Csoki Potter - labdradorom kalandjai

PettBull.Com

Doki Potter - Velem történt! Tordy Géza volt az asszisztensem!

Fordult a hadiszerencse! Bakából generális lettem a műtőben!

2017. augusztus 06. - assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

b31023eaefd50ce2027de2c96d1e912d.jpg

 

huszar09.jpg

 

Nem tudni honnan jött a lovak őrülete? A család sokszor hangot is adott ennek miszerint: "Nem volt paraszt a családban..." - főleg amikor képes voltam hajnalban kelni, kaszálni friss füvet a lovacskámnak, vagy kilovagolni vele és utána menni a gimnáziumba! Képes voltam hajnalban bringával feltekerni a Panorámán túlra, kitrágyázni a lovakat, csak azért, hogy felülhessek rájuk! Visszafelé szerencsére csak lefelé kellett gurulni, de addigra már nem kellett edzőterembe mennem, rendesen ki voltam már szálkásítva!

Voltam olyan szerencsés, hogy ugyan Budapesten, de a város szélén laktunk, mert a szomszédos utcától az Apenta keserűvíz forrásainak védőterülete kezdődött, saját lovat tarthattam 14 éves koromtól a kertünkben!

12439209_1023745427688618_3132580768801020785_n.jpg

(Ezen a képen Picasso nyergében a kertünkben, mellettem az egyik lovas Mesterem, Tóth László.)

A lovaknak köszönhetően mindenhova eljutottam és mindenütt érdekes lovas emberekkel találkoztam... Így hozott össze a sorsom először Tordy Géza színművész Úrral is, mert lovas statisztaként először a Széchenyi filmben, majd a "Nyolcvan huszár"-ban játszottunk "együtt". Ekkor Ő volt a generális én pedig a baka! Nagyon élveztem a forgatásokat, irtó vidám emlékeim vannak róluk. "Géza bátyám" - lovasokkal így neveztette magát, mindegyikünkhöz kedves volt, sőt amikor a huszárok mulatós jeleneteihez statisztáltunk, igazi buli hangulatot teremtett.

huszar02.jpg

Egy alkalommal a Normafánál forgattunk a nyolcvan lóval huszárnak öltözve. Leszedtük a lovakat a lószállítókról és korhű bokknyergekkel felszerszámoztuk őket, ami nem csak nekünk, nekik sem volt túl kényelmes. Épp csak összekészülődtünk, amikor két csoportra osztottak minket és az erdőbe beszűrődő napsugarak mellett legelészni kellett a "portyázó huszároknak". Teljes csend, áhitat, semmi duma, mert veszik az erdő hangjait, a lovak legelésző neszeit és a szerszámok csörgését... Hirtelen úgy éreztem magam a lovacskám hátán hatalmas ragasztott huszárbajuszommal, mintha visszarepültem volna az időben! Egyszer csak vezényszóra a szomszédos huszárok ebből az idillből vágtában elkezdtek száguldani a kamera felé tőlünk pár száz méterre! Na erről a mi hős csapatunkat nem tájékoztatták a tisztelt filmesek! A mi lovacskáink persze azonnal a társaik után akartak indulni, alig tudtuk összeszedni a szárakat és maradásra bírni őket! Ekkor már nem békésen legelésző szakasz, hanem tomboló, fújtató, nyerítő tüzes paripákat szelidítő hős huszárok voltunk! Végre megkaptuk a parancsot Géza bácsitól a Vezérünktől! Huszárok rohamra! És kivont karddal vágtába ugratott az élre, mi pedig ha akartuk, ha nem a lovaink utána! Nem vagyok egy vattacukor, de húzgáltam be a térdeimet egy-egy fa mellett elszáguldva, mert éppen az egyik legtüzesebb paripán ültem, aki elhatározta: Ezt a versenyt mi nyerjük meg ma  Normafánál! Mire sikerült elviharzani a kamera előtt, úgy néztünk ki, mint egy vert sereg! A fele leesett, mert a bokknyerge aláfordult huszárral együtt a lova hasa alá! Persze, hiszen csak legelészésről és nem rohamról vágtában volt szó! Végül összefogdostuk az elszabadult vadakat és kaptunk bemelegítésre a lovakkal egy kis időt a "lószakértő" filmesektől... Így kettes oszlopba fejlődve fegyelmezett huszárseregként az erdei sétaúton a Jánoshegyi kilátó felé vettük az irányt. A Kapitány Úr elől egyedül, mi a bakák uniformisban kettesével teljes huszársminkben utána. Nagyon élveztük a mókát, minden arra sétáló kirándulónak Géza bácsi vezényszavára: Tisztelegj! - szalutáltunk. Pár perc lovaglás után menet állj vezényszót jelentően felemelte Vezérünk a karját, mire fegyelmezetten felsorakoztunk mögötte. Szerencsémre egészen az elején voltam a csapatnak, így hallottam, amint egy idős nagypapa az unokáival az oldalán feszes vigyázzba vágva magát, bokáját hangosan összecsapva, könnybe lábadt szemekkel jelentést tett a Kapitányunknak! Már nem pontosan tudnám idézni mit mondott, de arra emlékszem, pontosan megjelölte melyik huszár bandériumban szolgált és alakiasan jelentkezett! Válaszul Géza bátyánk viszonozta a hivatalos huszárok korhű köszöntését, majd parancsot kaptunk a tisztelegj-re! Egyikünknek sem jutott eszébe elviccelni a dolgot, pedig amiből csak lehetett viccet kreáltunk, de itt ez a jelenet a könnybe lábadt öreg Huszárral megérintett még minket csintalan fiatalokat is... "Pihenj!" után sem kezdtük el a hülyülést, hanem meghallgattuk, amint a nagyapó elmesélte hol járt huszárként a háborúkban és elcsukó hangon adott hálát az Istennek, hogy itt a Normafánál újra portyázó huszárokkal találkozott! Nem árultuk el neki, hogy nem jöttek vissza a daliás vitézek, csak egy film kedvéért vagyunk itt... Ahogy tovább lovagoltunk mellette végig tisztelgett nekünk, mi pedig büszkén viszonoztuk neki!

475015_0.jpg 

Huszársminkem már említettem, de azt nem, hogy mennyire jól sikerült! Először egy kis bajuszkát kaptam, de azonnal visszautasítottam, hogy egy igazi huszárbajuszt kérek! Ehhez azonban pajesz és ráncosítás is járt az arcomon! Amikor készen lett, nem ismertem magamra! Öregedtem negyven évet! Amikor vége lett a forgatásnak, átöltöztem civilbe, de a bajusz, pajesz és a ráncok maradtak! Így mentem haza. Becsöngettem. Édesanyám jött ki a kertkapuhoz. Levettem, hogy elsőre nem ismert meg!

- Tessék! - mondta.

Ez magas labda! - gondoltam, amit persze ki nem hagytam volna semmi pénzért sem!

- Kutyanyírás miatt jöttem! - (A gimnázium és az egyetem alatt is komoly kutya és lónyíró kozmetikám volt...)

- Nincs itthon a fiam, mit mondjak neki, ki kereste?

- Mutter ne hülyéskedj én vagyok!

Ez a kis tréfa annyira jól sikerült, hogy anyám majdnem infarktust kapott!

De térjünk csak vissza Tordy Géza bácsira! A következő találkozási pontunk Tihany volt. Ekkor már állatorvosként dolgoztam, sőt sikerült azt elérni, hogy egy hétig éjjel-nappal húztam az igát, a következő héten pedig szabad voltam és lóval együtt egy hetet a Balatonnál tölthettem, ráadásul a saját hajónkon lakva! Nagy királyság volt ez akkoriban, de sok kutyaszőr tapadt hozzá és sok műtétnél kellett bevérezni a steril kesztyűmet, mire idáig jutottunk...

Ennek köszönhetően Tihanyban szinte mindenkit ismertem, mert előbb-utóbb szervizelni kellett a kutyáját, vagy macskáját...

hajon1.jpg

A társadalmi élet központja Lidi mama fazekas házában volt a templomhoz közel a sétányon. Ez a ház egészen fantasztikus fekvésű! Az egyik oldalról nyitva a turistáknak, akik bemehetnek a műhelybe is és válogathatnak a gyönyörű Lidi mama kézzel készített cserép edényei közül. A fazekasház másik végében a kertből pazar kilátás nyílik a Balatonra. Ide bármilyen időpontban érkeztem, mindig volt pár vendég, akik a kertben ücsörögtek.

Ez alkalommal is jókora vendégsereg volt spontán összeverődve és borozgattak, amikor Csoki labrador kutyámmal megérkeztünk. Tordy Géza bácsi is a vendégek között volt éppen. A csapatnál délután ellenére már emelkedett volt a hangulat! Nálam már megszokták, hogy nem iszom alkoholt, így lemondtak róla, hogy tukmáljanak rám "csak egy pohárkával"...

Beszélgetés közben Lidi mama azt mondta: "Ha már itt vagy, nézd már meg légy olyan szíves a kutyámat mert nem tetszik nekem!"

Egy jókora áldott jó természetű berni pásztor szukáról volt szó, aki a füvön heverészett. Rápillantottam, de nem láttam "blikk diagnózissal" semmi olyat, ami indokolt lenne, hogy felálljak és megvizsgáljam...

- Mi a baj vele?

- Nem eszik pár napja és ma is többször hányt.

Na erre már feltápászkodtam és a társaság figyelmét kiérdemelve áttapintottam a kutya hasát, anélkül, hogy oldalfekvéséből felállt volna. Nem gondoltam, hogy találok valamit, de tévedtem! Egyértelműen ki tudtam tapintani valami rendellenes, nem odavalót a hasában!!!

A társaság legnagyobb megdöbbenésére 1 perces vizsgálat után a fűben guggolva közöltem: A kutyában elakadt valami idegen test, meg kell sürgősen operálni!

Lett is nagy riadalom azonnal! Menjünk át Balatonfüredre, ott az állatorvos barátomnál van műtő és minden szükséges!

Lidi mama azonban ezer kifogást hozott fel a tervem ellen, így viccből, vesztemre annyit mondtam: "Ha Géza bácsi asszisztál nekem, akkor itt a konyhaasztalon is megoperálom!"

Ezt azért nem gondoltam komolyan, bár volt komplett steril műszer szett összecsomagolva az autómban, ami a kertben állt, mert Csoki kutyám miatt mindenhova vittem magammal. (Nem éreztem volna jól magam, ha netán megsérül és nem tudok segíteni neki...)

Géza bátyám azonban nem vette viccnek az invitálásom! Bátorsága már megerősítést nyert a jófajta tihanyi boroktól és fel is pattant az asztal mellől, indult asszisztálni nekem!

Nem volt visszaút! Ha meghátrálok, a becsületemen esik csorba! Ilyet pedig egy huszár nem tehet! Így hát harcra fel!

Így fordul át a hadiszerencsém és én lettem a generális Géza bátyám pedig a baka! Legalábbis a műtét idejére megcserélődött a szerepünk!

A nádfedeles patináns ház konyháját pillanatok alatt műtővé alakítottuk! Géza bácsi komolyan vette a feladatát és ő is huszárhoz méltóan nem hátrált meg a feladattól! Még akkor sem, amikor kiosztottam a rá eső feladatokat, miszerint steril kesztyűben neki kell tartani a kutya beleit, amíg én felvágom, majd összevarrom! Erre ennyi volt a válasza:

- Rohamra!

A műtét a körülmények ellenére profin és minden komplikáció nélkül zajlott. Egy jókora dunakavics elakadt a vékonybélben, de még épp időben kivettük, elég volt egy bélmetszés, nem kellett még elhalt bélszakaszt kiiktatni.

Műtét közben sokan kukucskáltak be alkalmi műtőnkbe, de bejönni csak a kiváltságosak jöhettek be!

Mire végeztünk és kijöttünk a kertbe, jócskán megszaporodott a vendégek száma! Elterjedt ugyanis Tihanyban az ismerősök között: Lidi mama kutyáját operáljuk a konyhában! Ez már végra valami eseményt jelentette a nyugis Tihany életében, hát aki tudott átjött és drukkolásként ivott egy pohárkával, amíg mi dolgoztunk.

Hősként fogadtak minket a kertben!

Szerencsére a kutya is teljesen rendbe jött!

drjcsoplogo.jpg

Ez a kis történet azért jutott eszembe, mert nemrég Budán összefutottam Tordy Géza bátyámmal. Természetesen azonnal a lovakról és erről a műtétről esett szó!

