ijedtem, mert nem gondoltam volna, hogy nekem bármi bajom lehet, aki nem iszik, nem dohányzik, nem túlsúlyos és akkoriban naponta lovagoltam, sőt versenyeztem is, ami jó kondíciót igényel. Na jó, stressz az volt bőven...

Akkor átértékeltem mindent!

Azóta nekem minden nap Karácsony!

Ma is egy újabb Szenteste lesz. Neked is azt javasolom, segíts akinek tudsz, ahol lehet! Én sem gondoltam volna, hogy valaha is én fogok segítségre szorulni! Az az érzésem, hogy visszakaptam mindent, sőt még többet is annál, amit elvesztettem!

Tudod mi a legmeglepőbb? Azok is megkapták mind a sorstól a "jutalmukat", akik meg is érdemelték! Sőt, ha én határoztam volna meg a büntetésüket, álmomban sem tudtam volna súlyosabbakat kitalálni nekik! Nem haragszom rájuk, de azon megdöbbenek, hogy pontosan azt kell átéljék, azokat a gonoszságokat, amilyeneket ők okoztak másoknak! Meggyőződésem, hogy mindenki pont azt kapja vissza a sorsától, amit adott előzőleg másoknak! Gondolkozz el ezen! Te is ismersz ilyet? Én többet is...

Nekem ma ráadásul két karácsonyfám lesz! Egyet vettünk pár napja, egyet pedig ma kaptam egy hajléktalantól! Behozta a rendelőbe nekem és azt kérdezte emlékszem-e rá? Persze azt válaszoltam neki: Igen! De be kell valljam mindenkinek ezt válaszolom, csakhogy nem igaz... A Kék-Fehér Klinikán ugyanis 45 ezer páciensünk volt a gépben nyilvántartva, lehetetlen mindre emlékeznem! Így aztán mindenkinek füllentek... Megköszönte, hogy "megmentettem a kutyáját" és hálából vett nekem egy karácsonyfát! Próbáltam szabadkozni, ne erre költse a pénzét, de kacsintott egyet és helyesbített: "Doktor Úr, nem vettem, hanem elvettem! De ne aggódjon Doktor Úr a Jóisten ezt meg fogja bocsájtani nekem, mert ez a fa a legjobb helyre fog kerülni, magához! Boldog Karácsonyt! Az Isten áldja meg magát! Ne haragudjon meg érte, de megölelhetem magát?" Nem is válaszoltam neki, csak kitártam a karom felé és megölelt... Messziről is éreztem az ápolatlanságából eredő illatát, de abban a pillanatban ez csak annyit juttatott eszembe: SZERENCSÉS VAGYOK! Meg még azt is: Megdolgoztam ezért a "Szerencsémért"!

Így lesz két fánk ma feldíszítve.

Boldog Karácsonyt kívánok Neked is!

Hallgasd meg a történet egyik részletét, amit karácsony előtt a Music Fm rádióban Bocsi így olvasott fel!:

https://fb.watch/2xh5DrDjtU/

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

40-kiralylany.jpg

A képen: Balázsovits Lajos, Balázsovits Edit és Almási Éva színművészek, Murci cica gazdái

 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

Skype name: prof.dr.juhasz.csaba

"Luxusfeleségek"-ről (Luxusfeleslegesek-ről...) jutott eszembe! - Doki Potter/ velem történt

Ami az egyik oldalról egészen jónak néz ki, nem biztos, hogy a másik irányból is rendben van! Azaz: Mindig minimum két irányból vizsgáld meg a dolgokat!

iphone_6_2015_08_15_030.JPG

Jól néz ki a párocska a cabrio Porsche-ban? Irigykedsz mi?

Az én korosztályom (50+-osok...) még emlékeznek arra az időszakra, amikor remegő térdekkel kellett órákig várakozni a határainkon, hogy be-, vagy kilépjünk az országunkból. Ez a történetem ebben az időben esett meg velem.

Miért jutott most eszembe? Annak ellenére, hogy próbáltam megkímélni magam a Viasat "Luxusfeleségek" című most futó műsorától, akaratom ellenére nagyjából képben vagyok, még úgy is, hogy csak a reklámokba, vagy a Facebook postokba szaladok bele, hangsúlyozom: akaratom ellenére! Nem minősítem a műsort, mivel be kell valljam becsülettel, még egy részt sem láttam, de az önkéntelenül összeszedet információmorzsáim a következőt juttatta eszembe:

Barátaimmal egy lepukkant klasszikusnak mondható VW mikrobusszal jöttünk hazafelé éppen sítúráról és ahogy az akkoriban normális volt Hegyeshalomnál ácsorogtunk pár órácskát a vámvizsgálatra várva... Tinédzser kisfiam már el sem tudja képzelni ezt amikor mostanában lassítás nélkül robogunk át a határon! Előbb-utóbb a migránsok miatt majd megtanítanak minket újra sorban állni, ahogy a terroristák már megtették a repülőtereken, de ne kalandozzunk el, térjünk a tárgyra!

Szóval az volt a szituáció, hogy mind a hatan támasztottuk a VW kisbuszunk lökhárítóját, a csapat dohányosai bőszen pöfékeltek, ennek megfelelően próbáltam a megfelelő oldalra húzódni, már ami a szélirányt illeti! Csoki labrador kutyám, aki addigra már vizsgázott lavinakereső volt, a lábunknál sertepertélt. A mikrobuszunk bármelyik hippi csapat büszkeségére válhatott volna, kívülről minden eleme más-más színben pompázott és mindegyiken volt kisebb-nagyobb horpadás is. Nekünk azonban tökéletesen megfelelt, elfértünk benne sícuccokkal együtt és csak ritkán, átlagosan utanként egy-két alkalommal robbantunk le vele! Ezek nem voltak nagy ügyek, szerszámunk, pótalkatrészeink voltak, szerencsémre olyan is a csapatban, aki be is tudta szerelni, így mindig eljutottunk a sípályáig és haza is!

Ütött-kopott autónk kontrasztjaként állt előttünk egy akkora tűzpiros Ferrari, amekkorát akkoriban még fényképen sem láttunk! Manapság is szinte csak a forma 1-es Ferrari pilótáinak adnak ekkorákat, de akkoriban ez igazi kuriózum volt!

