Csoki Potter - labdradorom kalandjai

PettBull.Com

Doki Potter - Az állatorvosi szakma napos oldalán!

Nem velem történt, de igaz!

2017. január 29. - assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

bkk_2.jpg

Minap beszéltem egy állatorvos Kollégámmal, ilyenkor mindig előkerülnek a praxis érdekes történetei. Tőle kaptam ezt, ami vele meg is történt.

Bejött a rendelőjébe egy tipp-topp úriember, aki egy macskát tartott el távolra magától, amennyire csak lehet a grabancánál és a farka tövénél kifeszítve, akár egy tangóharmonikát! A szerencsétlen skodri mind a négy lábát, kimeresztette, a farka mint egy üvegmosó kefe fel volt borzolva és ehhez még ordítva nyávogott is! Meg is lehet érteni a cica reakcióját is, mert ez a pozíció valószínűleg kibillentette a komfort zónájából! Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy "szaksegédünk" talpig milliós fénylő Armani öltönyben, ehhez mindenben harmonizáló cipőben, ingben és nyakkendőben, látható undorral érkezett a vizsgálóba!

Az állatorvos, így a Kollégám sincs hozzászokva, hogy az állat gazdája semmi empátiát nem mutat a vizsgálatra hozott állat iránt, de hogy láthatóan undorodik tőle, na az aztán olyan ritka, mint a fehér holló! Hát, esetünkben maga a fehér holló tartott a kezében egy kimeredt, felborzolt szőrű ordító fekete macskát és így összhatásként körülbelül úgy néztek ki, mint Hókuszpók és macskája a Hupikék törpikékből, annyi különbséggel, hogy emberünk kicsit drágább turkálóból vásárolta a ruháját!

Kollégám - talán szakmai ártalom - szereti az állatokat. Így hát, ráförmedt az első megdöbbenése után a paciensére: - Ember! Mit csinál avval a szerencsétlen macskával?!

- Én vagyok a szerencsétlen! - Jött a meglepő válasz!

-Ez a rühes dög a feleségem macskája, csak engem küldött Magához vele, mert neki fontosabb a hülye fitness órája, meg a műkörmöse, mint a szaros macskája! Be is szart az úton, összehugyozta a mercimet, ezek után puszilgassam és öleljem magamhoz?

- Nézze Uram! Itt az a szokás, hogy a gazdák segédkeznek az állataik rögzítésében a kezelés alatt. Ráadásul, épp nincs is itt asszisztens, így kénytelen lesz nekem segíteni!

- Doktor Úr! Nem gondolja, hogy össze fogom szőrözni, bekenni macskapisával a kedvenc öltönyömet?

Nézze, Uram! Itt nincs sok választása, ha meg szeretné vizsgáltatni velem a cicát! Vegyen fel onnan egy fehér köpenyt és segítsen nekem, mert csak két kezem van! (Addigra a cicát megnyugtatta, simogatta a vizsgálóasztalon, szárazra törölgette és az hálából már dorombolva dörgölődzött "megmentője" kezéhez...

Hősünk beöltözött hát szépen vasalt fehér köpenybe, ami rendkívül elegáns összhatást keltett az alatta lévő Armani kollekciójával.

El is kezdték hát a vizsgálatot. Emberünk orvososnak öltözve, Kollégám pedig civilben, mivel rendelési időn kívül, csak beugrott emiatt a váratlan paciens miatt.

Épp elmélyülten nézegették az asztalon a cicát, amikor beviharzott egy kissé egzaltált hölgy kopogás nélkül a vizsgálóba! Ismerős ez minden állatorvosnak, amikor "nincs nyitva" a rendelő, de ha fény szivárog kifelé, majdnem mindig beesik még pár paciens az épp aktuális mellé... Valószínűleg a fényre jönnek!

Na de térjünk vissza a történetünk folytatásához!

Újabb váratlan paciensünk azt kérdezte a fehér köpenyes láthatóan elegáns ál-állatorvosunktól: Dotor Úr! Mennyi féreghajtót kell adni a kutyámnak?

- Frissen "diplomázott" doktorunk felegyenesedett a vizsgálóasztal mellől, lenézően végigmérte a kellemetlenkedőt, aki így megzavarta élete első vizsgálatát és azt mondta: Nézze kedves asszonyom! Ez annyira banális kérdés, hogy már megbocsásson, de evvel én nem foglalkozom! Forduljon vele, kérem az asszisztensemhez! Közben elegánsan rámutatott civil ruhás Kollégámra!

A hölgy sűrű elnézések közepette, újra feltette a kérdést, ez esetben a "szaksegédnek", aki éppen az asztalon rögzített egy csapzott szőrű pisiszagú macskát!

Miután megkapta a használati utasítást a kérdésére, odavetett egy "Kösz"-t a válaszért a "szaksegédnek", kiflé hátrálva nem győzött hálálkodni a "Doktor Úr"-nak amiért volt kegyes leereszkedni hozzá!

Amint kiment az ajtón, újdonsült doktorunk kihúzta magát, megigazította a nyakkendőjét és azt mondta: Ehhez is értek! Nem is olyan nehéz szakma a maguké, csak megfelelő menedzser kell hozzá!

Ezek után illett megköszönni, hogy volt szíves részt venni a feleség-macska kezelésében...

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

 

Doki Potter - velem történt: Szilveszterkor találkozott PettBull Lizi és a lovaknak suttogó!

Jack Russel terrierem csak segíteni próbált...

Történetünk főhőse már 8 hetesen is félelmetes volt! Ezen a képen éppen egy csirkecsonttal birkózik már 8 hetes korában!iphone_2_6_975.jpg

Egyik szilveszter napján szokásunkhoz híven érkeztünk a lovardába. Lizi kölyök kora óta velem tartott mindenhova, így természetesen ki nem hagyta volna minden nap a lovaglást. Eleinte még elfért a zsebemben is!

lizi.jpg

De kanyarodjunk vissza a történetünkhöz! Mindkettőnk kedvenc lovacskáját Vesztát mentünk lemozgatni. Már két sarokkal előbb éktelen nyüszörgésbe kezdett Lizi amint közeledtünk kedvenc programja felé! Igaz, más helyeket is megismert az autóban, még olyanokat is, ahol csak 1 éve jártunk! Ezt sosem tudtam megmagyarázni, de láthatóan mindig tudta mikor közeledünk már a cél felé!

Aznap szilveszter volt, de a lovaknak ez nem különlegesebb nap, mint a többi, ők nem tölthetik a boxban az ünnepeket. Különösen mivel egy verseny tréningban lévő ugró lóról volt szó. Na nem panaszkodni akarok, számomra is ez volt minden nap legjobb része! Általában mi nyitottuk a lovardát és birtokolhattuk az egészet, Lizi jöhetett velünk szabadon a ló mellett. Finoman fogalmazva is, nem viselkedett példásan... Végig ugatta a teljes munkát, ha vágtáztunk nem láttam őt a ló nyakától, csak néha azt a karnyi ágat amit ilyenkor még cipelt magával.  Ennek köszönhetően rendesen ki volt gyúrva! Olyan szálkás volt mind az 5 kilója, mint Schwarczeneggernek fénykorában! Ráadásul úgy is viselkedett!

Egyszer volt csak ebből balesete, amikor futószáraztunk és elvétett egy bokára támadást, én meg 10 méterről hallottam az állkapcsa koppanását a ló patáján! Azonnal kimerevedett, tipikus gerincsérültek tartását vette fel... Percekig volt ebben a pózban... El is sirattam... Nyaki gerinc vagy koponya sérülés... Menthetetlen... Szerencsénkre nem így gondolta, hanem csodával határos módon elkezdett éledezni! Sőt pár perc és megrázta magát, vége lett a kép szakadásnak és mintha mi sem történt volna, megtámadta a futószáron kocogó lovat!!! Nem kísértettük aznap már tovább a sorsot, inkább egy vezetőszárral megkötöttem... Persze talált ki magának unalom űzőt és az ostor csapóját kezdte kergetni...

Szóval ott tartottunk, hogy leparkoltunk a lovardában, kutya az ölemben hisztizik, ezért kinyitottam az ajtót és visítva elszaladt. Mire én is kikecmeregtem, hallom valahol intézkedik a kis Jack Russelem! Látom, hogy a placcon áll egy lószállító és a rampán csak félig jutott fel a lovacska, onnan se előre, se hátra! Nem is beszélve arról, hogy a gazdája vele szembe fordulva a szemébe nézve próbálta befelé húzkodni a lova mind a 600 kilóját az ő 60 kilójával... Persze ez nem sikerülhetett! Lovasok még azt is leveszik ebből a ki leírásból, hogy itt a lógazda több szakmai hibát is vétett, de még Lizi kutya is meglátta a hibát és úgy döntött a rakodáshoz segítségre van szükségük! Intézkedett is azonnal! Hátulról csaholva támadott! Jobb boka, bal boka és így felváltva, a kettő között üveghangon ugatva! Meg is lett a segítség eredménye! A ló hatalmas szökkenéssel ívesen ugrott be a két lovas lószállítóba, magával rántva tétova gazdáját, akit rálapított a mellvasra! Felvettem én is a nyúlcipőket és gyorsan felcsuktam a hátfalat. Be nem láttam, mert magas volt, de a "Minden oké? " kérdésemre meglepő választ kaptam! "Nyisd le a hátulját!" - Nem nagyon értettem miért, próbáltam hát egyezkedni, talán előbb a fara mögé be kéne akasztani a vasat, mert rögtön le fog tolatni a paripa, ha ezt nem tesszük meg... Csakhogy nem volt mit tenni, mert egyre határozottabban utasított a bent lévő hang: Nyissam le a hátulját! - Le fog jönni a ló! - Nem baj... Hát lenyitottam. Abban a pillanatban, alig tudtam félre ugrani hátrafelé repült le a rampán ló és lovas... Lizit lebeszéltem a további segítségről és tisztáztuk: Itt épp egy "Erőszak mentes" szállító eszközhöz szoktatás folyik! Igaz, kevés sikerrel, mert már órák óta csak a rampa feléig jutottak! Mi meg azt hittük szilveszter lévén még az évben egy utolsó jó cselekedetünk lesz! Hát nem lett... Sőt a gazda meg se köszönte, mi több, még rosszallotta is mindkettőnk segítő szándékát! Nem így a lovászok! Ők elbújtak az istállóba, de még akkor is a hasukat fogták és a könnyeiket törölgették, fuldokolva nevettek, amikor a nyerget hoztuk a boxunkhoz! Nekik szereztünk evvel az akciónkkal egy vidám utolsó napot az évben! Nem minden jelzőjük szalonképes, ezért kénytelen vagyok kifütyülni belőle: Doktor Úr! Ez a hü..e, f.sz már órák ót ott basza...ik avval a rühes döggel, de csak a rampán szemezgetnek egymással! A Lizi ku..a jó fej volt, láttuk ahogy besegített és felkenődött ez az amatőr a mellvasra! Kiderült az új bértartó az erőszak mentes ló kiképzés híve! Evvel még nem is lenne bajom, de sajnos ez a divat őrület sok őrültet is magával vonzott a lovardákba, hát mi is kifogtunk belőle egyet! Én Dallos Gyulánál tanultam 8 évig díjlovagolni. Ő azt mondta: "Amikor elfogy a tudás, akkor jön az erőszak. Kinél előbb, kinél csak később..."