Sajnos mostanában rossz híreket hallok az egészségi állapotáról! Remélem a sors kegyes lesz hozzá és még sokáig megfelelő életminőségben marad közöttünk!

Nekem Ő marad a Huszártisztem és a legkedvesebb amatőr asszisztensem!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam a PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

Juhász Csaba Dr. PettBull.Com

 Oszd meg, hogy ismerőseidnek is mosolyt csaljunk az arcára! 

 

 

Doki Potter - Ezen Te is beájulnál? - velem történt!

Macskának tablettát Te be tudsz adni, anélkül hogy elájulnál?

dsc_6754_cf_kicsi_logo.jpg

Nem vagyok ájulós típus. Na, de ez ha jobban belegondolok, csak részben igaz! Ha már itt tartunk, elmesélem: Miért is nem vagyok bátor, ha a tű másik oldalán kell állnom?

Óvodás lehettem, amikor már nem emlékszem mi okból, de véradásra vittek egy kórházba. Persze ismerőshöz... Na ez lehetett a hiba! A vérvételt végző nővér valószínűleg a család jó ismerőse lehetett, mert engem elragadott szüleim biztonságából és beültetett egy nagy székbe, mondván: Csabika olyan ügyes, bátor nagy fiú, egyedül száll szembe a vérvétel kihívásaival!

Büszkeség töltötte el mind a 6 évnyi lelkemet! Neki is láttunk a műveletnek! Leszorította a karomat és csurgattuk egy kémcsőbe a véremet! Ez nagyon izgi volt! Persze akkor már szóba került, hogy állatorvos akarok lenni - ezt már korábban elhatároztam - így ez amolyan előgyakorlat, csak most épp rajtam gyakorolunk! Nem is zavart a dolog, addig, amíg a szomszéd szobában meg nem szólalt a telefon! Idősebbek még emlékeznek a zsinóros fekete telefonokra, amiknek a kagylóját malacfarkú vezeték kötötte össze a készülékkel és kegyetlen csengőhangja volt. Nem lehetett válogatni a csengőhangok között, ha csengett, hát csengett, de úgy ám, hogy a szomszéd is hallotta! Sőt a vérvételhez sem találták még ki a zárt laborcsöveket, hanem direktbe csurgatták a nyitott kémcsőbe a vénába szúrt tűből. Épp itt tartottunk és saját vérvételemen, mint szakértőt alkalmazva az a kitüntetés ért: Foghattam a saját kémcsövemet, miközben véremet vettük! Ismerős nővérkém úgy ítélte meg, elég bátor a kis Csabika, boldogul magában is, amíg felveszi a másik helységben a telefont! Rá is erősített erre pár szóval és otthagyott egyedül a saját vérvételem közben!

Majd szétvetett a büszkeség! Hallottam, amint a nővérke a szomszéd szobában önfeledt csevegésbe kezdett a szerelmével. Ez még izgibb volt, meg is próbáltam hallgatózni, ami ugye nem szép dolog, de ha már így alakult, nem akartam unatkozni a vérvételem közben! Mivel a kezemben lévő kémcső lassan megtelt, hát kicseréltem egy másikra! Egész jól sikerült! Aránylag kevés vérem veszett kárba, mire a tű alá tudtam tartani a következőt, amit az asztalon lévő állványról vettem el. Milyen ügyes vagyok? - gondoltam és csendben asszisztáltam a saját vérvételemhez, amikor egy cső megtelt, vettem üreset az előttem lévő asztalról! Ment is minden, mint a karikacsapás! Egészen addig, amíg a szomszéd szobából át nem szólt a nővérke: Kis türelem Csabika rögtön jövök!

- Nem sürgős, jól haladok, csak lassan elfogynak a kémcsövek! - válaszoltam.

Na erre beviharzott a telefonvégről az én vérvevő segítségem, lógva hagyva a szeretőjét a vonal másik végén! Hiába mosolyogtam rá büszkén, ő bepánikolt a látványtól, pedig én nem! Akkor még... De nemsokára már átragasztotta rám is hisztériás viselkedését, mert lefektetett egy ágyra összerántotta az összes arra járó fehér köpenyest a környékről és mind velem akart foglalkozni! Zavarta őket az a pár csepp vér, ami a ruhámon landolt a csövek cserélése közben, bár engem egyáltalán nem! Volt ott orvos, vérnyomás mérés, meg minden! Részletekre pontosan már nem emlékszem, csak arra, hogy addig tüsténkedtek körülöttem, hogy tényleg rosszul lettem! Na azóta nem csak rosszul vagyok, de el is ájulok, ha megszúrnak! Más kérdés, ha az én kezemben van a tű, akkor gond nélkül szurkálok bárkit! Csak engem ne...

Ennyi bevezetés után térjünk a tárgyra!

A Kék-Fehér Klinika megépítése gyerekkori álmom megvalósulása volt. A négy vizsgáló egymás mellett hatalmas üvegfallal volt elválasztva, sőt a váróból is be lehetett látni üvegajtókon át. A másik irányban az utcára láttam, így mindig képbe voltam ki érkezik?

Egy alkalommal velem szemben az asztal másik oldalán kisportolt, jó megjelenésű férfi volt, kutyája közöttünk az asztalon. Vizsgálat közben láttam, hogy a tekintete megmerevedik, az arcszíne elszürkül és kifejezetten ájulás előtti állapotban van!

- Rosszul van? - kérdeztem. Ebben már volt rutinom, mert az állatorvosnál elő-előfordul, hogy a páciens gazdája elájul. Volt szerencsém ilyenkor a levegőre kicipelni az ernyedt testeket, ami nem is egyszerű feladat! Emberünk csak sokadik kérdésemre reagált, de még talpon volt, tartotta magát, mire már mellé értem.

- Nem, nem, csak ... mutatott az ablakon át látható utcára! Kinéztem és elöl egy fekete Q7-es, utána egy fekete VW busz, a sor végén másik fekete Q7-es Audi terepjáró. Épp kászálodtak ki belőle marcona vitézek és körbenézve, felmérve a terepet.

Levettem, hogy ájuló félben lévő férfiúnk nem az én injekció beadásomtól sokkolt be, amit az imént a kutyája kapott, hanem a fekete konvojtól!

- Nyugi, csak a "Nagyfőnök" jön a kutyáját látogatni, nem magáért jön a kommandó! (Épp az ominózus kis kuvasz kutya volt Klinikánk vendége, amelyikről évekkel később cikkeztek: Nincs is kutyája a Miniszterelnöknek, nem is igaz az este, stb, stb... Pedig a kutya tényleg ott volt nálunk és minden nap meglátogatták!)

Megnyugtató szavaimra jókorát fújtatott emberünk, láthatóan visszatért bele az élet és csak annyit kérdezett: Van hátsó kijárat?

Mivel a praxis menedzsment része volt nálunk: Mindent a vevőért! - hát udvariasan kiengedtem a személyzeti bejárón, mert nem tudtam meggyőzni: Nem érte jöttek, csak a kutyájukat látogatják! Valószínűleg lehetett némi vaj a füle mögött, mert halálra rémült a "kommandó" látványától!

Az én esetemben ugyanez volt a felállás, csak éppen velem szemben egy fiatal csinos hölgy állt, az asztalon a macskája. Szinte soha nem dolgoztunk egyedül, mindegyikünk mellett volt egy-egy asszisztensnő segítségként. Ez persze nem mindig volt így! Idáig el kellett jutni, onnan, hogy a garázsból a szerelő akna fölül ki kellett állni apám kocsijával, helyére húzni egy vizsgálóasztalt... Egy idő után beletörődött szegény, hogy nincs garázsa, mert átalakult állatorvosi rendelővé... Évekig a munka után nekünk kellett kitakarítani és megünnepeltük, amikor először megengedhettük magunknak, hogy kifizessünk egy takarítónőt!

Ekkor azonban már nagy volt a luxus körülöttem. Asszisztensem mindenben segített. A recepción felvették a beteget érkezéskor, így mielőtt belépett, felkészültünk a kórlapja alapján az előzményeiből. (Minden páciens boldog volt, hogy nevén tudtam nevezni a Kedvencét! Igaz, kaptunk hozzá egy kis segítséget a recepciósunktól!) Amíg a vizsgálat folyt, az asszisztens mindent rögzített a gépben, előkészítette a beadandó injekciókat és végül az állatok rögzítése is a gazdával együtt az ő dolga volt. (Kár, hogy a testvéri irigység és a féltékenység tönkretette ezt az álomszerű, idillikus Klinikát, annak ellenére, hogy heti váltásban dolgoztunk, 23 hét szabadságunk volt hozzá elegendő pénzzel a zsebünkben!)

Ebben az esetben a gazdaasszony vállalta, hogy otthon fogja beadni a féreghajtó tablettát a macskájának. A vizsgálattal és a védőoltás beadásával már végeztünk, így az asszisztensem távozott a helységből.

Még pár udvariassági kör maradt csak, amikor meggondolta magát a gazdi és azt kérte: Doktor Úr! Adja be mégiscsak a tablettát Mircikének, ha nem gond!

- Dehogy gond! Szívesen! (Na ez nem egészen volt igaz, mert szívesebben megoperálok még most is egy bénult kutya gerincét, vagy rommá törött csontjait, mintsem vért vegyek egy macskából, vagy tablettát adjak be neki!

Segítségért átkukucskáltam a másik három vizsgálóba az üveg válaszfalakon át, de mindenki vadul dolgozott, elfoglalt volt. Az én asszisztensemnek se híre, se hamva! Mit volt mit tenni, megkértem a gazdát, segítsen! Ő ezt lelkesen vállalta is.

Annyi dolga volt, hogy a hason fekvő macskájának leszorítja az asztalra a két mellső lábát. Gyorstalpalón kiképeztem és felszenteltem alkalmi asszisztensemé. Bal kezemmel megragadtam Mircike grabancát, így hátra feszítve a fejét, már kissé ki is nyitotta a száját, szinte kérte a féreghajtóját!  A jobb kezemmel pedig egy csipeszbe fogva a tablettát lenyomtam a cica torkán. A műveletben a legfontosabb, hogy kellően mélyre toljuk le a beadandó tablettát, mert ha ez nem így van, a macska kiöklendezi! Ha sikerült, kis időre be kell csukni a száját, sőt érdemes az orrnyílást is befogni, amíg nem nyel egyet az állat!

Ment is minden művelet mint a Doxa óra! Egészen addig amíg alkalmi segítőm el nem engedte Mircike karmokkal felfegyverzett mancsait!

A cica várhatott volna még pár másodpercet és készen is vagyunk! De nem várt...

Villámgyorsan csapott egyet és a jobb mutatóujjam elülső ujjpercét rögzítette a karmával!

Patt helyzet! Én fogtam az ő grabancát, ő fogta az én ujjam! Döntetlen! Csakhogy hosszabbítást rendeltem el! Nem vagyok egy feladós típus, úgyhogy először felmértem a lehetőségeim. A gazda udvariasan egy lépést hátralépett az asztaltól és bíróként felügyelte a meccsünket Mircikével! A Látótérben nem volt hívható segítség az asszisztenseim és a Kollégáim között...

Az első gondolat, ami átcikázott az agyamon: Le fogják amputálni az ujjam!

Volt ugyanis nem sokkal az eset előtt egy Kollégám, akinek macska karmolás miatt a hüvelykujját három részletben percenként amputálták, mindig egyre feljebb! Mivel láttam, hogy a macska karma eltűnt az ujjamban, az csakis az ízületemben lehetett, mert ilyen mélyen a félköríves macskakarom csak ott férhet el! Bár még nem éreztem, hogy csikizné a karma az ízfelszínem, csak annyit, hogy valamit tenni kell!

Finoman lazítottam hát a grabanc fogáson és morzsolgatni kezdtem a kezemben lévő cicabőrt. Gondoltam a wellness masszázs talán jobb belátásra téríti! Magától azért nem fújt sajnos visszavonulót, segítségem pedig nem lévén, hát összeszedtem az összes bátorságom, elengedtem a cicát és a felszabadult bal kezemmel finoman kihúztam a körmét az ujjamból! Közben persze azon drukkoltam, ha elengedem, meg ne ugorjon, mert akkor kiszakítja még jobban az ujjam tűéles karmával!