Pont ezért is szálltunk ki a hidegben fagyoskodni, ami persze nem volt nagy kihívás, mert a mikrobuszban éppen nem volt fűtés... Diszkréten hát, minden feltűnés nélkül, mint a verebek leültünk a VW elejére és csodáltuk a tűzpiros csodát! Müncheni rendszáma volt és szakértői eszmecserét folytattunk, hány lóerős lehet, mennyit fogyaszthat, milyen lehet vezetni, stb...

Miközben épp ezen elmélkedtünk, kinyílt a Ferrari vezető oldali ajtaja! Elsőnek egy fekete térdig érő bal lábas női csizma jelent meg, majd rögtön utána a hozzá tartozó gazdája is! Mit mondjak? Hátulról hibátlan volt a sofőr! Ahogy azt illik, derékig érő barna sörényét egy rutinos fejrázással meglibbentette, ruháján igazgatott kicsit és mi beájultunk a látványtól! Ennek persze azonnal hangot is adtunk és a bajszaink alatt megegyeztünk abban, hogy a 10 pontos minősítő rendszerünk alapján 15 pontot érdemel a látvány! Na, jó! Lehet a plusz 5 pont kicsit a Ferrarinak is szólt, de ez most mindegy!

Ferrari pilótánk megfordult és felénk vette az irányt! Közben elmacskásodott macskatestét megnyújtóztatta, ami kis karkörzésből és magastartásból, illetve két törzskörzésből állt.

Magasan képzett, diplomás síelő társaim közül az egyikük nagyot slukkolt a cigarettájából erre a látványra és miközben fújta kifelé a füstöt, minket specialistákat kérdezett: "Szerintetek hány f...szt kellet le...opni ezért az autóért?"

Mindannyian a helyes válaszon törtük a fejünket, de lévén ebben a témában specialistának számítottunk, így előzetes fejszámolásokat végeztünk, nehogy helytelen válaszokat adjunk!

Nem így a kérdésre vonatkozó Luxusfelesleg! Persze arra nem számítottunk, hogy a müncheni rendszámú brutál Ferrari sofőrje ért magyarul!

Hát értett... Ezért aztán kihívóan felénk fordult, szemünkbe nézett és mivel neki nem kellett bonyolult számításokat végeznie a válaszhoz, elsőnek ő adta le a voksát: "Csak egyet, de azt sokszor!" Bingó! És ez volt a helyes válasz!

Ez a megsemmisítő válasz még nem is volt elég neki! Szinte még levegőt sem kaptunk, megkérdezte: "De aranyos kutya! Hogy hívják?"

Csak annyit tudtam kinyögni: "Csoki..."

Megsemmisülve, fejeket lehajtva, szigorúan a földet bámulva szinte azonnal somfordáltunk vissza a mi Ferrarinkba, azaz a VW buszunkba... Eközben az igazi Ferrari hátuljára ülve keresztbe tett lábakkal dohányzott és fújta felénk kacéran a füstöt a hosszú barna, sőt, még kihívóan a szemünkbe is bámult! Mi meg néztünk mindenfelé, csak arra nem, illetve csak ritkán és csak lopva egy-egy pillantást!

Azóta nagyon vigyázok, külföldiek előtt a magyar nyelvvel, nehogy beleszaladjak még egy ilyen kellemetlen szituációba!

Ti se irigykedjetek! Emlékeztek még az idillikus képre, amit az írás elején mutattam? Most nézzétek meg a másik irányból is! Na ugye, nem is annyira idilli, mit a másik irányból! Legalábbis nekem nem az! Bár én így 50 +-osan, megrögzött hetero vagyok, bár ezt már egyre kevesebb helyen merem bevallani, meg nem is divat már...

 

iphone_6_2015_08_15_031.JPG

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

20374591_10208117589610944_6219803946202071439_n.jpg

Doki Potter - Velem történt! Tordy Géza volt az asszisztensem!

Fordult a hadiszerencse! Bakából generális lettem a műtőben!

b31023eaefd50ce2027de2c96d1e912d.jpg

 

huszar09.jpg

 

Nem tudni honnan jött a lovak őrülete? A család sokszor hangot is adott ennek miszerint: "Nem volt paraszt a családban..." - főleg amikor képes voltam hajnalban kelni, kaszálni friss füvet a lovacskámnak, vagy kilovagolni vele és utána menni a gimnáziumba! Képes voltam hajnalban bringával feltekerni a Panorámán túlra, kitrágyázni a lovakat, csak azért, hogy felülhessek rájuk! Visszafelé szerencsére csak lefelé kellett gurulni, de addigra már nem kellett edzőterembe mennem, rendesen ki voltam már szálkásítva!

Voltam olyan szerencsés, hogy ugyan Budapesten, de a város szélén laktunk, mert a szomszédos utcától az Apenta keserűvíz forrásainak védőterülete kezdődött, saját lovat tarthattam 14 éves koromtól a kertünkben!

12439209_1023745427688618_3132580768801020785_n.jpg

(Ezen a képen Picasso nyergében a kertünkben, mellettem az egyik lovas Mesterem, Tóth László.)

A lovaknak köszönhetően mindenhova eljutottam és mindenütt érdekes lovas emberekkel találkoztam... Így hozott össze a sorsom először Tordy Géza színművész Úrral is, mert lovas statisztaként először a Széchenyi filmben, majd a "Nyolcvan huszár"-ban játszottunk "együtt". Ekkor Ő volt a generális én pedig a baka! Nagyon élveztem a forgatásokat, irtó vidám emlékeim vannak róluk. "Géza bátyám" - lovasokkal így neveztette magát, mindegyikünkhöz kedves volt, sőt amikor a huszárok mulatós jeleneteihez statisztáltunk, igazi buli hangulatot teremtett.