Ezek után felnyergeltünk és a vágta pályán kezdtünk melegíteni. Pár kör lépés, majd ügetés és vágta. Egy ideig Lizi is jött mellettünk, hurcolva a jókora botját a szájában. Egy idő múlva, amikor megunta, főleg a vágta munkánál, átlósan átvágott és várt lesben a sövény mögött! Amikor odaértünk, szemből támadásba lendült! Veszta annyira kutya biztos lett, hogy már ez sem zavarta meg, galoppozott a maga tempójában tovább! Nem így az egyik vezető politikusunk! Nem vettem ugyanis észre, hogy ők is kijöttek a vágtapályára! Ez még a kisebbik baj lett volna, de Lizi sem! Ők, mivel nem bíbelődtek a bemelegítéssel - távlovasok lévén - egyből vágtában kezdtek! Tőlem átlósan lovagoltak, nem láttam őket a sövénytől, Lizi pedig lesből betámadta őket, ahogy engem szokott! Az ő lova nem volt még kutya biztos, nyomott is egy satuféket és a nyakán csúszdázott le a sárba dicstelenül landolva elöljárónk... A vezetőség nem dicsért meg minket, mert mi lesz, ha emiatt majd nem küldi be reggelente az utcai locsolóautót a nagy tiszteletű politikusunk fellocsolni a vágta pályát és por lesz?! Szerencsére sérülés nem történt és a locsolóautó is jött továbbra is, pontosabban csak addig, amíg hősünk naponta ott kergette maga alatt a szerencsétlen párákat, mert lovaglásnak azt amit művelt, semmiképpen nem nevezném...

Amikor leszereltük Vesztát, rendbe tettük mindig közösen eszegettek sárgarépát. Gondoltam, ha ez ennyire tetszik Lizinek kap otthon is. Meglepetésemre rá sem szagolt, csak kérdőn nézett rám: Hü..e vagy gazdám? Nem látod, hogy ez répa és nem nem nyúl vagyok, hanem kutya? Másnap persze a ló elől elcsenni az más! Ott bezzeg ízlett a kis kur...nak!

A következő rituálé amit ki nem hagytak volna: Amint a lovat a boxába vezettem hátulról a bokáját meg-megharapdálta! Szerencsénkre ezt Veszta nem vette zokon és nem akasztott ki sosem egy jókora páros lábast, pedig legyünk őszinték Lizi ezek után igazán megérdemelte volna! Sőt! Megfordult, lehajolt hozzá, Lizi adott neki egy "Cápa puszit", ami a finom harapás és a nyalás keveréke nála! Ezt csak a legjobb barátai érdemelték ki, köztük néha én is...

Szóval mi hármasban készültünk fel a versenyekre, aminek meg is lett az eredménye!

iphone_6_2015_08_15_027.JPG

Veszta annyira immunis lett Lizinek köszönhetően a kutyákra, hogy még ugrás közben sem vonta el semmilyen kutya a figyelmét! Erre is Lizi a specialista készítette fel! Edzésen sorozat ugrás közben amikor 6-8-10 ugrás van egy vonalban, gyakran találkoztunk szembe félúton, amikor Lizi szembe jött velünk a gátak alatt, mi pedig fölötte repültünk. Eleinte persze én is aggódtam, hogy ebből sérülés lesz, de egy idő után beletörődtem a megváltoztathatatlanba... Jack Russel az Jack Russel... Nem mindig fogadja el a parancsokat... Különösen nem lóhátról... Egy alkalommal meg is lett ennek a tréningnek is a haszna! A Tattersaalban eljutottunk a döntő utolsó köréig! Itt már időre kell menni, lehetőleg hibátlanul! A Taktikánk egyszerű volt Vesztával: 1. Szuronyt szegezz, ami a csövön kifér, előre! 2. Szűk fordulat! 3. Nem szabad ütni! - Ha mindhármat sikerült betartani: Nyertünk! Ezen a versenyen láttam a szemem sarkából bejönni egy kutyát amikor már a 4-ik oxert céloztuk meg. Amikor elugrottunk, akkor szaladt át az ugrásunk alatt keresztben... Engem nem zavart, Vesztát sem, nem ütöttünk, hát szűk fordulat jobbra, már csak egy hármas ugrás és vége! Na ott a középső elem alatt megint találkoztunk alattunk a kutyával! Lehet, hogy neki is része volt a sikerünkben aznap, nem tudom, de Lizinek biztosan, mert nem sok ló lett volna, akinek ez a kis intermezzo nem vonja el a figyelmét és emiatt nem áll meg, vagy üt le egy rudat! Szerencsére nekünk jó tréning partnerünk volt: PettBull Lizi személyesen!

iphone_2016_02_04_537.JPG

Nem véletlen hogy Ő lett a reklámarcunk is!

Legyen Boldog a Te Új Éved is! Ha van lehetőséged rá, tedd boldogabbá másokét is!

Ha tetszett az írásom, kérlek vess egy pillantást a shop.pettbull.com webáruházamra!

(Kattints erre a http://pettbull.com/?affiliate=973 linkre!)

Köszönöm a figyelmed!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

 

Doki Potter - Velem történt: Karácsonykor védőoltást?

Védőoltást kérek a kutyámnak! Mindegy milyent...

2_a.jpg

Minden Karácsonykor csak csökkentett nyitvatartásunk volt a Klinikán délelőtt 10-től 12-ig. Szolidaritásból azonban a teljes személyzetnek be kellett jönni, nem csak azért, hogy megajándékozhassuk egymást, hanem azért is mert így legalább 1-2 óra körül már haza is mehettünk karácsonyozni...

Mindig sokan jöttek, nagy részük indokolt is volt. Ismételni kellett a kezelését, az antibiotikumját, az infúzióját, cserélni a kötését, de gyakran beesett sürgős műtét is. Nem mondhatom, hogy unatkoztunk!

Egy alkalommal jól szituált, kedves, középkorú hölgy hozta szépen ápolt kutyáját, akikkel látásból ismertük egymást, sőt köszönő viszonyban is voltunk, mert naponta találkoztunk, amikor sétáltak a Klinika előtt. Karácsony napján rájuk került a sor és miután átestünk egymás jókívánságain, ami erre a napra mindenkinek járt, jött a szokásos kérdésem: Mi a panasza? Meglepő válasz kaptam: Semmi panaszunk nincs! Kicsit értetlenül nézhettem, mert rögtön folytatta a hölgy: Védőoltásért jöttünk! Hirtelen átcikázott rajtam: Karácsonykor védőoltást? Igyekeztem nem láttatni a meglepetésem, inkább azt kérdeztem meg a lehető legkedvesebben: Milyen védőoltása járt le a kutyuskának? - Egyik sem, csak szeretném, ha beoltaná!!! Végleg összezavarodtam! Nem járt le egyik oltása sem és pont ma, Karácsonykor oltsam be a kutyát?! Évek alatt elég jó emberismeretre tettem szert, általában kiszúrom a zavarodottakat, de itt nem láttam ennek még nyomait sem... Most már mindegy, gondoltam, ha már itt vannak, essünk túl rajta, oltsuk be az ebet! Igen ám, de mivel, ha egyik oltása sem esedékes éppen? Meg kellett hát kérdeznem, mégis melyik oltást óhajtják? Meglepő választ kaptam: Végül is mindegy, legyen mondjuk a veszettség! Már nem is próbáltam meg ellentmondani, nem akartam a Karácsonyt vitával tölteni, inkább megadtam magam, csak megnéztem mikor lenne esedékes a veszettség oltás... Még lett volna rá idejük márciusig, de baja nem lesz, tőle, hát felszívtam a vaccinát és alapos vizsgálat után be is adtam a kutyának. Búcsúzóul még a gazdaasszony és a kutyája is kapott apró kis ajándékot tőlem, én pedig meglepetésemre egy ölelést és még két puszit is a gazdától! Jött a következő beteg, így nem volt időm sokat elmélkedni róluk, miért pont ma kellett nekik egy idő előtti veszettség oltás?

A következő meglepetésem pont egy év múlva volt, amikor pontosan Karácsonykor újra megjelentek! Ekkor már nem volt mindegy mit kapjanak! Kifejezetten a veszettség oltásért jöttek! Még csak azt sem mondhatom, hogy nem volt indokolt, mert pont aznap járt le az egy év! Kedélyesen el is beszélgettünk, persze a kutya meg is kapta a veszettség oltását, ráadásul az egész személyzetnek kaptunk friss házi karácsonyi sütiket!

A harmadik alkalom már meg sem lepett! Sőt, már vártam őket! Meg is jelentek! Már az ablakból észrevettem, integettek, mutatták a kis süteményes kosárkát, amit nekünk hoztak. Ez a találkozás már mosolygósan kezdődött mindkettőnk részéről, pedig még be sem léptek az ajtón... Persze ebben az évben sem maradt el a végén az ölelésem, a puszim, na mellesleg be is oltottuk veszettség ellen a kutyát... Most azonban az ajtóból távozáskor hirtelen visszafordultak! A hölgy megfogta a két kezem, a szemembe nézett és azt mondta: Hálás nekem, hogy Karácsonykor is nyitva vagyunk és minden évben fogadjuk őt a kutyájával oltásra! Majd úgy folytatta, hogy már nem rám, hanem csak a padlóra szegezte a tekintetét... Tudja kedves Doktor Úr, előtte minden évben öngyilkos akartam lenni, de mióta Önöknél töltöm a Karácsonyt, ez meg sem fordult a fejemben! Hirtelen erre nem tudtam mit válaszolni... Most először én öleltem őt át és adtam neki két puszit... Boldog Karácsonyt! Súgtam a fülébe... Elengedtem, elindultak... Megint láttam őket az ablakon át... Intettünk egymásnak, mosolyogtunk, de mindkettőnk arcán legurult egy-két könnycsepp...

Nemsokára hívott a hatósági állatorvos Kollégám, akinek le kellett adni ki, mikor kapott veszettség oltást, mert ő tartotta nyilván. Azt mondta: Ne hülyéskedjek, hogy karácsony napjára dátumozom a veszettség oltást! Megnyugtattam: Ez nem elírás! Van egy kedvenc páciensem, aki mindig december 24-én hozza a kutyáját, mert hát akkor esedékes! Egyébként pedig lehet választani, vagy karácsony és veszettség oltás, vagy öngyilkosság... Mi inkább az oltást választottuk! Sok mindent hallott már a praxisában ő is, de erre csak annyit mondott: Ez hihetetlen, ez hihetetlen... Evvel le is tette... Pedig szerintem semmi sem hihetetlen!

Következő évben már nagyon vártuk a hölgyet és a kutyáját! Ez a találkozó már nem csalt könnyeket elő, sőt nagyon vidámra sikerült mert mi is és ők is ajándékkal készültünk egymásnak, mintha családtagok lennénk! Úgy érzem, lassan azok is lettünk szép lassan és az öngyilkosság gondolata már fel sem merült...

Ezután még hosszú évekig tartott a karácsonyi veszettség oltás kapcsolatunk, de mindig feldobták az ünnep hangulatát, ahogy mi is igyekeztünk ünnepivé varázsolni az ő Karácsonyukat! Szemmel látható volt rajtuk, hogy ez egyre jobban sikerült!

Legyen Boldog a Te karácsonyod is! Ha van lehetőséged rá, tedd boldogabbá másokét is!

Ha tetszett az írásom, kérlek vess egy pillantást a shop.pettbull.com webáruházamra!

Köszönöm a figyelmed!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

Doki Potter - A Vérmacska - velem történt

lurdy_2016_02_06_286.jpg

Ha nem velem történt volna, el sem hiszem...

Úgy terveztem meg álmaim Klinikáját, hogy egyrészt a váróból is be lehessen látni a vizsgálókba, másrészt a négy egymás melletti vizsgálót is nagy üveg ablakok választották el, így egymástól is tudtunk segítséget kérni ha szükség volt rá.

Mindegyikünk mellett volt egy-egy asszisztens, ami nem csak megkönnyítette és gyorsította a munkánkat, hanem bizony sokszor egyedül, vagy a gazdával nehezen boldogultunk volna renitens kedvencekkel.