Szerencsémre pont addig volt csak megszeppenve, amíg össze voltunk láncolva. Utána fújt egy jókorát és leugrott az asztalról, megszabadulva a fogságból.

Én pedig konstatáltam, hogy nagy a baj, mert nem vér, hanem synovia, azaz sárgás színű ízületi nedv ürült a karmolás helyén az ujjamból! Ez katasztrófa! Biztos lesz az amputáció! Épp sajnáltam már magam, amikor éreztem, hogy elhagy az erőm! Ismerős volt az érzés, pont olyan, amikor a tű másik végén vagyok vérvételkor! Nemsokára padlót fogok... Innen már nincs visszaút! Ez a fázis a legrosszabb! Teljesen ép a tudat, mindent látsz. értesz, de semmit sem tudsz reagálni!

Azon morfondíroztam, ezt az ájulást nem fogom tudni sérülés nélkül megúszni, mert vagy a vizsgálóasztal sarkába, vagy mögöttem a monitor szélébe, vagy a falba fogom beverni a fejem esés közben! Körülöttem ugyanis csak pont annyi hely volt, hogy ne kelljen egy lépést se tenni, minden elérhető távolságban legyen munka közben. Igen ám, de a tervezővel az ájuláshoz szükséges biztonságos távolságot nem terveztük bele!

Fogtam, szorítottam az ujjam, néztem a kicseppenő sárgás áttetsző folyadékot és éreztem, fogy az időm! Kezdtem elgyengülni...

Szerencsémre pont onnan jött a segítség, ahonnan a legkevésbé vártam! Úgy látszik vigyáznak rám a fentiek! Van aki azt mondja: Nincs Isten! Szerintem minimum három is, mert egy biztosan nem győzné a sok munkát amit én adok neki!

Az én őrangyalom ez esetben a cica gazdája volt! Miután tisztes távolból szemlélte küzdelmünket Mircikéjével - Ne felejtsük el, hogy ő miatta alakult ki a baleset! - Megszólalt:

- SZEGÉNY CICA BEPISILT! - ezt olyan mély gyásszal a hangjában, mintha el is pusztult volna!

Így utólag köszönet és hála neki ezért a mondatért! Éreztem, ahogy visszatér belém az erő! A bokámtól jött felfelé rohamosan ez a semmivel sem fogható euforikus érzés! Leesett vérnyomásom csodával határos sebességgel újra 120/80 lett! Kívánni sem lehet jobbat!

- Nekem meg le fogják amputálni az ujjam... - ennyit tudtam elsőre válaszolni, hálaként neki...

Ekkor lépett be az asszisztensem és elkapta a szökevény cicát, be is tette a hordozójába.

Udvariassági köröktől eltekintve kitessékeltem a gazdát Mircikéjével együtt a recepció felé, mert ő a bepisilést vette zokon, én pedig az ujjamból csurgó ízületi nedv miatt nehezteltem rá... Döntetlen ez is, de most nem voltam képes még vele is harcolni.

Humán kórházakból elcsábított műtősnőink voltak, akiknek sokat köszönhetünk, sokat tanultunk tőlük. Most azonban az én ujjam kezelésén akarták minden tudásukat kipróbálni! Végül közösen úgy döntöttek, itt nincs mese, azonnal ki kell fertőtleníteni! Pláne miután megosztottam aggodalmaimat velük az amputációval kapcsolatban!

Erre a célra egy sárga véna katétert használtak közös megegyezéssel egy ellenszavazat ellenében! (Az ellenszavazó én voltam!) Ezt bedugták a lyukba, amit a cica karma ütött az ujjamba! Még mázli, hogy csak ülve hagytam magam kezelni nekik! Amikor aztán a 3 %-os hidrogén-peroxid találkozott az ízületemmel, na akkor tényleg padlót fogtam!

Pechemre most nem volt ott a műveletnél a cica gazdája, aki esetleg egy jól irányzott mondatával megmenthetett volna az ájulástól, mint például: "Szegény cica bepisilt!" - vagy valami hasonló frappánssal...

Azóta nem adok be a gazda segítségével macskának tablettát és nem veszek vért tőlük, csak profi segítséggel!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

Szerintem az is nagyon izgi, amit kitaláltam a PettBull Funkcionális Állateledelek! Kattints a fenti linkre és mindent megtalálsz róla!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos/ PettBull kft. ügyvezető R&D director

 Köszönöm a képet Császár Claudia cicafotósnak!

www.cicafotozas.hu
www.legjobbfoto.hu


 U.i.: Az alábbi kép csak illusztráció, de a kérdéses ujjam látható rajta! Tehát megmaradt, nem amputálták le! Igaz, két hétig úgy lüktetett, alig tudtam aludni tőle!

fullsizerenderlogo_2.jpg

Doki Potter - Állatorvosi műhibám, elismerem!

Állatorvosként is lehet hibázni, elismerni a hibát nem könnyű! Én megteszem!

galler_logo.jpg

 Aki állatorvosi praxisa során még sosem hibázott, az vagy nem elég régóta praktizál, vagy nem vallja be! Utólag mindig könnyű okosnak lenni! Sőt, ami tegnap még nem látszott, az lehet ma már napnál is világosabb! Na de ne filozofáljunk, térjünk vissza az én esetemre!

A reklamáció egy telefonhívással kezdődött... Bekapcsolták a recepcióról, de már jelezték: Valaki nyomdafestéket nem tűrően beszélt velük és a Főnököt követeli! Tessék!-re a vonal másik végén nem túl kulturált hang kezdett üvölteni a fülembe! Elhordott mindenféle sintérnek, megfenyegetett nem csak engem, de az egész személyzetet is... Hiába próbáltam én is megszólalni az "a" betűm után máris fröcsögött a mocskosság rám, ráadásul teljes hangerőn! Dobhártyám és idegrendszerem kímélésére szívesen eltartottam volna a kagylót jó messzire a fülemtől, de sajnos nem tehettem, mert pácienseim álltak velem szemben a vizsgálandó kutyájuk pedig az asztalon. Így hát inkább teljes erőből szorítottam a fülemre a kagylót, hátha nem hallatszik ki semmi sem, ami nem lett volna megfelelő a praxis menedzsment szempontjából. Ennek köszönhetően minden szótagot extra élvezhettem, pedig vadul kerestem a halkító gombot, de persze nem találtam!

Miután ellenfelemnek kifogyott a szókincse, (mind a kb. 100, amiből 99-et nem tudok itt idézni, mert a nyomdafestéket nem tűri, az 1 meg a kötőszó...) át is estünk a bevezetésen, hát rátérhettünk a tárgyra végre!

"Lebénult a a rottweilerem Te f...szopó, köcsög, stb, stb! A műtét miatt, Te csíra, ge.i! Szét.aszom a fejed Te sintér, összetöröm a kezeidet, ne tudj többet operálni! Stb, stb, stb..."

Mivel a diskurzus egyoldalú volt, bőven maradt időm közben a számítógépben megnézni a beteg kórlapját. A kutyát két napja operáltuk ovario-hysterectomia. Azaz nőstény kutya ivartalanítása. Emlékeztem rá, mert jókora 55 kg-os rottweiler kicipelése a hordágyon nyomokat hagyott bennem. Laborja rendben, műtét közben semmi extra, jól ébredt, úgy adtuk haza.

Amikor elfogyott végleg a túloldal szókincse, próbáltam elmagyarázni, hogy a bénuláshoz az ivartalanító műtétnek nem sok köze lehet, de evvel csak olajat öntöttem a tűzre! Mit tűzre?! Atombombát dobtam egy éppen kitörő vulkánra! Két kilövellő lávafolyam között abban maradtunk, elhozza a kutyát vizsgálatra. Szerintem vizsgálatra, ő szerinte azért, mert most már bele húzhatom a fa..om a kutyájába!

Összefoglalva: Döntetlenre álltunk a beszélgetés után, így vártam, hogy megérkezzenek.

Eszembe jutottak az addigi eseteim, amikor váratlanul az altatásból nem ébredt fel az állat és ezt közölni kell valahogy a gazdájával! Na az nem könnyű! Ráadásul különbözőképpen reagálnak az első sokkhatás után! Hiába tartottunk be minden protokollt és óvintézkedést, altatási baleset bizony előfordult néha nálunk. Egy olyan eset különösen megmaradt bennem, amikor egy gyermek sebész Kollégának operáltam a kutyáját, aki végig is akarta nézni a műtétet. Ez a shar pei a térd műtét felénél feladta! Szépen aludt addig az altatógépen, be volt monitorozva, egyszercsak megállt a szíve minden előzmény nélkül! Megpróbáltuk éleszteni, mindent bevetettünk, de vége! Elpusztult! A gazdája szeme láttára! Az újraélesztés kritikus ideje kb. 5 perc. Ha ennyi ideig az agy nem kap megfelelő vér ellátást és oxigént, végleg károsodik! Volt itt is minden, lélegeztetés, szív masszázs, vénába ami csak ilyenkor szükséges az infúzión felül, de hiába! Szemébe kellett, hát néznem az orvos Kollégának, aki ráadásul végignézte a küzdelmünket Kedvencéért, de sikertelen volt, menthetetlenül elpusztult! Meglepetésemre, könnyes szemmel azt mondta: Ne hibáztassam magam! Látta, hogy mindent megtettünk! Az altatási protokoll is szakszerű volt, az élesztésért sem tehettünk volna többet! Csak azt nem tudja, a feleségének ezt hogy fogja elmondani? Szemből mindkét kezét a vállamra tette, a szemembe nézett könnybe lábadtan és távozás előtt evvel búcsúzott: Képzelje Kolléga Úr! Nekem eddig 23 alkalommal kellett a szülőkkel közölnöm, hogy a gyerekük meghalt a műtét közben! Ne hibáztassa magát! Mindent megtettek! Köszönöm! Megcsókolta a halott kutyáját még utoljára a műtőasztalon. "Aludj jól!" és távozott... Ez azóta is sokszor eszembe jut! Legutóbb akkor, amikor egy Facebook postban gyilkosozott le - jogtalanul - egy gazda, kutyája halálának évfordulóján. Megértem őt! A lelke még háborog, engem tart hibásnak, soha nem fogja elfogadni, hogy semmi közöm a kedvence halálához! Ennek ellenére nem esett jól... Na, de kanyarodjunk csak megint vissza!

Ilyen izgalmak után az egész Klinika kíváncsi volt, ki lehet ez az állat? Na nem a rottweiler, hanem a gazdája!

Azt ugye kár is leírni, hogy igazi fekete lesötétített üvegű csúcskategóriás terepjáróval érkeztek. Ja, hogy mindjárt kettővel is, összesen nyolcan? Hát igen, csak a nyomaték kedvéért! Hogy érezze az állatorvos, ők nem viccelnek! Mellesleg annyira fel voltak gyúrva, ha kettévágtuk volna mindegyiket, akkor pont 16 normális méretű lett volna belőlük... Most nincs időnk arra hány kilométernyi tetoválás volt rajtuk... Láttam a brigádot az ablakon át, ahogy megérkeztek, felálltak sorfalként, a telefonos spannom meg mint a Magilla Gorilla viharzott be a Klinikára!

Nem akartam hogy inzultálja a recepciós Kolléganőnket, hát személyesen fogadtam már a bejárati ajtóban! A köszönés csak a részemről történt meg, persze az udvariassági körök többi része is elmaradt...

- Hozzák be a kutyát! - javasoltam.

- Hogy hozzuk be? Nem tud menni!

- Adok egy hordágyat!

- Inkább jöjjön segíteni, maga miatt bénult le!

Ezen a ponton nem kezdhettem akadémiai vitát, mert nem volt hozzá megfelelő a vita partnerem.

Bementem hát a hordágyért és ballagtam ki vele a vastagnyakúak felé. Közben arra gondoltam, lőfegyvert is kellett volna hoznom, mert a fogadóbizottság nem túl bizalomgerjesztő! Mindegyiknek 42-es karja volt minimum, de csak nem golyóállók! De hát fegyverem nem lévén, pusztán a szókincsemmel indultam a csatába!