huszar02.jpg

Egy alkalommal a Normafánál forgattunk a nyolcvan lóval huszárnak öltözve. Leszedtük a lovakat a lószállítókról és korhű bokknyergekkel felszerszámoztuk őket, ami nem csak nekünk, nekik sem volt túl kényelmes. Épp csak összekészülődtünk, amikor két csoportra osztottak minket és az erdőbe beszűrődő napsugarak mellett legelészni kellett a "portyázó huszároknak". Teljes csend, áhitat, semmi duma, mert veszik az erdő hangjait, a lovak legelésző neszeit és a szerszámok csörgését... Hirtelen úgy éreztem magam a lovacskám hátán hatalmas ragasztott huszárbajuszommal, mintha visszarepültem volna az időben! Egyszer csak vezényszóra a szomszédos huszárok ebből az idillből vágtában elkezdtek száguldani a kamera felé tőlünk pár száz méterre! Na erről a mi hős csapatunkat nem tájékoztatták a tisztelt filmesek! A mi lovacskáink persze azonnal a társaik után akartak indulni, alig tudtuk összeszedni a szárakat és maradásra bírni őket! Ekkor már nem békésen legelésző szakasz, hanem tomboló, fújtató, nyerítő tüzes paripákat szelidítő hős huszárok voltunk! Végre megkaptuk a parancsot Géza bácsitól a Vezérünktől! Huszárok rohamra! És kivont karddal vágtába ugratott az élre, mi pedig ha akartuk, ha nem a lovaink utána! Nem vagyok egy vattacukor, de húzgáltam be a térdeimet egy-egy fa mellett elszáguldva, mert éppen az egyik legtüzesebb paripán ültem, aki elhatározta: Ezt a versenyt mi nyerjük meg ma  Normafánál! Mire sikerült elviharzani a kamera előtt, úgy néztünk ki, mint egy vert sereg! A fele leesett, mert a bokknyerge aláfordult huszárral együtt a lova hasa alá! Persze, hiszen csak legelészésről és nem rohamról vágtában volt szó! Végül összefogdostuk az elszabadult vadakat és kaptunk bemelegítésre a lovakkal egy kis időt a "lószakértő" filmesektől... Így kettes oszlopba fejlődve fegyelmezett huszárseregként az erdei sétaúton a Jánoshegyi kilátó felé vettük az irányt. A Kapitány Úr elől egyedül, mi a bakák uniformisban kettesével teljes huszársminkben utána. Nagyon élveztük a mókát, minden arra sétáló kirándulónak Géza bácsi vezényszavára: Tisztelegj! - szalutáltunk. Pár perc lovaglás után menet állj vezényszót jelentően felemelte Vezérünk a karját, mire fegyelmezetten felsorakoztunk mögötte. Szerencsémre egészen az elején voltam a csapatnak, így hallottam, amint egy idős nagypapa az unokáival az oldalán feszes vigyázzba vágva magát, bokáját hangosan összecsapva, könnybe lábadt szemekkel jelentést tett a Kapitányunknak! Már nem pontosan tudnám idézni mit mondott, de arra emlékszem, pontosan megjelölte melyik huszár bandériumban szolgált és alakiasan jelentkezett! Válaszul Géza bátyánk viszonozta a hivatalos huszárok korhű köszöntését, majd parancsot kaptunk a tisztelegj-re! Egyikünknek sem jutott eszébe elviccelni a dolgot, pedig amiből csak lehetett viccet kreáltunk, de itt ez a jelenet a könnybe lábadt öreg Huszárral megérintett még minket csintalan fiatalokat is... "Pihenj!" után sem kezdtük el a hülyülést, hanem meghallgattuk, amint a nagyapó elmesélte hol járt huszárként a háborúkban és elcsukó hangon adott hálát az Istennek, hogy itt a Normafánál újra portyázó huszárokkal találkozott! Nem árultuk el neki, hogy nem jöttek vissza a daliás vitézek, csak egy film kedvéért vagyunk itt... Ahogy tovább lovagoltunk mellette végig tisztelgett nekünk, mi pedig büszkén viszonoztuk neki!

475015_0.jpg 

Huszársminkem már említettem, de azt nem, hogy mennyire jól sikerült! Először egy kis bajuszkát kaptam, de azonnal visszautasítottam, hogy egy igazi huszárbajuszt kérek! Ehhez azonban pajesz és ráncosítás is járt az arcomon! Amikor készen lett, nem ismertem magamra! Öregedtem negyven évet! Amikor vége lett a forgatásnak, átöltöztem civilbe, de a bajusz, pajesz és a ráncok maradtak! Így mentem haza. Becsöngettem. Édesanyám jött ki a kertkapuhoz. Levettem, hogy elsőre nem ismert meg!

- Tessék! - mondta.

Ez magas labda! - gondoltam, amit persze ki nem hagytam volna semmi pénzért sem!

- Kutyanyírás miatt jöttem! - (A gimnázium és az egyetem alatt is komoly kutya és lónyíró kozmetikám volt...)

- Nincs itthon a fiam, mit mondjak neki, ki kereste?

- Mutter ne hülyéskedj én vagyok!

Ez a kis tréfa annyira jól sikerült, hogy anyám majdnem infarktust kapott!

De térjünk csak vissza Tordy Géza bácsira! A következő találkozási pontunk Tihany volt. Ekkor már állatorvosként dolgoztam, sőt sikerült azt elérni, hogy egy hétig éjjel-nappal húztam az igát, a következő héten pedig szabad voltam és lóval együtt egy hetet a Balatonnál tölthettem, ráadásul a saját hajónkon lakva! Nagy királyság volt ez akkoriban, de sok kutyaszőr tapadt hozzá és sok műtétnél kellett bevérezni a steril kesztyűmet, mire idáig jutottunk...

Ennek köszönhetően Tihanyban szinte mindenkit ismertem, mert előbb-utóbb szervizelni kellett a kutyáját, vagy macskáját...

hajon1.jpg

A társadalmi élet központja Lidi mama fazekas házában volt a templomhoz közel a sétányon. Ez a ház egészen fantasztikus fekvésű! Az egyik oldalról nyitva a turistáknak, akik bemehetnek a műhelybe is és válogathatnak a gyönyörű Lidi mama kézzel készített cserép edényei közül. A fazekasház másik végében a kertből pazar kilátás nyílik a Balatonra. Ide bármilyen időpontban érkeztem, mindig volt pár vendég, akik a kertben ücsörögtek.

Ez alkalommal is jókora vendégsereg volt spontán összeverődve és borozgattak, amikor Csoki labrador kutyámmal megérkeztünk. Tordy Géza bácsi is a vendégek között volt éppen. A csapatnál délután ellenére már emelkedett volt a hangulat! Nálam már megszokták, hogy nem iszom alkoholt, így lemondtak róla, hogy tukmáljanak rám "csak egy pohárkával"...

Beszélgetés közben Lidi mama azt mondta: "Ha már itt vagy, nézd már meg légy olyan szíves a kutyámat mert nem tetszik nekem!"

Egy jókora áldott jó természetű berni pásztor szukáról volt szó, aki a füvön heverészett. Rápillantottam, de nem láttam "blikk diagnózissal" semmi olyat, ami indokolt lenne, hogy felálljak és megvizsgáljam...

- Mi a baj vele?

- Nem eszik pár napja és ma is többször hányt.