Az ominózus napon is így dolgoztunk, amikor egy cicás hölgy lett a következő paciensem, aki az állatorvosi vizsgálathoz illő protokoll szerint érkezett: Kurta szoknya, mély dekoltázs, erős smink... Sima éves rutin vizsgálat és védőoltás volt a feladat. A cica szelíden viselkedett végig, épp csak nem dorombolt miközben fülétől a farkáig átbogarásztam. Még amikor megszúrtam sem rezdült meg. A féreghajtó tablettát készültem épp beadni egy hosszú csipesszel, ehhez a bal kezemmel meg kell fognom a grabancát és hátra kell feszítenem a fejét. Ezt látva a hölgy leállította a projektet, mondván ne kínozzuk szegényt, majd inkább otthon ő beadja neki! Vannak kétségeim a házilag történő tabletta beadását illetően a macskákkal kapcsolatban, de ez esetben tényleg szelídnek tűnt a cicka, gondoltam, még akár sikerülhet is!

Miután minden adminisztrációval is végeztünk, a cica visszakerült a hordozó dobozába, az asszisztensem távozott, mert éppen akadt valami más dolga az épületben. Miután kettesben maradtunk a gazdával, még átbeszéltük mikor kell újra megjelenniük, valamilyen megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve azt kérte, mégiscsak adjam már be a macskának a féreghajtó tablettát! Próbáltam megúszni, hogy én csak az előbb megkezdett "kegyetlen" hátracsavarós fejű módszerrel vállalom, de nem tudtam lebeszélni a gazdát... Kivettük hát újra a cicát az asztalra. Az asszisztensem még nem jött vissza, kinéztem a másik három vizsgálóba az ablakokon át, de mindenki épp hasalt valami állaton, hát úgy döntöttem, nekifogok egyedül. Pontosabban előléptettem a gazdát macska lábfogóvá! Megkértem fogja meg a macskája két elülső lábát, amíg beadom a tablettát, védendő kezeim épségét... Bepróbálkoztam még egy tekintettel segítséget szerezni a szomszéd Kollégáim asszisztenseiből, de mindenki épp foglalt volt... Elhessegettem a baljós gondolataimat és a cicababával rögzíttettem a cicát.

A művelet hibátlanul kezdődött, de a legkritikusabb pontján, amikor a csipesz végén lévő tablettával a manduláit csikiztem a macskának, nem tudom milyen megfontolásból, de újonnan kiképzett segédem munkaideje lejárhatott, mert hirtelen elengedte a macska lábait és hátralépett! Lehet hogy otthon begyakorolták ellenem a merényletet, mert erre a jelre az addig együttműködő és szelíd cica bevadult ijesztő hörgő hangot adott, a farka üvegmosó kefének is alkalmas lett, de ami a legszörnyűbb volt, hogy szabad mancsával csapott felém és sikerült a karmát beakasztani a jobb kezem mutató ujjába! Patt helyzet alakult ki! Bal kezem foglalt volt, mert avval fogtam a grabanca bőrét, a jobb kezemben a csipesz, bár nem volt már a másik vége a cica torkán, mivel az imént kiköpte, de a mutatóujjam első ujjperc ízületében eltűnő macskakarom fogságba ejtett... Első kétségbeesésemben felpillantottam és sikerült felmérnem, hogy a kurta-dekoltált-smink gazdájára nem számíthatok, mivel elegánsan két lépést hátralépve szemlélte az eseményeket... A többiek közül senki sem volt akit a segítségemre hívhattam volna, így aztán magad uram, ha szolgád nincsen, kezembe vettem a sorsomat! Kissé leblokkolt az a gondolat, ami átcikázott az agyamon, amikor ugyanis megláttam, hogy a macska karma eltűnt az ujjperc ízületembe, azonnal egy Kollégán esete ugrott be, akinek macskakarmolás miatt amputálták apránként három lépésben a hüvelykujját...

Nem volt mit tenni, szuggeráltam a cicukát és finoman elengedtem a nyakát, megkockáztatva, hogy amint szabad lesz kitépi a karmát ami most éppen úgy csikizi az ízületemet belülről, mint én az imént a az ő torkát a tablettával... Döntetlen. Egyenlített a cica, gondoltam kínomban. Csikiből egy-egyre állunk! A vicces gondolatokat azonban hamar elnyomták az ujj amputációm nagy esélye, ezért finoman becserkésztem a cica mancsát és kihúztam a kezem a csapdájából. Szerencsémre a művelet végéig a macska nem mozdult meg, nem szaggatta szét a karmával az ujjam jobban, csak utána fújt egy jókorát és leugrott az asztalról...

Felmértem a károkat. Szorítottam a bal kezemmel a jobb mutatóujjam és kétségbeesve konstatáltam, hogy nem vér, hanem synovia azaz ízületi nedv jön a sebből! Ez tuti amputáció lesz! - Csak ez motoszkált bennem... Ha az ízület befertőződik, annak gyakran rossz vége lesz... Épp ezen filozofálgattam, miközben kezdett rám törni a fájdalom is, miután a cica megcsikizte imént belülről az ízületemet. Kezdett vészesen leesni a vérnyomásom. Fogtam az ujjamat, lelki szemeim előtt lebegett az amputáció, kegyetlenül kezdett fájni és konstatáltam, hogy el fogok ájulni! Ez a fázis a legrosszabb! Teljesen tiszta a tudatod, de már mozdulni sem tudsz, még jelezni sem, ha esetleg pont ekkor érdeklődik valaki a hogyléted felől. Nálam mondjuk ez a veszély nem fenyegetett, mert a kis hölgy ölébe kapta már a macskáját és láthatóan nem velem foglalkozott... Felmértem a veszélyeket. Sikerült már a praxisban töltött évtizedek alatt asszisztálnom jónéhány ájuláshoz, csak ott nem én voltam aki elájult! Ez pont annyi különbséget jelent, mint az injekciós tű másik oldalán állnom! Na ott sem vagyok olyan bátor, ha engem szúrnak, mintha én szúrnám! Minden esetben amit volt szerencsém látni, az volt a gond, hogy az elerőtlenedő test tehetetlenül csuklik össze és könnyen megsérül, ha valamire ráesik. Nekem ilyen sérülésre meg volt minden esélyem! Pont ez járt már a fejemben, mert épp zombiként kukucskáltam ki a fejemből, mozdulni már nem voltam képes, de tiszta volt a fejem és felmértem, itt nem fogok tudni sérülés nélkül összecsuklani! Számításba vettem a lehetőségeimet: Beverem a fejem az asztal sarkába, a monitorba, a mögöttem lévő pultba, netán a falba... Mindenesetre helyem az nem lesz egy elegáns földet éréshez... Megkezdődött a visszaszámlálás és jön az ájulás! 3,2... egy előtt megszólalt csöcsike kezében simogatva a macskáját: "SZEGÉNY CICA BEPISILT!" Erre leállt a visszaszámlálás! Hirtelen éreztem, ahogy emelkedik a vérnyomásom! Egy csapásra visszatért belém az élet!

Pont a végszóra benyitott az asszisztensnőm is, aki kimaradt ebből a kis jelenetből... Miután kitessékeltük az én terrormacskám gazdástól, nekiálltunk kifertőtleníteni a sebem. Olyan mély volt, ha megnyomtam be lehetett kukucskálni a mutató ujjam ízületébe! Belefért egy sárga vénakatéter, azon keresztül kaptam hidrogén peroxidot bele. Na ettől már nem állt le a visszaszámlálás! Szakszerűen elájultam! Szerencsére erre már készültünk, ültem is és volt aki elkapjon... Kis képszakadás után arra ébredtem, hogy belülről forró kalapáccsal kopogtatnak az ujjpercemben! Ez az érzés megmaradt jó két hétig, még az alvást is helyettesítette...

Nem is adok be azóta macskának tablettát a gazdája segédletével, nehogy bepisiljen szegényke!

Ha tetszett az írásom, kérlek vess egy pillantást a shop.pettbull.com webáruházamra!

Köszönöm a figyelmed!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

Csoki potter 82-ik rész. Töfi beteg...

  1. Töfi beteg

Csoki egyik haverja Töfi a staffordshire terrier kan volt. Őt Gyula az állatmentő találta a belváros közepén a forgalomban. Senki sem kereste, így találtak egymásra és elválaszthatatlanok lettek. Töfi problémás kutya volt. Mindig érte valamilyen sérülés. Már az összes törött lábát végigoperáltam. Egy alkalommal az állkapcsa tört el, mert ráharapott egy fűrészgép mozgó ékszíjára merő játékból. Az egyik műtét után még félig kókadtan a lakásomra jöttek fel egy kis látogatásra. Töfi nem érezte túl jól magát, az altatás utáni rossz közérzete miatt remegett és nyüszögött. Csoki szokása szerint a játékaival együtt a kosarában feküdt. Egy idő után láthatóan idegesítette a panaszkodó barátja. Kikászálódott az ágyából, odament hozzá, megbökdöste az orrával, majd két oldalról gyorsan képen nyalta. Ezután, mint aki jól végezte dolgát visszafeküdt a kosárkájába. Miután Töfi nem hagyta abba a panaszkodást, vette a kedvenc sípolós gumi sünikéjét és odavitte neki. Letette az orra elé, gurított rajta egyet, várt, hogy a másik kutya játsszon vele, de nem történt semmi. Erre kicsit megsípoltatta, majd újra az szája elé helyezte el. Avval megfordult és megint elfoglalta a helyét a kosárkában, onnan figyelte sikerült-e megvigasztalni Töfit a játékkal? Sajnos Töfi nem volt éppen játékos kedvében, ezért nem kezdett el játszani, de Csokitól ez nagy gesztus volt, mert máskor nem fordult elő, hogy a kedvenceit önként felajánlotta volna a kutyatársainak.

Doki Potter: Sexuális felvilágosítás állatorvos családban - Velem történt...

img_9006_jpgpettbull.jpg

Eszembe jutott egy vidám történet, mert egy család gyerekeikkel együtt részt vett nálam a macskájuk császármetszésén.

Erről ugrott be, amikor az én kisfiam óvodás volt, rendszeresen töltötte mellettem az idejét a praxisban. Rendkívül élvezte a nagy nyüzsgést, az állatokat és azt is, hogy minden következőért ő szólhat ki a váróba: "Kéjem a következőt!" Tudni illik a raccsolás nálunk családi vonás, bár mára már ez a hagyomány megszakadt köszönhetően a logopédusok kitartó munkájának... Egy biztos: Nem tőlem tanulta meg az "R" betűt kimondani Huba!

Na de térjünk vissza a tárgyra! Történt egyik hétvégén, hogy estefelé egy boxer kutyával jöttek a szülők és a kislányuk, aki egy idős, szintén ovis volt, mint Huba. A kutyánál elindult a szülés, de magzat nem jött a világra. Mire hozzám került, a magzatvíz már elfolyt és az erőlködéstől kimerült volt a kutya. Nehezen lélegzett, erőtlen volt már és láthatóan fájdalmai voltak, mert gyakran felnyögött, ami riadalmat okozott a gazdáinak.

Bekötöttem infúziót, fel a gumikesztyűt és finoman megvizsgáltam szabad-e a szülőút, tágult-e a méhszája? Az ujjam hegyével meg tudtam csikizni az elakadt magzatot! Ilyenkor dönteni kell: Vagy császármetszést választunk, vagy megpróbáljuk a természetes úton való szülést. Méh összehúzó injekciót - Oxitocin-t - adni csak óvatosan szabad, mert könnyen méhrepedést lehet elérni vele, ha nem tudnak kiférni a kölykök! Ebben az esetben úgy éreztem egy kis segítséggel, de megpróbáljuk a természetes szülést. A szuka az infúziótól láthatóan jobban lett, így kapott Oxitocin és Calcium injekciókat vénába. Ez után csak pár percet kell várni és a simaizmok elkezdenek összehúzódni, ami erős tolófájásokkal jár. A kutya az asztalon várt, az aggódó famíliával és a gyerekekkel körülötte. Részemről némi akadályt jelentenek jókora lovaglásban, szörfözésben edződött lapát tenyereim, de ez esetben mivel boxerről volt szó, még így is meg tudtam csípni az első erőteljes nyomás után a kölyök farkincáját! Próbáltam nem visszaengedni és tágítani a méhnyakat, hogy kicsússzon az elakadt elsőszülött végre. Szerencsémre a kutya is partnerek bizonyult, amit gyakran tapasztaltam, amikor fájdalommal jár ugyan a beavatkozás, de az állatok, mintha megéreznék a segítséget részemről és ahelyett, hogy hisztiznének, együttműködőek a kezelésnél. Itt is minden nyomás után kicsit kijjebb jött a kölyök én pedig igyekeztem úgy megfogni, hogy ne tegyek kárt benne, ha sikerül élve világra segítenünk. Ez sem egyszerű, mert a magzatmáztól csúszik, ha nem nyom a szuka, azonnal visszacsúszna a méh felé... Néhány perc közös küzdelem után végre kicsusszant a kölyök! Ráadásul szinte azonnal levegőt is vett! Ez nagy mázli, mert a szülőútba szorult kicsik gyakran élettelenül születnek, mivel se a köldökzsinóron keresztül, se a légvétellel nem tudnak oxigénhez jutni. Még ma is átfut rajtam egy kellemes érzés, amikor világra jön a segítségemmel egy állat és nagyot slukkol a külvilág levegőjéből! Ez után egyre ütemesebbé válik a légvételük, végül felsírnak! Ez igazi zene füleimnek!