Megint végig kellett hallgatnom, hogy miattam bénult le, mert a műtét óta nem tud felállni! Több ötletet is kaptam a "szakértő" csapat tagjaitól, mit, hol hibáztam el a műtét alatt, ami miatt a fönci kutyája lebénult! Lassacskán kis diskurzus azért kezdett kialakulni, így megtudtam, hogy amióta hazamenet a kutya azóta egyáltalán nem tud felállni. Attól eltekintve, hogy az ivartalanítási műtétnek ehhez semmi köze, kezdtem aggódni, mert a műtét már 2 napja volt! Márpedig, ha két napja bénult a kutya, akkor nem biztos, hogy jók az esélyei a felépülésre, még gerincműtéttel sem! Bénulásnál ugyanis az időtényező a legfontosabb! Mihamarabb el kell látni a beteget, vagy meg kell  operálni, mert késlekedéssel akár végleg bénult maradhat, amelyiket időben még talpra lehetett volna állítani!

Ezek a gondolatok cikáztak át az agyamon és letettem a hordágyat a kocsi mögé.

Kinyílt az ajtaja és megijesztett a látvány, ami fogadott! Akkor már évtizedes gyakorlattal a hátam mögött nem sok újat lehetett már mutatni, de ez az volt!

A hatalmas rottweiler megtört tekintettel nézett rám! Valami azonban nem stimmelt! Kértem, segítsenek kivenni az autóból a kutyát, de cinikusan azt mondták az izompacsirták, vegyem én ki, miattam nem tud járni!

Rendben! Ha harc, hát legyen harc! Sportszerűen időt kértem, akárcsak egy sportmeccsen! Hozok segítséget!

Így hát bementem a klinikára és a legidősebb Műtősnőmet hívtam segíteni. Róla tudni kell, hogy meglehetősen antiszociális, nem is szabad emberek közé engedni, de komoly műtéteket már 25 éve csak vele együtt végzem! Ő kutyát soha nem elemelt fel, vagy le az asztalról, így most nem értette, miért pont neki kell jönnie? Kétségeit avval oszlattam el, itt most vészhelyzet van, mert reklamál a tulaj, a kutya pedig nem tud menni két napja!

Meg akartam osztani vele azt a megdöbbentő képet, ami a terepjáró platóján az imént engem fogadott! Tuti - mert a rendes, polgári nevét csak kevesen ismerik, szintén kővé dermedt a látványtól! Csakhogy ő nem az udvariasság bajnoka! Most sem fogta vissza magát! Előkapta a zsebéből a gézvágó ollóját és "Ki volt az az állat, barom?" csatakiáltással meghátrálásra késztetve a gyűrött fülűeket a kutyára támadt!

Egy határozott ollócsapással vágta el a kutya nyakára kötött gézt, ami a védőgallért hívatott rögzíteni, ne tudja a kutya lehúzni a fejéről! Avval a lendülettel már rántotta is le a gallért! "Aki ezt felrakta, na arra kéne két napra ezt felrakni!" Szerencsére nem én tettem fel a kutyára a gallért, így én nem lehettem a javasolt személy!

De Tuti nem adta meg egykönnyen magát! Harcosan a földhöz vágta a gallért és szelíden a kutyához fordult. Aki ismeri, tudja róla, amennyire utálja az embereket, annyira szereti az állatokat! Becézgetve átölelte a hatalmas rottweilert, aki megrázta magát, feltápászkodott és kiugrott a kocsiból! Tuti diadalittasan fogta a grabancánál fogva! A teljes testőrség megszeppenve nézte őket! Ekkor jött a megsemmisítő kérdése: Ki volt az? Mármint ki tette fel a gallért a kutyára?

Kérdésére mindenki húzta fülét, farkát és a födet bámulta... A fönci végül halkan megszólalt! "Maguk a hibásak! Nem mondták, hogy kell feltenni!"

Matt! Elfogadom. Hibáztam. Ez műhiba a részemről! Valóban nem mondtam el hogy tegyék fel a kutyára két hétre a gallért, hogy ne tudja nyalogatni a sebét! Az én képzelőerőm hiányossága lehet az oka, hogy nem jutott eszembe, lehet fordítva is! De izomagy kreatívabb volt nálam és neki sikerült! Sikerült FORDÍTVA felhúznia a gallért a kutyájára! Szerencsétlen állat két napig az állán csúszva tudott csak közlekedni, mert a gallér a mellső végtagjait hátrafeszítette! "Lebénult!" Na, persze! És persze a műtéttől! És persze az én hibám!

Megadom magam! Én voltam a hibás!

Azóta minden gazda hülyének néz, akinek gallért adok és elmagyarázom merre legyen benne a kutya eleje és merre a hátulsó fertálya, de azóta inkább biztosra megyek!

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba állatorvos/ PettBull kft. ügyvezető R&D director

galler2logo.jpg

Doki Potter - Az állatorvosi szakma napos oldalán!

Nem velem történt, de igaz!

bkk_2.jpg

Minap beszéltem egy állatorvos Kollégámmal, ilyenkor mindig előkerülnek a praxis érdekes történetei. Tőle kaptam ezt, ami vele meg is történt.

Bejött a rendelőjébe egy tipp-topp úriember, aki egy macskát tartott el távolra magától, amennyire csak lehet a grabancánál és a farka tövénél kifeszítve, akár egy tangóharmonikát! A szerencsétlen skodri mind a négy lábát, kimeresztette, a farka mint egy üvegmosó kefe fel volt borzolva és ehhez még ordítva nyávogott is! Meg is lehet érteni a cica reakcióját is, mert ez a pozíció valószínűleg kibillentette a komfort zónájából! Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy "szaksegédünk" talpig milliós fénylő Armani öltönyben, ehhez mindenben harmonizáló cipőben, ingben és nyakkendőben, látható undorral érkezett a vizsgálóba!

Az állatorvos, így a Kollégám sincs hozzászokva, hogy az állat gazdája semmi empátiát nem mutat a vizsgálatra hozott állat iránt, de hogy láthatóan undorodik tőle, na az aztán olyan ritka, mint a fehér holló! Hát, esetünkben maga a fehér holló tartott a kezében egy kimeredt, felborzolt szőrű ordító fekete macskát és így összhatásként körülbelül úgy néztek ki, mint Hókuszpók és macskája a Hupikék törpikékből, annyi különbséggel, hogy emberünk kicsit drágább turkálóból vásárolta a ruháját!

Kollégám - talán szakmai ártalom - szereti az állatokat. Így hát, ráförmedt az első megdöbbenése után a paciensére: - Ember! Mit csinál avval a szerencsétlen macskával?!

- Én vagyok a szerencsétlen! - Jött a meglepő válasz!

-Ez a rühes dög a feleségem macskája, csak engem küldött Magához vele, mert neki fontosabb a hülye fitness órája, meg a műkörmöse, mint a szaros macskája! Be is szart az úton, összehugyozta a mercimet, ezek után puszilgassam és öleljem magamhoz?

- Nézze Uram! Itt az a szokás, hogy a gazdák segédkeznek az állataik rögzítésében a kezelés alatt. Ráadásul, épp nincs is itt asszisztens, így kénytelen lesz nekem segíteni!

- Doktor Úr! Nem gondolja, hogy össze fogom szőrözni, bekenni macskapisával a kedvenc öltönyömet?

Nézze, Uram! Itt nincs sok választása, ha meg szeretné vizsgáltatni velem a cicát! Vegyen fel onnan egy fehér köpenyt és segítsen nekem, mert csak két kezem van! (Addigra a cicát megnyugtatta, simogatta a vizsgálóasztalon, szárazra törölgette és az hálából már dorombolva dörgölődzött "megmentője" kezéhez...

Hősünk beöltözött hát szépen vasalt fehér köpenybe, ami rendkívül elegáns összhatást keltett az alatta lévő Armani kollekciójával.

El is kezdték hát a vizsgálatot. Emberünk orvososnak öltözve, Kollégám pedig civilben, mivel rendelési időn kívül, csak beugrott emiatt a váratlan paciens miatt.

Épp elmélyülten nézegették az asztalon a cicát, amikor beviharzott egy kissé egzaltált hölgy kopogás nélkül a vizsgálóba! Ismerős ez minden állatorvosnak, amikor "nincs nyitva" a rendelő, de ha fény szivárog kifelé, majdnem mindig beesik még pár paciens az épp aktuális mellé... Valószínűleg a fényre jönnek!

Na de térjünk vissza a történetünk folytatásához!

Újabb váratlan paciensünk azt kérdezte a fehér köpenyes láthatóan elegáns ál-állatorvosunktól: Dotor Úr! Mennyi féreghajtót kell adni a kutyámnak?

- Frissen "diplomázott" doktorunk felegyenesedett a vizsgálóasztal mellől, lenézően végigmérte a kellemetlenkedőt, aki így megzavarta élete első vizsgálatát és azt mondta: Nézze kedves asszonyom! Ez annyira banális kérdés, hogy már megbocsásson, de evvel én nem foglalkozom! Forduljon vele, kérem az asszisztensemhez! Közben elegánsan rámutatott civil ruhás Kollégámra!

A hölgy sűrű elnézések közepette, újra feltette a kérdést, ez esetben a "szaksegédnek", aki éppen az asztalon rögzített egy csapzott szőrű pisiszagú macskát!

Miután megkapta a használati utasítást a kérdésére, odavetett egy "Kösz"-t a válaszért a "szaksegédnek", kiflé hátrálva nem győzött hálálkodni a "Doktor Úr"-nak amiért volt kegyes leereszkedni hozzá!

Amint kiment az ajtón, újdonsült doktorunk kihúzta magát, megigazította a nyakkendőjét és azt mondta: Ehhez is értek! Nem is olyan nehéz szakma a maguké, csak megfelelő menedzser kell hozzá!

Ezek után illett megköszönni, hogy volt szíves részt venni a feleség-macska kezelésében...

Ha tetszett az írásom, nézz be a PettBull oldalamra is itt: http://pettbull.com/?affiliate=973

 

Doki Potter - velem történt: Szilveszterkor találkozott PettBull Lizi és a lovaknak suttogó!

Jack Russel terrierem csak segíteni próbált...

Történetünk főhőse már 8 hetesen is félelmetes volt! Ezen a képen éppen egy csirkecsonttal birkózik már 8 hetes korában!iphone_2_6_975.jpg

Egyik szilveszter napján szokásunkhoz híven érkeztünk a lovardába. Lizi kölyök kora óta velem tartott mindenhova, így természetesen ki nem hagyta volna minden nap a lovaglást. Eleinte még elfért a zsebemben is!

lizi.jpg

De kanyarodjunk vissza a történetünkhöz! Mindkettőnk kedvenc lovacskáját Vesztát mentünk lemozgatni. Már két sarokkal előbb éktelen nyüszörgésbe kezdett Lizi amint közeledtünk kedvenc programja felé! Igaz, más helyeket is megismert az autóban, még olyanokat is, ahol csak 1 éve jártunk! Ezt sosem tudtam megmagyarázni, de láthatóan mindig tudta mikor közeledünk már a cél felé!

Aznap szilveszter volt, de a lovaknak ez nem különlegesebb nap, mint a többi, ők nem tölthetik a boxban az ünnepeket. Különösen mivel egy verseny tréningban lévő ugró lóról volt szó. Na nem panaszkodni akarok, számomra is ez volt minden nap legjobb része! Általában mi nyitottuk a lovardát és birtokolhattuk az egészet, Lizi jöhetett velünk szabadon a ló mellett. Finoman fogalmazva is, nem viselkedett példásan... Végig ugatta a teljes munkát, ha vágtáztunk nem láttam őt a ló nyakától, csak néha azt a karnyi ágat amit ilyenkor még cipelt magával.  Ennek köszönhetően rendesen ki volt gyúrva! Olyan szálkás volt mind az 5 kilója, mint Schwarczeneggernek fénykorában! Ráadásul úgy is viselkedett!

Egyszer volt csak ebből balesete, amikor futószáraztunk és elvétett egy bokára támadást, én meg 10 méterről hallottam az állkapcsa koppanását a ló patáján! Azonnal kimerevedett, tipikus gerincsérültek tartását vette fel... Percekig volt ebben a pózban... El is sirattam... Nyaki gerinc vagy koponya sérülés... Menthetetlen... Szerencsénkre nem így gondolta, hanem csodával határos módon elkezdett éledezni! Sőt pár perc és megrázta magát, vége lett a kép szakadásnak és mintha mi sem történt volna, megtámadta a futószáron kocogó lovat!!! Nem kísértettük aznap már tovább a sorsot, inkább egy vezetőszárral megkötöttem... Persze talált ki magának unalom űzőt és az ostor csapóját kezdte kergetni...