Na erre már feltápászkodtam és a társaság figyelmét kiérdemelve áttapintottam a kutya hasát, anélkül, hogy oldalfekvéséből felállt volna. Nem gondoltam, hogy találok valamit, de tévedtem! Egyértelműen ki tudtam tapintani valami rendellenes, nem odavalót a hasában!!!

A társaság legnagyobb megdöbbenésére 1 perces vizsgálat után a fűben guggolva közöltem: A kutyában elakadt valami idegen test, meg kell sürgősen operálni!

Lett is nagy riadalom azonnal! Menjünk át Balatonfüredre, ott az állatorvos barátomnál van műtő és minden szükséges!

Lidi mama azonban ezer kifogást hozott fel a tervem ellen, így viccből, vesztemre annyit mondtam: "Ha Géza bácsi asszisztál nekem, akkor itt a konyhaasztalon is megoperálom!"

Ezt azért nem gondoltam komolyan, bár volt komplett steril műszer szett összecsomagolva az autómban, ami a kertben állt, mert Csoki kutyám miatt mindenhova vittem magammal. (Nem éreztem volna jól magam, ha netán megsérül és nem tudok segíteni neki...)

Géza bátyám azonban nem vette viccnek az invitálásom! Bátorsága már megerősítést nyert a jófajta tihanyi boroktól és fel is pattant az asztal mellől, indult asszisztálni nekem!

Nem volt visszaút! Ha meghátrálok, a becsületemen esik csorba! Ilyet pedig egy huszár nem tehet! Így hát harcra fel!

Így fordul át a hadiszerencsém és én lettem a generális Géza bátyám pedig a baka! Legalábbis a műtét idejére megcserélődött a szerepünk!

A nádfedeles patináns ház konyháját pillanatok alatt műtővé alakítottuk! Géza bácsi komolyan vette a feladatát és ő is huszárhoz méltóan nem hátrált meg a feladattól! Még akkor sem, amikor kiosztottam a rá eső feladatokat, miszerint steril kesztyűben neki kell tartani a kutya beleit, amíg én felvágom, majd összevarrom! Erre ennyi volt a válasza:

- Rohamra!

A műtét a körülmények ellenére profin és minden komplikáció nélkül zajlott. Egy jókora dunakavics elakadt a vékonybélben, de még épp időben kivettük, elég volt egy bélmetszés, nem kellett még elhalt bélszakaszt kiiktatni.

Műtét közben sokan kukucskáltak be alkalmi műtőnkbe, de bejönni csak a kiváltságosak jöhettek be!

Mire végeztünk és kijöttünk a kertbe, jócskán megszaporodott a vendégek száma! Elterjedt ugyanis Tihanyban az ismerősök között: Lidi mama kutyáját operáljuk a konyhában! Ez már végra valami eseményt jelentette a nyugis Tihany életében, hát aki tudott átjött és drukkolásként ivott egy pohárkával, amíg mi dolgoztunk.

Hősként fogadtak minket a kertben!

Szerencsére a kutya is teljesen rendbe jött!

drjcsoplogo.jpg

Ez a kis történet azért jutott eszembe, mert nemrég Budán összefutottam Tordy Géza bátyámmal. Természetesen azonnal a lovakról és erről a műtétről esett szó!

Sajnos mostanában rossz híreket hallok az egészségi állapotáról! Remélem a sors kegyes lesz hozzá és még sokáig megfelelő életminőségben marad közöttünk!

Nekem Ő marad a Huszártisztem és a legkedvesebb amatőr asszisztensem!

Ha tetszettek, nézz be a PettBull oldalamra, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcára! 

 

 

Doki Potter - Ezen Te is beájulnál? - velem történt!

Macskának tablettát Te be tudsz adni, anélkül hogy elájulnál?

dsc_6754_cf_kicsi_logo.jpg

Nem vagyok ájulós típus. Na, de ez ha jobban belegondolok, csak részben igaz! Ha már itt tartunk, elmesélem: Miért is nem vagyok bátor, ha a tű másik oldalán kell állnom?

Óvodás lehettem, amikor már nem emlékszem mi okból, de véradásra vittek egy kórházba. Persze ismerőshöz... Na ez lehetett a hiba! A vérvételt végző nővér valószínűleg a család jó ismerőse lehetett, mert engem elragadott szüleim biztonságából és beültetett egy nagy székbe, mondván: Csabika olyan ügyes, bátor nagy fiú, egyedül száll szembe a vérvétel kihívásaival!

Büszkeség töltötte el mind a 6 évnyi lelkemet! Neki is láttunk a műveletnek! Leszorította a karomat és csurgattuk egy kémcsőbe a véremet! Ez nagyon izgi volt! Persze akkor már szóba került, hogy állatorvos akarok lenni - ezt már korábban elhatároztam - így ez amolyan előgyakorlat, csak most épp rajtam gyakorolunk! Nem is zavart a dolog, addig, amíg a szomszéd szobában meg nem szólalt a telefon! Idősebbek még emlékeznek a zsinóros fekete telefonokra, amiknek a kagylóját malacfarkú vezeték kötötte össze a készülékkel és kegyetlen csengőhangja volt. Nem lehetett válogatni a csengőhangok között, ha csengett, hát csengett, de úgy ám, hogy a szomszéd is hallotta! Sőt a vérvételhez sem találták még ki a zárt laborcsöveket, hanem direktbe csurgatták a nyitott kémcsőbe a vénába szúrt tűből. Épp itt tartottunk és saját vérvételemen, mint szakértőt alkalmazva az a kitüntetés ért: Foghattam a saját kémcsövemet, miközben véremet vettük! Ismerős nővérkém úgy ítélte meg, elég bátor a kis Csabika, boldogul magában is, amíg felveszi a másik helységben a telefont! Rá is erősített erre pár szóval és otthagyott egyedül a saját vérvételem közben!

Majd szétvetett a büszkeség! Hallottam, amint a nővérke a szomszéd szobában önfeledt csevegésbe kezdett a szerelmével. Ez még izgibb volt, meg is próbáltam hallgatózni, ami ugye nem szép dolog, de ha már így alakult, nem akartam unatkozni a vérvételem közben! Mivel a kezemben lévő kémcső lassan megtelt, hát kicseréltem egy másikra! Egész jól sikerült! Aránylag kevés vérem veszett kárba, mire a tű alá tudtam tartani a következőt, amit az asztalon lévő állványról vettem el. Milyen ügyes vagyok? - gondoltam és csendben asszisztáltam a saját vérvételemhez, amikor egy cső megtelt, vettem üreset az előttem lévő asztalról! Ment is minden, mint a karikacsapás! Egészen addig, amíg a szomszéd szobából át nem szólt a nővérke: Kis türelem Csabika rögtön jövök!