Miután elláttam a köldökcsonkot, letörölgettem a kölyköt, Huba büszkén vette a karjaiba, hogy tovább szárítgassa és dédelgesse.

Túl voltunk az elsőn, de volt még néhány testvére, aki még bent kucorogtak a jó meleg és biztonságos anyaméhben, pedig a szombat este már kezdett éjjelbe hajlani, a két ovis gyerek nem akaródzott a lefekvésre még csak gondolni sem, annyira tetszett nekik az állatorvosi műsorom... Ilyenkor én is elveszítem az időérzékem és az izgalom, a koncentráció miatt még akár késő éjjel is fitt tudok lenni...

Az első után aránylag gyorsan megjött a második kölyök is, akinek szintén segítenem kellett, de csak annyit, hogy ne csússzon vissza, amíg a mamája újabb erőt vesz magán egy-egy újabb tolásig.

A másodszülöttet az ovis kislány kapta utógondozásra a karjába! Így már mindkét gyerek büszkén sétálgatott egy-egy újszülöttel akik kánonban nyivákoltak, pontosabban zenéltek nekem. (Még szerencse, hogy aránylag gyorsan jött a második, mert Huba nem szívesen adta volna ki a kezeiből a kölyköt, még a jogos gazdáknak sem...)

Ezek után már zsinóron jött a harmadik és a negyedik, ebből az következett, hogy a gazda házaspár is kapott egy-egy kölyköt, akik szintén beszálltak a kórusba.

Az ötödik jövevény igazi meglepetés lett! Ő ugyanis a nagymama volt, aki jött az unokáért, avval a határozott szándékkal, hogy a kislányt hazavigye és lefektesse! Erről az ötletről az én újdonsült szülésznőmnek más volt a véleménye, ami családi konfliktushoz vezetett a rendelőben... Kívülállóként nem szólhattam bele a vitába, legfőképpen, mert az én szintén ovis kisfiam is még kutyát dédelgetett, pedig már az éjfél közeledett! A gordiuszi csomót végül úgy oldattam fel, hogy a nagymama is kapott egy kölyköt - az ötödiket - a kezébe!

Ez után már csak egy ,a hatodik is világra került és végeztünk! Éjjel 1 órakor boldogan távozott a megszaporodott család és végre én is ágyba tudtam terelni Hubát, bár előtte még az ágya mellett ülve mese helyett át kellett beszélnünk történteket, mi hogy volt, hogy szereltük le a nagymamát és hogy ez mennyire tetszett neki. Végül lemerült benne az elem és elszundított... Ekkor arra gondoltam egy császármetszéssel egy órán belül megoldhattam volna az egész faksznit, és nem éjszakázunk, de mégiscsak ez volt a helyes, a gyerekek meg majd vasárnap legfeljebb tovább alszanak! Az, hogy a másik családnál ez hogy sikerült nem tudom, de nálunk nem sikerült a tervem, mert Huba ugyanúgy már korán ugrándozott a hasamon ahogy szokott és láthatóan nem volt fáradt, ellentétben velem, ki még tudott volna kicsit szunyókálni az éjszakai műszak miatt...

Vasárnap délután beleszaladtunk egy másik ellő szukába akinél nem volt esély a természetes úton való szülésre, mindenképpen császározni kellett. Itt ráadásul nyolc kölyök született és ők is hangos zenebonával ünnepelték világrajöttüket, mire a mama hasán az utolsó öltést is megcsomóztam.

Hubának ebből az alomból is jutott egy dajkálni, szárítgatni való és szakértőként magyarázta ennek a családnak is, mi a teendő a kölykökkel, merthogy ő már tegnap szakvizsgázott ebből a részből...

Szerencsére aránylag időben végeztünk, így hétfőn nem kellett bajlódni a keléssel, sőt egész úton a hétvégi élményeiről csicsergett az autóban az oviig.

Délután amikor mentem érte, az óvónők megtámadtak! Legközelebb készítsem fel őket, mit csináltam a gyerekkel hétvégén!

Nem vághattam túl értelmes arcot, de ekkor észrevettem, hogy huncutul mosolyognak!

Elmesélték mi is történt aznap az oviban: Hétfő reggelente körbe ültették a gyerekeket és mindenkinek el kellett mesélnie a hétvégéről valami élményét. Hubára is sor került. Kicsit meglepte a rutinos óvónőket az előadásával: "A kiskutyák kétféleképpen tudnak megszületni! Vagy kijönnek az anyjuk nuniján, vagy apa felvágja a hasukat és kész! Ez után szárítgatni és dörzsölgetni kell őket, hogy énekeljenek!" Ez a rövidke élménybeszámoló az óvónőknél kis zavart okozott, hát gyorsan szólították a következő gyereket... Huba azonban jelentkezett, hogy akar még valamit, ezért visszakapta a szót: "Na de hogy mentek oda be?" - kérdezte. Na ez volt az a kérdés, amire az óvónők nem voltak igazán felkészülve!

Engem is érdekelt, hogy oldották meg a választ, de sajnos csalódnom kellett, mert válasz helyett inkább énekeltettek a gyerekekkel egy dalt... Hát ez nem volt szép tőlük, mert így rám maradt a feladat... Hazafelé az úton nem is tudtam kibújni a hurokból, mert megkaptam én is ezt a kérdést! A magam módján meg is válaszoltam, de lesz még mit csiszolgatni rajta az elkövetkező években - gondoltam - közben mosolyogva robogtunk tovább a Klinikára újabb izgalmas kalandok felé Hubával!

Ha tetszett az írásom, kérlek vess egy pillantást a shop.pettbull.com webáruházamra!

Köszönöm a figyelmed!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

1_1.jpg

Csoki Potter+3 - Paraszolvencia

Csoki labrador kutyám hihetetlen, de igaz történetei

1.jpgParaszolvencia

 Érdekes módon az emberek annak ellenére, hogy egy magán állatorvosi praxisban mindent felszámoltunk a szolgáltatásért, ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy még azon felül is adjanak egy kis hálapénzt, ahogy az a humán gyógyászatban bevett szokás mind a mai napig. Sajnos a másik jó magyaros szokást is magukkal hozták az állatorvoshoz, mégpedig azt képzelték gyakran, az ellátás ingyenes, mint ahogy az a TB fizetés után jár mindenkinek! Az az apró momentum már elkerülte a kedves páciens figyelmét, hogy az állatai után nem fizet Tb-t... Ennél csak az önjelölt állatvédők voltak a rosszabbak, akik minden nap találtak egy megmentendő állatot, az el is cipelték az állatorvoshoz, evvel be is fejeződött részükről az állat megmentése... Ezek is megfeledkeztek arról, ki fogja fizetni a költségeket? Szerintük az állatorvos, mert hát arra esküdött fel! Ezt gyakran meg is kaptuk, ha véletlenül szóba került ki fogja rendezni a számlát? Sok alapítvánnyal dolgoztunk együtt éveken át, hogy legalább enyhítsük az állatvédelem okozta gazdasági kárunkat, de sikerült végül eljutni oda egy napi 100-150 beteget ellátó Klinikámmal, hogy a vége felé már szinte több volt az igény az "ingyenes" ellátásra, mint a fizetősre! Ezek azok a tipikus esetek voltak, amikor "Találtam az állatot, jár neki az ingyenes ellátás, mert én az 1%-omat mindig az állatvédőknek adom!" - Mikor tetszett találni? - "Két-három éve..." - Mit tetszik adni neki enni? - "Csakis a legjobbakat!" - Azt is tetszik találni neki minden nap azóta? Végül ezeket a jótét lelkeket nem sikerült sosem meggyőzni arról, hogy bár mindenütt fizetni kell mindenért, de ő szerinte az állatorvosnál nem kell, mert az jár, mivel találta pár éve már az állatot és ő különben is állatvédő...

Egyik Kollégámtól tanultam meg valamelyest kezelni az ilyen helyzeteket, mikor a fix árakon alkudozni kezdett a gazda. "Nem lehetne olcsóbban elvégezni a műtétet?" - De, lehet! Miből tetszik kevesebbet kérni? Az altatószerből, a varróanyagból, vagy a FÁJDALOMCSILLAPÍTÓBÓL? Ez az utolsó volt a kulcs szó a megoldáshoz, ezt jól kellett, mélyen a tulaj szemébe nézve összeráncolt szemöldökkel pislogás nélkül egyre erősebb hangon kérdezni! A hatás sosem maradt el, az alkunak vége lett, sőt gyakran inkább kértek dupla adagot a fájdalomcsillapítóból, azok, akik előtte még az árról alkudoztak...

Állatorvosi praxisom a kezdetektől fogva a kisállat sebészet irányába tartott. Tanítómestereim már egyetemista koromban azt mondták: Vagy erős sebészet van egy állatorvos kezében, vagy csak egy lesz a sok közül! Mivel több olyannál is jártam szerte a világban, akik ezt a gyakorlatban is bebizonyították, megfogadtam a tanácsukat és én is azonnal ezt az irányt választottam. Köszönettel gondolok ezért rájuk, mert az utóbbi 27 év alatt számtalanszor bevéreztem a kezem egy-egy műtét miatt, de ennek a tudásnak köszönhetően mindig volt mit csinálnom, ráadásul olyan amit még szeretek is! A sebészet ráadásul a leglátványosabb eredményt produkálja a laikus számára, mert egyből látszik az eredmény: a lebénult újra tud járni egy gerinc műtét után, a törött lábú sántaság mentesen szalad újra és a műtét előtti és a műtét utáni állapot különbsége arra ösztönzi a hálás gazdát, hogy a számlán felül a háláját valami kis plusszal még jutalmazza az állatorvost!

