Csoki Potter - labdradorom kalandjai

PettBull.Com

Csoki Potter 83-ik rész

2015. december 07. - assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba
  1. csoki1.jpgRetiküllopás

Csoki mindenben nagy segítségemre volt. Így alakult, hogy megtanult olyan „hasznos” dolgokat is, mint a retiküllopás. Régebben ezt a trükköt a jól képzett óriás schnauzereimnek is sikerült elsajátítaniuk. Nekik azonban könnyebb dolguk volt az ijesztő robosztus külsejük miatt, ellentétben az én kis hurka testű és ártalmatlan labradorommal. Kántorról, a híres nyomozókutyáról szóló történetben olvastam erről, amit én is elsajátíttattam velük. Csoki mindent szeretett apportírozni és húzogatni játékosan az ember kezében lévő játékokat. Így azután nem volt nehéz rávenni arra sem, hogy elhozzon nekem egy szatyrot, vagy retikült valaki kezéből. Először ismerősökkel kellett párszor rávenni, hogy mi is a feladat. Tapasztalatból már tudtam, ha a kedvenc játékát rejtem el benne, vagy egy kis csokit, akkor nem lehet gond. A kézerősítő gumikarikával módján bántam ennél a feladatnál, mert korábban már pórul jártam miatta. Történt ugyanis, hogy a két már idősödő, de jól képzett óriás schanauzeremet válogatták ki a „Kismaszat és a gézengúzok” című tévéfilm főszerepére. Ott kellett a halászbástyánál a vége felé egy tömegjelenetben ártalmatlanná tenni a negatív főhősnőt. Az idősödő művésznő bejelentette, fél a jókora fekete kutyától és nem is hajlandó a közelébe sem menni. Megkérdeztem a rendezőt és az operatőrt, elolvasta-e vajon a forgatókönyvet az ellenszenves matróna? Ott világosan az állt, amikor elkapja a gyerekeket és kiabálva segítséget hív, a kutya megmenti őket, mégpedig úgy, hogy megvédelmezi a kis barátait és ráugorva leteríti a gonosz ellenfelet. Ez eddig mind szép, de nem uszíthattam egy 55 kilós schnauzert valakire védőkar, vagy szájkosár nélkül. Erről persze szó sem lehetett. Mentő ötletként eszembe jutott a korábbi kis csínytevésünk, amikor a gyanútlan hölgy áldozatok mögé sétáltunk megmutattam nekik a retikül, majd kicsit lemaradtam, azután küldtem el érte. Ők hibátlanul méltó elődjükhöz, Kántorhoz, végre is hajtották ezt. Utána mindig jó kis patália keletkezett, de végül a táskák visszakerültek jogos tulajdonosaikhoz, akiknek a kezéből a fekete ördögök kikapták. Erre gondolva jeleztem a rendezőnek és az operatőrnek, próba nélkül csak egy felvételt vezényeljenek le, mert valószínűleg Csokit nem fogja bevállalni a művésznő még egyszer. Már sok forgatási napon voltunk túl és szerencsére megbíztak bennem, ezért a kutya nélkül többször is begyakoroltatták a jelenetet. Én kiszúrtam egy fehér bőr retikült a művésznő könyökhajlatára akasztva, ami pont megfelelő volt a tervemhez. Kis bosszúvágy is motivált, mert addig mindenki nagy szeretettel és tisztelettel közeledett a rendkívül fegyelmezett kutyáimhoz, de elsőként ő nem. Sőt kifejezetten ellenszenvesen viselkedett. Szépen megszereztem hát a fehér retiküljét, amibe a kutyám szeme láttára elrejtettem a kedvenc gumikarikáját, amivel előtte közvetlenül még jót játszottam is. Erről persze a színésznő mit sem sejtett. A néhány próba után flottul futó jelenethez bejelentették: Felvétel! Egész végig a snacimat cukkoltam hozza ide a karikát! Le nem vette volna a szemét a retikülről. Végre megkaptuk a jelet, indulhatott a kutya! Tiszta erőből vágtázott az össze-visszahadonászó és kiabáló embertömeg között. Nem érdekelte más, csak a karikája. Rá persze senki sem figyelt, mindenki a maga dolgával volt elfoglalva. Végre célba ért és egy jól megcélzott ugrással vállmagasságban csapott le a művésznő hadonászó karján lóbálódzó bőrtáskára. Az persze cseppet sem érdekelte, hogy evvel a mozdulattal mindjárt a művésznőt