- Nem sürgős, jól haladok, csak lassan elfogynak a kémcsövek! - válaszoltam.

Na erre beviharzott a telefonvégről az én vérvevő segítségem, lógva hagyva a szeretőjét a vonal másik végén! Hiába mosolyogtam rá büszkén, ő bepánikolt a látványtól, pedig én nem! Akkor még... De nemsokára már átragasztotta rám is hisztériás viselkedését, mert lefektetett egy ágyra összerántotta az összes arra járó fehér köpenyest a környékről és mind velem akart foglalkozni! Zavarta őket az a pár csepp vér, ami a ruhámon landolt a csövek cserélése közben, bár engem egyáltalán nem! Volt ott orvos, vérnyomás mérés, meg minden! Részletekre pontosan már nem emlékszem, csak arra, hogy addig tüsténkedtek körülöttem, hogy tényleg rosszul lettem! Na azóta nem csak rosszul vagyok, de el is ájulok, ha megszúrnak! Más kérdés, ha az én kezemben van a tű, akkor gond nélkül szurkálok bárkit! Csak engem ne...

Ennyi bevezetés után térjünk a tárgyra!

A Kék-Fehér Klinika megépítése gyerekkori álmom megvalósulása volt. A négy vizsgáló egymás mellett hatalmas üvegfallal volt elválasztva, sőt a váróból is be lehetett látni üvegajtókon át. A másik irányban az utcára láttam, így mindig képbe voltam ki érkezik?

Egy alkalommal velem szemben az asztal másik oldalán kisportolt, jó megjelenésű férfi volt, kutyája közöttünk az asztalon. Vizsgálat közben láttam, hogy a tekintete megmerevedik, az arcszíne elszürkül és kifejezetten ájulás előtti állapotban van!

- Rosszul van? - kérdeztem. Ebben már volt rutinom, mert az állatorvosnál elő-előfordul, hogy a páciens gazdája elájul. Volt szerencsém ilyenkor a levegőre kicipelni az ernyedt testeket, ami nem is egyszerű feladat! Emberünk csak sokadik kérdésemre reagált, de még talpon volt, tartotta magát, mire már mellé értem.

- Nem, nem, csak ... mutatott az ablakon át látható utcára! Kinéztem és elöl egy fekete Q7-es, utána egy fekete VW busz, a sor végén másik fekete Q7-es Audi terepjáró. Épp kászálodtak ki belőle marcona vitézek és körbenézve, felmérve a terepet.

Levettem, hogy ájuló félben lévő férfiúnk nem az én injekció beadásomtól sokkolt be, amit az imént a kutyája kapott, hanem a fekete konvojtól!

- Nyugi, csak a "Nagyfőnök" jön a kutyáját látogatni, nem magáért jön a kommandó! (Épp az ominózus kis kuvasz kutya volt Klinikánk vendége, amelyikről évekkel később cikkeztek: Nincs is kutyája a Miniszterelnöknek, nem is igaz az este, stb, stb... Pedig a kutya tényleg ott volt nálunk és minden nap meglátogatták!)

Megnyugtató szavaimra jókorát fújtatott emberünk, láthatóan visszatért bele az élet és csak annyit kérdezett: Van hátsó kijárat?

Mivel a praxis menedzsment része volt nálunk: Mindent a vevőért! - hát udvariasan kiengedtem a személyzeti bejárón, mert nem tudtam meggyőzni: Nem érte jöttek, csak a kutyájukat látogatják! Valószínűleg lehetett némi vaj a füle mögött, mert halálra rémült a "kommandó" látványától!

Az én esetemben ugyanez volt a felállás, csak éppen velem szemben egy fiatal csinos hölgy állt, az asztalon a macskája. Szinte soha nem dolgoztunk egyedül, mindegyikünk mellett volt egy-egy asszisztensnő segítségként. Ez persze nem mindig volt így! Idáig el kellett jutni, onnan, hogy a garázsból a szerelő akna fölül ki kellett állni apám kocsijával, helyére húzni egy vizsgálóasztalt... Egy idő után beletörődött szegény, hogy nincs garázsa, mert átalakult állatorvosi rendelővé... Évekig a munka után nekünk kellett kitakarítani és megünnepeltük, amikor először megengedhettük magunknak, hogy kifizessünk egy takarítónőt!

Ekkor azonban már nagy volt a luxus körülöttem. Asszisztensem mindenben segített. A recepción felvették a beteget érkezéskor, így mielőtt belépett, felkészültünk a kórlapja alapján az előzményeiből. (Minden páciens boldog volt, hogy nevén tudtam nevezni a Kedvencét! Igaz, kaptunk hozzá egy kis segítséget a recepciósunktól!) Amíg a vizsgálat folyt, az asszisztens mindent rögzített a gépben, előkészítette a beadandó injekciókat és végül az állatok rögzítése is a gazdával együtt az ő dolga volt. (Kár, hogy a testvéri irigység és a féltékenység tönkretette ezt az álomszerű, idillikus Klinikát, annak ellenére, hogy heti váltásban dolgoztunk, 23 hét szabadságunk volt hozzá elegendő pénzzel a zsebünkben!)

Ebben az esetben a gazdaasszony vállalta, hogy otthon fogja beadni a féreghajtó tablettát a macskájának. A vizsgálattal és a védőoltás beadásával már végeztünk, így az asszisztensem távozott a helységből.

Még pár udvariassági kör maradt csak, amikor meggondolta magát a gazdi és azt kérte: Doktor Úr! Adja be mégiscsak a tablettát Mircikének, ha nem gond!

- Dehogy gond! Szívesen! (Na ez nem egészen volt igaz, mert szívesebben megoperálok még most is egy bénult kutya gerincét, vagy rommá törött csontjait, mintsem vért vegyek egy macskából, vagy tablettát adjak be neki!

Segítségért átkukucskáltam a másik három vizsgálóba az üveg válaszfalakon át, de mindenki vadul dolgozott, elfoglalt volt. Az én asszisztensemnek se híre, se hamva! Mit volt mit tenni, megkértem a gazdát, segítsen! Ő ezt lelkesen vállalta is.