Ezek közül is a leglátványosabb és leghálásabb műtét a császármetszés! Nekem is az egyik kedvencem, és mindig izgalmas, hány élő kölyköt sikerül világra hozni, akik maguktól erre nem lennének képesek? Nem csak a szuka életét tudjuk ilyenkor megmenteni, hanem a kölykökét is! Ahhoz, hogy ez minél nagyobb eséllyel sikeres legyen, számtalan játékszabályt kell betartani a beteg infúziós előkészítésétől az altatásán keresztül a sterilitás betartásáig és még sorolhatnám... A vége viszont nagyon vidám, ha sikerül mindenkinek élve megúszni a kalandot! A gazdák birtokba vehetik a már éledező kölyköket, szárítgathatják, dörzsölgethetik, nézegethetik melyik milyen nemű, színű lett, végül pedig részt vehetnek az első szoptatás rituáléjában is. Ilyenkor mire bevarrom a bőr sebet, a kölykök már elkezdenek hangosan kornyikálni, ami a mai napig a legszebb zene a füleimnek! Ez az aktus nem várhat! Császármetszés miatt megszámolhatatlan programom változott már. Gyakori a hétvégi, ünnepnapi és az éjszakai riasztás... Apropó! Éjszakai! Erről eszembe jut a "legkedvesebb" is! Csoki kutyámmal nem voltunk az alvás bajnokai, mert jóval éjfél után kerültünk csak ágyba és 4-5 óra alvás után már korán szedtük is a sátorfánkat, de ez az idő azért kellett még nekünk is a pihenésre. Legrosszabb volt, ha ennek a közepén kellett valamiért felkelni, de ha menni kellett, hát mentünk! Aznap éjjel 2-kor is kicsengettek az ágyból. Ilyenkor Csoki is hűségesen szolidaritást vállat velem és lekísért a vizsgálóba. Ez a gyilkos időpont, mert pont sikerül a legmélyebbre szenderülni, ebből egy telefon csörgés billent ki, az nem egy vidám dolog... Le is ballagtam mert miután telefonon azonnali császármetszést jelentettek be izgatott és nem álmos hangon, kicsit visszaszunyókáltam, de a második rohammal a kapucsengővel elhitették velem, ma nem álmodom, megjöttek! Aznap nem voltam éjjeli kettőkor fitt, így egy fürdőköpenyben a kutyával a lábamnál engedtem be a segélykérőket. Meglepetésemre egy komplett család érkezett nagymamástul, két gyerekestül a szülők és persze egy vemhes kutya is. Velem ellentétben igen élénkek és beszédesek voltak, láthatóan izgatta őket ez az éjjeli akció! Miután meghallgattam és megpróbáltam kihámozni a lényeget abból, amit öten egyszerre rám zúdítottak, be kellett látnom, itt nincs mese, át kell öltözni, fel a műtős gúnyát és ma az alvás helyett meg kell mentenem pár kutyaéletet... Épp azon gondolkodtam, nekiálljak-e egyedül a műveletnek, ami jelentősen megnehezíti és meg is hosszabbítja a műtétet, vagy ugrasszam ki az egyik műtősnőmet az ágyából és várjam meg, amíg beér? Időben nem nyerem volna semmit, ezért úgy döntöttem egyedül állok neki. Ráadásul a család is nagyon vállalkozó volt, nem tudtam semmivel sem megijeszteni, elriasztani őket, mindent vállaltak és biztosítottak róla, egyikük sem fog elájulni, tudják hogy kell élesztgetni a kölyköket, csak nyugodtan húzzunk bele! Addigra már kiverték az álmot a szememből, elszállt a kezdeti lelkesedés mentes hozzáállásom is és kezdett engem is izgatni a végkifejlet! A páciens egy jól megtermett rottweiler lányka volt, aki békésen konstatálta maga körül az irgalmatlan hangzavart - éjjel fél 3-kor - láthatóan csak engem leptek, meg vele a családtagjai, ő már erre rá sem hederített! Csöpögött neki az infúzió, közben békésen hagyta, hogy lenyírjuk és leborotváljuk a hasát. A család minden tagja részt akart venni a műveletben, ezért minden lábára jutott egy családtag, a nagyi pedig a hanyatt fekvő kutya fejénél matatott. Nem igen figyeltem rá, de valami furcsa elkapta a tekintetem és észrevettem, hogy a néni a hanyatt fekvő kutya szájába ennivalókat tömöget! Annak a kutyának, akit perceken belül be akarunk altatni! Még a végén félrenyel nekem! Kicsit röstelkedett, de szerinte ebből nem lehet baj, de ha mégis lenne, legalább ne éhesen haljon meg a kutyájuk! Ezen aztán nagyot derült a családja, milyen vicces a nagyika... Próbáltam megmagyarázni neki,milyen veszélyes dolgot művel, de sikertelenek voltak az érveim! Nem volt időm az álláspontjainkat egyeztetni az idő rövidsége miatt, meg amúgy is túl messze voltak egymástól...

Ott tartottunk, hogy minden elő volt készítve, a kutya, a műszerek, a varróanyagok, az izolálók és a család is, kinek mi lesz a dolga, ki meddig jöhet és hol tartózkodhat a műtétkor? Már elkezdtem bemosakodni, percek választottak csak el a műtét kezdetétől. Épp a család valamelyik tagja kezdte ecsetelni a kutya fedeztetési kalandjukat, amikor egy elejtett fél mondat megütötte a fülemet! Hogy is, hogy is, hogy is és hányszor és hány nap különbséggel? Cikáztak a gondolataim azonnal, de éjjel 2 és 3 között nem matematikus, hanem állatorvos vagyok, mégis nekiláttam számolni!! Rá is kérdeztem a pontos aktus dátumára, amint megkaptam a koordinátákat, abbahagytam a bemosakodás rituális műveletét és elővettem az előjegyzési naptárunkat. Egy lap egy hét... A kutya 63-65 napig vemhes, 59 után már nem koraszülött. Akárhogy is lapozgattam, ennek a szukának még volt hátra az 59-hez is egy hete!!! Felismerésem közöltem a famíliával is, alátámasztva megdönthetetlen érvként a naptárat is. Részemről kezdtem újra bosszús és kedvetlen lenni, de nem úgy ők! Hangos hahotázás kapta el az egész szent családot! Hasukat térdüket csapkodták, hogy ez mekkora nagy poén, itt éjjel 3 körül az állatorvosnál a kopasz hasú kutyájukkal akinek még van legalább egy hete hátra! Az ő lelkesedésük az enyémet nagyban rombolta, de végül nem is ez tette fel nálam az í-re a pontot, hanem az utolsó kérdésük mielőtt távoztak az éjszakába: "Ugye nem tartozunk semmivel sem Doktor Úr?" Végül is nem csináltunk semmit sem, csak kihagytunk miattuk Csoki kutyával egy éjszakát amit inkább alvással tölthettünk volna... Csoki is csalódott, mert szerette élesztgetni a nyivákoló újszülött kölyköket.

Szerencsénkre azonban nem mindegyik császármetszés végződött ilyen sikertelenül és Csoki is kiélhette anyai ösztöneit egy-egy alom kölyök dajkálásával, én pedig rendszeresen kaptam érte valami paraszolvenciát a számla mellé. Volt sok hálás levél, képekkel, volt sokszor pénz is borítékban, ahogy az illik és volt rengeteg ital is. Mivel én nem iszom, ezért nálam ezeknek a nedűknek nem volt végállomás, mindet tovább is ajándékoztam, olyannak aki meg is issza és értékeli őket. Nálam ugyanis az értékük a doboz, címke és az üveg esztétikáján múlott. A whisky-nél különösen! A szép dobozosok értékesek... Kaptam is egy különleges dobozost, amit nemsokára tovább is ajándékoztam egy nőgyógyász barátomnak. Tudtam, hogy ő jobban fogja értékelni az üveg tartalmát, mint én és abban is biztos voltam, hogy nála végállomása lesz az italnak. Boldog is volt amikor megkapta! Szakértő szemmel tartott nekem előadást a doboz feliratai alapján, milyen nagy meglepetést kapott tőlem?! Akkor még se ő, se én nem is sejtettük mekkorát!

Pár hét eltelt, mire felhívott és meglepetésemre azt kérdezte, honnan vettem a múltkori italt, amit neki adtam? Bevallottam, hogy én is kaptam, csak továbbajándékoztam... Nem is ez volt a gondja, ő sem gondolta, hogy vettem, hanem képzeljem el, mi történt!?

Annyira nagy becsben tartotta a különleges whisky-t, hogy spórolgatta nagyobb alkalomra. Ennek a szent ünnepnek, amikor a dugót kihúzzák a palackból egy kórházi osztálybulit tartott érdemesnek. Ott volt a kórház apraja, nagyja, az igazgatótól a nővérekig. Elő is került  a becses nedű. Mindenki megcsodálta a dobozát, de amikor kivették a palackot, kiugrott a dobozból a meglepetés is! Történetesen egy boríték! Jót nevetett mindenki és találgattak mennyi pénz lehet benne? Ki kellett hát nyitni az egész plénum előtt és színt vallani a tarifáról a nőgyógyász Főorvos Úrnak! A borítékban azonban nem pénz volt! Hanem egy levélke a következő szöveggel: "Hálásan köszönjük a Főorvos Úrnak Buksika és a hat kölyök életét a sikeres császármetszésnek köszönhetően!" A szöveg felolvasása után majdnem megrepedtek a kórház falai a röhögéstől, ami a díszes társaságból feltört a hallottak miatt! Egyedül a higiénikus Főorvos asszony nem poénkodott, hanem kérdőre vonta szegény ártatlan barátomat! "Nem elég, hogy az összes nőt az ügyeletben császározzák, még kutyát is képes ezért becsempészni a műtőbe?" Próbált ugyan szabadkozni, hogy ezt az üveget csak a hülye állatorvos haverjától kapta és semmi köze hozzá! Dehogy hozott be a kórházba kutyát! Nem hittek neki! Azonnal befagyasztották a bulit, két napra lezárták a műtőket, teljes fertőtlenítést rendeltek el és csak éppen hogy úszta meg a fegyelmit...

Szerencsémre nem romlott meg a viszonyunk, de a kórházban elterjedt róla, hogy kiegészítésként még kutyáknak is vállal császármetszést, nem csak embereknek...

Ha tetszett az írásom, látogass el a   shop.pettbull.com webáruházamba is!

Találkozzunk a PettBull Állati Bajnokságon a PetExpo kisállatvásárban 2016.06.18-19-én a Lurdy házban!

img_4080.JPG

expo_cover.jpg

 bkk_3.jpg

Doki Potter - velem történt! / Karácsonyra egy Rhesus makákó majmot szeretnék! Te is?

Majmot karácsonyi ajándéknak? Szeretnél? Biztosan? Akkor olvasd el az én történetem az álmaim, vágyaim Rhesus makákó makijával!

karacsonyi_udv.jpg

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/35/88/69/358869393592f5343ac9fe7a77b5296b.jpg

Karácsonyra egy Rhesus makákó majmot szeretnék! Te is?

Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer lesz egy saját majmom! Ebben megerősített amikor Tihanyban a kikötőben rendszeresen találkoztam egy kissé őrült osztrák hajótulajdonossal, aki egész nyáron egy kis Rhesus makákó majommal mászkált és lakott a hajóján! A pali nem volt teljesen százas, ami látszott az öltözködésén is már első ránézésre... Tengerészsapka és matróz öltözet mindkettőjükön, azaz a majmon is! Pontosabban mindig egymáshoz öltöztek! Jópofák voltak és mindig vidám társaságot jelentettek. Rendszeresen ücsörögtek a parton a bárban és a maki ott kuksolt a vállán, vagy az ölében csinosan felöltöztetve. Nekem ez nagyon tetszett és megerősítette: Nem megvalósíthatatlan az álmom!

Egyszer Karácsony előtt nézegettem a várótermünkben a hirdetéseket, amiket oda szabadon ki lehetett tenni. Volt ott minden! Eladó, elveszett, keresendő és mindenféle hirdetés. Megakadt a szemem az egyiken! Rhesus makákó majom ajándékba, csak jó helyre!!! Hol is lehetne jobb helyen mint nálam, aki már gyerekkora óta erre vágyik! Le is szedtem gyorsan a hirdetést, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön és szaladtam máris tárcsázni a számot! Ráadásul ismertem is a hirdetőt, mert régi pácienseim voltak. Idős házaspár gyakran fordult meg a Klinikán, mert spitz és yorki kutyákat tenyészettek, állandóan volt valami szervizelni való rajtuk.

Alig vártam, hogy felvegyék, mert vonalas szám volt! (Fiatalabbak kedvéért ez azt jelentette, nem lehetett magunkkal cipelni, vagy ott volt a hívott fél hallótávolságra, vagy nem...) A néni felvette! Hurrá! Miután bemutatkoztam csak annyit kérdezett kinek kellene a maki? Kinek, kinek? Hát nekem! Jó, akkor menjek másnap, nézzem meg a majmot és beszéljük meg! Szomorú voltam, hogy nem tudtam még aznapra időpontot kapni, de karácsony közeledett, hát gondoltam sorsszerű, hogy éppen december 24-én délelőtt mehetek az áhított majomért! Ennél nagyobb örömet semmivel sem lehetett volna okozni nekem karácsonyra! Mondtam is magamnak, miután képzeletben megveregettem a vállam: Ezt megérdemled Csabi! Az égiek ezek szerint meghálálják, amiért mindenkinek mindig segítesz...

