Csoki a nagy vadász
Csoki tisztességes labrador kutyához illően, mellettem a vadászat tudományát is el kellett sajátítsa. Én ugyan nem vadászom, sőt nem is nagyon tudok azonosulni a vadászokkal, de ez legyen az ő dolguk. Ennek ellenére vadász barátomtól kaptam egy tréningezni való fácánt kifejezetten Csokinak valót. Ez egész pontosan úgy nézett ki, mint egy összsortűzön átesett szerencsétlen, akiben több volt a sörét, mint a madár. Megkaptuk a kellő utasítást is a kiképzéshez és hozzá a nylon zacskóban a fácánkakast. Elindultunk hát a praxisból sétálni Csokival, másik kezemben a zacskóban a madárral. Alig tudtam betuszkolni a kilógó farktollait, nehogy a járókelőket megbotránkoztassuk. Elsétáltunk az Apenta keserűvíz forráshoz egy kietlen helyre, ahol jókora fű volt a réten és egy nádas húzódott mellette. Kivettem a vadat a zacskóból és felhecceltem vele Csokit. Ugrált érte jó magasra, de mindig az utolsó pillanatban feljebb emeltem. Már nagyon mérges volt és mindenáron meg akarta fogni. Ekkor eldobtam pár méterre, mire utána vetette magát és ráugrott. Abban a pillanatban hogy megfogta, el is engedte szinte azonnal. Leült elé, nézte egy pillanatig, majd elkezdte a szájába és a pofájára ragadt apró tollakat a mancsával kiszedegetni. Hiába hívogattam, nem jött vissza és méginkább nem volt hajlandó visszahozni az eldobott madarat. Oda kellett sétálnom és újra próbálkozni. Nem sikerült a figyelmét felkeltenem még egyszer, csak azután, miután segítettem neki a tollpihéket kiszedegetni a szájából. Mondtam neki, szép kis vadászkutya vagy te finnyás kis labrador királykisasszony! Sokszori próbálkozásomra végül mégiscsak játszani kezdett újra velem. Pajkosan ugrált a kezemben lévő fácánért, amit végül odaadtam neki, amikor már nagyon felhúztam vele. Amint megfogta, rögtön el is vettem tőle, ami nem volt túl nehéz, mert szinte azonnal ki is köpte. Hamar letörölgettem a szájáról a tollakat, majd folytattam a játékot. Egyre inkább kezdte érdekelni a madár, amit csak pillanatokra kapott meg és egyre inkább nem a sok pihetoll, ami mindig beleragadt a pofájába. Nemsokára eljutottunk odáig, hogy eldobhattam és vissza is hozta. Egyre messzebbre is utánament, kereste nagy lelkesen a magas fűben. Végül lefektettem és jó messze eldugtam a nádasban is. Pár perc alatt megtalálta és büszkén hozta hozzám. Idő közben a fácán kezdett elfogyni, Pontosabban cafatokra szakadt, ezért abba kellett hagyni a kiképzést, de addigra már hibátlanul vadászott az én kis labradorom. Jól kiszaladgálta magát és földig érő nyelvvel baktatott mellettem hazafelé a rendelőbe. A fácán maradványait elrejtettem a nádasban, a nylon zacskót meg zsebre vágtam. Eleinte szomorúan nézegetett vissza és újra el akart érte menni, de nem engedtem, erre bökdöste az orrával a zsebem, ahol a zacskón a fácán szagát érezte. Dolgoznom kellett, ezért otthon a lakásban hagytam a kutyát. Gyorsan átöltöztem és elkezdtem a rendelést. Nem is figyeltem Csokira, csak akkor, amikor egy jó húsz perc múlva benyitott az ajtón és megérkezett. Szájában a fácán maradványaival leült a lábam elé, tartotta elém a madarat, én meg zavartan álltam a vizsgáló asztal mellett a kezemmel egy beteget vizsgálva, körülöttem az értetlenül nézelődő gazdákkal. Nem tudtam mit mondhatnék nekik magyarázatként… Az igazat nem valószínű, hogy elhitték volna. Még én is meglepődtem, hogy ilyen messzire képes volt visszamenni érte és el is hozta. Még akár vadászkutyának is jó lett volna Csoki kutya. Azt gondoltam, ha ennyire tetszik neki a vadászat, hát szervezek neki egyet! Ráadásul, mivel szeretett úszni, kacsavadászatra vittem! Egy barátom szervezett be minket, ahol olasz