Annyi dolga volt, hogy a hason fekvő macskájának leszorítja az asztalra a két mellső lábát. Gyorstalpalón kiképeztem és felszenteltem alkalmi asszisztensemé. Bal kezemmel megragadtam Mircike grabancát, így hátra feszítve a fejét, már kissé ki is nyitotta a száját, szinte kérte a féreghajtóját!  A jobb kezemmel pedig egy csipeszbe fogva a tablettát lenyomtam a cica torkán. A műveletben a legfontosabb, hogy kellően mélyre toljuk le a beadandó tablettát, mert ha ez nem így van, a macska kiöklendezi! Ha sikerült, kis időre be kell csukni a száját, sőt érdemes az orrnyílást is befogni, amíg nem nyel egyet az állat!

Ment is minden művelet mint a Doxa óra! Egészen addig amíg alkalmi segítőm el nem engedte Mircike karmokkal felfegyverzett mancsait!

A cica várhatott volna még pár másodpercet és készen is vagyunk! De nem várt...

Villámgyorsan csapott egyet és a jobb mutatóujjam elülső ujjpercét rögzítette a karmával!

Patt helyzet! Én fogtam az ő grabancát, ő fogta az én ujjam! Döntetlen! Csakhogy hosszabbítást rendeltem el! Nem vagyok egy feladós típus, úgyhogy először felmértem a lehetőségeim. A gazda udvariasan egy lépést hátralépett az asztaltól és bíróként felügyelte a meccsünket Mircikével! A Látótérben nem volt hívható segítség az asszisztenseim és a Kollégáim között...

Az első gondolat, ami átcikázott az agyamon: Le fogják amputálni az ujjam!

Volt ugyanis nem sokkal az eset előtt egy Kollégám, akinek macska karmolás miatt a hüvelykujját három részletben percenként amputálták, mindig egyre feljebb! Mivel láttam, hogy a macska karma eltűnt az ujjamban, az csakis az ízületemben lehetett, mert ilyen mélyen a félköríves macskakarom csak ott férhet el! Bár még nem éreztem, hogy csikizné a karma az ízfelszínem, csak annyit, hogy valamit tenni kell!

Finoman lazítottam hát a grabanc fogáson és morzsolgatni kezdtem a kezemben lévő cicabőrt. Gondoltam a wellness masszázs talán jobb belátásra téríti! Magától azért nem fújt sajnos visszavonulót, segítségem pedig nem lévén, hát összeszedtem az összes bátorságom, elengedtem a cicát és a felszabadult bal kezemmel finoman kihúztam a körmét az ujjamból! Közben persze azon drukkoltam, ha elengedem, meg ne ugorjon, mert akkor kiszakítja még jobban az ujjam tűéles karmával!

Szerencsémre pont addig volt csak megszeppenve, amíg össze voltunk láncolva. Utána fújt egy jókorát és leugrott az asztalról, megszabadulva a fogságból.

Én pedig konstatáltam, hogy nagy a baj, mert nem vér, hanem synovia, azaz sárgás színű ízületi nedv ürült a karmolás helyén az ujjamból! Ez katasztrófa! Biztos lesz az amputáció! Épp sajnáltam már magam, amikor éreztem, hogy elhagy az erőm! Ismerős volt az érzés, pont olyan, amikor a tű másik végén vagyok vérvételkor! Nemsokára padlót fogok... Innen már nincs visszaút! Ez a fázis a legrosszabb! Teljesen ép a tudat, mindent látsz. értesz, de semmit sem tudsz reagálni!

Azon morfondíroztam, ezt az ájulást nem fogom tudni sérülés nélkül megúszni, mert vagy a vizsgálóasztal sarkába, vagy mögöttem a monitor szélébe, vagy a falba fogom beverni a fejem esés közben! Körülöttem ugyanis csak pont annyi hely volt, hogy ne kelljen egy lépést se tenni, minden elérhető távolságban legyen munka közben. Igen ám, de a tervezővel az ájuláshoz szükséges biztonságos távolságot nem terveztük bele!

Fogtam, szorítottam az ujjam, néztem a kicseppenő sárgás áttetsző folyadékot és éreztem, fogy az időm! Kezdtem elgyengülni...

Szerencsémre pont onnan jött a segítség, ahonnan a legkevésbé vártam! Úgy látszik vigyáznak rám a fentiek! Van aki azt mondja: Nincs Isten! Szerintem minimum három is, mert egy biztosan nem győzné a sok munkát amit én adok neki!

Az én őrangyalom ez esetben a cica gazdája volt! Miután tisztes távolból szemlélte küzdelmünket Mircikéjével - Ne felejtsük el, hogy ő miatta alakult ki a baleset! - Megszólalt:

- SZEGÉNY CICA BEPISILT! - ezt olyan mély gyásszal a hangjában, mintha el is pusztult volna!

Így utólag köszönet és hála neki ezért a mondatért! Éreztem, ahogy visszatér belém az erő! A bokámtól jött felfelé rohamosan ez a semmivel sem fogható euforikus érzés! Leesett vérnyomásom csodával határos sebességgel újra 120/80 lett! Kívánni sem lehet jobbat!

- Nekem meg le fogják amputálni az ujjam... - ennyit tudtam elsőre válaszolni, hálaként neki...

Ekkor lépett be az asszisztensem és elkapta a szökevény cicát, be is tette a hordozójába.

Udvariassági köröktől eltekintve kitessékeltem a gazdát Mircikéjével együtt a recepció felé, mert ő a bepisilést vette zokon, én pedig az ujjamból csurgó ízületi nedv miatt nehezteltem rá... Döntetlen ez is, de most nem voltam képes még vele is harcolni.

Humán kórházakból elcsábított műtősnőink voltak, akiknek sokat köszönhetünk, sokat tanultunk tőlük. Most azonban az én ujjam kezelésén akarták minden tudásukat kipróbálni! Végül közösen úgy döntöttek, itt nincs mese, azonnal ki kell fertőtleníteni! Pláne miután megosztottam aggodalmaimat velük az amputációval kapcsolatban!

Erre a célra egy sárga véna katétert használtak közös megegyezéssel egy ellenszavazat ellenében! (Az ellenszavazó én voltam!) Ezt bedugták a lyukba, amit a cica karma ütött az ujjamba! Még mázli, hogy csak ülve hagytam magam kezelni nekik! Amikor aztán a 3 %-os hidrogén-peroxid találkozott az ízületemmel, na akkor tényleg padlót fogtam!

Pechemre most nem volt ott a műveletnél a cica gazdája, aki esetleg egy jól irányzott mondatával megmenthetett volna az ájulástól, mint például: "Szegény cica bepisilt!" - vagy valami hasonló frappánssal...

