Csoki Potter - labdradorom kalandjai

PettBull.Com

Nekem ki fogja megmondani mikor? - Doki Potter - Velem történik!

Mikor van az a pillanat, amikor el kell majd engedjem 14 éves Öreg Barátomat, Családtagunkat?

2018. május 29. - assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

32976200_10215683455300997_7719769922863104000_n.jpg

Nekem ki fogja megmondani mikor? Mikor van az a pillanat, amikor el kell majd engedjem 14 éves Öreg Barátomat, Családtagunkat?
Állatorvosként ezt a döntést sosem hagyom a gazdáknak! Én szoktam javasolni mikor engedjék humánusan elaltatni Kedvencüket. Helyettem ki fog nekem ilyen felelős tanácsot adni? Házi kedvenceinknél egyetlen szempont, ami alapján a javaslatom megalapozott: Tudunk-e a következőkben fájdalom mentes, méltó életet biztosítani az állatnak, vagy nem? Ne kelljen méltatlanul, csillapíthatatlan fájdalmakkal együtt élnie... Náluk vagyonról nincs szó, náluk egyszerűbb, mint az embereknél, ahol gyakran a vagyon öröklése bonyolítja, vagy tisztátalanná teheti a helyzetet...
Ő "PettBull Lizi" elmúlt 14 éve a TÁRSAM minden jóban és rosszban... Már nagyon beteg a szíve... Támogattam az utóbbi időben amivel csak lehet, reggel este szed szív gyógyszereket... Az utolsó egy évben kezdett romlani az állapota...
13 évig olyan volt, mint a vídia! Kőkemény! Most szegény már nehezen mozog, az utóbbi napokban láthatóan növekszik a hasa is, kezd a hasvízkór kialakulni... Itt szuszog most is a lábamnál... Már az is nehezére esik, hogy kitotyogjon a kertbe és vissza...
14 évig jött velem mindenhová! Amikor kaptam, fele volt egy kólásüvegnek! 1 hétig a zsebemben is elfért!

lizi.jpg

Az egész alom nálam született, de akkor még nem gondoltam, hogy egyikük elválaszthatatlan társam lesz... Az apját egyszer ketten stoppoltuk hosszú órákon keresztül, miután a kotorékban két borzzal végzett! Kijönni, már nem is volt ereje, kiásták és csodával határos módon meg is gyógyult, pedig, amíg az egyikkel harcolt, a másik súlyos sérüléseket okozott rajta! Hat és fél kilóval a két huszonöt kilós borz ellen és nyert! Na Ő volt a papa... A mama pedig az embereket nem kedvelte... Pontosabban utálta őket! Na ebből a párosításból született az én Lizim!

Életem nem épp könnyű szakaszában került hozzám... Ősszel született meg a kisfiam, Lizi pedig utána tavasszal érkezett. Gyakorlatilag úgy nőttek fel, mint a testvérek. Lizi az életét áldozta volna Hubáért! Egy alkalommal a Hűvösvölgyi repülőtéren bringáztunk, hátul gyerek ülésbe bekötve a kisfiam. Lizinek volt a kormányon egy kosara, ahol Ő utazott. Elöl a kutya, középen én, hátul a gyerek... A reptéren rengeteg kutyát sétáltatnak mindig. Most is így volt, ezért a közepe felé tartottunk, amikor üldözőbe vett és megtámadott minket öt nagy kutya! Le kellett szálljak, megálltunk, de a bekötött kicsivel nem lehet letámasztani, elengedni a bicajt, mert eldőlne! Próbáltam elzavarni a falkát, de közülük mindig volt, amelyik hátulról próbált támadni! Lizinek nem volt szabad verekedni, de ez alkalommal kiadtam a parancsot: Lizi! Zavard el őket! Tudod mi történt? Rárontott egy dobermannra, elkapta a lábtövét, úgy megfogta, hogy az azonnal három lábú lett! Volt közöttük kaukázusi és csupa nagydarab mind az öt! Lizi húzott a képzeletbeli kb. húsz méteres kört és a maga 5 azaz öt kilós súlyával távol tartotta a támadóinkat! Amíg a gazdáik meg nem érkeztek, sakkban tartotta a kutyáikat, nekem csak támaszkodnom kellett a bringára és a megijedt gyereket vigasztalni... Amikor visszaparancsoltam szabályosan mosolygott! Gondolkoztam, adjak-e névkártyát a dobermann gazdájának, de ingyen ezek után nem volt kedvem ellátni a kutyáját!