is fellökte, a kezéből a foglya megszabadult, pont úgy, ahogy a forgatókönyvben le volt írva. Igen ám, csak az már nem volt benne, hogy az én kiskutyám, mire odaszaladtam mellé, hatalmas mancsával rálépett a fehér bőr retikül egyik végére, a másikat meg a fogával megfogta, és egy rántással széttépte. Boldogan emelte és dobálta a karikáját, amit így meg tudott végre fogni. Nagy sikert aratott a jelenet és nagyon jó képek lettek belőle a filmben is. Pár év múlva eszembe jutott, milyen jó kis trükk volt ez és persze Csokinak is jó lenne megtanítani. Tanulva a filmes balesetemből, nem tettem a karikáját, vagy a játékát bele, hanem egy kis Milka csoki volt a tét. Pár alkalommal meg is próbáltam és remekül mulattunk. Csoki nagy boldogan elkapta a szatyor fülét kirántotta áldozata kezéből, spurizott hozzám vele és már alig várta, mikor kerül elő végre a jutalom Milkája? Egyenlőre a beavatott segítőim nem jöttek zavarba és természetesen megpróbáltuk élesben is a tudásunkat kamatoztatni. A Váci utca sétáló részén észrevettem egyik hölgyismerősünket, aki önfeledten andalog, amint a kirakatokat nézegeti. Tökéletes célpont volt a kezében lógó hosszú fülű retiküljével. Szépen mögé settenkedtünk Csokival a turisták nagy tömegében, megmutattam neki a retikült és cukkoltam vele, hozza el, majd szépen lemaradtunk tőle. Pár méterről elindítottam, amit már alig várt és láttam, amint lobogó fülekkel szalad át az emberek lábai között. Annyit még éppen láttam, hogy sikerül kikapni a tulajdonosa kezéből a táskáját és kaján vigyorral az arcomon behúzódtam egy képeslap árus mögé, ahol nem láthatott a kirabolt áldozatunk. Ott vártam az én kis tolvajomat a zsákmányával. Egyre csak telt-múlt az idő, és gyanús lett, hogy nem érkezik meg Csoki. Kikukucskáltam és sehol sem láttam. Abban biztos voltam, hogy nem szaladt el mellettem, ezért elindultam tovább, arra, amerre az imént küldtem. Kisebb csoportosulásra lettem nem messze figyelmes. A közepén ott ült Csoki és a kirabolt hölgye, aki éppen egy tábla Milkát gyömöszöl a kutyám szájába kockánként! Nem volt mit tennem, bár lebuktunk, oda kellett mennem. Nem értettem hogy történhetett ez a baleset meg velünk? Hamarosan kiderült, hogy az én kis tolvaj labradorom annak rendje, módja szerint kikapta a retikült a tulajdonosa kezéből és megindult vele vissza felém. Ekkor azonban a lány megfordult, megismerte őt, elkiáltotta a nevét, mire ő visszanézett rá. Egy dolgot nem kalkuláltunk be az alapkiképzésébe és ez hiba volt. Történetesen azt, hogy az áldozat kezében lesz egy tábla kibontott Milka csoki! Hogyan vette észre ezt az én kis labradorom, nem tudom, de tény, hogy azonnal abbahagyta az akciót, a retiküllel a szájában visszaszaladt a lányhoz, ahelyett, hogy nekem hozta volna, vigyorgó arccal leült elé, visszaadta neki a tulajdonát, majd ellentmondást nem tűrően kikövetelte magának a jutalom csokiját, ahogy az a kiképzés alatt is járt. Szép kis tolvaj, mondhatom az akit ilyen egyszerűen lehet lekorrumpálni és átáll a másik oldalra! Jót nevettünk a balul sikerült tolvajlásunkon, de ez Csokit cseppet sem érdekelte, bevágta a lány csokiját, majd vidáman ugrándozott körülöttünk, hiába szidtam, milyen ügyetlen volt, ő ezt nem így gondolta. Lehet, hogy igaza volt, mert nálam nem volt Milka, a lánynál meg volt! Tulajdonképpen tényleg nem volt rossz döntés a részéről!

Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a  shop.pettbull.com webáruházam!

Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com

xmas_fb_ad_2.jpg

http://shop.pettbull.com/

img_4080.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://pettbull.blog.hu/api/trackback/id/tr478051982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.