Azóta nem adok be a gazda segítségével macskának tablettát és nem veszek vért tőlük, csak profi segítséggel!

 

 Köszönöm a képet Császár Claudia cicafotósnak!

www.cicafotozas.hu
www.legjobbfoto.hu

Ha tetszettek, nézz be a PettBull oldalamra, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/


 U.i.: Az alábbi kép csak illusztráció, de a kérdéses ujjam látható rajta! Tehát megmaradt, nem amputálták le! Igaz, két hétig úgy lüktetett, alig tudtam aludni tőle!

fullsizerenderlogo_2.jpg

Doki Potter - Állatorvosi műhibám, elismerem!

Állatorvosként is lehet hibázni, elismerni a hibát nem könnyű! Én megteszem!

galler_logo.jpg

 Aki állatorvosi praxisa során még sosem hibázott, az vagy nem elég régóta praktizál, vagy nem vallja be! Utólag mindig könnyű okosnak lenni! Sőt, ami tegnap még nem látszott, az lehet ma már napnál is világosabb! Na de ne filozofáljunk, térjünk vissza az én esetemre!

A reklamáció egy telefonhívással kezdődött... Bekapcsolták a recepcióról, de már jelezték: Valaki nyomdafestéket nem tűrően beszélt velük és a Főnököt követeli! Tessék!-re a vonal másik végén nem túl kulturált hang kezdett üvölteni a fülembe! Elhordott mindenféle sintérnek, megfenyegetett nem csak engem, de az egész személyzetet is... Hiába próbáltam én is megszólalni az "a" betűm után máris fröcsögött a mocskosság rám, ráadásul teljes hangerőn! Dobhártyám és idegrendszerem kímélésére szívesen eltartottam volna a kagylót jó messzire a fülemtől, de sajnos nem tehettem, mert pácienseim álltak velem szemben a vizsgálandó kutyájuk pedig az asztalon. Így hát inkább teljes erőből szorítottam a fülemre a kagylót, hátha nem hallatszik ki semmi sem, ami nem lett volna megfelelő a praxis menedzsment szempontjából. Ennek köszönhetően minden szótagot extra élvezhettem, pedig vadul kerestem a halkító gombot, de persze nem találtam!

Miután ellenfelemnek kifogyott a szókincse, (mind a kb. 100, amiből 99-et nem tudok itt idézni, mert a nyomdafestéket nem tűri, az 1 meg a kötőszó...) át is estünk a bevezetésen, hát rátérhettünk a tárgyra végre!

"Lebénult a a rottweilerem Te f...szopó, köcsög, stb, stb! A műtét miatt, Te csíra, ge.i! Szét.aszom a fejed Te sintér, összetöröm a kezeidet, ne tudj többet operálni! Stb, stb, stb..."

Mivel a diskurzus egyoldalú volt, bőven maradt időm közben a számítógépben megnézni a beteg kórlapját. A kutyát két napja operáltuk ovario-hysterectomia. Azaz nőstény kutya ivartalanítása. Emlékeztem rá, mert jókora 55 kg-os rottweiler kicipelése a hordágyon nyomokat hagyott bennem. Laborja rendben, műtét közben semmi extra, jól ébredt, úgy adtuk haza.

Amikor elfogyott végleg a túloldal szókincse, próbáltam elmagyarázni, hogy a bénuláshoz az ivartalanító műtétnek nem sok köze lehet, de evvel csak olajat öntöttem a tűzre! Mit tűzre?! Atombombát dobtam egy éppen kitörő vulkánra! Két kilövellő lávafolyam között abban maradtunk, elhozza a kutyát vizsgálatra. Szerintem vizsgálatra, ő szerinte azért, mert most már bele húzhatom a fa..om a kutyájába!

Összefoglalva: Döntetlenre álltunk a beszélgetés után, így vártam, hogy megérkezzenek.

Eszembe jutottak az addigi eseteim, amikor váratlanul az altatásból nem ébredt fel az állat és ezt közölni kell valahogy a gazdájával! Na az nem könnyű! Ráadásul különbözőképpen reagálnak az első sokkhatás után! Hiába tartottunk be minden protokollt és óvintézkedést, altatási baleset bizony előfordult néha nálunk. Egy olyan eset különösen megmaradt bennem, amikor egy gyermek sebész Kollégának operáltam a kutyáját, aki végig is akarta nézni a műtétet. Ez a shar pei a térd műtét felénél feladta! Szépen aludt addig az altatógépen, be volt monitorozva, egyszercsak megállt a szíve minden előzmény nélkül! Megpróbáltuk éleszteni, mindent bevetettünk, de vége! Elpusztult! A gazdája szeme láttára! Az újraélesztés kritikus ideje kb. 5 perc. Ha ennyi ideig az agy nem kap megfelelő vér ellátást és oxigént, végleg károsodik! Volt itt is minden, lélegeztetés, szív masszázs, vénába ami csak ilyenkor szükséges az infúzión felül, de hiába! Szemébe kellett, hát néznem az orvos Kollégának, aki ráadásul végignézte a küzdelmünket Kedvencéért, de sikertelen volt, menthetetlenül elpusztult! Meglepetésemre, könnyes szemmel azt mondta: Ne hibáztassam magam! Látta, hogy mindent megtettünk! Az altatási protokoll is szakszerű volt, az élesztésért sem tehettünk volna többet! Csak azt nem tudja, a feleségének ezt hogy fogja elmondani? Szemből mindkét kezét a vállamra tette, a szemembe nézett könnybe lábadtan és távozás előtt evvel búcsúzott: Képzelje Kolléga Úr! Nekem eddig 23 alkalommal kellett a szülőkkel közölnöm, hogy a gyerekük meghalt a műtét közben! Ne hibáztassa magát! Mindent megtettek! Köszönöm! Megcsókolta a halott kutyáját még utoljára a műtőasztalon. "Aludj jól!" és távozott... Ez azóta is sokszor eszembe jut! Legutóbb akkor, amikor egy Facebook postban gyilkosozott le - jogtalanul - egy gazda, kutyája halálának évfordulóján. Megértem őt! A lelke még háborog, engem tart hibásnak, soha nem fogja elfogadni, hogy semmi közöm a kedvence halálához! Ennek ellenére nem esett jól... Na, de kanyarodjunk csak megint vissza!

Ilyen izgalmak után az egész Klinika kíváncsi volt, ki lehet ez az állat? Na nem a rottweiler, hanem a gazdája!