Már nézni is fárasztó volt, amikor Huba ledobta a teniszlabdát az emeletről a lépcsőn és Lizi fáradhatatlanul vitte neki vissza! Mivel minden nap elkísért lovagolni, rendkívüli kondíciója volt. Ráadásul egy kar vastagságú 1-1,5 méter hosszú ággal jött mellettünk. Olyan volt, mit egy kigyúrt izomkolosszus!

iphone_2_6_975.jpg

Itt még csak pár hetesen egy csirkecsonttal a szájában, morogva közlekedett egész nap!

iphone_6_430.JPG

Ez egy jellemző kép róla! Minimum ekkora botocskával közlekedett, akár lovagoltunk, akár bringáztunk, akár csak sétáltunk valahol!

Na jó, a bringázásnak volt számára később egy speciális formája is a "Kutyámfutó", ami Huba bicajának elválaszthatatlan része lett.

balcsi_2014_001.JPG

iphone_4s_utolso_2014_dec_001.JPG

Cikáznak a gondolataim, ahogy nézegetem a képeket róla, miközben törölgetem a könnyeimet... Ha hiszed, ha nem Lizi nézte a TV-t! Na nem mindent, de a 101 kiskutyát, vagy az állatos természetfilmeket órákig! Sőt kommentálta is! Bele-beleugatott, morgott, ha épp úgy érezte részt kell vennie egy-egy vadászatban is! Animal Planet a kedvence! Ha azt bekapcsolod képes órákig nézni!

14_640.jpg

Egészen elképesztő tulajdonsága az is, hogy idegen helyen azonnal tudja hol a mi helyünk és oda vissza is talál! Rendszeresen utaztunk lovas versenyekre, ahol egyforma mobil boxokat építettek fel. Én is csak úgy találtam vissza, ha megjegyeztem melyik sor, hányas box a miénk. Lizi hogy talált mindig vissza az rejtély számomra! Lehet hogy olvasni is tud?

kutyus002x640.jpg

Pálya bemutatón jellemzően egy ló vezetőszáron lógva kísért és így memorizáltam merre kell majd lovagolni...

Na jó, van gyenge pontja is! Az úszás...

_mg_5058.jpg

Ezt a problémát azonban a műtősnőm áthidalta! Mivel kurta lábaival tud ugyan úszni, de nem túl hatékonyan, ezért, hogy javítsuk a vízben is az esélyeit mentőmellényt varrt neki! Ebben már szívesen lubickolt, ráadásul könnyen kiemelhető volt a vízből is!

19875177_623735741083804_9067632859733384133_n.jpg

Gyakorlatilag hajón nőttek fel minden nyáron. Nem mondhatom, hogy bármikor félt volna!

iphone_6_2015_08_15_058.JPG

Együtt voltunk jóban, rosszban...

img_9006_jpgpettbull_1.jpg

Otthon a betegágyban az infúzió mellett Lizi és a hörcsögök segítették a gyógyulást! A hörcsög projektünk elég veszélyes volt Lizivel... Egy alkalommal jelzett is a gyerekszobában a szekrény mögött valamit! Amikor bekukucskáltam egy hörcsög kukucskált vissza rám! Valahogy kiszökött... Még mázli, hogy Lizi nem tudta elkapni! Nem úgy az egereket a lovardában! Gyorsabb egér vadász volt, mint a macskák! Képes volt a térdig érő szalmában elkapni az egeret!