Aznap is sokáig dolgoztunk, hiába volt Karácsony előtt egy nappal, de folyton csak a maki járt az eszemben! Nem is árultam el a titkom senkinek, csak egész nap mosolyogtam és rendkívül jó kedvem volt!

Még 24-én is nyitva kellett lennünk, mert volt jó néhány kezelés amit nem lehetett a Karácsony miatt elhalasztani ezért délig bent kellett lennem! A nagy részük indokolt is volt az eseteknek, de egy furcsa is beesett aznap! A gazda egy középkorú jól öltözött kellemes modorú hölgy volt és vele egy foxi. Letette az asztalra és azt mondta Karácsony napján hogy oltásra hozta a kutyát! Milyen oltásra? Kérdeztem... Neki mindegy, csak valamelyik oltást szeretné... Volt pár zárt osztályra való a pácienseink között, de róla ezt nem feltételeztem volna az első benyomás alapján! Végül megegyeztünk, legyen a veszettség oltás, mert az már amúgy is elmaradt kicsit! Így hát nagy hálálkodások közepette és kölcsönös Boldog Karácsonyi kívánságok mellett hálásan távoztak! Csak a következő évben derült ki az oka, amikor ugyanígy december 24-én délelőtt megjelent nálam és újra a veszettség oltásért jött. Akkor már vidáman újságolta, milyen hasznos dolog ez, hogy az állatorvos még Karácsonykor is dolgozik, ezért jönni fog jövőre is, mert eddig minden évben öngyilkosságot próbált meg, de ez sokkal jobb program! Tehát ma is megmentettünk egy életet, most ráadásul nem is kutya macska, hanem kivételesen a gazda élete volt a tét! Évek múlva még volt egy folytatása a kapcsolatunknak, amikor a hatósági állatorvos Kollégám felhívott, akinek le kellett jelenteni a veszettséggel oltottakat, ne hülyéskedjek már, hogy Karácsonykor veszettséget oltok, amit lát a dátumokból évek óta! Felvilágosítottam hogy ez a veszettség oltás életmentéssel van kombinálva! Ez megnyugtatta és biztatott, inkább minden Karácsonykor csak oltsam be a foxit, nehogy a gazda megint próbálkozzon egy kísérlettel!

Ezek után végre kicsíptem magam és 2 órára pontosan megjelentem egy gyönyörű rózsadombi kastély szerű villában a majomért! Csengetésre egész falka visítva ugató spitz és yorki falka fogadott. Az idős házaspár gyermektelen volt és a kutyák pótolták ennek hiányát. Ahhoz képest, hogy megszámlálhatatlan mennyiség volt belőlük, kifogástalan tisztaság uralkodott mindenütt. Engem azonban most a kutyáik legkevésbé sem érdekeltek, mert a majommal akartam már karácsonyozni! Ráadásul ajándékba! Egy ilyen drága majmot! De hát, ha egyszer megérdemlem, hát ami jár, az jár! Csoki kutyám felsőbbrendű megvetéssel nézte a csaholó sokaságot és szorosan a lábamhoz simulva árnyékként követett a szalonba.

Végre! A szalon hatalmas volt, olyan érzéssel, hogy egy régi filmbe csöppentem! Körbe mintha egy századdal megállt volna az idő, mint egy múzeum, de nagyon ízlésesen lakhatóan berendezve... A hatalmas kristály csillár alatt egy óriási kerek aranyozott ketrecben kuksolt életem álma a Rhesus makákó!

Csoki is felkapta a fejét az új élőlény láttán és érdeklődve lépett a ketrec mellé, de a maki felmászott a fejmagasságunk fölé egy mászókájára és onnan méregetett engem és a csoki színű óriás kutyát, legalábbis a spitzekhez, yorkikhoz képest számára óriást.

Alig vártam már, hogy kivehessem és megfoghassam a kis makit! Az idős házaspár látta rajtam az izgalmat és miután bemutattak a makinak minket, invitáltak egy teára. Mondanom sem kell, lemondtam volna a teáról és futottam volna inkább boldogan haza vállamon a majommal meglepve magamat vele Karácsonyra! Persze nem lehetett kihagyni az udvariassági köröket, hát leültünk és rituálisan teázgatni kezdtünk. Elmondtam, hogy ez az álmom már gyerekkorom óta és sokszor találkoztam a kikötőben nyaranta az osztrák makival és a gazdájával, hát én is így szeretném hurcolni magammal, mint Csoki kutyát!

Erre a tervemre szerencsémre azt válaszolták: Rendkívül boldogok, hogy ennél jobb helyre ne is kerülhetne kedvencük, mint nálam! Ez persze legyezgette a hiúságomat és csak azon járt az eszem mikor mehetek már végre haza a makival? De - folytatták, mielőtt elvinném szeretnének pár "használati utasítással" ellátni! Jó, gondoltam, még okoskodnak egy kicsit, de utána már nem csak Csoki fog velem lógni mindenütt, hanem a makink is!

Tehát a történet ugyanonnan kezdődött, mint az enyém: A néni gyerekkori álma volt egy majom! Eddig stimmelünk, csak én annyival vagyok szerencsésebb, hogy nem kellett öreg koromig várni erre a lehetőségre, gondoltam én szerencsésebb vagyok ezek szerint! A férje lepte meg szeretett feleségét előző Karácsonyra a majommal. Azóta egy év alatt eljutottak a válás gondolatáig, pedig már 50 éve idillikus házastársak és ez a majomnak köszönhető!

Eleinte ők nem is gondolták, hogy ketrecbe fogják tartani és szabadon birtokolhatta a maki az egész villát. A kutyák nem bántották, valószínűleg macskának nézték, mert abból is volt pár a házban és mindenki jól kijött egymással. Egy idő után azonban a majom játszótérnek nézett mindent a házban! Nem volt gond neki a kristálycsillárról hintázva a brokátfüggönyre ugrani és akrobatákat megszégyenítően bármelyik szekrény tetején, vagy polcain lavírozni a muzeális értékek között! Ahogy cseperedett egyre durvábbak lettek a mutatványok és kezdett leamortizálódni az évtizedek óta érintetlen patináns palota! Vettek hát egy kisebb ketrecet és néha be kellett zárni oda a makit. Csakhogy ő urasága ezt a fogságot zokon vette és egyre nehezebb volt elkapni, ha nem úgy akarta!

Legfontosabb szabály azt hogy "Nem szabad!" ki ne ejtsem a számon, mert bosszúra képes a maki! Harap, ha valami nem tetszik neki, de ennél hihetetlenebb volt amit mondtak: Ha valamit meg akartak tiltani neki fogott egy értékes porcelán edényt és kitartotta a polcról, vagy a szekrény tetejéről, amíg vissza nem vonták a "Nem szabad!" vezényszót! Ezért azután Bécsből hozatták ezt a hatalmas kifutónak is megfelelő ketrecet, átrendezték a szalont, annak a közepén helyezték el benne a makival. Kiengedni nem tudják, mert akkor nem lehet oda visszatenni! Ezen az állapoton már annyira megromlott az amúgy ötven éve példaértékűen működő házasságuk, hogy a majom elajándékozása mellett döntöttek... Örülnek, hogy pont én jelentkeztem és vihetem természetesen a ketrecet is! Jót mosolyogtam magamban, mert a ketrec nagyobb volt, mint az én akkori legénylakásom nappalija... Nem sikerült lebeszéljenek a tervemről és miután minden csínytevését elmondták a makinak, még mindig úgy éreztem, mellém állt a szerencse és az idős házaspár nem tud bánni a majommal, de majd nekem sikerülni fog! Már láttam magunkat, ahogy az osztrák hajós maki, mi is minden kalandban hármasban leszünk már ma estétől!

A majom gazdák is boldogok voltak, hogy ezek ellenére nem sikerült lebeszéljenek a tervemről és befejezve a teázást felálltunk, odasétáltunk a ketrece mellé. Csoki is szorosan mellettem követett és szemlélgette a furcsa kis lényt a ketrecben, ahogy néha lazán átlendül á-ból b-be.

Amint már a végfázisba értünk és érezni kezdtem a makit a magaménak a ketrece mellett álldogálva hirtelen egyszerre kiáltottak rám a háziak: "Vigyázzon Doktor Úr!" Nem tudtam mire kell vigyáznom, de egyikük még arrébb is rántott kicsit! Csak egy pillanattal később fogtam fel, hogy a kis terrorista lepisált! Fogta a kis kukacát és célzottan lepisált, amint lőtávolba értem!!! Elrántottak a tűzvonalból, így csak a lábam kapott a fősugárból, nem így szegény Csoki, akit nem mentett meg senki sem és mire felfogta mi történik, már kapott bőven a majomka rózsavizéből! Zokon is vette és undorral oldalgott messzebbre a veszélyzónától. Még fel sem ocsúdtam, épp háttal egy lépéssel messzebb nézegettem az elázott majompisis nadrágom, ami a ruhatáram drágább és éppen a legkedvesebb részéből származott, a házigazdáim exkluzálták magukat a történtekért, amikor! - De várjunk kicsit, közben amíg a kárfelmérést végeztem a ruhatáramon, átfutott az agyamon az összes addig hallott majomcsíny, amiknek nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, de ezek után kezdtem elbizonytalanodni az információk súlyozását illetően! Szóval ott tartottunk, hogy éppen kezdtem kételkedni a majom örökbefogadását illetően a döntésem helyességén, amikor a kis bandita segített a billegő mérlegem egyértelműen elmozdítani az egyik irányba! Mit csinált a kis gengszter? Amint felé fordultam, már be volt tárazva! Célzottan az arcomba dobott egy adag majomkakit, amit pont erre a célra préselt ki magából a tenyerébe! Épp csak el tudtam hajolni, de így is eltalálta a fejemet! Ebben a pillanatban minden panasza a gazdáinak jogosságot nyert nálam és átbillent a mérleg nyelve! Nem kell ez a majom nem hogy ingyen, de még ha fizetnek érte akkor sem! Ekkor már rajtakaptam a következő tervén! Tárazta ugyanis a következő töltetet! Konkrétan beleszart a tenyerébe és máris célzott és tüzelt felém! Ennyi elég is volt a meggyőzésemre!

A házaspár látta az arcomon a pálfordulásomat, nem is kellett mondanom semmit, hát ők törték meg a csendet: "Hát erről beszélünk Doktor Úr!" És én azonnal elhittem minden szavukat, még azt is, amiből addig magamban gyököt vontam!

Így történt hogy arra a Karácsonyra majom nélkül maradtunk kettesben Csoki kutyával, aki szerintem nem bánta, pedig hazaérve azonnal megfürdettem, lemostam róla a majom gyalázatot! Nadrágom bánta a kalandot, mert a tisztítóban sem jött ki belőle a majom bosszúja, így meg kellett válnunk egymástól! Utólag valószínűleg jobban jártam ennyi kárral amit kidobandó Boss nadrágom képviselt, mintha a makit bevállaltuk volna, még akár ketreccel együtt is! Ja, a ketrecet nem is tudtuk volna hova tenni, mert majdnem nagyobb volt, mint az egész lakásom!!! HiHiHi...

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

 Kellemes Boldog Karácsonyt kívánok!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

img_4080.JPG

 

 

csoki potter 81-ik rész

iphone_6_2015_08_15_001.JPG

  1. Macska műtét a sípályán

Csokival az egyik kedvenc síelő helyünk Dienten volt Ausztriában. Gyakran tértünk ide vissza ebbe az idilli kis faluba. Már ismertek a helyiek, szerették Csokit is. Volt aki nyáron meglátogatott minket,ezért aztán egy idő után már nem is kellett foglalnunk szállást, annyi ismerősünk, barátunk lett a faluból és sokszor bejelentés nélkül érkeztünk, de így is pár telefonnal szereztek helyet nekünk.