Szóval ott tartottunk, hogy leparkoltunk a lovardában, kutya az ölemben hisztizik, ezért kinyitottam az ajtót és visítva elszaladt. Mire én is kikecmeregtem, hallom valahol intézkedik a kis Jack Russelem! Látom, hogy a placcon áll egy lószállító és a rampán csak félig jutott fel a lovacska, onnan se előre, se hátra! Nem is beszélve arról, hogy a gazdája vele szembe fordulva a szemébe nézve próbálta befelé húzkodni a lova mind a 600 kilóját az ő 60 kilójával... Persze ez nem sikerülhetett! Lovasok még azt is leveszik ebből a ki leírásból, hogy itt a lógazda több szakmai hibát is vétett, de még Lizi kutya is meglátta a hibát és úgy döntött a rakodáshoz segítségre van szükségük! Intézkedett is azonnal! Hátulról csaholva támadott! Jobb boka, bal boka és így felváltva, a kettő között üveghangon ugatva! Meg is lett a segítség eredménye! A ló hatalmas szökkenéssel ívesen ugrott be a két lovas lószállítóba, magával rántva tétova gazdáját, akit rálapított a mellvasra! Felvettem én is a nyúlcipőket és gyorsan felcsuktam a hátfalat. Be nem láttam, mert magas volt, de a "Minden oké? " kérdésemre meglepő választ kaptam! "Nyisd le a hátulját!" - Nem nagyon értettem miért, próbáltam hát egyezkedni, talán előbb a fara mögé be kéne akasztani a vasat, mert rögtön le fog tolatni a paripa, ha ezt nem tesszük meg... Csakhogy nem volt mit tenni, mert egyre határozottabban utasított a bent lévő hang: Nyissam le a hátulját! - Le fog jönni a ló! - Nem baj... Hát lenyitottam. Abban a pillanatban, alig tudtam félre ugrani hátrafelé repült le a rampán ló és lovas... Lizit lebeszéltem a további segítségről és tisztáztuk: Itt épp egy "Erőszak mentes" szállító eszközhöz szoktatás folyik! Igaz, kevés sikerrel, mert már órák óta csak a rampa feléig jutottak! Mi meg azt hittük szilveszter lévén még az évben egy utolsó jó cselekedetünk lesz! Hát nem lett... Sőt a gazda meg se köszönte, mi több, még rosszallotta is mindkettőnk segítő szándékát! Nem így a lovászok! Ők elbújtak az istállóba, de még akkor is a hasukat fogták és a könnyeiket törölgették, fuldokolva nevettek, amikor a nyerget hoztuk a boxunkhoz! Nekik szereztünk evvel az akciónkkal egy vidám utolsó napot az évben! Nem minden jelzőjük szalonképes, ezért kénytelen vagyok kifütyülni belőle: Doktor Úr! Ez a hü..e, f.sz már órák ót ott basza...ik avval a rühes döggel, de csak a rampán szemezgetnek egymással! A Lizi ku..a jó fej volt, láttuk ahogy besegített és felkenődött ez az amatőr a mellvasra! Kiderült az új bértartó az erőszak mentes ló kiképzés híve! Evvel még nem is lenne bajom, de sajnos ez a divat őrület sok őrültet is magával vonzott a lovardákba, hát mi is kifogtunk belőle egyet! Én Dallos Gyulánál tanultam 8 évig díjlovagolni. Ő azt mondta: "Amikor elfogy a tudás, akkor jön az erőszak. Kinél előbb, kinél csak később..."

Ezek után felnyergeltünk és a vágta pályán kezdtünk melegíteni. Pár kör lépés, majd ügetés és vágta. Egy ideig Lizi is jött mellettünk, hurcolva a jókora botját a szájában. Egy idő múlva, amikor megunta, főleg a vágta munkánál, átlósan átvágott és várt lesben a sövény mögött! Amikor odaértünk, szemből támadásba lendült! Veszta annyira kutya biztos lett, hogy már ez sem zavarta meg, galoppozott a maga tempójában tovább! Nem így az egyik vezető politikusunk! Nem vettem ugyanis észre, hogy ők is kijöttek a vágtapályára! Ez még a kisebbik baj lett volna, de Lizi sem! Ők, mivel nem bíbelődtek a bemelegítéssel - távlovasok lévén - egyből vágtában kezdtek! Tőlem átlósan lovagoltak, nem láttam őket a sövénytől, Lizi pedig lesből betámadta őket, ahogy engem szokott! Az ő lova nem volt még kutya biztos, nyomott is egy satuféket és a nyakán csúszdázott le a sárba dicstelenül landolva elöljárónk... A vezetőség nem dicsért meg minket, mert mi lesz, ha emiatt majd nem küldi be reggelente az utcai locsolóautót a nagy tiszteletű politikusunk fellocsolni a vágta pályát és por lesz?! Szerencsére sérülés nem történt és a locsolóautó is jött továbbra is, pontosabban csak addig, amíg hősünk naponta ott kergette maga alatt a szerencsétlen párákat, mert lovaglásnak azt amit művelt, semmiképpen nem nevezném...

Amikor leszereltük Vesztát, rendbe tettük mindig közösen eszegettek sárgarépát. Gondoltam, ha ez ennyire tetszik Lizinek kap otthon is. Meglepetésemre rá sem szagolt, csak kérdőn nézett rám: Hü..e vagy gazdám? Nem látod, hogy ez répa és nem nem nyúl vagyok, hanem kutya? Másnap persze a ló elől elcsenni az más! Ott bezzeg ízlett a kis kur...nak!

A következő rituálé amit ki nem hagytak volna: Amint a lovat a boxába vezettem hátulról a bokáját meg-megharapdálta! Szerencsénkre ezt Veszta nem vette zokon és nem akasztott ki sosem egy jókora páros lábast, pedig legyünk őszinték Lizi ezek után igazán megérdemelte volna! Sőt! Megfordult, lehajolt hozzá, Lizi adott neki egy "Cápa puszit", ami a finom harapás és a nyalás keveréke nála! Ezt csak a legjobb barátai érdemelték ki, köztük néha én is...

Szóval mi hármasban készültünk fel a versenyekre, aminek meg is lett az eredménye!

iphone_6_2015_08_15_027.JPG

Veszta annyira immunis lett Lizinek köszönhetően a kutyákra, hogy még ugrás közben sem vonta el semmilyen kutya a figyelmét! Erre is Lizi a specialista készítette fel! Edzésen sorozat ugrás közben amikor 6-8-10 ugrás van egy vonalban, gyakran találkoztunk szembe félúton, amikor Lizi szembe jött velünk a gátak alatt, mi pedig fölötte repültünk. Eleinte persze én is aggódtam, hogy ebből sérülés lesz, de egy idő után beletörődtem a megváltoztathatatlanba... Jack Russel az Jack Russel... Nem mindig fogadja el a parancsokat... Különösen nem lóhátról... Egy alkalommal meg is lett ennek a tréningnek is a haszna! A Tattersaalban eljutottunk a döntő utolsó köréig! Itt már időre kell menni, lehetőleg hibátlanul! A Taktikánk egyszerű volt Vesztával: 1. Szuronyt szegezz, ami a csövön kifér, előre! 2. Szűk fordulat! 3. Nem szabad ütni! - Ha mindhármat sikerült betartani: Nyertünk! Ezen a versenyen láttam a szemem sarkából bejönni egy kutyát amikor már a 4-ik oxert céloztuk meg. Amikor elugrottunk, akkor szaladt át az ugrásunk alatt keresztben... Engem nem zavart, Vesztát sem, nem ütöttünk, hát szűk fordulat jobbra, már csak egy hármas ugrás és vége! Na ott a középső elem alatt megint találkoztunk alattunk a kutyával! Lehet, hogy neki is része volt a sikerünkben aznap, nem tudom, de Lizinek biztosan, mert nem sok ló lett volna, akinek ez a kis intermezzo nem vonja el a figyelmét és emiatt nem áll meg, vagy üt le egy rudat! Szerencsére nekünk jó tréning partnerünk volt: PettBull Lizi személyesen!

iphone_2016_02_04_537.JPG

Nem véletlen hogy Ő lett a reklámarcunk is!

Legyen Boldog a Te Új Éved is! Ha van lehetőséged rá, tedd boldogabbá másokét is!

Ha tetszett az írásom, kérlek vess egy pillantást a shop.pettbull.com webáruházamra!

(Kattints erre a http://pettbull.com/?affiliate=973 linkre!)

Köszönöm a figyelmed!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

 

Doki Potter - Velem történt: Karácsonykor védőoltást?

Védőoltást kérek a kutyámnak! Mindegy milyent...

2_a.jpg

Minden Karácsonykor csak csökkentett nyitvatartásunk volt a Klinikán délelőtt 10-től 12-ig. Szolidaritásból azonban a teljes személyzetnek be kellett jönni, nem csak azért, hogy megajándékozhassuk egymást, hanem azért is mert így legalább 1-2 óra körül már haza is mehettünk karácsonyozni...

Mindig sokan jöttek, nagy részük indokolt is volt. Ismételni kellett a kezelését, az antibiotikumját, az infúzióját, cserélni a kötését, de gyakran beesett sürgős műtét is. Nem mondhatom, hogy unatkoztunk!

Egy alkalommal jól szituált, kedves, középkorú hölgy hozta szépen ápolt kutyáját, akikkel látásból ismertük egymást, sőt köszönő viszonyban is voltunk, mert naponta találkoztunk, amikor sétáltak a Klinika előtt. Karácsony napján rájuk került a sor és miután átestünk egymás jókívánságain, ami erre a napra mindenkinek járt, jött a szokásos kérdésem: Mi a panasza? Meglepő válasz kaptam: Semmi panaszunk nincs! Kicsit értetlenül nézhettem, mert rögtön folytatta a hölgy: Védőoltásért jöttünk! Hirtelen átcikázott rajtam: Karácsonykor védőoltást? Igyekeztem nem láttatni a meglepetésem, inkább azt kérdeztem meg a lehető legkedvesebben: Milyen védőoltása járt le a kutyuskának? - Egyik sem, csak szeretném, ha beoltaná!!! Végleg összezavarodtam! Nem járt le egyik oltása sem és pont ma, Karácsonykor oltsam be a kutyát?! Évek alatt elég jó emberismeretre tettem szert, általában kiszúrom a zavarodottakat, de itt nem láttam ennek még nyomait sem... Most már mindegy, gondoltam, ha már itt vannak, essünk túl rajta, oltsuk be az ebet! Igen ám, de mivel, ha egyik oltása sem esedékes éppen? Meg kellett hát kérdeznem, mégis melyik oltást óhajtják? Meglepő választ kaptam: Végül is mindegy, legyen mondjuk a veszettség! Már nem is próbáltam meg ellentmondani, nem akartam a Karácsonyt vitával tölteni, inkább megadtam magam, csak megnéztem mikor lenne esedékes a veszettség oltás... Még lett volna rá idejük márciusig, de baja nem lesz, tőle, hát felszívtam a vaccinát és alapos vizsgálat után be is adtam a kutyának. Búcsúzóul még a gazdaasszony és a kutyája is kapott apró kis ajándékot tőlem, én pedig meglepetésemre egy ölelést és még két puszit is a gazdától! Jött a következő beteg, így nem volt időm sokat elmélkedni róluk, miért pont ma kellett nekik egy idő előtti veszettség oltás?

A következő meglepetésem pont egy év múlva volt, amikor pontosan Karácsonykor újra megjelentek! Ekkor már nem volt mindegy mit kapjanak! Kifejezetten a veszettség oltásért jöttek! Még csak azt sem mondhatom, hogy nem volt indokolt, mert pont aznap járt le az egy év! Kedélyesen el is beszélgettünk, persze a kutya meg is kapta a veszettség oltását, ráadásul az egész személyzetnek kaptunk friss házi karácsonyi sütiket!