Még nem volt egy éves, amikor fiatal csikón ültem és Lizi kijött velünk terepre. Nem figyeltem rá, amikor hátranéztem és hívtam nem találtam! Lóháton keresgéltem, hiába hívtam, nem jött! Kezdtem aggódni érte és magamat hibáztattam! Egyszer csak megláttam, hátrafelé vonszolt egy rókát! Nehezen tudtam rábeszélni, hogy hagyja ott! Végül le kellett szálljak és együtt sétáltunk haza, én a lovat vezetve, mert a csikóra a terepen nem tudtam visszaülni, Ő a szájában a rókájával, mert nem mondott le róla...

Pontosan tudta mit szabad a lovakkal neki és mit a lovaknak! A Tattersaalban egyszer sakkban tartott és nem engedett kiszökni egy jókora csődört, akinek nyitva maradt a boxa! Igaz, véresre harapdálta az orrát a renitens pacinak, de jóval nagyobb lett volna a sérülés, ha ott, akkor kiszabadul!

Árnyékként jött a ló mellett. Rövidke lábaival tudta tartani a tempót egészen munka vágtáig! Ha kicsit nagyobb tempót vettünk fel, folyamatosan ugatott a vágtázó lovam bal válla előtt! Féltem, hogy egyszer rátaposunk, de olyan ügyes volt, ebből sosem lett baleset, csak reggel 6-kor az Ő csaholásával ébresztettük a Pasarét környékén lakókat, mert visszhangzott tőlünk a lovarda...

Egy lovas balesete azért mégiscsak volt! Futószáron rendszeresen kergette a lovaimat, meg is harapdálta a mozgás közben a bokájukat! Nem lehetett lebeszélni erről a rossz szokásáról, sőt megtanulta elkapni a futószárazó ostor csapóját is, így elvette minden fegyverem... Egyszer viszont elvétette a távolságot, vagy megcsúszott és az ügető ló hátulsó patájával állon találta! Azonnal kimerevedve elfeküdt és a nyaki gerinc sérültek tipikus pózát vette fel, öntudatlanul rángott a teste! Ölembe vettem és láttam lelki szemeim előtt: Itt a vége! Eltelt 10 perc, mire kezdett magához térni! Mi történt fél óra múlva, mire újra kihoztam a lovat futószárra? Full vágtában érkezett az istállók felől és megpróbálta újra hangos csaholás közepette elkapni az ügető ló bokáját! Jack Russel Terrier. Kemény, mint a vídia!

Sokat köszönhetek Neked Öreg Lizi kutyám! A legfontosabb: Soha ne adjam fel!

iphone_6_2015_08_15_011.JPG

Síelni is elkísért minket! Egyszer szánkó pályán szaladt utánunk és eltévesztett egy elágazást! Elvesztettük! A friss hóban látszottak a nyomai, de esélytelenek voltunk megtalálni, ezért a következő állomásnál kérdeztük a felvonó kezelőjét, aki megnyugtatott a kutyánk a középállomásnál vár minket! Ott is ült  lift kezelő ölében a jó melegben! Alaposan meglepte az osztrák személyzetet, amikor a félállomáson az ajtóban ugatott, mert be akart menni!

Mindenhova velem jött. Az autóban az ölemben utazott, ráfeküdt az alkaromra, onnan kukucskált kifelé. Amíg én aludtam Ő is! Ha hajnalban keltünk, addig aludt, ha délig, addig.

Ki nem állhatja a kutyákat, inkább csak elviseli őket. Ha találkozik eggyel, azonnal betámadja, jelezvén neki, ki lesz a főnök! Ha kicsi azért, ha nagy azért, ha kan azért, ha szuka azért szeretné megtépni... Ennek ellenére komoly verekedésbe ritkán bonyolódtunk, mert nagyon fegyelmezett és én már hamarabb visszahívtam, mielőtt bemutatkozott volna a maga módján általában. Volt persze kivétel is! Legnagyobb trófeája egy kan rottweiler, aki Lizi erő demonstrációjára visszatámadott, mire a Kisasszony torkon fogta és ha nem veszem le róla meg is fojtja, mert már lilult a nyelve a behemótnak!

Rengeteget szerepelt velem TV műsorokban, sőt Ő lett velem a reklám arca is a saját márkás termékemnek a PettBull Funkcionális Állateledel Termékcsaládnak.