Ez alkalommal egy szép nagy panzióban kötöttünk ki ahol már a belépéskor a patinás rend ellenére orrfacsaró kandúrszag ütötte meg az orom. A háziasszony minden nap kedélyesen elbeszélgetett velem, dédelgette Csokit, mindig adott neki valami finomságot. Minden napra volt valami állatorvosi kérdése is. Pár nap múlva már kedélyes volt a hangulat közöttünk, hát finoman megérdeklődtem, miért nem ivartalaníttatja a kandúrokat, hogy elmúljon ez az elviselhetetlen kandúrszag a házból? Azt mondta, nem tudja összefogni őket és elvinni az állatorvoshoz a másik faluba, ezért sajnos összespriccelik a bejáratot és a lépcsőházat is. Csoki miatt mindig volt az autóm hátuljában egy teljes műtő felszerelés és egy orvosi táska a szükséges gyógyszerekkel. Abban maradtunk, ha összefogja őket egy helységben, az utolsó estére, akkor segítek rajta a kandúrszag megszüntetésében és a későbbi macskaszaporulat visszaszorításában! Attól kezdve minden nap ahányszor csak meglátott, többször is megérdeklődte, komolyan gondolom-e az ajánlatom? Elérkezett az utolsó nap a síszünetünkből. Délután hazacsúsztunk Csokival, aki csalódottan kereste a ház körül a macskákat egy jó kergetődzésre, de egyet sem talált belőlük, mint eddig... Kereste őket körbe a ház körül, de a macskák felszívódtak! Helyette a gazdaasszony széles vigyorral fogadott és érdeklődött nem lépünk-e vissza az ajánlattól, mert bizony a macskák bezárva várnak minket?! Megnyugtattam, csak engedje levenni a síbakancsot és kezdhetjük az akciót! A néni nagyon izgatott volt, nem kevésbé az én síelő társaim akik addigra már minden nap rendeltek valami finomságot az asszonyságtól, aki kiválóan teljesített egész héten a kedvünkre a konyhában. Megszabadultunk a síbakancsoktól - szerintem ez a legélvezetesebb része a síelésnek! Lehet hogy ezért kedvelik olyan sokan ezt a sportot? - gyors zuhany és irány a "műtő"! Ez esetben az amerikai konyha lett kinevezve erre a célra ideiglenesen...

A panzióban a konyha fantasztikus volt, egymás mellett négy beépített sütővel, felette a négy kerámialapos tűzhelyekkel. Evvel egy légtérben az étkező rész, ahol egyszerre húszan lehetett étkezni. Mindig csodálattal figyeltem a háziasszonyunk, ahogy zsonglőrként használja egyszerre mind a négy sütőt és mind a 4X4, azaz 16 tűzhelyet! Nekem még eggyel is néha meggyűlik a bajom, de ott nem láttam leégni az ételt, vagy kifutni bármit is, de még csak rendetlenség sem volt közben, amíg készítette el az ételeket, amiért külön irigykedtem, mert nálam egy jóval kisebb konyhai akció atomkatasztrófával jár, legalábbis látszatra!

Most azonban fordult a kocka! A házinénink nézett csodálattal ránk, amíg átrendeztük steril hadiműtővé az étkezőjét! Szépen berendezkedtünk, kívánságunkra összeeszkábáltak egy 75 fokos macska műtőasztalt is, hogy fejjel lefelé lógatva operálhassam a cirmikéket. Így ugyanis csak egész kis lyukon meg lehet operálni őket, ami legfőképpen a macskának kedvező, gyors gyógyulást eredményez. Kértem még egy olvasólámpát is, aminek erős fénye van. A háziúr ehhez segítséget kért sportos barátaimtól, ami akkor még fel sem tűnt, minek egy olvasólámpa cipeléséhez segítség? Csak amikor kuncogva megérkeztek a zsákmánnyal! A padlásról kellett ugyanis lecipelniük egy háborús katonai reflektort, amin még a német hadsereg jelvényei is rajta voltak! Valószínűleg a repülőket pásztázhatták fénykorában vele az égen, de nekem a hátam mögé helyezve nem panaszkodhattam, hogy nincs elég világos a műtéti területen! Igaz, fázni sem fáztam, mert olyan volt, mintha egy hősugárzóból nyomnák rám túl közelről a meleget... Tanakodtunk mennyit kaphatnánk a lámpáért a feketepiacon, de nem mertük volna megkockáztatni átcsempészni a határon...

Minden készen állt, hát be kellett fogni az első macskát! Irány a kazánház, ahol az egész banda kuksolt! A létszámot a gazdaasszony 15-20-ra saccolta, mert voltak nem állandó kosztosai is a csapatban... Csokit kitessékeltem az udvarra ahol szokott egyedül bóklászni a nagy hóban és mindig keresett magának rabszolgát aki játszott vele, kényeztette és persze etette is... Amint beléptünk  a helységbe, ránk meredt két tucatnyi villogó szempár és mindenki mozdulatlanná dermedt. Ez csak egy pillanatig tartott, mert szinte egyszerre őrült menekülésbe kezdett mindegyik és a fővezér rést talált a pajzson egy kis szellőzőablakon keresztül kimenekítette az összes operálandó cicát! Erre még hab volt a tortán, hogy Csoki kiszúrta a macskafalkát, mert pont arrafelé bóklászott, kapóra jött neki ez a kis játék, amúgy is unatkozott, szétkergette az összes macskát a hegyoldalon!

Mára már nem lesz műtét! Vidámak konstatáltuk, hogy elmarad az attrakció, de a házinénink nem esett kétségbe, fogadkozott, hogy összeszedi őket újra! Ez annyira reménytelennek tűnt számunkra, hogy nagylelkűen egy pezsgőt tettünk fel tétnek, amit megnyerhet, ha egy óra múlva bezárja védenceit, ha nem mi kapjuk a készülő vacsorát ingyen műtét nélkül!

El is mentünk sétálni egyet Csokival a falu egyetlen utcácskáján ami minden alkalommal lenyűgözött és reggel-este minden nap végig sétáltunk rajta. Olyan érzés ott sétálni a hóban, mintha megállt volna az idő! Télen a csillogó hó és a patinás régi stílusú házak, nyáron a fantasztikus muskátli kavalkád csodálatos látványa miatt ajánlom egyszer látogass el Dienten-be! A labradorom itt-ott még talált macskát, azokat meg is sportoltatta, nehogy kondíciójukat veszítsék, de csak ameddig futottak előle. Itt azonban volt olyan jókora kandúr, amelyik dupla akkora, mint amihez mi itthon szoktunk, ezek közül egy-kettő szembe fordult az üldözővel és bizony megfutamította az én macskavadászomat...

Egy óra múlva vidáman sétáltunk haza és biztosak voltunk, kezdődhet a kaja! Csalódnunk kellett... Gazdaasszonyunk boldog mosollyal szaladt az étkező-műtőnkbe és közölte: Letartóztatta a macskákat! Ráadásul mindet! Ezek szerint buktuk a pezsgőt és neki kell látni dolgozni a lakoma helyett...

Az első pár macskát a szelídebbek közül még simán megfogtuk, megkapták az altatójukat és kiivartalanítottuk őket. Ezek az önkéntesek hamar elfogytak és veszélyessé kezdett válni a macskavadászat, mert sarokba szorítva bizony simán szembetámadtak a kiszemelt áldozataink! Cselhez kellett folyamodni! Kértünk egy merítőhálót, amit a pecások használnak, de ezt a kérést meglehetősen furcsán fogadták a háziak a tél kellős közepén! Ebben a csikorgó hidegben két méteres hóban aránylag keveset pecáznak Dientenben... Ennek ellenére kerítettek egyet! A módszert Tom és Jerry rajzfilmből kölcsönöztük: Macska becserkész, hálóval rácsap, majd kis gombócig csavarjuk a csomagot, amíg moccanni sem tud és beleszúrjuk az altatót! Kiképeztem Tibi barátomat, aki akkoriban éppen testépítéssel növelte hatalmasra az izmait és nagy mellénnyel vetette be magát a macskafogásba, amíg az első kandúr szembe nem fordult vele! Akkor aztán megszeppent és izmok ide, vagy oda, nem mert több cicát vadászni! Ahogy fogytak a versenyzők, a végére csak a legkeményebb mag maradt. Ezek már simán felszaladtak a betonfalon, vagy ránk támadta, ha már vert helyzetben érezték magukat! A merítőhálós módszerünket szerencsére nem ismerték, valószínűleg szerencsénkre nem néztek Tom és Jerry-t, így egyikünk megpiszkálta egy partvisnyéllel, a másikunk rácsapott a hálóval! Szóval a vadászat és az altatás egyre szervezettebben ment. Két emelettel feljebb az alkalmi műtőben egyre több macska feküdt sorban, amint szorosan egymás mellett az elülső lábukkal átölelve a következőt komikus látványt nyújtottak.

Spórolni kellett a steril műszerekkel, mert volt páciensből bőven, ezért lezárt területté nyilvánítottuk a konyhát. A művelet közepe felé gazdaasszonyunk kérdezte jöhet-e egy szakértő orvos látogató a lakók közül? Így nyert bebocsájtást a szentélyünkbe egy német orvosnő, aki dobott egy hátraszaltót, amikor meglátta, hogy nem tud szakmai kifogást találni a sterilitást illetően és elképedve látta hátam mögött a háborús reflektort, valamint a kandúr és a nőstény macskák műtétét! Büszkeséggel töltött el az elismerése és megengedtünk neki néhány fotót, hogy otthon a kollégáinak megmutathassa, mert azt mondta ha ezt kép nélkül meséli el, senki nem  fogja elhinni neki!

Közben ne felejtsük el, hogy egy hadszíntéren harcoltunk a háziasszonyunkkal, pontosabban egy légtérben! Ínycsiklandó illatok terjengtek! Annál is inkább, mert amikor a szakácsunk kitette a lábát valamelyik segítőm bekukucskált a sütőkbe, vagy a fedők alá és engem sürgetett, igyekezzek, mert a kaja már kész! Örömmel fogadták, ha kandúr került a sorra, mert az gyorsabban lett készen, mint a lányok...

A kazánházban egyre fogyott a létszám, a lábam mellett az ölelkező macskasor pedig egyre hosszabb lett! Az utolsó vezérkandúrok befogása még a hálóval sem volt veszélytelen, mert ezeket csak etették és soha kézhez nem voltak szokva! Ráadásul hatalmas termetűek és a téli bundájuknak köszönhetően még félelmetesebbnek tűntek! Végül azért meg lett az utolsó is a 18-ik! Ekkor derült ki, a pezsgőt mégsem buktuk el, mert egy nőstényt nem sikerült becsalogatni a gazdaasszonynak! Ez az egy adott reményt az ottani állatorvos kollégáknak, hogy nem fognak a jövőben sem macskaműtét nélkül maradni... Csoki közben bökdöste az orrával az alvó macskákat, hátha valamelyiket kis sportolásra bírja! Boldog volt, amikor az elején operáltak kezdtek reagálni az ébresztgetésére és kicsit megmozdultak! Sajnos azonban kergetőzni még nem voltak hajlandóak...

Ripsz ropsz kimosakodtunk, összepakoltuk a hadiműtőnket és átöltöztünk a vacsorához!

A háziak olyan hálásak voltak ezért nekünk, hogy mind a 15 fős csapatunkat megvendégelték egy pazar vacsorával! Mondhatom a néni kitett magáért! A sütemény már csak kegyelemdöfés volt, mert addigra pukkadásig megtömött minket minden helyi finomságokkal!

