Csoki Foxival a Füttyösön
Csokival és barátaimmal vitorláztunk a Balatonon egy fából készült vitorláshajón, a „Füttyös”-ön amelyiknek két tőkesúlya volt egymás mellett. Ezt a vitorláshajó típust a tengereken olyan helyeken használták, ahol az apálykor visszahúzódó vízálláskor a vitorláshajó a két tőkesúlyán, mint két lábon megállt a parton, majd dagálykor újra úszott a vízen. Ebből egyet eredeti tervrajzok alapján az EVIG gyár vitorlásklubjának építették hazai hajóépítők. Ezt a hajót sikerült többször megkapnom és rengeteg kalandom fűződik hozzá a Balatonon. Ezek mind, mind vidám és pozitív élmények egyet kivéve... Na, jó, ha ennyire kíváncsi vagy rá elmesélem... Szóval korombeli (akkori korombeli...), azaz fiatal csapattal indultunk Balatonfüredről kirándulni Tihanyba Füttyössel, amin csak vitorlák voltak, motor nem. Tehát a kikötőkbe be és kiállni a szél és a vitorlák segítségével kellett. Ez egy 10 személyes, tehát nem kis hajó volt, amelyikkel bármilyen nagy Balatoni viharban lehetett vitorlázni. Ennek megfelelően a súlya meglehetősen nagy volt, tehát a partot csak nagyon lassan, óvatosan lehetett megközelíteni vele. Gyorsan elérve esetleg a partot, emberi erővel nem lehetett lelassítani, megtartani a hajót elkerülendő az ütközést. Meg is tanultunk vele profin ki-beállni mindenhonnan, ismertük az össze kikötőt a tavon. Ezen az ominózus túrán Tihany a nagy hajókikötő volt a célállomás, hogy fagylaltozzunk egyet az Apátság melletti a cukrászdában. A Balatoni kikötők az uralkodó széliránynak megfelelően az északi oldalról védettek hullámtörővel, a déli fele például ennek nyitott. Esetünkben azonban éppen déli szél fújt, ráadásul be is dudált rendesen! A hajón ketten voltunk akik tudtak vitorlázni, ezt a hajót ismerték, tehát kellett a turistáink közül egy matróz segítséget toboroznunk, mert egyikünk kellett a kormányhoz, én pedig a hajó orrában szolgáltam a kikötési manőverhez. Az erős déli szél miatt a hajók hosszú farhorgonyon voltak rögzítve a déli végüknél, míg az orruk az északi oldalon a parthoz volt kötve. Egyetlen szabad hely volt a kikötéshez a szorosan egymás mellett parkoló hajók között. A terv egyszerű volt. A kikötő előtt jóval elcsomagoljuk a nagyvitorlát. Utána irányba álltunk és minimális orrvitorlával és plusz a hullámok hátán robogtunk a kikötőhelyünk felé. Ezért kellett felesketnünk még egy matrózt! A kiszemeltünk egy állatorvos Kollégánk volt, akit a legalkalmasabbnak tartottunk a farhorgony leengedésére... Ő lelkesen vállalta is részvételét a manőverben! Többször is átvettük vele mi lesz pontosan a feladata: "Kiállsz a hajó farába a kezedben a hatalmas farhorgonnyal. Nem kell bedobnod, csak le kell majd eresztened, amikor megkapod rá tőlünk a parancsot! Menni fog? "Persze, persze... sima ügy!" Te vagy a legfontosabb ember most, mert evvel a farhorgonnyal tudjuk csak lelassítani a hajót ahhoz, hogy ne romboljunk neki a partnak! "Értem, értem, értem..." Tehát irány a part! Vitorlákat bevontuk, elcsomagoltam, ne fogjanak szelet, pontosan irányba álltunk, már-már beértünk a két szomszédos parkoló vitorláshajó közé horgonykötelei közé, innen már nem volt visszaút, a hajó orrában állva kiadtam a parancsot! "Farhorgonyt leengedni!" Hallottam a csobbanást, nyugtáztam, hogy minden rendben, be is férünk a kiszemelt helyre és vészesen közeledett a part! Épp velünk együtt kötött ki az utasszállító katamarán motoros és pár száz ember csodálta, fényképezte a mi vitorlás manőverünket, mintegy díszletnek használva a tihanyi kirándulásuk emlékeként. Kiadtam az újabb parancsot: "Fékezzétek le a sebességet a farhorgonnyal!" Erre a feladatra az újonnan avatott matrózom visszakérdezett! "Milyen horgonnyal?" Megdöbbenéssel láttam, hogy a farhorgony nincs a