A harmadik alkalom már meg sem lepett! Sőt, már vártam őket! Meg is jelentek! Már az ablakból észrevettem, integettek, mutatták a kis süteményes kosárkát, amit nekünk hoztak. Ez a találkozás már mosolygósan kezdődött mindkettőnk részéről, pedig még be sem léptek az ajtón... Persze ebben az évben sem maradt el a végén az ölelésem, a puszim, na mellesleg be is oltottuk veszettség ellen a kutyát... Most azonban az ajtóból távozáskor hirtelen visszafordultak! A hölgy megfogta a két kezem, a szemembe nézett és azt mondta: Hálás nekem, hogy Karácsonykor is nyitva vagyunk és minden évnem fogadjuk őt a kutyájával oltásra! Majd úgy folytatta, hogy már nem rám, hanem csak a padlóra szegezte a tekintetét... Tudja kedves Doktor Úr, előtte minden évben öngyilkos akartam lenni, de mióta Önöknél töltöm a Karácsonyt, ez meg sem fordult a fejemben! Hirtelen erre nem tudtam mit válaszolni... Most először én öleltem őt át és adtam neki két puszit... Boldog Karácsonyt! Súgtam a fülébe... Elengedtem, elindultak... Megint láttam őket az ablakon át... Intettünk egymásnak, mosolyogtunk, de mindkettőnk arcán legurult egy-két könnycsepp...

Nemsokára hívott a hatósági állatorvos Kollégám, akinek le kellett adni ki, mikor kapott veszettség oltást, mert ő tartotta nyilván. Azt mondta: Ne hülyéskedjek, hogy karácsony napjára dátumozom a veszettség oltást! Megnyugtattam: Ez nem elírás! Van egy kedvenc páciensem, aki mindig december 24-én hozza a kutyáját, mert hát akkor esedékes! Egyébként pedig lehet választani, vagy karácsony és veszettség oltás, vagy öngyilkosság... Mi inkább az oltást választottuk! Sok mindent hallott már a praxisában ő is, de erre csak annyit mondott: Ez hihetetlen, ez hihetetlen... Evvel le is tette... Pedig szerintem semmi sem hihetetlen!

Következő évben már nagyon vártuk a hölgyet és a kutyáját! Ez a találkozó már nem csalt könnyeket elő, sőt nagyon vidámra sikerült mert mi is és ők is ajándékkal készültünk egymásnak, mintha családtagok lennénk! Úgy érzem, lassan azok is lettünk szép lassan és az öngyilkosság gondolata már fel sem merült...

Ezután még hosszú évekig tartott a karácsonyi veszettség oltás kapcsolatunk, de mindig feldobták az ünnep hangulatát, ahogy mi is igyekeztünk ünnepivé varázsolni az ő Karácsonyukat! Szemmel látható volt rajtuk, hogy ez egyre jobban sikerült!

Legyen Boldog a Te karácsonyod is! Ha van lehetőséged rá, tedd boldogabbá másokét is!

Ha tetszett az írásom, kérlek vess egy pillantást a shop.pettbull.com webáruházamra!

Köszönöm a figyelmed!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

Doki Potter - A Vérmacska - velem történt

lurdy_2016_02_06_286.jpg

Ha nem velem történt volna, el sem hiszem...

Úgy terveztem meg álmaim Klinikáját, hogy egyrészt a váróból is be lehessen látni a vizsgálókba, másrészt a négy egymás melletti vizsgálót is nagy üveg ablakok választották el, így egymástól is tudtunk segítséget kérni ha szükség volt rá.

Mindegyikünk mellett volt egy-egy asszisztens, ami nem csak megkönnyítette és gyorsította a munkánkat, hanem bizony sokszor egyedül, vagy a gazdával nehezen boldogultunk volna renitens kedvencekkel.

Az ominózus napon is így dolgoztunk, amikor egy cicás hölgy lett a következő paciensem, aki az állatorvosi vizsgálathoz illő protokoll szerint érkezett: Kurta szoknya, mély dekoltázs, erős smink... Sima éves rutin vizsgálat és védőoltás volt a feladat. A cica szelíden viselkedett végig, épp csak nem dorombolt miközben fülétől a farkáig átbogarásztam. Még amikor megszúrtam sem rezdült meg. A féreghajtó tablettát készültem épp beadni egy hosszú csipesszel, ehhez a bal kezemmel meg kell fognom a grabancát és hátra kell feszítenem a fejét. Ezt látva a hölgy leállította a projektet, mondván ne kínozzuk szegényt, majd inkább otthon ő beadja neki! Vannak kétségeim a házilag történő tabletta beadását illetően a macskákkal kapcsolatban, de ez esetben tényleg szelídnek tűnt a cicka, gondoltam, még akár sikerülhet is!

Miután minden adminisztrációval is végeztünk, a cica visszakerült a hordozó dobozába, az asszisztensem távozott, mert éppen akadt valami más dolga az épületben. Miután kettesben maradtunk a gazdával, még átbeszéltük mikor kell újra megjelenniük, valamilyen megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve azt kérte, mégiscsak adjam már be a macskának a féreghajtó tablettát! Próbáltam megúszni, hogy én csak az előbb megkezdett "kegyetlen" hátracsavarós fejű módszerrel vállalom, de nem tudtam lebeszélni a gazdát... Kivettük hát újra a cicát az asztalra. Az asszisztensem még nem jött vissza, kinéztem a másik három vizsgálóba az ablakokon át, de mindenki épp hasalt valami állaton, hát úgy döntöttem, nekifogok egyedül. Pontosabban előléptettem a gazdát macska lábfogóvá! Megkértem fogja meg a macskája két elülső lábát, amíg beadom a tablettát, védendő kezeim épségét... Bepróbálkoztam még egy tekintettel segítséget szerezni a szomszéd Kollégáim asszisztenseiből, de mindenki épp foglalt volt... Elhessegettem a baljós gondolataimat és a cicababával rögzíttettem a cicát.

A művelet hibátlanul kezdődött, de a legkritikusabb pontján, amikor a csipesz végén lévő tablettával a manduláit csikiztem a macskának, nem tudom milyen megfontolásból, de újonnan kiképzett segédem munkaideje lejárhatott, mert hirtelen elengedte a macska lábait és hátralépett! Lehet hogy otthon begyakorolták ellenem a merényletet, mert erre a jelre az addig együttműködő és szelíd cica bevadult ijesztő hörgő hangot adott, a farka üvegmosó kefének is alkalmas lett, de ami a legszörnyűbb volt, hogy szabad mancsával csapott felém és sikerült a karmát beakasztani a jobb kezem mutató ujjába! Patt helyzet alakult ki! Bal kezem foglalt volt, mert avval fogtam a grabanca bőrét, a jobb kezemben a csipesz, bár nem volt már a másik vége a cica torkán, mivel az imént kiköpte, de a mutatóujjam első ujjperc ízületében eltűnő macskakarom fogságba ejtett... Első kétségbeesésemben felpillantottam és sikerült felmérnem, hogy a kurta-dekoltált-smink gazdájára nem számíthatok, mivel elegánsan két lépést hátralépve szemlélte az eseményeket... A többiek közül senki sem volt akit a segítségemre hívhattam volna, így aztán magad uram, ha szolgád nincsen, kezembe vettem a sorsomat! Kissé leblokkolt az a gondolat, ami átcikázott az agyamon, amikor ugyanis megláttam, hogy a macska karma eltűnt az ujjperc ízületembe, azonnal egy Kollégán esete ugrott be, akinek macskakarmolás miatt amputálták apránként három lépésben a hüvelykujját...

Nem volt mit tenni, szuggeráltam a cicukát és finoman elengedtem a nyakát, megkockáztatva, hogy amint szabad lesz kitépi a karmát ami most éppen úgy csikizi az ízületemet belülről, mint én az imént a az ő torkát a tablettával... Döntetlen. Egyenlített a cica, gondoltam kínomban. Csikiből egy-egyre állunk! A vicces gondolatokat azonban hamar elnyomták az ujj amputációm nagy esélye, ezért finoman becserkésztem a cica mancsát és kihúztam a kezem a csapdájából. Szerencsémre a művelet végéig a macska nem mozdult meg, nem szaggatta szét a karmával az ujjam jobban, csak utána fújt egy jókorát és leugrott az asztalról...

Felmértem a károkat. Szorítottam a bal kezemmel a jobb mutatóujjam és kétségbeesve konstatáltam, hogy nem vér, hanem synovia azaz ízületi nedv jön a sebből! Ez tuti amputáció lesz! - Csak ez motoszkált bennem... Ha az ízület befertőződik, annak gyakran rossz vége lesz... Épp ezen filozofálgattam, miközben kezdett rám törni a fájdalom is, miután a cica megcsikizte imént belülről az ízületemet. Kezdett vészesen leesni a vérnyomásom. Fogtam az ujjamat, lelki szemeim előtt lebegett az amputáció, kegyetlenül kezdett fájni és konstatáltam, hogy el fogok ájulni! Ez a fázis a legrosszabb! Teljesen tiszta a tudatod, de már mozdulni sem tudsz, még jelezni sem, ha esetleg pont ekkor érdeklődik valaki a hogyléted felől. Nálam mondjuk ez a veszély nem fenyegetett, mert a kis hölgy ölébe kapta már a macskáját és láthatóan nem velem foglalkozott... Felmértem a veszélyeket. Sikerült már a praxisban töltött évtizedek alatt asszisztálnom jónéhány ájuláshoz, csak ott nem én voltam aki elájult! Ez pont annyi különbséget jelent, mint az injekciós tű másik oldalán állnom! Na ott sem vagyok olyan bátor, ha engem szúrnak, mintha én szúrnám! Minden esetben amit volt szerencsém látni, az volt a gond, hogy az elerőtlenedő test tehetetlenül csuklik össze és könnyen megsérül, ha valamire ráesik. Nekem ilyen sérülésre meg volt minden esélyem! Pont ez járt már a fejemben, mert épp zombiként kukucskáltam ki a fejemből, mozdulni már nem voltam képes, de tiszta volt a fejem és felmértem, itt nem fogok tudni sérülés nélkül összecsuklani! Számításba vettem a lehetőségeimet: Beverem a fejem az asztal sarkába, a monitorba, a mögöttem lévő pultba, netán a falba... Mindenesetre helyem az nem lesz egy elegáns földet éréshez... Megkezdődött a visszaszámlálás és jön az ájulás! 3,2... egy előtt megszólalt csöcsike kezében simogatva a macskáját: "SZEGÉNY CICA BEPISILT!" Erre leállt a visszaszámlálás! Hirtelen éreztem, ahogy emelkedik a vérnyomásom! Egy csapásra visszatért belém az élet!

Pont a végszóra benyitott az asszisztensnőm is, aki kimaradt ebből a kis jelenetből... Miután kitessékeltük az én terrormacskám gazdástól, nekiálltunk kifertőtleníteni a sebem. Olyan mély volt, ha megnyomtam be lehetett kukucskálni a mutató ujjam ízületébe! Belefért egy sárga vénakatéter, azon keresztül kaptam hidrogén peroxidot bele. Na ettől már nem állt le a visszaszámlálás! Szakszerűen elájultam! Szerencsére erre már készültünk, ültem is és volt aki elkapjon... Kis képszakadás után arra ébredtem, hogy belülről forró kalapáccsal kopogtatnak az ujjpercemben! Ez az érzés megmaradt jó két hétig, még az alvást is helyettesítette...

Nem is adok be azóta macskának tablettát a gazdája segédletével, nehogy bepisiljen szegényke!

Ha tetszett az írásom, kérlek vess egy pillantást a shop.pettbull.com webáruházamra!

Köszönöm a figyelmed!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

Csoki potter 82-ik rész. Töfi beteg...

  1. Töfi beteg

Csoki egyik haverja Töfi a staffordshire terrier kan volt. Őt Gyula az állatmentő találta a belváros közepén a forgalomban. Senki sem kereste, így találtak egymásra és elválaszthatatlanok lettek. Töfi problémás kutya volt. Mindig érte valamilyen sérülés. Már az összes törött lábát végigoperáltam. Egy alkalommal az állkapcsa tört el, mert ráharapott egy fűrészgép mozgó ékszíjára merő játékból. Az egyik műtét után még félig kókadtan a lakásomra jöttek fel egy kis látogatásra. Töfi nem érezte túl jól magát, az altatás utáni rossz közérzete miatt remegett és nyüszögött. Csoki szokása szerint a játékaival együtt a kosarában feküdt. Egy idő után láthatóan idegesítette a panaszkodó barátja. Kikászálódott az ágyából, odament hozzá, megbökdöste az orrával, majd két oldalról gyorsan képen nyalta. Ezután, mint aki jól végezte dolgát visszafeküdt a kosárkájába. Miután Töfi nem hagyta abba a panaszkodást, vette a kedvenc sípolós gumi sünikéjét és odavitte neki. Letette az orra elé, gurított rajta egyet, várt, hogy a másik kutya játsszon vele, de nem történt semmi. Erre kicsit megsípoltatta, majd újra az szája elé helyezte el. Avval megfordult és megint elfoglalta a helyét a kosárkában, onnan figyelte sikerült-e megvigasztalni Töfit a játékkal? Sajnos Töfi nem volt éppen játékos kedvében, ezért nem kezdett el játszani, de Csokitól ez nagy gesztus volt, mert máskor nem fordult elő, hogy a kedvenceit önként felajánlotta volna a kutyatársainak.