Azt ugye kár is leírni, hogy igazi fekete lesötétített üvegű csúcskategóriás terepjáróval érkeztek. Ja, hogy mindjárt kettővel is, összesen nyolcan? Hát igen, csak a nyomaték kedvéért! Hogy érezze az állatorvos, ők nem viccelnek! Mellesleg annyira fel voltak gyúrva, ha kettévágtuk volna mindegyiket, akkor pont 16 normális méretű lett volna belőlük... Most nincs időnk arra hány kilométernyi tetoválás volt rajtuk... Láttam a brigádot az ablakon át, ahogy megérkeztek, felálltak sorfalként, a telefonos spannom meg mint a Magilla Gorilla viharzott be a Klinikára!

Nem akartam hogy inzultálja a recepciós Kolléganőnket, hát személyesen fogadtam már a bejárati ajtóban! A köszönés csak a részemről történt meg, persze az udvariassági körök többi része is elmaradt...

- Hozzák be a kutyát! - javasoltam.

- Hogy hozzuk be? Nem tud menni!

- Adok egy hordágyat!

- Inkább jöjjön segíteni, maga miatt bénult le!

Ezen a ponton nem kezdhettem akadémiai vitát, mert nem volt hozzá megfelelő a vita partnerem.

Bementem hát a hordágyért és ballagtam ki vele a vastagnyakúak felé. Közben arra gondoltam, lőfegyvert is kellett volna hoznom, mert a fogadóbizottság nem túl bizalomgerjesztő! Mindegyiknek 42-es karja volt minimum, de csak nem golyóállók! De hát fegyverem nem lévén, pusztán a szókincsemmel indultam a csatába!

Megint végig kellett hallgatnom, hogy miattam bénult le, mert a műtét óta nem tud felállni! Több ötletet is kaptam a "szakértő" csapat tagjaitól, mit, hol hibáztam el a műtét alatt, ami miatt a fönci kutyája lebénult! Lassacskán kis diskurzus azért kezdett kialakulni, így megtudtam, hogy amióta hazamenet a kutya azóta egyáltalán nem tud felállni. Attól eltekintve, hogy az ivartalanítási műtétnek ehhez semmi köze, kezdtem aggódni, mert a műtét már 2 napja volt! Márpedig, ha két napja bénult a kutya, akkor nem biztos, hogy jók az esélyei a felépülésre, még gerincműtéttel sem! Bénulásnál ugyanis az időtényező a legfontosabb! Mihamarabb el kell látni a beteget, vagy meg kell  operálni, mert késlekedéssel akár végleg bénult maradhat, amelyiket időben még talpra lehetett volna állítani!

Ezek a gondolatok cikáztak át az agyamon és letettem a hordágyat a kocsi mögé.

Kinyílt az ajtaja és megijesztett a látvány, ami fogadott! Akkor már évtizedes gyakorlattal a hátam mögött nem sok újat lehetett már mutatni, de ez az volt!

A hatalmas rottweiler megtört tekintettel nézett rám! Valami azonban nem stimmelt! Kértem, segítsenek kivenni az autóból a kutyát, de cinikusan azt mondták az izompacsirták, vegyem én ki, miattam nem tud járni!

Rendben! Ha harc, hát legyen harc! Sportszerűen időt kértem, akárcsak egy sportmeccsen! Hozok segítséget!

Így hát bementem a klinikára és a legidősebb Műtősnőmet hívtam segíteni. Róla tudni kell, hogy meglehetősen antiszociális, nem is szabad emberek közé engedni, de komoly műtéteket már 25 éve csak vele együtt végzem! Ő kutyát soha nem elemelt fel, vagy le az asztalról, így most nem értette, miért pont neki kell jönnie? Kétségeit avval oszlattam el, itt most vészhelyzet van, mert reklamál a tulaj, a kutya pedig nem tud menni két napja!

Meg akartam osztani vele azt a megdöbbentő képet, ami a terepjáró platóján az imént engem fogadott! Tuti - mert a rendes, polgári nevét csak kevesen ismerik, szintén kővé dermedt a látványtól! Csakhogy ő nem az udvariasság bajnoka! Most sem fogta vissza magát! Előkapta a zsebéből a gézvágó ollóját és "Ki volt az az állat, barom?" csatakiáltással meghátrálásra késztetve a gyűrött fülűeket a kutyára támadt!

Egy határozott ollócsapással vágta el a kutya nyakára kötött gézt, ami a védőgallért hívatott rögzíteni, ne tudja a kutya lehúzni a fejéről! Avval a lendülettel már rántotta is le a gallért! "Aki ezt felrakta, na arra kéne két napra ezt felrakni!" Szerencsére nem én tettem fel a kutyára a gallért, így én nem lehettem a javasolt személy!

De Tuti nem adta meg egykönnyen magát! Harcosan a földhöz vágta a gallért és szelíden a kutyához fordult. Aki ismeri, tudja róla, amennyire utálja az embereket, annyira szereti az állatokat! Becézgetve átölelte a hatalmas rottweilert, aki megrázta magát, feltápászkodott és kiugrott a kocsiból! Tuti diadalittasan fogta a grabancánál fogva! A teljes testőrség megszeppenve nézte őket! Ekkor jött a megsemmisítő kérdése: Ki volt az? Mármint ki tette fel a gallért a kutyára?

Kérdésére mindenki húzta fülét, farkát és a födet bámulta... A fönci végül halkan megszólalt! "Maguk a hibásak! Nem mondták, hogy kell feltenni!"

Matt! Elfogadom. Hibáztam. Ez műhiba a részemről! Valóban nem mondtam el hogy tegyék fel a kutyára két hétre a gallért, hogy ne tudja nyalogatni a sebét! Az én képzelőerőm hiányossága lehet az oka, hogy nem jutott eszembe, lehet fordítva is! De izomagy kreatívabb volt nálam és neki sikerült! Sikerült FORDÍTVA felhúznia a gallért a kutyájára! Szerencsétlen állat két napig az állán csúszva tudott csak közlekedni, mert a gallér a mellső végtagjait hátrafeszítette! "Lebénult!" Na, persze! És persze a műtéttől! És persze az én hibám!

Megadom magam! Én voltam a hibás!

Azóta minden gazda hülyének néz, akinek gallért adok és elmagyarázom merre legyen benne a kutya eleje és merre a hátulsó fertálya, de azóta inkább biztosra megyek!

Ha tetszettek, nézz be a PettBull oldalamra, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

galler2logo.jpg

süti beállítások módosítása