A rendelésen türelmesen várt, míg végzünk, amint lehetett kiapadhatatlan jó kedvvel bandáztunk mindenhova együtt.

Sok minden történt ebben a lassan 15 évben velünk. A bíróság nekem ítélte a válás után Hubát. A válóper négy és fél évig tartott, miközben a testvérem pereskedett velem, aminek köszönhetően elvesztettem mindent amit gyerek korom óta megálmodtam és fel is építettem a Klinikámat. Volt egy nap, amikor ott álltam az épület előtt Hubával és annyi cuccunk maradt, amennyi az autóban volt, és annyi pénzünk, ami a pénztárcámban maradt... Gyakorlatilag az utcára kerültünk... Nem volt könnyű időszak. Lizi sokat segített az állandó jó kedvével! Azóta fordult a kocka! Bár akkor mindent elvesztettem, most utólag azt mondom megérte! Újra felépítettem az életemet, a tudásomnak köszönhetően vészeltük át a legnehezebb éveket. Ma már csak rossz emlékek maradtak erről az időszakról, de biztos vagyok benne Lizi segített átvészelni mindezt! Megszabadultam a gonosz testvéremtől, aki amióta az eszemet tudom, kisebbségi komplexuma miatt állandóan bizonyítani akarta, ő okosabb, ügyesebb nálam, aki nekem és mindenkinek a környezetében ártani, gonoszkodni próbált, beleértve az állatokat is, annak ellenére, hogy ő is állatorvos lett. Neki szerintem az élete egyik legnagyobb büntetése, hogy egy sérülése miatt nem lehetett hivatásos pilóta és kényszerből állatorvosként kell az állatokkal naponta foglalkoznia, akiket nem, hogy nem szeret, hanem..., de ezt inkább nem részletezném! Megszabadultam a feleségemtől és a családjától is, legfőképpen a gonosz anyósomtól, akinek köszönhetjük, hogy tönkrement a házasságunk és az unokája elvált szülőkkel nőtt fel...

Hajnalban arra ébredtem fel, hogy lebénult a bal oldalam! Kabaréba illő volt az a pénteki napom 8 éve... Stroke!!! Nekem? Aki nem iszik alkoholt, nem dohányzik, nem túlsúlyos és sportol minden nap? Na jó, stressz az volt bőven abban az időben... Akkor megijedtem! Nem gondoltam volna, hogy ez velem előfordulhat! Szerencsém volt, délután már Lizivel és Hubával sétáltunk az ovi után. Hab a tortán, hogy a nyakamba akart ülni, de úgy voltam vele: Tartsunk egy terheléses próbát! Ja, ehhez meg kellett szöknöm a kórházból és kezembe venni a saját gyógyításom sorsát! Na de ez egy másik történet... Attól a naptól másképp látom a Világot és másképp élem az életem! Azóta minden nap ünnep. Nem lehet tudni lesz-e még holnap! A mai napot viszont ki kell használni! Én nagyon igyekszem ennek megfelelően élni azóta!