Doki Potter: Sexuális felvilágosítás állatorvos családban - Velem történt...

img_9006_jpgpettbull.jpg

Eszembe jutott egy vidám történet, mert egy család gyerekeikkel együtt részt vett nálam a macskájuk császármetszésén.

Erről ugrott be, amikor az én kisfiam óvodás volt, rendszeresen töltötte mellettem az idejét a praxisban. Rendkívül élvezte a nagy nyüzsgést, az állatokat és azt is, hogy minden következőért ő szólhat ki a váróba: "Kéjem a következőt!" Tudni illik a raccsolás nálunk családi vonás, bár mára már ez a hagyomány megszakadt köszönhetően a logopédusok kitartó munkájának... Egy biztos: Nem tőlem tanulta meg az "R" betűt kimondani Huba!

Na de térjünk vissza a tárgyra! Történt egyik hétvégén, hogy estefelé egy boxer kutyával jöttek a szülők és a kislányuk, aki egy idős, szintén ovis volt, mint Huba. A kutyánál elindult a szülés, de magzat nem jött a világra. Mire hozzám került, a magzatvíz már elfolyt és az erőlködéstől kimerült volt a kutya. Nehezen lélegzett, erőtlen volt már és láthatóan fájdalmai voltak, mert gyakran felnyögött, ami riadalmat okozott a gazdáinak.

Bekötöttem infúziót, fel a gumikesztyűt és finoman megvizsgáltam szabad-e a szülőút, tágult-e a méhszája? Az ujjam hegyével meg tudtam csikizni az elakadt magzatot! Ilyenkor dönteni kell: Vagy császármetszést választunk, vagy megpróbáljuk a természetes úton való szülést. Méh összehúzó injekciót - Oxitocin-t - adni csak óvatosan szabad, mert könnyen méhrepedést lehet elérni vele, ha nem tudnak kiférni a kölykök! Ebben az esetben úgy éreztem egy kis segítséggel, de megpróbáljuk a természetes szülést. A szuka az infúziótól láthatóan jobban lett, így kapott Oxitocin és Calcium injekciókat vénába. Ez után csak pár percet kell várni és a simaizmok elkezdenek összehúzódni, ami erős tolófájásokkal jár. A kutya az asztalon várt, az aggódó famíliával és a gyerekekkel körülötte. Részemről némi akadályt jelentenek jókora lovaglásban, szörfözésben edződött lapát tenyereim, de ez esetben mivel boxerről volt szó, még így is meg tudtam csípni az első erőteljes nyomás után a kölyök farkincáját! Próbáltam nem visszaengedni és tágítani a méhnyakat, hogy kicsússzon az elakadt elsőszülött végre. Szerencsémre a kutya is partnerek bizonyult, amit gyakran tapasztaltam, amikor fájdalommal jár ugyan a beavatkozás, de az állatok, mintha megéreznék a segítséget részemről és ahelyett, hogy hisztiznének, együttműködőek a kezelésnél. Itt is minden nyomás után kicsit kijjebb jött a kölyök én pedig igyekeztem úgy megfogni, hogy ne tegyek kárt benne, ha sikerül élve világra segítenünk. Ez sem egyszerű, mert a magzatmáztól csúszik, ha nem nyom a szuka, azonnal visszacsúszna a méh felé... Néhány perc közös küzdelem után végre kicsusszant a kölyök! Ráadásul szinte azonnal levegőt is vett! Ez nagy mázli, mert a szülőútba szorult kicsik gyakran élettelenül születnek, mivel se a köldökzsinóron keresztül, se a légvétellel nem tudnak oxigénhez jutni. Még ma is átfut rajtam egy kellemes érzés, amikor világra jön a segítségemmel egy állat és nagyot slukkol a külvilág levegőjéből! Ez után egyre ütemesebbé válik a légvételük, végül felsírnak! Ez igazi zene füleimnek!

Miután elláttam a köldökcsonkot, letörölgettem a kölyköt, Huba büszkén vette a karjaiba, hogy tovább szárítgassa és dédelgesse.

Túl voltunk az elsőn, de volt még néhány testvére, aki még bent kucorogtak a jó meleg és biztonságos anyaméhben, pedig a szombat este már kezdett éjjelbe hajlani, a két ovis gyerek nem akaródzott a lefekvésre még csak gondolni sem, annyira tetszett nekik az állatorvosi műsorom... Ilyenkor én is elveszítem az időérzékem és az izgalom, a koncentráció miatt még akár késő éjjel is fitt tudok lenni...

Az első után aránylag gyorsan megjött a második kölyök is, akinek szintén segítenem kellett, de csak annyit, hogy ne csússzon vissza, amíg a mamája újabb erőt vesz magán egy-egy újabb tolásig.

A másodszülöttet az ovis kislány kapta utógondozásra a karjába! Így már mindkét gyerek büszkén sétálgatott egy-egy újszülöttel akik kánonban nyivákoltak, pontosabban zenéltek nekem. (Még szerencse, hogy aránylag gyorsan jött a második, mert Huba nem szívesen adta volna ki a kezeiből a kölyköt, még a jogos gazdáknak sem...)

Ezek után már zsinóron jött a harmadik és a negyedik, ebből az következett, hogy a gazda házaspár is kapott egy-egy kölyköt, akik szintén beszálltak a kórusba.

Az ötödik jövevény igazi meglepetés lett! Ő ugyanis a nagymama volt, aki jött az unokáért, avval a határozott szándékkal, hogy a kislányt hazavigye és lefektesse! Erről az ötletről az én újdonsült szülésznőmnek más volt a véleménye, ami családi konfliktushoz vezetett a rendelőben... Kívülállóként nem szólhattam bele a vitába, legfőképpen, mert az én szintén ovis kisfiam is még kutyát dédelgetett, pedig már az éjfél közeledett! A gordiuszi csomót végül úgy oldattam fel, hogy a nagymama is kapott egy kölyköt - az ötödiket - a kezébe!

Ez után már csak egy ,a hatodik is világra került és végeztünk! Éjjel 1 órakor boldogan távozott a megszaporodott család és végre én is ágyba tudtam terelni Hubát, bár előtte még az ágya mellett ülve mese helyett át kellett beszélnünk történteket, mi hogy volt, hogy szereltük le a nagymamát és hogy ez mennyire tetszett neki. Végül lemerült benne az elem és elszundított... Ekkor arra gondoltam egy császármetszéssel egy órán belül megoldhattam volna az egész faksznit, és nem éjszakázunk, de mégiscsak ez volt a helyes, a gyerekek meg majd vasárnap legfeljebb tovább alszanak! Az, hogy a másik családnál ez hogy sikerült nem tudom, de nálunk nem sikerült a tervem, mert Huba ugyanúgy már korán ugrándozott a hasamon ahogy szokott és láthatóan nem volt fáradt, ellentétben velem, ki még tudott volna kicsit szunyókálni az éjszakai műszak miatt...

Vasárnap délután beleszaladtunk egy másik ellő szukába akinél nem volt esély a természetes úton való szülésre, mindenképpen császározni kellett. Itt ráadásul nyolc kölyök született és ők is hangos zenebonával ünnepelték világrajöttüket, mire a mama hasán az utolsó öltést is megcsomóztam.

Hubának ebből az alomból is jutott egy dajkálni, szárítgatni való és szakértőként magyarázta ennek a családnak is, mi a teendő a kölykökkel, merthogy ő már tegnap szakvizsgázott ebből a részből...

Szerencsére aránylag időben végeztünk, így hétfőn nem kellett bajlódni a keléssel, sőt egész úton a hétvégi élményeiről csicsergett az autóban az oviig.

Délután amikor mentem érte, az óvónők megtámadtak! Legközelebb készítsem fel őket, mit csináltam a gyerekkel hétvégén!

Nem vághattam túl értelmes arcot, de ekkor észrevettem, hogy huncutul mosolyognak!

Elmesélték mi is történt aznap az oviban: Hétfő reggelente körbe ültették a gyerekeket és mindenkinek el kellett mesélnie a hétvégéről valami élményét. Hubára is sor került. Kicsit meglepte a rutinos óvónőket az előadásával: "A kiskutyák kétféleképpen tudnak megszületni! Vagy kijönnek az anyjuk nuniján, vagy apa felvágja a hasukat és kész! Ez után szárítgatni és dörzsölgetni kell őket, hogy énekeljenek!" Ez a rövidke élménybeszámoló az óvónőknél kis zavart okozott, hát gyorsan szólították a következő gyereket... Huba azonban jelentkezett, hogy akar még valamit, ezért visszakapta a szót: "Na de hogy mentek oda be?" - kérdezte. Na ez volt az a kérdés, amire az óvónők nem voltak igazán felkészülve!

Engem is érdekelt, hogy oldották meg a választ, de sajnos csalódnom kellett, mert válasz helyett inkább énekeltettek a gyerekekkel egy dalt... Hát ez nem volt szép tőlük, mert így rám maradt a feladat... Hazafelé az úton nem is tudtam kibújni a hurokból, mert megkaptam én is ezt a kérdést! A magam módján meg is válaszoltam, de lesz még mit csiszolgatni rajta az elkövetkező években - gondoltam - közben mosolyogva robogtunk tovább a Klinikára újabb izgalmas kalandok felé Hubával!

Ha tetszett az írásom, kérlek vess egy pillantást a shop.pettbull.com webáruházamra!

Köszönöm a figyelmed!

assoc. Prof.Dr. Juhász Csaba

1_1.jpg

Csoki Potter+3 - Paraszolvencia

Csoki labrador kutyám hihetetlen, de igaz történetei

1.jpgParaszolvencia

 Érdekes módon az emberek annak ellenére, hogy egy magán állatorvosi praxisban mindent felszámoltunk a szolgáltatásért, ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy még azon felül is adjanak egy kis hálapénzt, ahogy az a humán gyógyászatban bevett szokás mind a mai napig. Sajnos a másik jó magyaros szokást is magukkal hozták az állatorvoshoz, mégpedig azt képzelték gyakran, az ellátás ingyenes, mint ahogy az a TB fizetés után jár mindenkinek! Az az apró momentum már elkerülte a kedves páciens figyelmét, hogy az állatai után nem fizet Tb-t... Ennél csak az önjelölt állatvédők voltak a rosszabbak, akik minden nap találtak egy megmentendő állatot, az el is cipelték az állatorvoshoz, evvel be is fejeződött részükről az állat megmentése... Ezek is megfeledkeztek arról, ki fogja fizetni a költségeket? Szerintük az állatorvos, mert hát arra esküdött fel! Ezt gyakran meg is kaptuk, ha véletlenül szóba került ki fogja rendezni a számlát? Sok alapítvánnyal dolgoztunk együtt éveken át, hogy legalább enyhítsük az állatvédelem okozta gazdasági kárunkat, de sikerült végül eljutni oda egy napi 100-150 beteget ellátó Klinikámmal, hogy a vége felé már szinte több volt az igény az "ingyenes" ellátásra, mint a fizetősre! Ezek azok a tipikus esetek voltak, amikor "Találtam az állatot, jár neki az ingyenes ellátás, mert én az 1%-omat mindig az állatvédőknek adom!" - Mikor tetszett találni? - "Két-három éve..." - Mit tetszik adni neki enni? - "Csakis a legjobbakat!" - Azt is tetszik találni neki minden nap azóta? Végül ezeket a jótét lelkeket nem sikerült sosem meggyőzni arról, hogy bár mindenütt fizetni kell mindenért, de ő szerinte az állatorvosnál nem kell, mert az jár, mivel találta pár éve már az állatot és ő különben is állatvédő...