vadászok egy vadregényes tó körül a vadkacsákra vadásztak. A gyülekezőn eligazítás után mi két profi magyar vizslával, a gazdájukkal kerültünk egy csapatba. Kaptunk láthatósági mellényt, sőt a kutyáink is, ebben foglaltuk el a kijelölt helyünket. Amint eldördültek a lövések, a vizslák már izgatottan figyelték a leeső madarakat. Egy jókora klasszikus fa ladikban ücsörögtünk a három kutyával a sunyásban. Amint jelt kaptunk, beeveztünk a nyílt vízre, ahonnan indíthattuk a kutyáinkat. A profi vizslák alig várták a parancsot és izgatottan vetették a vízbe magukat. Csokinak sem kellett kétszer mondani, úszott utánuk, mi pedig eveztünk abba az irányba, amerre a kutyák haladtak. Nemsokára a vizslák megtalálták az első kacsát, az egyikük már fordult is a csónak felé vele. A másik kereste a következőt. Csokit is bíztattam, keresse a vadkacsákat, de mivel még közelről nem is látott ilyen madarat, kétségeim voltak, érti-e a feladatot... Megkerült a második kacsa is, de persze a másik vizsla találta meg... Amint elvettük tőlük a csónakból, már fordultak is a következőért. Néhány kacsa apportírozása után láttam, hogy Csoki kezd csalódott lenni, megpróbálja elvenni a vizsláktól a kacsájukat, de persze azok nem adták át neki... Néhány sikertelen kör után Csoki taktikát váltott! Szorosan, szinte egyvonalban úszott a vizslákkal, egészen addig, amíg meg nem látták a lelőtt vadat. Akkor aztán belehúzott, csapásszámot váltott, mint az úszók a célegyenesben az Olimpián és állva hagyta a vetélytársait! Sokkal gyorsabban tudott úszni, mint a vizslák, így bevált a taktikája! A továbbiakban kiegyenlítette a számláját! Minden következő kacsát ő tudott elsőnek elkapni! Hozta is a csónakhoz a vizslák kíséretében. Most a vizslák próbálták elvenni Csoki szájából a madarakat, de persze nem adta át nekik, ahogy ők sem az elején. Ebből lett egy kis feszültség, ami egyre fokozódott! A vége az lett, hogy a vizslák megelégelték a dolgot, történetesen hogy ők megkeresik a kacsát, Csoki meg elorozza előlük! A következő körben szerencsére a csónakunk közelében találták meg a lelőtt kacsát. Majdnem egyszerre értek oda, pedig sprinteltek rá mindhárman! Csak azért nem kellett célfotó a győztes kihirdetéséhez, mert a kacsa Csoki szájába került! Ez már kiverte a vizsla biztosítékot! Csoki evvel kihúzta a gyufát náluk! Mindketten nekiestek a Labradornak, hatalmas bunyó vette kezdetét a vízben! Időnként felszínre került a kacsa, de azt Csoki nem engedte el, így a harapásokat nem tudta viszonozni! Ellenben a vizslák kétoldalról osztották szegénykémet, nyomták le a víz alá és oroszlánhangot kiadva verekedtek egy kupacban. A csónak evezőit is be kellett vetnünk, hogy rendet teremtsünk a vízi pankrációnak! Ettől a kis affértól kezdve nem lehetett együtt engedni a vizslákkal az én Csokimat, de nem is kellett, mert rájött mi a feladat és már nem volt szüksége segítségre, hogy megtalálja a lelőtt vadkacsát! Nem maradtunk alul a vizslákkal szemben, ők ketten együtt tudtak annyit gyűjteni, mint az én vadászom egyedül! A munkánkat pár vadkacsával honorálták a vadászok, azokból a Nagymama sütött ebédet, természetesen Csokinak külön készített belőle egy porciót! A vadkacsa lakomával ünnepeltük meg az első és utolsó vízi vadász kalandunkat. Miért volt ez az utolsó? Mert a Nagymama azt mondta: "Legközelebb megpucolva hozzuk haza a madarakat, ha vadászni megyünk!" Pucolt vad keresésre sajnos később senki sem hívott meg minket, na ezért nem mentünk több vadászatra!
Ha tetszett a Csoki Potter, kérlek oszd meg a Facebook oldaladon a shop.pettbull.com webáruházam!
Karácsonyra lepd meg szeretteidet PettBull ajándékcsomaggal! shop.pettbull.com