hátulsó bikához rögzítve, pedig én személyesen kötöztem oda és a húsz méteres úszó horgonykötelet is én szedtem össze ahhoz, hogy ne gubancolódjon össze miután matrózunk leengedi a vízbe! Nem volt több időm gondolkodni hol lehet a farhorgony kötele, mert vészesen közeledett a betonpart! Az nem volt opció, hogy a mellettünk lévő két hajón csökkentsük a sebességünket, az sem, hogy lábbal megtartom majd a partra kiugorva a robogó vitorláshajónkat. Lefagyva álltam az elején, ráadásul az érkezésünk helyénél két csinos lányt láttam napozni, ők pedig eleinte fekve, majd ahogy közeledtünk felülve, amint már majdnem ütköztünk menekülőre fogva nézték végig a kikötésünket! Társaságuk is akadt hozzá bőven, mert egyre többen szálltak ki a kirándulókat szállító katamaránból! Ledöbbent arcok suhantak el mellettem a szomszédos hajókon ücsörgőkről... Kiálltam az orrba, de felmértem, semmi esélyem megfogni a partnak rontó hajónkat... Tudtam, mert láttam már ilyen balesetet, amikor ennél jóval kisebb hajó orrához tette valaki a lábát, avval próbálta lassítani, aminek az lett a vége, hogy a sípcsontja szilánkosra tört. Ehhez nem volt sok kedvem, de lehetőségem sem, mert amint a parthoz ért a hajónk lerepültem róla pont az imént még napozgató hölgyek törölközőin gyönyörűen kivitelezett gurulással landolva. Mire felpattantam, már recsegve-ropogva lassult a hajónk a betonpart segítségével... Nincs mit szépíteni, a gyönyörű fa hajó orra kinyílt, mint egy cápa szája a vízvonal fölött úgy fél méterrel... Az a hang még most is gyakran cseng a fülembe! Hasonlít ahhoz, amikor autóval karambolozol és a gyűrődő fémnek van tipikus fültépő hangja, csak ez fából volt, állíthatom Neked, ez még rosszabb! Ráadásul, vagy szerencsénkre az élén egy arasznyi széles rézlemez borítás is volt, pont ott, ahol a part merőleges élével találkoztunk. Ez talán valamelyest csökkentette a kárt, de maga a réz veret áldozatul esett a kikötési manőverünknek! Az az igazság, hogy nem kaptunk tapsot az összesereglett nézőközönségünktől! Kikötöttem elől a hajót, majd siettem hátra, de addigra a két mellettünk parkoló, bár megrémült hajóstársak már kikötötték Füttyöst a sajátjukhoz, így a délről süvítő szél ellenére a hajónk orra bár sérülten, de legalább nem verődött tovább a partnak. Próbáltam megtudni, miért nem fogta vissza, miért nem lassította a farhorgonyunk kötelével újdonsült matrózunk a hajónkat, ahogy azt előtte megbeszéltük? Meglepetésemre azt mondta, nem volt a kötél vége a hajónkhoz rögzítve, ő meg a horgonnyal együtt bedobta a kötelet is a Balatonba! Amikor értetlenkedtem, mondván én kötöttem rá a bikára, meglepetésemre azt mondta: Ö elkötötte onnan, hogy ne gubancolódjon össze a kötél, mert az ugye nagyon fontos, ezt hangasúlyoztam neki a rögtönzött kiképzése folyamán... Állatorvosból lett matrózunk pedig, hogy ne hibázzon, ne legyen gubanc, eloldotta a kötelet és horgonyostul leengedte a vízbe, nem dobta, mert az ugye tilos volt! Ez a magyarázata nálam kiverte a biztosítékot... Arra már nem emlékszem, hogy fagyozni elmentünk-e ezek után, de arra igen, hogy két napot kellett várni, mire mire elállt a süvítő szél, tükörsima lett a Balaton és haza tudták vontatni Füttyöst javításra Balatonfüredről. Arra azért pontosan emlékszem, hogy nem dicsérték meg... Szerencsémre a hajóépítő mesterek tökéletesen restaurálták a hajót, a javítás után nem is lehetett észrevenni rajta a sérülést! Igaz, ehhez valószínűleg segített nekik az az ipari mennyiségű kerítésszaggató pálinka is, amit vittem nekik a műhelybe, hogy jobban menjen a munka! Azóta eltelt negyven év, de amikor Tihanyban járok a nagy hajókikötőben, mindig lesétálok a tett színhelyére, amit nem nehéz megtalálni, mert a parti betonból kitörtünk egy kétökölnyi