Az igazi meglepetés még csak másnap reggel ért az elszámolásnál! A háziasszonyunk pontos elszámolást tett elém az egész csapat szálláspénzéről, fogyasztásáról, mellé a macskák számláját, amit levont belőle és eszerint még ő tartozik nekünk! Arra emlékszem, hogy akkoriban egy nőstény ivartalanítása 1500 Shilling volt, nálunk ennek pont tizedéért végeztük ezt! Végül kiegyeztünk döntetlenben és még az "elvesztett" pezsgőjét is odaadtuk neki! Biztosítottuk, hogy ne aggódjon az ottani állatorvos, mert nem akarjuk elvenni a munkáját! Vele később találkoztam és kifejezetten hálás folt, hogy Frau Schidt hírhedt macskabandáját levadásztuk! Neki is terve volt, de nem tudták összefogdosni és a rendelőjébe elszállítani őket! Amikor meghallotta a történetet, hogy szöktek ki a kis szellőzőablakon, hogy fogtuk össze őket a hálóval, hogy csavarta az orrunkat a finom sültek szaga műtét közben, a hasát fogta úgy nevetett és sajnálta, hogy nem ért rá részt venni az akción, pedig meghívtuk rá!

Következő évben nem volt probléma szállást szerezni Dientenben és Schmidt néni máris megkeresett, hogy most lenne egy kutya és megint pár macska műtétre való... Udvariasan átirányítottuk őt a helyi állatorvos Kollégához, aki már felszerelkezett a merítőhálóval és használta a le nem védett módszerünket.

Nálunk csak egyszer volt Dientenben macskavásár!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

 

http://shop.pettbull.com/

img_4080.JPG

Csoki Potter: + Velem történt! Az állatorvosi praxis sötét oldalán

Az állatorvosi praxis sötét oldalán

csabakep.jpg

iphone_6_2015_08_15_001.JPG

Az állatorvosi praxis sötét oldalán
 Harcsás Mártával az Ebugatta Tv műsorban a kezdetektől egészen a haláláig sokszor vettem részt. Ez úgy készült, hogy Márta és egy operatőre kijött hozzám egy napra forgatni és "Állatveszélyben" felvették azokat akik épp aznap kerültek a Klinikára.Ebben az időben már napi 100-150 betegünk volt, ezért igencsak mozgalmas napjaik voltak nálam. Csodálkoztam is hogy tudja Márta összevágni a végén néhány percre a storykat, hogy a végén legyen füle és farka is!
Csoki kutya természetesen állandó vendég volt, ott feküdt az élő műsorban is mindig a lábamnál és persze a forgatásoknál is a lábamnál sertepertélt.
Ebből az időszakból jutott most eszembe egy emlékezetes!
Történt aznap hogy kivonult a stáb forgatni. Ilyenkor Csoki Márta mellett tüsténkedett, mert be tudott gyűjteni extra simogatásokat és egy-egy jutalomfalatot is tőle.
Már a rendelőben felvették a betelefonálást és innen indult végig a történet. Meg is csörrent a telefon és egy vidéki Kollégám hívott, küldene egy amerikai buldogot, amelyik napok óta nem tud székletet üríteni hiába próbálkoznak a hagyományos módszerekkel. Szerinte meg kell operálni, mert más megoldást már nem lát! Miután végigvettünk minden lehetséges praktikát, végül úgy döntöttünk hozzák fel hozzám a kutyát. Márta boldog volt, hogy igazi vészhelyzet és már a telefonálást is felvette, hát még ha megérkeznek, majd azt és így olyan lesz mint az igazi "Vészhelyzet"!
Nem unatkoztak, amíg jó 150 km-ről végre megérkezett a betegünk, mert ekkor már négy vizsgálóban mindig egyszerre voltak páciensek az asztalokon, de ma csak ez az egy csigázta fel Mártát. Percenként érdeklődött, megjöttek-e már? Ki kellett adni a recepciós hölgynek, azonnal riadót fújjon, ha az autóval leparkolnak, mert a kamera már azt is szeretné rögzíteni ahogy megérkeznek! Mire eljött a nagy pillanat, már sikerült felvenni legalább 4-5 adásra való anyagot.
A parkolóból már a kamera kísérte a recepcióra, majd hozzám a vizsgálóba a kutyát és gazdáit. Márta sugárzott, kacsintott rám, hogy minden a terv szerint halad, ezt a beteget sikerül végig követnie! Ilyenkor nem volt szabad a kamerába néznem, de minden mozdulatomat kommentálnom kellett és rögzítették, később felhasználták az összevágott filmhez.
A beteg egy jókora amerikai buldog kan kutya volt. Láthatóan rossz bőrben, lefogyva, beesett hassal érkezett, de a saját lábán. Gazdái és az állatorvos szerint már napok óta nem eszik, amit iszik azt is kihányja. Kollégám, aki küldte azt mondta ökölnyi kemény képletet tud tapintani a hasában, ami "nem oda való"! Gondoltam ebből azért jó lesz majd gyököt vonni, de magam is meglepődtem, amikor egy valóban jó teniszlabdányi kőkemény képlet akadt már első tapintásra a kezembe, amint elkezdtem vizsgálni a kutya hasát!
Forgott a kamera, Csoki elhelyezkedett a lábam mellett a kosarában és forgott az agyam is, mitévő legyek?
Egyértelmű volt, hogy a vastagbélben a medence előtt összetorlódott bélsár onnan nem tud kiürülni, ez okozza a panaszokat. Obstipatio. Ez a szép latin neve. Magyarul ez esetben a vastagbél elzáródása. Mivel a vastagbelet felvágni és összevarrni jóval több komplikációval járhat, mint egy vékonybelet, ezért csak nem akaródzott rögtön a műtőbe rontani a stábbal a nyakamon, hát gondoltam választok egy egyszerűbb és biztonságosabb megoldást!
Megkértem az egyik kollégámat, segítsen a műveletben! Mártának ez nagyon tetszett, mert már két állatorvos szerepelt az ő Állati vészhelyzetében! Tehát egyikünk rögzítette az elakadt jókora kemény dugót a medence irányába, én pedig gumikesztyűs kézzel ugyan,egy speciális "magfogóval" benyúlva a végbélen keresztül próbálkoztam megfogni az elakadt képletet. Úgy gondoltam a gumikesztyű, csak dísznek lesz, hiszen úgyis csak az eszközzel fogok odabent turkálni, de sose lehet tudni alapon, na meg amúgy is finnyás vagyok az ilyen koszos beavatkozásoknál... Felszerelkeztem még jó adag papírvattával, legyen mivel feltörölni, amit sikerül majd kipecáznom. Úgy gondoltam, mindent precízen elrendeztem, hát indult a nagy művelet!
Máskor is tapasztaltam már mennyire leköti a nézőközönségemet, ha épp egy kutya fenekébe kell nyúlkálni, vagy tehén seggében könyékig kutakodni, netán egy ló ellésnél fekve küzdeni az állatorvosnak. Ezek mindig tiszeletet parancsoló akciók. Nem volt ez most sem másképp. Pisszenéstelen csend lett, amikor elkezdtem benyúlni a kutya végbelébe a jó 40 cm hosszú fém fogóval. Mivel a kamera forgott, hát meg kellett törjem a csendet ahhoz, hogy hasznos hanganyag is legyen a képhez, hát elkezdtem elmesélni, miért ezt a módszert választottam és miért nem a műtétet? Beszéltem a komplikációk lehetőségeiről és épp ott tartottam ez a módszer sem épp veszélytelen amit választottam, mert könnyen megsérthetem, netán átszakíthatom a magfogómmal a vastagbelet, az pedig életveszélyt okozhat a kutyának. Ebben a pillanatban mintha követ karistolnék a fém eszközömmel megérkeztem a találkozási pontra! Kollégám biztosan tartotta a hasánál kissé emelve a jó ötven kilós kutyát állva az asztalon miközben nem engedte előrefelé az elakadt képletet. A gazdái a fejénél rögzítettét, az amúgy egyébként békés és együttműködő beteget. Márta az operatőrrel oldalt állt és néha kérdezett. Kommentáltam a találkozásomat eszközömön keresztül és vázoltam a tervem: Ha sikerül szétnyitnom a bélfogót úgy, hogy nem sértem meg a belet és meg tudom fogni az elakadt dugót, akkor vagy ketté tudom törni, vagy át tudom húzni annyira, hogy segíthessek világra hozni a kutyának.
A terv nagyon jól nézett ki így, csak volt egy kis hiány az ismereteim között! Mégpedig az, hogy sem az állatorvos, aki küldte, sem a tulajdonosok nem mondták: Napok óta töltik be a beöntést a kutyába, de kifelé egy csepp sem távozott belőle!
Csukott szemmel finoman araszoltam egyre feljebb és nyitottam szét a fogómat, közben persze folyamatosan közvetítettem a kamerának is. Éreztem, hogy nyerésre állok, ha már csak egy hajszálnyival is beljebb tudok hatolni, meg tudom fogni az elakadt kőkemény bélsárdugót! Lelki szemeim előtt már ünnepeltem magam, amiért nem a műtét mellett döntöttem! "Amit egyszerűen is meg lehet oldani, azt fölösleges bonyolultan..." Már-már büszke voltam magamra, amikor kiszabadult a szellem a palackból! Konkrétan sikerült végre megfognom a teniszlabdányi golyót és mellette a fogómmal megnyitni a vastagbelet mindkét oldalon egy kissé. Ez pont elég volt ahhoz, hogy a napok óta csak befelé töltögetett beöntések tűzoltófecskendőt megszégyenítő sugárban telibe locsoljanak!
Így lettem egy szemvillanás alatt a jól öltözött elegáns állatorvos doktor úrból okkersárga iszapbirkózó harcos, ráadásul némi illattal is megfűszerezve! Gumikesztyűs kezem még mindig a kutya fenekénél, bár a kesztyű ez esetben nem bizonyult elégségesnek, mert konkrétan a teljes arcom, a fejem búbjától a fél testemen keresztül a lábam ujjáig folyékony híg kutyaszarral lett panírozva! Talán én hamarabb vettem a lapot, mit a többiek a helységben, és láttam amint Csoki felpattan a helyéről mögülem és konstatáltam, hogy ő is átváltozott okkersárgává. Már amennyire ki tudtam nyitni legalább az egyik szememet... Ennek ellenére ha már így jártam, gondoltam megviccelem a jelenlévőket és rezzenéstelen arccal folytattam a kommentelést, meséltem miért kaptam most ezt a kis szagos locsolást és milyen szerencse, hogy sikerült megmozdítani az elakadt dugót! Ráadásul közben sikerült megroppantanom és sok kisebb darabkára összetörnöm.
Elsőnek az operatőr hagyta el magát! Kikukucskált a kamerája mögül és kezdett öklendezni, utána Márta és a többiek...
Végül komikussá fajult az egész vizsgálat és a forgatás is, de a betegünk megkönnyebbült és további segítség nélkül még ott az asztalon hatalmasat nyögött, bepúposította a hátát és könnyített magán! Spriccelve repültek ki kisebb nagyobb darabok és a még bent rekedt előző napi beöntések keveréke... A jogos kritikát minden betegemtől elfogadom, az amerikai buldogom így fejezte ki a háláját...
Ekkor már minden mindegy volt, hát befejeztük a műveletet, de evvel felkerült a hab a tortára! A stáb kimenekült gazdákkal együtt a szabad levegőre, nekünk Csokival együtt tetőtől talpig le kellett zuhanyoznunk, a vizsgálót restaurálni, a kutyát pedig a kozmetikánkban habos fürdő alá vetni...
Mire mi Csokival megérkeztünk jó háromszori szappanos zuhany után, már helyreállt mindenki felkavarodott gyomra és nevettünk a balul sikerült "Állati vészhelyzet" első epizódján!
Végül ez a jelenet az egyik szilveszteri bakiparádén került adásba, de ott sajnos a hozzá tartozó illat élményt nem lehetett mellé produkálni!
Csokit nehéz volt megvigasztalni, láthatóan zokon vette, hogy szolidaritást kellett vállalnia velem az állatorvosi praxis sötét oldalából is!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

xmas_fb_ad_2.jpg

img_4080.JPG