Mitől volt a stressz? Na, jó, röviden elmondom... Óvodás korban kitaláltam, hogy állatorvos leszek. Szerencsémre, vagy inkább az akaratomnak köszönhetően ettől senki nem tudott eltántorítani! Meglepetésemre a testvérem is ezt a pályát választotta, miután megsérült és nem lehetett pilóta! Tehát együtt építettük fel a rendszerváltás után az első magán praxist. Ennek előzménye egy kutyakozmetika volt, ami azt eredményezte, hogy az induláskor már jelentős pacientúránk volt. Kezdetnek ki kellett állni a családi autóval és állatorvosi rendelő lett a garázsból... Később elfoglaltuk a ház alatt a teljes pince részt... Eljutottunk odáig, hogy napi 100-150 betegünk volt, amit 8 állatorvos és 25 főnyi személyzet látott el. Mivel gyerek korunk óta finoman szólva is "nem jöttünk ki egymással", ezért egyik héten én, a másik héten a testvérem dolgozott. Tehát volt 23 hét szabadságunk és minden hobbinkra elegendő pénzünk is! Az "idilli" állapot akkor borult fel, amikor megtudtam, hogy tőlünk egy utcányira a tudtom nélkül a testvérem épített egy konkurens állatorvosi rendelőt! Na, ez kiverte a biztosítékot nálam! Pár hét múlva meg is nyitottak, nem tehettem semmit ellene... Eljött a nap, amikor a személyzetünknek, állatorvosainknak dönteni kellett, ki, hol kezdi meg másnap, hétfőn a munkát? Ki meg, ki marad nálam? Meglepetésemre az egész csapat engem választott, senki nem kezdett másnap Tamás rendelőjében!!! Túl azon, hogy ez persze hízelgett is a lelkemnek, de azonnal megkezdtem a "Kék-Fehér Klinika" építését, aminek az engedélyei már a cégünk birtokában voltak. Ez 600 négyzetméter, arra a forgalomra, funkcióra tervezve, optimalizálva... Ekkor kezdte a testvérem perelni az építési engedély jogosságát, ami perek 6 évig tartottak... Ráadásul édesanyámtól, inkább nem írom le hogyan, (ezt hívják családon belüli erőszaknak), kikényszerítettek egy ajándékozási szerződést, így az én Klinikám alatt lévő telekrész a testvérem tulajdonába került, persze nem is tudtam róla! Sőt, a Budai Kisállat Klinika Kft. cégünknek a tulajdoni hányadát is elajándékoztatta magának anyánktól, ha lehet mondani, azt sem szép szóval, így a cég 101 %-os lett, ami ugye patt helyzet! Nem részletezem tovább, már csak azért sem, mert szerencsémre már évek óta ez eszembe sem jutott, de a végeredmény az lett: Jelenleg az egész épület, a cég és minden amit gyerek korom óta megálmodtam, felépítettem az izraeli társam tulajdonába került... Nagyjából 300 millió forint lenne, ha ezt újra össze kéne raknom... Kaptam a CIB Banktól egy szabad felhasználású hitelkeret ajánlatot 246 millió forintra. Ebből kb. 100 millió kellett volna, hogy teljesen befejezzem az épületet, berendezzem és akkor nem kellett volna társulnom sem senkivel. A másik 146 milliót, vagy nem veszem fel, vagy megszervezem belőle egész Budapestre és Pest megyére a Kék-Fehér Klinika hálózatot! Természetesen elkezdtem a tárgyalásokat! Létesült volna belőle több olyan felvevő pontja a Klinikának, ahonnan az ott nem ellátható betegeket, műtéteket saját állatmentő autóval a Központba hozzuk-visszük. Ha ez megvalósul, másképp rendeződik az állatorvosi piac, mint most! Miért nem valósult meg? Mert a 6 évig tartó per miatt az épületnek nem volt használatba vételi engedélye, így nem kaphattam hitelt rá! Miért nem bánom? Mert ez Svájci Frank alapú hitel lett volna! Ha sikerül felvenni, akkor most a Bank tulajdona lenne, így a társamé lett... Az, hogy ő nem tudott élni evvel a lehetőséggel és a napi 100-150 betegből ma már csak 1-2 van, az szomorú, de már nem nekem...

A legnehezebb időkben kezdtem el foglalkozni az "ImmiVet Béta 1,3-1,6 Glükán" engedélyezésével gazdasági haszonállatoknak. Ennek köszönhető az új saját márkás állateledelem a PettBull is. Ha nem kényszerülök rá a körülmények és a körülöttem lévő irigyeim, rossz akaróim miatt az életmód váltásra, még most is a Klinika mókuskerekét hajtanám napi 24 órában! Ehelyett a sorsom kárpótolt! Lizi végig asszisztált velem minden jót és rosszat is.