Egyik Kollégámtól tanultam meg valamelyest kezelni az ilyen helyzeteket, mikor a fix árakon alkudozni kezdett a gazda. "Nem lehetne olcsóbban elvégezni a műtétet?" - De, lehet! Miből tetszik kevesebbet kérni? Az altatószerből, a varróanyagból, vagy a FÁJDALOMCSILLAPÍTÓBÓL? Ez az utolsó volt a kulcs szó a megoldáshoz, ezt jól kellett, mélyen a tulaj szemébe nézve összeráncolt szemöldökkel pislogás nélkül egyre erősebb hangon kérdezni! A hatás sosem maradt el, az alkunak vége lett, sőt gyakran inkább kértek dupla adagot a fájdalomcsillapítóból, azok, akik előtte még az árról alkudoztak...

Állatorvosi praxisom a kezdetektől fogva a kisállat sebészet irányába tartott. Tanítómestereim már egyetemista koromban azt mondták: Vagy erős sebészet van egy állatorvos kezében, vagy csak egy lesz a sok közül! Mivel több olyannál is jártam szerte a világban, akik ezt a gyakorlatban is bebizonyították, megfogadtam a tanácsukat és én is azonnal ezt az irányt választottam. Köszönettel gondolok ezért rájuk, mert az utóbbi 27 év alatt számtalanszor bevéreztem a kezem egy-egy műtét miatt, de ennek a tudásnak köszönhetően mindig volt mit csinálnom, ráadásul olyan amit még szeretek is! A sebészet ráadásul a leglátványosabb eredményt produkálja a laikus számára, mert egyből látszik az eredmény: a lebénult újra tud járni egy gerinc műtét után, a törött lábú sántaság mentesen szalad újra és a műtét előtti és a műtét utáni állapot különbsége arra ösztönzi a hálás gazdát, hogy a számlán felül a háláját valami kis plusszal még jutalmazza az állatorvost!

Ezek közül is a leglátványosabb és leghálásabb műtét a császármetszés! Nekem is az egyik kedvencem, és mindig izgalmas, hány élő kölyköt sikerül világra hozni, akik maguktól erre nem lennének képesek? Nem csak a szuka életét tudjuk ilyenkor megmenteni, hanem a kölykökét is! Ahhoz, hogy ez minél nagyobb eséllyel sikeres legyen, számtalan játékszabályt kell betartani a beteg infúziós előkészítésétől az altatásán keresztül a sterilitás betartásáig és még sorolhatnám... A vége viszont nagyon vidám, ha sikerül mindenkinek élve megúszni a kalandot! A gazdák birtokba vehetik a már éledező kölyköket, szárítgathatják, dörzsölgethetik, nézegethetik melyik milyen nemű, színű lett, végül pedig részt vehetnek az első szoptatás rituáléjában is. Ilyenkor mire bevarrom a bőr sebet, a kölykök már elkezdenek hangosan kornyikálni, ami a mai napig a legszebb zene a füleimnek! Ez az aktus nem várhat! Császármetszés miatt megszámolhatatlan programom változott már. Gyakori a hétvégi, ünnepnapi és az éjszakai riasztás... Apropó! Éjszakai! Erről eszembe jut a "legkedvesebb" is! Csoki kutyámmal nem voltunk az alvás bajnokai, mert jóval éjfél után kerültünk csak ágyba és 4-5 óra alvás után már korán szedtük is a sátorfánkat, de ez az idő azért kellett még nekünk is a pihenésre. Legrosszabb volt, ha ennek a közepén kellett valamiért felkelni, de ha menni kellett, hát mentünk! Aznap éjjel 2-kor is kicsengettek az ágyból. Ilyenkor Csoki is hűségesen szolidaritást vállat velem és lekísért a vizsgálóba. Ez a gyilkos időpont, mert pont sikerül a legmélyebbre szenderülni, ebből egy telefon csörgés billent ki, az nem egy vidám dolog... Le is ballagtam mert miután telefonon azonnali császármetszést jelentettek be izgatott és nem álmos hangon, kicsit visszaszunyókáltam, de a második rohammal a kapucsengővel elhitették velem, ma nem álmodom, megjöttek! Aznap nem voltam éjjeli kettőkor fitt, így egy fürdőköpenyben a kutyával a lábamnál engedtem be a segélykérőket. Meglepetésemre egy komplett család érkezett nagymamástul, két gyerekestül a szülők és persze egy vemhes kutya is. Velem ellentétben igen élénkek és beszédesek voltak, láthatóan izgatta őket ez az éjjeli akció! Miután meghallgattam és megpróbáltam kihámozni a lényeget abból, amit öten egyszerre rám zúdítottak, be kellett látnom, itt nincs mese, át kell öltözni, fel a műtős gúnyát és ma az alvás helyett meg kell mentenem pár kutyaéletet... Épp azon gondolkodtam, nekiálljak-e egyedül a műveletnek, ami jelentősen megnehezíti és meg is hosszabbítja a műtétet, vagy ugrasszam ki az egyik műtősnőmet az ágyából és várjam meg, amíg beér? Időben nem nyerem volna semmit, ezért úgy döntöttem egyedül állok neki. Ráadásul a család is nagyon vállalkozó volt, nem tudtam semmivel sem megijeszteni, elriasztani őket, mindent vállaltak és biztosítottak róla, egyikük sem fog elájulni, tudják hogy kell élesztgetni a kölyköket, csak nyugodtan húzzunk bele! Addigra már kiverték az álmot a szememből, elszállt a kezdeti lelkesedés mentes hozzáállásom is és kezdett engem is izgatni a végkifejlet! A páciens egy jól megtermett rottweiler lányka volt, aki békésen konstatálta maga körül az irgalmatlan hangzavart - éjjel fél 3-kor - láthatóan csak engem leptek, meg vele a családtagjai, ő már erre rá sem hederített! Csöpögött neki az infúzió, közben békésen hagyta, hogy lenyírjuk és leborotváljuk a hasát. A család minden tagja részt akart venni a műveletben, ezért minden lábára jutott egy családtag, a nagyi pedig a hanyatt fekvő kutya fejénél matatott. Nem igen figyeltem rá, de valami furcsa elkapta a tekintetem és észrevettem, hogy a néni a hanyatt fekvő kutya szájába ennivalókat tömöget! Annak a kutyának, akit perceken belül be akarunk altatni! Még a végén félrenyel nekem! Kicsit röstelkedett, de szerinte ebből nem lehet baj, de ha mégis lenne, legalább ne éhesen haljon meg a kutyájuk! Ezen aztán nagyot derült a családja, milyen vicces a nagyika... Próbáltam megmagyarázni neki,milyen veszélyes dolgot művel, de sikertelenek voltak az érveim! Nem volt időm az álláspontjainkat egyeztetni az idő rövidsége miatt, meg amúgy is túl messze voltak egymástól...

Ott tartottunk, hogy minden elő volt készítve, a kutya, a műszerek, a varróanyagok, az izolálók és a család is, kinek mi lesz a dolga, ki meddig jöhet és hol tartózkodhat a műtétkor? Már elkezdtem bemosakodni, percek választottak csak el a műtét kezdetétől. Épp a család valamelyik tagja kezdte ecsetelni a kutya fedeztetési kalandjukat, amikor egy elejtett fél mondat megütötte a fülemet! Hogy is, hogy is, hogy is és hányszor és hány nap különbséggel? Cikáztak a gondolataim azonnal, de éjjel 2 és 3 között nem matematikus, hanem állatorvos vagyok, mégis nekiláttam számolni!! Rá is kérdeztem a pontos aktus dátumára, amint megkaptam a koordinátákat, abbahagytam a bemosakodás rituális műveletét és elővettem az előjegyzési naptárunkat. Egy lap egy hét... A kutya 63-65 napig vemhes, 59 után már nem koraszülött. Akárhogy is lapozgattam, ennek a szukának még volt hátra az 59-hez is egy hete!!! Felismerésem közöltem a famíliával is, alátámasztva megdönthetetlen érvként a naptárat is. Részemről kezdtem újra bosszús és kedvetlen lenni, de nem úgy ők! Hangos hahotázás kapta el az egész szent családot! Hasukat térdüket csapkodták, hogy ez mekkora nagy poén, itt éjjel 3 körül az állatorvosnál a kopasz hasú kutyájukkal akinek még van legalább egy hete hátra! Az ő lelkesedésük az enyémet nagyban rombolta, de végül nem is ez tette fel nálam az í-re a pontot, hanem az utolsó kérdésük mielőtt távoztak az éjszakába: "Ugye nem tartozunk semmivel sem Doktor Úr?" Végül is nem csináltunk semmit sem, csak kihagytunk miattuk Csoki kutyával egy éjszakát amit inkább alvással tölthettünk volna... Csoki is csalódott, mert szerette élesztgetni a nyivákoló újszülött kölyköket.

Szerencsénkre azonban nem mindegyik császármetszés végződött ilyen sikertelenül és Csoki is kiélhette anyai ösztöneit egy-egy alom kölyök dajkálásával, én pedig rendszeresen kaptam érte valami paraszolvenciát a számla mellé. Volt sok hálás levél, képekkel, volt sokszor pénz is borítékban, ahogy az illik és volt rengeteg ital is. Mivel én nem iszom, ezért nálam ezeknek a nedűknek nem volt végállomás, mindet tovább is ajándékoztam, olyannak aki meg is issza és értékeli őket. Nálam ugyanis az értékük a doboz, címke és az üveg esztétikáján múlott. A whisky-nél különösen! A szép dobozosok értékesek... Kaptam is egy különleges dobozost, amit nemsokára tovább is ajándékoztam egy nőgyógyász barátomnak. Tudtam, hogy ő jobban fogja értékelni az üveg tartalmát, mint én és abban is biztos voltam, hogy nála végállomása lesz az italnak. Boldog is volt amikor megkapta! Szakértő szemmel tartott nekem előadást a doboz feliratai alapján, milyen nagy meglepetést kapott tőlem?! Akkor még se ő, se én nem is sejtettük mekkorát!

Pár hét eltelt, mire felhívott és meglepetésemre azt kérdezte, honnan vettem a múltkori italt, amit neki adtam? Bevallottam, hogy én is kaptam, csak továbbajándékoztam... Nem is ez volt a gondja, ő sem gondolta, hogy vettem, hanem képzeljem el, mi történt!?

Annyira nagy becsben tartotta a különleges whisky-t, hogy spórolgatta nagyobb alkalomra. Ennek a szent ünnepnek, amikor a dugót kihúzzák a palackból egy kórházi osztálybulit tartott érdemesnek. Ott volt a kórház apraja, nagyja, az igazgatótól a nővérekig. Elő is került  a becses nedű. Mindenki megcsodálta a dobozát, de amikor kivették a palackot, kiugrott a dobozból a meglepetés is! Történetesen egy boríték! Jót nevetett mindenki és találgattak mennyi pénz lehet benne? Ki kellett hát nyitni az egész plénum előtt és színt vallani a tarifáról a nőgyógyász Főorvos Úrnak! A borítékban azonban nem pénz volt! Hanem egy levélke a következő szöveggel: "Hálásan köszönjük a Főorvos Úrnak Buksika és a hat kölyök életét a sikeres császármetszésnek köszönhetően!" A szöveg felolvasása után majdnem megrepedtek a kórház falai a röhögéstől, ami a díszes társaságból feltört a hallottak miatt! Egyedül a higiénikus Főorvos asszony nem poénkodott, hanem kérdőre vonta szegény ártatlan barátomat! "Nem elég, hogy az összes nőt az ügyeletben császározzák, még kutyát is képes ezért becsempészni a műtőbe?" Próbált ugyan szabadkozni, hogy ezt az üveget csak a hülye állatorvos haverjától kapta és semmi köze hozzá! Dehogy hozott be a kórházba kutyát! Nem hittek neki! Azonnal befagyasztották a bulit, két napra lezárták a műtőket, teljes fertőtlenítést rendeltek el és csak éppen hogy úszta meg a fegyelmit...

Szerencsémre nem romlott meg a viszonyunk, de a kórházban elterjedt róla, hogy kiegészítésként még kutyáknak is vállal császármetszést, nem csak embereknek...

Ha tetszett az írásom, látogass el a   shop.pettbull.com webáruházamba is!

Találkozzunk a PettBull Állati Bajnokságon a PetExpo kisállatvásárban 2016.06.18-19-én a Lurdy házban!

img_4080.JPG

expo_cover.jpg

 bkk_3.jpg