darabkát az érkezésünkkel, pont ott ahol a pipikék napoztak az ominózus napon... Ezek után szerinted aggódok, amikor a most húsz éves Huba fiam a haverjaival nélkülem vitorlázik ilyen nagy hajókkal a Balatonon? Vagy most a hétvégén, amikor felhívott: "Apa leállt a motor, nem indul újra itt vagyunk a kikötő előtt!" Így aztán nekik is vitorlával kellett bejönni a kikötőbe! Annyi azért változott mára, hogy telefonon tudtam navigálni őket, bár ez valószínűleg csak az én megnyugtatásomra kellett, ő nélkülem is simán behozta volna a hajót széllel, vitorlával motor nélkül is! Büszke is voltam rá! Na, jó, igaz az is, hogy amikor picike volt már akkor is kivittem magammal és előfordult, hogy a délutáni szundikáláshoz az orrkabinban ki kellett támasztani vitorlákkal, nehogy elguruljon olyan hullámzás és szél támadt ránk... De kanyarodjunk csak vissza az eredeti kalandunkhoz, amiről kezdtem mesélni! Akkori csapatomból az egyik fiú korábban rövidtávon úszásban Európa-csúcstartó volt, de a természetes vízbe semmi pénzért sem ugrott volna be. Kaptunk kölcsön, pontosabban kölcsönvettünk egy fél napra egy drótszőrű foxi kölyköt a csinos gazdájától, akit megpróbáltunk evvel a csellel is becserkészni! Csokinak nagyon tetszett a kis játékkutya, mindenki megcsodálta, akármerre vittük, hát a hajót is kipróbáltattuk vele. Vagány kis kutya volt. A fedélzeten biztonsággal sétálgatott, a hajó gyorsan haladt az élénk szélben. Csoki mindig a szél felőli oldalon feküdt, ahol kényelmesen elnyújtózhatott, nem kellett félni tőle, hogy beesik a vízbe. Fordulás előtt szólni kellett neki, erre átköltözött a másik oldalra. A kis foxi pedig lehasalt a hajó orrába és hosszú ideig nézte, amint szaladnak el alattunk a hullámok. A Balaton közepén ránk szakadó idilli csendben csak a szél zúgása és a hullámok csobogása maradt velünk. Boldog semmittevés közepette haladtunk a másik part felé, amikor hirtelen csobbanással a kis kölcsön foxink egy merész elhatározással bevetette magát a vízbe a hajó elé! Valószínűleg már hosszú percek óta kacérkodott a gondolattal, mert már gyanúsan régóta hasalt az orrban figyelve az elhaladó habokat. Megelégelhette a tehetetlenségét, és üldözőbe vette a vele incselkedő fehér hullámokat. A kormánytól csak azt láttam, hogy hirtelen eltűnik előttünk. Néztem mellettünk mindkét oldalon, hol lehet a vízbeesett, mikor még egy nagyobb csobbanás jelezte, amint Csoki is bevetette magát a kölyök után. Meglepődtem, mert soha sem ugrott még be menet közben és főleg engedélyem nélkül a vízbe. Még fel sem ocsúdtam, a vitorlát kezdtem volna kiengedni, amikor a harmadik még nagyobb csobbanással az úszó barátunk vetette be magát harmadikként a vízbe. Ez pedig azért volt meglepő, mert a fiú bár korábban úszó európabajnok volt rövidtávon mellúszásban, de a Balaton közepén fóbiás volt és nem volt hajlandó sosem bemenni úszni! Ekkor nemsokára jóval mögöttünk feljött a víz alól a kis foxi is végre! Mire visszafordultam értük, már mindhárman vártak minket, a kölyök a fiú kezében, Csoki meg mellettük asszisztált. Amikor kimentettük mindhármukat, kiderült, hogy a foxi fehér háta sötétzöld lett a hajó alján lévő az algától, amikor átúszott a hajófenék alatt a két kiel között. Hazafelé próbáltuk a zöld árulkodó foltot eltűntetni a bátor kiskutyáról, de kevés sikerrel. Végül töredelmes vallomást kellett tennünk a visszaadásakor, ennek megfelelően többet nem is kaptuk kölcsön. Hiába büszkélkedtünk avval, hogy két önkéntes mentő is rögtön utána ugrott, semmivel sem tudtuk enyhíteni a bűnünket... Ezek után nem is alakult ki szorosabb kapcsolat a hölggyel...
Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a shop.pettbull.com webáruházam!
Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com