1a.jpg

Kétszer kellett operálnom Őt... Mindkét alkalommal a szívem a torkomban dobogott az egész műtét alatt... Egyszer a medencéje törött rommá, amikor a nyomdában rátolatott egy dzsip, miközben ücsörgött a napon... Másodszor pedig begyulladt a méhe, de akkor már a szíve miatt fokozottan rizikó páciensnek számított az altatás szempontjából! Nagy volt rá az esély, hogy nem éli túl a műtétet már ezért nem vittem magammal Hubát a rendelőbe aznap. Meglepetésemre utánunk jött és végig ott volt velünk a műtőben. Alig tudtam visszafogni magam, hogy ne sírjak előtte! Tudtam, hogy szereti Lizit, de akkor tudatosult bennem, mi lesz vele, ha elpusztul a kutya?

Minden kép egy emlék... Mindegyiknél hullanak a könnyeim a klaviatúrára, pedig most is itt szuszog a lábamnál, időnként a talpammal megsimizem, ahogy gyakran a már 14 éve... Mindig úgy fekszik le, hogy hozzám érjen... Kedvence, ha hanyatt fekszem és függőágyat csinálok neki a paplanból a térdemnél. Egy idő után irtó kényelmetlen ez a póz nekem, de mégis minden éjjelt így kezdünk!

32936087_10215682079946614_9102917368346050560_n.jpg

32944464_10215683738228070_1348523682590359552_n.jpg

3 hete hoztam mellé egy kölyköt. Ő lesz az utódja. Junior. Véletlenek sorozata volt, hogy hozzám került... Miért is hoztam el a kölyköt Lizi mellé? Mert tudom, hogy nemsokára meg kell válnunk egymástól és talán a kicsi segít elviselni Lizi hiányát Hubának is, de ha őszinte akarok lenni majd nekem is!

De ki fogja nekem megmondani mikor engedjem el Lizit? Még idegen kutyákat sem szívesen altatok el, de hogy altathatnám el a Társamat? Napról napra nehezebb neki, látom. De nekem is! Napok, vagy hetek vannak még hátra nem lehet tudni... Hónapokban már nem lehet gondolkodnunk együtt... Vajon megteszi a természet nekünk azt a szívességet, hogy békésen elalszik az mi Lizink? Remélem... Addig is minden együtt töltött nap ajándék! Nézegetem tovább a fényképeit a kalandjainkról... Nehéz, küzdelmes lassan 15 év, de mindent legyőztünk! Együtt! Köszönöm Neked Lizi! Nélküled nem lettem volna ilyen erős! Most felkelt vizet inni! Várj Lizi! Közelebb hozom a tálat... És letörlöm a könnyeim 56 évesen... Pedig már nagyon régen sírtam utoljára, azt hittem már sosem fogok... Sajnos lassan vége, de addig minden nap ajándék!

Te találkoztál Lizivel? Megírod nekem mi jut eszedbe most róla? Köszönöm!

Ritkán írok szomorú történeteket. Nem akartam elszomorítani a napod! Olvasd el a vidámabb írásaimat is!

Ha tetszettek, nézz be a PettBull oldalamra, kattints erre a linkre itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgalmas, amit kitaláltam: A PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcukra! 

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos "Dr. PettBull"

R&D Director - ügyvezető PettBull Kft.

Tel.: +36209887766

Email.: info@pettbull.com

Web: http://pettbull.com/?affiliate=973

Facebook: https://www.facebook.com/DrPettBull/

Blog: http://pettbull.blog.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://pettbull.blog.hu/api/trackback/id/tr4314009736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mónika Vámosi 2018.06.01. 22:14:19

Szeptemberben lesz 27 eve,Ormezon,a rendelo elott azt mondtad nekem,h Moni,ebbe mindenki lelke belehal.Nemetjuhasz volt,belcsavarodassal,7 eves.Nem emlekezhetsz,de azota barmikor latlak lovasversenyen osszemosolygunk.Remelem lesz valaki,aki teged is tamogat majd akkor,amikor nem hal meg,csak eloremegy❤️

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba 2018.06.03. 18:52:19

@Mónika Vámosi: Kedves Mónika! Emlékszem! (Mindenkinek ezt mondom, de az az igazság, hogy 45 ezer páciensünk volt regisztrálva a számítógépben...) Köszönöm: Csaba